Bolhási–Jávorkúti-barlangrendszer

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Bolhási–Jávorkúti-barlangrendszer
A barlangrendszer Jávorkúti-víznyelőbarlangjának a bejárata
A barlangrendszer Jávorkúti-víznyelőbarlangjának a bejárata
Hossz5314 m
Mélység125,5 m
Magasság6,5 m
Függőleges kiterjedés132 m
Tengerszint feletti magasság649 és 655 m
Ország Magyarország
Település Miskolc
Földrajzi táj Bükk-fennsík
Típus aktív víznyelőbarlang
Barlangkataszteri szám 5372-4
Elhelyezkedése
Bolhási–Jávorkúti-barlangrendszer (Magyarország)
Bolhási–Jávorkúti-barlangrendszer
Bolhási–Jávorkúti-barlangrendszer
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 48° 06′ 08″, k. h. 20° 32′ 24″Koordináták: é. sz. 48° 06′ 08″, k. h. 20° 32′ 24″

A Bolhási–Jávorkúti-barlangrendszer fokozottan védett barlang. A Bükki Nemzeti Park területén található. A Bolhási-víznyelőbarlang és a Jávorkúti-víznyelőbarlang összekapcsolásával jött létre a barlangrendszer. A Bükk-vidék második leghosszabb barlangja, a leghosszabb az István-lápai-barlang.

Bolhási-víznyelőbarlang[szerkesztés]

Leírás[szerkesztés]

A Bolhási–Jávorkúti-barlangrendszer egyik barlangja, előtte különálló barlang volt. A Nagy-fennsíkon, a jávorkúti műúttól délre, a műút mellett, a Bolhási-réten, 649 méter tengerszint feletti magasságban van a bejárata. Körülbelül 400 méter távolságra nyílik a Jávorkúti-víznyelőbarlang bejáratától. A terméskőből épített bejárata egy fém ajtóval van lezárva.

Triász mészkőben jött létre, de egy körülbelül 250 méteres szakasza, a főág végén dolomitban keletkezett. A mélypontján, 125 méter mélységben, szűk repedések között szifonnal záródik. A főága cseppkőképződményekkel díszített, kanyarog és szinlős, valamint több kavicsszifon, agyagszifon és vízzel kitöltött szakasz tagolja. A főághoz oldalágak kapcsolódnak, amelyek a főágnál szűkebbek és hordalékkal nagyon fel vannak töltődve. Ugyanahhoz a föld alatti hidrológiai rendszerhez tartozik, amelyiknek a Jávorkúti-víznyelőbarlang is a része. A megtekintéséhez engedély és technikai eszközök kellenek, valamint csak úgy megoldható, ha a bejáraton át mindig befolyó patak gátja el van zárva. Így a patakvíz mélybe kerülése 4–6 órára megszüntethető. A főágban található híg saras szifonkerülő járatok sokszor feltöltődnek vízzel és ellehetetlenítik a bejárást. Az aknarendszerében a lejutást létrák segítik. Ebben a barlangban sikerült lejutni a barlangkutatóknak először a Bükk-vidék területén a karsztvíz szintjéig.

Kutatástörténet[szerkesztés]

1953. május 9-én Borbély Sándor vezetésével, a Magyar Hidrológiai Társaság Miskolci Csoport Zsombolykutató Munkabizottságának a tagjai, a Bolhási-víznyelő járhatóvá tételével tárták fel, körülbelül 500 méter hosszúságban és ekkor lejutottak egészen a Patakos-ágig, amely körülbelül 70 méter mélységben van. A felfedezés után egy hónappal aggregátoros villanyvilágítást vezettek be. 1953-ban a Magyar Híradó- és Dokumentumfilmgyár helyszíni felvételeket készített. 1955 áprilisában a VITUKI fluoreszceinnel festette meg a vizét, de a megfestett víz előbukkanását sehol sem észlelték. Balázs Zoltán tanulmánya szerint (1960) a munkabizottság 73 méter mélységig tárta fel. A szakosztállyá alakult munkabizottság szintén 1955-ben újraépítette a barlanghoz vezető patak gátját. Az 1955. évi Hidrológiai Közlönyben megjelent az alaprajzi barlangtérképe és a hosszmetszeti barlangtérképe. A „Magyarország barlangjai” című könyv szerint a térkép alapján 520 méter hosszú és 75,2 méter mély. Az 1962-ben megjelent, „A barlangok világa” című könyv szerint 400 méter hosszú és 80 méter mély. 1965. augusztus 5–7. között mutatták ki konyhasós víznyomjelzéssel, hogy a barlangban elfolyó víz összekeveredik a Jávorkúti-víznyelőbarlang vizével és az összekeveredett víz a Garadna-forrásban jelent meg. A megjelölt víz a Sebes-forrásban nem volt kimutatható. A kísérlet bebizonyította, hogy a két barlang egy közös, föld alatti, hidrológiai rendszerhez tartozik.

