Pilisszántói-kőfülke

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Pilisszántói-kőfülke
A Pilisszántói-kőfülke bejárata
A Pilisszántói-kőfülke bejárata
Hossz22 m
Mélység0,5 m
Magasság14,5 m
Függőleges kiterjedés15 m
Tengerszint feletti magasság436 m
Ország Magyarország
Település Pilisszántó
Földrajzi táj Pilis
Típus inaktív forrásbarlang
Barlangkataszteri szám 4840-3
Elhelyezkedése
Pilisszántói-kőfülke (Magyarország)
Pilisszántói-kőfülke
Pilisszántói-kőfülke
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 47° 40′ 47″, k. h. 18° 52′ 51″Koordináták: é. sz. 47° 40′ 47″, k. h. 18° 52′ 51″
A Wikimédia Commons tartalmaz Pilisszántói-kőfülke témájú médiaállományokat.

A Pilisszántói-kőfülke fokozottan védett barlang, amely a Pilisben, a Duna–Ipoly Nemzeti Park területén található. Régészeti és őslénytani leletek kerültek elő belőle.

Leírás[szerkesztés]

A Pilis-tetőn, a hegy lábánál lévő, sziklás, délkeleti letörésben, Pilisszántó külterületén, a település központjától északnyugatra, az Orosdy-kastély felett, fokozottan védett területen, egy sziklafalban található a nagy, vízszintes tengelyirányú bejárata. A turistatérképek jelzik a helyét a nevének a feltüntetésével és barlangjellel. Az előterétől gyönyörű a kilátás a Piliscsabai-medencére és a Hosszú-hegy, Kevélyek vonulatára. Az inaktív forrásbarlang triász, dachsteini mészkőben alakult ki. Egy nagyméretű teremből áll, ahol a régészeti és az őslénytani ásatások folytak. Engedély nélkül és barlangjáró felszerelés nélkül megtekinthető.

Rozsomákcsont a Pilisszántói-kőfülkén kívül eddig csak hét magyarországi barlangból került elő, a Király-kúti-zsombolyból, a Lengyel-barlangból, a Pes-kő-barlangból, a Puskaporosi-kőfülkéből, a Remete-barlangból, a Remete-hegyi-kőfülkéből és a Suba-lyukból.

Előfordul az irodalmában I. sz. kőfülke (Torma 1986), Orosdi-kőfülke (Mayerfelsi Maier 1926), Orosdy-barlang, Orosdy-kőfülke (Kadić 1952), Orosdy kőfülke (Bertalan 1976), Orozdy-kőfülke (Lambrecht 1964), Pilisszántói kőfülke (Dudich 1932), Szántói-kőfülke (Szablyár 2003) és Szántói kőfülke (Bekey 1931) néven is.

Kutatástörténet[szerkesztés]

1912-ben Kadić Ottokár próbaásatást végzett a barlangban, ahol nagy mennyiségű csontot talált és ezért javasolta a további kutatását. 1914–1915-ben Kormos Tivadar teljes szelvényben kiásta a vastag kitöltést. Jégkorszaki tűzhely nyomokat, égetett és feltört állatcsontokat, valamint cseréptöredékeket talált. Hét jégkorszaki réteget különített el, amelyek a humusz alatt voltak. A majdnem két és fél méter vastag, pleisztocén kitöltésben egyenletes eloszlásban volt a régészeti leletanyag. A Magyar Királyi Földtani Intézet Évkönyvének az 1915. évi kötetében, a kutatás eredményeit összegző monográfiában Kormos Tivadar és Lambrecht Kálmán 60 emlősfaj, 83 madárfaj, két békafaj és három csigafaj leírását közölte.

Az 1931. évi Turisták Lapjában napvilágot látott, Bekey Imre Gábor által írt tanulmány szerint Kormos Tivadar ásatásának az eredménye szenzációs volt. Rengeteg rágcsálócsont és madárcsont került elő, valamint addig ismeretlen, új fajok keltették fel a tudósok figyelmét. Az 1932-ben kiadott könyvében Dudich Endre részletesen ismertette a barlangot négy irodalmi hivatkozás alapján. Azt írta, hogy Pilisszántóhoz közel, a Pilis délkeleti lábánál található a viszonylag kicsi, de nagyon fontos, tudományos lelőhely. A rétegekből magdaléni kőeszközök és nagyon gazdag, posztglaciális állatvilág látott napvilágot, amelyeknek a feldolgozásából irodalmunk egyik legszebb, barlangőslénytani monográfiája született.

