Megalodus-barlang

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Megalodus-barlang
A barlang alsó bejárata
A barlang alsó bejárata
Hossz261 m
Mélység20,5 m
Magasság3,6 m
Függőleges kiterjedés24,1 m
Tengerszint feletti magasság145 és 156 m
Ország Magyarország
Település Tata
Földrajzi táj Győr–Tatai-teraszvidék
Típus korróziós eredetű
Barlangkataszteri szám 4630-81
A Wikimédia Commons tartalmaz Megalodus-barlang témájú médiaállományokat.

A Megalodus-barlang Tata legjelentősebb barlangja. 1982 óta fokozottan védett barlang. A Duna–Ipoly Nemzeti Parkban található.

Leírás[szerkesztés]

A Kálvária-domb ősidőktől fejtett, jura, illetve dachsteini eredetű mészkőbányájában három kürtővel nyílik a felszínre. A barlang fokozott védelem alá került. Ennek az egyik fő oka, hogy a víz a dachsteini mészkövet, főként a Megaloduszos-folyosóban a réteglapok mentén is oldotta, és a karsztkorrózió csodálatos ajándékaként a felső triász, raeti mészkőnek a tömegesen előforduló, jó megtartású Megalodusait reliefszerűen kipreparálta a főtén. Százával tanulmányozhatók itt az ökölnyi-gyerekfejnyi kagylókövületek és más ősmaradványok. A legszebb, szinte teljesen körbeoldott Megalodus-példányt valaki levéste, vagy valakik levésték.

A kidomborodó kagylók megléte két dolgot is igazol. Az egyik, hogy a barlang korróziós, oldásos úton képződött a törésirányok, illetve a rétegsíkok mentén, hiszen egy eróziós üregvájás a barlangfal, vagy a barlangi főte síkjába csiszolta volna a kövületeket is. A másik, hogy a Megalodusok héja átkristályosodott, a beágyazó mésziszap-mátrixnál durvább szemcséjű kristályokból áll, amelyek már nehezebben esnek áldozatul a karsztkorróziónak, így a kövületek kiállnak a barlang falából, tetejéből.

Ehhez hasonló jelenség látható a Kígyós-ág főtekavernáiban is: a kőzet mikrotektonikus repedéseit utólag kitöltő kristályos kalcit is vékony taréjok formájában kipreparálódott, néhol egy teljes, kazettás hálózatot alkotva.

A barlang falainak tekintélyes részét beborító, 10–30 centiméter vastag kalcit-paplan is jellegzetes és egyes járatrészeken egészen meghökkentő alakzatokkal gyönyörködteti a barlang látogatóját. A Bárányfelhők folyosója nevű szakaszt mindenütt, például pöfeteggombákra, felhőkre, dunyhára emlékeztető, gömbölyded formájú kalcitkéreg borítja. Ennek szerkezete is rostos jellegű, nagyjából három rétegre tagolható: a felső mállott, laza, rostos darabokra széteső, vasoxidos, a középső matt, fehér, az alsó üde, áttetsző és ez települ a kissé felpuhult alapkőzetre. A felsőbb szinteken több helyütt tanulmányozhatók a kővirágok, amelyek úgy jöttek létre, hogy a sugaras-rostos kalcitgumók közepe, eddig még nem teljesen tisztázott folyamatuk következtében fellazult és rostosan kipotyogott. Emiatt az ilyen járatszakaszok olyan benyomást tesznek a szemlélőre, mintha kővé vált napraforgóvirágok borítanák a sziklafalakat. A kalcitkéreg itt-ott kisebb-nagyobb romboéderes kristályokkal bélelt üregeket rejt magában, melyek belső felületén néha irizáló aranyszínű, vékony, vasoxidos réteg csillog, fokozva a kristályüreg szépségét. Gyakori utólagos bevonat a bársonyos, kékes-fekete mangán-tartalmú és a barnás-sárgás vas-tartalmú, néhány tized milliméter vastagságú kiválás is. Ezek az utólagos elszíneződések biogén eredetűek, vas-, illetve mangánbaktériumok anyagcsere-termékei. A barlang egyik felső szintjének jellegzetes, képződménymentes része az úgynevezett Iker-gömbfülke. Itt két, egymástól függetlenül felharapózó, csaknem szabályos, két–három méter átmérőjű gömbfülke oldódott ki, és a kettő egy körülbelül 40 centiméteres ablakkal összelyukadt. Ezek a kavernák egészen szűk forráscsatornával csatlakoznak az alattuk néhány méterre húzódó tavas teremhez.

