Kína

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kínai Népköztársaság
中华人民共和国
Csunghua Zsenmin Kunghokuo
Kína zászlaja
Kína zászlaja
Kína címere
Kína címere
Nemzeti himnusz: 《义勇军进行曲》
Az önkéntesek indulója
People's Republic of China (orthographic projection).svg

Fővárosa Peking
é. sz. 39° 55′, k. h. 116° 23′
Legnagyobb város Sanghaj
Államforma Köztársaság
Vezetők
Elnök Hszi Csin-ping
Miniszterelnök Li Ko-csiang
Hivatalos nyelv mandarin
A Kínai Népköztársaság kikiáltása 1949. október 1.
Népesség
Népszámlálás szerint 1 350 695 000 fő (2012)[1]
Rangsorban 1
Becsült 1 365 810 000 fő (2014. július)
Rangsorban 1
Népsűrűség 140 fő/km²
GDP 2011 (forrás: IMF)
Összes 7298 milliárd[2] USD (2.)
PPP: 7,916 billió dollár
Egy főre jutó 5413 dollár (85.)
PPP: 5963
HDI (2006) 0,781 (83) – közepes
Földrajzi adatok
Terület 9 640 821 km²
Rangsorban 4.
Víz 2,8%
Időzóna kínai zónaidő (UTC+8)
Egyéb adatok
Pénznem Renminbi (CNY)
Nemzetközi gépkocsijel PRC
Hívószám 86
Segélyhívó telefonszám
  • 119
  • 110
  • 120
Internet TLD .cn
Villamos hálózat 220 volt
Elektromos csatlakozó
  • Type A
  • Europlug
  • AS/NZS 3112
Közlekedés iránya jobb
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Kínai Népköztársaság témájú médiaállományokat.

A Kínai Népköztársaság, ismertebb nevén csak Kína (egyszerűsített kínai írásmóddal 中华人民共和国(中国),[3] pinjin: Zhōnghuá Rénmín Gónghéguó (Zhōngguó), magyaros átírásban: Csunghua Zsenmin Kunghokuo (Csungkuo)) Kelet-Ázsia legnagyobb országa, amely egyben túlmutat régióján, mivel mind Közép-Ázsiában, mind a tengeren vannak területei. Az ország 1949-től kezdve kettéosztva él: a Kínai Népköztársaság, Peking (北京, Pejcsing) fővárossal, illetve a Tajvan (台灣) szigetéből és annak környékéből álló Kínai Köztársaság, Tajpej fővárossal. Eleinte az utóbbit ismerték el nemzetközileg (még az ENSZ Biztonsági Tanácsában is tajvani képviselők ültek), ám az 1970-es években tapasztalt amerikai–kínai közeledés után megváltozott a helyzet. Bár ma nem tekintik önálló államnak Tajvant, az amerikai erők mindeddig megakadályozták, hogy a Kínai Népköztársaság bekebelezze.

A két állam eltérően fejlődött a 20. század végén. Az élet rengeteg terén más-más szokások alakultak ki. Míg a szárazföldön Mao Ce-tung által 1956 és 1958 között folyamatosan bevezetett egyszerűsített kínai írásmódot használják, Tajvanban még mindig a hagyományos írásjegyekkel írnak.

Kína a világ legősibb folyamatos civilizációja, amely már az ókorban önálló kulturális egységet alkotott, és igen fejlettnek számított. Számos, Európában csak jóval később megismert találmány (iránytű, papír, nyomtatás, puskapor, porcelán, selyem) már az ókorban ismert volt Kínában. Az egységes birodalom (i. e. 221-es) megalakulása óta lényegében egységben, a különböző dinasztiák vezetésével és a többi kultúrától elzárva fejlődött egészen a 19. századig, amikor is az angolok félgyarmati sorba taszították. Egészen a 20. század közepéig a különböző nagy- és középhatalmaknak kiszolgáltatva, közben egy rendszerváltást átélve, 1949-ben a szárazföldön ismét beköszöntött az egység, megalakult a jelenleg is fennálló Kínai Népköztársaság, és az ellenzék kiszorult Tajvan szigetére.

Kína ma a világ harmadik katonai, második gazdasági potenciálja, a világ legnépesebb állama (1,3 milliárd lakossal), ám a jelenleg működő népességszabályozási program eredményeként rövidesen meg kell válnia ettől a rangjától. Jelentős kínai etnikum él a világ különböző területein, elsősorban Délkelet-Ázsiában és a fejlett nyugati államokban.

A Kínai Népköztársaság pártállam.

A szó eredete[szerkesztés]

A „Kína” szó valószínűleg német közvetítéssel az angol nyelvből származik. Az angol China és Sino- szó valószínűleg a Csin (秦) dinasztia nevéből származtatható, bár egyes elképzelések szerint a tea (茶, csa), illetve a selyem (丝, sze) szóban keresendő a szó eredete, de az is lehetséges, hogy az első uralkodóról, Csin Si Huang-ti (秦始皇帝, jelentése:„ a Csin korszakot megkezdő fenséges császár”) császárról, aki Kínát egyesítette.

Ami a kínai nyelvű Csungkuo (中国) szót illeti, ez magyarul annyit tesz, mint Középső birodalom vagy Középső királyság. Ezt a nevet egyszerűen azért alkalmazták, mert saját szempontjukból érthetően az ismert világuk közepén helyezkedtek el. Azonban a jelentéstartalma a szónak folyamatosan változott a korai időszakokban Kína a Sárga-folyó (黄河, Huangho) körüli fejlett királyságokat, később egészen a Jangce (长江, Csang-csiang ) vidékéig tartó területeket, míg a Tang-dinasztia alatt az úgynevezett barbár (nem kínai) területeket is beleértették.

Földrajz[szerkesztés]

A térség műholdképe

A körülbelül Európa méretű ország a következő államokkal határos: Észak-Korea (Koreai Népi Demokratikus Köztársaság), Oroszország, Mongólia, Kazahsztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán, Afganisztán, Pakisztán, India, Nepál, Bhután, Mianmar (Burma), Laosz és Vietnam. A kínai szárazföldet keleten és délen a Pohaj- (渤海, Bóhǎi), a Sárga- (黃海道, Huánghǎi), a Kelet-kínai- (东海, Dōnghǎi) és a Dél-kínai-tenger (南海, Nánhǎi) szegélyezi**. A kínai felségvizeken több mint 5000 sziget fekszik, amelyek közül a két legnagyobb Tajvan (台湾, Táiwān) és Hajnan (海南, Hǎinán).

Kínának lezáratlan területi vitái vannak Indiával, egy szigetcsoport hovatartozásáról Japánnal, valamint a Dél-kínai-tenger egyes szigetcsoportjainak kérdésében Délkelet-Ázsia országainak nagy részével. Egészen az 1997-es megegyezésig az orosz-kínai határnál fekvő bizonyos területek hovatartozása is vitatott volt. Az 1960-as és 70-es években a Kínai Népköztársaság (KNK) kemény, konfrontatív külpolitikát folytatott, ami véres incidensekhez vezetett a kínai-szovjet, a kínai-indiai és a kínai-vietnami határok mentén. Az utóbbi egy-két évtizedben a KNK a viták békés rendezésének útját választotta, s a vitatott területek hovatartozásáról szakértői tárgyalásokon szándékozik megegyezésre jutni a szomszédaival. Nem egyértelmű még Tajvan helyzete: a Kínai Népköztársaság saját részeként tartja számon a Dunántúl méretű, 21 milliós lakosságú szigetet, de az de facto nem áll az ellenőrzése alatt (ld. alább).

A mai Kína területének jelentős része történelmileg nem tartozott Kínához, csak az utóbbi néhány évszázadban foglalták el a kínai császári seregek. Ilyen Nyugat- és Észak-Kína nagy, ma is főleg nemzeti kisebbségek által lakott része, például Tibet (西藏, Xīzàng) és Kelet-Turkesztán (新疆, Xīnjiāng).

