Hajnóczy-barlang

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Hajnóczy-barlang
Barlangi gyöngyök a barlangban
Barlangi gyöngyök a barlangban
Hossz 4250 m
Mélység 81,3 m
Magasság 43,7 m
Függőleges kiterjedés 125 m
Tengerszint feletti magasság 457 m
Ország Magyarország
Település Cserépfalu
Földrajzi táj Egri-Bükkalja
Típus korróziós és eróziós eredetű
Barlangkataszteri szám 5382-2
Elhelyezkedése
Hajnóczy-barlang (Magyarország)
Hajnóczy-barlang
Hajnóczy-barlang
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 47° 58′ 34″, k. h. 20° 30′ 07″Koordináták: é. sz. 47° 58′ 34″, k. h. 20° 30′ 07″
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Hajnóczy-barlang témájú médiaállományokat.

A Hajnóczy-barlang egy fokozottan védett barlang. A Bükki Nemzeti Park területén található. A Bükk-vidék harmadik leghosszabb, Magyarország 13. leghosszabb, a Déli-Bükk leghosszabb barlangja. A Bükk-vidék egyik legidősebb, faunával igazolt korú barlangja. Az ország ötödik legmagasabb barlangja. Az egyik legsokoldalúbban kutatott és feldolgozott hazai barlang.

Leírása[szerkesztés]

A bükk-vidéki Déli-Bükkben, az Odorvár közelében, egy fokozottan védett természetvédelmi területen van a szűk, egy méter magas és fél méter széles bejárata, amelyet sok turistatérkép feltüntet. Az Odor-vár csúcsától 140 méternyire, délnyugati irányban, a hegy déli, meredek oldalán, sziklafalak aljában, egy erdőben található a barlangbejárat. A bejárat előtt egy vízszintesebb, kis méretű terület van. A bejárat Cserépfalun nyílik, de a barlang járatai átnyúlnak Bükkzsércre. A Hajnóczy-barlang közelében van az Odorvári-barlang. A bejárat után helyezték el a barlang további részeit lezáró vasajtót.

Triász ladin-karni tűzköves és tűzkőmentes, szürke mészkőben keletkezett tektonikus törésvonalak mentén. Az elágazó barlang járatai több szintben helyezkednek el. A barlangban, a kialakulás szempontjából, két részt lehet megkülönböztetni. Egy réteglap menti oldódással, majd később korróziós folyamatok hatására keletkezett, leginkább tekervényes, keskeny és sok szűk részt tartalmazó barlangrészre és egy főleg eróziós kialakulású, a barlang legnagyobb méretű termeit magában foglaló barlangrészre. A törmelékhalmok és az omladékok a nagy termek közötti átjárhatóságot nehezítik. A Latinka Sándor-kürtőben a kipreparálódott tűzkőgumók jól megfigyelhetők. A barlangban sok a kalcitkristály és a különböző kifejlődésű cseppkő, például barlangi gyöngy, valamint változatos formájú és méretű heliktit, különböző színű függőcseppkő, állócseppkő, cseppkődrapéria és nagy méretű cseppkőlefolyás. A cseppkövekben leggazdagabb rész a Galéria. A Galériában a 180–310 centiméter magas és 6–15 centiméter átmérőjű cseppkövek különlegessége, hogy a függőleges hosszmetszeteik egy szabálytalan, cikk-cakkos sávot alkotnak és nem téglalap alakúak.

A barlang legmélyebb pontja a Stromfi nevű részben, a legmagasabb pontja a Szabó András-teremben van. A legszűkebb átjárója a Satu. A Nagy-terem 48 méter hosszú, 14 méter széles és 6–10 méter magas, az Óriás-terem 62 méter hosszú, 16 méter széles és 14 méter magas, a Tsitsogó 87 méter hosszú, 26 méter széles és 3,8 méter magas. A kannelúrás, egyes helyeken breccsásodott, meredek falú Grand-kanyon 42 méter hosszú, 1,5–7,5 méter széles és néhány helyen 13–15 méter magas. A Kürtőskalács kanyargós járatában eróziós üstök vannak. A barlang alsó szintjén néha, lecsorgó víz jelenik meg. Az Alsó-füstös-terem és a Felső-füstös-terem falán található sötét bevonat anyaga, az Egri Tanárképző Főiskola Kémia Tanszékének elemzése szerint kalcium-szulfát-vaskarbonát. A Rekettyésben, egy körülbelül 1,8–2,3 méter magas szintben a legmagasabb, 1,2–1,8 térfogatszázalék a szén-dioxid koncentráció. Ez azért érdekes, mert nem a terem alján a legnagyobb a szén-dioxid térfogatszázaléka.

