Lengyel-barlang

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Lengyel-barlang
Hossz 540 m
Mélység 70 m
Magasság 0 m
Függőleges kiterjedés 70 m
Tengerszint feletti magasság 305 m
Ország Magyarország
Település Tatabánya
Földrajzi táj Gerecse
Barlangkataszteri szám 4630-22
Elhelyezkedése
Lengyel-barlang (Magyarország)
Lengyel-barlang
Lengyel-barlang
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 47° 35′ 010″, k. h. 18° 25′ 10″Koordináták: é. sz. 47° 35′ 010″, k. h. 18° 25′ 10″

A Lengyel-barlang egy fokozottan védett barlang. Tatabánya külterületén található. A Gerecse hat fokozottan védett barlangja közül az egyik. A hegység harmadik leghosszabb barlangja, a leghosszabb a Keselő-hegyi-barlang, a második leghosszabb a Pisznice-barlang és a hegység második legmélyebb barlangja a Keselő-hegyi-barlang mögött. A Keselő-hegyi-barlang felfedezéséig a hegység leghosszabb barlangja volt. Hírhedt a veszélyes bejárhatóságáról, amelyet a levegő nagy szén-dioxid tartalma okoz.

Leírása[szerkesztés]

A Kő-hegy fennsíkján található. Egy felszíni horpadásból kiemelkedő szikla tövében nyíló bejárata szögletes, fél méter széles és nyolcvan centiméter hosszú, amely köré betonból készült építményt építettek vasajtóval és szellőzőnyílásokkal. A nagy méretű építmény megtalálása a bozótban mégis nehéz. Felső triász, dachsteini mészkőben keletkezett. A járatrendszere bonyolult, amelynek a kialakulását a tektonika jelentősen meghatározta. Körülbelül 30–35 méteres mélységig, ez az úgynevezett felső rész a letompult formák jellemzők, például gömbüstük és gömbfülkék. Ez a karsztvízszint alatti kialakulásnak a jele. Az alsó részen a recens, oldási mikroformák vannak többségben. Volt olyan időszak is a barlang történetében, amikor víznyelőként működött. A Megalodusos-folyosó falán megalodusok metszetei figyelhetők meg.

A denevérek közül megtalálhatók járataiban a kis patkósdenevér és a közönséges denevér. Juhász Márton 1994-ben megjelent tanulmánya szerint jelentős, állandó, téli szálláshely. Állítólag az 1930-as évek elején Tasnádi Kubacska András pleisztocén, alsó würm csontmaradványokat talált a barlang bejárati szakaszában. Valószínű azonban, hogy elírták, vagy elkeverték a múzeumi lelőhelycédulát és a leletek valójában Solymár környékéről származnak. A barlangi farkas, barlangi oroszlán, bölény és óriásszarvas csontokat Jánossy Dénes határozta és vizsgálta meg (Juhász 2003). Kordos László könyve szerint nem voltak benne barlangi farkas és bölény csontok, helyettük barlangi medve, mammut és szamár (Asinus hydruntinus), valamint barlangi oroszlán és óriásszarvas csontok előkerüléséről írt. A leletek a Magyar Természettudományi Múzeum Őslénytárába kerültek. A publikálatlan őslénytani anyagból Vértes László egy óriásszarvas agancstöredéken és egy növényevő csigolyáján, emberkéztől származó bevágásokat, karcolásokat fedezett fel, amelyek szerinte a mousteri kultúrájú ember tevékenységének a nyomai. A barlang ezért őslénytani és régészeti lelőhely is.

Rozsomákcsont a Lengyel-barlangon kívül eddig hét magyarországi barlangból került elő, a Király-kúti-zsombolyból, a Pes-kő-barlangból, a Pilisszántói-kőfülkéből, a Puskaporosi-kőfülkéből, a Remete-barlangból, a Remete-hegyi-kőfülkéből és a Suba-lyukból.

A Duna–Ipoly Nemzeti Park területén nyílik. A lezárt barlang bejárásához engedély kell. Elég az alapfelszerelés használata, de alkalmazni kell kötélbiztosítást. Csak elektromos világítóeszközzel látogatható. A denevérek téli nyugalmi időszakában a látogatása tilos. Azokon a helyeken, ahol nehéz volt a közlekedés létrákat helyeztek el. A bejárása nehéz és veszélyes, mert a Nehéz-terem térségében a levegő szén-dioxid tartalma meghaladja az 5 %-ot ősszel. A levegő átlaghőmérséklete a többi, hazai barlanghoz viszonyítva átlagos.

