Solymári-ördöglyuk

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Solymári-ördöglyuk
A barlang főbejárata
A barlang főbejárata
Hossz 5550 m
Mélység 78 m
Magasság 0 m
Függőleges kiterjedés 78 m
Tengerszint feletti magasság 348 m
Ország Magyarország
Település Solymár
Földrajzi táj Budai-hegység
Típus hidrotermális
Barlangkataszteri szám 4773-1
Elhelyezkedése
Solymári-ördöglyuk (Magyarország)
Solymári-ördöglyuk
Solymári-ördöglyuk
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 47° 35′ 25″, k. h. 18° 54′ 23″Koordináták: é. sz. 47° 35′ 25″, k. h. 18° 54′ 23″
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Solymári-ördöglyuk témájú médiaállományokat.

A Solymári-ördöglyuk egy fokozottan védett barlang a Budai-hegységben. A hegység északi részén, a Zsíros-hegycsoport északkeleti oldalában található, 348 méter tengerszint feletti magasságban. A hossza 5 550 méter és a mélysége 78 méter.

Messziről látható a 20. század elején felhagyott hatalmas kőfejtő, aminek felső peremétől alig néhány méterre nyílik a főbejárata jó másfél méteres, keletre tekintő kerekded nyílással. A másik, a kisebb boltozatos bejárata a Pipa, attól északnyugatra, 70 méterre található. A harmadik, legfelső bejáratát, a Rókalyukat, ami főbejárattól nyugatra, 90 méter távolságban 20 méterrel magasabban nyílott, az 1950-es években bontottak ki, de omlásveszély miatt az 1970-es években lebetonozták.

Genetikája[szerkesztés]

Beszállás a Nagy-kürtőbe. Jellinek János fényképe.
Ereszkedés a Nagy-kürtőben. Jellinek János fényképe.

A barlang a Zsíros-hegyet alkotó triász időszaki dachsteini mészkőben alakult ki. Korábban víznyelőbarlangnak tartották, az ötvenes évek vizsgálatai azonban a hévizes eredetet támasztották alá. Az üregesedés egyesek szerint már a pliocénben, mások szerint a pleisztocénben indult meg, mintegy fél-egy millió évvel ezelőtt. A felfelé áramló meleg és a beszivárgó hideg vizek keveredése folytán újból oldóképessé vált víz bonyolult alaprajzú, térbeli labirintus-hálózattá tágította a repedéseket, hasadékokat. Ez a barlang mai képére is rányomja bélyegét: keskeny, magas folyosók, ezeket összekötő szűk járatok, a hasadékok kereszteződésében kialakult termek, függőleges szakaszok váltakoznak. A barlang magasabb részeire jellemzőek a gömbüstök, gömbfülkék.

A később szárazzá vált barlangot a felülről beszivárgó vizek alakították tovább, részben átalakítva az eredeti hévizes formákat. A hidegvizes tevékenység legszembetűnőbb nyomai a cseppkőképződmények, melyek a barlang egyes részein több négyzetméter felületeket is beborítanak, sajnos ma már erősen rongált állapotban. A folyosók falfelületein, kőzetélein gyakori kiválás a borsókő is, néhány mm-től a centiméteres méretig. A barlang egyes részein gipsz kristálycsoportok is láthatók.

Kutatástörténete[szerkesztés]

Az első felfedezők[szerkesztés]

A barlang bejáratát és kezdeti szakaszát a helybeliek már ismerték a 19. században, a barlang első kutatójának, Koch Antal geológusnak is ők hívták fel a figyelmét rá, aki 1868-ban szintén csak az első szakaszt (a Siklóig) járta be, mert felszerelés és idő hiányában az innen induló aknába leereszkedni nem tudott. A barlang leírását a Földtani Közlöny 1871-ben megjelent első számában tette közzé.

A 15 méter mély Siklóba vagy Nagy Kürtőbe valószínűleg a 19–20. század fordulója táján ereszkedtek le kötelek segítségével budapesti turisták. Ezzel megnyílt az út a barlang további részei felé, melyek feltárása és bejárása szintén megkövetelte a sziklamászásban, kötélkezelésben való jártasságot. A barlangot akkor a legnehezebben járható hazai barlangként tartották számon.

A tudományos kutatás kezdetei[szerkesztés]

1926-ban, az újonnan megalakult Magyar Barlangkutató Társulat egyik fontos feladatául tűzte ki a Solymári-ördöglyuk tudományos vizsgálatát, járhatóvá tételét és további feltárását. Létrehozta a Solymári Bizottságot, majd a következő évben együttműködésre lépett a Magyar Turista Egyesület barlangkutató tagjaival. Utóbbi egyesület az 1928-ban a Zsíros-hegyen épített turistaházában (Zsíros-hegyi turistaház) külön szobát biztosított a barlangkutatók számára, akik így öltözőhelyiséghez és ruháik, felszereléseik, műszereik, szerszámaik számára raktárhoz jutottak.

