Barit-barlang

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Barit-barlang
A barlang főbejárata
A barlang főbejárata
Hossz215 m
Mélység9,9 m
Magasság10,9 m
Függőleges kiterjedés20,8 m
Tengerszint feletti magasság236 m
Ország Magyarország
Település Budapest
Földrajzi táj Budai-hegység
Típus hévizes eredetű, inaktív
Barlangkataszteri szám 4763-22
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Barit-barlang témájú médiaállományokat.

A Barit-barlang megkülönböztetetten védett barlang, amely a Duna–Ipoly Nemzeti Parkban, a Budai Tájvédelmi Körzetben, Budapest III. kerületében található. A Mátyás-hegyi 6. sz. sziklaüreg és a Mátyás-hegyi 7. sz. sziklaüreg összekötésével jött létre. A két barlang gyakran szerepel a leírásokban 1. sz. barlang és 2. sz. barlang néven. A Mátyás-hegy délkeleti kőfejtőjének a leghosszabb barlangja. A budai termálkarszt legidősebb, hévizes eredetű barlangja.

Leírás[szerkesztés]

A budai termálkarszt keleti részén, a Mátyás-hegyen lévő, délkeleti, már nem művelt, kétszintes kőfejtő felső bányaszintjén, az északnyugati, bal oldali sarkában, sziklafalban, egymáshoz közel van a három bejárata. Közel található a Pál-völgyi-barlangrendszerhez. A Fő bejárattól jobbra, alatta van az Alsó bejárat. A Fő bejárattól balra, felette, nehezen megközelíthető helyen van a Felső bejárat. A Fő bejárat 236 méter, az Alsó bejárat 233,3 méter és a Felső bejárat 240 méter tengerszint feletti magasságban van. A kőfejtés közben megnyílt, íves és vízszintes tengelyirányú Fő bejárat az 1. sz. barlang bejárata, valamint a hasadék alakú, lejtő tengelyirányú és a bánya talpszintjétől 15 méter magasan lévő Alsó bejárat is, amely tudatosan, mesterségesen lett kialakítva, az 1. sz. barlangba vezet. A kőfejtés közben megnyílt, háromszög alakú és vízszintes tengelyirányú Felső bejárat a 2. sz. barlang bejárata. A Fő bejárat 2,15 méter széles és 1,3 méter magas. A Felső bejárat 60 centiméter széles és 60 centiméter magas. Az Alsó bejárat 60 centiméter széles és 80 centiméter magas. A bejáratokat egy meredek törmeléklejtőn felmászva lehet elérni.

Felső eocén mészkőben, Szépvölgyi Mészkő Formációban alakult ki a barlang. Tektonikus hasadék mentén, a mélyből feltörő hévizek keveredési korróziója miatt keletkezett. Elágazó és többszintes barlang. Az Alsó bejárat után egy kis terem van. A terem északi végén egy vasajtó zárja le a járatot és a terem keleti végén nyílik a repedés tágításával kialakított Alsó bejárat. A Fő bejárat után egy körülbelül két négyzetméteres előtér következik, amelynek az északi oldalán egy lapos, szilvamag keresztszelvényű, függőleges kürtő van. A kürtő falát visszaoldott borsókő fedi. A kürtő nyílásától északra, egy 50×80 centiméter szelvényű szűkület után nyíló, 3,5 méter mély aknán át lehet bejutni abba a terembe, amelyben az Alsó bejárat van.

A vasajtó után egy hat méter hosszú, délkelet–északnyugat irányú folyosón keresztül lehet eljutni a barlang legnagyobb termébe, a majdnem 10 méter hosszú és hat méter széles Nagy-terembe. Megközelíti a felszínt a folyosó délkeleti végpontja, valószínűleg a felszíni törmeléklejtő alatt. A Nagy-terem a kialakulásakor néhány, a barlangképződést megelőző fázisban, tektonikusan keletkezett, farkasfogas kalcittal kitöltött repedést keresztezett, ezek maradványa látható a terem tetején. Ezek nagyon rongálódtak az ásványgyűjtéskor. A terem falán és a tetején a hévizes tevékenység több fázisa is oldott falakat és gázcsatornákat hozott létre. A teremben figyelhető meg a legtöbb példája a korai kifejlődésre utaló baritkiválásnak. Érdekesek a terem tetején nyíló, általában szilvamag keresztszelvényű, 20–40 centiméter átmérőjű, oldott falú, kis feltörési kürtők, amilyeneket az 1997-ben és 1998-ban felfedezett oldalágakban is látni lehet.

