Láng Sándor

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Láng Sándor
Született 1913. július 29.
Rákosszentmihály
Elhunyt 1982. január 6. (68 évesen)
Budapest
Foglalkozása geográfus,
egyetemi tanár
Kitüntetései MTESZ-díj,
Kadić Ottokár-érem

Láng Sándor (Rákosszentmihály, 1913. július 29.Budapest, 1982. január 6.) geográfus, karsztkutató, egyetemi tanár.

Életrajza[szerkesztés]

Munkáscsalád gyermeke volt. A budapesti Kemény Zsigmond Általános Reáliskolában érettségizett 1931-ben. 1936-ban a budapesti tudományegyetem földrajz-természetrajz szakán tanári, majd 1938-ban doktori oklevelet szerzett. Ezután Cholnoky Jenő professzor mellett dolgozott. 1938 és 1940 között Egerben a Dobó István Gimnáziumban, 1940 és 1942 között a budapesti Toldy Ferenc Gimnáziumban tanított. 1942-től haláláig a budapesti tudományegyetem tanáraként dolgozott, kivéve az 1958 és 1963 közötti időt, amikor a szegedi egyetemen oktatott. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Általános Természeti Földrajzi Tanszékének vezetőjévé 1963-ban nevezték ki, és 1965-től nyugdíjazásáig tanszékvezető egyetemi tanárként tevékenykedett.

Tudományos pályafutása[szerkesztés]

Előadásaiban, cikkeiben a természetföldrajz csaknem valamennyi ágával foglalkozott. Tudományos pályája kezdetén a negyedkori felszínfejlődés érdekelte, folyóterasz-kutatások kötötték le, majd a völgyhálózat fejlődését vizsgálta. Terepmunkáját hazai középhegységeinkben (Börzsöny, Mátra, Cserhát, Pilis, Bükk, Visegrádi-hegység, Gerecse, Bakony, Aggteleki-karszt) végezte. Alapvető tanulmányokat közölt a karsztmorfológia, a karszthidrológia és a hidrometeorológia témaköreiben. 1955-ben kandidátusi, 1964-ben Természeti földrajzi tényezők működése címmel akadémiai doktori minősítést szerzett. Fontos szerepet játszott a földrajzi kutatások eredményeinek gyakorlati alkalmazásában. Több város: Budapest, Szekszárd, Pécs, Miskolc, Salgótarján ivóvíz- és iparvízi ellátásának megoldásához vagy fejlesztéséhez készített szakvéleményt. Megkülönböztetett figyelmet fordított arra, hogy a földrajzi kutatások miként szolgálhatják a társadalom, a termelőmunka érdekeit. A Magyar Földrajzi Társaság választmányi tagjaként, szakosztályi titkáraként, társelnökeként, a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat elnökségi tagjaként 1962-től, majd elnökeként (1966-tól) gyakran képviselte tudományos fórumokon, nemzetközi rendezvényeken a geográfiát. Láng Sándor közbenjárására alakulhatott meg a Magyar Földrajzi Társaság Hegymászó Szakosztálya 1957. december 6-án.

Kutatásai révén sokat utazott. A Kárpát-medence tájainak egyik legalaposabb hazai ismerője volt. Számos hosszabb tanulmányutat tett Európában, az Alpokban, a Balkánon, Olaszországban, Nagy-Britanniában, Spanyolországban, Szovjetunióban, Grúziában, Örményországban, Tádzsikisztánban, a Tien-sanban, Szibériában, a Bajkál-tó vidékén. Eljutott Indiába és Thaiföldre is. 1981 augusztusában a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat képviseletében vett részt az USA-ban rendezett VIII. Szpeleológiai Világkongresszuson. Tudományos munkásságát több hazai és külföldi társaság magas kitüntetésekkel ismerte el: a Szovjetunió Földrajzi Társasága Bellingshausen-emlékéremmel tüntette ki, az olomouci Palaczky Egyetem Tudományos Tanácsa tiszteleti diplomával és aranyéremmel. 1950-től a Hidrológiai Közlöny szerkesztője, a Karszt- és Barlangkutatásnak 1963-tól 1980-ig főszerkesztője. 1982-től a Magyar Hidrológiai Társaság tiszteletbeli tagja. 1977-ben MTESZ-díjat kapott. A Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat Kadić Ottokár-éremmel tüntette ki.

Majd negyven évi egyetemi oktatói tevékenysége eredményeként több generációt indított el a földrajztanári pályán. Publikációinak száma meghaladja a háromszázat, melyek között több könyv, egyetemi jegyzet és számos szakvélemény, javaslat található.

Munkái[szerkesztés]

Források[szerkesztés]