Strázsa-hegyi-barlang

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Strázsa-hegyi-barlang
A Strázsa-hegyi-barlang Patatics Vilmos fényképén
A Strázsa-hegyi-barlang Patatics Vilmos fényképén
Hossz60 m
Mélység16 m
Magasság9 m
Függőleges kiterjedés25 m
Tengerszint feletti magasság285 m
Ország Magyarország
Település Esztergom
Földrajzi táj Pilis
Típus hévizes eredetű
Barlangkataszteri szám 4851-2
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Strázsa-hegyi-barlang témájú médiaállományokat.

A Strázsa-hegyi-barlang egy fokozottan védett barlang, amely a Duna–Ipoly Nemzeti Park területén található. Régészeti és őslénytani leletek kerültek elő belőle. A régészeti, lelőhely-azonosító száma 23920.

Leírása[szerkesztés]

A Nagy-Strázsa-hegy délnyugati oldalán, az Esztergom-Kertváros nevű városrészben található. A Sátorkőpusztai-barlangtól körülbelül 40 méterre, 285 méter tengerszint feletti magasságban nyílik. Természetes módon tárult fel a könnyen megközelíthető és messziről is észrevehető bejárata, amelyet Tündérkapunak és Angyalszájnak is hívnak. A hévizes eredetű barlangoknál ritka, hogy természetes módon tárul fel a bejáratuk. A bejárata nagy, körülbelül hét–kilenc méter magas és hét méter széles.

Száraz, romos, pusztuló állapotúnak látszó barlang. Egy nagy, látványos, bejárati teremből áll, amelynek körülbelül 200 négyzetméter az alapterülete és amelyben korróziós formák figyelhetők meg. Nagy nyílásokkal nyílik a felszínre. A csarnok teteje három részen és az oldala is megnyílt. Felső triász, dachsteini mészkőben keletkezett. Egy része szabadon látogatható és ennek a résznek a bejárásához nem kell lámpa. A lezárt részei a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság engedélyével látogathatók.

A kitöltésében cseréptöredékeket és tűzhelynyomokat, valamint 42 fajból álló, gerinces faunát találtak. Ez a szám azonban nem pontos, mert a madárcsontoknak csak egy kis része lett meghatározva.

A Strázsa-hegyi-barlang név először, 1964-ben jelent meg az irodalmában (Schőnviszky 1964). Előfordul az irodalmában „második Sátorkői barlang” (Takácsné 2003), Második Sátorkőpusztai barlang (Bertalan 1976), Strázsa-barlang (Kadić 1922–1925, Véghelyi 1922–1925), Strázsahegyi-barlang (Barátosi 1959), Strázsahegyi barlang (Bekey 1931) és Sztrázsa-barlang (Kadić 1952) néven is.

Kutatástörténete[szerkesztés]

1920-ban és 1921-ben Véghelyi Lajos régészeti és őslénytani próbaásatást végzett a barlangban. Ekkor készítette el az alaprajzi térképét és a hossz-szelvény térképét. 1922-ben és 1923-ban került sor az ásatására, amelyet Kadić Ottokárral és Tasnádi Kubacska Andrással közösen hajtottak végre. A vastag kitöltésben cseréptöredékeket és tűzhelynyomokat, valamint 42 fajból álló, gerinces faunát találtak. Ez a szám azonban nem pontos, mert a madárcsontoknak csak egy kis része lett meghatározva. A Barlangkutatás 1922–1925. évi évfolyamában írta le Véghelyi Lajos a barlangot és a kutatásának az eredményeit, valamint bekerültek a tanulmányba a térképek. A publikáció szerint 1913-tól ismerte a barlangot.

