Vetési varjú

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Infobox info icon.svg
Vetési varjú
Corvus Frugilegus Berlin-2.jpg
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon.svg
Magyarországon védett
Eszmei érték: 50 000 Ft
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Altörzság: Állkapcsosok (Gnathostomata)
Főosztály: Négylábúak (Tetrapoda)
Csoport: Magzatburkosok (Amniota)
Osztály: Madarak (Aves)
Csoport: Carinatae
Alosztály: Neornithes
Alosztályág: Újmadárszabásúak (Neognathae)
Csoport: Neoaves
Csoport: Passerea
Öregrend: Telluraves
Csoport: Australaves
Csoport: Eufalconimorphae
Csoport: Psittacopasserae
Rend: Verébalakúak (Passeriformes)
Család: Varjúfélék (Corvidae)
Nem: Corvus
Faj: C. frugilegus
Tudományos név
Corvus frugilegus
(Linnaeus, 1758)
Elterjedés
Rook range map.PNG
Hivatkozások
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Vetési varjú témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Vetési varjú témájú médiaállományokat és Vetési varjú témájú kategóriát.

A vetési varjú (Corvus frugilegus) a madarak osztályának verébalakúak (Passeriformes) rendjébe és a varjúfélék (Corvidae) családjába tartozó faj.

A fajt veszélyeztetettsége és a hirtelen állománycsökkenése miatt a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület – a kék vércsével együtt – a 2009-es „év madarává” választotta.[1] Magyarországon 2001 óta védett madárfaj.

Előfordulása[szerkesztés]

Elterjedési területe Eurázsia nagy része. Európában Nyugat-Európától kezdve Közép-, Kelet- és Dél-Európában elterjedt, míg a Skandináv-félsziget déli részein és Finnország déli részén kevésbé jellemző madárfaj. Ázsiában az északi, tundra és tajga kivételével szinte mindenütt előfordul. Legkeletebbi élőhelyei a Csendes-óceán partvidékén találhatóak. A Kárpát-medencében gyakori fészkelő. Magyarországi fészkelő állománya jelenleg 25 ezer pár. Betelepítették Új-Zélandra is.

Alfajai[szerkesztés]

Megjelenése[szerkesztés]

Nagysága kb. 45 cm, szárnyfesztávolság 81–99 cm, tömege 300–340 g. Az egész madár koromfekete. A nemek hasonlóak.

Életmódja[szerkesztés]

A szántásokban a magok elfogyasztásával károkat okoz, de a különböző bogarak, férgek elfogyasztásával hasznot is hajt a mezőgazdaságnak. Nagy csapatokban portyázik. A vetési varjak általában 18-19 évig élnek, de néhány példány több mint 20 évet is megél. Nagyon intelligens madarak, és a papagájokhoz hasonlóan képesek hangokat, emberi beszédet utánozni. Magyarországon a városokba sok varjú csak téli vendégként érkezik, általában október 14-17-e között jelennek meg.

Szaporodása[szerkesztés]

Fákon fészkel

Facsoportok, ligetek fáin vékony ágakból, gallyakból épült, sárral kitapasztott, csésze alakú fészekbe rakja 4-5 tojását. A fiókák két-három hét után repülnek ki a fészekből. Elhagyott, telepekben előforduló fészkében előszeretettel költenek más madárfajok (például kék vércsék, erdei fülesbaglyok), így a vetési varjak fontos szerepet töltenek be e fajok védelmében.

Hazai populációjának változása és megőrzésének fontossága[szerkesztés]

A vetési varjak által okozott „haszon” és „kár” mértékének, ezen keresztül a faj gazdasági jelentőségének megítélését nehezíti, hogy az általa okozott mezőgazdasági kártételek könnyen és közvetlenül detektálhatók, míg haszna nem igazolható ugyanilyen egyszerűen és meggyőzően. Több szerző szerint a vetési varjak képesek rovargradációk megfékezésére, így nagy mértékű rovarkártételek megakadályozására. Mások viszont, az emésztőrendszerének felépítése okán elsősorban magevőnek ítélték, és növényvédelmi szerepét egyáltalán nem tartották jelentősnek. A vitát – legalábbis egy időre – egy kutatómunka nyomán dr. Vertse Albert összefoglaló tanulmánya zárta le, a faj kímélete mellett foglalva állást.

A vetési varjú magyarországi állományának alakulását illetően 1942-ben kezdték az első komolyabb felméréseket. Ekkor 270 olyan telepet írtak össze, ahol száznál több fészek volt, ezeken a telepeken együttesen 169 466 párra becsülték az ott költő állományt. A mintegy száz, ennél kisebb fészektelep állományát is hozzászámítva, az országos költőállomány abban az időszakban mintegy 180 000 pár lehetett.

