Duna

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Duna
DonauknieVisegrad.jpg
A Dunakanyar Visegrádnál
Közigazgatás
Országok
a teljes vízgyűjtő százalékos megoszlása:
Románia (28,9%), Magyarország (11,7%), Ausztria (10,3%), Szerbia (10,3%), Németország (7,5%), Szlovákia (5,8%), Bulgária (5,2%), Bosznia-Hercegovina (4,8%), Horvátország (4,5%), Ukrajna (3,8%), Csehország (2,6%), Szlovénia (2,2%), Moldova (1,7%), Svájc (0,32%), Olaszország (0,15%), Lengyelország (0,09%), Albánia (0,03%)
Földrajzi adatok
Hossz 2850 km
A Breg forrásától 2888,77 km
Donaueschingentől
Donaueschingen - A Duna hossza a jelképes forrásától
2840 km
Forrásszint a Breg forrásánál 1078 m
Donaueschingennél
Donaueschingen - A Duna jelképes forrásának forrásszintje
678 m
Vízhozam 30 km-rel Passau előtt: 580 m³/s
Bécs: 1900 m³/s
Budapest: 2350 m³/s
a torkolat előtt: 6500 m³/s
Vízgyűjtő terület 817 000 km²
Forrás Fekete-erdő (Schwarzwald-Baar,
Baden-Württemberg, Németország)
Torkolat Fekete-tenger (Románia és Ukrajna) delta típusú
é. sz. 45° 09′ 46″, k. h. 29° 38′ 50″Koordináták: é. sz. 45° 09′ 46″, k. h. 29° 38′ 50″
Elhelyezkedése
Duna-terkep.png

A Duna a második leghosszabb folyam Európában (a Volga után). Németországban, a Fekete-erdőben ered két kis patakocska, a Brigach és a Breg összefolyásával Donaueschingennél, és innen délkeleti irányban 2850 kilométert tesz meg a Fekete-tengerig. Magyarország egész területe e folyam vízgyűjtőjén terül el, itteni főágának hossza 417 km, ezért az ország vízrajzának meghatározó alkotóeleme.

A folyó kialakulása a pliocén időszakban kezdődött el. A pliocén végén jutott el a Duna a Kisalföldig, ekkor a mai nyugat-kelet irány helyett észak-dél irányban folyt itt. Csak a pleisztocén időszakban alakult ki a kisalföldi szakasza. A folyó legfiatalabb része a Dobrudzsa nyugati oldalán található dél-észak irányú folyása, amely pusztán a pleisztocén időszak végén jött létre.

Napjainkban fontos nemzetközi hajóút. A németországi Rajna–Majna–Duna-csatorna 1992-es megépítése óta részét képezi annak a 3500 km-es transzeurópai vízi útnak, amely az Északi-tenger melletti Rotterdamtól a Fekete-tenger melletti Sulináig ér. A Dunán szállított áruk össztömege 1987-ben elérte a 100 millió tonnát.

A 20. században a folyam fölső szakaszán vízlépcsők sorát építették ki, ami megváltoztatta a folyó természetes vízjárását és gyakorlatilag megszüntette a hordalék alpi utánpótlását. A rendszer utolsó tagja a Szlovákiában felépített bős–nagymarosi vízlépcső. A Dunakanyar fölötti szakasz vízszintje folyamatosan csökken, ennek következtében pusztulnak a part menti élőhelyek. A legnagyobb veszély a Duna–Ipoly Nemzeti Park ártéri keményfaligeteit fenyegeti.

A Duna a világ „legnemzetközibb” folyója; 10 országon halad át, vízgyűjtő területe pedig 7 további országot érint. Több jelentős település is emelkedik a partjain, köztük négy jelenlegi főváros: Bécs, Pozsony, Budapest és Belgrád. A térség kulturális öröksége és természeti adottságai sok turistát vonzanak.

Neve[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A folyó neve az ős-indoeurópai nyelv *dānu (jelentése „folyó, folyam”) szavából ered. A mai oszét nyelv don (jelentése „víz, folyó”) szava hasonlít hozzá. Az Ister a Duna alsó folyásának antik neve. Nevét az ógörögből is származtatják, de kelta eredetűnek is tartják egyes nyelvészek. A legszélesebb körben elfogadott elmélet szerint az Ister név az óeurópai víznevek között sok kapcsolattal rendelkezik, és a gyors, fürge jelentésű ős-indoeurópai *heisr- gyökre vezethető vissza. Rokona így ez a név a bajor Isar, a cseh Jizera, a francia Isère (folyó) és az olasz Isarco folyók nevének, sőt közvetettebb kapcsolata van a Bisztra, Beszterce típusú szláv folyónevekkel is.

Ugyanakkor egyes nyelvtudósok az azonosság miatt a sumer Istár, a termékenység és a háború istennőjének a nevével hozzák összefüggésbe.

