Pekarifélék

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Infobox info icon.svg
Pekarifélék
Evolúciós időszak: Késő eocén – jelen
Örvös pekari (Pecari tajacu)
Örvös pekari (Pecari tajacu)
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Főosztály: Négylábúak (Tetrapoda)
Osztály: Emlősök (Mammalia)
Alosztály: Elevenszülők (Theria)
Alosztályág: Méhlepényesek (Placentalia)
Öregrend: Laurasiatheria
Rend: Párosujjú patások (Artiodactyla)
Alrend: Disznóalakúak (Suina)
Család: Pekarifélék (Tayassuidae)
Palmer, 1897
Szinonimák
  • Dicotylidae Turner, 1849
Elterjedés
Elterjedési területükElterjedési területük
Hivatkozások
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Pekarifélék témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Pekarifélék témájú kategóriát.

A pekarifélék (Tayassuidae) a párosujjú patások (Artiodactyla) rendjének egy családja. 3 nem és 4 ma élő faj tartozik a családba.

A pekariféléknél a disznófélékhez hasonlóan a hímet, nőstényt és fiatal állatot a kan, koca és malac szavakkal jelöljük.

A pekarifélék közepes méretű párosujjú emlősök, amelyek a disznóalakúak (Suina) alrendjéhez tartoznak, így rokonságban álnak a disznófélékkel, amelyekre egyébként hasonlítanak. E család fajai megtalálhatók Észak-Amerika délnyugati részén és Közép- és Dél-Amerika egész területén. Az állatok általában 90-130 centiméter hosszúak, és egy felnőtt pekari 20-40 kilogrammot nyomhat fajtól függően.

Az emberek sokszor összetévesztik a pekariféléket, amelyek az amerikai kontinensek endemikus élőlényei a disznófélékkel, amelyek Afro-Eurázsiából származnak. Az összetévesztést az elvadult házisertések is okozzák.

Megjelenésük[szerkesztés]

A pekarifélék közepes méretű állatok, amelyek igen hasonlítanak a disznófélékre. Mint a disznóknak, a pekariknak is porcos lemezben végződik az orruk, szemük pedig nagyon kicsi a fejükhöz képest. A disznókhoz hasonlóan a pekarik is a két középső ujjukon járnak, de eltérően az előbbiektől nekik a két szélső ujjuk hiányozhat. A pekarik gyomra három kamrás, de azért nem kérődzők, és bonyolultabb, mint a disznóké.[1]

Az állatok mindenevők, táplálékuk között szerepelnek kisebb állatok, de főképp gyökerek, füvek, magok és gyümölcsök. Felső állcsontjában ülő rövid, barázdált agyarai segítségére vannak a növényzet feltúrásában, amikor kis gerinctelen állatokra vadászik. A vaddisznó agyarával ellentétben, a pekarik agyara rövidebb és lefelé áll. Az állatok állkapcsa és agyara alkalmas a magok szétzúzására és a gyökerek felvágására.[1] Az agyarakat védekezésre is használják. A pekarik fogképlete a következő:

Ha egymáshoz dörzsölik agyaraikat, csikorgó hang keletkezik, és ez távol tartja legtöbbször a ragadozókat. A pekarik agressziv állatok, eltérően a disznóktól, őket nem lehet szelídíteni, mivel valószínűleg rátámadnának gondozóikra. Beszámolók vannak arról, hogy Bolívia északnyugati részén Madidi Nemzeti Park mellett nagyobb pekari csordák embereket sebeztek és öltek meg.[2]

A pekarifélék társas állatok és csordákba verődnek. Észrevettek már 100 tagú fehérajkú pekari (Tayassu pecari) csordát is, a Chaco-pekari (Catagonus wagneri) és az örvös pekari (Pecari tajacu) kisebb csordákban járnak. A kövületek azt mutatják, hogy a kihalt pekari-fajok is csordákban éltek.

A háton és mindkét szem alatt egy-egy mirigy található; a háti mirigy az óriás pekarinál (Pecari maximus) alig fejlett. A szagmirigyeket a terület megjelzésére használják, a terület 2,8 négyzetkilométeres is lehet. Egymáshoz dörzsölödve, a csorda tagjai egymást is megjelölik szagmirigyeikkel, így megerősítve a családi köteléket. A szag fontos az állatok számára, mivel látásuk eléggé gyenge. A mirigyekből áradó szag elég erős, hogy az ember is megérezze, emiatt a pekarikat „büdös disznóknak” is nevezik.

Kifejlődésük[szerkesztés]

A pekarifélék először a késő eocénben vagy a korai oligocénben jelentek meg Európa területén. A későbbi korok rétegeiben, minden kontinensen találhatók pekari kövületek, kivéve Ausztráliát és Antarktiszt. A miocén után az Óvilágban kihaltak a pekarik.

Habár manapság gyakoriak Dél-Amerikában, a pekarifélék körülbelül 3 millió éve élnek ott, amiután a Panama-földhíd összekötötte a két Amerikát, és megkezdődött a nagy amerikai faunacsere. Ekkor sok észak-amerikai állat a déli kontinensre költözött, köztük a pekarifélék, a lámák és a tapírok. Néhány délen lakó pedig északra költözött - így tett az óriáslajhár is.Pearce's Peccary - Platygonus Pearcei. Hagerman Fossil Beds' CRITTER CORNER by Dr. Greg McDonald, 27 March 1999.

Rendszerezés[szerkesztés]

Fehérajkú pekari (Tayassu pecari)

A család az alábbi nemeket és fajokat foglalja magában:

  • Fosszilis nemek és fajok:[3]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ^ a b Castellanos, Hernan.szerk.: Macdonald, D.: The Encyclopedia of Mammals. New York: Facts on File, 504–505. o (1984). ISBN 0-87196-871-1 
  2. http://www.sartorestock.com/adventure/madidi.php
  3. PaleoBiology Database: Platygonus, basic info
  4. Stinnesbeck, Sarah R.. „A new fossil peccary from the Pleistocene-Holocene boundary of the eastern Yucatán Peninsula, Mexico”. Journal of South American Earth Sciences. DOI:10.1016/j.jsames.2016.11.003.  
  5. Prothero, Donald R., Brian L. Beatty, and Richard M. Stucky. "Simojovelhyus is a Peccary, Not a Helohyid (Mammalia, Artiodactyla)." Journal of Paleontology 87.5 (2013): 930–33.

Források[szerkesztés]

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Peccary című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

További információk[szerkesztés]