Arany-lyuk (Budakalász)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Arany-lyuk
A barlang bejárata
A barlang bejárata
Hossz92 m
Mélység42 m
Magasság0 m
Függőleges kiterjedés42 m
Tengerszint feletti magasságkörülbelül 400 m
Ország Magyarország
Település Budakalász
Földrajzi táj Pilis
Típus hévizes eredetű, inaktív
Barlangkataszteri szám 4820-8
Elhelyezkedése
Arany-lyuk (Magyarország)
Arany-lyuk
Arany-lyuk
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 47° 37′ 08″, k. h. 18° 59′ 32″Koordináták: é. sz. 47° 37′ 08″, k. h. 18° 59′ 32″
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Arany-lyuk témájú médiaállományokat.

Az Arany-lyuk megkülönböztetetten védett barlang. A Duna–Ipoly Nemzeti Parkban, a Pilis hegységben található.

Leírás[szerkesztés]

A Csillaghegyről induló és a Nagy-Kevélyre vezető, piros sáv jelzésű gerincút mellett, az úttól északra, néhány méterre, Budakalászon, hegygerincen, sziklás és bozótos részen, az Ezüst-nyeregnek a Nagy-Kevély felőli oldalán nyílik. A turistaút jobb oldalán, még a piros négyzet jelzésű ösvény becsatlakozása előtt található. A turistatérképek rossz helyen jelölik és a piros négyzettel való találkozás után tüntetik fel a helyét. A bejárat mellett régen volt egy kis méretű, 10 méter átmérőjű, hét méter mély, rogyott dolina, amelynek az alján egy kis méretű, inaktív víznyelő nyílt.

A zsomboly bejárata egy három méter hosszú, két méter széles, függőleges tengelyirányú, természetes jellegű, ovális alakú nyílás. Mint a környék többi barlangja, valószínűleg az Arany-lyuk is hévizes kialakulású. Szentes György szerint hévizes eredetű és később a hideg víz, valamint mechanikai hatások módosították. Szenthe István szerint csak a hévizek játszottak szerepet a képződésében, mert a felszínről a víz nem tud leszivárogni a vízzáró agyagréteg miatt. Egy aknával kezdődik, amely felül oligocén, hárshegyi homokkőben, alul felső triász, dachsteini mészkőben jött létre. Elágazó és többszintes barlang. Kürtő, akna, gömbfülke, gömbüst, hullámkagyló, ujjbegykarr, függőcseppkő, állócseppkő, cseppkőléc, cseppkőbekérgezés, cseppkőlefolyás, mikrotetaráta, kristályos borsókő és gömbös borsókő fordul elő benne. A felfedezésétől kezdve nagyon erősen pusztul és állandóan eltömődik. A barlang nagy része barlangjáró alapfelszereléssel járható, de a bejárásához kötéltechnikai eszközök alkalmazása szükséges. A megtekintéséhez a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság engedélye szükséges.

Előfordul az irodalmában Aranyhegyi-barlang (Leél-Őssy 1958), Arany-hegyi barlang (Sásdi 2000), Aranyhegyi barlang (Bertalan 1976), Aranylyuk (Leél-Őssy 1958), Aranylyuk-zsomboly (Bertalan 1976), Kevélyi Aranyluk barlang (Venkovits 1949), Nagykevélyi-barlang (Kordos 1984), Nagy-kevélyi-barlang (Sásdi 2000) és Nagykevélyi barlang (Bertalan 1976) néven is.

Kutatástörténet[szerkesztés]

A Nagy-teremnél, a falon egy 1932-es évszám olvasható. Révai Ernő 1938-ban arról számolt be, hogy 70 méter hosszan feltárták a barlangot. 1941 és 1943 között, az időközben beomlott bejáratot Venkovits István tette megint járhatóvá, valamint robbantással járatbővítést végzett. Venkovits István valószínűleg 1943-ban, vesztett pontokkal felmérte, amelynek alapján egy fénymásolt, alaprajzi barlangtérképet rajzolt. Egy szögmérés téves, emiatt az alsó járatok iránya hibás. 1951–1953-ban Leél-Őssy Sándor a II. sz. aknáig jutott, majd eltömődött a barlang és az alsó rész hozzáférhetetlenné vált. Az 1955-ben napvilágot látott, „Pilis útikalauz” című könyv szerint a gerincen található a kürtője. Az 1958-ban megjelent, Leél-Őssy Sándor által írt tanulmányban le van írva és egy térképvázlaton van a helye megjelölve.