A Duna elnevezése más nyelveken: bolgárul Дунав (Dunav), horvátul Dunav, latinul Danubius vagy Danuvius, németül Donau, ógörögül Istros, románul Dunărea, szerbül Дунав / Dunav, szlovákul Dunaj, ukránul Дунáй (Dunáj / Dunay).

Történelmi szerepe[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Duna Európa különböző tájain folyik keresztül, ahol a történelem folyamán igen különböző népek éltek, mégis alapvetően meghatározta és hasonlóvá tette e népek történetét, mivel táplálékforrásként, kereskedelmi útvonalként, illetve természetes akadályként működött a folyó.

Környékén kis számú neandervölgyi embertől származó leletet találni. Azonban a folyó vidékének általános benépesedése csak a felső paleolitikumban, az aurignaci kultúra folyamán történt meg. Él az a feltevés, hogy ezek a népek a Duna mentén vándoroltak dél-franciaországi, későbbi lakhelyükhöz. Az újkőkorban a Duna közvetítő szerepe is fokozatosan nőtt. Alsó szakaszán a földművelés a i. e. 6. évezredben jelent meg, a felső szakaszához gyorsan, a i. e. 5. évezredre elterjedtek a termelés technikái. Később több kultúra innen terjedt Észak-, kisebb részben Nyugat-Európa felé. A bronzkorban a nagyrévi, a vaskorban a hallstatti kultúra elterjedése mind-mind a Dunához köthető. A fémművelés korai elterjedésének nagyban kedvezett a folyó környéki hegyek magas érctartalma. A primitív cserekereskedelem is hamar kialakult a folyam környékén, később ehhez szárazföldi utak is csatlakoztak.

Ókor[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mediterrán világban az i. e. 4. századtól egészen Augustus koráig tartotta magát a Duna bifurkációjának gondolata, azaz hogy a folyó két ágra oszlik és az egyik az Adriai-tengerbe, a másik a Fekete-tengerbe ömlik.[1]

Az ókori görögök számára is hamar fontos kereskedelmi út lett az akkori nevén: Istros, elsősorban alsó szakasza. A Duna-delta környékén a i. e. 8. században jelentek meg az első gyarmatosítók és alapítottak városokat. Mondák alapján az i. e. 7. században, a Fekete-tenger irányából egészen a Vaskapuig felvitorláztak, ahol nem kockáztatták a sziklás, erős sodrású folyószakaszon való továbbhaladást, és visszafordultak. A későbbiekben a trákok foglalták el ezt a szakaszt, a görögöktől elvágva a kereskedelem lehetőségét. Közben a folyó felső részén nagyban elterjedt a La Tène-i kultúra.

A Duna szimbolikus forrása a Donaueschingenben

A rómaiak i. e. 29 és 10 között foglalták el a Duna jobb partját. A későbbiekben a folyó (legfelső szakaszát leszámítva) részét képezte a Birodalom természetes határának, amely körül erődök és hadivárosok jöttek létre, a barbár népek ellen való védekezés céljából. Ilyen jelentős erődvárosok voltak Castra Regina (Regensburg), Lauriacum (Linz), Vindobona (Bécs), Aquincum (Budapest), Singidunum (Belgrád) és Novae (Rusze). Az első hidakat is a rómaiak építették a Dunán, a hídfők romjai a folyón több helyen is fellelhetők. 106-ban Szörényvárnál a Dunán átkelve Dacia provinciát is elfoglalták a rómaiak, ahol értékes aranybányákat találtak, ám mivel a terültet természetes határral nem rendelkezett, védelme nehézkes volt, így 271-ben a gótok foglalhatták el.

A Duna a Római Birodalom kereskedelmében is fontos szerepet töltött be. A folyókörnyéki provinciák, elsősorban Pannónia, így komoly jelentőségre tettek szert, egyre nagyobb befolyást gyakoroltak a római politikára.

Középkor[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A népvándorlás korában a Duna bal partján több nomád nép váltotta egymást, jobb partján viszont nagyrészt megmaradtak a korábbi római települések, amelyeket néha kiraboltak, illetve adóztattak a keletről jövő hunok, keleti- és nyugati gótok, longobárdok, bolgárok és avarok. A 9. században, a népvándorlás utolsó hullámában a magyarok érkeztek a Duna medencéjébe, s kalandozásaikkal a folyó környéki települések sokaságát sújtották.

1000 körül a Duna környékén három új államalakulat: Csehország, Magyarország és Bulgária jött létre. A Német-római Császárság területén pedig egyre nagyobb szerephez jutottak a határ menti területek, azok közül is leginkább az Osztrák Hercegség. A létrejövő államokat a környező nagyhatalmak (Német-római Császárság és Bizánci Birodalom) nem nézték jó szemmel, és megpróbálták elfoglalni, s ez Magyarország kivételével sikerült is. A 11. század közepére a Duna környékének államszervezetei nagyrészt stabilizálódtak, a felső szakasz a Német-római Birodalom, a középső szakasz a Magyar Királyság, az alsó szakasz a Bizánci Birodalom fennhatósága alá került.

