Úszólábúak

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Úszólábúak – Fókaalkatúak
Rozmárok (Odobenus sp.)
Rozmárok (Odobenus sp.)
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Főosztály: Négylábúak (Tetrapoda)
Osztály: Emlősök (Mammalia)
Alosztály: Elevenszülő emlősök (Theria)
Csoport: Eutheria
Alosztályág: Méhlepényesek (Placentalia)
Öregrend: Laurasiatheria
Csoport: Ferae
Rend: Ragadozók (Carnivora)
Alrend: Kutyaalkatúak (Caniformia)
Öregcsalád: Úszólábúak (Pinnipedia)
Családok
Hivatkozások
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Úszólábúak – Fókaalkatúak témájú kategóriát.

Az úszólábúak, fókaalkatúak vagy fókák (Pinnipedia) a ragadozók rendjének (Carnivora), a kutyaalkatúak alrendjének (Caniformia) egyik öregcsaládja. Korábbi rendszerekben eltérő volt a csoport klasszifikációs megítélése. Már az első rendszerek (pl. Linné rendszere) a ragadozó emlősök közé sorolták őket, és a többi ragadozóval való közeli rokonságukhoz nem férhet kétség. A magyarországi felsőoktatásban sokáig tanítottDudichLoksa-féle állatrendszerben külön rendet alkotnak, mely közvetlenül a ragadozók után áll a rendek sorában – ezzel kifejezve a jelentős életmódbeli eltérést, de egyben a közeli rokonságot is. Más rendszerekben (pl. Urania Állatvilág, Gondolat, Budapest) a ragadozók különálló alrendjét alkotják mint vízi ragadozók, szemben a szárazföldi ragadozó emlősökkel, ahová a kutya- és macskaszerűek tartoznak.

Anatómia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Csontozat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A fókák csontvázrendszerének kialakulása: egy szárazföldi ragadozó emlős és egy úszólábú csontozatának összehasonlítása.
A rozmár csontváza

A rend neve – úszólábúak –, jól kifejezi a legfeltűnőbb külső morfológiai sajátosságukat: a végtagok a vízi életmód következtében úszókká alakultak. Mind a mellső, mind a hátsó végtagok csontozata jelentősen módosult, az eredeti ujjpercek azonban továbbra is megmaradtak, úszóhártya köti össze őket. Az úszók feladata igen jelentős, erőteljes munkát végez – mind a vízben való úszáskor, mind a szárazföldi mozgás során –, így a még további pálcaszerű porcelemek is merevítik azokat. A csontrendszerük további jellegzetessége például a gerinccsigolyák mozgékonyságát lehetővé tévő speciális ízesülés (főképp a nyakcsigolyák fejlettek és mozgékonyak). A csontrendszer hasonlatosan a többi vízi életmódot folytató magzatburkos gerinceshez (halgyíkokIchtyosauria; cetekCetacea stb.) a csontszerkezet tömötté vált.

A fókák koponyája rövid, kerekded, az agykoponya igen fejlett, nagy térfogatú agyürege van. A szemek is igen fejlettek, az arckoponya szemürege tág. A fogrendszerük hasonlít a többi ragadozó emlősére: a metszőfogak kicsik, kúp alakúak; a szemfogak fejlettek, a rozmárfélék családjában (Odobenidae) nagyméretű agyarrá fejlődtek; az őrlőfogak (zápfogak)háromcsúcsúak, fejlettek.

Kültakaró[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kültakarójuk más emlősökéhez hasonlóan felhámból, irhából és a bőr alatti zsírrétegből áll: a felhámot és az irhát évente levedlik. A hólyagos fókák és a borjúfókák első vedlésére még az anyaméhben kerül sor; más fókák néhány hetes vagy hónapos korban vedlik le első szőrzetüket. Az irhában helyezkednek el a szőrtüszők, az izzadság- és a faggyúmirigyek. Szőrzetükben megkülönböztetjük a hosszabb, durva fedőszőröket és a és sűrűbb, rövid, finom belső szőrzetet.

Sok valódi fóka szőrzete jellegzetesen mintás; a hátuk többnyire sötétebb, mint a hasuk, hogy a vízben úszva jobban beleolvadjanak környezetükbe. A szín függhet a nemtől is: a szalagos fóka hímje például feltűnő, fekete-fehér, a nőstény rajzolata sokkal kevésbé élénk. A fülesfókák és a rozmárok egész teste azonos színű. A színezet a kortól is függ. A jégen ellő fókák kicsinyeinek rejtőszíne általában fehér, a szárazföldön szaporodó barátfókák és elefántfókák, valamint a fülesfókák viszont fekete vagy sötétbarna prémmel születnek.

Idegrendszer[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A rozmár fején jól látszanak az ajak fölött elhelyezkedő érzékelő szőrszálak, melyekkel a mechanikai ingereket és a hullámokat érzékelik.
Édesvízi fókafaj a kaszpi-tavi fóka (Phoca caspica).
Az antarktiszi medvefóka (Arctocephalus gazella)

A fókák agya nem nagyobb, mint a hasonló méretű szárazföldi ragadozóké, de barázdáltabb azoknál. Szemük a víz alatti látáshoz alkalmazkodott, kevés fényben is sok részletet képesek megkülönböztetni. A szárazon csak a közeli tárgyakat látják élesen. Szaglásuk elég jó. Társas életükben nagy jelentősége van egymás megszaglászásának.