A barlang egyre inkább felkeltette a szakkörök érdeklődését is, amit bizonyít az is, hogy az 1927-ben megrendezett német-magyar barlangkutató konferencia résztvevői meglátogatták, és élénk szakmai vitát folytattak a helyszínen.

Idegenforgalmi célú kiépítése[szerkesztés]

A Magyar Barlangkutató Társulat Solymár Bizottsága (vezetője: Barbie Lajos) Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye 500 pengő segélyéből a védelem érdekében 1929. december 21-én vasajtóval lezárta a barlangot. A bejáratok előtti térséget rendezték és turistautat építettek. A kulcsot a közelében lévő M.T.E. Péntek-Asztal „Fritsch”-féle menedékházból lehetett felvenni, megfelelő díj ellenében még felszerelést is kölcsönözhettek. A barlangban a bejárat utáni mélységet (Pince) áthidalták, a Siklóban pedig két nagy falépcsőt helyeztek el. A barlang látogatását egyelőre a barlangjárásban gyakorlott csoportok számára tették lehetővé – abban évben 246 látogató élt a lehetőséggel.

1930. november 30-án a Budapesti Turista Egyesület Alpin Osztálya vándorgyűlést tartott a barlang Farkasverem részén.

A harmincas évek elejére-közepére a barlang igen rossz állapotba került. Kezelését végül 1935-ben a Budapesti Turista Egyesület Alpin Osztálya vette át. 1935. június 16-án újra le kellett zárni. A kőfejtő bejárata közelében levő bányaőrházat bérbe vették, ahol a látogatók és a barlangi túravezetők számára öltözőt, étkezőt, mosdót és szükség esetére hálóhelyet alakítottak ki (a háznak ma már nyoma sincs). A forgalom fokozása érdekében több diavetítést is tartottak, az év második félévében már 327-en látogatták meg a barlangot. 1935. november 10-én ismét vándorgyűlés volt a barlang útvesztőjében.

A barlang különböző szakaszaiban biztosító sodronyokat, gömbvaskorlátokat helyeztek el, a Siklóban pedig 1936-ban a korábbi, már korhadásnak indult falépcsőt – a jelenleg is használt – betonlépcső (Jellinek-lépcső) létesítésével váltották ki. A barlangot ez évben 486 látogató tekintette meg. Ekkor jelentette meg Jellinek János a barlangot ismertető füzetét, melyben részletesen leírta a barlang túraútvonalait.

A „kezelésbe vétel”[szerkesztés]

Kürtő a Cirkuszból nézve
A Cirkuszból nyíló egyik járat

1942-ben ismét a Magyar Barlangkutató Társulat vette át a barlang kezelését. Újból létrehozta a Solymári Bizottságot, kibérelte a barlangházat, és kidolgozta a barlang látogatására vonatkozó szabályzatát, mely szerint a barlang csak belépődíj ellenében látogatható; a Bejárat–Kupola-terem közötti szakasz utcai ruhában is bejárható, a Bejárat és a Kijárat közötti szakasz túrái vasár- és ünnepnapokon 10 és 16 órakor indulnak; a barlangház használatáért szintén díj fizetendő. A barlangot kezelő egyesületek természetesen további járatok, összefüggések után is rendszeresen kutattak. Feltáró kutatásaik eredményeként jelentősen megnőtt a barlang ismert járatainak hossza. A 60-as években további új járatokat tártak fel Szentes György és társai.

A barlang feltérképezése[szerkesztés]

A barlang első térképét 1914-ben a Magyarhoni Földtani Társulat keretében nem sokkal előbb megalakult Barlangkutató Szakosztály megbízásából Kmetty Béla és Szűts Pál készítette, amit a 20-as, 30-as években az újabban feltárt szakaszokkal kiegészítettek. Miután időszerűvé vált a barlang korábbiaknál pontosabb felmérése, a Ferencvárosi Természetbarát Sportkör Barlangkutató Szakosztálya – Hartig Miklós és Horváth János vezetésével – 1972-ben megkezdte a munkát. Sajnos a barlang térképe mai napig sem készült el teljesen. A hiány pótlására 1996-ban több barlangkutató csoport összefogásával és együttműködésével térképezési kampány indul, mely el is jutott a barlangnak körülbelül a feléig, a munka azonban nem folytatódott, így ez a térkép sem készült el.

