Orfűi Vízfő-barlang

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Orfűi Vízfő-barlang
A barlang bejárata 2010-ben
A barlang bejárata 2010-ben
Hossz391 m
Mélység21 m
Magasság26 m
Függőleges kiterjedés47 m
Tengerszint feletti magasság211 m
Ország Magyarország
Település Orfű
Földrajzi táj Mecsek
Típus aktív forrásbarlang
Barlangkataszteri szám 4120-3
Elhelyezkedése
Orfűi Vízfő-barlang (Magyarország)
Orfűi Vízfő-barlang
Orfűi Vízfő-barlang
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 46° 08′ 21″, k. h. 18° 09′ 44″Koordináták: é. sz. 46° 08′ 21″, k. h. 18° 09′ 44″

Az Orfűi Vízfő-barlang fokozottan védett barlang, amely a Duna–Dráva Nemzeti Park területén található. A Mecsek öt fokozottan védett barlangjának az egyike. A harmadik leghosszabb barlang a Mecsekben. A hegység legbővizűbb és legnagyobb vízgyűjtő-területtel rendelkező forrásának, a Vízfőnek a forrásbarlangja. A barlangból kifolyó víz az Orfűi-tórendszer fő táplálója. Egy időben Komló vízellátását segítette a barlang vize, majd később néha Orfű innen kapta az ivóvizet. A vízzel kitöltött szifonja, amely körülbelül 20 méter mély, régen Magyarország legmélyebb szifonja volt. A nemzeti parkon belül a Nyugat-Mecsek Tájvédelmi Körzet része és a barlang feletti terület a Natura 2000 hálózatába tartozik.

Leírás[szerkesztés]

Az Orfűi-tó mellett, az Orfűi-völgy keleti oldalán, a völgytalpon, a Szuadó-völgy betorkollásával egyvonalban található a jelenlegi főbejárata, egy körülbelül 10 méter magas sziklafal tövében. Ezt a hat méter hosszú, másfél méter magas, egy méter széles és lezárt bejáratot robbantással alakították ki. Ettől balra található a másik bejárata, amely az ivóvíznyerés miatt készült. Megközelíthető a Vízfő tanösvényen is, amelynek a második állomása van a barlang bejáratánál. A bejárata előtt egy információs tábla van elhelyezve. A Vízfőnek, amely egy aktív karsztforrás a régi, felszínre bukkanási helye el van tömődve.

A barlangnak az első része triász dolomitban, a bejárattól távolabbi része triász mészkőben alakult ki. A járatok helyét a tektonika jelölte ki és a tektonikus hasadékokat a hideg vizek eróziója, valamint korróziója tágította ember számára járható méretűre a 2001-ben készült barlang nyilvántartólap szerint. Parrag Tibor 2003-ban megjelent leírásában nem olvasható a tektonikus előkészítés szerepe és csak oldódással kialakult, azaz korróziós eredetű barlangként van ismertetve. Régen három szifon volt a barlangban, de közül csak a végponti szifon maradt meg, amely 42 méter hosszú és régen egy betonfal akadályozta meg a megközelítését. Ebben a szifonban van a legmélyebb pontja. Ez a mélypont a bejárat alatt 21 méter mélységben helyezkedik el.

A víznyerés céljából történt kiépítése a barlang állapotát nagyon meghatározza. A bejárattól a Zuhatagos-teremig egy betonozott járda épült, a Zuhatagos-teremben egy kimélyített és kibetonozott, körülbelül öt–hat méter átmérőjű tavat hoztak létre, a barlang alját néhány helyen, több méter vastagon kibetonozták, a második szifont egy táróval kerülték meg és a harmadik szifon elé duzzasztógátat építettek. A jelenlegi járat a második szifon felett, körülbelül három méterrel magasabban vezet. A vízszintes kiterjedés és a hasadék jellegű járatok jellemzők a barlangra. A barlang elágazó és egy vízszintes, aktív ágra, valamint egy rövidebb, függőleges, inaktív ágra tagolható. Ebben a függőleges ágban van a barlang legmagasabb pontja. A járatok átlagos szélessége több mint másfél méter és a magasságuk legtöbbször két méter felett van, de néha 10 méternél is magasabbak. A keresztirányú töréseknél keletkeztek a barlangtermek.