1974-ben a Herman Ottó Karszt- és Barlangkutató Csoport kezdte el kutatni és a nyári Aqua-expedíciókor felfedezte a Lengyel–Magyar Barátság-ágat, az új szakasz bejárása lengyel barlangkutatókkal együtt történt. Az Aqua-expedíciónak körülbelül 200 méternyi új járatot sikerült találnia. Az Aqua-expedíció után, de még 1974-ben fedezték fel a Gyöngy-termet, ahol 30–40 darab, barlangi gyöngyre bukkantak, amelyek ritkaságnak számítanak a bükk-vidéki barlangokban, ezek miatt a barlangi gyöngyök miatt kapta a terem a Gyöngy-terem nevet. 1976-ban országos jelentőségű barlangnak lett nyilvánítva. Az 1977. május 30-án, az előző lista barlangneveinek felülvizsgálata után összeállított, országos jelentőségű barlangok listáján rajta van. 1977-ben a csoport a barlangba befolyó patak régi gátját kijavította, megerősítette és a barlang bejáratától hat méterre új gátat készített és így fedezte fel a főágának a 30 méter hosszú, szifonkerülő járatát, valamint még körülbelül 510 méter, új barlangjáratot az Északi-ágban, a Lantos-ágat és a Mészáros-ágat. A csoport tagjai lezárták a bejáratát. Az 1977. december 31-i állapot szerint, 80 méteres mélységével az ország 28. legmélyebb és 510 méteres hosszúságával az ország 26. leghosszabb barlangja volt. Az 1977. évi Karszt és Barlangban megjelent, az előzőnél frissebb lista alapján az ország 30. legmélyebb és 27. leghosszabb barlangja volt. Az 1977-ben megjelent Bükk útikalauz szerint több, mint egy kilométer hosszú. 1978-ban 1600 méter hosszú és 125 méter mély volt. 1978-ban az MHSZ Debreceni Könnyűbúvár Klub Barlangkutató Szakosztályának a tagjai sikeresen átúszták a végponti szifont. Szenthe István a szifon után egy 50 méteres, új részt járt be, de a légteres járat még tovább folytatódott elmondása szerint. A Herman Ottó Barlangkutató Csoport újból lezárta a barlangot. Az 1978. márciusi MKBT Meghívóban a Marcel Loubens Barlangkutató Szakcsoport közölte a tulajdonában lévő barlangtérkép alapján a barlang méretét. A közlemény szerint 1955-ben 520 méter hosszú és 75,2 méter mély volt. 1979 nyarán a Herman Ottó Barlangkutató Csoport a szifonjait járhatóvá tette és 1200 méter új járatot feltérképezett, valamint befejeződött a bejáratának az új lezárása. Ebben az évben a barlang hossza 2800 méter és Magyarország ötödik, vagy hatodik leghosszabb barlangja. A csoport sikereiről a Magyar Televízió Miskolci Stúdiója, a Borsodi Rádió és a napilapok is beszámoltak és a csoport is készített egy filmet a barlangról, valamint a tábori életről. Az 1979-ben megjelent, Barlangok a Bükkben című könyv szerint a hossza 520 méter, a mélysége 85 méter volt az új, még fel nem mért részek nélkül.