Az 1937. évi Turisták Lapjában, Schőnviszky László publikációjában az olvasható, hogy Pilisszántó határában, a Pilis délkeleti végén, az Orosdy-kastély felett van az északkeletre néző, hatalmas bejárata. A kilenc méter hosszú kőfülke egy vakkürtővel végződik. A Pilisben a Kis-kevélyi-barlang és a Pilisszántói-kőfülke a legnagyobb jelentőségű barlang őslénytani és ősrégészeti szempontból. A Kormos Tivadar által, 1913-tól 1915-ig végzett ásatáskor a magdaléni ősember csonteszközein és kőeszközein kívül nagyon gazdag ősemlősfauna és madárfauna került elő. Az 1939. évi Barlangvilágban megjelent, Kadić Ottokár által írt cikk szerint az egyik jelentős, pilisi barlang a Pilisszántói kőfülke. 1949-ben került a Magyar Nemzeti Múzeumba néhány szórvány kőeszköz, amelyeket Vértes László gyűjtött.

A Pilisszántói-kőfülke bejárata régen

1951-ben Gábori Miklós és Jánossy Dénes egy érintetlenül maradt, kis rész feltárásával 61-re növelte az itt talált kőeszközök és csonttárgyak számát. Ezek a tárgyak többek között pattintott dárdahegyek és kaparópengék voltak. Kormos Tivadar és Gábori Miklós ideiglenes vadásztanyának tartotta. Velük ellentétben Vértes László rénszarvas vadászok által lakott, állandó lakóhelynek írta le a környék többi, barlangi lelete alapján. Például a Pilisszántói 2. sz. kőfülke tárgyi emlékei is ezt támasztják alá. Pilisszántói-kultúrának nevezte el a barlang kőiparát Vértes László és javasolta a kifejezés kiterjesztését a többi, hasonló, magyarországi lelőhelyekre is. Ma a Magyar Nemzeti Múzeumban található a maradványok nagyobbik része, néhányat az esztergomi Balassa Bálint Múzeumban őriznek.

Az 1955-ben kiadott, „Pilis útikalauz” című könyvben az olvasható, hogy Pilisszántó mellett, a Pilisnek a délkeleti, hatalmas sziklabordájában, a sziklaborda oldalában nyílik. A bejárata tág és északkelet felé néz. A barlang lerakódásaiban sok volt az apró csonttöredék. A csontok legnagyobb része kis termetű madaraké, emlősöké volt és ezeket ragadozó madarak vittek a kőfülkébe. Sok csonteszköz és pattintott kőszerszám támasztja alá az ősember jelenlétét. Növeli a barlangban végzett ásatások jelentőségét, hogy a Pilisnek a jégkorszak utáni viszonyait az itt talált leletek alapján lehetett rekonstruálni. Az 1964-ben napvilágot látott, „Az országos kék-túra útvonala mentén” című könyvben meg van említve, hogy a kőkorszaki ősember lakóhelye volt.

Az 1970-ben megjelent, „Bükk útikalauz” című kiadványban meg vannak említve a régészeti leletei egy mondatban. Az 1974-ben kiadott, „Pilis útikalauz” című könyvben részletesen le van írva. A leírásban az olvasható, hogy 423 méter tengerszint feletti magasságban van a 10 méter széles, északkeletre néző bejárata. A dachsteini mészkőben létrejött barlang kilenc méter hosszú és a több méter vastag kitöltéséből nagyon sok őslénytani lelet előkerült, majdnem 50 pleisztocén állatfajnak a sok ezer példányától származó csontmaradványa. A leletekből megállapíthatók az éghajlat változásai, az élővilág változásai és a hegység pleisztocén állatvilágának a képe. Gyapjas orrszarvú, mammut, barlangi medve, barlangi oroszlán, barlangi farkas, óriásgím, rénszarvas, zerge, kőszáli kecske, pézsmacickány, rozsomák, nyuszt, menyét, hermelin, örvöslemming és füttyentő nyúl lett meghatározva belőle.

Kormos Tivadar fényképe a barlang belső részéről, az ásatások kezdetén

A Bertalan Károly által írt, 1976-ban befejezett kéziratban ismertetve van a barlang, amely a kézirat szerint Pilisszántó felett, a Pilis délkeleti sziklabarázdájának az északkeleti oldalában, 423 méter tengerszint feletti magasságban nyílik. A bejárata 10 méter széles és északkeletre néz. A dachsteini mészkőben keletkezett kőfülke 8,8 méter hosszú és 10,5 méter széles, valamint a kitöltésének a nagyobbik része a barlang fenekéig ki van ásva. Az ismertetés két publikáció alapján íródott. A Bertalan Károly és Schőnviszky László által összeállított, 1976-ban megjelent Magyar barlangtani bibliográfia barlangnévmutatójában meg van említve a neve és a barlangra vonatkozó 39 irodalmi hivatkozás.