A Fő bejárat belülről

A terem legnyugatibb felén nyílik egy kürtő, amelyen keresztül a körülbelül öt méterrel magasabban létrejött, felső szint, a 2. sz. barlang járatai megközelíthetők. A kürtő falán is előfordulnak hévizes oldásformák. A terem északi és északkeleti oldalán nagyon lejtő, tektonikus preformációt követő járatok kezdődnek. Egy gömbfülkékben végződő kürtő indul ki az északkeleti járatból. Körülbelül 10 méterre van a Nagy-teremtől, az északi irányba nyíló járatban egy nagyméretű kalcittömb, a Kalcitbálna. A tömb valószínűleg a járat faláról vált le, amelyet a nyugati oldalán húzódó, nagyon huzatos, keskeny repedés bizonyít. A Kalcitbálna keleti oldalán olyan részbe jutottak a kutatók bontással, amely a barlang eredeti képződménygazdagságára emlékeztet. A fennőtt, szkalenoéderes kalcitkristályokkal borított fal egy részén borsókő keletkezett, amely eltakarja a kalcitkéreg alsó részét is. A barlang lezárása elsősorban ennek a szakasznak a képződménygazdagsága miatt történt. A felső szintre vezető akna mellett, nyugati irányban nyílik a Róka-ág. Az ág tetején nagyon sok a buborékcső, a gömbüst és a feláramlási kürtő.

A 2. sz. barlang, amely a Barit-barlang felső szintje, nagyon eltér alaktanilag az 1. sz. barlangtól. A 2. sz. barlangban jellemzők az egymás feletti gömbüstök, amelyeknek az alsó felére néhány helyen, vastagon települt borsókő. Gyakoriak a félholdas és a kagylós oldásformák is. A Felső bejárattól 12 méterre egy kürtő vezet a harmadik szintre, amely egy nagyméretű gömbfülkével fejeződik be.

Kürtők, gömbfülkék, gömbüstök, mennyezeti csatornák, buborékcsövek, kalcittelérek, barittelérek, limonit, fennőtt, romboéderes kalcit, fennőtt, szkalenoéderes kalcit, fennőtt barit, cseppkőbekérgezés és fosszíliák, valamint típusos, azaz gömbös borsókövek figyelhetők meg a barlangban. A legtöbb borsókő visszaoldott. Őskarsztos üledékkitöltés és kovásodás is előfordul a járatokban. Kalcitlemez több szintben, jellemzően megvastagodott és cementált állapotban található. A lezárt, kiépítetlen barlang a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság engedélyével és barlangjáró alapfelszereléssel, egy része könnyű mászással járható. Naponta legfeljebb négy csoport látogathatja és egy csoport legfeljebb nyolc személyből állhat.

A Barit-barlang név 1966-ban bukkant fel az irodalmában. Előfordul az irodalmában 1-2-es sz. barlang (Fehér, Fritz 1996), 1-2. sz. barlang (Kárpát 1984), 1-es barlang (Kárpát 1988), 1-es számú barlang (Kárpát 1988), 1. számú üreg (Kárpát 1983), 1. sz. barlang (Fehér, Fritz 1995), 1.sz. barlang (Kárpát 1984), 1.sz.barlang (Kárpát 1984), 1. sz barlang (Kárpát 1992), 2-es barlang (Acheron 1993), 2. sz. barlang (Fehér, Fritz 1996), 2.sz. barlang (Kárpát 1984), 2. sz barlang (Fehér, Fritz 1996), 2. sz. üreg (Kárpát 1983), Baritos-barlang (Acheron 1993), BEAC-barlang (Bertalan 1976), Keleti kőfejtő 1-2 barlang (Kraus 2004), Keleti-kőfejtő 1–2. sz. barlangja (Leél-Őssy 1995), Keleti-kőfejtő 1-2. sz. barlangja (Leél-Őssy 1995), Kristály-barlang (Bertalan 1976), Kupolás-barlang (Bertalan 1976), Mátyás DK-i 1.-2. sz. barlang (Kárpát 1984), Mátyás DK-i kőfejtő 1-2. sz. barlang (Kárpát 1988), Mátyáshegyi 6. sziklaüreg (Bertalan 1976), Mátyás-hegyi 6. sz. sziklaüreg (Kordos 1984), Mátyáshegyi 7. sziklaüreg (Bertalan 1976), Mátyás-hegyi 7. sz. sziklaüreg (Kordos 1984), Mátyás-hegyi DK-i kőfejtő 1. és 2. sz. barlangja (Kárpát 1984), Mátyás-hegyi DK-i kőfejtő 1.és2.sz. barlangja (Kárpát 1983) és Mátyás-hegyi DK-i kőfejtő 1.sz. barlang (Kárpát 1992) néven is.