Fontos érzékszervük a bajusz (vibrissae). A hosszú, merev szőrszálak legtöbbje, a felső ajkon nő, de vannak bajuszszálaik a szemük fölött (szemöldök) és az orrnyílások mellett is. A legsűrűbb a rozmár bajusza (600–700 szál). A bajuszszálakat tapintásra és a nyomáshullámok érzékelésére használják.

Kiválasztás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A fókáknak összetett veséjük van, ahogy a ceteknek is. Testnedveikben kevesebb a , mint a környező tengervízben, ezért vizeletükben több a só, mint a megivott tengervízben – ezzel együtt kevés tengervizet isznak; folyadékigényük nagyobb részét táplálékukból fedezik.

Életmódjuk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kölykeiket a szárazföldön vagy a tenger jegén, nagy telepekben hozzák világra. Egy nősténynek egyszerre csak egy, legfeljebb kettő kölyke születik. Bizonyos fajok nőstényei minden évben szülnek, más fajok csak kétévenként. A terhességi idő igen hosszú, a fiatal fókák fejletten jönnek a világra, az anya csak pár napig, esetleg egy hétig szoptatja őket. Ezután elkezdik tanulni a vadászatot, de még sokszor anyjuk által fogott zsákmányra szorulnak.

Táplálékuk főképpen halakból, rákokból és tengeri puhatestűekből áll, de egyesek a pingvineket és a kisebb fókákat is elkapják.

Vedleniük a vízen kívül kell, ezért évente kétszer is jól behatárolt földrajzi területeken, nagy telepekben gyűlnek össze. A közbenső időszakokban több ezer kilométerekre szerterajzanak.

A fókákon vérszívó tetvek élnek, elsősorban a szemek, az orr és a végbélnyílás körül.

Elterjedésük, élőhelyük[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A valódi fókák legtöbb faja a sarki jégen hozza világra utódait. Az Északi-sarkvidéken él a gyűrűsfóka, a pettyes fóka, a szalagos fóka, a kúpos fóka, a hólyagos fóka, a szakállas fóka és a grönlandi fóka, valamint a rozmár; a Déli-sarkvidéken a leopárdfóka, a rákevő fóka, a Weddell-fóka és a Ross-fóka.

A borjúfóka nem ragaszkodik a jéghez, ennek ellenére az északi félteke hűvösebb tengereiben él.

Az északi elefántfókák a Csendes-óceán északkeleti részén élnek, a déliek pedig a déli szélesség 40. fokától délre, valamennyi óceánban.

A valódi fókák közül csak a barátfókák kedvelik a meleg éghajlatot. Egyik fajuk a Földközi-tenger környékén, a másik a Hawaii-szigeteken él. Harmadik fajuk a Karib-tengerben élt, de kiirtották.

Fókák nemcsak a tengerben élnek, de egyes nagyobb tavakban is: a bajkáli fóka a Bajkál-tóban, a kaszpi fóka a Kaszpi-tengerben. A gyűrűsfóka a tengeren kívül az oroszországi Ladoga-tóban és a finnországi Saimaa-tóban, a borjúfóka a kanadai Ungava félsziget tavaiban is előfordul.

A fülesfókák a szárazföldön szaporodnak. Az Arctocephalus pusillus medvefókafaj egyik alfaja Dél-Afrikában él, a másik Ausztráliában. Az északi medvefókák a Csendes-óceán északi részén, az antarktiszi és a szubantarktikus medvefókák az Atlanti- és az Indiai-óceán sarkvidéki sávjában, illetve attól valamivel északra élnek. Egy-egy további faj otthona Guadalupe (Mexikó) térsége, a Galápagos-szigetek, a Juan Fernández-szigetek (Chile), Dél-Amerika partvidéke és Új-Zéland.

A kaliforniai oroszlánfóka egyik alfaja Kalifornia és Mexikó nyugati partjainál, a másik a Galápagos-szigeteken él; a harmadik alfaj mára kipusztult Japán térségéből. A Csendes-óceán északi részén él a Steller-féle oroszlánfóka. Egy-egy faj él Dél-Amerikában, Ausztráliában és Új-Zélandon.

Rendszerezés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források és ajánlott irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Dudich Endre–Loksa Imre: Állatrendszertan, Tankönyvkiadó, Bp., 1978
  • Géczy Barnabás: Ősállattan II. – Vertebrata paleontologia, Tankönyvkiadó, Bp., 1993
  • Urania Állatvilág V. – Emlősök, Gondolat Kiadó, Bp., 1969
  • Fazekas György–Szerényi Gábor: Biológia I. – Molekulák, élőlények, életműködések, Scolar Kiadó, Bp., 2002
  • Fókák (Megszűnt a lap. Te is segíthetsz megfelelő hivatkozást találni!)
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Úszólábúak témájú médiaállományokat.