Pilisszántói-kőfülke

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Pilisszántói-kőfülke
A Pilisszántói-kőfülke bejárata
A Pilisszántói-kőfülke bejárata
Hossz22 m
Mélység0,5 m
Magasság14,5 m
Függőleges kiterjedés15 m
Tengerszint feletti magasság436 m
Ország Magyarország
Település Pilisszántó
Földrajzi táj Pilis hegység
Típus inaktív forrásbarlang
Barlangkataszteri szám 4840-3
Lelőhely-azonosító 11165
Elhelyezkedése
Pilisszántói-kőfülke (Magyarország)
Pilisszántói-kőfülke
Pilisszántói-kőfülke
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 47° 40′ 47″, k. h. 18° 52′ 51″Koordináták: é. sz. 47° 40′ 47″, k. h. 18° 52′ 51″
A Wikimédia Commons tartalmaz Pilisszántói-kőfülke témájú médiaállományokat.

A Pilisszántói-kőfülke az egyik olyan fokozottan védett barlang, amely a Duna–Ipoly Nemzeti Parkban lévő Pilis hegységben található. Régészeti és őslénytani leletek kerültek elő belőle.

Leírás[szerkesztés]

A Pilis-tetőn, a hegy lábánál lévő sziklás DK-i letörésben, Pilisszántó külterületén, a település központjától ÉNy-ra, az Orosdy-kastély felett, fokozottan védett területen elhelyezkedő sziklafalban található a vízszintes tengelyirányú és nagy bejárata. A turistatérképek jelzik helyét nevének feltüntetésével és barlangjellel. Előterétől gyönyörű a kilátás a Piliscsabai-medencére és a Hosszú-hegy, Kevélyek vonulatára. Az inaktív forrásbarlang triász dachsteini mészkőben alakult ki. Egy nagyméretű teremből áll, ahol a régészeti és az őslénytani ásatások folytak. Engedély nélkül és barlangjáró felszerelés nélkül megtekinthető.

Rozsomákcsont a Pilisszántói-kőfülkén kívül eddig csak hét magyarországi barlangból került elő, a Király-kúti-zsombolyból, a Lengyel-barlangból, a Pes-kő-barlangból, a Puskaporosi-kőfülkéből, a Remete-barlangból, a Remete-hegyi-kőfülkéből és a Suba-lyukból.

1976-ban volt először Pilisszántói-kőfülke néven említve a barlang az irodalmában. Előfordul irodalmában I. sz. kőfülke (Torma 1986), Kőfülke (Ferencz 1953), Orosdi-kőfülke (Mayerfelsi Maier 1926), Orosdy-barlang, Orosdy-kőfülke (Kadić 1952), Orosdy kőfülke (Bertalan 1976), Orozdy-kőfülke (Lambrecht 1964), Pilisszántói I. kőfülke (Gábori 1977), Pilisszántói 1. sz. kőfülke (Ringer 1989), Pilisszántói kőfülke (Kadić 1920), Szántói-kőfülke (Szablyár 2003) és Szántói kőfülke (Bekey 1931) neveken is.

Kutatástörténet[szerkesztés]

1912-ben Kadić Ottokár próbaásatást végzett a barlangban, ahol nagy mennyiségű csontot talált és ezért javasolta a további kutatását. 1914–1915-ben Kormos Tivadar teljes szelvényben kiásta a vastag kitöltést. Jégkorszaki tűzhely nyomokat, égetett és feltört állatcsontokat, valamint cseréptöredékeket talált. Hét jégkorszaki réteget különített el, amelyek a humusz alatt voltak. A majdnem két és fél méter vastag, pleisztocén kitöltésben egyenletes eloszlásban volt a régészeti leletanyag. A Magyar Királyi Földtani Intézet 1915. évi évkönyvében, a kutatás eredményeit összegző monográfiában Kormos Tivadar és Lambrecht Kálmán 60 emlősfaj, 83 madárfaj, két békafaj és három csigafaj leírását közölte. Az 1920. évi Barlangkutatásban kiadott könyvismertetésben, amely a Budapest Duna-jobbparti környéke című könyvről szól, meg van említve, hogy a könyvben le van írva a Pilisszántói kőfülke.