Kutatástörténet[szerkesztés]

A Fő bejárat és az Alsó bejárat

A helyi, idős emberek elmondása alapján a bányászatkor sok üreg volt a talpszinten. A felső bányaudvar falán található, sok kis barlang és a sok barlangindikáció, valamint képződmény arra utal, hogy a kőfejtés egy nagyméretű barlangot pusztított el, vagy a nagyméretű barlangnak a felső részét. A ma látható barlangok ennek a nagyméretű barlangnak a maradványai. Az 1957. évi Földrajzi Értesítőben napvilágot látott, Leél-Őssy Sándor által írt tanulmányban meg vannak említve a Mátyás-hegyi, nagy kőfejtő üregei, amelyek nummuliteszes mészkőben alakultak ki és egy helyszínrajzon be van jelölve a helyük. Az 1958-ban kiadott, „Budapest természeti képe” című könyvben az olvasható, hogy a Mátyás-hegy délre néző, nagy kőfejtőjének a falában néhány, hévizes eredetű üreg van. Az 1963. évi Karszt- és Barlangkutatási Tájékoztatóban publikált jelentés szerint 1962-ben a BEAC Barlangkutató Csoport kutatta a Mátyás-hegy keleti kőfejtőjét. A kőfejtőben, a sziklafalon néhány nyílás látható és ezek közül kettő barlangnak nevezhető a jelenlegi állapotában. A kutatásukkal még senki nem foglalkozott. Láng Gábor geológus feltérképezte az üregeket. A jellegzetes gömbfülkék utalnak az üregek hévizes eredetére. Körülbelül négy méter átmérőjű a legnagyobb. Több irányba indulnak elszűkülő, vagy eltömődött járatok a csoporttagok által BEAC felirattal ellátott barlangból. Egy nyolc méter hosszú járatot ástak ki, amelynek a megfelelő kitágítása után remélték, hogy egy új részt tudnak feltárni. Még két másik helyen is biztató a kép. Az 1966-ban kiadott, „Budai-hegység útikalauz” című könyvben az van írva, hogy a Mátyás-hegyen, a másik, délkeleti kőfejtőben is vannak kis barlangüregek. Kilenc üreg vált ismertté a kőbányában. Egyikük, a Barit-barlang 30 méter hosszú és hévizes eredetű.

Az 1976-ban befejezett, „Magyarország barlangleltára” című kéziratban az olvasható, hogy a Mátyáshegyi 6. sziklaüregnek Budapest III. kerületében, a délkeleti kőfejtő északnyugati részén, a feljáró ösvénytől jobbra, a Mátyáshegyi 7. sziklaüreg alatt, öt méterre van a bejárata. A körülbelül 30 méter hosszú, szűk barlang csak guggolva járható. Hévizes eredetű barlang kalcitkristályokkal és baritkristályokkal. A hasznosítása még nehezen állapítható meg, további feltárásra ajánlható. A kéziratnak a barlangra vonatkozó része egy kézirat és egy publikáció alapján íródott, de az említett kézirat már nem létezik. A Mátyáshegyi 7. sziklaüregnek Budapest III. kerületében, a délkeleti kőfejtőben, a Mátyáshegyi 6. sziklaüreg felett, öt méterre van a bejárata. A hévizes eredetű barlang körülbelül 20 méter hosszú és a Kupolás-barlang nevet valószínűleg gömbfülkéről kapta. A kéziratnak a barlangra vonatkozó része egy kézirat alapján íródott, de az említett kézirat már nem létezik. A Vass Imre Barlangkutató Csoport 1978. évi jelentésében az van írva, hogy a csoport több éve folytat kutató és térképező munkát a Mátyás-hegyen, a keleti kőfejtőben. 1978-ban néhány fülkét megbontottak a kőfejtőben a fiatal csoporttagok, amelynek eredményeként két–három méterrel meghosszabbítottak néhány fülkét, de nem értek el jelentős eredményt. Az 1982-ben napvilágot látott, „Budai-hegység útikalauz” szerint a Mátyás-hegy keleti oldalának a kőbányájában néhány kis, hévizes eredetű üreg van. A Barit-barlang 30 méter hosszú.

