Mészégető-források barlangja

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Mészégető-források barlangja
Hossz279 m
Mélység1,4 m
Magasság13,1 m
Függőleges kiterjedés14,5 m
Tengerszint feletti magasság191 m
Ország Magyarország
Település Orfű
Földrajzi táj Mecsek
Típus aktív forrásbarlang
Barlangkataszteri szám 4120-4
Elhelyezkedése
Mészégető-források barlangja (Magyarország)
Mészégető-források barlangja
Mészégető-források barlangja
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 46° 08′ 32″, k. h. 18° 09′ 07″Koordináták: é. sz. 46° 08′ 32″, k. h. 18° 09′ 07″

A Mészégető-források barlangja fokozottan védett barlang, amely a Duna–Dráva Nemzeti Park területén található. A Mecsek öt fokozottan védett barlangjának az egyike. A hetedik leghosszabb barlang a Mecsekben, de volt a harmadik leghosszabb barlang is. A barlang megtekinthető barlangi kalandtúrán is.

Leírás[szerkesztés]

Közvetlenül az Orfűt Kovácsszénájával összekötő műút bal oldalán, az Orfűi-tó nyugati partján, egy kicsi, már nem művelt kőbánya majdnem 10 méter magas sziklafalának a tövében nyílik. A körülbelül egy méter magas és két méter széles bejárata magas vízálláskor forrásként működik. A forrás vizét régen Orfű ivóvízként használta. Vizéből coli és streptococcus baktériumokat mutattak ki. A Gubacsos-víznyelőbarlang a fő víznyelője. A barlang víznyelőterülete 1,8 km² és a körülbelüli vízhozama 100 000 m³/év. A barlang bejáratától körülbelül öt méterre egy természetes lezárás, a háromszög alakú szifonkapus I. szifon akadályozza meg a többi barlangrészbe való bejutást. A forrásdeltáját részben foglalták. Napjainkban is hidrológiailag aktív és fejlődő forrásbarlang.

Középső triász, anisusi, sötétszürke mészkőben jött létre. A kialakulását leginkább a tektonikának és a víz oldó hatásának köszönheti. Szifonok és vízesések által tagolt patakos barlang. Gyakorlatilag egyetlen járatból, a kanyargós, körülbelül észak-déli irányú, majdnem vízszintes Fő-ágból áll. A hasadékjellegű járatszelvények jellemzik. A járatainak a magassága 1,5–3 méter között van és az átlagos szélességük egy méter. Sok oldásos formája van, kipreparált rétegfejek, mennyezeti csatornák, kőpengék, áramlási kagylók, szinlők, ujjbegykarrok és evorziós üstök. Néhány helyen, főleg a magasan elhelyezkedő üregekben, cseppkövek, leginkább függőcseppkövek, például szalmacseppkövek és állócseppkövek alakultak ki, valamint képződtek benne mikrotetaráta medencék is. Egy körülbelül 60 centiméter hosszú függőcseppkő, az Elefántormány a legnagyobb cseppkőképződménye. Néhány helyen fekete bekérgeződés fedi a falakat és a cseppköveket, amelynek anyaga főleg mangán-oxid.

Öt szifon található benne, a végpontján is egy szifon zárja el a továbbvezető utat. Az I. szifon a legmélyebb pontja. A járattengelye emelkedik. Végeztek a barlangban radiológiai vizsgálatokat, malakológiai kutatást, elemezve volt a forrás vízminősége és foglalkoztak a barlangi patak hidrodinamikájával. A malakológiai vizsgálatkor 31 puhatestű fajt határoztak meg az élőhelyről. Ezek között pleisztocén fajok is voltak. Kis patkósdenevérek is előfordulnak benne.

Az átlaghőmérséklete 11 °C körüli. Derékig ér néhány helyen a víz a barlangban. A bejárásához barlangjáró alapfelszerelés és elektromos lámpa használata szükséges. Az I. szifon vízszintjének a csökkentésével általában a II. szifon előtti részig járható. A II. szifon utáni részeken a levegőnek veszélyesen magas a szén-dioxid koncentrációja. A barlang árvízveszélyes. A barlangban túrázás során veszélyt jelent például egy I. szifont, vagy a szifonokat elzáró árvíz. Az I. szifont a barlangi patak nagy vízhozama esetén nem lehet leszivattyúzni úgy, hogy átjárható legyen barlangjáró alapfelszereléssel. A II. szifon vízszintje egyszerű eszközökkel süllyeszthető alacsony vízállásnál. A kiépítetlen barlang megtekinthető részvételi díj ellenében és előzetes jelentkezés után, egy barlangi kalandtúrán. Az idegenforgalom számára nem megnyitott szakaszok a Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság engedélyével látogathatók.

A Mecsek hetedik leghosszabb barlangja az Abaligeti-barlang, a Spirál-víznyelő, az Orfűi Vízfő-barlang, a Mánfai-kőlyuk, a Szuadó-völgyi-víznyelőbarlang és a Trió-barlang után.

A közelében működött mészégető bogsáról lett elnevezve. Előfordul az irodalmában Mészégető-barlang (Parrag 2003), Mészégető forrás-barlang (Rónaki 2012), Mészégető-forrás barlangrendszere (Kordos 1984), Mészégető-források-barlangja (Gyurkó 1993), Orfűi kőbánya barlang (Székely 1986), Orfűi kőbánya forrásbarlangja (Szabó Pál 1961), Orfűi kőbánya víztározó ürege (Parrag 2003), Orfűi kőfejtő barlangja (Parrag 2003) és Orfű kőbánya víztároló ürege (Kordos 1984) néven is.