1096 és 1099 között a Duna mentén Regensburgtól Belgrádig, leszámítva a magyar szakaszt, folyt az első keresztes háború, amelyet még további kettő követett: 11471149 és 11891192 között. A Duna Belgrádtól északra lévő részének hadiút szerepét a 13. századtól a távolsági kereskedelmi út szerepe váltotta fel, ezen jelentősek voltak a Fugger család Erdélyből induló aranyszállítmányai. A kereskedelem élénkültével újból lendületet kapott a városiasodás: Buda, Pozsony, Bécs, Linz ebben az időben jelentős fejlődésen esett át. A folyó környékének forgalmát kicsit csillapította, hogy 1335-ben a visegrádi királytalálkozón Bécs elkerülésével húzták meg a cseh–magyar kereskedelmi útvonalat.

Törökök[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Duna Pozsonynál

Míg a felső szakaszon az élet egyre inkább pezsgésnek indult, az alsó vidékeken az oszmán törökök kezdtek portyázni. Az oszmánok ellen több hadjáratot is indítottak a magyar királyok. Az első ilyen csatát Zsigmond vívta 1396-ban, majd Hunyadi János jutott el a Duna mentén egészen Várnáig a hosszú hadjárat során. Ám a törökök lényegében folyamatosan hatoltak a folyón felfelé: 1451-ben Szendrőt, 1456-ban, majd 1521-ben Nándorfehérvárt, 1526-ban Budát, 1529-ben Bécset ostromolták meg. Birodalmuk a 16. század közepére egészen Esztergomig terjedt ki. Az általuk megszállt és kipusztított területek és a nyugati országok közötti kereskedelem nagyrészt megszűnt, ám mindez nem volt igaz a Duna mentén, ahova a leigázott vidékek keresztény kulturális élete koncentrálódott.

A 17. század végén indult meg a török ellenőrzés alatt lévő területek visszafoglalása, amely elsőként a magyar Duna környék reokkupációját jelentette. Erre az időszakra jellemző, hogy a felszabadult Duna mentét - a kiirtott magyarság után - délszlávok népesítették be. Az oszmán fennhatóság megszűnése egyet jelentett a dunai hajózás jelentős fellendülésével is.

Újkor[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 19. század komoly változásokat hozott a Duna életében. Ekkor kezdett csíráiban – elsősorban Németországban és Ausztriában – a Duna menti idegenforgalom kialakulni. 1830-ban indult az első gőzhajó a folyón, 1831-től pedig már menetrendszerűen is. A személyszállítás mellett, az áruszállítás is fokozódott, egyre jelentősebb ipari központok alakultak ki a folyó partján először a német vidékeken, majd az Osztrák–Magyar Monarchia megalakulásával, a magyar tájakon is. A hajózás megkönnyítése érdekében szükség volt a folyó szabályozására, amit bár már a 18. században megkezdtek, nagyrészt csak az 1870-es évekre lett kész, a Vaskaputól felfelé.

A 19. század során jelentkeztek először komolyabban a nemzetiségi problémák is a Duna völgyében. A század közepére a Török Birodalom gyengülésével a Duna alsó szakaszán sorban létrejött a különböző nemzetek autonóm területe: (1820-ban Szerbia, 1829-ben Havasalföld, 1878-ban Bulgária), amelyek azután függetlenedtek is, és a tőkés fejlődés útjára léptek. Ám ezek az országok a későbbiekben területi viták alapján több háborút folytattak egymással. Az első világháborút lezáró Párizs környéki békeszerződések végül egy rövid időre megszüntették a háborúskodást a Duna környékén, illetve felbomlasztották az Osztrák–Magyar Monarchiát, a folyó melletti legnagyobb államot. A kialakult új nemzetállamok általában nagyon rossz kapcsolatban voltak egymással, így a Duna hajózása ismét mérséklődött.

A második világháború során a Duna teljes szakasza a tengelyhatalmak fennhatóság alá került, majd az előrenyomuló Vörös Hadsereg szállta meg szinte a teljes folyó-mentét. 1948-ban a Duna parti szocialista országok megalapították a Duna Bizottságot, amelyhez később Ausztria, 1998-ban pedig Németország is csatlakozott. A Rajna–Majna–Duna-csatorna 1992-es megépítése óta a folyó részét képezi annak a 3500 km-es transzeurópai víziútnak, amely az Északi-tenger melletti Rotterdamtól a Fekete-tenger melletti Sulináig ér. 1999-től a folyami szállítás nehézkessé vált, miután a NATO 3 hidat lebombázott Újvidéken, Szerbiában; a roncsokat 2002-re távolították el.