Erősen leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy Kína területe nyugatról keletre lépcsőzetesen lejt. Nyugaton nagyrészt magas hegységek találhatók Himalája (喜马拉雅, Xĭmălāyă), Kunlun (昆仑, Kūnlún), Tiensan (天山, Tiānshān) stb.], valamint a Csinghaj-tibeti-fennsík (青藏高艕, Qīngzàng gāoyuán), innen keletre haladva egyre alacsonyabb hegységek és fennsíkok következnek, s végül az ország keleti felének nagy része alföld. Az ország szárazföldi területének több mint kétharmadát hegységek foglalják el.

Domborzat[szerkesztés]

Kína legnagyobb része (mintegy háromnegyede) magashegység. Csak keleten, a tengerpartok közelében, a nagy folyók alsó szakasza mentén vannak hatalmas, termékeny alföldek. Legmagasabb pontja a Mount Everest, más néven Csomolungma (珠穆朗瑪峰, Csumulangma Feng): 8848 m, legalacsonyabb pontja pedig a Turfáni-mélyedés (吐魯番盆地, Tulufan Pendi): -154 m. Tájai:

Vízrajz[szerkesztés]

Egy gyár levegőszennyezése
Az óriáspanda Közép- és Dél-Kínában őshonos, veszélyeztetett faj
Állatok
Kétpúpú teve
Makákó
Ázsiai aranymacska
Hópárduc
Kínai aligátor
Szibériai tigris
Aranyfácán
Rhinopithecus

Legnagyobb folyók: Jangce (长江, Csang Csiang), Sárga-folyó (黄河, Huang Ho), Hszi Csiang (西江), Amur (黑龍江, Hejlung Csiang), Szunghua Csiang (松花江), Brahmaputra (雅鲁藏布江, Jalu Cangpu Csiang), Tarim (塔里木河, Talimu Ho), Jalung Csiang (雅砻江), Jalu Csiang (鸭绿江), Indus (印度河, Jintu Ho), Mekong (湄公河, Mejkung Ho).

Legnagyobb tavak: Dongting-tó (洞庭湖, Tungting Hu), Kuku-nór (青海湖, Csinghaj Hu), Hanka-tó, Poyang-tó (鄱阳湖, Pojang Hu), Lop-nór , Tai-tó (太湖, Taj Hu), Nam-tó, Siling-tó, Hongcei-tó (洪泽湖, Hungcö Hu), Hulun-tó

Éghajlat[szerkesztés]

Kína éghajlata a nagy területi kiterjedés miatt igen változatos. Legnagyobb része szárazföldi éghajlatú, de déli területei már a tropikus és szubtropikus övezetben találhatók, míg északi területei a hideg övhöz fekszenek közel. A domborzatnak megfelelően Kínában jócskán találunk magashegységi, valamint sivatagi éghajlatú területeket is. Az ország déli és keleti területei monszun hatás alatt állnak: tavasszal és nyáron a Csendes-óceán felől érkező meleg monszun szelek sok csapadékot hoznak, így a nyár Kína nagy részén meleg és csapadékos. Télen viszont északnyugat felé haladva egyre szárazabb és hidegebb az időjárás. Tehát délkeleten a nyár forró és csapadékos, a tél enyhe és csapadékos, míg északnyugaton a nyár forró és csapadékos, a tél hideg és száraz. Természetesen egyes területeken a domborzat jelentősen módosítja ezeket a tendenciákat.

Az ország déli területein a szubtrópusi monszunéghajlat az uralkodó, az északi, tengerhez közeli vidékeken a nedves kontinentális, beljebb száraz kontinentális, illetve Belső-Mongólia egyes vidékein a mérsékelt övi sivatag éghajlat jellemző. A magashegységekben és Tibetben hegyvidéki éghajlat van.

Élővilág, természetvédelem[szerkesztés]

A kínai gazdaság erősödésével párhuzamosan nő a környezetszennyezés, amely az egész Földre hatással van: hetente mintegy két új erőművet adnak át Kínában, amelyek működése a globális felmelegedési válságot is egyre fokozza.[4] Súlyos gondot okoz a termőtalaj eróziója, a vizek és a levegő elszennyeződése. Kevés az ivóvíz,[5][6] a sivatagok terjeszkednek.[7]

A születési rendellenességgel világra jövő csecsemők aránya 2001 óta közel 40%-kal növekedett: míg 2001-ben minden 10 ezer szülésre átlagosan 104,9 testi fogyatékos eset jutott, addig 2006-ban már 145,5. A Kínában születő évi 20 millió csecsemőből 0,8–1,2 millió újszülött valamilyen születési hibával jön világra, közülük 300 ezer babánál szemmel látható a fogyatékosság.[8][9]

Nemzeti parkjai[szerkesztés]

Kínában 187 nemzeti park található. Ezek többsége nem összefüggő területen fekszik, hanem egyenként is sok védett terület tartozik hozzájuk. Helyzetüket 1999-ben szabályozták.

Természeti világörökség[szerkesztés]

A lista az UNESCO világörökségi programjának kínai helyszíneit sorolja fel. Kína 2014-ben 47 világörökségi helyszínnel rendelkezett, amellyel második volt a világon. A helyszínek közül 33 kulturális, 10 természeti és 4 kulturális és természeti (vegyes) helyszín.

Történelem[szerkesztés]

Kína történelme
Kína történelme
ŐSI
Neolitikus i. e. 8500 – i. e. 2070 körül
Hszia-dinasztia i. e. 2070 – i. e. 1600 körül
Sang-dinasztia i. e. 1600 – i. e. 1046 körül
Csou-dinasztia i. e. 1046 – i. e. 256 körül
 Nyugati Csou
 Keleti Csou
   Tavasz és ősz
   Hadakozó fejedelemségek
CSÁSZÁRI
Csin-dinasztia i. e. 221 – i. e. 207
Han-dinasztia i. e. 206 – i. e. 220
  Nyugati Han
  Hszin-dinasztia
  Keleti Han
Három királyság 220–280
  Vej, Su és Vu
Csin-dinasztia 265–437
  Nyugati Csin
  Keleti Csin Tizenhat királyság
Déli és északi dinasztiák
420–589
Szuj-dinasztia 581–618
Tang-dinasztia 618–907
  (Vu Cö-tien 690–705)
Az öt dinasztia és
a tíz királyság

907–960
Liao-dinasztia
907–1125
Szung-dinasztia
960–1279
  Északi Szung Nyugati Hszia
  Déli Szung Csin
Jüan-dinasztia 1271–1368
Ming-dinasztia 1368–1644
Csing-dinasztia 1644–1911
MODERN
Kínai Köztársaság 1912–1949
Kínai
Népköztársaság

1949–jelen
Tajvan
1949–jelen

m · v · sz

Kína az egyik legősibb civilizáció. A Sárga-folyó évenkénti áradásai során lerakott termékeny hordalékon már az I. e. 6. évezredben kialakult a földművelő életmód.

A mondabeli első kínai császár Huang-ti, Kr. e. 2100-ban alapította meg az első kínai államot a mai Peking környékén. Ezután kialakult a többi kínai királyság is.

I. e. 221 táján a Csin állam Csin Si Huang-ti vezetésével legyőzte a többi tizenegy nagy fejedelemséget, létrejött az egységes kínai állam. Ez a császárság sokféle etnikumot egyesített, de kifelé jól védhető volt: keletről a tenger, délről az áthatolhatatlan erdőségek, nyugatról a hegyek határolták. Mindössze északról volt sebezhető. A nomád népek támadásait kivédendő épült meg a Kr. e. 5-1. évszázad között a kínai nagy fal erődrendszer, melynek egységesítése Cseng császár érdeme.

