Pliocén

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Pliocén
(5,332 – 2,588 millió évvel ezelőtt)
Előző kor
Következő kor
miocén
pleisztocén

A pliocén a neogén földtörténeti idő két kora közül a második, amely 5,332 millió évvel ezelőtt kezdődött a miocén kor után, és 2,588 millió évvel ezelőtt ért véget a pleisztocén kor kezdetekor.[3]

A kort Sir Charles Lyell nevezte el, a pleión (több) és cénó (új) görög szavak után. A miocén és a pliocén határa a messinai sókrízis idejére esik, amikor a Földközi-tenger hosszabb időszakokra kiszáradt. A kor végét nagyjából az első európai gleccserképződésekre teszik.

Éghajlat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az utóbbi ötmillió év hőmérsékletváltozásai

A klíma egyre inkább hűvösebb és szárazabb lett, valamint élesen elhatárolódtak az évszakok, tehát hasonlított némiképp a maihoz. Az Antarktisz és az Északi-sark övezete állandóan fagyott területté változott, ahol a folyamatosan felhalmozódó hó- és jégtömeg is elősegítette a máig tartó nagy jégkorszakot.

Ősföldrajz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kontinensek ekkortájt már nagyjából a mai helyükön voltak, egészen apró eltérésekkel. Létrejött Észak- és Dél-Amerika között a panamai földszoros, melyen keresztül északi és déli állatok tudtak vándorolni, mindkét faunában hatalmas változásokat állítva be ezzel. Ám volt egy súlyosabb következménye is: megszűnt az Atlanti- és Csendes-óceán közötti közvetlen kapcsolat, melyen keresztül meleg tengeráramlatok jutottak az Atlanti-óceánba. Elindult a Golf-áramlat és annak hűtő hatása, mely elősegítette a jégkorszakot. Afrika és Európa összeértek,a Tethys-óceán végleg bezárult, mai maradványa a Földközi-tenger. Amerika és Ázsia között a tengerszint csökkenése miatt létrejött a Bering-földhíd.

Növényvilág[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kontinenseken a trópusi flóra háttérbe szorult a mérsékelt égöviekkel szemben. A már hatalmas prérik tovább terjeszkedtek az erdők rovására. A klimatikus viszonyok romlása közvetlen hatással volt a hidegnek ellenállni képes gerincesekre, különösképpen a krokodilokra.

Állatvilág[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A tengeri faunákban mind több mai is élő faj jelent meg. Az emlősök csoportjainak képviselői modernebb képet mutattak. Megszaporodtak és igen változatosak voltak a rágcsálók. A főemlősök közül a mai cerkófmajomfélék rokonságába tartozó óvilági majmok népesíteték be a szavannákat, míg az Australopithecusok Kelet- és Dél-Afrikában jelentek meg. A páratlanujjú patások hanyatlása igen határozottá vált: már csak néhány Chalicotherium, tapír, orrszarvú, és a mai lovakhoz igen közel álló ló képviselte őket. A párosujjú patások viszont éppen ellenkezőleg, fellendültek, főleg a modern kérődzőfélék (szarvas, zsiráf, szarvasmarha) által. Az ormányosok soha nem tapasztalt változatosságban népesítették be a Földet, hiszen a még élő számos masztodon és néhány Deinotherium mellett már megjelentek a valódi elefántok első képviselői is. A húsevő emlősök közül a Creodontiák kihaltak a miocén végén, és így szabaddá vált az út a modern ragadozók előtt. Tulajdonképpen már alig különböztek a mai formáiktól, de még tartotta magát közöttük a kardfogúmacska-félék különös csoportja is, amelyekből az európai pliocén legnagyobb ragadozója, a Machairodus a legismertebb. Dél-Amerikában az erszényesek és növényevő méhlepényesek voltak a meghatározóak (foghíjasok, erszényes patkány), Ausztráliában a tojásrakó emlősök és az erszényesek térhódítása a jellemző.

Tagolása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kort az alábbi két korszakra tagolják (a korábbitól a későbbi felé haladva):

Magyarországon a kárpát-medencei fauna változásai alapján a pliocént speciális magyar alemeletekre tagolják, illetve más nevekkel látták el:

A kárpát-medencei fauna a pliocén és pleisztocén között nem mutat nagyobb változást, ezért a felső pliocént és az alsó pleisztocént együttesen villányiumnak nevezik, amelynek első fele a beremendium, második – pleisztocénre eső – szakasza a kislángium.

Kronosztratigráfiailag csak két szakaszra tagolható a kárpát-medencei pliocén, a dáciai és romániai emeletekre.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Zachos, J.C., Kump, L.R. (2005.). „Carbon cycle feedbacks and the initiation of Antarctic gaciation in the earliest Oligocene”. Global and Planetary Change 47 (1), 51–66. o. DOI:10.1016/j.gloplacha.2005.01.001.  
  2. Krijgsman, W., Garcés, M.; Langereis, C.G.; Daams, R.; Van Dam, J.; Van Dr Meulen, A.J.; Agustí, J.; Cabrera, L. (1996.). „A new chronology for the middle to late Miocene continental rcord in Spain”. Earth and Planetary Science Letters 142 (3–4), 367–380. o. DOI:10.1016/0012-821X(96)00109-4.  
  3. International Stratigraphic Chart. International Commission on Stratigraphy, 2010. (Hozzáférés: 2011. július 28.)


|
-600
|
-550
|
-500
|
-450
|
-400
|
-350
|
-300
|
-250
|
-200
|
-150
|
-100
|
-50
|
0