Párosujjú patások

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Párosujjú patások
Evolúciós időszak: Kora eocén - jelen
Szikaszarvas (Cervus nippon)
Szikaszarvas (Cervus nippon)
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Főosztály: Négylábúak (Tetrapoda)
Osztály: Emlősök (Mammalia)
Alosztály: Elevenszülő emlősök (Theria)
Csoport: Eutheria
Alosztályág: Méhlepényesek (Placentalia)
Öregrend: Laurasiatheria
Csoport: Cetartiodactyla
Rend: Párosujjú patások (Artiodactyla)
Owen, 1848
Az élő családok
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Párosujjú patások témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Párosujjú patások témájú kategóriát.

A párosujjú patások (Artiodactyla) a emlősök osztályának egy rendje. 4 alrend, 10 család és mintegy 243 ma élő faj tartozik a rendbe. A legújabb genetikai alapú rendszertan a párosujjú patásokat és a ceteket (Cetacea) a Cetartiodactyla nevű új közös rendszertani csoportba sorolja.

A kérődzők hímjét a bika, bak vagy kos, nőstényét többnyire a tehén, kicsinyét pedig a borjú, gida vagy bárány szóval jelöljük. A tevealakúaknál a hímet a csődör, a nőstényt a kanca, a fiatal állatot pedig a csikó szóval jelöljük. A disznóalakúaknál a kan, koca és malac elnevezések használatosak, kivéve a vízilóféléket (bika, tehén és borjú).

Az ebbe a rendbe tartozó fajok testsúlya a földről megemelkedő 3. és 4. ujj hegyén, valamint a kéz- és lábtőcsontokon nyugszik. A párosujjúak tehát e tekintetben párhuzamosan fejlődtek a lófélékkel, de közelebbi rokonságban nem állnak velük. Lábfelépítésük különös előnye, hogy a földdel érintkező csekély felület és a kemény paták gyors futást tesznek lehetővé, ugyanakkor a két egymást kiegészítő patafél biztos fogást eredményez. Egyes fajok meredek terepen is jól másznak, amihez hasonlót egyetlen lófélénél sem tapasztalhatunk. A 3. és 4. ujj végén lévő patát képesek kissé egymás felé fordítani, szétterpeszteni, lejtőn pedig oldalvást dönteni, tehát jobban alkalmazkodik a terephez, mint a lovak patája. Nem utolsósorban ennek tudható be, hogy a párosujjúak jóval többféle élőhelyet hódítottak meg, a nyílt, füves pusztáktól és szavannáktól a sűrű aljnövényzetű erdőkön át a hegységekig. A fajok sokfélesége messze felülmúlja a lófélékét, amelyek csupán egyetlen leszármazási ágat képviselnek. Testfelépítésük is igen változatos. A legkisebb faj úgy 2 kilogrammot, a legnagyobb 3200 kilogrammot nyomhat, míg a lóféléknél jóval szűkebb ez a tartomány, 80 és 350 kilogramm között van.

A párosujjú patások szaglószervei kiválóak, részben a ragadozók megszimatolásában, részben a fajtársak jelzéseinek folfogásában van jelentőségük. Sok faj ugyanis vizeletével vagy ürülékével, illetve a szemtájékon, a lábakon vagy a far tájékán lévő bőrmirigyek váladékával jelöli territóriumát. Ezek az állat ivari állapotáról vagy szociális helyzetéről tájékoztatnak. A nősténynek 2 vagy 4 csecsbimbója van, többnyire egy tőgyön, és egyszerre rendszerint 1-2 utódot hoznak a világra. Ez alól kivételt képeznek a disznófélék, ahol a csecsbimbók száma 6-12, és az alomszám is ennek megfelelő. A párosujjúakon belül elfoglalt helyzetük tehát a szaporodás tekintetében is különleges. Az újszülöttek, hamar lábra állnak, és követik anyjukat.

Az Európában előforduló három ide tartozó család képviselőinek fején olyan képződmények láthatók, amelyek a fajok, illetve fajtársak közötti összetűzésekben fegyverként használatosak. Ezek legtöbbször másodlagos nemi jellegnek számítanak, a nőstényeknél hiányoznak, vagy pedig a hímekéhez képest alulfejlettek. A disznóféléknél agyarrá megnövő szemfogakat találunk, szintúgy a Kínából betelepített víziőznél, az őzeknél és szarvasoknál egyébként szokásos agancs helyett. A tülkösszarvúak családjában a fejoldalon lévő homlokcsapokon különböző alakú szarvtülkök nőnek. A szarvasféléknél a homlokcsont nyúlványából agancsok fejlődnek, amelyek a szarvakkal ellentétben évente megújulnak. E két utóbbi család tagjai szinte kizárólag növényeken élnek, amelyeket kérődzés útján és bendőmikrobáik segítségével rendkívül jól hasznosítanak. Összetett gyomrukban a nehezen emészthető cellulózt is képesek lebontani és felvehetővé tenni.

Rendszerezés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A rend az alábbi alrendeket és családokat foglalja magában. A jelenlegi lista, 1997-ben, McKenna és Bell által létrehozott rendszerezésen,[1] és 2005-ben „A világ emlős fajai” című kiadványon alapul. Ebben az elismert kihalt családok vannak.[2]

(Az utóbbi DNS-vizsgálatok alapján már nem sorolják közös alrendbe a disznóféléket és a vízilóféléket.)

A tevefélék ősei körülbelül 65 millió éve váltak külön a többi párosujjú patás őseitől (ekkor még valamennyien amolyan cickányféle állatok voltak). A disznófélék mintegy 60 millió éve különültek el a többi párosujjú patástól; a vízilófélék és bálnák ősei mintegy 55 millió éve ágaztak el a kérődzők fejlődésétől és földtörténeti értelemben nagyon kevéssel ezután egymástól is.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. McKenna, M. C. & Bell, S. K.. Classification of Mammals Above the Species Level. New York: Columbia University Press (1997). ISBN 0-231-11013-8 
  2. szerk.: Wilson, D. E. & Reeder, D. M.: Mammal Species of the World, 3rd, Johns Hopkins University Press, 111–184. o (2005). ISBN 0-801-88221-4 

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]