A Csin-dinasztia, majd az azt követő Han- és Csin-dinasztia uralkodása idején Kína óriásit fejlődött. A virágzásnak a hunok Kr.u. 316-os hódítása vetett véget. Kína 589-ig sok részre szakadva maradt, majd 589-ben a Szuj-dinasztia egyesítette. A Tang-dinasztia vezetésével 875-ig maradt egységes állam, akkor sok fejedelemségre esett szét. Ez az „öt dinasztia kora”, amely 960-ig tartott. A Szung-dinasztia vezetése alatt Kína újra egyesült. Az 1127-es dzsürcsi hódítással véget ért a kínai dinasztiák kora. 1279-ben Kubiláj mongol vezér lett a kínai császár, megalapította a Jüan-dinasztiát. Ennek helyébe 1368-ban a kínai Ming-dinasztia lépett. Végül 1644 és 1911 között a mandzsu Csing-dinasztia uralkodott. Ekkor alakult ki Kína jelenlegi határa. Elfoglalták Tajvant és Tibetet, határszerződést kötöttek Oroszországgal. Kína a 18. század végéig terjeszkedett. Csien-lung császár halála után megindult Kína bomlása.

Az 1842-es, majd 1856-60-as ópiumháborúk során Kína az egyenlőtlen szerződések révén lényegében függőségbe került, elsősorban Angliától, de más akkori nagyhatalmaktól is. Közben az elnyomott tömegek egyre jobban lázadoztak. Az 1901-ben levert bokszerlázadás után 1911-ben polgári demokratikus forradalom döntötte meg a császárságot. Kína köztársaság lett. Ezután hamar eluralkodott a káosz. Gyakran beavatkoztak külső hatalmak, elsősorban Japán és Anglia. 1925-ben polgárháború tört ki, amely 1949-ig tartott. A II. világháború idején, a Japán ellen vívott háború közben sem szünetelt a polgárháború. A nemzetközileg elismert kínai kormány élén a Kuomintang (Nemzeti Párt) állott. 1949-ben a kommunisták a szárazföldről kiszorították a Kuomintang pártot Tajvan szigetére. Megalakult a Mao Ce-tung vezette Kínai Népköztársaság.

1958-ban Mao Ce-tung meghirdette „Nagy ugrást”. Az ekkor megkezdődött folyamatok az 1966-69-es kulturális forradalomban érték el csúcspontjukat.

A '70-es évektől kezdve Kína folyamatosan bontotta le merev rendszerét. Gazdaságpolitikája kapitalista jellegű lett, miközben a pártállam fennmaradt. A demokráciát követelő 1989-es diáklázadást vérbe fojtotta a karhatalom.

Csiang Comin, Li Peng és Csu Rong-csi vezették az országot az 1990-es években. Az ő irányításuk alatt Kína gazdasági teljesítménye hozzávetőleg 150 millió parasztot emelt ki a mélyszegénységből és az ország átlagos GDP növekedése 11,2% volt.[10][11] Az ország formálisan csatlakozott a Kereskedelmi Világszervezethez 2001-ben, és szintén magas gazdasági növekedést ért el Hu Csin-tao és Ven Csia-pao kormányzása idején is a 2000-es években. A gyors növekedés azonban súlyos hatással volt az ország természetes erőforrásaira és a környezetre,[12][13] amely tüntetésekhez és személycserékhez vezetett a politikában.[14][15] A 2008-ban kirobbant gazdasági világválság ellenére az életminőség továbbra is gyorsan javult az országban, viszont a központosított politikai ellenőrzés nem enyhült.[16]

2012-ben a Kommunista párt vezetőségében történő változásokra utaló jelek voltak megfigyelhetők, például Vang Li-csun, Csungking polgármester helyettese bizalmas információkat szolgáltatott ki az amerikaiak részére, amely hatalmas botrányt keltett Kínában.[17] 2012. novemberében, a Kommunista párt 18. Nemzeti kongresszusa során , Hu Csin-tao vezetői helyét Hszi Csin-ping vette át.[18][19] A kínai kormány nagyszabású gazdasági reformokba kezdett,[20][21] amely strukturális bizonytalanságokkal küzdött és a gazdaság növekedése is lelassult.[22][23][24][25] A Hszi–Li adminisztráció jelentős reformokat ígért az egygyermekes politikával és a börtönrendszerrel kapcsolatosan.[26] 2015. október végén a kínai kormány bejelentette, hogy eltörli a több évtizede érvényben lévő egy gyermekes politikáját és immáron egységesen kettőre emeli a megengedett gyermekek számát családonként.[27]

Államszervezet és közigazgatás[szerkesztés]

A Kínai Népköztársaság államszervezetét a hármas felosztás jellemzi: a kormányzati hatalom megoszlik a Kínai Népköztársaság kormánya, az Államtanács, illetve a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg között. A legtöbb, bár nem minden, posztot a Kínai Kommunista Párt tagjai foglalnak el, a pártot pedig a Politbüro Állandó Bizottsága irányítja, egy 4-9 főből álló csoport, akik a legfontosabb döntéseket hozzák. A hatalom a legfőbb vezető, az államfő (jelenleg Hszi Csin-ping) kezében összpontosul, aki három igen fontos szervezetet vezet: a Kommunista Párt és a Központi Bizottság főtitkára, a Kínai Népköztársaság elnöke, valamint a Központi Katonai Bizottság elnöke. A Kommunista Párt helyzetét a Kínai Népköztársaság alkotmánya garantálja, míg megvalósításának eszköze az államszervezet, a hadsereg, a média és a gazdaság jelentős része felett gyakorolt közvetlen felügyelet. Az államszervezet fontos elemei az Országos Népi Gyűlés, a Népköztársaság elnöke, illetve az Államtanács (lényegében a kormány). Az Államtanács tagjai az államfő, jelenleg négy helyettese, öt államtanácsos, illetve 29 miniszter és az államtanácsi bizottságok vezetői.

Alkotmány, államforma[szerkesztés]

Az alkotmány alapján az Országos Népi Gyűlés a legfelsőbb törvényhozó hatalom, minden évben két hétig ülésezik, feladata a legfontosabb politikai irányelvek, törvények, az állami költségvetés, valamint legfontosabb személyi változások megvitatása és elfogadása. A legtöbb törvényt az Országos Népi Gyűlés Állandó Bizottsága fogadja el.

Törvényhozás, végrehajtás, igazságszolgáltatás[szerkesztés]

A Nép Nagy Csarnoka a fővárosban, ahol az Országos Népi Gyűlés tartja az üléseit
A Nép Nagy Csarnokának belső nagyterme

Az alkotmány szerint csak az Országos Népi Gyűlés módosíthatja az alkotmányt, hozhat törvényeket és dönthet az ország politikai élete szempontjából jelentősebb kérdésekben. Az Országos Népi Gyűlésben (ONGY) egyaránt képviselve vannak a tartományok, a központi kormányzat alá rendelt városok, a fegyveres erők választott küldöttei, valamennyi nemzetiség, „demokratikus párt” és szervezet. Az ONGY tagjait ötéves időtartamra választják meg. Évente egyszer ülésezik, ülését az ONGY Állandó Bizottsága hívja össze. Mielőtt az ONGY éves ülése megnyílik, előkészítő ülést tart, hogy megválassza az elnökséget és a főtitkárt, és hogy elfogadják a hivatalos programot. Amikor az ONGY nem ülésezik, a munkát az ONGY Állandó Bizottsága folytatja, amely felelősséggel tartozik az ONGY-nek. Az Országos Népi Gyűlésnek széles feladat- és hatásköre van. Ebbe beletartozik az, hogy módosíthatja az alkotmányt, illetve ellenőrzi annak betartását. Törvénybe iktatja és módosítja a bűncselekményekre, az állami szervezetekre és az egyéb fontosabb területekre vonatkozó alapvető szabályokat. Megválasztja a Kínai Népköztársaság elnökét és alelnökét. A miniszterelnök javaslata alapján dönt a miniszterelnök-helyettesek, az államtanácsosok, a minisztériumok és a bizottságok vezetésével megbízott miniszterek, a Legfelsőbb Ellenőrzési Főigazgatóság vezetőjének és az Államtanács főtitkárának jelöléséről. Megválasztja a Központi Katonai Bizottság (KKB) elnökét, s az elnök javaslata alapján dönt a KKB más tisztségviselőinek megválasztásáról. Megválasztja a Legfelsőbb Népi Bíróság elnökét és a Legfelsőbb Népi Ügyészség főügyészét. Felülvizsgálja és jóváhagyja a népgazdasági és társadalomfejlesztési tervet, valamint az ezek végrehajtásáról szóló döntéseket. Módosítja vagy érvényteleníti az Állandó Bizottság nem megfelelő határozatait. Jóváhagyja a tartományok, autonóm területek, közvetlenül a központi kormányzat alá tartozó városok létrehozását. Dönt a különleges közigazgatási területek felállításáról, és meghatározza az ottani rendet. Dönt háború és béke kérdéséről. Visszahívhatja, vagy felmentheti hivatalából a KNK elnökét vagy alelnökét, az Állandó Bizottság, az Államtanács és a KKB tagjait, a Legfelsőbb Népi Bíróság elnökét és a Legfelsőbb Népi Ügyészség főügyészét.