Az 1931. évi Turisták Lapja folyóiratban napvilágot látott, Bekey Imre Gábor által írt tanulmány szerint Kormos Tivadar ásatásának eredménye szenzációs volt. Rengeteg rágcsálócsont és madárcsont került elő, valamint addig ismeretlen, új fajok keltették fel a tudósok figyelmét. 1932-ben kiadott könyvében Dudich Endre részletesen ismertette a barlangot négy irodalmi hivatkozás alapján. Azt írta, hogy Pilisszántóhoz közel, a Pilis délkeleti lábánál található a viszonylag kicsi, de nagyon fontos tudományos lelőhely. A rétegekből magdaléni kőeszközök és nagyon gazdag posztglaciális állatvilág látott napvilágot, amelyek feldolgozásából irodalmunk egyik legszebb barlangőslénytani monográfiája született.

A Turisták Lapja 1937. évi évfolyamában megjelent Schőnviszky László publikációban az olvasható, hogy Pilisszántó határában, a Pilis délkeleti végén, az Orosdy-kastély felett van az északkeletre néző, hatalmas bejárata. A kilenc méter hosszú kőfülke egy vakkürtővel végződik. A Pilisben a Kis-kevélyi-barlang és a Pilisszántói-kőfülke a legnagyobb jelentőségű barlang őslénytani és ősrégészeti szempontból. A Kormos Tivadar által 1913-tól 1915-ig végzett ásatáskor a magdaléni ősember csonteszközein és kőeszközein kívül nagyon gazdag ősemlősfauna és madárfauna került elő.

Az 1937-ben megjelent és Szeghalmy Gyula által írt könyvben szó van arról, hogy a Pilis hegy csúcsa alatt van a Pilis-csoport bejárásra érdemes egyik része, a diluviális faunában gazdag Szántói kőlyuk. Rengeteg apró állat csontját találták meg a Pilis hegy D-i letörésének oldalában lévő Szántói-kőlyukban. Ezeknek a csontoknak, pontosabban kövületeknek egy része a geológiai harmadkor utolsó szakaszából, másik része pedig a pleisztocénből és a holocénból származik. A pilisszántói kőlyukban a kőkor régi szakaszából, az őskőkorszakból származó magdaléni kultúrájú pattintgatott eszközök voltak. A Szántói kőlyuk a Pilis hegy hatalmas masszívumának Pilisszántó felé tekintő oldalában, az Orosdy-kastélytól balra lévő fekete szemét messziről mutogatja. Csak jelentéktelen pontnak tűnik alulról, de ha felkapaszkodik az ember a 423 m tszf. magasságban nyíló barlanghoz, akkor hatalmas barlangszájjal találja szembe magát.

A Pilisszántói-kőfülke bejárata régen

A dachsteini mészkőbe jelenleg csak 8–10 m-re mélyed, de régen sokkal nagyobb lehetett. Napjainkban a barlang nem más, mint a hajdani kaverna belső vége, amelynek hiányzó járatai a Pilis-oldal letörésekor pusztulhattak el. A barlangot Kormos Tivadar és Lambrecht Kálmán paleontológusok 1914–1915-ben vizsgálták át. Ekkor válogattak ki a barlang talaját alkotó agyagból és denevérguanóból 36 ezer madárcsontot és 8 ezer apró emlős csontját. A diluvium posztglaciális korából származnak a csontok. Az a körülmény fokozza a talált tárgyak tudományos értékét, hogy a barlangban rábukkantak a sok felhasogatott rénszarvascsont mellett 41 őskőkorszaki kőeszközre is. Eszerint a barlang az ősembernek már a diluviumban menedékhelye volt. Az őskultúra szempontjából különösen érdekes és értékes lelőhelyek közül az egyik nevezetesebb a diluvium rénszarvasvadászai által lakott, pilisszántói Kőlyuk, amelynek posztglaciális rétegéből a felhasogatott rénszarvascsontok és rengeteg madárcsont mellett, 41 pattintva készített kezdetleges kőeszközt ástak ki a jól tartósító barlangi agyagból.

