Pécsi Márton

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Pécsi Márton
Született 1923. december 29.
Budafok
Elhunyt 2003. január 23. (79 évesen)
Cegléd
Állampolgársága magyar
Nemzetisége magyar
Foglalkozása földrajztudós,
geomorfológus,
térképész,
pedagógus

Pécsi Márton (Budafok, 1923. december 29.Cegléd, 2003. január 23.) állami és Széchenyi-díjas földrajztudós, geomorfológus, térképész, a földrajztudomány doktora, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A magyarországi geomorfológiai és ősföldrajzi kutatások jeles alakja, számottevő tudományos eredményeket ért el a Kárpát-medence és a Duna-völgy negyedidőszaki felszínalaktani vizsgálata, valamint a lösztipológia terén. Élére állt a hazai geomorfológiai térképezés munkálatainak, irányította a Magyarország nemzeti atlasza szerkesztését és megvetette a tájföldrajzi tipologizálás alapjait. 1954-től 1990-ig volt az MTA Földrajzi Kutatóintézet (és jogelődje) igazgatója.

Életútja[szerkesztés]

1943-tól 1949-ig a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem hallgatója, többek között Cholnoky Jenő, Mendöl Tibor, Bulla Béla, Kéz Andor és Láng Sándor földrajztudósok tanítványa volt. 1948-ban természetföldrajzi és általános földtani bölcsészdoktorátust, 1950-ben pedig földrajz–történelem szakos tanári oklevelet szerzett. Egyetemi tanulmányaival párhuzamosan, 1947–1949-ben Kecelen dolgozott általános iskolai tanárként, 1949–1950-ben pedig egy budapesti középiskolában oktatott. 1949-től 1954-ig a Pázmány Péter Tudományegyetem (1950 után Eötvös Loránd Tudományegyetem) természetföldrajzi tanszékén oktatott tanársegédként, ezzel párhuzamosan 1950 és 1954 között a Felsőoktatási Minisztérium főelőadójaként is tevékenykedett.

1952-ben tudományos munkatársi állást kapott az akkor alakult MTA Földrajztudományi Kutatócsoportban (1963-tól Kutatóintézet), amelynek később részleg- és osztályvezetője, majd évtizedeken keresztül, 1954-től 1990-ig vezetője volt (1966 után igazgatói címmel). Időközben a katedrához is visszatért: 1958-tól 1966-ig az Eötvös Loránd Tudományegyetem természetföldrajzi tanszékének docense volt. Ezt követően címzetes egyetemi tanári címmel folytatta az oktatómunkát a fővárosi egyetemen, de vendégtanárként előadásokat tartott a Budapesti Műszaki Egyetemen és a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen is. 1958-ban a földrajztudomány kandidátusa lett, 1962-ben pedig doktori disszertációját is sikeresen megvédte. 1990-es nyugdíjba vonulását követően 1996-ig az MTA Földrajztudományi Kutatóintézetének kutatóprofesszora volt.

Munkássága[szerkesztés]

A földrajztudományon belül fő kutatási területe a geomorfológia (felszínalaktan) és a paleogeográfia (ősföldrajz) volt. Behatóan foglalkozott a Kárpát-medence és a Duna-völgy negyedidőszaki felszínének kutatásával, a domborzat fejlődéstörténetével, a talajképződéssel és a földfelszíni erózióval. E munkái eredményeként geomorfológiai módszerekkel meghatározta a negyedidőszaki tektonikus mozgások irányát és mértékét, a pleisztocén korában lezajlott periglaciális folyamatok, talajfagyjelenségek felszínalakító és üledékképző hatását, a hegységek elegyengetődési folyamatait, a földcsuszamlások tipológiáját. Nemzetközileg is elismert alakja volt a lösz- és a folyóterasz-kutatásnak, genetikai, kronológiai és kőzettani szempontból osztályozta a különböző lösztípusokat és lösszerű üledékeket. Akadémiai székfoglalóit is e témakörökben tartotta: Összefüggések a lejtőmorfológia és a negyedkori lejtőüledék-képződés között (1966), A hazai és az európai löszképződmények paleogeográfiai kutatása és összehasonlítása (1977).