A Fő bejárat

1983. február 6-án Kraus Sándor a kis kőfejtő felső pereménél, ott, ahol a hegyoldal véget ér két üreget sejtett a szálkőzetben. 1983-ban az Acheron Barlangkutató Szakosztály elkezdte kutatni és dokumentálni a kőfejtő üregeit. Ebben az évben Kárpát József rajzolt egy topográfiai térképet, amelyen látható a Mátyás-hegyi-barlang és a délkeleti kőfejtő üregeinek az elhelyezkedése. A térképen az üregek újra vannak számozva. 1983-ban lett felmérve a kőfejtő 1. sz. ürege és a 2. sz. ürege, valamint Kárpátné Fehér Katalin a felmérés alapján, 1:100 méretarányban szerkesztett egy egybevetített, hossz-szelvény barlangtérképet a két barlangról. 1983-ban Kárpátné Fehér Katalin és Kárpát József szerkesztett egy térképet a Mátyás-hegy délkeleti kőfejtőjéről, amelyen a két barlang elhelyezkedése és az alaprajza is látható. A térkép szerint az 1. sz. barlang 235 méter, a 2. sz. barlang 240 méter tengerszint feletti magasságban helyezkedik el. Az 1983. évi, szakosztályi jelentés szerint a hegy geológiai viszonyai és a területen ismert barlangok, valamint üregek miatt itt valószínűleg a jelenleginél nagyobb üregrendszer van. A kőbánya üregeinek a feltárásával lehetőség nyílhat a Mátyás-hegyi-barlangrendszer jobb megismerésére. Az év elején a területen rendszeresen végeztek a szakosztály tagjai terepbejárásokat és kidolgoztak egy kutatási tervet. Az általuk ismert és a megtalálható szakirodalom alapján nem tudták az üregek neveit és a számait beazonosítani.

A kőfejtő leghosszabb barlangjában, amely ekkor az 1. számot viselte, végezték a legnagyobb, feltáró munkát, mert valószínű volt, hogy a terület nyugati oldalán nagyobb az esély a Mátyás-hegyi-barlang irányába haladni. A barlangban nagy légmozgást tapasztaltak, amely a feltárás szempontjából reményteli, ha a huzat nem a viszonylag közel lévő, felszíni részről nyel. Két végponton bontottak benne. A barlang nagy terméből nyugati irányba induló két járat végét tágították. Majdnem teljesen beszűkült néhány műszak után a jobb oldali kuszoda. A továbbhaladást a balról jövő szálkőzet zárta le. Körülbelül 2,5–3 métert jutottak előre a bal oldali járatban. Az agyagból előkerült, kommunális hulladék alapján feltételezték, hogy a kihordott anyag nagy része az utóbbi években kerülhetett a barlangba. Kuszodaszerűen szűkült a járat vége. A további bontás lehetséges, de nehezen hozzáférhető a nagyon szűk szelvényméret miatt. A munkát felfüggesztették a légmozgás pontos meghatározásáig. Kis próbabontást végeztek a 2. sz. barlangban, de érdemleges, továbbjutási lehetőséget az akkor ismert végponton nem vártak. Ezért nem végeztek itt nagy munkát. Az 1983. évi MKBT Beszámolóban megjelent egy jelentés a barlang kutatásáról, az alaprajzi barlangtérkép és a topográfiai térkép.

A Fő bejárat utáni rész

Az 1984. évi, szakosztályi jelentésben az van írva, hogy sok hévizes üregrendszer ismert a Mátyás-hegy délkeleti, már nem művelt kőfejtőjében. Eocén mészkőben és bryozoás márgában alakultak ki. 220–245 méter tengerszint feletti magasságban vannak a kőfejtéskor feltárt barlangmaradványok. A terület szomszédos barlangrendszereihez hasonlóan a tektonikus előkészítés és a mélyből feltörő hévizek keveredési korróziója miatt jöttek létre. Az 1. sz. barlangot és a 2. sz. barlangot korábban külön barlangként tartották nyilván, de 1984 nyarán sikerült egy szűk kürtőn átjutni és az átjutással összekötötték a két barlangot. 112 méter hosszú, 12,5 méter mély, hat méter magas és a vízszintes kiterjedése 26,5 méter.