A kiadvány másik részében meg van említve, hogy a Pilis hegy ÉK-i oldalában, az Orosdy-kastélytól balra, közvetlenül a Szántó és Szentlélek közötti országút felett van a szántói kőfülkének nevezett barlang bejárata. Ez a barlang egyike azoknak a ritka helyeknek, amelyek megőrizték az őskőkorszak ősemberének nyomát és fényt derítettek azokra a misztikus kezdeti időkre, melyekben lakása még a barlang mélye, fegyvere a pattintott durva szakóca, kortársai a kardfogú tigris, barlangi medve, rinocérosz, rénszarvas és mamut voltak. Az 1914–1915. években Kormos Tivadar és Lambrecht Kálmán ősrégészek által végzett ásatások nagyszerű eredményei, nevezetesen a barlang diluviális rétegeiben rendkívül nagy mennyiségben talált madár- és kisebb állatcsontokon kívül felfedezett őskőkorszaki kőszerszámok és csonteszközök azt igazolják, hogy a szántói kőfülke sok ezer évvel ezelőtt, a jégkorszak utáni időkben az ősember tanyája volt.

Az 1939. évi Barlangvilágban megjelent és Kadić Ottokár által írt dolgozat szerint a Bükk hegységben lévő Szeleta-barlanghoz, Balla-barlanghoz, Herman Ottó-barlanghoz, Kecske-lyukhoz, Három-kúti-barlanghoz, Istállós-kői-barlanghoz, Büdös-pesthez és Puskaporosi-kőfülkéhez hasonló jelentőségűek a dunántúli barlangok, pl. a Pilis hegységben található Pilisszántói kőfülke. Az 1942. évi Barlangvilágban lévő és Kadić Ottokár által írt jelentésben meg van említve, hogy 1941-ben Kerekes József tanulmányozta a Pilisszántói-kőfülkét. A Magyar Állami Földtani Intézet 1943. évi jelentésében szó van arról, hogy a Pilis hegy tömbjének K-i oldalában, az Orosdy-kastély feletti szirteknél helyezkedik el az ásatásairól nevezetes Kőfülke.

Az 1948. évi Hidrológiai Közlönyben meg van említve, hogy a Dunántúli-középhegységben található magasan elhelyezkedő forrásbarlangi nyílások közül egyik a pilisszántói Kőfülke (220 m viszonylagos magasság). Ezek közül sokból ásatások szolgáltattak értékes korjelző őslénytani anyagot (pilisszántói barlang). A barlang kitöltése középső pleisztocén és felső pleisztocén kori. A Hosszú-hegy kiemelkedésével alábbszállt a Hosszú-hegyben a karsztvízszint és megszűnt a működése a Ziribári-, Hosszúhegyi-, Pilisszántói- és Szurdokvölgyi-barlangok forrássorozatának. A Pilis-csoport kiemelkedésének egyik állomása az volt, amikor a hasonló magasságban fekvő Pilisszántói-kőfülke, Leány-barlang és Legény-barlang voltak az erózióbázis szintjéhez közel és aktív forrásbarlangként működtek.

A barlang bejárata

Ezek a barlangok túlságosan nagyok ahhoz, hogy a Pilis alján jelenleg fakadó források csekély vízhozamának megfelelő vízmennyiséggel magyarázzuk kialakulásukat. Elképzelhető, hogy a közönséges, hideg karsztvíz mellett hévizek vagy langyos vizek is okozhattak itt oldást átmenetileg. Ezeken a barlangokon kívül több kisebb, főleg már elpusztult forrásbarlang ismert a Pilisszántói-kőfülke környékén, valamint a Pilis hegy másik oldalán lévő Leány-barlang és Legény-barlang környékén. Ezen kívül sok helyen megvan a karsztvíz régi szivárgásának nyoma, ott, ahol szűkebb keresztmetszetű karsztvizes járatok sokasága nyílik a meredek sziklafalakon. Ezek a nyílások is pont a sziklafalak és a Pilisszántói-kőfülke, a Leány-barlang és a Legény-barlang környékén vannak. Ez a szintköteg, ahol a forrásbarlangok és régi vízkilépések találhatók, jelenleg 400–450 m tszf. magasságban és a legközelebbi völgyfenék felett 200–250 m-re van.