A barlangban sok cseppkő található, amelyek között gyakoriak a sérült cseppkövek. Az ilyen mértékű cseppkövesedés dolomitban kialakult barlangokban ritka. A hegység egyik legcseppkövesebb barlangja. A végponti szifon előtt majdnem egy méter kerületű és 1–1,5 méter magas cseppkőoszlopok képződtek. Megfigyelhetők benne cseppkőlefolyások, cseppkőbekérgezések, függőcseppkövek, állócseppkövek, szalmacseppkövek és heliktitek is. A barlang egyes részein a falaknak és a cseppköveknek mangános a bevonata. Ez a fekete kéreg néhány helyen két centiméter vastag.

A denevérek néhány faja gyakran felkeresi nászidőszakban és telelőhelyként is igénybe veszik. Jellemző fajai a kis patkósdenevér, a nagy patkósdenevér, a vízi denevér és a tavi denevér. A Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság engedélyével és a csapadékviszonyok figyelembevételével tekinthető meg. Barlangjáró alapfelszereléssel, vízben gázolva járható. A denevérek nyugalmi időszakában nem lehet bemenni a barlangba.

A forrás éves vízhozama körülbelül 1,5 millió m³ (Parrag 2003), 4 millió m³ (barlang nyilvántartólap 2001), 1970-ben 4.731.971 m³ (Parrag 1998) és nagyon ingadozó a megjelenő víz mennyisége, a legnagyobb különbség 244-szeres, illetve 244-ednyi volt. A napi vízhozama 100.800 m³ és 414 m³ is lehet. A forrás hőmérséklete 9–12 °C. A vízgyűjtő-területe körülbelül 15,3 km², melynek mintegy 30%-a nem karsztosodó kőzetekből, leginkább alsó triász homokkőből és iszapkőből áll. Parrag Tibor 2003-ban megjelent leírása szerint a forrás vízhozamáról a legkorábbi adat 1898-ból való és a forrást a 19. században nem említik. A forrásbarlang fő víznyelőbarlangja valószínűleg a Szuadó-völgyi-víznyelőbarlang és a Gilisztás-víznyelőbarlang. Az előbb említett két barlangon kívül az Orfűi Vízfő-barlang feltételezett barlangrendszeréhez tartozik minden bizonnyal még az Achilles-víznyelőbarlang, a Jószerencsét-aknabarlang, a Remény-zsomboly, a Spirál-víznyelő és a Trió-barlang.

A Mecsek harmadik leghosszabb barlangja az Abaligeti-barlang és a Spirál-víznyelő után.

A Zuhatagos-terem a nevét az egykor itt található, több méter magas vízesésről kapta. Előfordul az irodalmában Orfüi-Vizfő-forrásbarlang (Bertalan, Schőnviszky 1973–1974), Orfűi-barlang (Kordos 1984), Orfűi Vízfő-forrásbarlang (Szőke 2004), Orfűi Vízfőforrás barlangja (Kordos 1984), Orfűi Vízfő-forrásbarlangja (Székely 1986), Vizfő-barlang (Bertalan, Schőnviszky 1973–1974), Vizfő-forrás-barlangja (Rónaki 1977), Vizfőforrás-barlangja (Parrag 2003), Vizfői sziklaüreg (Kadić 1952), Vízfő-barlang (Földváry 1932), ez a név a Lator-vízfő-barlangjának is az egyik neve és Vízfőbarlang (Kaán 1931) néven is.

Kutatástörténet[szerkesztés]

Az első, részletes leírásai Myskowszky Emil 1905-ben megjelent tanulmányaiban találhatók. A mecseki cseppkőbarlangokat is ismertető publikáció szerint akkor nem lehetett bejutni a barlangba, mert a körülbelül 2,5 méter magas bejárata beomlott, de a helyiek elmondása alapján 40–50 évvel korábban hosszú részét be lehetett járni. A leírás azt is közli, hogy a forrásnak nagy a vízhozama, a barlang eróziós eredetű és érdemes lenne feltárni. A barlangkutató osztály megalakításáról szóló írása szerint a Sárkánykút bejárata omlott be és 40–50 évvel azelőtt azt lehetett hosszan bejárni. A publikáció alapján a Vízfő barlangjába azért nem lehet bejutni, mert a bejárata 45 centiméter magas és a szélessége 12–14 centiméter. Kaán Károly 1931-ben megjelent könyvében és Földváry Miksa 1932-ben publikált tanulmányában meg van említve a barlang. 1937-ben a Budapesti Egyetemi Turista Egyesület barlangkutatói vizsgálták meg a helyszínt.

