Ugrás a tartalomhoz

Oligocén

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Oligocén
(33,9 – 23,03 millió évvel ezelőtt)
Előző kor
Következő kor
Eocén
Miocén
Környezeti jellemzők
(átlagos értékek az időegységen belül)
Idővonal
A kainozoikum idő eseményei
m • v • sz
-65 —
-60 —
-55 —
-50 —
-45 —
-40 —
-35 —
-30 —
-25 —
-20 —
-15 —
-10 —
-5 —
0 —
6
7
8
9
10
11
5,332 –
3,600 Ma
7,246 –
5,332 Ma
11,608 –
7,246 Ma
13,82 –
11,608 Ma
15,97 –
13,82 Ma
20,43 –
15,97 Ma
23,03 –
20,43 Ma
28,4 ± 0,1 –
23,03 Ma
33,9 ± 0,1 –
28,4 ± 0,1 Ma
37,2 ± 0,1 –
33,9 ± 0,1 Ma
40,4 ± 0,2 –
37,2 ± 0,1 Ma
48,6 ± 0,2 –
40,4 ± 0,2 Ma
55,8 ± 0,2 –
48,6 ± 0,2 Ma
58,7 ± 0,2 –
55,8 ± 0,2 Ma
~61,1 –
58,7 ± 0,2 Ma
~65,5 ± 0,3 – ~61,1 Ma
1
2
3
4
5
Kainozoikum
Mezozoikum
NNegyedidőszak
P.Pleisztocén
Plio.Pliocén
1K-T esemény
2Paleocén-eocén
hőmérsékleti maximum

3Az Antarktisz első
állandó jégtakarója[1]
4Messinai sókrízis[2]
5Az észak-amerikai préri
kiterjedése
6Piacenzai (3,600 – 2,588 Ma)
7Gelasi (2,588 – 1,806 Ma)
8Calabriai (1,806 – 0,781 Ma)
9Ioni (0,781 – 0,126 Ma)
10Felső (0,126 – 0,0117 Ma)
11Holocén (0,0117 Ma – )
A kainozoikum eseményeinek
hozzávetőleges idővonala.
A skálán az évmilliók láthatók.
A kainozoikum 65 millió évének hőmérsékletváltozásai

Az oligocén földtörténeti kor 33,9 millió évvel ezelőtt (mya) kezdődött az eocén kor után és 23,03 mya zárult a miocén kor előtt.[3] A földtörténeti harmadidőszak paleogén periódusának harmadik, utolsó kora.

Átmeneti kornak tartják a trópusi eocén és a mai modern klímára már nagymértékben emlékeztető miocén között. Ebben az időszakban törtek elő a fűfélék és jelentek meg a füves puszták, szavannák, pampák az erdők rovására, és ebben az időszakban szorultak vissza a trópusi erdők az Egyenlítő környékére.

Az oligocén kezdetekor nagymértékű kihalás volt tapasztalható, melynek közvetlen következménye az európai fauna eltűnése és az ázsiai fauna ide történő beáramlása volt (kivéve a rágcsálókat és az erszényeseket). A korszak végét nem lehet konkrét időponthoz kötni, a miocén kezdetét egy általános lehűlés jelzi.

Tagolása

[szerkesztés]

A kort az alábbi két korszakra tagolják (a korábbitól a későbbi felé haladva):

Magyarországi felosztása:

Ősföldrajz

[szerkesztés]

A kontinensek tovább haladtak mai pozícióik felé.[4]

Az Antarktisz fokozatosan elszigetelődött, ahogy eltávolodott tőle Dél-Amerika is. Ausztrália már a jura kor óta leszakadóban volt róla, ám ez egy nagyon lassú folyamat volt. A pontos idejét nem tudjuk, hogy mikor alakult ki mélytengeri áramlás közöttük, de feltehetőleg az oligocén elején. Ugyancsak nem tudjuk pontosan, hogy a Dél-Amerikától elválasztó Drake-átjáró mikor nyílt ki teljesen,[5] csak azt, hogy a korai oligocéntól már beindult a hideg víz körkörös áramlása. A folyamat nem volt végleges, a Drake-átjáró még többször bezárult ebben az időszakban (29-22 millió évvel ezelőtt).[6]