1980-ban, a bejárati szakaszon, egy 100 méteres, összekötő járatra bukkantak, amely a Medveitatót és az Athén romjait köti össze és ekkor vált ismertté a 150 méter hosszú Kürtős-ág. Az 1980. évi Karszt és Barlang 1. félévi számában nyilvánosságra hozták a kiemelt jelentőségű barlangnak a barlangkataszteri számát. 1981-ben 500 méterrel nőtt a hossza a csoport tagjainak köszönhetően (Hernádi 1981). 1982-ben fokozottan védett barlang lett a járatainak formakincse, a hidrológiai értéke és a sok képződmény miatt. 1982-ben a Bükk-vidék harmadik leghosszabb és ötödik legmélyebb barlangja. 1983-ban az MHSZ Debreceni Könnyűbúvár Klub Barlangkutató Szakosztályának a tagjai felderítő búvármerülést hajtottak végre benne. 1984-ben 130 méterre megközelítette a Bolhási-víznyelőbarlang a Jávorkúti-víznyelőbarlangot. Az 1984-ben megjelent, Magyarország barlangjai című könyv szerint az 1970-es évek egyik, jelentős, hazai felfedezése volt az 1977-ben feltárt Lantos-ág és Mészáros-ág felfedezése. 1990-ben a Herman Ottó Barlangkutató Csoportnak volt kutatási engedélye a barlang kutatásához és a végponti szifonban merülési kísérletet végzett, valamint elkezdte a létrák cseréjét az aknákban. 1992-től 1998-ig a BEAC Barlangkutató Csoport barlangtérképező munkát végzett benne. 1997-ig körülbelül három kilométernyi járatot mértek fel. 1997. december 28-án kötötték össze ember által járhatóan a Jávorkúti-víznyelőbarlanggal a Herman Ottó Barlangkutató Csoport tagjai. A Bolhási-víznyelőbarlangban történt feltárás során sikerült átjutni a Jávorkúti-víznyelőbarlangba. 1998-ban egy új, a denevérek közlekedését biztosító bejárati ajtó készült a bejáratára. 2014-ben lett kialakítva a legújabb bejárata.

Jávorkúti-víznyelőbarlang[szerkesztés]

Leírás[szerkesztés]

A Bolhási–Jávorkúti-barlangrendszer egyik barlangja, előtte különálló barlang volt. A Nagy-fennsíkon, a jávorkúti műúttól délre, a műút mellett, a jávorkúti turistaház közelében, 655 méter tengerszint feletti magasságban van a bejárata. Körülbelül 400 méter távolságra nyílik a Bolhási-víznyelőbarlang bejáratától.

Triász mészkőben jött létre. A bejárati aknasor lejtős, kisebb lépcsőkkel tagolt szakaszba, majd kis lejtésű, keskeny, aktív patakos folyosóba vezet. A főág 60 méter hosszú, egy elfolyó szifonnal záródik és a Bolhási-víznyelőbarlangba, a víz elfolyásának irányában öt rövid, vízzel kitöltött szifonon keresztül érkezik meg. A járatokban üstszerű oldott formák, vakkürtők, gömbfülkeszerű kupolák, meanderező szinlők és színes cseppkövek láthatók. Az aktív víznyelőbarlang ugyanahhoz a föld alatti hidrológiai rendszerhez tartozik, amelyiknek a Bolhási-víznyelőbarlang is része. A megtekintéséhez engedély és technikai eszközök kellenek. Az aknarendszerében a lejutást létrák segítik. A régi barlangkataszteri száma 5372-5 volt.

Kutatástörténet[szerkesztés]

1953. június 20-án érték el bontással a Borbély Sándor vezette Magyar Hidrológiai Társaság Miskolci Csoport Zsombolykutató Munkabizottságának a tagjai a Jávorkúti-víznyelőben, a szálkőben lévő járatokat. Ekkor a körülbelül 20 méter mélyen nyíló Nagy-hasadék nevű akna tetejéig tudtak lehatolni. 1953 novemberében sikerült lejutniuk kötélhágcsó segítségével a 16 méter mély aknán. Ekkor küzdötték le a Rókafogó, ez egy időszakosan vízzel elzáródó szifon, a Homorító és a Fejenállós, ezek szűk helyek, nevű részeket és a Hold-terem után elérték a barlangi patakot. Az 1953-ban elkészült barlangtérképe alapján 917 méter hosszú és 112 méter mély volt. 1954 őszén mutatták ki a VITUKI szakemberei konyhasós víznyomjelzéssel, hogy a barlangban elfolyó víz összekeveredik a Bolhási-víznyelőbarlang vizével és az összekeveredett víz a Garadna-forrásban jelent meg. A kísérlet bebizonyította, hogy a két barlang egy közös, föld alatti, hidrológiai rendszerhez tartozik. 1955-ben a szakosztállyá alakult munkabizottság újraépítette a barlanghoz vezető patak gátját, járhatóvá tette az esőzések miatt eldugult járatokat és elkezdte a barlang felmérését. Balázs Zoltán tanulmánya szerint (1960) a munkabizottság több mint 100 méter mélységig és egy kilométer hosszban tárta fel. Az 1955. évi Hidrológiai Közlönyben megjelent tanulmány szerint az addig feltárt részek hosszúsága másfél kilométer és a legmélyebb pontja a jávorkúti út padkájától körülbelül 115 méter mélységben van. 1967 nyarán a Bányász Barlangkutató Csoport tagjai egy új bejáratot nyitottak, mert a régi bejárat elzáródott és ezzel újra lehetővé tették a barlangba lejutást. Ekkor az iszappal ellepett szűkületeket kitisztították és a barlangi patak vizét felduzzasztó gátat újraemelték. Ebben az évben egy körülbelül 80 méteres szakaszt fedeztek fel benne a barlangi patak elfolyó vizének útját követve. Ehhez a feltáráshoz el kellett terelniük a patakot.