A barlangban előforduló denevérek közül a nagy patkósdenevér, a kereknyergű patkósdenevér, a tavi denevér, a csonkafülű denevér és a nagyfülű denevér fokozottan védett denevérfajok. Csak engedéllyel és kutatócsoporttal tekinthető meg. A bejárásához technikai eszközöket kell alkalmazni. A megtekintését a járatokban elhelyezett létrák teszik könnyebbé.

Hír János 1974-ben Ursus deningeri, amely a barlangi medve őse volt maradványokat talált a barlangban. Ezután a Kordos László vezette őslénytani vizsgálat során, sok ősgerinces maradvány került elő belőle. Az őslénytani kutatáskor Mimomys savini, amely egy fontos, korjelző pocokfaj, Allocricetus éhiki, amely egy kihalt, kistermetű hörcsög és Glis sackdillingensis, más néven ősnagypele leleteket is találtak. A Mimomys pusillus pocokfajt először itt találták meg a Bükk-vidéken. A Bükk-vidéken eddig csak három helyen bukkantak ilyen idős, 700 000 éves korú barlangi kitöltésre.

Magyarországon ez volt az első barlang, amelyben radonkutatás folyt. A Bükk-vidék harmadik leghosszabb barlangja az István-lápai-barlang és a Bolhási–Jávorkúti-barlangrendszer után. Hazánk ötödik legmagasabb barlangja a Szent István-barlang, az Ariadne-barlangrendszer, a Rákóczi 4. sz. barlang és a Vass Imre-barlang mögött. A Vass Imre-barlang 10 centiméterrel magasabb a Hajnóczy-barlangnál.

A barlang Hajnóczy Józsefről lett elnevezve, aki a barlangot feltáró és kutató Hajnóczy József Barlangkutató Csoport névadója is volt. A csoport a nevét közvetlenül a tiszaföldvári Hajnóczy József Gimnáziumról kapta. A barlangban található Böhm-kürtő nevű részt Böhm Vilmos nevéről nevezték el, a Latinka Sándor-kürtőt Latinka Sándor nevéről, a Somogyi-terem nevű rész a barlang bejáratánál, a barlangból kiérkezéskor elhunyt Somogyi György nevéről, akinek a tiszteletére egy emléktáblát helyeztek el a Nagy-teremben, a Stromfi nevű rész Stromfeld Aurél nevéről, a Szabó András-terem Szabó András nevéről, aki a Hajnóczy József Gimnázium magyar-angol szakos tanára volt és abban az évben hunyt el, amikor ezt a termet felfedezték, a Tsitsogó az alját borító ragadós agyagról, az Alsó-füstös-terem és a Felső-füstös-terem a falakon látható fekete bevonatról, az Orgona nevű terem a megkocogtatva szép hangokat adó cseppkődrapériájáról, a Hufi-akna Hufnágel Pisti nevéről, aki a Mézga család egyik szereplője volt, a Balás Anna cintórium Balás Anna nevéről lett elnevezve. Balás Anna 26 éves korában hunyt el és a Hajnóczy József Barlangkutató Csoport tagja volt. Az Ariadne-kürtőt az Ariadne Karszt- és Barlangkutató Egyesület fedezte fel és nevezte el. A Jubileumi-ág a barlang feltárásának 10. évfordulója alkalmából kapta a nevét. Előfordul az irodalmában Hajnóczy József-barlang (Varga Lajos 1978), Odor-vári-barlang (Hevesi 1977), ezen a néven az Odorvári-barlangról is írtak, odor-vári Hajnóczy-barlang (Kordos 1984), Odor-vári Hajnóczy-barlang (Varga 2003) és Odorvári Hajnóczy-barlang (Varga 1979) néven is.

Kutatástörténete[szerkesztés]

1971-ben a barlang felfedezése akkor történt, amikor a közeli Odorvári-barlangban dolgozó Hajnóczy József Barlangkutató Csoport néhány napig vezető nélkül maradt és a diákok emiatt nem folytathatták a barlang feltárását. Ekkor a tanulók szétnéztek a környéken és egy rókalyukszerű üreget találtak. Másfél napig tágították a szűk járatot és a munkájuk eredményeként a legvékonyabb tanuló, Ádám András befért a lyukon 1971. július 25-én. A további járatbővítés után, ugyanazon a napon Gál István, Hegedűs Gyula és Pödör László is átjutott a bejárati szűkületen. November 6-án és 7-én Varga Csaba is csatlakozott a társasághoz és öten jutottak be a barlang folytatásába. 1972-ben vált ismertté a Nagy-terem és kezdték el felmérni a csoport tagjai a járatait. Az addigi felmérés alapján készült vázlatos alaprajzi térkép a Karszt- és Barlangkutatási Tájékoztató 1972. évi 6. számában jelent meg. 1974-ben járható lett a Galériához vezető út, feltárult az Óriás-terem és sikerült lejutni a Komszomol nagy szakadékának az aljára, valamint Baráth és Kondor felmérték a barlang 1974-ben felfedezett részeit és azokról a részekről egy alaprajzi térképet szerkesztettek. A Galéria létezését a Leyla nevű járat végén található nyílásnál észlelhető erős huzat miatt feltételezték. Ebben az évben Hír János beszorult egy szűkületbe, valamint a Felső-Galériában Ursus deningeri maradványokat talált.