Az óceáni kéreglemezek átrendeződése a Csendes-óceán északkeleti partjainál betetőződött. Ekkor alakult ki a Szent András-törésvonal, valamint ekkor fejeződött be a vulkáni tevékenység az Egyesült Államok nyugati partvidékének déli részein. Az egész észak-amerikai kontinens az óramutató járásával megegyezően kissé elfordult. A Sziklás-hegység ekkor volt a legmagasabb. Új vulkánok kezdték meg működésüket, ezúttal a kontinens belsejében, le egészen Mexikóig.[4]

31 és 26 millió évvel ezelőtt Etiópia és Jemen térségében is vulkáni tevékenység folyt, a Kelet-afrikai lemez mozgása következtében.[4] Az Alpok rohamosan emelkedett fel, ahogy Afrika egyre jobban összeütközött Európával, elzárva a Tethys-tenger maradványát a külvilágtól. A világtengerek szintje alacsonyabb volt, mint az eocénban, így nagy füves síkságok alakultak ki Észak-Amerikában és Európában is. Európa és Ázsia közül is eltűnt a víz, így a két kontinens összefüggő egészet alkotott. Valószínű, legalábbis a fauna hasonlóságából, hogy Eurázsia és Észak-Amerika közt is volt ekkor valamilyen kapcsolat.[7] Az oligocén végére ismét megemelkedett a tengerszint, sok terület víz alá került ismét.[8]

A Himalája felemelkedése is zajlott ekkor, de nem egészen egyértelmű, hogyan. Egyes elméletek szerint egy különálló mikrokontinens ütközése történt az eocénban, India pedig csak a késő oligocénban érte el Ázsiát.[9] Ekkor érte el a Tibeti-fennsík mai magasságát.[10]

Ahogy a szubdukció megjelent Dél-Amerika partjainál, úgy emelkedett ki az Andok is.[11]

Klíma

[szerkesztés]

Az oligocén kort folyamatos lehűlés jellemezte.[12] 33,5 millió évvel ezelőtt egy hirtelen és gyors lehűlés történt, ami alapjaiban hatott ki a bioszférára.[13] Az elemzések alapján a légköri oxigénizotópok aránya ebben a korban 1,3 ezrelékkel csökkent, ebből 0,3-0,4 ezrelékért volt felelős az Antarktisz eljegesedése, a többiért egy körülbelül 5-6 Celsius fokos lehűlés.[12] A körülbelül 300 ezer évig tartó folyamat végén a tengerek szintje világszerte 105 métert csökkent, a jégtakaró kiterjedése pedig az egész Földön negyedével volt nagyobb, mint ma.[14]

A jelenségnek komoly hatásai voltak. Eltűntek a Tibeti-fennsík tavai, Közép-Ázsia belseje pedig elkezdett száraz éghajlatúvá válni.[15] A sarkvidékek környékén az átlaghőmérséklet 5 fokot zuhant.[16] A Feröer-szigetek mellett végzett vizsgálatok alapján az oligocénban indult el a mélytengeri áramlás a Jeges-tenger és az Atlanti-óceán között.[17] Észak-Amerikából származó szárazföldi bizonyítékok alapján az eocénhez képest kevesebb mint a fele mennyiségű csapadék hullott.[12] Grönlandon megjelentek az első gleccserek.[18] Az Antarktiszon a jégtakaró elérte a tengert.[13]

Hogy mi okozta ezt a hirtelen lehűlést, csak sejteni lehet.[19] Nincs bizonyítékunk se olyan meteorit-becsapódásra, vagy vulkáni tevékenységre, aminek az ideje egybevágna ezzel.[12] Két, egymástól független esemény is közrejátszhatott. Lehetséges, hogy az egyik ok az Antarktisz körül kialakuló hideg áramlás volt. A második lehetőség a szén-dioxid szint hirtelen csökkenése.[20]

Ezt az eseményt követően meglehetősen kevés az információnk az oligocén klímájáról.[19] Annyi bizonyos, hogy időszakosan változó volt, és hol előretört, hol visszahúzódott a jégtakaró. Ezzel együtt járt egy újabb, 75 méteres vízszintcsökkenés a világtengerekben, ami a legnagyobb volt a földtörténeti újidőben.[12] Vannak rá adatok, hogy a sarkkörhöz közelebbi területeken is viszonylag meleg volt a klíma az eljegesedés ellenére,[21] de egyre északabbra haladva már jóval hidegebb volt.[22] Ezt pontosan nehéz meghatározni, mert regionálisan is eltérő módon változott a klíma.