Uszálystrand a Dunán - 2009

Földrajza[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A folyó szakaszai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Duna jelképes forráskútja (Donauquelle) Donaueschingennél
A Duna Esztergom és Párkány között

A Duna világméretekben is jelentős hosszúságú folyó, sokféle tájon folyik keresztül. Hagyományosan (földrajzilag) három szakaszra szokták tagolni, a Felső-, a Középső- és az Alsó-Dunára. A felső szakasz a Duna forrásától nagyjából a Morva folyó torkolatáig tart. A középső szakasznak a Morva torkolatától nagyjából a Kárpátok déli vonulatáig, Szörényvárig tartó folyószakasz tekinthető. Az alsó szakasz, amely Szörényvártól a Duna-deltáig ér, jellemzően nagyon lassú folyású és kis esésű. A deltatorkolat területe alapvetően jól elkülöníthető az alsó szakasz további részeitől. Egyrészt, mivel itt a Fekete-tenger hatásai – dagálykor a visszafolyás – is jellemzőek, illetve itt már szinte állóvízzé alakul a Duna, a hordaléklerakás jellemző, ezáltal egyre nagyobb területet vesz el a tengertől.

Földtani értelemben a Duna öt medencén és az ezeket elhatároló hegyvonulatokon folyik át. A medencékben a Duna alluviális jellegű, míg a hegyvonulatokon való áttörésnél általában bevágódó jellegű (ún. bedrock típusú) a medre.

A felső folyása a Bajor-, földtani elnevezéssel a Molassz-medencén vezet keresztül, amely a Cseh-masszívumon való áttörésben ér véget. Ez az áttörés egy átöröklött (antecedens) völgy, melyet a Cseh-masszívum és a környezetének relatív kiemelkedése hozott létre.[2]

A Duna ezt átlépve ér a többi érintett medencéhez képest viszonylag kis kiterjedésű Bécsi-medencébe. Ezen átfolyva ér el a Dévényi-kapuig, amelyet a Lajta-hegység és Kis-Kárpátok képeznek. A Dévényi-kaput elhagyva a Duna a Kisalföldre[3] ér, ahol több ágra szakad, (természetes állapotában) hordalékkúpot épít, fonatos jellegű. Nagyjából Gönyűtől lefelé már egyéb hatások is szerepet játszanak, ezért a folyódinamikai jellege is kissé megváltozik.

A Dunakanyart elérve ismét bevágódó jellegűvé válik: a Börzsöny-Visegrádi-hegység folyamatos kiemelkedése teraszképződmények hátrahagyását eredményezi, ugyanakkor helyileg alluviális szakaszok is kialakulnak, pl. a Pilismaróti-öblözet területén.

A Visegrád-Nagymaros vonalat elhagyva a Duna ismét két ágra szakad, a fonatos jelleg ismét megjelenik, bár a Szentendrei-ág hamar átmenetileg meanderező jelleget ölt. A fonatosság továbbra is jellemző, a különféle méretű szigeteket képez és történelmi időléptékben is bizonyíthatóan mederáthelyeződések alakulnak ki. Ez a fonatos jelleg – bár egyre csökkenő mértékben – a Bölcske–Paks zónáig tart, ahol már megjelennek a lefűződő meanderek (pl. Fadd-Dombori-holtág).

A Dráva-torkolattól kezdődően a mellékfolyó hordalékának hatására átmeneti szakasz következik: a lassan keleties irányba forduló folyása mentén ősmeanderek is megfigyelhetők, de újra jellemző lesz a szigetépítés. Ez a szakasz egészen a Kárpátokon való áttörésig tart.

A Vaskapu környékének vízrajza immár meglehetősen antropogén, hiszen a folyamszabályozási, gátépítési munkálatok a természetes állapotokat meglehetősen átrajzolták.

A Vaskaput elhagyva a Duna a Mőziai-medencébe ér, ahol ismét kiteljesedik alluviális jellege. A már fentebb tárgyalt Duna-deltáig tartó szakaszon ismét fonatos szerkezetű. Maga a Duna-delta a folyódelta klasszikus példája, ennek tipikus üledékföldtani jellemzőivel.

A Duna kialakulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Duna jelenlegi vízgyűjtőterülete földtanilag nagyon változatos egységeket fog át. Ezen egységek a földtörténeti múltban folyamatosan fejlődtek, és ennek megfelelően ősvízrajzuk állandó változáson esett át. Az egykori vízgyűjtők a jelenlegi vízgyűjtőknek vagy részvízgyűjtőknek csak részben feleltethetők meg, ezért az ősföldrajzi rekonstrukciókban a jelenlegi Dunát, illetve vízgyűjtőjét szakaszokra érdemes bontani, és az egykori részvízgyűjtőknek szokás megfeleltetni, és gyakran a jelenlegi mellékfolyók medencéi felelnek meg a Duna jelenlegi részvízgyűjtőinek.