Előfordul az irodalmában bánhidai Ördög-lyuk (Kordos 1984), Bánhidai-ördöglyuk (Juhász 2003), Gáz-barlang (Székely 1994), a Gáz-barlang nevet a magas szén-dioxid tartalmú levegője miatt kapta, Gázbarlang (Bathó 1961), Gázos-barlang (Kordos 1984), Kőhegyi-barlang (Kordos 1984), Kőhegyi barlang (Kadić 1952), Kőhegyi-ördöglyuk (Székely 1994), Kőhegyi-Ördöglyuk (Bertalan, Schőnviszky 1973–1974), Kőhegyi Ördöglyuk (Schőnviszky 1962), Kő-hegyi-Ördöglyuk (Bertalan, Schőnviszky 1973–1974), Kő-hegyi Ördög-lyuk (Bertalan, Schőnviszky 1973–1974), Lengyel barlang (Vigh 1937), Lengyelbarlang (Dénes 1963), Mammut-barlang (Szilvássy 1956), a Mammut-barlang nevet a benne talált mammutcsont miatt kapta, Mammutbarlang (Balázs, Csekő 1958), Mammut barlang (Radó 1956), Mammutos-utvesztő (Bertalan, Schőnviszky 1973–1974), Mammutos-útvesztő (Székely 1994), Mammutos útvesztő (Kordos 1984), Mamutos-útvesztő (Juhász 2003), Ördög-lyuk (Kordos 1984), Ördöglyuk (Vigh 1937), Tatabányai-ördöglyuk (Székely 1994) és Tatabányai Ördöglyuk (Jakucs, Kessler 1962) néven is. A Gyurkó-lápai-barlang egyik neve szintén Lengyel-barlang. Hasonló nevű barlang a szintén tatabányai Lengyel-szakadék, amely a Lengyel-barlangtól körülbelül 30 méterre nyílik. Kordos László az 1984-ben megjelent könyvében nem ajánlja a régi Ördög-lyuk név használatát, mert több ördöglyuk is van Magyarországon. A Lengyel-barlang nevet valószínűleg az őslénytani ásatásán segédkező lengyel kitelepítettek miatt kapta.

Kutatástörténete[szerkesztés]

A barlang 1930-ban történt, a Pannónia Turista Egyesület tagjai által végrehajtott bejárásról először Vigh Gyula írása tudósít. A legmélyebbre, 36 méteres mélységbe Schőnviszky László és Barbie Lajos jutottak le, a többieknek a rossz levegő miatt kellett visszafordulniuk a végpont elérése előtt. Ez az első konkrét időpont és esemény a Lengyel-barlang történetében. Kordos László 1984-ben megjelent könyve szerint az első bejárása 1929-ben történt. Az 1930-as évek elején őslénytani ásatást végzett a Bejárati-teremben Tasnádi Kubacska András lengyel kitelepítettekkel. Nyomtatásban először 1934-ben jelent meg a neve. 1934-ben a nem messze található Szelim-lyukban ásatást végző Gaál István két előmunkása 37 méter mélységig járta be (Juhász 2003). Lendvay Bende Ákosnak az 1967-ben megjelent tanulmánya szerint a két munkással tartott Gaál István is. 1934-ben, vagy 1935-ben Kessler Hubert kényszerült idő előtt elhagyni a barlangot a rossz levegő okozta erős fejfájás miatt. Kessler Hubert ismerte fel, hogy a magas szén-dioxid tartalmú levegő okozza a tüneteket (Juhász 2003). Kessler Hubert kétszer is járt benne és két előmunkásával egy 37 méter mélyen található teremből barlangi medve és mammut csontokat gyűjtöttek (Kadić 1952). Kessler Hubert 20 méter mélységig jutott és Leél-Őssy Sándor is idáig járta be Lendvay Bende Ákos 1967-ben megjelent tanulmánya alapján. Az Elektromos Turisták Kováts Ferenc vezetésével körülbelül 100 méter hosszú szakaszát járták be.