Az oligocén végén, 26,5-24 millió évvel ezelőtt újabb, régiónként eltérő melegedés kezdődött, kivéve az immár jegesen maradt Antarktiszt.[19] A dél-ázsiai monszun jelensége ebben az időszakban már megjelent.[23] Az oligocén és a miocén határán egy körülbelül 400 ezer évig tartó hidegebb időszak köszöntött be.[24]

Bioszféra

[szerkesztés]

Az eocén meleg klímájához képest, amikor még a sarkkörön túl is éltek krokodilfélék, az oligocénban már a sarkok közelében állandósult a jégtakaró. A lehűlő klíma és az alacsony vízszint miatt a kontinensek között megnyíló földhidakon át a bioszféra jelentős mértékben átalakult és csökkent a fajgazdagság. Az oligocén végére a szárazföldi és tengeri állatok diverzitása a mélypontját érte el a földtörténeti újidőben, a korábbi erdős-dzsungeles tájat pedig felváltották az erdők és a cserjések. A Tethys-tenger bezáródásával elpusztult az egyedi trópusi közege.[12]

Flóra

[szerkesztés]

A kor folyamán a trópusi és szubtrópusi erdők megritkultak, a helyüket lombhullató erdők vették át. Ugyanekkor a meleg éghajlat hatására megnőtt a füves puszták és sivatagok száma. A fűfélék általános előretörése amúgy is jellemző a korszakra, amelyek elhagyták a vízpartokat és hatalmas üres területeket népesítettek be.[25] Mindazonáltal a kor végéig még nem szaporodtak el annyira, hogy a mai értelemben vett szavannák kialakulhassanak. Észak-Amerika növényvilágára ekkortájt például a kesudió- és licsifélék, rózsafélék, bükkfafélék, fenyőfélék, hüvelyes növények, sásfélék és páfrányfélék jellemzőek.[12] Miután az Antarktisz végérvényesen eljegesedett, a korábbi tundranövényzet már csak a tengerpartok közelében vegetált.[20]

A legtöbb ma ismert emlőscsalád már létezett az oligocén végén. Ezek között voltak primitív háromujjú lovak, orrszarvúak, tevék, szarvasfélék, és pekarik. A ragadozók között a kutyafélék, az ál-kardfogú macskák, medvék, menyétfélék, és a mosómedvefélék kezdték átvenni a Creodonta fajok helyét, akik a paleocén óta uralták az Óvilágot. A rágcsálók fajai robbanásszerűen fejlődtek ki, ahogy a legváltozatosabb ökológiai fülkéket foglalták el: elsősorban a talajlakó, magevő fajok terjedtek el a mókusszerű, fákról gyümölcsöt vagy termést gyűjtögető fajok rovására. A főemlősök, amelyek egykor Eurázsiában is jelen voltak, most visszaszorultak Afrikába és Dél-Amerikába.[26] Számos faj, mint a lófélék, az Entelodontidae, az orrszarvúak, a Merycoidodontoidea, és a tevefélék alkalmazkodni kezdtek az egyre nagyobb méreteket öltő füves pusztákhoz, és elsajátították a futás képességét. A Brontotheriidae már a korszak elején kihaltak, a Creodonták pedig az oligocén végére már csak Afrikában és a Közel-Keleten maradtak fenn. Az egykor oly sikeres, a jura kor óta létező Multituberculata csoport az oligocénban kihalt, egyedül a Gondwanatheria nemzetség tagjai maradtak még fenn.[27]