1949-ben került a barlangból a Magyar Nemzeti Múzeumba néhány szórvány kőeszköz, amelyeket Vértes László gyűjtött. 1951-ben Gábori Miklós és Jánossy Dénes egy érintetlenül maradt kis rész feltárásával 61-re növelte az itt talált kőeszközök és csonttárgyak számát. Ezek a tárgyak többek között pattintott dárdahegyek és kaparópengék voltak. Kormos Tivadar és Gábori Miklós ideiglenes vadásztanyának tartotta. Velük ellentétben Vértes László rénszarvas vadászok által lakott, állandó lakóhelynek írta le a környék többi, barlangi lelete alapján. Például a Pilisszántói 2. sz. kőfülke tárgyi emlékei is ezt támasztják alá.

Pilisszántói-kultúrának nevezte el a barlang kőiparát Vértes László és javasolta a kifejezés kiterjesztését a többi, hasonló, magyarországi lelőhelyekre is. Ma a Magyar Nemzeti Múzeumban található a maradványok nagyobbik része, néhányat az esztergomi Balassa Bálint Múzeumban őriznek. Az 1955-ben kiadott Pilis útikalauz című könyvben az olvasható, hogy Pilisszántó mellett, a Pilisnek a délkeleti, hatalmas sziklabordájában, a sziklaborda oldalában nyílik. A bejárata tág és északkelet felé néz. A barlang lerakódásaiban sok volt az apró csonttöredék. A csontok legnagyobb része kis termetű madaraké, emlősöké volt és ezeket ragadozó madarak vittek a kőfülkébe.

Kilátás a barlangból

Sok csonteszköz és pattintott kőszerszám támasztja alá az ősember jelenlétét. Növeli a barlangban végzett ásatások jelentőségét, hogy a Pilis jégkorszak utáni viszonyait az itt talált leletek alapján lehetett rekonstruálni. Az 1960. évi Karszt- és Barlangkutatásban napvilágott látott tanulmányban az van írva, hogy az örvös lemming előfordulása a Tekeres-völgyben nem elszigetelt jelenség, mint a közép-franciaországi lelőhelyeken, mert a Budai-hegységben és a Gerecsében több barlangban, például (Pilisszántói kőfülke) is előfordult a faj. Az 1964-ben napvilágot látott Az országos kék-túra útvonala mentén című könyvben meg van említve, hogy a kőkorszaki ősember lakóhelye volt a Pilisszántói kőfülke. Az 1964. évi Karszt- és Barlangkutatási Tájékoztatóban szó van arról, hogy a borsodi Bükk hegység klasszikus barlangvidékén lévő barlangok ásatása után történt a Budapest környékén nyíló barlangok, sziklafülkék, pl. a Pilisszántói-kőfülke ásatása.

Az 1970-ben megjelent Bükk útikalauz című kiadványban meg vannak említve régészeti leletei egy mondatban. Az 1974-ben kiadott Pilis útikalauz című könyvben részletesen le van írva. A leírásban az olvasható, hogy 423 méter tengerszint feletti magasságban van a 10 méter széles, északkeletre néző bejárata. A dachsteini mészkőben létrejött barlang kilenc méter hosszú és a több méter vastag kitöltéséből nagyon sok őslénytani lelet előkerült, majdnem 50 pleisztocén állatfajnak a sok ezer példányától származó csontmaradványa. A leletekből megállapíthatók az éghajlat változásai, az élővilág változásai és a hegység pleisztocén állatvilágának a képe. Gyapjas orrszarvú, mammut, barlangi medve, barlangi oroszlán, barlangi farkas, óriásgím, rénszarvas, zerge, kőszáli kecske, pézsmacickány, rozsomák, nyuszt, menyét, hermelin, örvöslemming és füttyentő nyúl lett meghatározva belőle.

Kormos Tivadar fényképe a barlang belső részéről az ásatások kezdetén

A Bertalan Károly által írt és 1976-ban befejezett kéziratban az olvasható, hogy a Pilis hegységben, a Pilis-vonulatban, Pilisszántón elhelyezkedő Pilisszántói kőfülke további nevei Orosdy kőfülke és Szántói kőfülke. Pilisszántó felett, a Pilis hegy DK-i sziklabarázdájának ÉK-i oldalában, 423 m tengerszint feletti magasságban nyílik. Bejárata 10 m széles és ÉK-re néz. A dachsteini mészkőben keletkezett kőfülke 8,8 m hosszú és 10,5 m széles. Kitöltésének nagyobbik része a barlang fenekéig ki van ásva. Az ismertetés 2 publikáció alapján lett írva. 1976-ban vált országos jelentőségű barlanggá a 4800-as (Pilis hegység) barlangkataszteri területen lévő, pilisszántói Pilisszántói-kőfölke. Az 1976-ban összeállított országos jelentőségű barlangok listájában lévő barlangnevek pontosítása után, 1977. május 30-án összeállított országos jelentőségű barlangok listáján rajta van a Pilis hegységben, Pilisszántón található barlang Pilisszántói-kőfülke néven.