Elméleti munkásságával jelentősen hozzájárult a geomorfológiai térképezés módszertani tökéletesítéséhez, új ábrázolási módszereket és jelkulcsokat dolgozott ki. Irányítása mellett és elgondolásainak megfelelően készültek el Magyarország és a Duna menti országok 1:10 000–1:500 000, illetve 1976-ban a Kárpát–Balkán régió 1:1 000 000 léptékű geomorfológiai térképei, valamint ő irányította a Nemzetközi Negyedkorkutató Unió (INQUA) égisze alatt zajló, az északi félteke paleogeográfiai atlaszának térképezési és összeállítási munkálatait.

Pályájának további kiemelt kutatási területei közé tartozott a tájföldrajz és a földrajzi környezetkutatás, a természet és a társadalom soktényezős kapcsolatrendszerének komplex értékelése, a tájtipológia elméleti és módszertani alapjainak megvetése. Ez irányú elgondolásait szintén összekapcsolta a térképezéssel: kezdeményezője volt az ökológiai tájkutatásnak, a magyarországi városok építésföldtani térképészeti felvételezésének, majd 1982 és 1990 között elnökként ő irányította a Magyarország nemzeti atlasza című kiadvány szerkesztőbizottsági munkáját. Ugyancsak munkásságának eme vonulatához köthető, hogy 1967-től szerkesztésében jelentek meg a Magyarország Tájföldrajza című monográfiasorozat kötetei.

Önálló vagy társszerzős kötetei, nagyszámú általános és középiskolai tankönyvei, felsőoktatási jegyzetei mellett pályája során mintegy félezer szakcikke jelent meg, ebből 350 idegen nyelven. 1958-tól 1988-ig a Földrajzi Közlemények és a Földrajzi Tanulmányok, 1967-től 1998-ig a Studies in Geography in Hungary főszerkesztője volt, emellett 1955-től szerkesztőbizottsági tagként közreműködött a Földrajzi Értesítő, valamint hat külföldi szakfolyóirat kiadásában.

Társasági tagságai és elismerései[szerkesztés]

1965-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1976-ban rendes tagjává választották, fél évtizeden át volt az MTA földrajzi bizottságának titkára, 1970-től 1985-ig pedig az Akadémia X. Föld- és Bányászati Tudományok Osztályának munkáját elnökölte. 1952-ben lépett be a Magyar Földrajzi Társaságba, 1953-ban a Magyarhoni Földtani Társulatba. A Magyar Földrajzi Társaságnak 1959-től 1962-ig főtitkári, 1981-től 1989-ig elnöki feladatait látta el, 1989 után pedig a társaság tiszteletbeli elnöke volt.

Számos külföldi tudományos társaság meghívta a tagjai sorába, így az Osztrák Tudományos Akadémia (1981, külső), a Leopoldina Német Természettudományos Akadémia (1986, tiszteleti), a Göttingeni Tudományos Akadémia (1989, külső), a Szlovén Tudományos Akadémia (1989, levelező) és a Lengyel Tudományos Akadémia (1993, külső). Ezenkívül nyolc nemzeti földrajzi társaság levelező, illetve tiszteleti tagja volt, s alelnökként vett részt a Kárpát–Balkán Gemorfológiai Bizottság munkájában. 1977 és 1991 között a Nemzetközi Negyedkorkutató Unió (INQUA) löszbizottságának, 1991 és 1996 között pedig paleogeográfiai atlaszbizottságának elnöki tisztét töltötte be.

1959-ben a keletnémet Humboldt-emlékérem, 1971-ben a Lóczy Lajos-érem, 1984-ben a Kőrösi Csoma Sándor-emlékérem (mindkettő Magyar Földrajzi Társaság), 2000-ben a Szabó József-emlékérem (Magyarhoni Földtani Társulat) kitüntetettje lett. A magyarországi geomorfológiai kutatások módszertani kidolgozásáért, valamint Magyarország és a Kárpát–Balkán térség geomorfológiai térképezésének megvalósításáért 1975-ben az Állami Díj második fokozatát vehette át. A Magyarország nemzeti atlasza szerkesztőbizottsági munkájáért 1990-ben Széchenyi-díjat kapott munkatársaival, Bassa Lászlóval, Beluszky Pállal, Berényi Istvánnal, Borai Ákossal, Keresztesi Zoltánnal, Marosi Sándorral, Papp-Váry Árpáddal és Szőke-Tasi Sándorral megosztva. Mindezek mellett birtokosa volt a Szocialista Munkáért érdeméremnek (1960), a Munka Érdemrend arany fokozatának (1973, 1983), valamint a Térképészet Kiváló Dolgozója kitüntetésnek (1974).