A forrásbarlang egyik víznyelőbarlangjának, a Szuadó-völgyi-víznyelőbarlangnak a bejárata

1943-ban a Mecsek Egyesület barlangkutató osztályának a tervei között szerepelt a barlang robbantással történő feltárása. Az 1943. évi Pécsi Naplóban napvilágot látott közlemény szerint a Mecsek Egyesület barlangkutató osztályának az egyik legfontosabb, 1944. évi barlangkutatási terve a Vízfőnek a kutatása. Az 1944-ben kiadott, „Szép magyar tájak” című könyv szerint Orfű mellett található a majdnem teljesen beomlott Vízfő-barlang, amelyet részletesen át kell kutatni. 1946 nyarán a Magyar Barlangkutató Társulatnak és a Természetbarátok Turista Egyesületének tagjai a közös mecseki expedíciójuk során a Vízfő-forrást és a környékét átvizsgálták. Az expedíció eredményeiről 1952-ben Vértes László számolt be. 1952 telén, a forrásküszöb szintjének a lesüllyesztése után, Kessler Hubert nézte meg a szifon utáni első üregét, de a vízhozam nagy emelkedése miatt nem tudott bejutni a megfigyelt üregbe.

1958. október 23-án Marek István és Hortolányi Gyula, a MÜHOSZ két könnyűbúvára átúszta a bejárati szifont sűrített levegős légzőkészülékkel és bejutottak az első, légteres járatba. 1959 tavaszán sikerült átjutniuk az első szifonon a Pécsi MHSZ búvárainak is. 1959 júliusában a Pécsi MHSZ búvárai sikertelen kísérletet tettek a második szifon átúszására. A vállalkozás a szűk járatok miatt hiúsult meg. 1959. augusztus 18-án a Baranya megyei Idegenforgalmi Hivatal Barlangkutató Csoportjának tagjai folytatták a barlang feltárását a szifon vízszintjének csökkentésével. Ekkor sikerült az első terembe búvárfelszerelés nélkül bejutni. Ezen a napon fel lett mérve a barlang. A barlang első barlangtérképe a barlang alaprajzát, az első terem fenékmetszetét és az első szifon keresztmetszetét ábrázolja különféle adatokkal. 1959 őszén a bejárati szifon megkerülése miatt egy bejárati tárót készítettek, amelyet egy vasajtóval zártak le.

1960-ban tudtak a kutatók túljutni a második szifonon és egy új barlangszakaszt tártak fel mögötte, amelynek a végpontján egy másik, körülbelül 20 méter mély szifont találtak. Ekkor a barlang hossza 150 méter volt. 1960–1962-ben Rónaki László és Vass Béla mérte fel a járatait és a felmérés alapján egy barlangtérkép-vázlat készült. Az 1962. évi Karszt és Barlang 2. félévi füzetében publikált barlangtérkép-vázlat alaprajzot és hosszmetszetet a barlangi patak mentén ábrázol. Az 1965-ben kiadott, „Turisták zsebkönyve” című könyv szerint a mecseki barlangok közül az egyik, említésre méltó a Vízfő mögötti, három szifonnal elzárt, jelenleg feltárás alatt álló barlang.