Kutatástörténet[szerkesztés]

Valószínűleg kőbányászat következtében nyílt meg. 1952-ben jelent meg az a tanulmány, amelyik először írta le a barlangot. A Vértes László által írt tanulmányban a szerző által készített alaprajzi barlangtérkép is helyet kapott egy keresztmetszettel. Szabó Pál Zoltán 1961-ben megjelent publikációja szerint kilenc méter hosszúságig lehetett bejárni. 1964-ben a Baranya Megyei Idegenforgalmi Hivatal Barlangkutató Csoportja kísérletet tett a végpontja utáni részek feltárására. A csoport tagjai ekkor a közvetlenül a mai bejárat mellett lévő árvízi forrásszájat körülbelül 15 méter hosszúságig feltárták, de ez csak a forrásdelta alsó ágának eléréséhez volt elég.

Az 1984-ben kiadott, „Magyarország barlangjai” című könyvnek az országos barlanglistájában szerepel három névváltozata és egy térképen fel van tüntetve a helye. 1986-ban Zalán Bélának sikerült az I. szifon vizének leszívatása után eljutni a II. szifonig. Ekkor körülbelül 195 méternyire jutott el a barlang fő ágában. 1988-ban az Amphora Könnyűbúvár SC barlangkutató búvárai a IV. szifon utáni részig jutottak. 1989-ben szivattyúk használatával az ötödik szifon előtti részig tudták bejárni a Pro Natura Karszt- és Barlangkutató Egyesület, a Bauxit Barlangkutató Csoport és a Myotis Barlangkutató Csoport tagjai. A feltárással egyszerre mérték fel a barlangot.

1990-ben a Pro Natura Barlangkutató Csoport és a Myotis Barlangkutató Csoport folytatták a barlang térképezését. 1992-ben a Pro Natura Karszt- és Barlangkutató Csoport a vízgyűjtő területének négy objektumában bontási munkát végzett. 1993-ban fokozottan védett barlang lett a hidrológiai fontossága és az oldott formakincse miatt. 1996-ban a Pro Natura Karszt- és Barlangkutató Egyesület készítette el az alaprajzi barlangtérképét és a hosszmetszet barlangtérképét keresztmetszetekkel.

2001. november 4-én Tarnai Tamás szerkesztett és rajzolt egy vázlatos, alaprajz barlangtérképet keresztmetszetekkel az V. szifonról. A 2003-ban megjelent, „Magyarország fokozottan védett barlangjai” című könyv szerint a hossza 330 méter, a függőleges kiterjedése nyolc méter és a vízszintes kiterjedése 132 méter. 2004. augusztus 13–14-én a Szegedi Karszt- és Barlangkutató Egyesület és a Pizolit Barlangkutató Sportegyesület mérte fel és a geodéziai felmérés alapján Szabó R. Zoltán szerkesztett, valamint rajzolt egy alaprajzi barlangtérképet, egy hosszmetszet barlangtérképet és keresztmetszeteket 2004 novemberében. A barlang hossza a felmérés alapján 278,7 méter, a fő ág hossza 230,99 méter és a mellékágak hossza 47,71 méter, a függőleges kiterjedése 14,52 méter, a mélysége 1,37 méter, a magassága 13,15 méter és a vízszintes kiterjedése 148 méter. Később Bödör Csaba és Horvát Attila a III. és az V. szifon között, az V. szifontól a Mecsek Egyesület Barlangkutató Osztálya, a Pro Natura Karszt- és Barlangkutató Egyesület és a Szegedi Karszt- és Barlangkutató Egyesület újra felmérte. A 2004-ben szerkesztett alaprajzi barlangtérképet és a keresztmetszeteket 2005 januárjában a kiegészítésekkel Szabó R. Zoltán megint megrajzolta. A 2005-ben kiadott, „Magyar hegyisport és turista enciklopédia” című könyv szerint 330 méter hosszú. 2007-től engedélyezték a barlang turisztikai célú hasznosítását. 2013-tól a vidékfejlesztési miniszter 58/2013. (VII. 11.) VM rendelete szerint a Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság működési területén található barlangnak az idegenforgalom számára nem megnyitott szakaszai az igazgatóság hozzájárulásával látogathatók.

Látogatási statisztika[szerkesztés]

  • 2009: 40 fő.
  • 2010: 81 fő.
  • 2011: 54 fő.
  • 2012: 46 fő.
  • 2013: 18 fő.
  • 2014: 34 fő.

Irodalom[szerkesztés]

További irodalom[szerkesztés]

  • Baronek Jenő: A Mecsek természetjáró kalauza. Pécs, 1995.
  • Berényi Üveges István: A Mészégető-forrás barlangja. Pécsi Műszaki Szemle, 1967.
  • Kevi László: A Mecsek-hegység és a Villányi-hegység barlangkatasztere. Kézirat. Pécs, 1955. 26+9 old.
  • Kevi László: Déldunántúli barlangok. Kézirat. Pécs, 1956. 20 old.
  • Parrag Tibor: Földrajzi megfigyelések a Mészégető-források barlangjában. Kézirat, 1996. (Szakdolgozat, Pécsi Tudományegyetem.)
  • Parrag Tibor: Összehasonlító vízjárásvizsgálatok nyugat-mecseki barlangokban. Földrajzi tanulmányok a pécsi doktoriskolából. 1. A társadalmi-gazdasági aktivitás területi és környezeti problémái. 1997. 243–260. old.
  • Rónaki László: A Ny-mecseki karszt vízföldtani kutatásának újabb eredményei. Magyar Hidrológiai Társaság Pécsi Csoportjának Jubileumi Évkönyve, 1972. Pécs. 121–146. old.
  • Vass Béla: A Nyugati-Mecsek barlangjai. Természettudományi Közlöny, 1964. (8. (95.) évf.) 1. sz. 16–19. old.

További információk[szerkesztés]