Politikai pártok[szerkesztés]

Kínában a legfontosabb politikai szervezet a Kínai Kommunista Párt (KKP, Csungkuo Kungcsantang). A KKP-n kívül még nyolc politikai párt és nyolc jelentősebb népi szervezet működik. Ezek a szervezetek részt vesznek az állam irányításában. A párt jellegű szervezetek közé tartozik a Kuomintang Kínai Forradalmi Bizottsága, amely 1948 januárjában alakult. Jelenleg több mint ötvenháromezer tagot számlál, akik nagyobbrészt a korábbi Kuomintang tagjai voltak, illetve akiknek történelmi kapcsolataik vannak a Kuomintanggal. A Kínai Demokratikus Ligát 1941 októberében alapították. Az eredeti neve Demokratikus Politikai Csoportok Ligája volt. Jelenlegi nevét 1944 szeptemberében vette fel. Ma több mint százharmincezer tagja van, akik kulturális és oktatási körökből kikerült értelmiségiek. A Kínai Demokratikus Nemzetépítés Társaságát 1945 decemberében alapították. Tagsága főként a korábbi hazai gyáriparosokból és üzletemberekből áll. Jelenleg hatvankilencezer tagja van. A Demokráciát Előmozdító Kínai Társaságot 1945 decemberében alapították, tagjai főleg az oktatási, a kulturális, a tudományos és a kiadói területeken dolgozó értelmiségiek közül kerültek ki. Jelenleg hatvanötezer tagot számlálnak. A Kínai Demokratikus Paraszt-Munkás Pártot 1930 augusztusában hozták létre. Eredetileg a Kuomintang Ideiglenes Akcióbizottságának hívták. 1935-ben Kínai Országos Felszabadítási Akcióbizottságra változtatta a nevét, jelenlegi nevét 1947 februárjában fogadták el, tagjai az egészségügy, a kultúra és az oktatás, illetve a tudomány és a technika területén működnek. Jelenleg több mint hatvanötezer tagjuk van. A Kínai Cse Kung Pártot 1925 októberében alapították. Tagjai nagy része hazatért tengerentúli kínai. Jelenleg tizenötezer tagja van. A Csiuszan (Szeptember 3.) Társaságot 1944 decemberében alapították. Tagjai javarészt a tudomány, a technika, a kultúra és az oktatás, illetve az egészségügy területén dolgozó értelmiségiek. A Taiwani Demokratikus Önkormányzati Ligát 1947 novemberében alapították. Tagjai nagyobbrészt Tajvanon született, de jelenleg a szárazföldön élő kínaiak. Ezerhatszáz tagjuk van.

Közigazgatási felosztás[szerkesztés]

Kína 23 tartományból (省) (Tajvant (台灣) is számítva), 5 autonóm területből (自治区), 4 tartományi jogú városból (直辖市) és 2 különleges igazgatású területből (特别行政区) áll.

Hszincsiang–Ujgur Autonóm Terület Tibeti autonóm tartomány Csinghaj tartomány Kanszu tartomány Szecsuan tartomány Yunnan tartomány Ninghszia Huj autonóm terület Belső-Mongólia autonóm terület Senhszi tartomány Csungking város Kujcsou tartomány Kuanghszi Csuang autonóm terület Sanhszi tartomány Honan tartomány Hupej Hupej Hunan tartomány Kuangtung Hupej Hajnan Hupej Hopej Hupej Heilongcsiang tartomány Csilin tartomány Liaoning tartomány Peking város Tiancsin város Santung tartomány Csiangszu tartomány Anhuj tartomány Sanghaj város Csöcsiang tartomány Csianghszi tartomány Fucsian tartomány Hongkong speciális közigazgatású terület Makaó speciális közigazgatású terület Tajvan tartományKína adminisztratív térképe a vitatott területekkel.svg
Kép leírása

Védelmi rendszer[szerkesztés]

Népesség[szerkesztés]

A Hejho-Tengcsung-vonaltól keletre, a piros színű területen él a lakosság több mint 90%-a

Általános adatok[szerkesztés]

Kínában él a Föld népességének több mint 1/5-e, igen egyenlőtlen eloszlásban, az ország délkeleti 1/3-a tömöríti a lakosság 85%-át. A tengerparton több mint 400 fő/km² felett van a népsűrűség, míg Tibet népsűrűsége csupán 2 fő/km².[28]

Legnépesebb települések[szerkesztés]

Sanghaj
Sanghaj
Peking
Peking
Nanking
Nanking

# Város (Tartomány) Város (2010) Agglomeráció (2010)

Kuangcsou
Kuangcsou
Tiencsin
Tiencsin
Vuhan
Vuhan

1 Sanghaj 20 217 000 27 000 000
2 Peking 16 446 000 18 000 000
3 Kuangcsou (Kuangtung) 9 702 000 11 800 000
4 Tiencsin 9 290 000 13 650 000
5 Vuhan (Hupej) 6 841 000 14 300 000
6 Csengtu (Szecsuan) 6 316 000 13 900 000
7 Csungking 6 263 000 14 750 000
8 Senjang (Liaoning) 5 718 000 13 560 000
9 Hszian (Senhszi) 5 206 000 14 590 000
10 Harbin (Hejlungcsiang) 4 596 000 13 400 000
11 Sencsen (Kuangtung) 3 538 000 10 358 000
12 Csangcsun (Csilin) 3 411 000 7 677 000
13 Csingtao (Santung) 3 519 000


Etnikai megoszlás[szerkesztés]

A vallás diaképekben
Az Ég temploma, Taoista építmény Pekingben
Népi vallású templom, Csengcsou
Templom egy kereskedelmi épületen, Wenzhou
Konfucianizmus temploma, Liuzhou
Xuanmiao taosista templom, Suzhou
Szobrok egy népi vallású templomban
Kuan Yin szobra, Lianhuashan
Mazu (taoista) istennő szobra
Taoista pap, Makaó
Grey Goat taoista templom
Taoista szerzetes
A Hold temploma, Peking
Buddhista templom, Tianjin
Buddhista templom a Csiuhua-hegyen
Pagoda, Chengdu
The Wooden Tower Of Ying, Shanxi
A Tianning templom (Csangcsou) Csiangszu tartományban - buddhista pagoda
A szúfizmus szentélye Kanszu tartományban
Protestáns templom, Fucsou
Mecset, Ninghszia
Képek a vallásról
Népi vallású templom oltára
Istenek az oltáron, népi vallású templom
Az oltár szobrai
Füstölők
二王庙内殿.jpg
Népi vallású templom és pagoda
Templombelső
Népi vallású templom
Hívők Suzhou egy templomában
Tang-stílusú népi templom, Jinyun, Lishui
Fehér Ló buddhista templom, Lojang
Buddhista templomkörzet, Sanghaj
Kínai buddhista templom
Buddhista szerzetesek
Kínai buddhista apáca (bhikkhuni) Tajvanon
Csan buddhista mester
Jungho templom (tibeti buddhista)
A tibeti buddhizmus egy kolostora
Tibeti buddhista szerzetesek
Tibeti buddhista apáca

Kína lakosságának kb. 92%-a kínai, azonban ez a népcsoport nem egységes, jelenleg a Kínai Népköztársaságban 56 népcsoportot tartanak számon. Mindezek közül a legjelentősebb a han népcsoport, amely Kína lakosságának zömét adja. Több népcsoportot ide soroltak be és erőszakosan kínaizáltak.[forrás?]