1956-ban a Szilvássy Gyula vezette Legfőbb Ügyészség Barlangkutató Csoportjának tagjai levegőmintákat vettek a barlangból, amelyek azonban megsemmisültek az 1956-os forradalom idején és ezért a vizsgálatuk nem történt meg. 1956-ban a barlang körülbelül 68 méter mély volt. 1958-ban az Élelmezésügyi Minisztérium Barlangkutató Csoportjának a tagjai légzőkészülékek segítségével többször vettek levegőmintát, amelyeket Ernst Lajos vizsgált és megállapították, hogy a mély zónában, valószínűleg a Nehéz-teremben a levegő szén-dioxid tartalma eléri a 3,3 %-ot. Kordos Lászlónak az 1984-ben megjelent könyve szerint az első, 1957-es gázelemzés során is 3,3 % volt ez az érték. 1959-ben szintén leszálltak légzőkészülékekkel a Vörös Meteor néhány barlangkutatójával közösen, azonban feltárást a rendelkezésre álló kevés idő miatt nem tudtak végezni a legmélyebb pontján. Ezeket a vizsgálatokat Balázs Dénes és Csekő Árpád irányította.

1960-tól új részek felfedezésének céljából a Lokomotív Természetbarát Egyesület Vasútépítő Osztálya Barlangkutató Csoportjának a tagjai végeztek feltáró munkát benne. 1961-ben arról számoltak be, hogy nem érzékelték a magas szén-dioxid tartalmú levegő okozta tüneteket a járatokban és a nyolcadik szinten az agyagban állatcsontokat találtak. Ugyanebből a beszámolóból derül ki, hogy a barlangot lezárták a csoport tagjai, valamint sok denevért figyeltek meg a barlangban. 1962-ben megtalálták a Hajót, 1965-ben 70 méteres mélységig (Juhász 2003) jutottak le és csontok kerültek elő belőle, amiket átadtak a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat illetékes szakbizottságának. 1967-ben megjelent egy részletes tanulmány, amelyet Lendvay Bende Ákos írt. Ebben a tanulmányban az olvasható, hogy az 1962-ben megjelent Jakucs László és Kessler Hubert által szerkesztett, „A barlangok világa” című könyvben, amelyben a vonatkozó részt Leél-Őssy Sándor és Radó Denise írták a barlang hossza 20 méternek van írva. Ez a megállapítás azonban téves, mert a könyvben 25 méternél mélyebbnek van leírva. Ez a megállapítása okozhatta Lendvay Bende Ákosnak azt a megjegyzését, hogy Kessler Hubert és Leél-Őssy Sándor csak 20 méterig tudtak lehatolni. 1968-ban újból lezárta a Fényes Elek Barlangkutató Csoport.

Ezután még mellékjáratokat is felfedeztek és klimatológiai vizsgálatokat folytattak, valamint geodéziai felmérést végeztek benne és elkészítették a térképét a csoporttagok. Ekkor becslés alapján 270 méter lehetett a barlang hosszúsága, amiből 180 méter volt felmérve, mélysége pedig pontosan 72,7 méter volt. A mérési munkában Lendvay Ákos, Csontos Erzsébet, Sárándy Irén, Prátpál Árpád és Turi Péter vettek részt. Az MKBT térképtárban található, alaprajzi térkép 30 méter mélységig ábrázolja nyolc külön lapon. 1976-ban országos jelentőségű barlangnak nyilvánították. Az 1977. május 30-án összeállított, országos jelentőségű barlangok listáján szintén szerepel. Az 1977. december 31-i állapot szerint 73 méteres mélységével az ország 33. legmélyebb és körülbelül 400 méteres hosszával az ország 28. leghosszabb barlangja (Kordos 1978). 1978-ban a vázlatos felmérés szerint a hossza 550 méter volt. Ugyanebben az évben a Kőbányai Barlangkutató és Hegymászó Szakosztály Fényes Elek Csoportja klímaméréssorozatot kezdett el benne (Lendvay 1978 november–december). Az elemzéseket Tihanyi Péter és Bajna Bálint végezték (Lendvay 1978 november–december). 1980-ban elkészült a barlangot lezáró építmény és a bejárat előtti terület kiépítésekor holocén csontmaradványokat gyűjtött Lendvay Ákos (Kordos 1994). 1980-ban a Lengyel-barlangban rendezték meg a Marcel Loubens kupát és ebből az alkalomból a Guanó-teremig telefonvonalat építettek ki. Az 1980. évi Karszt és Barlang 1. félévi számában nyilvánosságra hozták a barlangkataszteri számát.