Az eocén és oligocén határán történt egy kihalási esemény, melyet a "Grande Coupure" ("nagy vágás") kifejezéssel is illetnek. A tengerszint-csökkenés miatt az addig Európát és Ázsiát elválasztó Turáni-tenger visszahúzódott, minek következtében orrszarvúfélék és kérődzők özönlöttek be Európába, kipusztítva az itt élő őshonos fajokat.[26] Számos változatos, és nagyra növő fajuk jelent meg, köztük a Paraceratherium, amely 6 méteres magasságával és 20 tonnás tömegével a Földön valaha élt egyik legnagyobb szárazföldi emlős volt. Ez a faj mindenesetre a kivétel volt a továbbra is meglehetősen kisméretű emlősök között. A legelső zsiráfok, szarvasok, disznófélék és szarvasmarhák ekkor jelentek meg.[26] Az első macskaféle, a Proailurus az oligocén végén alakult ki Ázsiában.[28]

Ázsia és Észak-Amerika között csekélyebb volt az átjárás.[26] Észak-Amerika középső részein a lehűlés a csigák, kétéltűek és hüllők fajait viselte meg, az emlősöket kevéssé érintette.[29] A krokodilokat és a vízi teknősöket szárazföldi teknősök váltották. A puhatestűek között gyakoribbá váltak a szárazságtűrő fajok.[30]

A földrajzilag elkülönült Ausztráliában és Dél-Amerikában sajátos élővilág alakult ki. Jellegzetes élőlényei voltak a félig elefántra, félig disznóra emlékeztető Pyrotheria, a bizarr kinézetű Astrapotheria patások, a Notoungulata, és a Litopterna. A Sebeosuchia krokodilfélék, a gyilokmadarak, és a ragadozó erszényes Metatheria képviselték a tápláléklánc csúcsát.[31]

Afrika is viszonylag elszigetelt volt ebben az időben. Állatvilágát masztodonok, szirtiborzok, Arsinoitherium és ősi formák képezték.[26] Az oligocén kori Egyiptomban hatalmas esőerdők nőttek.

A tengerekben a csigafajok, a kagylók, és a tüskésbőrűek megtizedelődtek a kor elején. Új fajok alakultak ki, de változatosságuk így sem volt már a régi. A tengeri emlősökről kevés fosszília áll rendelkezésre. A bálnafélék és a fogascetek éppen csak megjelentek, őseik pedig elkezdtek kihalni. mert a hidegebb és sötétebb vizekben nem tudtak olyan jól tájékozódni, mint a visszhanglokátorral rendelkező új fajok. A kékcápák ekkoriban jelentek meg az óceánokban, ahogy az első Desmostylia fajok (Behemotops). Az első úszólábúak is ekkor jelentek meg.[32]

Az óceánok

[szerkesztés]
A Tethys az oligocén elején

A ma ismert modern óceáni áramlatok ebben a korban kezdtek el kialakulni. Ez összefüggésben volt a lehűléssel, mely az oligocén kezdetén indult.[33] A Drake-átjáró és a Tasman-tenger kinyílása, a Tethys-tenger bezárulása, és a Grönland-Izland-Feröer közötti tenger alatti hátság kiemelkedése mind-mind fontos hatással voltak erre.[26]

A Drake-átjáró Dél-Amerika és az Antarktisz között nyílt ki. Attól a pillanattól fogva, hogy Ausztrália leszakadt az Antarktiszról, ez volt az utolsó akadálya annak, hogy ne alakuljon ki a déli kontinens körül egy körkörös áramlás.[34] Ez egy öngerjesztő folyamat volt, ami nemcsak a vizeket, de a szárazföldi klímát is alaposan lehűtötte. Az átjáró kialakulásának pontos ideje vita tárgya, de abban a legtöbben egyetértenek, hogy az eocén és az oligocén határán már léteznie kellett egy keskeny szakaszának.[35] Jelenleg a kb. 30 millió évvel ezelőtti keletkezést fogadják el a legtöbben.[33] A globális lehűlésben játszott szerepében sincs egyetértés: a rendelkezésre álló adatok alapján a lehűlés kb. 300 ezer év alatt ment végbe az oligocén elején, így más tényezőknek is számításba kellett jönnie.[33] A Tasman-tenger végleges kialakulását 34 millió évvel ezelőttre teszik.