Nyelvi megoszlás[szerkesztés]

Az ország hivatalos nyelve a mandarin, de további nyelvjárások is jellemzőek (ezek közül a legismertebb a kantoni).

Bővebben: Kínai nyelv

Az országban 55 nemzeti kisebbséget tartanak nyilván, ezek közül a muszlim hujok és a mandzsuk a kínai nyelvet és írást használják, a többieknek saját nyelvük, 23-nak nemzeti írása van.[29] A legfontosabb honos nyelvek a belső-mongóliai mongol nyelvek és a török nyelvcsaládhoz tartozó ujgur.[30]

Vallási megoszlás[szerkesztés]

Az emberek felekezeti megoszlásáról igen eltérő felmérések születtek, ez alapján[31][32][33][34]:

Szociális rendszer[szerkesztés]

Gazdaság[szerkesztés]

1978-tól kezdve a Kínai Kommunista Párt folyamatos lépéseket tett a tervgazdaság piacgazdasággá alakításáért. A mezőgazdaságban felhagytak a korábbi erőszakos kollektivizálással, helyette áttértek az állami gazdaságokra. A szolgáltatásban és a könnyűiparban megjelenhetett a magánszféra, amely az ország meghatározott területein egyben külföldi vállalkozók odatelepülését is jelentette. A párt befolyását a gazdaság minden területén csökkentették, a helyi hatóságok, illetve a vállalatok vezetősége kapta kézbe az irányítást. Így Kínában létrejött a szocialista piacgazdaság.

Ez a gazdaságpolitika meghozta a gyümölcsét: 20 év alatt megnégyszereződött az ország GDP-je. Kína jelenleg a világ második gazdasági potenciálja, amelyet elsősorban nagy lakosságának köszönhet (1,3 milliárd fő), miközben még mindig csak kb. 6000 dollár jut egy kínai lakosra.[35] A kínai gazdaság minden évben jelentősen gyarapszik, évente 8–11%-kal nő a GDP, amely ha folyamatos marad, Kína hamar jelentős gazdasági térséggé nőhet óriási piaccal. A 2000-es évek elején Kína vált a világ 3-4. legnagyobb gazdaságává.

2014-ben - az IMF adatai alapján - Kína nemzeti össztermékének reálértéke 17,6 ezer milliárd dollár, míg az Amerikai Egyesült Államoké 17,4 ezer milliárd dollárt tesz ki. Ez alapján 2014-től Kína veszi át a világ legnagyobb gazdasága címet.[36] Ennek ellenére az országos szintű, egy főre jutó átlagjövedelem nem éri el a világátlagot.[32]

Általános adatok[szerkesztés]

Államformája: népköztársaság. 1911. december 31-ig császárság, 1912. január 1-jétől köztársaság volt, 1949. október 1-jétől népköztársaság.

  • A GDP összetétele 2014-ben, származási szektor szerint: mezőgazdaság: 9,2%, ipar: 42,6%, szolgáltatások: 48,2%
  • A lakosság foglalkozása (2012-ben): mezőgazdaság: 33,6%, ipar: 30,3%, szolgáltatások: 36,1%.[32]

Gazdasági ágazatok[szerkesztés]

Mezőgazdaság[szerkesztés]

Egy kiirtott erdő helyén rizst termesztenek a hegyoldalban Jünnan tartományban

A nagy tengerszint feletti magasság, illetve a szárazság miatt az ország területének több mint 1/3-a terméketlen. Kína termőföldjei már alig bővíthetők, sőt az építkezések és a talajpusztulás miatt lassan fogyatkoznak. A szűk mezőgazdasági potenciált jelzi, hogy a Föld szántóterületének 7%-ról kell biztosítani a kínaiak élelmezését, akik a világnépesség 22%-át teszik ki.

A kínaiak szinte minden talpalatnyi földet megművelnek. A szántóföldek a hegyek oldalán kialakított teraszokra is felnyúlnak. Az összes szántó felét öntözik, ez a száraz belső országrészben mindenfajta művelés előfeltétele, keleten az árasztásos rizstermesztést, a Lösz-fennsíkon és a Kínai-alföldön pedig az aszály kockázatának csökkentését szolgálja.[28]

Az élelmezésben kiemelkedő a rizs termesztése, amely a kínaiak legfontosabb kenyérgabonája. A melegebb délkeleti tájakon évente kétszer, néhol háromszor is beérik.

Nyugat-Kína A magas hegyvidékek, a kietlen fennsíkok és száraz medencék területe.

A mezőgazdaság fő ága itt a nomád-félnomád állattenyésztés: juh, ló, teve, jak

A szárazság miatt csekély növénytermesztés jellemző, elsősorban északon: köles, árpa, cukorcirok (Sorghum saccharatum). Tibet területén mezőgazdaság csak a völgyekben van.

Kelet-Kína Délen, a szubtrópusi monszunterületek legfontosabb termesztett növényei: rizs, tea, gyapot, cukornád, zöldségfélék, olajos magvak (földimogyoró, repce, tungaolaj-aleurites), déligyümölcsök.

A szántókon főleg élelmiszernövényeket termesztenek, a takarmánynövényeknek alig jut hely.

A Kínai-alföld nedves kontinentális tájain a fő termények: búza, kukorica, szója. További termények: köles, burgonya, földimogyoró. Jellegzetes növénye még a sokféleképpen hasznosítható cukorcirok.

Kínában tartják a világon a legtöbb sertést és baromfit. A szarvasmarhát és bivalyt igaerejéért tartják. A selyemhernyó-tenyésztés közel 4 ezer éves múltra tekint vissza. Főleg az ország déli részén foglalkoznak vele, ahol a táplálékául szolgáló eperfa él.[37]

Ipar[szerkesztés]

A 21. század elején a gépgyártás adja az ipar termelési értékének több mint felét és foglalkoztatja a munkások mintegy 1/3-át. A foglalkoztatási szektorban a második helyen a textil- és ruházati ipar áll, majd a vegyipar és élelmiszeripar következik.[38]

Textil- és ruházati ipar: A tengerparti régió - Sanghaj, Kanton, Hongkong, Qingdao, Tiencsin, Weihai stb.
Elektronika: Sanghaj, Peking ("kínai Szilícium-völgy"), Hongkong.
Elektrotechnika: Harbin
Autógyártás: Sanghaj, Kanton, Tiencsin, Csungking.
Gépgyártás: Hongkong, Sanghaj, Tiencsin, Peking, Senjang, Kujjang.
Vasúti járműgyártás: Dalian, Changzhou
Vegyipar: Peking, Sanghaj, Kaohsziong (Tajvan), Talien, Tajjüan.
Vaskohászat: Peking, Sanghaj, Kaohsziong, Csungking, Tajjüan.
Színesfémkohászat: Sanghaj, Shenyang, Kaohsziong, Kunming, Hszian, Tajjüan.
Alumíniumkohászat: Xian, Fushun, Harbin, Guiyang, Qinhuangdao
Hajógyártás: Sanghaj, Dalian, Kanton, Kaohsziong.
Repülőgépgyártás: Xian, Shenyang és Chengdu
Kerámiaipar: Jingdezhen, Jixing, Jiangxi, Boshan

Az ország hatalmas területe gazdag ásványkincsekben; feketekőszén, vasérc, bauxit, rézérc, mangánérc, arany, földgáz, kőolaj.