1975-től a barlang vizét ivóvízként hasznosította a Baranya megyei Vízmű Vállalat. Parrag Tibor 2003-ban megjelent írása szerint 1972-ben. A vizet Komló használta ivóvízként. Az ivóvíznyerés céljából kiépítésekor nagyon átalakították a barlangot. Új bejárat készült a régitől balra, a bejárattól a Zuhatagos-teremig betonozott járda épült, a barlang alját néhány helyen több méter vastagon kibetonozták, a második szifont egy táróval kerülték meg és a harmadik szifon elé duzzasztógátat építettek. A járatokba csöveket, villanyvezetékeket, világítótesteket és tolózárakat szereltek. 1975 után nem történt jelentős, a vízkivétellel kapcsolatos átalakítás a barlangjáratokban. 1976-ban országos jelentőségű barlangnak nyilvánították. Az 1976-ban rendezett XXI. MKBT Vándorgyűlés egyik hivatalos programhelyszíne volt. Az 1977. május 30-án, az előző lista barlangneveinek felülvizsgálata után összeállított, országos jelentőségű barlangok listáján szintén rajta van. Az 1977-ben megjelent, Lénárt László által összeállított kiadványban meg van említve, hogy a Marcel Loubens Barlangkutató Csoport valamikor bejárta.

Az 1980. évi Karszt és Barlang 1. félévi számában nyilvánosságra hozták a barlangkataszteri számát. 1982-ben lett fokozottan védett barlang a hidrológiai jelentősége miatt. Az 1984-ben megjelent, „Magyarország barlangjai” című könyv szerint az 1960-as évek egyik jelentős, hazai feltárása volt a szifonjának az 1960. évi átúszása, a kiadványban részletesen le van írva, az országos barlanglistában szerepel három névváltozata és egy térképen fel van tüntetve a helye. 1997-től a Komló-Víz Kft. végezte a barlangból a vízkivételt. A barlang kiépített szakaszának 1998. áprilisi állapotáról készített alaprajzi barlangtérkép-vázlatot Keretes Erika és Parrag Tibor.

A barlang közelében található Barlangkutatók forrása

A 2001-ben összeállított barlang nyilvántartólapon dolomitban kialakult, 150 méter hosszú, 44 méter függőleges kiterjedésű, 21 méter mély, 23 méter magas és 80 méter vízszintes kiterjedésű barlangnak van leírva. Ezek a méretadatok részben felmérésen és részben becslésen alapultak. A 2003-ban kiadott, „Magyarország fokozottan védett barlangjai” című könyvben az olvasható, hogy 150 méter hosszú, 44 méter függőleges kiterjedésű, 23 méter magas, 21 méter mély, 80 méter vízszintes kiterjedésű és a könyv szerint mészkőben és dolomitban alakult ki. 2003-ban a Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóságának megbízásából, Szabó Zoltán vezetésével, a Szegedi Karszt- és Barlangkutató Egyesület, valamint a Pizolit Barlangkutató Sportegyesület mérte fel. A felmérés alapján, 2003 nyarán-őszén Szabó Zoltán rajzolt egy alaprajzi barlangtérképet keresztszelvényekkel, két vetített hosszmetszetet ábrázoló barlangtérképet, egy térhálós barlangtérképet és egy tájékoztató jellegű, alaprajzi barlangtérképet, amely egy munkatérkép a kiépített részről és ezen a mesterséges létesítmények is ábrázolva vannak. A térképek szerint a barlang 328,53 méter hosszú, 27,04 méter függőleges kiterjedésű, a végponti szifon mélysége nélkül 94 centiméter mély, 26,1 méter magas, a vízszintes kiterjedése 64 méter és a kiépített rész 69,3 méter hosszú. Ebben az évben Szőke Emília szerkesztette meg a környék domborzatát és a barlang kiterjedését bemutató térképet. A 2005-ben megjelent, „Magyar hegyisport és turista enciklopédia” című könyv szerint 150 méter hosszú.