1970 végén a 112 méteres mélységével Magyarország hetedik legmélyebb barlangja volt. 1974-ben a Herman Ottó Karszt- és Barlangkutató Csoport kezdte el kutatni és a nyári Aqua-expedíciókor néhány méterrel növelte a barlang hosszát. 1976-ban az MHSZ Debreceni Könnyűbúvár Klub Barlangkutató Szakosztályának a tagjai felderítő búvármerülést hajtottak végre benne. 1976-ban országos jelentőségű barlangnak nyilvánították. Az 1977. május 30-án, az előző lista barlangneveinek a felülvizsgálata után összeállított, országos jelentőségű barlangok listáján szintén rajta van. Az 1977. december 31-i állapot szerint, 112 méteres mélységével az ország 13. legmélyebb és körülbelül 907 méteres hosszúságával az ország 19. leghosszabb barlangja volt. Az 1977. évi Karszt és Barlangban megjelent, az előzőnél frissebb lista alapján, az ország 14. legmélyebb és 20. leghosszabb barlangja volt. Az 1978. márciusi MKBT Meghívóban a Marcel Loubens Barlangkutató Szakcsoport közölte a tulajdonában lévő barlangtérkép alapján a barlang méretét. A közlemény szerint 1953-ban 907 méter hosszú és 112 méter mély volt.

Az 1980. évi Karszt és Barlang 1. félévi számában nyilvánosságra hozták a kiemelt jelentőségű barlangnak a barlangkataszteri számát. 1982-ben fokozottan védett barlang lett a járatainak a formakincse, a hidrológiai értéke és a képződményeinek a gazdagsága miatt. 1982-ben a Bükk-vidék ötödik leghosszabb, holtversenyben és hetedik legmélyebb barlangja volt. 1983-ban az MHSZ Debreceni Könnyűbúvár Klub Barlangkutató Szakosztályának a tagjai felderítő búvármerülést hajtottak végre. 1983-ban és 1984-ben a Marcel Loubens Barlangkutató Egyesület egy 130 méter hosszú járatszakaszt fedezett fel benne. Ekkor 130 méterre megközelítette a Jávorkúti-víznyelőbarlang a Bolhási-víznyelőbarlangot. Ennek az új résznek a térképe 1984-ben készült el, amelyhez a járatok felmérését Kiss János és Repei Róbert végezte. 1986-ban készült el a barlang teljes kutatástörténetét és a morfológiáját is ismertető barlangtérképatlasz. 1990-ben a Herman Ottó Barlangkutató Csoportnak volt kutatási engedélye a barlang kutatásához. 1990-ben történt egy súlyos baleset benne,[1] egy barlangi túrázó 16 métert zuhant kifelé jövet egy technikai hiba miatt. A sérült kutató mentése közel 11 órán keresztül tartott, folyamatosan záporozó vízben, igen nehéz körülmények között. 1997-ben a bejárata biztonságosan ki lett építve. 1997. december 28-án kötötték össze ember által járhatóan a Bolhási-víznyelőbarlanggal a Herman Ottó Barlangkutató Csoport tagjai. A Bolhási-víznyelőbarlangban történt feltárás során sikerült átjutni a Jávorkúti-víznyelőbarlangba. 1998 végén az ÚTTE Szabó József Barlangkutató Szakosztály egy körülbelül 415 méter hosszú új részt tárt fel benne a Hold-teremből kiindulva.