Az egykori 1. sz. barlang bejárata a kőbánya nyugati sarkában, 235 méter tengerszint feletti magasságban, 15 méter relatív magasságban van. 68 méter hosszú és hat méter mély. Az oldott falaival, a szerteágazó járataival egy jellegzetes, hévizes eredetű barlang. Sok kalcitkristály van a falaiban, amelyeket nagyon lepusztítottak a látogatók. Barit is található az északi részén. Bontják az északi és az északkeleti végét a tektonikus preformáció, valamint a huzat irányát követve. Az egykori 2. sz. barlang kis bejárata az 1. sz. barlang bejárata felett, öt méterre, nehezen észrevehető helyen, 240 méter tengerszint feletti magasságban van. A falain kagylós és félholdas oldásformák láthatók. Hévizes kialakulásra utalnak a gömbfülkéi is. 44 méter hosszú részét mérték fel 1984-ig. Nagyon szűk a két barlang között feltárt összeköttetés és ezért csak nagyon karcsú barlangkutatóknak átjárható.

A jelentésben látható a kőfejtőről két fénykép, amelyeken be vannak jelölve a barlang bejáratai és egy közeli fénykép az 1. sz. barlang bejáratáról. 1983-tól 1984-ig Holl Balázs, Kárpátné Fehér Katalin, Máté Erika és Vári Attila mérte fel. 1984-ben a felmérés alapján készült egy 1:100 méretarányú, alaprajzi barlangtérkép és egy vetített, hossz-szelvény barlangtérkép. Az utóbbit Kárpátné Fehér Katalin szerkesztette és jelölve van rajta az 1984. évi összekötés helye. Az 1984. évi MKBT Beszámolóban publikálva lett a barlang leírása, a barlang 1984-es, alaprajzi barlangtérképe és az 1984-es, vetített, hossz-szelvény barlangtérképe, valamint az 1983-as topográfiai térkép. Az 1984-ben kiadott, „Magyarország barlangjai” című könyv országos barlanglistájában szerepel a két barlang neve és egy térképen van a barlangok helye feltüntetve.

Az 1987. évi, szakosztályi jelentésben van egy összefoglalás a kőfejtőnek a feltáró kutatás szempontjából fontos, bontási helyeiről. Az 1. sz. barlangban az 1/a. számú munkahely fontos a feltárás szempontjából. A munkahely a Nagy-terem keleti végéből induló, lejtő, négy méter hosszan kibontott kutatótáró, amelynek a szálkőzetből álló tetején szép, oldott formák figyelhetők meg. Hidrotermálisan átdolgozott, laza, kovás, agyagos törmelék a járat kitöltése. A végpontján egy három centiméter magas légrés van, amelyben enyhe, másodpercenként két–három centiméteres légmozgás észlelhető. Az 1. sz. barlangban az 1/b. számú munkahely leginkább tartalék munkahelynek alkalmas. A hat méteres járat lejt, borsóköves falú és kemény kitöltéssel van feltöltve. A munka vízszintes irányba folytatható a talpszint mélyítése után az északnyugatra haladó végpontján. 1988-ban a szakosztály az 1. sz. barlangban egy új, 35 méteres részt tárt fel. Az 1984 és 1988 közötti felmérések alapján készült egy alaprajzi barlangtérkép, amelyen az új rész is látható. A térképet Kárpátné Fehér Katalin és Vér Zsolt szerkesztette. 1989-ben az 1. sz. barlangban, a Baritos-ág végpontján, nagyon nehéz bontással körülbelül két métert jutottak előre. A munkát a szűk hely miatt a talpszint mélyítésével kezdték. Körülbelül három–négy köbméter, kovás, poros kitöltés eltávolítása után kezdték el a nagyon kemény, átkalcitosodott, végponti üledék bontását. Ennek a helynek a bontása volt a barlangban a legkedvezőbb és ezért később folytatni akarták a munkát a végponton. A kibontott törmeléket egy meredek lejtőn hordták fel a 10–12 méterre lévő Nagy-terembe, ahol elhelyezték az anyagot.