1975-ben lettek feltárva a Komszomolon túli részek. 1976-ban országos jelentőségű barlangnak nyilvánították. Ebben az évben készült a barlangról egy láthatóan hiányos alaprajzi térkép az 1972 és 1976 közötti felmérések alapján. 1977-ben a barlangból levegő-, hordalék-, csepegő víz- és kőzetminták lettek gyűjtve. A kőzetmintákat a Magyar Állami Földtani Intézetben, a vízmintákat a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Hivatal szolnoki laboratóriumában vizsgálták. Az 1977-ben megjelent „Bükk útikalauz” szerint a hegy, amelyen a barlang nyílik és a hegyen található vár a barlangról lett elnevezve. A könyvben 650 méter hosszan és 107 méter mélységig felmért barlangnak van leírva. Az 1977. május 30-án, az előző lista barlangneveinek felülvizsgálata után összeállított, országos jelentőségű barlangok listáján szintén rajta van. Az 1977. december 31-i állapot szerint a 117 méteres mélységével az ország 10. legmélyebb és a körülbelül 1234 méteres hosszúságával az ország 10. leghosszabb barlangja volt. Az 1977. évi Karszt és Barlangban megjelent, az előzőnél frissebb lista alapján Magyarország 11. legmélyebb barlangja volt a 117 méteres mélységével és 11. leghosszabb barlangja volt a körülbelül 1234 méteres hosszával. Az összeállítás szerint 1975-ben 684 méter hosszú és 99 méter mély, 1976-ban 584 méter hosszú és 118 méter mély volt. 1978-ban le lett zárva a barlang és jutottak el a Stromfiba a Böhm-kürtő kibontásával, valamint ebben az évben kezdődött el a barlangban Somogyi György irányításával a radonkutatás. Néhány éven belül készült egy új lezárás az első ajtótól egy méterrel beljebb, mert az első ajtót sokszor feltörték. Így a barlang védelmét két ajtó biztosította egyszerre, azonban ez sem akadályozta meg az illetéktelen behatolást. 1979-ben tárult fel az Új-rész, amelynek az elején Hír János 1974-ben beszorult. A barlangrész végén, a Rekettyésben a szén-dioxid feldúsulás akadályozta meg a további kutatást. Az 1979-ben megjelent, „Barlangok a Bükkben” című kiadvány szerint a Déli-Bükk legjelentősebb barlangja az 1200 méter hosszú és 117 méter mély barlang.

1980-ban lett felfedezve a Balás Anna cintórium. Az 1980. évi Karszt és Barlang 1. félévi számában nyilvánosságra hozták a barlangkataszteri számát. 1981-ben vált ismertté a Jubileumi-járat, Tornyi László falmászása után. 1982-ben a Tiszaföldvári Hajnóczy József Gimnázium Barlangkutató Csoportjának volt kutatási engedélye a barlang kutatásához. 1982-ben lett felfedezve a Kürtős-kalács, a Csigabiga és az Agyagos. 1982 óta fokozottan védett barlang a mérete, a morfológiai, a genetikai értékei és a gazdag cseppkőkiválásai miatt. 1983-ban tárult fel a Szabó András-terem. 1984-ben alaprajzi és vetületi hosszmetszet térkép lett szerkesztve a barlangról. Az 1984-ben kiadott, „Magyarország barlangjai” című könyv szerint az 1970-es évek egyik jelentős hazai felfedezésének számít az 1972. évi felfedezése és az 1974. évi felfedezések a barlangban, valamint a kiadvány részletesen ismerteti a barlangot és az országos barlanglistában szerepel a neve. Szilák Csaba és társai hat évig dolgoztak a Vénusz-terem feltárásán, amit végül 1986-ban fedeztek fel. 1987-ben a Sivatagosba, majd a Somogyi-terembe jutottak be a felfedezői. 1988-ban a Nagy-teremben a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat és az MTA Atommagkutató Intézete egy emléktáblát helyezett el Somogyi György emlékére és a Somogyi-teremből kiindulva a Hajnóczy József Barlangkutató Csoport tagjai megtalálták a Bogács nevű és a Depo feletti részeket. 1989-ben ismerték meg a Kristálykutat.