A Bertalan Károly és Schőnviszky László által összeállított, 1976-ban megjelent Magyar barlangtani bibliográfia barlangnévmutatójában meg van említve a Pilis hegységben lévő barlang Pilisszántói-kőfülke néven és a barlangra vonatkozó 39 irodalmi mű. Az 1977. évi Karszt és Barlangban lévő és Gábori Miklós által írt összefoglalásban közölve lett, hogy a Dunántúlon elhelyezkedő lelőhelyek közül a Pilisszántói I. kőfülke új hitelesítő ásatása is megtörtént. Az ásatás miatt megváltozott a magdalenien kérdése és meghatározása. A publikációban van egy térkép, amelyen a régészetileg kutatott magyarországi barlangok földrajzi elhelyezkedése figyelhető meg. A térképen látható a Pilisszántói I. kőfülke földrajzi elhelyezkedése. A folyóirat 1977. évi különszámába bekerült az összefoglalás angol nyelvű változata. Ebben a tanulmányban is közölve lett a térkép, amelyen Pilisszántó Rock Shelter No. 1 a barlang neve.

Az 1980. évi Karszt és Barlang 1. félévi számában publikálva lett, hogy a kiemelt jelentőségű Pilisszántói-kőfülke a 4800-as barlangkataszteri területen (Pilis hegység) helyezkedik el. A barlangnak 4840/3. a barlangkataszteri száma. Az MKBT Dokumentációs Bizottsága a helyszínen el fogja helyezni, a többi kiemelt jelentőségű barlanghoz hasonlóan, a barlang fémlapba ütött barlangkataszteri számát. A barlangkataszteri szám beütéséhez alapul szolgáló fémlap ugyanolyan lesz mint a többi kiemelt jelentőségű barlang fémlapja.

Sarki hófajd rekonstrukciója, amely a Pilisszántói-kőfülkéből előkerült maradványokból lett összeállítva

1982. július 1-től az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnökének 1/1982. (III. 15.) OKTH számú rendelkezése értelmében a Pilis hegységben lévő Pilisszántói-kőfülke fokozottan védett barlang. Fokozottan védett barlang őslénytani és régészeti leletei alapján lett. Az 1982. szeptember–októberi MKBT Műsorfüzetben meg van említve, hogy a Pilis hegységben található Pilisszántói-kőfülke fokozottan védett barlang. A felsorolásban a barlangnevek az MKBT által jóváhagyott és használt helyesírás szerint, javított formában lettek közölve. Az 1983. évi Karszt és Barlangban egy ábrán van jelölve helye és meg van említve, hogy 423 méter tengerszint feletti magasságban helyezkedik el a 10 méter hosszú és kilenc méter mély barlang.

Az 1984-ben kiadott Magyarország barlangjai című kiadványban, a magyarországi barlangkutatás történetét bemutató részben meg van említve, hogy az 1913-tól 1916-ig tartó időszakban a barlangi ásatások kiterjedtek a Pilisszántói-kőfülkére is. A könyv országos barlanglistájában szerepel a barlang Pilisszántói-kőfülke néven Orsody kőfülke és Szántói kőfülke névváltozatokkal. A listához kapcsolódóan látható a Dunazug-hegység barlangjainak földrajzi elhelyezkedését bemutató 1:500 000-es méretarányú térképen a barlang földrajzi elhelyezkedése. A régészeti szempontból kutatott jelentősebb magyarországi barlangok földrajzi elhelyezkedését mutató térképen látható a barlang földrajzi elhelyezkedése. A könyv szerint a gravetti kultúra legfontosabb magyarországi lelőhelye a Pilisszántói-kőfülke. A kiadványnak a magyarországi őslénytani és régészeti ásatásokat áttekintő részében szó van arról, hogy 1909-től néhány év alatt Magyarországon majdnem mindegyik nagy barlangi lelőhelyen, pl. a Pilisszántói-kőfülkében is ásatás történt.