A barlangból felszínre emelt sok köbméternyi kitöltés átvizsgálása is érdekes tanulságokat hozott. Az üledék homokos-agyagos jellegű volt, de jelentős részét az úgynevezett kristályhomok tette ki. Ez valószínűleg a barlang kristálykérgéből származó, kalcitot tartalmazó, néhány tized milliméteres szemcsefrakciójú anyag. Emellett – nem is ritkán – tekintélyes méretű barit-kristálytáblák, barittörmelékek is kerültek a mintazacskókba. Ez eleinte meglepő volt, hiszen a barlang falán addig nem találtak baritot. Nyilvánvaló tehát, hogy a barlangot üledékkel kitöltő víz hordaléka pusztította le a barlangfalra rakódott kristályrétegeket. Később aztán védett zugokban valóban előkerült a kalcitkérgen fennőtt barittáblák halmaza is. Érdekes a barlang folyosóit több helyen, derékban kettéválasztó sugár-kalcit réteg is. Ez néhol álfenék jellegű és úgy képződött, hogy egy valamikori laza kitöltés felületére és a föléje eső falszakaszra, illetve a főteszakaszra kristályosodott ki a nagy mésztartalmú vízből. Később aztán valamiféle újból meginduló vízáramlás az alatta levő kitöltést elmosta, elszállította, így maradtak meg a kalcit-hidak. A barlangban cseppkő nem fordul elő.

A felfedező bejárat

Meglehetősen bizonytalan a barlang képződésének kora és egyes fejlődési szakaszainak a tagolódása. Nehezíti a dolgot az is, hogy nem könnyű analógiát találni, hiszen a legtöbb, ismert hévizes barlang más típust képvisel. A Megalodus-barlang fejlődésének legvalószínűbb tagolódása Kraus Sándor (1982) elképzelése alapján: a tektonikus preformáció, az üregoldás és az ősmaradványok kipreparálódása, a kalcitkéreg kiválása, a kalcitkéreg részleges visszaoldódása és a sugár-kalcit jelleg kialakulása, a baritkiválás, a pleisztocén és az óholocén, langyos karsztvizek megjelenése, a felszíni anyagbehordódás és a sugár-kalcit részleges és a baritkéreg nagymértékű lemorzsolódása, az üregek kitöltődése, a barna-fekete bevonatok kialakulása.

Az üregrendszer jelenleg ismert hossza 261 méter, a függőleges kiterjedése a felfedező bejárathoz viszonyítva 24,1 méter, 3,6 méter magas és 20,5 méter mély. A fő csapásiránya 20–200°, néhány mellékágé 40–220°, és egy jelentős mellékfolyosóé (Bárányfelhők folyosója) 60–240°. A felfedező lejárat egy közel kör keresztmetszetű, 1,1 méter átmérővel függőlegesen induló feltörő örvénycsatorna. Ezen leereszkedve a barlang főágába jutunk, ahol markánsan látható a tektonikus preformáltság iránya. Innen a barlang mélypontja felé haladva változó méretű járatszelvényben jutunk el a tóig, melynek vízszintje a beszivárgó csapadék függvénye. Esős időszakban néha az egész üregrendszer annyira feltöltődik, hogy a körülbelül 6–8 méter magas vízoszlop lehetetlenné teszi a barlang bejárását. Ennek az elszivárgási üteme elég lassú, hosszú hetekig is eltarthat. A tavas terem körülbelül 3×5 méteres, több irányú törésvonalak találkozási helye. Feltehetőleg itt áramlottak fel a barlangoldó vizek. Fontos elágazási pont is a tómeder, hiszen innen lehet feljutni a barlang felső szintjeire. Tovább haladva délkelet felé, ha a vízszint engedi, egy 1973-ban kibontott kürtőn újból a felszínre lehet jutni.

A felfedező lejárat kürtőjének alján az előbbivel ellentétes irányban elindulva a járatszelvény egyre tágasabbá és magasabbá válik, majd egy viszonylag hosszú folyosó található, ez a Főfolyosó vagy Megaloduszos-folyosó. 1975-ig itt volt a barlang végpontja, mert az irdatlan mennyiségű homokos-agyagos kitöltés egészen a főtéig felért. A barlang megtekintéséhez a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság engedélye szükséges.

Előfordul az irodalmában Kálvária-dombi-barlang (Kordos 1984), Tatai Kálváriadomb hasadékai és Mega néven is.

Felfedezés[szerkesztés]

Kilátás a barlang alsó bejáratára

A felfedezése a kőbányászatnak köszönhető, mert eredeti, természetes bejáratnak nyomát sem lehetett találni. A bánya felső szintjein azonban már korábban is megfigyeltek különféle vízjáratokat, amelyek vastag kalcitkéreggel voltak bélelve. 1971-ben az újra elkezdett kőbányaművelés során, amikor a bányatalpat kezdték fejteni, egy robbantás után tárult fel az első, közel függőleges kürtő, amely eddig a sziklatömegben felül avenszerűen záródott. A barlang feltárása Vajna György vezetésével ekkor kezdődött és megszakítás nélkül közel kilenc évig tartott.