1990-ben a Hajnóczy József Barlangkutató Csoportnak volt kutatási engedélye a barlang kutatásához. 1990-ben kezdték el járhatóvá tenni a Degec nevű részt és 1999-ben innen is sikerült átjutni a Vénusz-terembe. 1993-ban történt a harmadik, különleges, 400 milliméter átmérőjű csőben kialakított, kivehető vasfedélszerű ajtó beépítése. Nem sokkal ezután a lezárást körben kibontották az erőszakkal bejutni akarók, a lezárást kinyitották és a barlangban elrejtették azt. 1996-ban lángvágóval teljesen szétdarabolták az ajtót. 1997-ben újra le lett zárva a barlang egy vaslemez ajtóval, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság megbízásából, az 1978-as lezárás helyén. Nem sokkal később kísérlet történt az ajtó melletti repedés kivésésével betörni a barlangba és ezért az ajtó környékét betonba rakott terméskővel erősítették meg. Az 1999-ben kitöltött állapotfelvételi lapján az olvasható, hogy 2300 méter hosszú, 210 méter vízszintes kiterjedésű, 135 méter függőleges kiterjedésű, 28 méter magas és 107 méter mély.

2002 februárjában a betörők az ajtaját lángvágóval eltávolították és lehajították a hegyoldalba. Ebben az évben egy vastag, betonbéléses, szendvicsszerkezetű ajtót építettek be a régi ajtó helyett, az 1997-ben készített ajtóval a homlokfelületén. Két hónapon belül megkísérelték feltörni az ajtót az illetéktelenül behatolni akarók egy benzinmotoros vésőgéppel, de az nem sikerült és ezért egy acéltüskét nyomtak a zárbetétbe, így az ajtót nem lehetett használni. A helyreállított ajtót négy milliméter vastag, sav- és lángálló acél borítással látták el. Ez a 45×45 centiméteres ajtó több mint 100 kilogramm súlyú. A 2003-ban megjelent, „Magyarország fokozottan védett barlangjai” című könyv szerint 2350 méter hosszú, 135 méter függőleges kiterjedésű és 210 méter vízszintes kiterjedésű. 2003. február és 2005. október között az Ariadne Karszt- és Barlangkutató Egyesület felmérte a barlangot a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság megbízásából. A felmérés alapján alaprajzi térkép és 20 darab alaprajzi résztérkép készült. A résztérképek többsége keresztmetszeteket is ábrázol. A felmérés szerint a barlang 4137 méter hosszú, 126 méter függőleges kiterjedésű, 45 méter magas és 81 méter mély volt. 2004-ben, a felméréssel párhuzamosan, az egyesület tagjai kimászták a kürtőit és új részeket fedeztek fel a barlangban, például az Ariadne-kürtőt. 2005-ben az egyesület folytatta az új részek felfedezését. A 2005-ben kiadott „Magyar hegyisport és turista enciklopédia” szerint 2350 méter hosszú és 117 méter mély, valamint a feltárói Ádám András, Bárdi Anna, Gál István, Hegedűs Gyula és Pödör László voltak.

2012-ben a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság megbízásából az Ariadne Karszt- és Barlangkutató Egyesület tagjai, Kovács Attila, Kovács Richárd és Szabó Zoltán felmérték a Háztető alatti szakaszt és a felmérés alapján Szabó Zoltán szerkesztette és rajzolta meg a szakasz alaprajzi térképét 2012 májusában. Ez a rész a felmérés alapján 93 méter hosszú.

Irodalom[szerkesztés]

További irodalom[szerkesztés]

  • Hazslinszky Tamás: Barlangkutatók az Odor-váron. Turista Magazin, 1981. (92. évf.) 4. sz. (április) 28–29. old.
  • Hazslinszky Tamás: A Hajnóczy-barlang. Élet és Tudomány Kalendárium, 1981. 128–133. old.
  • Hazslinszky Tamás: Barlangok nyomában az Odor-váron. Föld és Ég, 1983. (18. évf.) 10. sz. 314–316. old.
  • Kraus Sándor: Barlangföldtan. I. 1984.
  • Nagy Imre: Barlangi üledékek termolumineszcenciás kormeghatározása és paleomágneses vizsgálata. Magyar Geofizika, 1988. (29. évf.) 4. sz. 150–155. old.
  • Németh Gyula – Kocsis Emília – Varga Csaba: Az Odor-vár és a Hajnóczy-barlang. Matyóföld, 1974/1975. Mezőkövesd. 103–112. old.
  • Szabó József: Cseppkövek erdejében. Szolnok Megyei Néplap, 1978. július 13. 6. old.
  • Varga Lajos: Új cseppkőbarlang a Hór-völgyben. Élet és Tudomány, 1973. (28. évf.) 28. sz. (július 13.)
  • –: Földvári barlangkutatók. Szolnok Megyei Néplap, 1987. augusztus 1.

További információk[szerkesztés]