Kainozoikum
| Kainozoikum (65,5 – 0 millió évvel ezelőtt) |
|||||
|
|||||
 |
|||||
|
|||||
A kainozoikum a legutóbbi a fanerozoikum eon három földtörténeti ideje közül: ma is zajlik. A fanerozoikum középidejét, a mezozoikumot követte.
Görög eredetű név (görög kainos= új, zoe=élet), fordították már újállatidőnek is. Az elnevezést John Philips használta először, 1840-ben.
Ez az „emlősök kora”, hiszen 65,6 millió évvel (mya) ezelőtt kezdődött, a köznapi kifejezéssel a dinoszauruszok kihalásaként emlegetett nagy kréta-harmadkor kihalás után.
Tartalomjegyzék
Felosztása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Két további korszakra bontják, a korábbi paleogénre és az ezt követő neogénre, amelyek további korokra bonthatók. A részletes felosztás következő.
Paleogén:
Neogén:
- Miocén (23-5,3 mya)
- Pliocén (5,3-1,8 mya)
- Pleisztocén (1,81-0,01155 mya)
- Holocén (11 500 évvel ezelőtt kezdődött; a jelenkor)
Használnak olyan felosztást is, amelyben a pleisztocén és holocén különválasztva alkotja a negyedidőszakot, ami pedig előtte van a kainozoikumból, az a harmadidőszak. (A legtöbb geológus azonban ezt az utóbbi – időben korábban kialakított – felosztást már nem ismeri el.)
Élet a kainozoikumban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
A kainozoikumban az emlősök kisszámú egyszerű és specializálatlan fajból a földi, vízi és légi élőlények sokszínű univerzumává fejlődtek, elfoglalva a kihalt fajok által hátrahagyott élettereket.
A kainozoikum ugynakkor nem csak az emlősök kora, hanem a szavannáké és az egymástól függő virágos növényeké és rovaroké is. Ebben a korszakban ugyancsak nagy fejlődésnek indultak a madarak. Az eocénben tűntek el a nyitvatermőkhöz tartozó magaspáfrányok. Az emberszabású majmok fejlődése az oligocénben kezdődött.
Geológiailag ez az a kor, amikor a kontinensek jelenlegi helyükre mozdultak. Ausztrália és Új-Guinea levált a Gondwanáról és északra sodródott, hogy Délkelet-Ázsiában kössön ki, az Antarktisz a Déli-sarkra került, az Atlanti-óceán kiszélesedett és később Dél-Amerika összeköttetésbe került Észak-Amerikával.
Éghajlata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
A mezozoikumi magas hőmérséklethez képest már az eocénben megkezdődött a lehűlés, a miocén végére pedig az Antraktiszon kialakult a jégtakaró, majd a harmadidőszak végén az északi pólus környezetében is megkezdődött az eljegesedés. A pleisztocénben az összefüggő jégtakaró Európában a mai Krakkóig, Amerikában New Yorkig ért. A jégkorszakok során a jégtakaró periodikusan hol előrenyomult, hol visszavonult.
A kainozoikum Magyarországon[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
A kainozoikum jó részében a Kárpát-medencét még elérték a Tethys-óceán nyúlványai. Az eocén végén és az oligocén elején a Magura-óceán nevű ág hullámzott itt. Ennek aljzata más lemezek alá mozdult és az alsó miocén végére felgyűrődött a Külső-Kárpátok. Tethys előrenyomuló és visszahúzódó nyúlványai többször elborították a területet, az itteni tengerrészek egészen az oligocén végéig kapcsolatban álltak a Tethysszel.
Ekkor az Alpok és a Dinári-hegység felgyűrődésével létrejött a Paratethys-medencerendszer, amely a Svájci Alpoktól Közép-Ázsiáig húzódott. Ennek üledékgyűjtői a beömlő folyóktól különböző mértékben kiédesedtek.
A középső miocéntől a Pannon-medence gyorsan süllyedni kezdett. A középső miocén végére összeköttetése megszűnt a Tethys-maradvány Földközi-tengerrel és kialakult a Pannon-tenger, ami fokozatosan töltődött fel, miközben vize kiédesedett. A pleisztocénban megemelkedtek a medencén belüli hegységek és a nagy folyók nagyjából mai helyüket vették fel. A pleisztocén kori eljegesedés során Magyarország periglaciális (azaz a jégtakaróhoz közeli, de jéggel nem borított) terület volt, amit üledékek bizonyítanak.
Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
- ↑ Zachos, J.C., Kump, L.R. (2005.). „Carbon cycle feedbacks and the initiation of Antarctic gaciation in the earliest Oligocene”. Global and Planetary Change 47 (1), 51–66. o. DOI:10.1016/j.gloplacha.2005.01.001.
- ↑ Krijgsman, W., Garcés, M.; Langereis, C.G.; Daams, R.; Van Dam, J.; Van Dr Meulen, A.J.; Agustí, J.; Cabrera, L. (1996.). „A new chronology for the middle to late Miocene continental rcord in Spain”. Earth and Planetary Science Letters 142 (3–4), 367–380. o. DOI:10.1016/0012-821X(96)00109-4.
További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
- Magyarország geológiája a kainozoikumban
- Magyarországi kainozoikum, összefoglaló térképekkel
- Történeti földtan – kainozoikum
- Magyarország hegyeinek kialakulása
- Kainozoikumi ősföldrajz vázlat, sok térképpel