A Duna felső folyásáról a mai értelemben először akkor beszélhetünk, amikor a Keleti-Alpok és a Molassz-medence vizeit az adott ősfolyó először keleti irányba vezette le. Erre azonban még jó ideig várnunk kell. Az üledékek részletes származásvizsgálata alapján állíthatjuk, hogy a Keleti-Alpok területén a harmadkor elején – az Északi-Mészkőalpok nyugati nyúlványainak kivételével, mely már akkor is hegyvidéki jellegű volt – jórészt dombos területek húzódtak, az egykori folyók hordalékszállítása jellemzően délről északra irányult. A kristályos magashegység kőzetei ezen időszakban más földtani egységek alatt eltemetve helyezkedtek el. A mai folyók közül valószínűsíthetően csak az Inn volt hasonlatos a mai folyásához, mivel ezt a vonalat egy hosszabb ideje aktív földtani törésvonal, az Északi-Mészkőalpok egy peremtörése jelöli ki. A folyók ezidőtájt a Molassz-tengerbe ömlöttek (ami a mai Bajor-, azaz Molassz-medencének felel meg) kialakítva a saját törmelékkúpjaikat. Az igazi főfolyó kialakulásáról azonban csak a hegységek előterében húzódó a tengeröblök lassú feltöltése következtében létrejött tengervisszahúzódáskor (ún. regresszió), a miocén időszakában lehetett szó.[4] Ekkoriban a Keleti-Alpok vizeit elvezető főfolyó még nyugati irányba folyt.[4]

A Mura, a Dráva, a Morva és a Vág kialakulása is jóval megelőzte a mai Duna mint főfolyó létrejöttét.

Maga a Duna a pliocén időszakban kezdett létrejönni. A Nyugati-Alpok vizein táplálkozó Ősduna a Bajor-medence feltöltése után indult meg mai útján. Feltételezhetően valamikori vízgyűjtő területe jóval nagyobb lehetett a mainál. Erről árulkodnak a már kiszáradt völgyek a Sváb-Alb déli vonulatain. Az azóta kialakult mélyebben fekvő Rajna a Duna forrásterületéről nagy mennyiségű vizet szállított és szállít ma is el. Mivel a hegység itt nagyrészt porózus mészkőből áll, rengeteg földalatti búvópatak szállítja a Duna forrásterületéről a vizet inkább a Rajna felé. Két nagy víznyelő található a Sváb-Alb hegységben, amelyeket „Dunai Víznyelőnek” (németül: Donauversickerungnak) hívnak. Az ide folyó víz szárazabb nyári napokon teljes mértékben elszivárog és nagyrészt Németország legbővizűbb forrásán az Aachtopfon keresztül a Rajnába torkollik, csak a maradék halad a Duna felé. Mivel a lefolyó hatalmas vízmennyiség lassan, de biztosan koptatja a mészkövet, geológusok jóslása szerint a Duna legfelső folyása egy nap teljesen eltűnik, és minden vizét a Rajna gyűjti be majd.

A Duna alsóbb szakaszai a medencék folyamatos feltöltésével jöhettek létre. A pliocén végén jutott el a Duna a Kisalföldig. Ekkor a mai nyugat-kelet irány helyett észak-dél irányban folyt itt a folyó, és az akkor mélyebben fekvő Dráva-Száva-köze felé folyva nagyjából a mai Dráva medrét érhette el. Csak a pleisztocén időszakban alakult ki a kisalföldi folyása.

A folyó legfiatalabb szakasza a Dobrudzsa nyugati oldalán található dél-észak irányú folyása, amely pusztán a pleisztocén időszak végén alakult ki. Ekkor érte el a Fekete-tengert a Duna. A holocén időszakában az Al-Duna északi és a Duna-delta kialakítását végezte a folyó. A Duna mai napig évi mintegy öt méterrel a tenger belseje felé „nyomja” a szárazföldet.

A Duna tájformáló szerepe[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Duna kettéágazása Visegrád alatt: a Szentendrei-sziget csúcsától balra és hátra a Váci-ág, jobbra pedig a Szentendrei-ág kezdődik

A Duna tájformáló szerepe kettős, egyszerre épít és pusztít is. A rombolás elsősorban a gyorsabb folyású, hegyi szakaszokon, míg az építés a lassabb folyású, alföldi részeken jellemző. A pusztítás mértéke függ a folyó sebességétől. Így a nagy sodrású helyeken komoly mértéket ölthet, míg a kevésbé gyors folyásoknál szinte elenyésző a folyó ilyen irányú tevékenysége. A folyó állandóan koptatja és mélyíti medrét. A keményebb kőzetek koptatása jóval hosszabb időt vesz igénybe, mint a puháké, ezért a Duna jellemző geológiai képződményei a sziklák, amelyek a puhább, mára már elkopott kőzetekbe ágyazott keményebb kőzeteket jelentik. A Dunán, több helyen is találni sziklás szakaszokat, ahol ezek a képződmények meglehetősen sűrűk. Ezek közül a legismertebbek a Passau feletti, az aschahi, a Grein és Stunden közötti, valamint a vaskapui szakaszok. Magyarországon kisebb számban Nyergesújfalunál, Dömös és Nagymaros között, valamint Budafoknál találni sziklákat.