A Felső bejárat

Az 1991. évi, szakosztályi jelentésben az van írva, hogy a kőbánya legtöbb barlangjának a kutatását akkor lehet folytatni, ha azok biztonságossá vannak téve ácsolással és betonozással. A kis barlangok állapota tovább romlik, mert nem áll módjukban lezárni a barlangokat. A rongálás leginkább a képződményeken látszik. A kőbánya nagyon ígéretes terület, leginkább a Mátyás-hegyi-barlang felé található, feltáratlan területek irányába érdemes kutatni. 1992-ben próbabontást végzett a szakosztály az 1. sz. barlangban, de nem sikerült nagy eredményt elérni. Tervezték a tagok, hogy a következő évben folytatják a kutatását. A jelentéshez mellékelve lett egy fénykép, amelyen a barlang egyik része látható. 1992. november 7-én Kraus Sándor kutatta valószínűleg a Baritos-barlangot, amelynek 235 méter tengerszint feletti magasságban nyílik a bejárata. Őskarsztos barlang. Nagy tér. Összefüggő, 20 centiméter vastag, öreg kalcit borítja a kőzetet, amelyen egy-két centiméter barit és a bariton néhány helyen borsókő van. Bele lehet ballagni a poros, sok járatból álló barlangba, amelyben néhány helyen őskarsztos üreg található. Egy vékony, kalcitlemez lerakódás alatt kell mászni az egyik ág végén. Egy kürtő van benne. Az 1993. évi, szakosztályi jelentés szerint körülbelül 110 méter hosszú és a jelentésbe bekerült egy helyszínrajz a kőfejtő barlangjainak az elhelyezkedésével, amelyen jelölve van a barlang helye. Az 1993. évi Karszt és Barlangban megjelent publikáció szerint a kalcit–barit–kalcit fázis legszebb telérei és kristályegyedei a Mátyás-hegy keleti kőfejtőjében találhatók, ahol ebben az időszakban keletkezett a Barit-barlangnak néhány járata, például a bejárati zónája. Ezért ezek az üregrészek a Budai-hegység bizonyítottan legidősebb, önálló, hévizes járatai. 1993. szeptember 17-én Kraus Sándor azt a feladatot tűzte ki célnak, hogy az alját meg kell tisztítani, mert akkor megállapítható lesz, hogy van-e alul őskarsztos üledék a kalcit alatt. A második, kis terem főtéjén egy 8–10 centiméter széles áramlási cső jön ki a szűkületből. A szűkület apró anyaggal van eltömődve.

Az 1995. évi Földtani Közlönyben megjelent tanulmányban az olvasható, hogy 1900 körül a Pálvölgy környékén a kőbányászat intenzív lett és emiatt tárták fel a délkeleti kőfejtő barlangjait. A kőfejtő üregeinek egy részét a kőbányászat után tárták fel. Körülbelül 250 méter a jelenleg ismert járathossz a kőfejtőben. A lefejtett járathossz nehezen becsülhető meg, de legalább még egyszer ennyi lehetett. A tanulmányban Keleti-kőfejtő 1–2. sz. barlangja a neve. A két bejárata egy jelenleg már közös, 130 méter hosszú barlangba vezet. A bejárata a kőfejtő északnyugati sarkában, a bányatalp felett 12 méter relatív magasságban, egy meredek kőtörmeléklejtő tetején van. A többszintes, elágazó, hévizes oldásformákat tartalamzó barlangban sok a baritkiválás és a kalcitkiválás. A Mátyás-hegy délkeleti kőfejtőjének a legnagyobb barlangját az 1980-as évek második felében kutatták. A tanulmányhoz mellékelve lett a Rózsadomb és környéke barlangjainak a helyszínrajza és a kőfejtő barlangjainak a helyszínrajza, amelyeken jelölve van a barlang helye, valamint a tanulmány végén látható a barlang két bejáratának a távolról fényképezett fényképe. 1995-ben a Pagony Barlangkutató Csoport elkészítette a kőfejtő szpeleotopográfiai térképét, amely 1:1000 méretarányban készült és amelyen látható a barlang elhelyezkedése, valamint az alaprajza. A barlang DK/1 és DK/2 jelzéssel van jelölve a térképen. A csoport 1995. évi jelentésében látható a szpeleotopográfiai térkép. A kéziratban van egy helyszínrajz, amely 1:1000 méretarányban készült és amelyen a délkeleti kőfejtő fosszíliáinak a lelőhelyei vannak feltüntetve. A helyszínrajzon látható a barlang elhelyezkedése és az alaprajza, de fosszília nem került elő belőle. A jelentésbe bekerült egy vegetációtérkép, amelyen látható a barlang elhelyezkedése és az alaprajza.