Az oligocénban zárult be a Tethys-tenger is, amelynek szintén jelentős hatása volt a klímára. Ahogy Eurázsia és Afrika összeütköztek, továbbá ahogy India is összeütközött Ázsiával, megszűntek az Egyenlítő közeli körkörös áramlások.[36] Néhány új hegylánc is kialakult, mint a Zagrosz-hegység, ami további szén-dioxidot kötött le a légkörből, tovább segítve a lehűlést.[37]

Grönland, Izland és Feröer egy, a tektonikus folyamatok során kialakult hátság részei lettek, amely befolyásolta a mélytengeri áramlatokat.[38] Ez azért volt lényeges, mert a globális lehűlésben immár az Északi-sark környéki hideg vizek is szerepet játszottak.[38]

Természeti katasztrófák

[szerkesztés]

23 millió évvel ezelőtt (bár a pontos időpontot ma már vitatják) keletkezett Észak-Kanada Nunavut tartományában a Haughton-kráter, melyet egy kb. 2 km átmérőjű meteorit becsapódása okozott.[39] A kráter átmérője körülbelül 24 km.

Körülbelül 28-26 millió évvel ezelőtt keletkezett Coloradóban a La Garita-kaldera, egy hatalmas szupervulkán, mely az ismert földtörténet leghatalmasabb vulkánkitörése volt.[40]