Az 1986-ban napvilágot látott Pest megye régészeti topográfiája című kiadványban részletesen ismertetve van. A könyvben az olvasható, hogy 423 méter tengerszint feletti magasságban található a 8,8 méter hosszú és 9,05 méter széles kőfülke. Kadić Ottokár próbaásatása néhány napig tartott és Kormos Tivadar majdnem az egész kőfülkét feltárta.

1987-ben jelent meg nyomtatásban T. Dobosi Viola és Vörös István régészeti revíziója a kőfülkéről. Az 1989. évi Karszt és Barlangban lévő tanulmány szerint az aurignaciennél idősebb moustérien és a fiatalabb magdalénien emlékei először a Dunántúli-középhegységből, amely eleinte a Bükk őskőkorszaki kultúráinál színesebbnek bizonyult, pl. a Pilisszántói-kőfülkéből lettek kimutatva. Gábori Miklós a régi szerzőkkel szemben a kőfülke revideáló ásatása után a lelőhely leletanyagának keleti eredetét hangsúlyozta. A publikációban van egy térkép, amelyen a régészeti leletek miatt ismert jelentősebb magyarországi barlangok földrajzi elhelyezkedése figyelhető meg. A térképen látható a Pilisszántói 1. sz. kőfülke földrajzi elhelyezkedése. A folyóirat 1989. évi különszámában napvilágot látott a tanulmány angol nyelvű változata. Ebben a tanulmányban is közölve lett a térkép, amelyen Pilisszántó Rock Shelter No. 1. a barlang neve.

A barlang bejárata

1990-ben Kárpát József térképezte fel. A Kárpát József által írt 1991-es kéziratban meg van említve, hogy a fokozottan védett Pilisszántói-kőfülke (Pilisszántó) 15 m hosszú és 12 m mély. 1997. május 19-én Kraus Sándor rajzolt helyszínrajzot, amelyen a pilisszántói sziklafal üregeinek földrajzi elhelyezkedése van ábrázolva. A rajzon látható az 1-es számmal jelölt Pilisszántói-kőfülke földrajzi elhelyezkedése. Kraus Sándor 1997. évi beszámolójában az olvasható, hogy az 1997 előtt is ismert és fokozottan védett Piliszántói-kőfülke további nevei Orosdy-kőfülke és Szántói-kőfülke. A barlangnak volt már térképe 1997 előtt. Jelentős és veszélyeztetett barlang. A jelentésbe bekerült az 1997-es helyszínrajz.

2001. május 17-től a környezetvédelmi miniszter 13/2001. (V. 9.) KöM rendeletének értelmében a Pilis hegység területén lévő Pilisszántói-kőfülke fokozottan védett barlang. Egyidejűleg a fokozottan védett barlangok körének megállapításáról szóló 1/1982. (III. 15.) OKTH rendelkezés hatályát veszti. A 2003-ban kiadott Magyarország fokozottan védett barlangjai című könyvben részletesen le van írva és a leírás szerint 8,8 m hosszú, valamint 436 m tengerszint feletti magasságban nyílik. 2005. szeptember 1-től a környezetvédelmi és vízügyi miniszter 23/2005. (VIII. 31.) KvVM rendelete szerint a Pilis hegységben lévő Pilisszántói-kőfülke fokozottan védett barlang.

A 2005-ben napvilágot látott Magyar hegyisport és turista enciklopédia című kiadványban önálló szócikke van a barlangnak. A szócikk szerint a Pilisszántói-kőfülke a Pilis hegységben található és fokozottan védett természeti érték. Pilisszántó határában, az egykori Orosdy-kastély felett, 436 m tszf. magasságban van a bejárata. Alig 9 m hosszú a triász mészkőben keletkezett, egyetlen nagy teremből álló üreg. Vastag kitöltéséből a jégkor emberének tűzhelye és eszközei, valamint gazdag jégkorszaki őslénytani leletanyag került elő. Pilisszántói kultúrának lett elnevezve a barlangban, valamint a környék barlangjaiban feltárt őskőkorszaki kőeszközkészítő ipar. 1969. szeptember 14-én Iván Béla több társával együtt mászóiskolai karbantartó munkákat végzett a Pilisszántói-kőfülkénél, amikor egy lezuhanó kőtömb megölte Iván Bélát. A baleset helyén egyesülete, a Budapesti Vörös Meteor Természetbarát Sport Kör Téry Ödön hegymászó csoportja emléktáblát helyezett el.