1961-ben a Vörös Meteor Barlangkutató Csoport tagjai tették járhatóvá az eltömődött részt, akiket Szentes György vezetett. 1961-ben Szentes György egy barlangtérképet rajzolt, amely elveszett. Az 1962-ben kiadott, „A barlangok világa” című könyv szerint az Ezüst-hegy és a Nagy-Kevély közötti nyeregben, a gerincút közelében, sűrű cserjésben található. Körülbelül 15 méter hosszú és egy függőleges, valamint egy ferde folyosóból áll a hévizes eredetű barlang, amelyben jellegzetes gömbfülkék vannak. 1965-től a Szabó József Geológiai Technikum Barlangkutató Csoport folytatta a harcot az állandó eltömődéssel. 1968-ban az eltömődés megakadályozása miatt a bejárati akna mélységét 2,5 méterrel süllyesztették. 1969-ben az I. sz. akna elé Szenthe István készített ácsolatot. A vizét Wehovszky Erzsébet és Kordos László vizsgálta. Klimatológiai vizsgálatokat a Szpeleológia Barlangkutató Csoport tagjai végeztek és biológiai megfigyeléseket is folytattak benne. 1969-ben állandó pontokkal, fokívvel és függőkompasszal mérte fel Kordos László és a felmérés alapján szerkesztett egy alaprajz barlangtérképet, egy kifejtett hossz-szelvény barlangtérképet és keresztmetszeteket.

A Szpeleológia Barlangkutató Csoport 1970. évi jelentésébe bekerült a barlang addigi kutatásának részletes feldolgozása. Az 1974-ben kiadott, „Pilis útikalauz” című könyvben le van írva. A leírásban az olvasható, hogy 75 méter hosszú és 40 méter mély. A Bertalan Károly és Schőnviszky László által összeállított, 1976-ban megjelent Magyar barlangtani bibliográfiában meg van említve a neve két irodalmi hivatkozással. Az 1976-ban befejezett, „Magyarország barlangleltára” című kézirat szerint az Ezüst-nyeregben, a gerincúttól 10 méterre, északra, egy nyiladékban, egy elhagyott mészkőfejtőtől 30 méterre, homokkőben van az aknaszerű nyílása. 75 méter hosszú, 40 méter mély, bonyolult, hévizes barlang, amelyben mozgó kőtörmelék található és emiatt a szűk átjárói időnként eltömődnek. A bejárása nagyon veszélyes, egyszerre nem mehetnek bele háromnál többen. A kéziratban három irodalmi hivatkozás alapján lett feldolgozva.

Az 1981. évi Karszt és Barlang 1–2. félévi számában nyilvánosságra hozták a barlangkataszteri számát. Az 1983. évi Karszt és Barlangban egy ábrán van jelölve a helye és meg van említve, hogy 410 méter tengerszint feletti magasságban helyezkedik el a 75 méter hosszú és 40 méter mély barlang. Az 1984-ben kiadott, „Magyarország barlangjai” című könyv országos barlanglistájában szerepel a neve három névváltozatával és egy térképen van a helye feltüntetve. 1990 márciusában Zih József szerkesztett egy alaprajzi barlangtérképet, valamint egy kiterített hossz-szelvény barlangtérképet Balázs L., Galambos A., Galambos P., Gyurin Gy. és Zih József felmérése alapján. Az 1991-ben megjelent, „A Pilis és a Visegrádi-hegység” című könyvben le van írva röviden, a leírás majdnem megegyezik az 1974-ben kiadott útikalauz leírásával.

A 2000-ben készült barlang nyilvántartólapja alapján 92 méter hosszú, 25,7 méter vízszintes kiterjedésű, körülbelül 360 köbméter térfogatú, 42 méter függőleges kiterjedésű és 42 méter mély. Az adatok részben részletes felmérés és részben becslés alapján lettek megállapítva. Szabadon látogatható. A kéziratban az olvasható, hogy a három első, kis aknája be van omolva. 2012-től megkülönböztetetten védett barlang a vidékfejlesztési miniszter 4/2012. (II. 24.) VM utasítása szerint. 2013-tól a vidékfejlesztési miniszter 58/2013. (VII. 11.) VM rendelete szerint a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság működési területén található barlang az igazgatóság hozzájárulásával látogatható.

Irodalom[szerkesztés]

További irodalom[szerkesztés]

  • Horváth János: Az ürömi Amfiteátrum-kőfejtő barlangjai. Kézirat. Budapest, 1967. november 19–29. Barlangtérképek fénymásolataival. Szpeleográfiai terepnapló mellékletei.
  • Révai Ernő: Barlanghírek. Természetbarát, 1938. (25. köt.) 3–4. sz. 15–16. old.
  • Révai Ernő: Barlangok világából. A TTE barlangkutatóinak rovata. Természetbarát, 1938. (26. köt.) 3–4. sz. 15–16. old. és 5–6. sz. 14–16. old.
  • Szenthe István: Karsztjelenségek és képződményeik fejlődéstörténete a Nagy-Kevély környékén. Egyetemi szakdolgozat. Kézirat. Budapest, 1969.
  • Venkovits István: Nagykevély környékének földtani vizsgálata. Kézirat, egyetemi szakdolgozat, Bp. 1949.
  • –: BETE Barlangnapló. Kézirat. 1. köt. 193

További információk[szerkesztés]