Fordítás

[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben az Oligocene című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Zachos, J.C., Kump, L.R. (2005). „Carbon cycle feedbacks and the initiation of Antarctic gaciation in the earliest Oligocene”. Global and Planetary Change 47 (1), 51–66. o. DOI:10.1016/j.gloplacha.2005.01.001.  
  2. Krijgsman, W., Garcés, M.; Langereis, C.G.; Daams, R.; Van Dam, J.; Van Dr Meulen, A.J.; Agustí, J.; Cabrera, L. (1996). „A new chronology for the middle to late Miocene continental rcord in Spain”. Earth and Planetary Science Letters 142 (3–4), 367–380. o. DOI:10.1016/0012-821X(96)00109-4.  
  3. International Stratigraphic Chart. International Commission on Stratigraphy, 2020. (Hozzáférés: 2020. július 12.)
  4. a b c D. R. Prothero: TERTIARY TO PRESENT | Oligocene. 2005–01–01. 472–478. o. ISBN 978-0-12-369396-9 Hozzáférés: 2021. november 7.  
  5. Scher, Howie D. (2006. április 21.). „Timing and Climatic Consequences of the Opening of Drake Passage”. Science 312 (5772), 428–430. o. DOI:10.1126/science.1120044.  
  6. Lagabrielle, Yves, Yannick (2009. március 30.). „The tectonic history of Drake Passage and its possible impacts on global climate” (angol nyelven). Earth and Planetary Science Letters 279 (3), 197–211. o. DOI:10.1016/j.epsl.2008.12.037. ISSN 0012-821X.  
  7. Thomas Denk – Friðgeir Grímsson – Reinhard Zetter: The Biogeographic History of Iceland – The North Atlantic Land Bridge Revisited. 2011. 647–668. o. = Topics in Geobiology, ISBN 978-94-007-0372-8 Hozzáférés: 2021. november 7.  
  8. Filek, Thomas, Iris (2021. október 15.). „Environmental conditions during the late Oligocene transgression in the North Alpine Foreland Basin (Eferding Formation, Egerian) – A multidisciplinary approach” (angol nyelven). Palaeogeography, Palaeoclimatology, Palaeoecology 580, 110527. o. DOI:10.1016/j.palaeo.2021.110527. ISSN 0031-0182.  
  9. Hinsbergen, Douwe J. J. van, Guillaume (2012. május 15.). „Greater India Basin hypothesis and a two-stage Cenozoic collision between India and Asia” (angol nyelven). Proceedings of the National Academy of Sciences 109 (20), 7659–7664. o. DOI:10.1073/pnas.1117262109. ISSN 0027-8424. PMID 22547792.  
  10. DeCelles, Peter G., Paul (2007. január 30.). „High and dry in central Tibet during the Late Oligocene” (angol nyelven). Earth and Planetary Science Letters 253 (3), 389–401. o. DOI:10.1016/j.epsl.2006.11.001. ISSN 0012-821X.  
  11. Thomas T. Veblen – Kenneth R. Young – A. R. Orme: The physical geography of South America. Library Genesis. 2007. ISBN 978-0-19-531341-3 Hozzáférés: 2021. november 7.  
  12. a b c d e f g D. R. Prothero: TERTIARY TO PRESENT | Oligocene. 2005–01–01. 472–478. o. ISBN 978-0-12-369396-9 Hozzáférés: 2021. november 8.  
  13. a b William A. Berggren – Donald R. Prothero: EOCENE-OLIGOCENE CLIMATIC AND BIOTIC EVOLUTION: AN OVERVIEW. 2014–07–14. ISBN 978-1-4008-6292-4 Hozzáférés: 2021. november 8.  
  14. Katz, Miriam E., James D. (2008. május 1.). „Stepwise transition from the Eocene greenhouse to the Oligocene icehouse” (angol nyelven). Nature Geoscience 1 (5), 329–334. o. DOI:10.1038/ngeo179. ISSN 1752-0908.  
  15. Dupont-Nivet, Guillaume, Cor G. (2007. február 1.). „Tibetan plateau aridification linked to global cooling at the Eocene–Oligocene transition” (angol nyelven). Nature 445 (7128), 635–638. o. DOI:10.1038/nature05516. ISSN 1476-4687.  
  16. Eldrett, James S., Ian C. (2009. június 1.). „Increased seasonality through the Eocene to Oligocene transition in northern high latitudes” (angol nyelven). Nature 459 (7249), 969–973. o. DOI:10.1038/nature08069. ISSN 1476-4687.  
  17. Davies, Richard, Jennifer (2001. április 1.). „Early Oligocene initiation of North Atlantic Deep Water formation” (angol nyelven). Nature 410 (6831), 917–920. o. DOI:10.1038/35073551. ISSN 1476-4687.  
  18. Eldrett, James S., Paul A. (2007. március 1.). „Continental ice in Greenland during the Eocene and Oligocene” (angol nyelven). Nature 446 (7132), 176–179. o. DOI:10.1038/nature05591. ISSN 1476-4687.  
  19. a b c O’Brien, Charlotte L., Ellen (2020. október 13.). „The enigma of Oligocene climate and global surface temperature evolution” (angol nyelven). Proceedings of the National Academy of Sciences 117 (41), 25302–25309. o. DOI:10.1073/pnas.2003914117. ISSN 0027-8424. PMID 32989142.  