A 2013-ban publikált és Varga Gábor által írt tanulmányban a Pest megyében lévő Pilisszántón elhelyezkedő, 11165 lelőhely-azonosítójú és 4840-3 barlangkataszteri számú Pilisszántói-kőfülke a teljesen feltárt és elpusztult barlangi régészeti lelőhelyek közé van sorolva. Az összeállításhoz mellékelve lett egy olyan színes fénykép, amelyen a barlang bejárata látható. A fényképet Egri Csaba készítette. 2015. november 3-tól a földművelésügyi miniszter 66/2015. (X. 26.) FM rendelete szerint a Pilisszántói-kőfülke (Pilis hegység) fokozottan védett barlang.

Irodalom[szerkesztés]

További irodalom[szerkesztés]

  • Barcza ImreThirring Gusztáv: Budapest Duna-jobbparti környéke. Budapest, 1920. 151. old.
  • Benda László: Magyarország történeti geologiája. Szombathely, 1932. 141., 178–187. old.
  • Benda László: Ősidők, ősemberek. Képek a magyarföldi ősemberek életéből. Budapest, 1934.
  • Földváry Miksa: Hazai védett természeti emlékek. Természettudományi Közlöny, 1943. (75. köt.) Pótfüzet. április–június. (230. füz.) 78. old.
  • Gábori Miklós: A késői paleolitikum Magyarországon. Budapest, 1964. (Régészeti Tanulmányok 3.) 61–64. old.
  • Gábori Miklós: Az ötvenezer éves ember. In: Szombathy Viktor szerk.: A magyar régészet regénye. Budapest, 1970. (2. kiad.) 9–39. old.
  • Gáboriné Csánk Vera: A Remete Felső-barlang és a „dunántúli szeletien”. Budapest Régiségei, 1984. 26. sz. 5–32. old.
  • Hevesi Attila: Magyarország karsztvidékeinek kialakulása és formakincse. II. rész. Földrajzi Közlemények, 1991. (115. [39.] köt.) 3–4. sz. 116. old.
  • Hillebrand Jenő: A pusztaistvánházai rézkori temető őstörténeti jelentőségéről. Az Országos Magyar Régészeti Társulat Évkönyve, 1923–1926. (2.) 38. old. 14. ábra c
  • Hillebrand Jenő: Der Stand der Erforschung der älteren Steinzeit in Ungarn. Bericht der Römisch-Germanischen Kommission, 1934/1935. (24/25.) 16–26., 115–116. old. Berlin, 1935. (2 ábrával és 6 táblával.)
  • Kaán Károly: Természetvédelem és a természeti emlékek. Budapest, 1932. 211–212. old. és egy fénykép a 210. és a 211. oldalak között
  • Kadić Ottokár: A jégkor embere Magyarországon. Az összes magyarországi leletek összefoglaló ismertetése. Der Mensch zur Eiszeit in Ungarn. Zusammenfassende darstellung sämtlicher funde des eiszeitlichen menschen in Ungarn. A Magyar Királyi Földtani Intézet Évkönyve, 1934. (30. köt.) 1. füz. 1–24. oldal
  • Kadić Ottokár: Der Mensch zur Eiszeit in Ungarn. Zusammenfassende darstellung sämtlicher funde des eiszeitlichen menschen in Ungarn. Mitteilungen aus dem Jahrbuch der kgl. ung. geologischen Reichsanstalt, 1934. (30. köt.) 90–93. old.
  • Kadić OttokárKormos Tivadar: Eiszeit und eiszeitliche Kulturen im heutigen Ungarn. Report of the XVI. International Geological Congress, U.S.A. 1933. Vol. 2. 1203–1208. old. Washington, 1936. Különlenyomata: 1935. 1–6. old.
  • Kalicz Nándor: A balatoni csoport emlékei a Dél-Dunántúlon. A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve, 1969–1970. (14–15.) 1974. 92. old.
  • Kerekes József: A budakörnyéki hévvizes barlangokról. Földrajzi Zsebkönyv, 1944. (6. évf.) 21–33. old.