Az 1980. évi Karszt és Barlang 1. félévi számában nyilvánosságra hozták a kiemelt jelentőségű barlangnak a barlangkataszteri számát. 1982-ben vált fokozottan védett barlanggá az őslénytani és a régészeti leletei alapján. Az 1983. évi Karszt és Barlangban egy ábrán van jelölve a helye és meg van említve, hogy 423 méter tengerszint feletti magasságban helyezkedik el a 10 méter hosszú és kilenc méter mély barlang. Az 1984-ben kiadott, „Magyarország barlangjai” című könyvnek az országos barlanglistájában szerepel a neve és két névváltozata, valamint egy térképen van a helye feltüntetve és egy másik térképen meg van jelölve a helye a régészeti szempontból kutatott, jelentősebb, magyarországi barlangok között. Az 1986-ban napvilágot látott, „Pest megye régészeti topográfiája” című kiadványban részletesen ismertetve van. A könyvben az olvasható, hogy 423 méter tengerszint feletti magasságban található a 8,8 méter hosszú és 9,05 méter széles kőfülke. Kadić Ottokár próbaásatása néhány napig tartott és Kormos Tivadar majdnem az egész kőfülkét feltárta. 1987-ben jelent meg nyomtatásban T. Dobosi Viola és Vörös István régészeti revíziója a kőfülkéről.

1990-ben Kárpát József térképezte fel. A 2003-ban kiadott, „Magyarország fokozottan védett barlangjai” című könyvben részletesen le van írva és a leírás szerint 8,8 méter hosszú, valamint 436 méter tengerszint feletti magasságban nyílik. A 2005-ben napvilágot látott, „Magyar hegyisport és turista enciklopédia” című könyvben található egy szócikk a barlangról, amely szerint alig kilenc méter hosszú és pilisszántói kultúrának lett elnevezve a barlangban, valamint a környék barlangjaiban feltárt, őskőkorszaki, kőeszközkészítő ipar. A 2013-ban publikált, Varga Gábor által írt tanulmányban a teljesen feltárt és elpusztult, barlangi, régészeti lelőhelyek közé van sorolva és az összeállításhoz mellékelve lett a bejáratának a fényképe.

Irodalom[szerkesztés]

További irodalom[szerkesztés]

