Ugrás a tartalomhoz

Kadić Ottokár

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kadić Ottokár
Életrajzi adatok
Született1876. július 29.
Ópazova
Elhunyt1957. február 28. (80 évesen)
Budapest
SírhelyFarkasréti temető
Ismeretes mint
  • őslénykutató
  • egyetemi oktató
  • geológus
  • régész
  • szpeleológus
Nemzetiségmagyar, horvát
Pályafutása
Szakterületgeológia, paleontológia, szpeleológia
Kutatási területkarsztkutatás
Tudományos fokozategyetemi tanár, a karsztgeológia magántanára
Munkahelyek
Más munkahelyekMagyar Állami Földtani Intézet
Akadémiai tagságSzent István Akadémia rendes tagja
A Wikimédia Commons tartalmaz Kadić Ottokár témájú médiaállományokat.

Kadić Ottokár (Ópazova, 1876. július 29.Budapest, 1957. február 28.) horvát származású magyar geológus, paleontológus, egyetemi tanár, a magyarországi ősemberkutatás elindítója és a szervezett magyar barlangkutatás megalapítója.

Életrajza

[szerkesztés]

Édesapja horvát nemzetiségű, édesanyja Forkly Auguszta magyar volt. Kadić magyarnak vallotta magát és horvát származását sem tagadta meg. A nehezen kiejthető, írásban gyakran tévesen megjelenő vezetéknevétől akkor sem vált meg, amikor az 1930-as években divatos volt az idegenül hangzó nevek magyarosítása. A magyar betűvetést édesanyjától sajátította el.

Gyermekkorát Oriovácon (Horvát-Szlavónország, Pozsega vármegye) töltötte. A horvátországi Karsztban töltött ifjúkori éveinek hatására élete végéig eljegyezte magát a karsztkutatással és rokontudományaival. Elemi iskolai tanulmányait itt végezte. Egyetemi tanulmányait Zágrábban, majd Münchenben folytatta (1900-ban doktorált), ahonnan Magyarországra, a Földtani Intézetbe került és innen vonult nyugállományba 1936-ban. 1917-ben karsztgeológiából magántanári címet nyert, amit 1924-ben a gerincesek őslénytanával egészített ki. 1928-ban az egyetemi nyilvános rendkívüli tanári címmel tüntették ki. A Szent István Akadémia 1929-ben rendes tagjai sorába választotta, székfoglalóját december 29-én „A magyar barlangkutatás ősrégészeti eredményei” címmel tartotta meg. 1930-tól a Budai Vár-barlang rendszer feltárását felügyelte. Életműve alapján 1953]ban a föld- és ásványtani tudományok kandidátusává minősítették.

Az 1899-ben Borbolyán előkerült őscet csontvázát is ő állította össze Tasnádi Kubacska András 1963-ban megjelent könyve szerint. Mint a Földtani Intézet munkatársa részt vett az ország földtani felvételezésében, egyebek között dolgozott a horvátországi karszt területén is. Erdélyben, a Hátszegi-medencében is végzett földtani térképezéseket, amely során kréta időszaki őshüllők, közöttük dinoszauruszok maradványaira bukkant.[1] [2] Eredményei ellenére nagy szegénységben halt meg, hatalmas dokumentumgyűjteménye elveszett.

Barlangkutatói pályafutása

[szerkesztés]

Bükk-vidéki barlangkutatások

[szerkesztés]

1906-ban Herman Ottó buzdítására a Szeleta-barlangban végzett kutatásai alkalmával a pleisztocén végén több tízezer éven át itt élő ősembernek pompásan megmunkált babérlevél alakú, kalcedon lándzsahegyeit felfedezte. Ezzel a felfedezéssel indította meg hazánkban az addig meglehetősen elhanyagolt barlang- és ősemberkutatást. Az 1913-ig tartó ásatások során rengeteg barlangi medve csontra, tűzhelyre, csiszolt kőeszközre és sok paleolit kőeszközre bukkantak. Ezt a Bükk-vidék sok barlangjára jellemző kőipart ma világszerte Szeleta-kultúrának nevezik. Igen jelentős az 1932. évi Suba-lyuk ásatás, ahol Dancza Jánossal megtalálták az itt élt neandervölgyi ember állkapcsát.