  20. a b J. E. Francis – S. Marenssi – R. Levy: Chapter 8 From Greenhouse to Icehouse – The Eocene/Oligocene in Antarctica. 2008–01–01. 309–368. o. = Antarctic Climate Evolution, 8. Hozzáférés: 2021. november 8.  
  21. Lear, C. H., P. A. (2000. január 14.). „Cenozoic Deep-Sea Temperatures and Global Ice Volumes from Mg/Ca in Benthic Foraminiferal Calcite”. Science 287 (5451), 269–272. o. DOI:10.1126/science.287.5451.269.  
  22. Liu, Zhonghui, David (2009. február 27.). „Global Cooling During the Eocene-Oligocene Climate Transition”. Science 323 (5918), 1187–1190. o. DOI:10.1126/science.1166368.  
  23. Wu, Fuli, Qingquan (2019. szeptember 26.). „Late Oligocene Tibetan Plateau Warming and Humidity: Evidence From a Sporopollen Record” (angol nyelven). Geochemistry, Geophysics, Geosystems 20 (1), 434–441. o. DOI:10.1029/2018GC007775. ISSN 1525-2027.  
  24. G. S. Wilson – S. F. Pekar – T. R. Naish: Chapter 9 The Oligocene–Miocene Boundary – Antarctic Climate Response to Orbital Forcing. 2008–01–01. 369–400. o. = Antarctic Climate Evolution, 8. Hozzáférés: 2021. november 8.  
  25. Sage, Rowan F. (2016. április 6.). „A portrait of the C4photosynthetic family on the 50th anniversary of its discovery: species number, evolutionary lineages, and Hall of Fame”. Journal of Experimental Botany 67 (14), 4039–4056. o. DOI:10.1093/jxb/erw156. ISSN 0022-0957.  
  26. a b c d e f D. R. Prothero: TERTIARY TO PRESENT | Oligocene. 2005–01–01. 472–478. o. ISBN 978-0-12-369396-9 Hozzáférés: 2021. november 11.  
  27. Prothero, Donald R. (1985/ed). „North American mammalian diversity and Eocene–Oligocene extinctions” (angol nyelven). Paleobiology 11 (4), 389–405. o. DOI:10.1017/S0094837300011696. ISSN 0094-8373.  
  28. http://news.nationalgeographic.com/news/2006/01/0111_060111_cat_evolution.html
  29. Zanazzi, Alessandro, Bruce J. (2007. február 1.). „Large temperature drop across the Eocene–Oligocene transition in central North America” (angol nyelven). Nature 445 (7128), 639–642. o. DOI:10.1038/nature05551. ISSN 1476-4687.  
  30. Juha Saarinen – Dimitra Mantzouka – Jakub Sakala: Aridity, Cooling, Open Vegetation, and the Evolution of Plants and Animals During the Cenozoic. 2020. 83–107. o. = Springer Textbooks in Earth Sciences, Geography and Environment, ISBN 978-3-030-35058-1 Hozzáférés: 2021. november 11.  
  31. Flynn, John J, Darin A (2003. június 15.). „The Tinguiririca Fauna, Chile: biochronology, paleoecology, biogeography, and a new earliest Oligocene South American Land Mammal ‘Age’” (angol nyelven). Palaeogeography, Palaeoclimatology, Palaeoecology 195 (3), 229–259. o. DOI:10.1016/S0031-0182(03)00360-2. ISSN 0031-0182.  
  32. http://news.nationalgeographic.com/news/2009/04/090422-seal-evolution-missing-link.html
  33. a b c Lyle, Mitchell, Timothy J. (2008. szeptember 26.). „Pacific Ocean and Cenozoic evolution of climate” (angol nyelven). Reviews of Geophysics 46 (2). DOI:10.1029/2005RG000190. ISSN 1944-9208.  
  34. Mackensen, Andreas (2004. december 1.). „Changing Southern Ocean palaeocirculation and effects on global climate” (angol nyelven). Antarctic Science 16 (4), 369–386. o. DOI:10.1017/S0954102004002202. ISSN 1365-2079.  
  35. Katz, Miriam E., J. R. (2011. május 27.). „Impact of Antarctic Circumpolar Current Development on Late Paleogene Ocean Structure”. Science 332 (6033), 1076–1079. o. DOI:10.1126/science.1202122.  
  36. von der Heydt, Anna (2008. május 1.). „The effect of gateways on ocean circulation patterns in the Cenozoic” (angol nyelven). Global and Planetary Change 62 (1), 132–146. o. DOI:10.1016/j.gloplacha.2007.11.006. ISSN 0921-8181.  
  37. Allen, Mark B. (2008. július 31.). „Arabia–Eurasia collision and the forcing of mid-Cenozoic global cooling” (angol nyelven). Palaeogeography, Palaeoclimatology, Palaeoecology 265 (1), 52–58. o. DOI:10.1016/j.palaeo.2008.04.021. ISSN 0031-0182.  
  38. a b Via, Rachael K. (2006. június 1.). „Evolution of Atlantic thermohaline circulation: Early Oligocene onset of deep-water production in the North Atlantic”. Geology 34 (6), 441–444. o. DOI:10.1130/G22545.1. ISSN 0091-7613.  
  39. Sherlock, Sarah C., John (2005. szeptember 26.). „Re-evaluating the age of the Haughton impact event” (angol nyelven). Meteoritics & Planetary Science 40 (12), 1777–1787. o. DOI:10.1111/j.1945-5100.2005.tb00146.x. ISSN 1945-5100.  
  40. Melina, Remy: What's the Biggest Volcanic Eruption Ever? (angol nyelven). livescience.com, 2010. november 10. (Hozzáférés: 2021. november 8.)