  • Kormos Tivadar – Lambrecht Kálmán: Die Felsnische Pilisszántó. Beiträge zur Geologie, Archäologie und Fauna der Postglazialzeit. Mitteilungen aus dem Jahrbuch der kgl. ung. geologischen Reichsanstalt, 1916. (23. köt.) 331–524. oldalak és hat tábla
  • Kormos Tivadar: A rénszarvas. A Földgömb, 1933. január. (4. évf. 1. sz.) 16., 16–17. old.
  • Kretzoi Miklós: Quaternary Geology and the Vertebrate Faunas. Acta Geologica, 1954. (2.) 66. old.
  • Kretzoi MiklósVértes László: The Role of Vertebrate Faunae and Paleolithic Industries of Hungary in Quaternary Stratigraphy and Chronology. Acta Geologica, 1965. (9.) 139. old.
  • Lambrecht Kálmán: Ősvilágok élete. Az ősember. Budapest, Dante, 1931. (3. kiadás)
  • Lambrecht Kálmán: Herman Ottó élete. Budapest, 1933.
  • Mottl Mária: Az interglaciálisok és interstadiálisok a magyarországi emlősfauna tükrében. (Hozzászólásokkal.) Beszámoló a Magyar Királyi Földtani Intézet vitaüléseinek munkálatairól, 1941. (3. évf.) 1. füz. 3–42. old.
  • Mottl Mária: Jégkorszakkutatás hazánkban. Földtani Értesítő U. F. 1940. évi évfolyam (5.) 102–105. old. (Budapest, 1941.)
  • Patay Pál: Pest megye régészeti emlékei. (Pest megye műemlékei) Budapest, 1958. 18. old.
  • Szücs Gyula: Pilisszentkereszt és környéke. Budapest, 1913. 40. old.
  • Péchy-Horváth Rezső: Természetvédelmi területek Magyarországon. Pesti Hírlap, 1944. szeptember 12.
  • Thirring Gusztáv szerk.: A Pilis-Visegrádi hegység részletes kalauza. Budapest, 1929. 66. old.
  • Tompa Ferenc: A Dunántúl őstörténelme. Pécs, 1935. 12 old.
  • Tompa Ferenc: Őskor. In: Szendy Károly szerk.: Budapest története. 1. köt. Budapest az ókorban. Első rész. Budapest, 1942. 3–134. old. (24 táblával)
  • Vértes László: L'abri II. de Pilisszántó. Országos Természettudományi Múzeum Évkönyve, 1951. (1.) 227–231. old.
  • Vértes László: Les conditions de l'interstadial Würmien I/II hongrois elucidées par l'examen des remplissages de grottes. Acta Geologica, 1955. (3.) 393. oldal, 1–2. kép
  • Vértes László: Élet az örök sötétség birodalmában. Népszava, 1955. július 10. (83. évf. 161. sz.) 6. old.
  • –: Negyven új barlangot fedeztek fel Erdélyben tavaly. Új Nemzedék, 1942. március 2. 7. old.
  • –: DTM 56. 273. 1. Kézirat. (A kézirat megtalálható volt a Dorogi Tájmúzeumban, amelynek a gyűjteménye 1965-ben a Balassa Bálint Múzeumba került.)
  • –: MNM Cserépleltár 1/1947. Kézirat. (A kézirat megtalálható a Magyar Nemzeti Múzeumban.)
  • –: MNM Pb 51/109–115. Kézirat. (A kézirat megtalálható a Magyar Nemzeti Múzeumban.)
  • –: MNM Pb 51/116. Kézirat. (A kézirat megtalálható a Magyar Nemzeti Múzeumban.)
  • –: MNM Pb 51/117–140. Kézirat. (A kézirat megtalálható a Magyar Nemzeti Múzeumban.)
  • –: MNM Pb 574–576, 627–657, 883. Kézirat. (A kézirat megtalálható a Magyar Nemzeti Múzeumban.)
  • –: MNM 51/169. 1–5. Kézirat. (A kézirat megtalálható a Magyar Nemzeti Múzeumban.)
  • –: MNM RŐ 7/1950. 45. Kézirat. (A kézirat megtalálható a Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti osztályán, az őskori gyűjteményben.)
  • –: MNM RŐ 38/1931. Kézirat. (A kézirat megtalálható a Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti osztályán, az őskori gyűjteményben.)

További információk[szerkesztés]