Főbb művei[szerkesztés]

  • Magyarország földrajza. Budapest: Tankönyvkiadó. 1951.  
  • A magyarországi Duna-teraszok párhuzamosítása a Bécs környéki és a Vaskapui teraszokkal. Budapest: Akadémiai. 1957.  
  • A magyarországi Duna-völgy kialakulása és felszínalaktana. Budapest: Akadémiai. 1959.  
  • Budapest természeti földrajza. Szerk. Pécsi Márton. Budapest: Akadémiai. 1959.  
  • Magyarország földrajza. Budapest: Akadémiai. 1960.   (Sárfalvi Bélával, oroszul, németül, angolul és lengyelül is megjelent)
  • A Kisalföld geomorfológiai képe. Földrajzi Közlemények, (1962) 113–142. o.
  • Ten years of physicogeographic research in Hungary. Budapest: Akadémiai. 1964.  
  • A Kárpát-medencebeli löszök, löszszerű üledékek típusai és litosztratigráfiai beosztásuk. Földrajzi Közlemények, (1966) 305–356. o.
  • Geomorphological regions of Hungary. Budapest: Akadémiai. 1970.  
  • Geomorfológia mérnökök számára: A felszínformáló exogén erők dinamikája. Budapest: Tankönyvkiadó. 1971.  
  • Man and environment. Ed. by Márton Pécsi, Ferenc Probáld. Budapest: Akadémiai. 1974.  
  • Geomorfológia. Budapest: Magyar Állami Földtani Intézet. 1975.   (Angolul is megjelent)
  • Quaternary studies in Hungary. Ed. in chief Márton Pécsi. Budapest: Geographical Reserch Institute HAS. 1982.  
  • Loess and the Quaternary: Chinese and Hungarian case studies. Ed. by Márton Pécsi. Budapest: Akadémiai. 1985.  
  • Environmental and dynamic geomorphology: Case studies in Hungary. Ed. by Márton Pécsi. Budapest: Akadémiai. 1985.  
  • Geomorfológia és domborzatminősítés. Budapest: MTA Földrajzi Kutatóintézet. 1991.  
  • Negyedkor és löszkutatás. Budapest: Akadémiai. 1993.  
  • Löss: Herkunft, Gliederung, Landschaften. Zeitschrift für Geomorphologie, XCVIII. évf. (1996) 1–391. o. (Gerold Richterrel)
  • Szerkezeti és váztalajképződés Magyarországon, tekintettel a deráziós-korráziós domborzatalakulásra, talajhordalék- és üledékképződésre a negyedidőszak során. Budapest: MTA Földrajzi Kutatóintézet. 1997.  

Felhasznált forrás[szerkesztés]

  • Kossuth-díjasok és Állami Díjasok almanachja 1948–1985. Szerk. Darvas Pálné, Klement Tamás, Terjék József. Budapest: Akadémiai. 1988. 497. o. ISBN 9630544202  
  • Ki kicsoda 2000: Magyar és nemzetközi életrajzi lexikon. Budapest: Greger-Biográf. 1999. 1264. o.   (Néhány téves évszámmal)
  • Magyar nagylexikon XIV. (Nyl–Pom). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2002. 619. o. ISBN 9639257117  
  • A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825–2002 II. (I–P). Főszerk. Glatz Ferenc. Budapest: MTA Társadalomkutató Központ. 2003. 989–990. o. (Néhány téves évszámmal)
  • Marosi Sándor: Pécsi Márton. Magyar Tudomány, CIX. évf. 5. sz. (2003) 648–650. o.
  • Kossuth-, állami és Széchenyi-díjasok 1948–2008 II. Szerk. Gyuricza Péter, Móritz Rita, Szalay Antal. Budapest: Magyar Közlöny. 2008. 15. o. ISBN 9789639722439

További irodalom[szerkesztés]

  • Regional studies on loess: In memoriam Márton Pécsi, 1923–2003. Ed. by Éva Kis. Budapest: Geographical Research Institute HAS. 2004.