1996-ban a barlang két végpontján sikerült a csoport tagjainak egy-egy új járatba bejutniuk. Kezdeményezték a barlang fokozottan védetté nyilvánítását az egyik, új szakasz sok képződménye miatt és engedélyt kértek, hogy lezárhassák a barlangot. A Nagy-teremben az évtizedekig tartó, feltáró kutatás során felhalmozott kitöltés nagy részét a felszínre szállították. 1996. december 4-én Sásdi László azt mondta Kraus Sándornak, hogy kalcitlemez szinlők és buborék nyomok vannak a barlangban. Az 1997. évi MKBT Műsorfüzetben az van írva, hogy a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat 1997. évi kutatótáborának az egyik tervezett kutatási helye volt. Az 1-es barlangban és a 2-es barlangban lehet bontani. Itt szeretnének továbbjutni a Mátyás-hegyi-barlang irányába tartó járatoknak a végpontján. A járatok folytatása kézi geofizikai módszerrel, azaz varázsvesszővel ki van mutatva. 1997-ben le lett zárva. Az Ariadne Karszt- és Barlangkutató Egyesület 1998. évi jelentésében található tanulmány szerint a Barit-barlang a kőfejtő legnagyobb és legismertebb barlangja. Ismeretlen a járatok elsődleges oldásos formakincse, mert ezt később ásványi kiválás fedte be és átalakította a sokkal későbbi oldástevékenység. Egy észak–északnyugat – dél–délkelet irányú törésrendszer mentén képződött a barlang és preformáló tényező az északi irányú, lapos, tektonikai sík a Nagy-teremnél, valamint a mészkő déli rétegdőlése is. Körülbelül 5–15 centiméter vastag kalcitkéregből áll az ásványkitöltés jelentős része. Néhány helyen a falfelületeken öt centiméter magas, enyhén visszaoldott, szkaleonéder kristályok halmaza látható.

A kalcitkéregben néhány helyen, például a Bejáratnál borsárga, egy centiméteres baritkristályok vannak. Néhány helyen, a Nagy-teremben önállóan található barit és fürtöt alkot. Később a legtöbb járatot kova anyagú törmelék és szürke agyag töltötte ki. A szürke agyag lehet, hogy kiscelli agyag. Ezután borsókő vált ki, amely a törmelékes kitöltésen is megtalálható, majd az újabb oldási fáziskor gömbüstök, csőjáratok és lefelé nyitott csatornák oldódtak ki. Ezek valószínűleg buborék formájában történő gázfeláramlás miatt, a pleisztocén elején alakultak ki. Ez az oldás sok helyen átmarta a borsókövet és a kalcitkristályos kérget, és a szálkőzetig hatolt, a fázisok sorrendjét bizonyítva. A kőfejtő üregei között a megfigyelések alapján a legidősebb a fokozottan védett Barit-barlangnak egy része. A későbbi, ásványkiválási fáziskor keletkezett, helyenként baritkristályokat tartalmazó, 10–20 centiméter vastag kalcitkristály-bevonat miatt jelenleg már nem felismerhető ennek az oldásos formakincse.

A kitöltődés kora nem ismert pontosan. A szakemberek a miocén kor bádeni emeletének, a visegrádi-hegységi vulkanizmus idejére teszik. Ennek ellentmond, hogy Jámbor Áron szerint akkoriban a Budai-hegység a miocén tengerből már szigetként emelkedett ki, amelyet az bizonyít, hogy a hegységperemeken a szarmata üledékek már az oligocén üledékektől letisztított, triász kőzetekre települnek. Az ásványkiválási fázis ez alapján, amely a vizsgálatok szerint 100 °C körüli hőmérsékleten történt, inkább az oligocén második felére, vagy a miocén első negyedére tehető, amikor a triász és az eocén kőzetek még nagy mélységben helyezkedtek el. A barlang további, kalcitos járatainak a feltárásához nagy reményeket fűzött a Pagony Barlangkutató Csoport.