Peking egy képe

Kezdetben a gazdag nyersanyag-lelőhelyeknek köszönhetően önellátó volt, viszont az óriási méretű ipari növekedés következtében szinte mindenből behozatalra szorul. Kína máig tartó egyik nagy gondja az energiahiány. Régen önellátó volt kőolajból, azonban mára már a 2. legnagyobb importáló, ezért érzékeny az olaj világpiaci árának változására. Kőolajtól való függőségét atomerőművek építésével próbálja csökkenteni. Ezek ellenére is gyakoriak a kényszerszünetek; előfordul hogy emiatt a termelőkapacitás 60%-a leáll. Ezt fokozza a háztartások növekvő fogyasztása, illetve az egyre nagyobb létszámban megjelenő autó.(1995-ben még csak 320 ezer személyautót gyártottak, addig 2007-re már több mint 6 milliót.)

Nanking út, egy bevásárlóutca Sanghajban

Kereskedelem[szerkesztés]

Főbb kereskedelmi partnerek (2014-ben)[39]:

  • Export: USA 16,9%, Hong Kong 15,5%, Japán 6,4%, Dél-Korea 4,3%
  • Import: Dél-Korea 9,7%, Japán 8,3%, USA 8,1%, Tajvan 7,8%, Németország 5,4%, Ausztrália 5%

A 18 század elejéig Kína a világ egyik vezető gazdasági nemzete volt. Számos találmány (papír, porcelán, nyomtatás, lőpor stb.) tette vonzóvá a lehetséges kereskedelmi partnerek számára. Kínával való üzletkötés feltétele volt többek közt a Kotau (mély meghajlás) a császár előtt. A 19. század elején, az USA és Európa kereskedelmének fellendülése következtében, Kína hatalma csökkenni kezdett. A Japán által elfoglalt területek elvesztése tovább gyengítette az országot.

Az 1949-ben megalakult Kínai Népköztársaság legfőbb feladata ezért a több mint 540 milliós nép élelemmel való ellátása volt. A kommunista kormány szigorú tervgazdálkodáson alapuló gazdaságirányítási rendszert vezetett be, centralizálta az árak meghatározását, és eltörölte a magántulajdont. E gazdaságpolitika következménye a külkereskedelmi elszigetelődés mellett a süllyedő életszínvonal lett, amelynek hatására tízezrek haltak meg.

1978-ban Teng Hsziao-ping utasítására nyitottak a gazdaság elszigeteltségén, bevezették a piacgazdálkodás primitív formáját. A gazdasági liberalizáció azonban csak korlátozott volt, sok tevékenység állami felügyelet alatt maradt. Az 1990-es években Kína folyamatosan tárta ki kapuit a világ felé, megkönnyítve ezzel a kereskedelmet és a gazdasági növekedést. 2014-ben Kína a világ első számú gazdasági hatalma lett.[32]

Hongkong toronyházai

Turizmus[szerkesztés]

Turizmusa a világ turizmusában meghatározó szerepet tölt be. A turista érkezések száma 2005-ben a negyedik, a bevételeket számítva pedig a hatodik helyet foglalta el a világon. A közelmúlt legdinamikusabb fejlődését is ez a kelet-ázsiai ország produkálta az ágazatban. A WTO előrejelzése szerint 2020-ban ez az ország lesz az első számú célpont a világ idegenforgalmában, és kiutaztatása is az elsők közé fog kerülni.[forrás?] Az ország jelentőségét a turizmusban a még kihasználatlan utazási potenciálja adja.

Az országra jellemző egyéb ágazatok[szerkesztés]

Sanghaj egy útkereszteződése

Közlekedés[szerkesztés]

A 2000-es évek elején Kína belföldi áruszállításának alig több mint 1/10-e jut a közutakra, a többi csaknem egyenlő arányban oszlik meg a vasúthálózat, valamint a belföldi vízi utak és a part menti hajózás között. Sanghaj Yangshan nevű kikötője a világ legnagyobb árukikötője és Hongkong is a legnagyobbak közé tartozik. További nagy, forgalmas tengeri kikötők: Dalian, Ningbo, Kanton, Qingdao, Lianyungang.

Közúti hálózata gyorsan fejlődik, hosszát tekintve a második az Egyesült Államok után. A növekvő életszínvonal és a virágzó gazdaság miatt egyre többen engedhetik meg maguknak a személyautót. Ezzel nem tud lépést tartani az úthálózat, gyakoriak a közlekedési dugók.

Kínának több mint száz polgári repülőtere van, a legnagyobb forgalmat Hongkong, Peking, Sanghaj, Kanton, Shenyang, Chengdu és Xiamen bonyolítja.[40]

Képek
Nagysebességű vonat Tiencsin állomásán
Személyszállító vonat Baise, Guangxi állomásán
Az 1. osztály folyosója egy tipikus kínai vonaton
A Tonghaj-híd (Donghai) Sanghaj mellett a világ egyik leghosszabb hídja
G030 autópálya egy része
Jelzőtáblák egy autópályán
Peking egy főútja
Peking nemzetközi repülőterének terminálja

Vasúti közlekedés[szerkesztés]

Kínában a vasútra nagy szerep hárul. A vasúti hálózat hossza 78 000 km. A teljes pályahossz 154 600 km. Ez a legforgalmasabb hálózat a világon, az összes vasúti szállítás 24%-a zajlik a Föld összes vasúti pályájának 6%-án. Sok villamosított vonal is van, hosszát tekintve a harmadik legnagyobb a világon Oroszország és Németország után. 2012-re Kínáé a leghosszabb gyorsforgalmi hálózat a világon.[41]

Kultúra[szerkesztés]

A kínai kultúra a többi fejlett kultúrától elzárva fejlődött. Régiójában meghatározó jelleggel bír; mind Japánra, mind Koreára, mind Vietnamra komoly hatást gyakorolt.

Mindamellett, Kínában egyféle kulturális sokszínűség is jellemző. Ezt az is mutatja, hogy három életfilozófia: a taoizmus, a konfucianizmus és a buddhizmus is elterjedt.

A kultúra képekben
Kínai zenészek
Pi-pá pengetős hangszer
Hagyományos hangszerek
Pekingi opera
Kínai hagyományos ünnepi öltözék
Hanfu - hagyományos öltözet
Oroszlántánc a Kínai újév alkalmára
Tajcsicsuant gyakorló nők
Tajcsi legyezőkkel végezve
Csikung, egészségmegőrző torna
Konfucionista szertartás
Taoista Da-Jiu szertartás
Hagyományos kínai ajtó kopogtatókkal
Oroszlán-szobor
Tea-kultúra
Dzsunka
Jin-jang
A hakka népcsoport erődházai az ország délkeleti részén

Művészetek[szerkesztés]

Építészet[szerkesztés]

Kínában az építészet meghatározó művészeti ág. A művészet ezen ágának a legszebb alkotásai a pagodák.

  • A hagyományos építészet

A tradicionális hiedelmek gyakran megjelennek a kínai építészetben. Az úgynevezett szellemfalat például azért állították fel a lakások és paloták bejárata mögött, hogy ezzel megakadályozzák a gonosz szellemek belépését, melyekről úgy hiszik, hogy csak egyenes úton mozognak és nem képesek kanyarogni.

A paloták tetőzetét oromdíszek ékesítik: a tetőgerinc két végén található mitológiai szörnyek a tűztől és gonosz szellemektől védelmezik az adott épületet.

A kínaiak a legkorábbi időktől kezdve a fát részesítik előnyben építési alapanyagként, mivel azt nemcsak könnyen lehetett szállítani, de praktikusnak is bizonyult. A lakóhelyeket nem állandó épületeknek építették, hanem úgy tervezték őket, hogy majd újra és újra át lesznek építve.

A tetőszerkezet nagyban eltér a nyugaton elterjedt tetőtípusoktól. A kínai tetőt olyan egymáson nyugvó gerendák alkotják, amelyek felfelé haladva fokozatosan egyre rövidebbek. Ez a szerkezettípus egyrészt lehetővé tette a tető természetes görbületét, másrészt esztétikai célokat is szolgálhatott. A tetőt végül félköríves cserepekkel borították be.[42]

  • Kertművészet

A tradicionális kínai kertekben igyekeztek finom összhangot teremteni a természetes és mesterséges elemek között annak az alapvető taoista felfogásnak megfelelően, mely szerint törekedni kell a természettel való harmóniára. Az olyan filozófiai fogalmak, mint a jin-jang, képezték a kerttervezés alapjait mind a szó szerinti értelemben, mind látványelemként.

