Szeleta-barlang

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Szeleta-barlang
A barlang bejárata
A barlang bejárata
Hossz115 m
Mélység3,5 m
Magasság13 m
Függőleges kiterjedés16,5 m
Tengerszint feletti magasság347 m
Ország Magyarország
Település Miskolc
Földrajzi táj Bükk-vidék
Típus inaktív forrásbarlang
Barlangkataszteri szám 5363-1
Elhelyezkedése
Szeleta-barlang (Magyarország)
Szeleta-barlang
Szeleta-barlang
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 48° 06′ 30″, k. h. 20° 37′ 54″Koordináták: é. sz. 48° 06′ 30″, k. h. 20° 37′ 54″
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Szeleta-barlang témájú médiaállományokat.

A Szeleta-barlang az első, magyarországi, barlangi ásatások egyik helye. Egyike a négy, Magyarországon biztos és alapvető, régészeti leletegyüttest szolgáltató barlangnak. A másik három a Diósgyőrtapolcai-barlang, az Istállós-kői-barlang és a Pes-kő-barlang. A szeleta-kultúra névadója. A lakottsága az utolsó interglaciális elejétől több mint százezer éven keresztül kimutatható. Magyarország egyik fokozottan védett barlangja.

Leírás[szerkesztés]

A barlang a Bükki Nemzeti Parkban, 98 méterrel magasabban a Szinva völgye felett, Lillafüred szélén, a Szeleta-tető déli oldalán, 347 méter tengerszint feletti magasságban nyílik. A nagy méretű bejárata szemben van a hámori temetővel.

Triász mészkőben jött létre. A bejárat utáni lejtőn leereszkedve, a bejárati csarnokban egy mélyedés található, amely az egykori, 12 méter mélységig hatoló feltárás helyén maradt. Az oldalfalon, több méter magasságban látható egy fekete vonal, amely azt jelzi, hogy a feltárás megkezdése előtt hol volt a kitöltés eredeti szintje. A bejárati csarnokból balra a rövidebb, egyenesen pedig a hosszabb barlangágba lehet jutni. A hossza 115 méter, a mélysége 3,5 méter, a magassága 13 méter, a függőleges kiterjedése 16,5 méter és a vízszintes kiterjedése 63 méter. Egy inaktív forrásbarlang.

Előfordul az irodalmában Szeleta barlang (Kadić 1907), Szeletabarlang (Kadić 1907) és Szeletaoldali barlang néven is.

Régészet[szerkesztés]

Kadić Ottokár 1906 őszén kezdte meg a barlangkutató munkáját a Bükk területén. Az első teendője a Szinva-völgy akkor ismert barlangjainak a bejárása volt. Közel húsz barlang közül a Kecske-lyuk, a Büdös-pest és a Szeleta-barlang tűnt ígéretes ásatási helyszínnek. November 14-től november 20-ig próbaásatásokat végzett a három barlangban, de egyedül a Szeletában bukkantak a pleisztocénben itt élt ősember nyomára. A barlang előcsarnokába vágott 12×2 méteres és 6,5 méter mély kutatóárok pleisztocén rétegeiben a rengeteg barlangi medve csont mellett tűzhely nyomára bukkantak. A csontokon található törésnyomokat és kopásnyomokat emberkéztől valónak tulajdonította Kadić Ottokár, de ezt az elméletét az 1907. évi, tavaszi, bécsi tanulmányútján, a cs. kir. udvari múzeum szakembereivel történt konzultáció után elvetette. A bemutatott faszénnyomok azonban egyértelművé tették az ősember szeletai előfordulását.

A Magyar Királyi Földtani Intézet Kadić Ottokár kérésére elrendelte az ásatás folytatását 1000 korona költséggel. A munka 1907. május 15-től június 30-ig folytatódott a barlangban. Rendkívül fontosnak tartotta a leletek rétegtani rögzítését, hogy a korukat bizonyítani lehessen, ezért nagyon gondosan járt el az ásatás során. A barlang előcsarnokában felásandó területet 2×2 méteres négyzetekre osztva, minden lelet helyét rétegenként, gondosan rögzítve haladtak. A holocén rétegekben cserépedény töredékeket és csiszolt kőeszközöket talált. A pleisztocén rétegekből kerültek elő a keresett, paleolit kőeszközök, összesen 40 darab.

A talált leletek indokolták az ásatás folytatását, amelyet október 18-tól december 3-ig folytatott. A számos kőeszköz megtalálásán kívül a legfontosabb felfedezése volt a főfolyosó hátsó részén talált, pleisztocén kultúrréteg.

Mivel Magyarországon nem volt leletanyag, amellyel össze lehetett volna hasonlítani, 1908 februárjában az összegyűjtött anyaggal Kadić Ottokár Bécsbe utazott, ott azonban kellemetlen meglepetés érte. Hugo Obermaier a különösen szépen megmunkált, babérlevél alakú hegyek valódiságát kétségbe vonta, ugyanis a kőeszközökről hiányzott a máshonnan előkerült leleteken található patina, úgy néztek ki, mintha nemrég készítették volna őket. Azonban a leletek többségéről, kétséget kizáróan elismerte, hogy eredetiek.