Bükki kutatásai még:: Puskaporosi-kőfülke Kormos Tivadarral, 1910-ben. A Büdös-pesti ásatása során egy neolit korú női csontvázat találtak. 1912-ben vizsgálta meg a lillafüredi Anna-barlangot, aminek elkészítette a térképét, és Hámori-barlang néven ismertette. 1913-ban bejárta, felmérte és leírta a lillafüredi Szent István-barlang akkor ismert szakaszát. 1915 – Puskaporosi-barlang. 1929-ben az Istállós-kői-barlangban folytatott ősrégészeti kutatást. 1950-ben a Kő-lyukban végzett ásatást, amelyik az utolsó ásatása volt.

További barlangkutató tevékenysége

[szerkesztés]

A budai Várhegy forrásmészkő takarójában ősemberi kavicseszközöket ás ki, melyeknek korát az 1960-as években Vértes László vértesszőlősi ásatásával feltárt ősembertelep bizonyította. Ez a kavicseszközöket használó Buda-kultúra mintegy 350–400 ezer évvel ezelőtt virágzott a Duna partján. Feltárta és feldolgozta az addig mesterséges üregként nyilvántartott Vár-hegyi barlangpincéket. Az üregek egy részét kitisztíttatta, s azokat 1935-ben a közönség számára megnyitották. Itt rendezte be hazánk első barlangtani kiállítását. A Csákvári-barlangban 1926-ban és 1928-ban végzett ásatásokat, ahonl például a háromujjú ősló pliocén kori maradványai kerültek elő. A Szemlő-hegyi-barlang első tudományos vizsgálatát, felmérését is ő végezte el, ezért hívták ezt a barlangot Kadić Ottokár-barlangnak is. Kadićot több nagyobb barlang felmérésére is meghívták, mint a Tapolcai-tavasbarlanghoz vagy a balatonfüredi Lóczy-barlanghoz – ez utóbbi barlangot ő építtette ki. A Bátori-barlangot is feltérképezte 1919-ben. Az Abaligeti-barlangban először 1922-ben, Bokor Elemérrel járt, ahol elkészítették annak részletes térképét és modern leírását. További fontosabb megásatott barlangok: Baradla-barlang, Csévi-barlang, Leány-barlang. Összeállította a Kárpát-medence barlangjait ismertető, több mint 800 oldalas munkát, melyet ma a Földtani Intézetben őriznek. Több évtizedes kutatómunkájának eredményeit számos publikáció, fennmaradt kézirat, fotó, rajz rögzíti.

Szerepe a szervezett magyar barlangkutatásban

[szerkesztés]
Barbie Lajossal közös emléktáblája

1910-ben főleg Kadić ásatásainak hatására megalakult a Magyarhoni Földtani Társulaton belül a Barlangkutató Bizottság, amiben Kadićot előadónak választották meg. Az 1913-ban megválasztották a Bizottságból Szakosztállyá alakult szervezet titkárává. Később alelnöki funkciót töltött be. Az 1913-ban megindított Barlangkutatás című folyóiratnak 1921-ig, illetve 1938-tól 1944-ig szerkesztője. Az 1926. február 20-án megalakult önálló Magyar Barlangkutató Társulatnak főtitkára, 1932-től pedig ügyvezető elnöke lett. Az 1926-tól 1943-ig megjelenő Barlangvilág című lapnak mindvégig a szerkesztője. Neki köszönhető, hogy 1927-ben hazánkban tartották a barlangkutatók első nemzetközi kongresszusát. 1929-ben törvénytervezetet állított össze a barlangokkal kapcsolatban.

Emlékezete

[szerkesztés]

Publikációi

[szerkesztés]
Kadić Ottokár publikációi

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. „Magyar János, Csiki-Sava Zoltán, Makádi László, Botfalvai Gábor (2020). Kadić Ottokár nyomában: Új gerinces leletek a Valiora környéki késő-kréta korú rétegekből, 23. Magyar Őslénytani Vándorgyűlés, Előadáskivonatok, p. 18-19.”.  
  2. „Botfalvai Gábor, Makádi László, Albert Gáspár, Kocsis László, Magyar János, Bodor Emese Réka, Csiki-Sava Zoltán (2020). A Valiora (Hátszegi-medence, Románia) környéki késő-kréta gerinces lelőhelyek szedimentológiai, geokémiai és tafonómiai vizsgálata, 23. Magyar Őslénytani Vándorgyűlés, Előadáskivonatok, p. 8-9.”.  

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]