A folyó nagy mennyiségű hordalékot szállít, amely a felső szakaszon még igen nagy méreteket, lejjebb már csak porszemnyi nagyságot vehet fel. Ha a vízszint hirtelen apadásnak indul, a Dunán jellemzően kialakulnak a zátonyok, amelyek ebből a hordalékból származnak. A vízszint ismételt növekedésével a zátonyok is eltűnnek, a folyó tovább szállítja a hordalékát. Jellemzően zátonyos rész a Duna Rajka és Gönyű közötti szakasza, ahol a Bős–nagymarosi vízlépcső megépítésével a hasonló képződmények még nagyobb számban elszaporodtak. A Duna különleges képződményei az aldunai sellők, amelyek a mederfenék kisebb-nagyobb kitüremkedéseit jelentik.

A löszös síkvidékeken keresztülhaladó folyó mélyen belevájja magát a puha kőzetbe, ezért itt megfigyelhetők a magaspartok. Ilyen szakaszok elsősorban a jobb parton találhatók Gönyű és Komárom, valamint Érd és Mohács között. Ezeken a helyeken fokozottabb földcsuszamlás veszély van, mivel a folyó fokozatosan aláássa a hegyoldalakat.

Egyre kisebb számban, de még jellemzőek a Duna mentén a mocsarak, amelyek lerakott hordalékkúpokon alakultak ki. Ezekből a legnagyobbak Bajorországban, a Hanság és a Duna-delta területén találhatók. A Duna építőmunkájaként jöttek létre a hordalékkúpok, amelyek esetenként szigeteket is létrehoznak, illetve a Duna-delta (elsősorban a Kilia-ág) területén a turzások.

Dunai országok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Duna

A Duna 10 országon folyik keresztül, az egyes folyószakaszok a következők:

Ország jobb part bal part
Folyamkilométer Hossz Folyamkilométer Hossz
 Németország 2888,77 – 2223,20 659 km 2888,77 – 2201,77 687 km
 Ausztria 2223,20 – 1872,70 351 km 2201,77 – 1880,26 322 km
 Szlovákia 1872,70 – 1850,20 22 km 1880,26 – 1708,20 172 km
 Magyarország 1850,20 – 1433,00 417 km 1708,20 – 1433,00 275 km
 Horvátország 1433,00 – 1295,50 138 km nincs nincs
 Szerbia 1295,50 – 845,65 450 km 1433,00 – 1075,00 358 km
 Románia 374,10 – 0,00 374 km 1075,00 – 134,14
79,63 – 0,00
1020 km
 Bulgária 845,65 – 374,10 472 km nincs nincs
 Moldova nincs nincs 134,14 – 133,57 0,6 km
 Ukrajna nincs nincs 133,57 – 79,63 54 km

(Forrás: Dunabizottság, 2004)

Dunai települések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Duna Budapestnél

Az alábbi lista a jelentősebb településekre szorítkozik.

Németország Németország: Donaueschingen, Ulm, Ingolstadt, Regensburg, Passau

Ausztria Ausztria: Linz, Ybbs an der Donau, Melk, Krems an der Donau, Tulln an der Donau, Bécs, Hainburg, Grein an der Donau

Szlovákia Szlovákia: Pozsony, Komárom, Párkány

Magyarország Magyarország: Győr, Gönyű, Komárom, Esztergom, Szob, Pilismarót, Dömös,Visegrád, Kisoroszi, Dunabogdány, Tahitótfalu, Leányfalu, Pócsmegyer, Szigetmonostor, Szentendre, Budakalász, Nagymaros, Kismaros, Verőce, Vác, Göd, Dunakeszi, Budapest, Szigetszentmiklós, Százhalombatta, Ercsi, Dunaharaszti, Ráckeve, Dunaújváros, Dunaföldvár, Solt, Paks, Kalocsa, Baja, Mohács

Szerbia Szerbia: Apatin, Gombos, Bezdán, Palánka, Újvidék, Zimony, Belgrád, Kevevára, Szendrő

Horvátország Horvátország: Vukovár

Románia Románia: Újmoldova, Orsova, Szörényvár, Calafat, Corabia, Turnu Măgurele, Zimnicea, Gyurgyevó, Oltenița, Călărași, Fetești, Cernavodă, Hârșova, Măcin, Brăila, Galac, Isaccea, Tulcsa, Sulina

Bulgária Bulgária: Vidin, Lom, Orjahovo, Nikápoly, Szvistov, Rusze, Szilisztra

Moldova Moldova: Giurgiulesti

Ukrajna Ukrajna: Renyi, Izmajil, Kilija

Vízrajza[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Duna legmagasabb vízállásait jelző tábla Budapesten, a Vigadó téri hajóállomásnál

A Duna rengeteg mellékággal rendelkezik hosszú folyása során. Ezek közül a magyarországi legjelentősebbek:

A főbb, illetve kisebb mellékágak egy vagy több szigetet is körülzárhatnak. Ezek közül a legnagyobbak a Csallóköz, a Szigetköz, a Szentendrei-sziget, a Csepel-sziget, a Mohácsi-sziget és a Duna dobrudzsai kanyarulatánál a Bala-sziget.

