Frank-barlang

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Frank-barlang
A barlang bejárata
A barlang bejárata
Hossz203 m
Mélység46,7 m
Magasság0 m
Függőleges kiterjedés46,7 m
Tengerszint feletti magasság357 m
Ország Magyarország
Település Bódvaszilas
Földrajzi táj Aggteleki-karszt
Típus időszakos víznyelőbarlang
Barlangkataszteri szám 5451-3
Elhelyezkedése
Frank-barlang (Magyarország)
Frank-barlang
Frank-barlang
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 48° 32′ 43″, k. h. 20° 41′ 17″Koordináták: é. sz. 48° 32′ 43″, k. h. 20° 41′ 17″
A Wikimédia Commons tartalmaz Frank-barlang témájú médiaállományokat.

A Frank-barlang fokozottan védett barlang. Az Aggteleki Nemzeti Park területén található. Az Aggteleki-karszt és a Szlovák-karszt többi barlangjával együtt 1995 óta a Világörökség része. Bódvaszilas nyolc fokozottan védett barlangja közül az egyik. Az Alsó-hegy egyetlen, patakos barlangja.

Leírás[szerkesztés]

Bódvaszilason, a településtől északnyugatra, az Acskó-forrás felett, körülbelül 50 méterrel magasabban, egy szárazvölgy oldalában nyílik a támfallal védett, kiépített és lezárt bejárata. Egy kis berogyásban található. Jelzett turistaút nem vezet hozzá, de a piros sáv jelzésű turistaúttól nem messze található. Ez az egyetlen olyan alsó-hegyi barlang, amelynek a járatai középső triász, gutensteini mészkőben alakultak ki. A bejárat szerényen, de folyamatosan bővülő, 60 méter hosszú, lejtő, később lépcsőzetes járatba vezet, amely egy nagy, 16 méter mély aknában ér véget. Az akna a 75 méter hosszú, aktív, patakos főágnak a legnagyobb termébe vezet. A patak folyásával ellentétes irányban, északnyugatra indulva egy rövid, 35 méter hosszú, kanyargó járat után érhető el a Forrás-szifon. Kezdetben az agyagon kell sétálni, majd a patak felett traverzálva kell közlekedni. A kavicsos medrű, kettő–négy méter széles főágban délkeletre, a patak folyásával egyező irányba, 25 métert haladva egy hirtelen letérő, 12 méter hosszú és fokozatosan alacsonyodó járat végén érhető el a Nyelő-szifon. A letéréstől tovább haladva a főágban a járat egy magas hasadék alá ér, amely valószínűleg nagyon megközelíti a felszínt, mert a járat talpszintje felett, 25 méter magasan van a teteje.

A bejárati részen szép meanderek láthatók. Néhány cseppkő figyelhető meg a főág betorkollásánál. Összességében kevés ásványkiválás képződött benne. Az oldott falfelületek és a járatok talpszintjén lévő, a bejárást nehezítő, vörösagyagos kitöltés jellemző a barlangra. A vízszintes kiterjedése 79 méter. Előfordulnak a járatokban denevérek. Meg lett állapítva benne a nagy patkósdenevér, a kis patkósdenevér, a vízi denevér és a közönséges denevér jelenléte. Az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság engedélyével és kötéltechnikai eszközök használatával, barlangjárásban gyakorlott barlangkutatóknak látogatható.

A hidrológiáját tekintve van időszakosan aktív és aktív része. A déli szifon nagyon szűk és iszapos. Az északi szifonon át folyik be a víz a barlang szifon előtti járataiba. Az alján található állandó vizű patakba a 450 méter légvonalbeli távolságra nyíló Hangyás-víznyelőből és a 650 méter légvonalbeli távolságra nyíló Bába-völgy 3. sz. víznyelőből kerülnek vizek. A víznyelők biztosítják az állandó vízbefolyást. A barlangon átfolyó vizet 16 óra elteltével, a kevesebb mint 200 méterre fakadó Acskó-forrásban sikerült észlelni szalmiákszesszel hígított fluoreszceinnel végrehajtott vizsgálattal. Az Acskó-forráson kívül az Acskóréti-nyelővel és a Csörgő-forrásbarlanggal is hidrológiai kapcsolatban van. Az Acskóréti-nyelőből 44 óra alatt jut el a víz a Csörgő-forrásbarlangba.

Bódvaszilas nyolc fokozottan védett barlangja közül az egyik, a másik hét az Almási-zsomboly, a Kopaszgally-oldali 2. sz. víznyelőbarlang, a Kopasz-vigasz-barlang, a Meteor-barlang, a Szabó-pallagi-zsomboly, a Széki-zsomboly és a Vecsembükki-zsomboly.

Előfordul az irodalmában Acskó-forrás barlangja (Plózer 1974), Acskói-barlang (Bertalan, Kordos, Országh 1976) és Frank barlang (Vlk 2019) néven is. A Frank-barlang név először 1972-ben jelent meg az irodalmában (Csernavölgyi 1972).