Balesetek a barlangban[szerkesztés]

A második világháború után a barlangot sokáig csak barlangkutatók, továbbá vállalkozó szellemű turisták és kalandvágyó fiatalok látogatták. A barlang rendkívül bonyolult, labirintusszerű, nehezen kiismerhető járathálózata, valamint az alkalmi látogatók hiányos felszerelése és tapasztalata eredményeként eddig közel 200 eltévedt, világítás nélkül maradt vagy megsérült látogató köszönheti szabadulását a kényszerű fogságból a Barlangi Mentőszolgálatnak.

Napjaink barlangvédelme[szerkesztés]

Bepillantás a barlang főbejáratán

A Budapesti Természetvédelmi Igazgatóság éppen ezért 1993-ban újból lezáratta az időközben tönkrement bejáratokat, és a Természetvédelmi Hivatal Barlangtani Intézetének szakmai irányításával rendbe hozatta és létrákat, s a lépcsőket korláttal is ellátták. A kijáratig (Pipa) terjedő szakaszon pedig a közlekedést megkönnyítő biztosító sodronyokat (két helyen) és létrákat (6 helyen) helyeztek el. Ezt követően a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat a háború előtti túravezetések felújítására céljából újból létrehozta a Solymári Bizottságot, majd megkérte a természetvédelmi hatóságtól a barlangra a hasznosítási engedélyt, és 1994–1998 között május eleje és október közepe között túravezetőkkel vezette az érdeklődő látogatókat a turista (rövid) túra (főbejárattól a Pihenőig és vissza), illetve az overallos (hosszú) túra (főbejárattól a Pipáig) útvonalon. Az ötéves üzemeltetés alatti 250 látogatási napon összesen 5600 látogatót vezettek le a barlangba.

Ásatások a barlangban[szerkesztés]

Bekey Imre Gábor a Pipa bejáratban neolit cserépedény-töredékeket talált, és további ásatásokra tett javaslatot ott (Bekey 1924). A belső részekről eddig még sehonnan sem került elő emberi eredetű tárgy. Emberi csontra is csak a Főbejárattól nyugatra, attól 30 méterre, a Farkasverem fölé eső töbörszerű mélyedés kutatásával kapcsolatban bukkantak. Ott 8–10 métert ástak le egy erősen korrodált falú üregben, ahonnan egy kora hallstatti kultúrabeli dísztelen cserépedény töredékei kerültek elő, néhány recens állatcsont (görény és ) mellett. A barlangból kiindulva az alatt egy kürtőt kimászva szintén ráakadtak ugyanarra a kitöltésre, benne csontokkal (ember, ló és medve) (Vértes 1950).

A barlangban már korábban is találtak elszórtan különböző eredetű csontokat, de tudományos igényű feltárást, ásatást csak 19391943 közötti időben, a Magyar Barlangkutató Társulat megbízásából Vértes László végzett ősállati csontleletek után kutatva. 1951-ben Jánossy Dénes paleontológus végzett ásatást a Magyar Természettudományi Múzeum részéről.

Az őslénytani ásatások gazdag anyagot eredményeztek. Legjelentősebb a teljes jávorszarvas-csontváz, melynek kora azonban bizonytalan. A talált kisemlős-anyag (például cickányok, több pocokfaj, egérfajok) a pleisztocén fiatalabb szakaszába (70–75 ezer év) helyezhető, a nagyemlős-anyag (például barlangi medve és barlangi oroszlán) egy része (bölény, Merk-orrszarvú) ennél régebbi is lehet. A barlang gerinces őslénytani leletei hazánk hasonló barlangjainak maradványai közt egyedülállóak, de sok, korban eltérő csont rétegtani hovatartozása bizonytalan, további ásatások lennének kívánatosak.

Kiemelkedő jelentőségű a barlangban talált csigák vizsgálata, melynek alapján a Kis-körút vörös agyagja a középső pleisztocénben, míg a járat végénél eltömődött kürtő világosabb színű kitöltése az ezt követő hűvösebb szakaszban képződött.

Élővilág[szerkesztés]

Denevérfürt a Pihenő falán.