A történelem folyamán két fő kerttípus alakult ki: a császári park és a tudós-hivatalnokok magán pihenőhelyei.

Festészet[szerkesztés]

A kínai festészet rendkívül jellegzetes, az európaitól erősen eltér, a 19. században a kuriózumokat kereső Európában hamar meghonosodott.

Selyemszövés[szerkesztés]

Úgy tartják, hogy a selyemhernyók tenyésztése egészen a Kr. e. 3. századra vezethető vissza. Évszázadokon keresztül a selyem szolgált fizetőeszközül: az állami szolgálatban állók, a hivatalnokok és a külföldi követek gyakran kaptak fizetségként vagy ajándékként selyembálákat. Az értékes anyagból a Közel-Keletre és a Római Birodalomba is szállítottak, többnyire a Selyemúton keresztül.

A selyemgyártás mai központjai Suzhou és Wuxi Zhaijang tartományban, Hangcsou körzetében, itt viszonylag alacsony áron lehet selymet vásárolni. Hangcsounak a legnagyobb a selyemipara, Suzhou pedig művészi selyemhímzéseiről híres.[42]

Porcelánváza a Ming-dinasztia idejéből, 16. század

Porcelán[szerkesztés]

A kínaiak valamikor a 7. században találták fel a porcelánt, de a kínai kerámiák története egészen a neolit korig vezethető vissza.

A szeladon volt az ősi Kína legszélesebben elterjedt porcelántípusa, amelyet vasoxid keverékéből állítottak elő - az égetés során keletkezett máz ebben az esetben zöld tónusú volt. A háromféle színű mázzal borított Sancai-kerámiák a Tang-korszakból világhírre tettek szert.

Az egykoron a császári udvar által támogatott Jingdezhen lett a porcelángyártás központja a 14. századtól. Napjainkban viszonylag olcsón lehet porcelánt vásárolni szerte az országban. Antik darabokhoz nehéz hozzájutni, mert az ópiumháborúk előttről származó műtárgyak kereskedelmét a kínai kormány nem engedélyezi.[42]

Lakkmunkák[szerkesztés]

A Közép- és Dél-Kínában honos lakkfa kérge tejszerű nedvet választ ki magából, amely nedves levegőn megszilárdul, majd kiszárad és megbarnul. Ez a száraz lakkréteg nem ereszti át a nedvességet, karcálló, ezért ideális eszköz az olyan anyagok megóvására, mint a fa vagy a bambusz.

Lakkozásnál először egy alapozó réteg kerül a belső anyagra, ezután következik egy különösen vékony réteg a legfinomabb lakkból. Korom vagy ecetbe áztatott vasreszelékek hozzáadásával fekete, krómmal vörös lakk nyerhető. A lakkozott tárgyak sima, fényes felülete nemcsak mutatós, de egyúttal erős és pillekönnyű is. A legkorábbi lakkozott tárgyak a Hadakozó fejedelemségek korából (Kr. e. 403-221) valók. Ebben az időben a lakk hétköznapi anyagnak számított. A (fából, bambuszból, bőrből, fémből, agyagból készült) berendezési tárgyakat gyakran vonták be lakkfelülettel.[42]

Jáde[szerkesztés]

A jáde Kína legértékesebb drágaköve és megmunkálása a legkorábbi olyan művészeti forma volt, amelyet a lehető legmagasabb szinten műveltek. A kínaiak nemcsak a szépségéért, de a neki tulajdonított varázserőért is tisztelik a jádekövet. A régi időkben a jádét rituális és vallási célokra használták, később azonban főleg díszítő és más esztétikai funkciót töltött be.

A mai kínai jáde-faragványokat készítő műhelyek mintegy 30 különböző jádekővel dolgoznak. A leghíresebb műhelyek Hetianban, Shoushanban és Luoyangban találhatók.[42]

Kínai írás és irodalom[szerkesztés]

A kínai írás kb. 3000 éve született meg; a jellegzetes, szótagokat jelölő kínai karakterek azóta használatban vannak, igaz csak Tajvanon és Japánban. A Kínai Népköztársaságban 1956-58-ban bevezetett egyszerűsített kínai írásmód a hivatalos.

Az írás mindig is fontos szerepet játszott a kínai kultúrában. Nemcsak a különböző filozófiai és tudományos munkában, hanem a közigazgatásban is használatos volt. A hivatalnoki réteg is írásos versenyeken választották ki, illetve a kalligráfia és kínai szépirodalom is mindig virágzó művészeti ág volt.

Filmművészet[szerkesztés]

Színház[szerkesztés]

Zene[szerkesztés]

A kínai zene egyedülálló. Hangskálája eltér az európai nyolcfokútól, helyette pentaton skálája van, mivel egy oktávban csak öt hang található.

Jellegzetes népi hangszerek: fúvós (fafúvók, okarina, szájorgona, pánsíp), ütő- (dob-, gong-, harangfélék), pengető- (citera-, cimbalom- és gitárfék), és vonós hangszerek (2, 3 és 4 húrú hegedűfélék).[43]

Tánc[szerkesztés]

Gasztronómia[szerkesztés]

Hagyományok, szokások[szerkesztés]

Tudomány, találmányok[szerkesztés]

Kína tudományos élete az ókortól kezdve igen fejlett sok tudományágat tekintve.

Az ókori kínai matematika, amely az ókori görögökével összemérhető, elsősorban az építészetet és a földrajztudományt szolgálta. Mindenképp szólni kell a kínai csillagászatról, illetve csillagjóslásról, amely a mai napig nagy becsben tartott kínai horoszkóp alapjául szolgált.

Továbbá jelentős kínai eredmények születtek a kémia és a biológia területén is.

Kína rengeteg találmánnyal rendelkezett, amely Európában csak jóval később honosodott meg.

Néhány jellegzetes kínai találmány[szerkesztés]

Hit és filozófiák[szerkesztés]

Kína ősi hitrendszerei ritkán kerültek összeütközésbe egymással. A kínai nép körében mindig is szabadon keveredtek és többnyire jól kiegészítették egymást a különböző vallási meggyőződések és gyakorlatok.

Kína szellemi életének meghatározó tényezői az úgynevezett három tanítás: a taoizmus, a konfucianizmus és a buddhizmus voltak. A két őshonos filozófiai rendszer közül a konfucianizmus sokkal inkább volt filozófia, amely az erkölcsről és a viselkedés pragmatikus alapjairól tanított, míg a taoizmus egyszerre volt filozófiai és vallási irányzat. A buddhizmust Indiából vették át az 1. században, majd fokozatosan kifejlődött belőle egy sajátos kínai változat, ahogyan a konfucianizmus és a taoizmus hatást gyakoroltak rá.[42]

A múlthoz hasonlóan a mai Kínában is sokan mutatnak be rituális áldozatokat házi oltáraikon az őseiknek, továbbá igen sokféle istenségnek a templomaikban. Számos szentélyben a jövendőmondás újabb formáit is gyakorolják.[44]

Az emberek többsége komolyan veszi a babonákat. A végzetbe vetett hit a feudális társadalomban gyökerezik, ahol úgy hitték, hogy "az isten" - azaz a császár - dönt az egyes emberek sorsa felett.