Kutatástörténet[szerkesztés]

Időközben a kőfejtő egy másik pontján is kutatni kezdtek egy függőleges forráskürtőt, amely később tágas szelvényben folytatódott, és a lejtős folyosó csapásiránya is megegyezett a Megalodus-barlang fő folyosójának az irányával. Ez a szakasz eleinte a Kígyós-barlang nevet viselte, mert az egyik részben a bejutáskor, télen, száznál több siklót találtak téli álomhoz hasonló állapotban. Feltehetőleg a kis repedéseken kúszhattak le a viszonylag meleg, körülbelül 11 °C-os barlangi gömbfülkébe, áttelelni. A dolog zoológiai érdekességét fokozza az is, hogy a hüllők többsége a viszonylag ritkább kockás sikló faj képviselője volt. A feltárást tovább folytatva a viszonylag nagy távolság és az óriási mennyiségű üledék miatt erősen gépesítve, a reményeknek és a méréseknek megfelelően megtörténhetett a kézfogás a Megaloduszos-folyosó és a Kígyós-barlang összelyukasztásakor. Ekkor ez a barlangszakasz a Kígyós-ág névre lett átnevezve.

Az 1980. évi Karszt és Barlang 1. félévi számában nyilvánosságra hozták a kiemelt jelentőségű barlangnak a barlangkataszteri számát. 1990-ben a Megalodus Barlangkutató Csoportnak volt kutatási engedélye a barlang kutatásához. A 2003-ban megjelent, „Magyarország fokozottan védett barlangjai” című könyv szerint 280 méter hosszú, 23 méter függőleges kiterjedésű, hét méter magas, 16 méter mély és 90 méter vízszintes kiterjedésű. A 2005-ben napvilágot látott, „Magyar hegyisport és turista enciklopédia” című könyv szerint 280 méter hosszú és 23 méter a függőleges kiterjedése. 2013-tól a vidékfejlesztési miniszter 58/2013. (VII. 11.) VM rendelete szerint a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság működési területén található barlang az igazgatóság hozzájárulásával látogatható.

Jövő[szerkesztés]

A barlang továbbkutatásra érdemes volna, de a járatok eléggé elszűkülnek, illetve a tómederben a víz miatt nehéz a lefelé haladás. A reményeket növeli néhány mérési eredmény is, így például a területen végzett néhány üregkutató geofizikai vizsgálat (Körmendi A. 1980). Ezek többféle elektróda-elrendezésű, fajlagos ellenállásmérő, illetve elektromágneses vizsgálatok voltak, amelyek a Kálvária-domb belsejében jelentős inhomogénitásokat mutattak ki és ezek további barlangüregek indikációiként is értelmezhetők.

Képek[szerkesztés]

Irodalom[szerkesztés]

  • Almády Zoltán: A tatai Kálvária-domb és környékének karsztjelenségei. Karszt és Barlang, 1988. 1. félév. 3–14. old.
  • Almády Zoltán: Komárom megye ásványai[halott link]. Limes, 1988. (1. évf.) 1. sz. 115. old.
  • Almády Zoltán: Tata karszt-hidrogeológiai viszonyai. LIMES, 1992. 2. 97–127. old.
  • Almády Zoltán: Megalodus-barlang. In: Székely Kinga szerk.: Magyarország fokozottan védett barlangjai. Mezőgazda Kiadó, 2003. 330–332. old. ISBN 963-9358-96-7
  • Baja Ferenc: A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 13/1998. (V. 6.) KTM rendelete. Magyar Közlöny, 1998. május 6. (37. sz.) 2978. old.
  • Fazekas Sándor: A vidékfejlesztési miniszter 58/2013. (VII. 11.) VM rendelete a barlangok nyilvántartásáról, a barlangok látogatásának és kutatásának egyes feltételeiről, valamint a barlangok kiépítéséről szóló 13/1998. (V. 6.) KTM rendelet módosításáról. Magyar Közlöny, 2013. július 11. (119. sz.) 64208. old.
  • Gazdag László: Figyelem! MKBT Műsorfüzet, 1990. szeptember–október. 14. old.
  • Gonda György: Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnökének 1/1982. (III. 15.) OKTH számú rendelkezése. Magyar Közlöny, 1982. március 15. (14. sz.) 200. old.
  • Kordos László: Barlangkataszteri hírek. Karszt és Barlang, 1980. 1. félév. 45. old.
  • Kordos László: Magyarország barlangjai. Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1984. 277, 298. old.
  • MEGALODUS Barlangkutató és Geológiai Szakcsoport (1995–1997): Éves jelentései. Országos Barlangnyilvántartás, kéziratok.
  • Neidenbach Ákos – Pusztay Sándor: Magyar hegyisport és turista enciklopédia. Budapest, 2005. 313. old.
  • Vajna György: A tatai Kálvária-domb tavas barlangja. Új Forrás, Komárom megyei Tanács VB. Műv. Oszt. 3. 119–132. old.
  • Vajna György: Földalatti skanzen - barlangvilág. Tatai Tükör, I. Komárom m. Lapkiadó V. 7–9. old.
  • Vajna György: Tata rejtett világa. Tatai Évkönyv, 1977. 105–115. old.
  • Vajna György: Barlangok. In: Baranyay V.: Komárom megye természeti értékei, 1981, Komárom megyei Tanács, 49–58. old.
  • Vajna György: Tata föld alatti világa. Tata Barátok Köre Évkönyve, 1983. 121–129. old.

További információk[szerkesztés]