  • Barcza ImreThirring Gusztáv: Budapest Duna-jobbparti környéke. Budapest, 1920. 151. old.
  • Benda László: Magyarország történeti geologiája. Szombathely, 1932. 141, 178–187. old.
  • Benda László: Ősidők, ősemberek. Képek a magyarföldi ősemberek életéből. Budapest, 1934.
  • Földváry Miksa: Hazai védett természeti emlékek. Természettudományi Közlöny, 1943. (75. köt.) Pótfüzet. április–június. (230. füz.) 78. old.
  • Gábori Miklós: A késői paleolitikum Magyarországon. Budapest, 1964. (Régészeti Tanulmányok 3.) 61–64. old.
  • Gábori Miklós: Az ötvenezer éves ember. In: Szombathy Viktor szerk.: A magyar régészet regénye. Budapest, 1970. (2. kiad.) 9–39. old.
  • Gáboriné Csánk Vera: A Remete Felső-barlang és a „dunántúli szeletien”. Budapest Régiségei, 1984. 26. sz. 5–32. old.
  • Hevesi Attila: Magyarország karsztvidékeinek kialakulása és formakincse. II. rész. Földrajzi Közlemények, 1991. (115. [39.] köt.) 3–4. sz. 116. old.
  • Hillebrand Jenő: A pusztaistvánházai rézkori temető őstörténeti jelentőségéről. Az Országos Magyar Régészeti Társulat Évkönyve, 1923–1926. (2.) 38. old. 14. ábra c
  • Hillebrand Jenő: Magyarország őskőkora. Archaeologica Hungarica, 1935. (17. köt.)
  • Hillebrand Jenő: Der Stand der Erforschung der älteren Steinzeit in Ungarn. Bericht der Römisch-Germanischen Kommission, 1934/1935. (24/25.) 16–26, 115–116. old. Berlin, 1935. (2 ábrával és 6 táblával.)
  • Kaán Károly: Természetvédelem és a természeti emlékek. Budapest, 1932. 211–212. old. és egy fénykép a 210. és a 211. oldalak között
  • Kadić Ottokár: A jégkor embere Magyarországon. Az összes magyarországi leletek összefoglaló ismertetése. Der Mensch zur Eiszeit in Ungarn. Zusammenfassende darstellung sämtlicher funde des eiszeitlichen menschen in Ungarn. A Magyar Királyi Földtani Intézet Évkönyve, 1934. (30. köt.) 1. füz. 1–24. oldal
  • Kadić Ottokár: Der Mensch zur Eiszeit in Ungarn. Zusammenfassende darstellung sämtlicher funde des eiszeitlichen menschen in Ungarn. Mitteilungen aus dem Jahrbuch der kgl. ung. geologischen Reichsanstalt, 1934. (30. köt.) 90–93. old.
  • Kadić OttokárKormos Tivadar: Eiszeit und eiszeitliche Kulturen im heutigen Ungarn. Report of the XVI. International Geological Congress, U.S.A. 1933. Vol. 2. 1203–1208. old. Washington, 1936. Különlenyomata: 1935. 1–6. old.
  • Kalicz Nándor: A balatoni csoport emlékei a Dél-Dunántúlon. A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve, 1969–1970. (14–15.) 1974. 92. old.
  • Kerekes József: A budakörnyéki hévvizes barlangokról. Földrajzi Zsebkönyv, 1944. (6. évf.) 21–33. old.
  • Kormos Tivadar – Lambrecht Kálmán: Die Felsnische Pilisszántó. Beiträge zur Geologie, Archäologie und Fauna der Postglazialzeit. Mitteilungen aus dem Jahrbuch der kgl. ung. geologischen Reichsanstalt, 1916. (23. köt.) 331–524. oldalak és hat tábla
  • Kormos Tivadar: A rénszarvas. A Földgömb, 1933. január. (4. évf. 1. sz.) 16, 16–17. old.
  • Kretzoi Miklós: Quaternary Geology and the Vertebrate Faunas. Acta Geologica, 1954. (2.) 66. old.
  • Kretzoi MiklósVértes László: The Role of Vertebrate Faunae and Paleolithic Industries of Hungary in Quaternary Stratigraphy and Chronology. Acta Geologica, 1965. (9.) 139. old.
  • Lambrecht Kálmán: Ősvilágok élete. Az ősember. Budapest, Dante, 1931. (3. kiadás)
  • Lambrecht Kálmán: Herman Ottó élete. Budapest, 1933.
  • Mottl Mária: Az interglaciálisok és interstadiálisok a magyarországi emlősfauna tükrében. (Hozzászólásokkal.) Beszámoló a Magyar Királyi Földtani Intézet vitaüléseinek munkálatairól, 1941. (3. évf.) 1. füz. 3–42. old.
  • Mottl Mária: Jégkorszakkutatás hazánkban. Földtani Értesítő U. F. 1940. évi évfolyam (5.) 102–105. old. (Budapest, 1941.)
  • Patay Pál: Pest megye régészeti emlékei. (Pest megye műemlékei) Budapest, 1958. 18. old.
  • Szücs Gyula: Pilisszentkereszt és környéke. Budapest, 1913. 40. old.
  • Péchy-Horváth Rezső: Természetvédelmi területek Magyarországon. Pesti Hírlap, 1944. szeptember 12.
  • Thirring Gusztáv szerk.: A Pilis-Visegrádi hegység részletes kalauza. Budapest, 1929. 66. old.
  • Tompa Ferenc: A Dunántúl őstörténelme. Pécs, 1935. 12 old.
  • Tompa Ferenc: Őskor. In: Szendy Károly szerk.: Budapest története. 1. köt. Budapest az ókorban. Első rész. Budapest, 1942. 3–134. old. (24 táblával)
  • Vértes László: L'abri II. de Pilisszántó. Országos Természettudományi Múzeum Évkönyve, 1951. (1.) 227–231. old.
  • Vértes László: Les conditions de l'interstadial Würmien I/II hongrois elucidées par l'examen des remplissages de grottes. Acta Geologica, 1955. (3.) 393. oldal, 1–2. kép
  • Vértes László: Élet az örök sötétség birodalmában. Népszava, 1955. július 10. (83. évf. 161. sz.) 6. old.
  • –: Negyven új barlangot fedeztek fel Erdélyben tavaly. Új Nemzedék, 1942. március 2. 7. old.
  • –: DTM 56. 273. 1. Kézirat. Megtalálható volt a Dorogi Tájmúzeumban, amelynek a gyűjteménye 1965-ben a Balassa Bálint Múzeumba került.
  • –: MNM Cserépleltár 1/1947. Kézirat. Megtalálható a Magyar Nemzeti Múzeumban.
  • –: MNM Pb 51/109–115. Kézirat. Megtalálható a Magyar Nemzeti Múzeumban.
  • –: MNM Pb 51/116. Kézirat. Megtalálható a Magyar Nemzeti Múzeumban.
  • –: MNM Pb 51/117–140. Kézirat. Megtalálható a Magyar Nemzeti Múzeumban.
  • –: MNM Pb 574–576, 627–657, 883. Kézirat. Megtalálható a Magyar Nemzeti Múzeumban.
  • –: MNM 51/169. 1–5. Kézirat. Megtalálható a Magyar Nemzeti Múzeumban.
  • –: MNM RŐ 7/1950. 45. Kézirat. Megtalálható a Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti osztályán, az őskori gyűjteményben.
  • –: MNM RŐ 38/1931. Kézirat. Megtalálható a Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti osztályán, az őskori gyűjteményben.

További információk[szerkesztés]