Kutatástörténet[szerkesztés]

Az 1964. évi Karszt- és Barlangkutatási Tájékoztató szerint az Alsó-hegy déli nyelősorához tartozik az Alsó-Acskói-víznyelő, amelynek a vize valószínűleg az Alsó-Acskó-forrásban jelenik meg. 1971 óta tudnak a barlang létezéséről. Korabeli, írott dokumentumokban nincs szó a feltárásnak a pontos idejéről és a feltárás körülményeiről. 1972-ben a Vörös Meteor Tektonik Barlangkutató Csoport részt vett a Szenthe István által vezetett, őszi, barlangkutató táborban és az azt követő, hétvégi munkatúrákon, amelyeken a csoport a barlangot is kutatta. 1973. június 11-én Mozsáry Péter, Mozsáry Gábor és Nagy János a Fő-ág végponti, déli, iszapos és nagyon szűk szifonján próbáltak átjutni, de sikertelenül. Az 1973. évi Karszt- és Barlangkutatási Tájékoztatóban az lett publikálva, hogy az Alsó-hegy fennsíkjának az első, feltárt, patakos barlangja, a Frank-barlang nagy kereszmetszetű és a barlangban talált, dihexagonális kvarckristály-felhalmozódások alátámasztják az elfogyott vízgyűjtő elméletet. Az 1974. évi Karszt- és Barlangkutatási Tájékoztatóban az olvasható, hogy 1973-ban a Tektonik Barlangkutató Csoport egyik tagjának a részvételével feltárt barlangban részt vett a csoport egy szifonátúszásí kísérleten. Az 1974. évi Karszt és Barlangban megjelent publikáció szerint gutensteini mészkőben, egy körülbelül észak–déli törésvonal mentén jött létre az aktív, vizes barlang. A víz hőmérséklete 10 °C. Kicsi a vízhozama és közel van a forrásdelta omladékos zónájához.

A barlang bejárata

1976-ban Böszörményi Lajos próbálta meg Czakó László és Fodor Géza biztosítóbúvárok felügyelete mellett átúszni az északi szifonját és a vízzel szemben úszva az iszapos, nagyon szűk, 15 méter hosszú járat után egy levegős termet tárt fel. A terem után, öt méteres vízmélységnél az aljzaton lévő agyag akadályozta meg a további rész bejárását. Ebben az évben Szabó Zoltán is átúszott a szifonon. Az 1976. évi MKBT Beszámoló szerint a barlangban lévő szifonban sikerült nyolc–tíz méternyire eljutni a könnyűbúvároknak. Ez négy méter mélyen szűk lesz és iszapossá válik, valamint a mennyezet aláhajlik. Az 1976-ban befejezett, Bertalan Károly által összeállított kéziratban az olvasható, hogy az Alsó-hegyen, Bódvaszilason, az Acskó-forrástól északra, körülbelül 100 méterre van a bejárata. Az Acskó-forráshoz vezeti a vizet a patakos barlang. A kéziratnak a barlangra vonatkozó része egy kézirat alapján készült. 1976-ban országos jelentőségű barlangnak nyilvánították. Az 1977. május 30-án összeállított, országos jelentőségű barlangok listáján már nincs rajta.

1979-ben a Vass Imre Barlangkutató Csoport részére Rácz József határozott meg a barlang kitöltésének a pleisztocén vörösagyag mintáiból előkerült csontmaradványokat. Az anyag nagyon töredezett volt és csak körülbelüli meghatározást tett lehetővé. Előkerültek belőle csiga, lábatlan gyík, denevér, egér és pocok maradványok. Néhány rágott mag is előkerült, amelyek a rágcsálók régi jelenlétére utalnak. Valószínűleg elkülöníthetők a denevérek, de ehhez a feladathoz komplett, összehasonlító anyag kell. Valószínűleg idősebb a kitöltése, mint a környék üregeinek a kitöltése. Az üledék nagy mennyiségű és Rácz József szerint a barlang ásatásra alkalmas. 1980 nyarán a Vass Imre Barlangkutató Csoport négy tagja, Bakos István, Cseri Béla, Kubassek János és Rózsa Géza szalmiákszesszel hígított fluoreszceinnel jelzett vízzel kimutatták a barlang és az Acskó-forrás hidrológiai kapcsolatát. A barlangon átfolyó vizet 16 óra elteltével, a kevesebb mint 200 méterre fakadó Acskó-forrásban sikerült észlelni, majd később a Frank-barlang vize a Csörgő-forrásban is felbukkant. Az 1980-as években a bejárati aknája körülbelül négy méter mélységig bezárult a belekerült törmelék következtében. Az 1983. évi MKBT Beszámoló szerint az MHSZ Debreceni Könnyűbúvár Klub Barlangkutató Szakosztálya felderítő merülést végzett benne. Az 1984-ben kiadott, „Magyarország barlangjai” című könyv országos barlanglistájában szerepel a neve és egy névváltozata, valamint egy térképen van a helye feltüntetve.