1959-től a Kadić Ottokár Barlangkutató Csoport tagjai, Benedek Endre vezetésével kezdték el kutatni, hogy újabb járatokat fedezzenek fel benne. Egy csillepályát építettek a barlanghoz, hogy hatékonyabb legyen a munkájuk. 1962 augusztusában egy körülbelül 50 méter hosszú járatrészt sikerült találniuk, amely hét, kis méretű teremből állt. A többéves munka eredményeként mintegy 80 méterrel növelték meg a hosszát. Az általuk feltárt részek gömbfülkékkel tagolt boltozatúak. Mivel az 1960-as évek közepétől gyakran feltörték a barlangrész bejáratát, a lezárt bejárat előterét eltorlaszolták a barlangkutatók, hogy megóvják a szakasz értékeit és megakadályozzák az illetéktelen behatolást. Ez a torlasz napjainkban is megvan, nem lett azóta megnyitva a csoport által felfedezett üregrendszer és ezért valószínűleg megmaradtak a sugaras-tűs aragonitkristály pamacsai, a törékeny és görbülő gipszvirágai, a sárgás gömböcskékből álló borsókövei, valamint a csillogó és hófehér gipszkérgei.

A Strázsa-hegyi-barlang Bekey Imre Gábor fényképén

Az 1976-ban befejezett, „Magyarország barlangleltára” című kéziratban az olvasható, hogy az Esztergom és Dorog közötti út mellett, a Nagy-Strázsa-hegy délnyugati mészszirtjének az oldalában, 290 méter tengerszint feletti magasságban nyílik. A bejárata dél–délnyugat felé irányul és látható az útról is. A szenilis barlang, amelynek több beszakadt kürtője van 18 méter hosszú és kilenc méter széles az 1925. évi adatok szerint. A legújabb kutatások során kristályokkal borított, nagyméretű járatok tárultak fel, de ezeknek a hossza és a fekvése nem lett publikálva. A kéziratban öt forrásmunka alapján lett feldolgozva. 1976-ban országos jelentőségű barlangnak nyilvánították. Az 1977. május 30-án összeállított, országos jelentőségű barlangok listáján szintén szerepel.

Az 1980. évi Karszt és Barlang 1. félévi számában nyilvánosságra hozták a kiemelt jelentőségű barlangnak a barlangkataszteri számát. 1982-ben a Dorogi József Attila Művelődési Központ Kadić Ottokár Barlangkutató Szakosztályának volt kutatási engedélye a barlang kutatásához. 1982 óta a tájképi, a genetikai, a morfológiai és az ásványtani értékei, valamint a veszélyeztetettsége miatt fokozottan védett barlang. Az 1984-ben kiadott, „Magyarország barlangjai” című könyv országos barlanglistájában szerepel a neve és egy névváltozata, valamint egy térképen van a helye megjelölve. A könyvben van egy rövid leírás, amely a barlangról szól. A leírásban az olvasható, hogy a Kadić Ottokár Barlangkutató Csoport 1962-ben, már három éve dolgozott a kőfejtéskor megnyílt barlangban, amely a Sátorkőpusztai-barlangtól körülbelül 40 méterre nyílt.

1998-ban készült el a legújabb, alaprajzi térképe, amelyet Szabó Zoltán szerkesztett. A 2003-ban megjelent, „Magyarország fokozottan védett barlangjai” című könyv szerint körülbelül 100 méter hosszú, 35 méter függőleges kiterjedésű, 10 méter magas és 25 méter mély. A 2005-ben napvilágot látott, „Magyar hegyisport és turista enciklopédia” című könyvben található egy szócikk a barlangról, amelyben az olvasható, hogy 285 méter tengerszint feletti magasságban, a Sátorkőpusztai-barlang mellett nyílik. A Kadić Ottokár Barlangkutató Csoport 1951 és 1962 között tárta fel a körülbelül 80 méter hosszú, új járatát, amely jelenleg nem járható. A 2013-ban publikált, Varga Gábor által írt tanulmányban a feltételezett, barlangi, régészeti lelőhelyek közé van sorolva, azaz az olyan lelőhelyek közé, ahonnan leletek nem kerültek elő, vagy a leletek korhatározása nem történt meg. 2013-tól a vidékfejlesztési miniszter 58/2013. (VII. 11.) VM rendelete szerint a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság működési területén található barlangnak a lezárt részei az igazgatóság hozzájárulásával látogathatók.

Irodalom[szerkesztés]

További irodalom[szerkesztés]

  • Kaán Károly: Természetvédelem és a természeti emlékek. Bp. 1932.

További információk[szerkesztés]