Herman Ottó emléktáblája a barlangban
A barlang belülről
Kilátás a barlang kijáratának a közeléből

Az ásatásokat 1909 tavaszáig folytatták a földtani intézet költségén, amely addig 4000 korona volt és ekkor az intézet a kutatást befejezettnek tekintette. Azonban az addigi munkák során főleg a felső rétegeket kutatták át és ezért megnyerte a Miskolci Múzeum vezetőségét az ásatás anyagi támogatására. A földtani intézeti, hivatalos elfoglaltsága miatt nem tudott folyamatosan a helyszínen tartózkodni és ezért 1909 tavaszán felkérte Hillebrand Jenőt munkatársnak, aki ezt elvállalta, és még ebben az évben részt is vett az ásatásokon. Az ásatás során elérték a barlang fenekét 12,5 méter mélységben, így már rendelkezésükre állt a barlangi üledéknek a teljes rétegsora.

Kadić Ottokárt meghívták a Tübingiában ülésező nemzetközi paleontológiai kongresszusra, ahol előadást tartott az elért eredményekről. Az augusztus 4-én tartott előadás meghozta az elismerést, a nagyhírű szakemberek az eddig hamisnak tartott kőeszközök valódiságát elismerték, és kiemelték a leletek tudományos fontosságát, az ásatás módszerét pedig mintaszerűnek, példamutatónak nevezték.

A 130 000 évtől 20 000 évig folyamatos fejlődést mutató bábonyi és szeleta típusú leletegyüttesnek, illetve a többi, őskőkorszaki kultúra jelenlétének köszönhetően az egyik legjelentősebb, őstörténeti nevezetessége Európának.

Kutatástörténet[szerkesztés]

Az Országjárás 1942. évi évfolyamában meg lett említve, hogy a Bükk egyik nevezetes barlangja, amely Lillafüreden található. 1947-ig a tíz nagy ásatás 12 méter vastag kitöltést harántolt. Az itt talált, babérlevél alakú kőeszközök alapján, a hegység más barlangjaira is jellemző, eszközkészítő ipart 1953 óta a nemzetközi szakirodalom szeleta-kultúrának nevezi.

Az ásatások során feltárt rétegek közül, alulról a másodikból került elő a legrégebbi, régészeti anyag, a bábonyi kultúra és a taubachi kultúra eszközei. A harmadik rétegben voltak a szeleta-kultúra, a jankovich kultúra és a két moustéri kultúra maradványai. A mellékág és az előcsarnok találkozásában az Istállós-kői-barlangból megismert aurignaci kultúra leletanyaga került elő. A hatodik rétegből hideg környezetre utaló, gerinces maradványok váltak ismertté. A réteg felső részének a kora, korhatározás alapján 22 000 év körüli volt, amely azt jelzi, hogy az utolsó eljegesedés hidegcsúcsához közeli időszakban is lakott volt a barlang. A holocén réteg egyik része az újkőkorszaki réteg, amelyből csiszolt kőbalták, kőpengék, agancseszközök, csontárak, obszidián magkő és kerámiák kerültek elő. A holocén réteg másik része az újkőkorszaki leleteknél fiatalabb leletanyagot tartalmazó réteg és ezek a leletek a kyjatice kultúrába tartoznak.

1951-ben régészeti védelem alá helyezték. Az 1980. évi Karszt és Barlang 1. félévi számában nyilvánosságra hozták a kiemelt jelentőségű barlangnak a barlangkataszteri számát. 1982-től Magyarország egyik fokozottan védett barlangja lett. Az 1984-ben megjelent, „Magyarország barlangjai” című könyv országos barlanglistájában szerepel a neve és egy térképen van a helye jelölve, valamint ott van a biológiai szempontból részlegesen feldolgozott, magyarországi barlangok között és a régészeti szempontból kutatott, jelentősebb, magyarországi barlangok között.

A 2003-ban napvilágot látott, „Magyarország fokozottan védett barlangjai” című könyvben az olvasható, hogy Hámor területén, 347 méter tengerszint feletti magasságban nyílik, 115 méter hosszú, 16,5 méter függőleges kiterjedésű és 63 méter vízszintes kiterjedésű. A 2005-ben kiadott, „Magyar hegyisport és turista enciklopédia” című könyvben található egy szócikk a barlangról, amely szerint 347 méter tengerszint feletti magasságban nyílik és 115 méter hosszú, valamint 1906-ban itt végezték az első, eredményes, őskőkorszaki eszközt feltáró, barlangi ásatást és a középső őskőkorszaktól a korai vaskorig volt a menedéke az őskőkorszak vadászó és gyűjtögető népcsoportjának, illetve a későbbi, földművelő és állattenyésztő, őskori népeknek. 2013-tól a belügyminiszter 43/2013. (VIII. 9.) BM rendelete szerint régészeti szempontból jelentős barlangnak minősül.

Irodalom[szerkesztés]

További irodalom[szerkesztés]

  • Kadić Ottokár: A hámori ősember kutatásának mai állása. Archaeologiai Értesítő, 1911. 164–179. old.
  • Kadić Ottokár: A Szeleta-barlang kutatásának eredményei. A Magyar Királyi Földtani Intézet Évkönyve, 1915. (23. évf.) 4. füz. 147–278. old.
  • Vértes László: Az őskőkor és az átmeneti kőkor emlékei Magyarországon. Akadémiai Kiadó, Bp. 1965.

További információk[szerkesztés]