Bolhási–Jávorkúti-barlangrendszer[szerkesztés]

A barlangrendszer vizei a Garadna-forrásban jelennek meg

Leírás[szerkesztés]

Magyarország 12. leghosszabb, 18. legmélyebb és 17. legnagyobb függőleges kiterjedésű, a Bükk-vidék 2. leghosszabb, 8. legmélyebb és 8. legnagyobb függőleges kiterjedésű barlangja. A függőleges kiterjedése 132 méter, a horizontális kiterjedése 600 méter. Három nagy részre osztható alaktanilag. Az első rész a bejáratok közelében lévő lépcsőzetes nyelőrendszer. Ez a rész a Bolhási-víznyelőbarlangban 650 méter hosszú, a Jávorkúti-víznyelőbarlangban 500 méter hosszú. A második rész vízszintes kiterjedésű járatokból áll. A harmadik rész a Jávorkúti-víznyelőbarlangban található aktív patakos főág. Sok helyen kialakultak cseppkőbekérgezések, cseppkőlefolyások és függőcseppkövek, de található a járataiban állócseppkő és heliktit is. A cseppkövek színvilágára a fehér, a narancs és a vöröses árnyalatok jellemzők. A barlangrendszer falain sok az oldott hullámkagyló és a karros felület. A simára csiszolt üstös formák a szifonjáratokra jellemzők. A barlangrendszer bejáratai le vannak zárva és csak a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság engedélyével, kötéltechnikai eszközök használatával látogatható. Az átjárást a két barlang között állandó vizű szifonok gátolják. Ezeken csak szivattyúzással lehet átjutni. Ha esőzés várható, veszélyes a barlangrendszerben túrázni. A rendszer hosszának a növelésére többféle lehetőség van.

Kutatástörténet[szerkesztés]

1991-ben a MÁFI Barlangkutató Csoportjának a tagjai fluoreszceinnel festették meg a Diabáz-barlangban a barlangi patak vizét és kimutatták annak összefüggését a Garadna-forrással. Ezzel megállapítható lett, hogy Bánkút, Jávorkút és a Bolhás alatt minimum 15 kilométer hosszú, valószínűleg összefüggő barlangrendszer húzódik. 1997-ben kötötték össze a Bolhási-víznyelőbarlangot és a Jávorkúti-víznyelőbarlangot, így alakult ki a Bolhási–Jávorkúti-barlangrendszer. Mivel a Bolhási-víznyelőbarlang hosszabb volt a Jávorkúti-víznyelőbarlangnál, a Bolhási-víznyelőbarlang neve került előre a barlangrendszer nevében és a Bolhási-víznyelőbarlang barlangkataszteri száma lett a barlangrendszer barlangkataszteri száma. A 2003-ban megjelent, „Magyarország fokozottan védett barlangjai” című könyvben az olvasható, hogy a hosszúsága 5100 méter, a függőleges kiterjedése 130 méter és a vízszintes kiterjedése 600 méter. A 2005-ben megjelent, „Magyar hegyisport és turista enciklopédia” szerint 5100 méter hosszú és 130 méter függőleges kiterjedésű. 2013-tól a vidékfejlesztési miniszter 58/2013. (VII. 11.) VM rendelete szerint a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén található barlangnak az idegenforgalom számára nem megnyitott szakaszai az igazgatóság hozzájárulásával látogathatók.

Irodalom[szerkesztés]

További irodalom[szerkesztés]

  • Czenthe Huba: A Bükk-hegység barlangjai. Kézirat (szakdolgozat) a KvVM Barlang- és Földtani Osztályon (Budapesten), Eger, 1965. 68, 68/a, 69. old.
  • Erdey Gyula: Bükk portyavezető. Budapest, Sport, 1954.
  • Erdey Gyula: Bükk útikalauz. Budapest, Sport, 1956.
  • Frisnyák Sándor: A Bükkfennsík kialakulása és mai felszíne. Borsodi Földrajzi Évkönyv, 1958. (1. köt.) 14–19. old.
  • Hazslinszky Tamás: A Bükki Nemzeti Park karsztjelenségei. Föld és Ég, 1978. (13.) 5. sz. 142–146. old.
  • Hevesi Attila: Barlangkutatás a Bükk hegységben. Föld és Ég, 1968. (3.) 2. sz. 51–52. old.
  • Kárpát József: Barlangtérképezési ismeretek. (MKBT kutatásvezetői tanfolyam tananyaga.) 1983. Kézirat a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulatban.
  • Kárpát József: Jávorkúti-víznyelőbarlang. Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat, Budapest, 1986. (Magyarország barlangtérképei 6.)
  • Kraus Sándor: Barlangföldtan. I. Budapest, 1984.
  • Kuchta Gyula: Néhány bükki zsomboly és víznyelőbarlang. Borsodi Földrajzi Évkönyv, 1958. (1.) 19–20. old.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. MLBE Évkönyv 1990.. mlbe.hu. (Hozzáférés: 2018. február 6.)

További információk[szerkesztés]