Egérfélék

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Egérfélék
Evolúciós időszak: Kora miocén – jelen
Erdei egér (Apodemus sylvaticus)
Erdei egér (Apodemus sylvaticus)
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Főosztály: Négylábúak (Tetrapoda)
Osztály: Emlősök (Mammalia)
Alosztály: Elevenszülő emlősök (Theria)
Csoport: Eutheria
Alosztályág: Méhlepényesek (Placentalia)
Öregrend: Euarchontoglires
Csoport: Glires
Rend: Rágcsálók (Rodentia)
Alrend: Egéralkatúak (Myomorpha)
Öregcsalád: Muroidea
Illiger, 1811
Család: Egérfélék (Muridae)
Illiger, 1811
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Egérfélék témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Egérfélék témájú médiaállományokat és Egérfélék témájú kategóriát.

Az egérfélék (Muridae) az emlősök (Mammalia) osztályába és a rágcsálók (Rodentia) rendjébe tartozó család.

A család fajai az egész világon elterjedtek. Még a Déli-sarkvidéken is megtalálhatók.

A rágcsálók legfajgazdagabb családja 821 fajjal.

Zambiában és Malawin az egérhús csemegének számít.[1]

Jellemzőik[szerkesztés]

Az egérfélék kis termetűek, a legtöbb faj testmérete farok nélkül 10 cm körüli. A legkisebb faj az afrikai törpeegér (4,5 cm - 8 cm), a legnagyobb a Phloeomys cumingi (44-48 cm, 1,45-2,1 kg). Rendszerint karcsúak, a testüknél hosszabb farokkal, jól fejlett tapogatószőrökkel, de mindezek erősen változhatnak. Egyes fajok hosszú lábaikkal ugrálnak, míg mások széles talpukkal és fogófarkukkal inkább a mászáshoz idomultak. Megint más fajoknak nincs egyik adaptációja sem. Leggyakrabban barnák, de vannak köztük szürkék, feketék, és előfordulnak fehér foltok is.[2]

Általában kiválóan hallanak és szagolnak. Sok faj, például az ugróegerek (Dipodidae) a sivatagi körülményekhez alkalmazkodtak, és csekély vízmennyiséggel hosszú ideig bírják. Állkapocsizmaik erősek. Fogképletük:

Gyakran szaporodnak, almaik általában nagyok. Vemhességi idejük többnyire 20-40 nap. A kölykök általában szőrtelenül és vakon születnek, habár vannak kivételek, például az Acomys.[2]

Előfordulásuk[szerkesztés]

A vándorpatkány (Rattus norvegicus) elterjedési területe

Az egérfélék majdnem minden helyen megtalálhatók a világon. Kivételt az óceáni szigetek és az Antarktisz jelentenek. Néhány fajt, mint a házi egeret és a házi patkányt az ember terjesztette el.

Az egérfélék sokféle biotópot elfoglalnak, a trópusi esőerdőktől a tundrákig. Bár a legtöbbjük szárazföldi, vannak félig vízi életmódú és fán élő fajok is.[3]

Táplálkozásuk[szerkesztés]

Az egérfélék sokféle táplálkozási típust képviselnek a mindenevő generalistától, ami a csokit és a cipőtalpat is megeszi, a specialistákig, amik csak földigilisztával, gombával vagy vízi gerinctelenekkel táplálkozik.[3] A legtöbb faj inkább növényeket és gerincteleneket eszik, gyakran tárolnak magvakat és más növényi anyagokat a szűkösebb időkre. A méhészetben több faj is problémás, mert amikor a méhek elülnek, akkor behatolnak a kaptárba, és fészket raknak ott. Szagukkal, rágcsálásukkal zavarják a méheket, rongálják a lépeket. Az enyhébb idő elérkeztével elhagyják a kaptárat, vagy a méhek agyonszurkálják. Hét mm-es ráccsal szoktak védekezni ellenük.

Állkapcsuk sciurognathous típusú, és diasztémájuk is van.[4] Nincs szemfoguk, és nincsenek előőrlőik sem. A legtöbb fajnak három őrlője van, és ezek természete fajonként változó.