Az Alsó bejárat

Sajnos, bár a kalcittelérek iránya adott, az ilyen jellegű, járható méretű barlangjáratok véletlenszerűen helyezkednek el még a tektonikus előkészítés ellenére is. Megjósolhatatlan az új termek, légteres szakaszok helye. Ugyancsak sajnálatos az a tény, hogy a telérek előbb-utóbb, körülbelül 20–25 év múlva a letolódási zónát elérik. Ez metszi a teléreket és 10–15 méterrel mélyebbre kerülhettek a feltárandó járatok. Ezért kétséges a zóna menti munka lehetősége és hatékonysága. A néhány helyen nagyon jól fejlett buborékáramlási csatornák jól jelzik a barlang gömbüstös szakaszainak a feltárási irányát. Sajnos, ezeken a járatokon nagy mennyiségben és könnyedén szállítódott a kitöltő anyag. Ilyen jellegű, gömbüstökkel tagolt járatok a Barit-barlangban és a 2. sz. barlangban elsősorban nyugat felé várhatók.

1999-ben a csoport folytatta a Róka-ág talpszintjének a mélyítését, azért, hogy a járat munkavégzésre alkalmas nagyságú legyen. A kitágított szakasztól körülbelül hat méterre van a végpont. A nyári tábor során szállították a felszínre a téli bontásokkor összegyűlt depóanyagot a központi teremből. Tervezték, hogy a következő évben folytatják a Róka-ág talpszintjének a mélyítését és a Terem-terem zónájában vésőgéppel keresnek kitörési pontot. A 2000-ben készült, természeti állapotfelvétel kézirat szerint 128 méter hosszú és ez az adat részben részletes felmérésen, részben becslésen alapul. Becsléssel az 1996 óta feltárt járatok hossza lett megállapítva. Ez körülbelül kétszer nyolc méter. A függőleges kiterjedése 22,5 méter, a magassága hét méter és a mélysége 15,5 méter, valamint a vízszintes kiterjedése 26,5 méter. Jelenleg még nem bizonyított, de valószínűleg egy rendszert alkot a Pál-völgyi-barlangrendszerrel. A barlang egyes képződményei, de leginkább a fennőtt barit és kalcit kristálycsoportok nagyon valószínű, hogy a zártcellás, hévizes rendszer hatására jöttek létre. A Nagy-terem aljzatát a feltáráskor odahordott kitöltés borítja, amely alatt nagyon vastag, hidrotermálisan átalakult, kovás, agyagos üledék van. 2001–2003-ban folytatódott a Róka-ág talpszintjének a süllyesztése. 2002. augusztus 20–21-én a Labirint Barlangkutató Csoport részt vett a Pagony Barlangkutató Csoport kutatótáborában és bontómunkát végzett a Róka-ágban, amelyből nagyon valószínű, hogy további járatokat lehet feltárni, valamint bejárták a barlangot.

2004-ben és 2005-ben a Pagony Barlangkutató Csoport folytatta a Nagy-teremben felhalmozott kitöltés kivitelét a barlangból és bontotta a Róka-ágat. 2005-ben az Ariadne Karszt- és Barlangkutató Egyesület három tagja, Kovács Jenő, Kovács Richárd és Szabó Evelin mérte fel, valamint a felmérés alapján 2005. május 5-én Kovács Richárd szerkesztett két alaprajzi barlangtérképet. Az egyik alaprajzi barlangtérképen 17 keresztmetszet is látható. A felmérés szerint 215 méter hosszú, 9,9 méter mély és 10,9 méter magas. 2007-ben a Pagony Barlangkutató Csoport folytatta a Róka-ág talpszintjének a mélyítését, de a járattalpban, 20–40 centiméter mélységben egyre keményebb a kitöltés. Ezért a tervezettnél kisebb szelvényben tudtak dolgozni. 2008-ban, 2009-ben, 2010-ben és 2011-ben folytatódott a talpszint mélyítése és a barlangban összegyűjtött kitöltés eltávolítása. 2012-től megkülönböztetetten védett barlang a vidékfejlesztési miniszter 4/2012. (II. 24.) VM utasítása szerint. 2012-ben tágították a Róka-ágnak a könnyebben, kézzel bontható kitöltését, hogy a végpont egyszerűbben megközelíthető legyen. 2013-ban folytatódott a kitöltés kitermelése. 2013-tól a vidékfejlesztési miniszter 58/2013. (VII. 11.) VM rendelete szerint a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság működési területén található barlang az igazgatóság hozzájárulásával látogatható.

Irodalom[szerkesztés]

További irodalom[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]