Corvus frugilegus.jpg

A későbbiek során a kemizálás és a monokultúra elterjedése, valamint az emberi beavatkozások eredményeként az állomány a mai napig folyamatosan csökkent. Az erőteljes számbeli csökkenés mellett a hazai állomány egyre nagyobb hányada költ belterületen vagy lakott települések közvetlen közelében. A varjak a rendszeres üldöztetés elől szinte menekülésszerűen költöztek emberi települések közelébe, városi parkokba. Ez a tendencia már a nyolcvanas évektől megfigyelhető volt, és üteme a mai napig töretlen.

Mindemellett ezek az új, a vetési varjú által kényszerből választott fészkelőhelyek nem kedveztek a velük társfészkelő, védett ragadozómadarak – erdei fülesbaglyok, vörös és kék vércsék – számára. A kék vércsék számára a jelenlegi elterjedési területükön fészkelésre alkalmas vetési varjú telepek száma 53. Közülük 2006-ban 21 telepen foglaltak fészket a kék vércsék. A vetési varjú telepeinek védelme tehát messze nem csupán a varjak állományának megőrzése szempontjából nagy jelentőségű.

A vetési varjú életmódjával, az állomány jelenlegi területi eloszlásával összefüggő konfliktushelyzetek alapvetően három fő csoportba sorolhatók: 1. Táplálkozása révén kárt tesz a mezőgazdasági terményekben; 2. Kárt okoz a vadgazdálkodásban; 3. Belterületen lévő telepei a varjak zaja és piszkítása miatt irritálják a lakosságot.

A vetési varjú legjellemzőbb kártétele, hogy kiforgatja, kiveri az ún. „szög” fenológiai fázisban lévő kukorica vetőmagot. Ennek megelőzésére a legegyszerűbb és legszerencsésebb mód, ha a vetési varjú telep közelében a gazda nem kukoricát vet. Ha mégis, a földtulajdonosok, gazdálkodók a helyes agrotechnológia betartásával, megfelelő kármegelőzési módszerekkel jelentős mértékben tudják csökkenteni a varjúkártétel kialakulásának esélyét. A varjútelep közelében a napraforgó-, kukoricamagok, magtörmelék, rostalja elterítésével odacsalhatjuk a madarakat, mert ha tehetik, inkább ezt szedik fel, mintsem keményen dolgozzanak a földben megbúvó vetőmagért.

Riasztásra a hagyományos, hanghatáson és vizuális elrettentésen kívül alkalmazható még a madárriasztó „műsas”, madárriasztó lézer, illetve a „FireFly”. Azt azonban figyelembe kell venni, hogy a varjúfélék intelligensek, gyorsan tanulnak, így a rendszeres felügyelet nélküli, kiismerhető riasztási módok várhatóan hatástalanok lesznek. Viszont a kombinált, állandó őrzés mellett kivitelezett riasztás hatásos lehet. A vetési varjú jelenlegi állománysűrűsége mellett a hazánkban költő varjak tekintetében a fajnak számottevő vadgazdálkodási jelentősége nincs. Az esetleg előforduló kár a téli időszakban etetésre kiszórt szemestakarmányban okozott veszteség lehet.

A vetési varjú fészektelepek és a varjútelepeken költő kék vércsék védelmét a gazdákkal közös, a Natura 2000-es és ÉTT területeken megvalósuló, természetkímélő gazdálkodási módok szolgálják leginkább.

A varjak száma a tél közepén a legnagyobb, amikor a vándorló madaraknak köszönhetően számuk egy-egy helyen az egymilliót is elérheti. Számuk februárban kezd apadni, amikor a telelő állomány maradék csapatai is elhagyják az országot. A varjak tömeges megtelepedésével hazánkban az eddigi adatok szerint nem számolhatunk, a varjútömegek tehát időszakos vendégek.

Bár a vetési varjú 2001. óta védett, fészektelepeit, és ezen keresztül – legalábbis a keleti országrészben – a varjútelepeken költő kék vércséket a mai napig veszélyeztetik a varjak ellen irányuló célzott akciók, fiókaszedések, kilövések, fakivágások. A vetési varjú védelmével, az állomány helyzetével és a kék vércse védelmében játszott szerepével kapcsolatos tájékoztatás, szemléletformálás terén a tapasztalatok szerint mind a hivatalos szervezeteknek, mind a madárvédelemmel foglalkozó civil szervezeteknek jelentős szerep jut. A vetési varjú és a vele társfészkelő kék vércse a természetvédelem rendszerszemléletű védelmi stratégiájának emblematikus fajai lehetnek.[2]

Jegyzetek[szerkesztés]

Felhasznált források[szerkesztés]

További források[szerkesztés]