A Duna-delta is alapvetően három ágból tagozódik. Ezek északról délre a következők: Kilia-ág, Sulinai-ág, Szent-György-ág.

A Duna mélysége, szélessége és így sebessége nagyban különbözik az egyes szakaszokon. Általában elmondható, hogy a felső jellegű szakaszokon a folyó keskeny és igen mély. A Vaskapunál mértek 70 méteres mélységet is, sebessége ott az 5 m/s-ot is eléri. A sík vidékeken a jellemző sebesség 1,1-1,2 m/s között alakul, a felső szakaszon 1,5–3 m/s között (a zsilipekkel duzzasztott szakaszokon lényegesen kisebb), a Duna-delta környékén pedig a sebessége szinte nulla. A folyó szélességét illetően jól látszik egyfajta növekvő tendencia a vízhozam növekedésével. Így míg Ingolstadtnál a Duna pusztán 102 méter széles, a Széchenyi lánchídnál már eléri a 350 méteres szélességet, Zimonynál az 1300 métert, míg az Al-Dunán pedig akár 15 kilométer széles is lehet.

A folyó vízszintje nem állandó, főleg tavasszal, elsősorban az alpi hó elolvadásakor emelkedik jelentősen a vízszint. Ezek az áradások alapvetően másként sújtják a különböző szakaszokat. Azon részeken, ahol az ártér meglehetősen kicsi, ilyen a felső szakasz, jóval nagyobb áradások lehetnek, mint a folyó lejjebbi szakaszain, viszont a nagy esés miatt hamarabb le is vonul az ár, míg ez az alsó szakaszokon kifejezetten hosszú ideig is eltarthat. A legnagyobb ilyen árvíz 1501-ben Bécsben következett be. Ekkor a folyó vízhozama itt mai számítások szerint a 14 000 m³/s-ot is meghaladta. Árvíz kialakulására egy másik lehetséges mód, ha a megfagyott jég felduzzasztja a felülről áramló vizet. Ilyen áradás volt 1838-ban Pesten.

Mellékfolyói[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Duna 2850 km-es hosszán számos mellékfolyó vizével gazdagodik. Ezek közül a legnagyobb mellékfolyói, azok torkolatának országa szerint:

Németország Altmühl, Iller, Lech, Naab, Isar, Inn
Ausztria Traun, Enns, Morva
Szlovákia Morva, Vág, Garam, Ipoly
Magyarország Rába, Ipoly, Sió
Szerbia Tisza, Száva, Temes, Nagy-Morava, Duna–Tisza–Duna-csatorna, Karas
Horvátország Dráva
Románia Zsil, Olt, Argeș, Duna–Fekete-tenger csatorna, Szeret, Prut, Karas
Bulgária Timok, Iszker, Oszam
Moldova Prut
Ukrajna -

Dunai élettér[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Duna amint különböző éghajlatú, hidrológiájú területeken folyik keresztül, változatos élővilágnak biztosít megélhetést. A hosszanti tagozódás mellett jellemző a folyókörnyék keresztmetszeti tagozódása is. Az áramló víztömegek, a mederfenék, a víz felszíne, a holtágak és az árterek mind-mind különböző feltételeket biztosítanak az élőlények számára.

Flóra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Duna holtágai és lassabb – elsősorban alsó – folyásai növényi planktonban gazdagok. A gyorsabb folyószakaszokon ezek az élőlények ritkák, mivel a folyó sodrása magával ragadja őket. Több ilyen egysejtű planktont kovapáncél véd. Ezek a zöldmoszatok nyáron, lassan áramló vizekben elszaporodva zöldre festik a vizet. Az úszó plankton mellett elsősorban a partközeli aljzaton is találni egyszerű növényi és bakteriális képződményeket: elsősorban prokarióta kékmoszatokat és eukarióta zöldmoszatokat. A planktonszervezetek sok szerepet töltenek be, egyrészt a tápláléklánc legalsó fokán az állatoknak táplálékul szolgálnak, másrészt az ember által okozott szennyezések elbontására is kiválóan alkalmasak.

A vízben magasabb rendű növényi fajok is helyt kapnak. Elsősorban a lassabb folyásoknál és a holtágakban nagy mennyiségű hínártársulásokat találni. Ezen társulások legjellemzőbb fajai a rucaöröm, a békalencse, a tündérrózsa, a sulyom és a ritka vízidara.

A partoknál, az alsó szakaszon jellemzőek a nádasok, ahol a nád mellett gyékény is, kijjebb sás fajok találhatók. A gyorsabb folyású szakaszoknál a nád helyett egyből füzes cserjés található a folyó mellett. A távolabb található ligetben a magasabb termetű fehér fűz, fehér és fekete nyár jellemző. Végül, a kissé szárazabb, de állandó vízellátással rendelkező területeken a Dunára nagyban jellemző „galériaerdők” jönnek létre, ahol a kocsányos tölgy, a mocsártölgy, a szil- és a kőrisfa mellett több kúszónövény, így iszalag, vadszőlő és komló jellemző.