A jövendőmondó tanácsait követni néha azt jelenti, hogy le kell borotválni a fejüket, hogy ezzel engeszteljék ki a szerencse istenét, vagy élénk vörös övet kell viselniük, függetlenül attól, hogy milyen ruha van rajtuk.[42]

A fengsuj (szél és víz) ősi spirituális törvények gyűjteménye, más néven geomantika, amelyekkel a jó szerencsét igyekeznek vonzani, a balsorsot pedig megelőzni. Kínában az emberek és modern vállalatok gyakran komolyan követik a fengsuj útmutatásait.[42]

A taoizmus legfontosabb tanítása harmóniát találni a természet erőit mozgató teremtő őserővel és elérni a nem-cselekvés (vu-vej) állapotát. A nem-cselekvés a céltudatos cselekvés elkerülését jelenti, azaz helyet adni a változások természetes folyamataival összhangban álló spontán cselekvésnek, és majd ez előbbiek által megvalósítani a tökéletességet és a halhatatlanságot, vagyis a teljes megvilágosodást. A Tao ("az Út") azt az ösvényt jelenti, amelyet a természeti világgal történő harmónia eléréséhez követni kell.[44]

Hagyományos orvoslás[szerkesztés]

Egy másik fontos kínai tudomány a hagyományos kínai orvoslás. A kínai akupunktúra, illetve további természetgyógyászati módszerek a nyugati országokban is egyre népszerűbbé válnak.

Testedzés[szerkesztés]

Kínában kora reggel több millió, többségében idősebb ember gyűlik össze a parkokban, hogy tornagyakorlatokat végezzenek. A tradicionális testedzésnek több válfaja is van, amelyekkel nemcsak a test karbantartásáról gondoskodnak, de terápiaként is használják.

Egyéb[szerkesztés]

Sport[szerkesztés]

Cu-csü, a mai labdarúgás őse

Sárkányhajó verseny[szerkesztés]

A sárkányhajó verseny egy hagyományosan igen népszerű sportág az országban.

Olimpia[szerkesztés]

Labdarúgás[szerkesztés]

Forma-1[szerkesztés]

Birkózás[szerkesztés]

Harcművészetek[szerkesztés]

Kína számtalan harcművészet szülőhelye, többek közt: a kung-fu, saolin kungfu, szansou, kuntao és megannyi más stílusé.

Ünnepek[szerkesztés]

Dekoráció egy parkban a nemzeti ünnep alkalmára, 2004. október 1. Peking, Bejhaj Park
  • Hivatalos ünnepnapok:
Dátum Magyar név Kínai név Megjegyzések
Január 1. Újév 元旦 jüan tan
Első holdhónap első napja Tavaszünnep (Kínai Újév) 春节 csun csie Kínai naptár alapján
Május 1. A munka ünnepe 劳动节 laotung csie
Május 4. Az ifjúság ünnepe 青年节 csingnien csie Emlékezés az 1919-es diákmegmozdulásra
Július 1. A Kínai Kommunista Párt alapítása 建党节 csientang csie Az 1921-es első nemzetgyűlés napja
Augusztus 1. Fegyverek napja 建军节 csiencsun csie Nancsangi felkelés (南昌起义) 1927-ben
Október 1. Nemzeti ünnep 国庆节 kuocsing csie 1949: Kínai Népköztársaság kikiáltása
  • Tradicionális ünnepek (节日, csie ri):
Dátum (holdhónapban) Magyar név Kínai elnevezés Megjegyzések
1. hó 15. Lámpások napja 元宵节 jüanhsziao csie
április eleje Csingming, A tiszta fény 清明节 csingming csie Közel 15 nappal a tavaszi nap-éj egyenlőség után

Kínai halottak napja

5. hó 5. A sárkányok ünnepe 端午节 tuanvu csie
7. hó 15. Az éhes szörnyek ünnepe 中元节 csungjüan csie
8. hó 15. A hold ünnepe 中秋节 csungcsiu csie Nyárünnep
9. hó 9. A „két új” ünnepe 重阳节 csungjang csie

Főbb látnivalók[szerkesztés]

Kínai-magyar viszony[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. http://data.worldbank.org/indicator/SP.POP.TOTL
  2. IMF World Economic Outlook Database, April 2012. (Hozzáférés: 2012. április 20.)
  3. 学习中文
  4. Magyar Nemzet (2007. június 21.)
  5. Éhség és szárazság várhat Kínára Greenfo 2012.január 21.
  6. Eltűnt a kínai folyók fele Greenfo 2013. április 1.
  7. [1] Közel 250 tónak nyoma veszett
  8. Kína: egyre több születési rendellenesség a környezetszennyezés miatt (Transindex, 2007. november 3.)
  9. Környezetszennyezés Kínában (Biokémia.blog.hu, 2009. november 1.)
  10. Nation bucks trend of global poverty. China Daily. 11 July 2003. hozzáférés: 2013-07-10.
  11. China's Average Economic Growth in 90s Ranked 1st in World. People's Daily. 1 March 2000. hozzáférés: 2013-07-10.
  12. China's Environmental Crisis”, New York Times, 2007. augusztus 26. (Hozzáférés ideje: 2012. május 16.) 
  13. China worried over pace of growth. BBC. hozzáférés: 2006-04-16
  14. China: Migrants, Students, Taiwan. Migration News. January 2006.
  15. In Face of Rural Unrest, China Rolls Out Reforms. Washington Post. 28 January 2006.
  16. 'Frontline: The Tank Man transcript. Frontline. PBS, 2006. április 11. (Hozzáférés: 2008. július 12.)
  17. Bo Xilai scandal: Timeline”, BBC, 2012. szeptember 5. (Hozzáférés ideje: 2012. szeptember 11.) 
  18. Moore, Malcolm. „Xi Jinping crowned new leader of China Communist Party”, The Daily Telegraph, 2012. november 15. (Hozzáférés ideje: 2012. november 15.) 
  19. New China leadership tipped to be all male. Stuff.co.nz, 2012. november 6.
  20. China frees up bank lending rates”, BBC, 2013. július 19. (Hozzáférés ideje: 2013. július 19.) 
  21. Evans-Pritchard, Ambrose. „China eyes fresh stimulus as economy stalls, sets 7pc growth floor”, Daily Telegraph, 2013. július 23. (Hozzáférés ideje: 2013. július 25.) 
  22. The decade of Xi Jinping. Financial Times, 2012. november 25. (Hozzáférés: 2012. november 27.)
  23. China sees both industrial output and retail sales rise”, BBC, 2012. december 9. (Hozzáférés ideje: 2012. december 9.) 
  24. China's exports and imports decline”, BBC, 2013. július 10. (Hozzáférés ideje: 2013. július 10.) 
  25. China orders government debt audit”, BBC, 2013. július 29. (Hozzáférés ideje: 2013. július 29.) 
  26. China ends one child policy. Slate, 2013. november 15. (Hozzáférés: 2013. november 16.)
  27. Két gyermeket minden kínai családba!. Euronews.com, 2015. október 29. (Hozzáférés: 2015. október 31.)
  28. ^ a b Magyar Nagylexikon Kiadó: Országok lexikona, 2007.
  29. Magyar Nagylexikon: Országok lexikona, 2007
  30. Fodor István: A világ nyelvei és nyelvcsaládjai, 2003
  31. Yu Tao, University of Oxford. ECRAN - Europe-China Research and Advice Network. University of Nottingham. p. 12.
  32. ^ a b c d https://www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/geos/ch.html
  33. http://www.cfr.org/china/religion-china/p16272
  34. http://www.china-zentrum.de/fileadmin/redaktion/RCTC_2012-3.29-54_Wenzel-Teuber_Statistical_Overview_2011.pdf
  35. "World Economic Outlook Database: China". International Monetary Fund. October 2012. Hozzáférés ideje: 2 January 2013
  36. Eddig senki sem vette észre: Amerika a második helyre csúszott. portfolio.hu. (Hozzáférés: 2014. december 5.)
  37. Tamasics Katalin: Kontinensek földrajza, 2007.
  38. Országok lexikona, Magyar Nagylexikon Kiadó, 2007.
  39. CIA World Factbook https://www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/geos/ch.html
  40. Magyar Nagylexikon: Országok lexikona, 2007.
  41. http://www.chinadaily.com.cn/bizchina/2010-01/16/content_9331001.htm
  42. ^ a b c d e f g h Nyitott szemmel: Kína, 2007.
  43. A kultúra világa, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1965
  44. ^ a b Jonathan Fenby: Hetven csoda Kínából, 2008

Irodalom[szerkesztés]

Külső hivatkozások[szerkesztés]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Kína témájú médiaállományokat.