Szaporodásuk[szerkesztés]

Egyes fajok társasak, mások magányosak. Megszokott, hogy a nőstények évente több almot szülnek. A melegebb területeken egész évben szaporodnak. Habár a legtöbb faj várható élettartama nem éri el a két évet, gyors szaporodási ciklusuk miatt képesek hamar elszaporodni, ha sok a táplálék, és ugyanilyen hamar visszaesni, ha az élelem elfogyott. Ez gyakran három-négy éves ciklusokban következik be.[5]

Evolúciójuk[szerkesztés]

Az egérfélék evolúciója sok más kis termetű emlőshöz hasonlóan a leletek hiánya miatt kevéssé ismert. Valószínűleg hörcsögszerű emlősökből fejlődtek ki Ázsiában a miocén kezdetén. Csak ezután kezdtek el terjeszkedni a hűvösebb éghajlatú területek felé. A holocén alatt mindenütt gyakorivá váltak, ami az ember vándorlásaihoz köthető.[6][7][8][9]

Rendszerezés[szerkesztés]

A családba az alábbi 5 alcsalád tartozik:

Korábban a következő családok és alcsaládok fajait is az egérfélék családjába sorolták: pocokformák (Arvicolinae), hörcsögformák (Cricetinae), sörényespatkány-formák (Lophiomyinae), betűfogúformák (Sigmodontinae), hörcsögpatkányformák (Cricetomyinae), kúszóegérformák (Dendromurinae), madagaszkáriegér-formák (Nesomyinae), petromyscinae, mystromyinae, calomyscidae, tüskéspelefélék (Platacanthomyinae), földikutyaformák (Spalacinae), gyökérrágóformák (Tachyoryctinae) és zokorformák (Myospalacinae).

Az irodalomban[szerkesztés]

Aesopus meséinek 1501-es német kiadása macskával és egerekkel

Az egérfélék szerepelnek az irodalomban, köztük népmesékben és tündérmesékben is. A Pied Piper of Hamelinben Pied Piper magával csalja a patkányokat, de nem fizetik ki a bérét, így a gyerekeket is elviszi.[10] Bővebben lásd itt: A hamelni patkányfogó. Egerek szerepelnek Beatrix Potter könyvecskéiben, többek között a ikövetkezőkben: The Tale of Two Bad Mice (1904), The Tale of Mrs Tittlemouse (1910), The Tale of Johnny Town-Mouse (1918), and The Tailor of Gloucester (1903).[11] Ezek közül a legutóbbit J. R. R. Tolkien írta, és talán a legközelebb áll a tündérmeséhez, a többi állatmese. Aesopus meséi között is van, amiben egerek szerepelnek, mint A macska és az egér, és A béka és az egér.[12] James Herbert regényébenm, a The Rats-ban (1974), egy csapat óriáspatkány megeszik egy csavargót.[13]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. 1001 Unbelievable Facts, p 40
  2. ^ a b Berry, R. J.; Årgren, G. (1984), Macdonald, D., ed., The Encyclopedia of Mammals, New York: Facts on File, pp. 658–663 & 674–677, ISBN 0-87196-871-1
  3. ^ a b ADW: Subfamilies of Muridae. (Hozzáférés: 2015. november 8.)
  4. Muridae (Old World mice and rats, gerbils, whistling rats, and relatives). (Hozzáférés: 2015. november 8.)
  5. Nowak, Ronald M.. Walker's Mammals of the World. JHU Press (1999. április 7.). ISBN 9780801857898 
  6. Savage, R. J. G.; Long, M. R. (1986), Mammal Evolution: an Illustrated Guide, New York: Facts on File, p. 124, ISBN 0-8160-1194-X
  7. Jansa, Sharon. A. & Weksler, Marcelo (2004), "Phylogeny of muroid rodents: relationships within and among major lineages as determined by IRBP gene sequences", Molecular Phylogenetics and Evolution 31 (1): 256–276, doi:10.1016/j.ympev.2003.07.002, <http://www.faculty.uaf.edu/ffmw1/pdfs/jansa.2004.pdf>
  8. Michaux, Johan; Reyes, Aurelio & Catzeflis, François (1 November 2001), "Evolutionary history of the most speciose mammals: molecular phylogeny of muroid rodents", Molecular Biology and Evolution 18 (11): 2017–2031, ISSN 0737-4038, doi:10.1093/oxfordjournals.molbev.a003743, <http://mbe.oxfordjournals.org/cgi/content/abstract/18/11/2017>
  9. Steppan, Scott; Adkins, Ronald & Anderson, Joel (2004), "Phylogeny and divergence-date estimates of rapid radiations in muroid rodents based on multiple nuclear genes", Systematic Biology 53 (4): 533–553, doi:10.1080/10635150490468701, <http://bio.fsu.edu/~steppan/Steppan_et_al_Muroidea_2004.pdf>
  10. Mieder, Wolfgang. The Pied Piper: A Handbook. Greenwood, 71 and passim. o (2007). ISBN 0-313-33464-1 
  11. Tolkien, J. R. R.. On Fairy-Stories. HarperCollins, 16. o (2001). ISBN 0-007-10504-5 
  12. Gibbs, Laura: Aesopica. MythFolklore.net, Hiba: Érvénytelen idő. (Hozzáférés: 2014. június 21.)
  13. Holland, Steve: James Herbert obituary. The Guardian, 2013. március 21. (Hozzáférés: 2014. június 21.)

Források[szerkesztés]

Fordítás[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Muridae című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

További információk[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]