A barlang bejárata előtti berogyás

1993 augusztusában nyitották meg újra a barlang bejáratát az elzáró törmelék eltávolításával és előkészítették a barlang lezárását a MAFC Barlangkutató Csoport tagjai. 1993-ban a BEAC és a MAFC barlangkutatói készítettek egy alaprajzi barlangtérképet, valamint egy hossz-szelvény barlangtérképet keresztszelvényekkel. Ekkor a hossza 182,2 méter, a mélysége 46,7 méter volt. Az 1993. március–áprilisi MKBT Műsorfüzetben megjelent, hogy a KTM Természetvédelmi Hivatal egy plakátsorozat megjelenését tervezte a magyarországi, fokozottan védett barlangokról és ehhez keresett diákat. Előkészítés alatt állnak az Aggteleki-karszt fokozottan védett barlangjairól és a közeljövőben fokozottan védett barlangjairól készült plakátok, köztük a Frank-barlangról készült is. Ez a barlang is egy csillaggal lett megjelölve, amely azt jelenti, hogy leginkább erről a barlangról keresnek fényképet. Az 1993. november–decemberi MKBT Műsorfüzetben napvilágot látott a MAFC barlangkutatóinak a nyári munkájáról egy közlemény, amely szerint 180 méter hosszú és 47 méter mély. 1993 óta fokozottan védett barlang a földtani, a hidrológiai és a morfológiai értékei miatt. 1995 óta az Aggteleki-karszt és a Szlovák-karszt többi barlangjával együtt a Világörökség része. 1996-ban biztonságosan, egy mesterséges kőrakással kiépítették a bejáratot a MAFC barlangkutatói az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság megbízásából. Nyerges Attilának az 1997-es szakdolgozatában van egy mélység szerinti lista az Alsó-hegy magyarországi részének a barlangjairól, amelyen a Frank-barlang a 11. legmélyebb a 48 méteres mélységével, a 12. legmélyebb Búbánat-zsombolynak is 48 méter volt a mélysége. Az 1998–1999. évi Karszt és Barlangban az olvasható, hogy az Acskó-forrás barlangrendszeréhez tartozik és ennek a barlangrendszernek egy rövid része, a 48 méter mély Frank-barlang nemrég lett feltárva.

A 2002–2003. évi Karszt és Barlangban meg van említve, hogy Szenthe István említésre méltó barlangkutatási eredményei között van a barlang feltárása. 2003-ban megjelent, „Magyarország fokozottan védett barlangjai” című könyvben részletesen ismertetve van és az ismertetés szerint 357 méter tengerszint feletti magasságban van a bejárata, 182 méter hosszú, 46,7 méter függőleges kiterjedésű és 70 méter vízszintes kiterjedésű, valamint 1994-ben készültek a BEAC és a MAFC barlangkutatóinak a barlangtérképei. Többször eltömődött a bejárati akna és a barlang évekig megközelíthetetlen volt. A 2004–2005-ben kiadott, Koleszár Krisztián által írt kiadványban meg van említve a neve a nyolc, Bódvaszilason található, fokozottan védett barlang között. A 2005-ben napvilágot látott, „Magyar hegyisport és turista enciklopédia” című könyvben az olvasható, hogy Szenthe István eredményesen kutatott a barlangban. A 2007-ben megjelent, Boldogh Sándor által írt összefoglaló munka szerint Szögligeten található, 325 méter tengerszint feletti magasságban van a bejárata, 182 méter hosszú és 46,7 méter mély, valamint 79 méter vízszintes kiterjedésű. Közvetlenül a mászási útvonalban kapaszkodik a telelő denevérek egy része, ezért el kell kerülni a barlang téli bejárását. A 2008. szeptember 27-én megrendezett XV. Lakatos Kupa kiadványában 48 méter mély barlangként szerepel. Nem volt a verseny helyszínei között. 2013-tól a vidékfejlesztési miniszter 58/2013. (VII. 11.) VM rendelete szerint az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén található barlang az igazgatóság hozzájárulásával látogatható. A 2017-ben rendezett 61. Barlangnapon az egyik túracélpont volt.

Irodalom[szerkesztés]

További irodalom[szerkesztés]

  • Boldogh Sándor: The bat fauna of the Aggtelek National Park and its surroundings. Vespertilio, 2006. 9–10. 33–56. old.
  • Dénes György: [Alsóhegyi] zsombolyok, víznyelőbarlangok, egyéb barlangok. Kézirat, 1975. 2 old.
  • Sásdi László – Nyerges Attila: Az Aggteleki Nemzeti Park barlangjai I. Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság. Jósvafő, 2000. (Kutatási jelentés.)
  • Székely Kinga: A nemzeti park fokozottan védett barlangjai. In: Baross Gábor szerk.: Az Aggteleki Nemzeti Park. Mezőgazda Kiadó, 1998. 225–238. old.

További információk[szerkesztés]