A barlangban élő denevérek nagy számára már korán felfigyeltek. A századforduló táján egy külföldi vállalkozás bérelte, és hatalmas gépekkel tonnaszámra termelte ki innen guanót a talajok feljavítására, de a második világháború után is a becslések szerint még körülbelül 75 m³ kitermelésre érdemes mennyiség maradt a járatokban. Jól példázza, hogy a Cirkusz termének mélyedését szinte színültig töltötte ki a guanó, aminek ma nyoma sincs ott. Mennyisége több vagon volt. Egykoron az útvesztőben is méter vastag guanórétegen lehetett járni. A guanón kívül a máig megtalálható denevércsontok bizonyítják, hogy zömmel kereknyergű patkósdenevérek, hosszúszárnyú denevérek, hegyesorrú és közönséges denevérek nagy tömegekben éltek a barlangban (az első kettő ma már nem). Ma már inkább a közönséges, a kis és nagy patkósorrú, valamint a hegyesorrú, a nagyfülű, a csonkafülű és vízi denevér fordul elő. A guanókitermelés óta és az évtizedek óta tartó rendszeres túrázások hatására manapság a denevérek már csak igen kis számban láthatóak. Korábban a denevérekben élősködő denevérlegyek közül négy faj (Penicillidia conspicua, Mycteribia blasii, Nyeteribia schmidti, Nycteribia biaticulata) itteni előfordulását is igazolták. Az ördöglyukban előforduló barlangi rovarok között is több érdekes és ritka példányt írtak le, így kétfajta szárnyatlan ősrovart és egy addig teljesen ismeretlen sertefarkú rovart is.[1]

Látogatása[szerkesztés]

1942-ben a barlangot és közvetlen felszínét védetté nyilvánították. A barlang mindkét bejárata le van zárva (de sajnos rendszeresen feltörik). A barlangot gyakran és sokan látogatják, és sajnos helyenként (takarító túrák ellenére is) rendkívül szemetes. A fokozottan védett barlang csak engedéllyel látogatható. Kulcsát és a látogatási engedélyt a Duna–Ipoly Nemzeti Park adja ki. Jelenleg a Ifjúsági Barlangtúra és Barlangi Sportterápia Egyesület vezet overallos sport és gyerektúrákat a barlangba.

Túraleírás[szerkesztés]

A barlang Pipa nevű bejárata

A bejárattól a Pihenőig minden nehézség nélkül járható (csak világítás kell). A bejárat néhány lépcsőjén az Előcsarnokba jutunk le. Balra a Pince mélysége sötétlik. Néhány méter után a Sikló (vagy Nagy-Kürtő) betonlépcsői indulnak lefelé. Több forduló után érünk le a 15 méter mélyebben fekvő Kupola-terembe, ahol már néhány cseppkőképződmény is látható. Innen meredek vaslépcső vezet tovább, majd éles forduló után ismét betonlépcsők vezetnek az úgynevezett Pihenőbe. A könnyű túra itt véget ér. (A túra időtartama körülbelül 20 perc).

A további – a Pipáig tartó – részben kiépített szakaszon barlangi alapfelszerelés szükséges. A Pihenő déli végében levő nyílás a Cirkuszba vezet, melynek bal oldali párkányán – sodronykötél segítségével – lehet a másik oldalra jutni, ahonnan kanyargós, szűk járat vezet az ismét nagy méretű Labirintusba. Néhány méter után két létra, majd sodronykötél segítségével mászunk fel a Szemüreghez, majd onnan ismét két létrán le a Guanó-terembe. Az innen induló szűk Cseppkő-folyosó, majd az ezt követő igen szűk Szuszogó a túra legkellemetlenebb része, melyen áthaladva létrán ereszkedünk a magas Kulissza-folyosóba. Ennek végén kissé körülményesen kapaszkodunk fel körülbelül 2 métert, majd az elért kanyargós folyosó végén létra vezet a kijárat előtti vízszintes szakaszba. Itt lábbal előre csúszunk le a járat alakjára utaló Pipa elnevezésű kijáratba. (A túra időtartama körülbelül 1 óra.)

A barlang további szakaszainak felkeresése barlangjárási gyakorlat vagy vezető nélkül nem ajánlott.

Neve[szerkesztés]

Előfordul irodalmában Solymári-barlang, Sojmári-ördögluk, Solymári Ördöglyuk, solymári Ördög-lyuk, Solymári-zsomboly és Solymári-ördöglyuk 4.sz. eltömődött bejárata néven is.

Érdekességek[szerkesztés]

  • Az 1950-es évek derekán néhány évig működtetett, a barlang kijáratától függőleges vetületben mintegy 300 méterre, de jóval mélyebben nyitott Solymár II. táró több olyan törést és hévizes járatot is határolt, melyek minden bizonnyal dinamikus kapcsolatban lehetnek a barlangrendszer ismert járataival[2]; a kapcsolat pontos mikéntjét ugyanakkor ezidáig nem sikerült feltérképezni. A kérdéses táró ma nem bejárható, mert a bejárati szakaszát berobbantották, de a körülbelüli helye felismerhető.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Jablonkay Pál: Solymár földrajza. Budapest, 1935.
  2. Szentes György: Néhány földtani megfigyelés a Solymári-barlanggal kapcsolatban (Karszt- és Barlangkutatási Tájékoztató, 1963. 9. füz. 167–170. old.). (Hozzáférés: 2016. március 21.)

Irodalom[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]