1982 óta fokozottan védett barlang a morfológiai értékei, a különleges klímája, a hazai viszonylatban nagy kiterjedése, az őslénytani és a régészeti leletei miatt. 1983-ban a Guanó-terem alatti ág végpontján holocén csontokat találtak (Kordos 1994). 1983-tól kezdte el kutatni a klimatológiáját és a hidrológiai viszonyait, valamint denevér megfigyeléseket végzett benne a Vértes László Karszt- és Barlangkutató Csoport. A méréseik szerint a levegő szén-dioxid tartalma ősszel több mint 5 %, a Nehéz-terem környékén. Az 1984-ben megjelent, „Magyarország barlangjai” című könyv részletesen ismerteti a barlangot, az országos barlanglistában szerepel a neve és öt névváltozata, valamint egy térképen van a helye feltüntetve. 1988-tól a Gerecse Barlangkutató Egyesület tagjai kutatták.

1991-től az MTA Atommagkutató Intézete Nyomdetektor Csoportja radonméréseket végzett a barlangban. 1991–1992-ben a Tatabányai Barlangkutató Egyesület két tagja, Gál István és Polacsek Zsolt készített egy részletes, hossz-szelvény térképet és egy alaprajzi térképet, amely négy lapra lett szerkesztve. A két tatabányai egyesület feltárásainak eredményeként majdnem elérte a járatrendszer az 550 méteres hosszúságot. Az 1992-ben befejezett felmérés szerint 580 méter hosszú, azonban utólag kiderült, hogy ez a hosszúságadat téves, valamint 69,9 méter mély volt. A 2003-ban megjelent, „Magyarország fokozottan védett barlangjai” című könyvben az olvasható, hogy 585 méter hosszú, 70 méter függőleges kiterjedésű, 70 méter mély és a vízszintes kiterjedése 38 méter. A 2005-ben kiadott, „Magyar hegyisport és turista enciklopédia” című könyv szerint 585 méter hosszú és 70 méter mély. 2010-ben Polacsek Zsolt vezetésével újra fel lett mérve és új térképek készültek a járatairól.

Irodalom[szerkesztés]

További irodalom[szerkesztés]

  • Bathó Norbert: Barangolás a Gerecse barlangjaiban... A tájékozódás sportja. Tata, 1962. aug. (Tábori kiadás.) 24–25. old.
  • Cramer, Helmuth – Kolb, H[einrich] – Vigh [Gyula] J.: Weitere Beiträge zur Geologie ungarischer Karstgebiete. Beobachtungen im Gerecse-Gebirge. Mitteilungen über Höhlen- und Karstforschung, 1931. Berlin. 1–9, 33–40. old.
  • Gaál István: A Gerecse hegység egyik legérdekesebb barlangcsoportja. Földgömb, 1934. (5. évf.) 328–329. old.
  • Gyémánt Gyula: A Déli-Gerecse karsztos jelenségei és ezek összefüggései a bányászattal. Tatabányai Szénbányák műszaki-közgazdasági közleményei, 1971. (10. évf.) 160–163. old.
  • Kokas János: Barangolás Bánhida barlangjaiban. Tóváros, Lindenberg Ny. 1935. 7 old.
  • Szabó Ferenc: Magyarország barlangjai. In: Túravezetők kézikönyve. I. rész. Sport Lap- és Könyvkiadó. Bp. 136–146. old.
  • Viktor Klára: A kövek beszélnek. A Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat 25. vándorgyűlése. Dolgozók Lapja, (Tatabánya) 1980. július 1. 3. old. (Egy fénykép.)
  • –: Magyar Turista Élet, 1936. (4. évf.) 17. sz.
  • –: Barlangok. Természetjárás, 1957. (3. évf.) 4. sz. 12. old.

További információk[szerkesztés]