2012-ben a már nem használt szerelvényeket és műtárgyakat eltávolították a barlangból, valamint új, a denevérvédelmi szempontokat is figyelembe vevő ajtóval lett lezárva, korszerű járófelületeket alakítottak ki benne, ki lett tisztítva a bejárati szifonja és a bejáratának környezetét esztétikusan rendezték. 2013-tól a vidékfejlesztési miniszter 58/2013. (VII. 11.) VM rendelete szerint a Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság működési területén található barlang az igazgatóság hozzájárulásával látogatható. 2016-ban Csépe Zoltán vezetésével a Szegedi Karszt- és Barlangkutató Egyesület tagjai mérték fel a Cseppkőerdőn túli részt és ebben az évben, a 2003-as barlangtérkép felhasználásával Csépe Zoltán rajzolt egy alaprajzi barlangtérképet keresztszelvényekkel, a Cseppkőerdőn túli rész feltüntetésével, valamint egy alaprajzi munkatérképet a kiépített részről, amelyen a mesterséges létesítmények elhelyezkedése és a Cseppkőerdőn túli rész is ábrázolva van. A 2016-ban elkészült barlangtérképek szerint a hossza 371, a függőleges kiterjedése 27,04, a mélysége 0,94, a magassága 26,1, a vízszintes kiterjedése 64 méter és a kiépített része 69,3 méter hosszú. Varga Gábor a 2013-ban megjelent tanulmányában a tévesen barlangként számon tartott, régészeti lelőhelyek közé sorolta a barlangot, a régészeti lelőhely azonosító száma 22772.

Érdekességek[szerkesztés]

A bejáratától nem messze található, műemlék Forrásházat, másik nevén a Gomba nevű épületet, amely egy szivattyúház a barlang ivóvíznyerés céljából történt kiépítésekor építették és Csete György tervezte. A Barlangkutató-forrás, másik néven a Barlangkutatók forrása a közelében ered.

Irodalom[szerkesztés]

További irodalom[szerkesztés]

  • Baronek Jenő: A Mecsek természetjáró kalauza. Pécs, 1995.
  • Básta Rezső – Chambre Attila – Miller Tibor: Békaemberek. Sport, Budapest, 1962. 169–173. old.
  • Bíró László – Bokodi József: Turisták zsebkönyve. Budapest, Sport, 1965. (A Magyarország megtekintésre ajánlható barlangjai című részt Kessler Hubert írta.)
  • Kaán Károly: Természetvédelem és a természeti emlékek. Budapest, 1932.
  • Karádi Károly – Oppe Sándor szerk.: Mecsek és környéke útikalauz. Budapest, 1979.
  • Kessler Hubert: A barlangok hasznosítása. Idegenforgalom, 1974. 3. sz. 16–17. old.
  • Rónaki László: A barlangkutatás az idegenforgalom szolgálatában. Idegenforgalom, 1963. (2. évf.) 6. sz. 14. old.
  • Rónaki László: Az orfűi Vízfő-forrás vízgyűjtő területének vízföldtani viszonyai. Pécsi Műszaki Szemle, 1967. (12. évf.) 1. sz. 3–11. old.
  • Rónaki László: Az orfűi Vízfő forrás-barlang feltárásának lehetőségei. Kézirat, 1970. 44 old.
  • Rónaki László – Vass Béla: Az orfűi Vízfő-forrás és a tavak vízgyűjtő területének ismertetése. Kézirat, munkabizottsági jelentés, Magyar Hidrológiai Társaság Pécsi Csoportja, 1971. szeptember.
  • Rónaki László: Újabb barlangok feltárására van lehetőség Abaliget közelében. Idegenforgalom, 1971. (10. évf.) február. (2. sz.) 22. old.
  • Szabó Pál Zoltán: Sárkánykút. Egy kutatómunka margójára... Mecsek Egyesület évkönyve az 50. egyesületi [1940.] évről, Pécs, 1941. 24–28. old.
  • Vass Béla: A Nyugati-Mecsek barlangjai. Természettudományi Közlöny, 1964. (8. (95.) évf.) 1. sz. 16–19. old.
  • Venkovits István: Orfű környékének (Mecsek-hegység) vízföldtani viszonyai. A Magyar Állami Földtani Intézet Évi Jelentése az 1952. évről. 201. old.
  • –: A Mecsek Egyesület köréből. Dunántúl, 1943. december 4., Dunántúl, 1943. december 31.
  • –: Az abaligetiek szállodát terveznek a híres barlang mellé. Dunántúl, 1944. augusztus 30.
  • –: Fehértorkú denevér a Mecseken. Új Dunántúli Napló, 1992. augusztus 31.

További információk[szerkesztés]

Magyarország fokozottan védett barlangjai
Fokozottan védett barlangok voltak:
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Orfűi_Vízfő-barlang&oldid=21989456”