A folyótól távolabb eső holtágakban láperdő társulások jönnek létre. Itt a legjellemzőbb fa az enyves éger, az aljnövényzetben pedig mohák és harasztok jellemzők. A dunai holtágak védett növényfaja a lápi csalán. A néha vízzel elárasztott területeken további efemernövények sokasága éli gyors életét. Ilyenek az apró csetkáka, az iszapkáka, az iszaprojt, a csomós palka, a barna palka, a vörös libatop, az iszapgyopár, az erdei kányafű, a vándorveronika és különböző májmoha fajok.

Fauna[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az egyszerű állatfajok elsősorban a Duna lassú folyású, alsó szakaszán jellemzőek. Az egysejtűek mellett a legelterjedtebbek az apró rákok: az evezőlábú rák és az ágascsápú rák. A kifejezetten csendes vizeken a tavi, gyorsabb folyásoknál a folyami szivacs és a csalánozók törzsébe tartozó hidrák sűrű lakói a fenéknek. Ugyanitt nagyon elterjedt a vándorkagyló, de találni tavikagylót, festékkagylót és folyamkagylót is. A vízi szerves hulladék lebontói a szintén a fenéken lakó örvényférgek, a laposférgek és a giliszták. A különböző ízeltlábúakat a folyó lassú szakaszain lehet fellelni. Ide tartoznak a pontytetű, a vízipoloska, a tiszavirág, a dunavirág, a tegzes bolharák és különböző további rákfajok: a víziászka és a pontusi víziászka. Valaha nagy számú folyami rák is élt a Dunában, ám a „rákpestis” szinte teljes mértékben felszámolta populációjukat. A meder mélyebb részén él továbbá a rajzoscsiga, a bödöncsiga, a kavicscsiga és a pöttyös csiga, míg a part mentén találni a fülcsiga és a nagyszájú csiga faj egyedeit.

A Duna halállománya viszonylag szegény, mindössze ötvenkét dunai halfaj ismeretes. Legjellemzőbb halfajok a kecsege, a ponty, a csuka, a lesőharcsa, a rózsás márna, a dévérkeszeg, a kárász, a szivárványos ökle, a csapósügér és a fogas. Csak a Fekete-tengerbe ömlő folyókra jellemző továbbá a kősüllő, a bagolykeszeg, a tarka géb és a pajzsoshasú pikó, illetve a Duna egyedi halfajai a dunai galóca és a selymes durbincs.

A sekélyebb hínáros társulások és a holtágak gazdag állatvilággal rendelkeznek. Elsősorban a hínárosokban találkozni az árvaszúnyog, a víziskorpió és a vízipoloska fajokkal, de sok rák- és csigafaj (mocsári csiga, karcsúcsiga, tányéros csiga) is itt talál menedéket. A holtágak élővilága hasonló a hínároséhoz, de itt még kétéltűek és hüllők is szép számban honosak. A legjellemzőbb állatfajok a keringőbéka, a kacagó béka, a kecskebéka, a vízisikló, a kockás sikló és a mocsári teknős.

A Duna ártere számtalan madár- és emlősfajnak is életteret biztosít. A folyó egyik legjellemzőbb madárfaja a dankasirály, amely még a városi szakaszokon is megtalálható. Szintén minden folyószakaszon megjelennek a récefélék, a vadlibák, a kormoránok és a bíbicek. Elsősorban a Duna-delta környékén honos, de kisebb számban a középső szakaszon is látni szürke gémet, vörös gémet, bakcsót, bölömbikát, függőcinkéket, batlákat. Csak a Duna-delta lakói a rózsás pelikánok.

A holtágak, árterek legjellegzetesebb apró emlősei a vízicickány, a vízipocok, a törpe egér, de a vidra, az újabban visszaköltöztetett hód, és csehszlovák honosítás miatt a kártékony pézsmapocok is jellemző. A ragadozókat elsősorban a vörös róka és a görény képviseli. A 19. században még sok aranysakál („nádifarkas”) is élt a Dunánál, ám ezeket kiirtották. A nagy kiterjedésű erdőkben, főleg a középső szakaszon a terület természetes eltartó képességénél nagyobb nagyvadállomány (őz, szarvas, vaddisznó) is található. A nagyvadak számát etetéssel tartják fent és a kipusztított nagyragadozók hiányában vadászattal ritkítják.

Nemzeti parkok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Dunát sok, Európa más folyóival összehasonlítva viszont viszonylag kevés környezeti kár érte, élővilága nagyrészt megmaradt. Ezt az adottságot felismerve az 1970-es évektől folyamatosan alakultak nemzeti parkok és tájvédelmi körzetek a Duna árterében. Ezek a nemzeti parkok jelenleg a következők:

Az emberi beavatkozások hatásai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Vízmérce Budapesten, a Vigadó téri hajóállomásnál

A 19. században a folyamszabályozás drasztikusan átalakította a középső és az alsó szakasz ökológiai rendszereit (alapvetően a mellékvizekét). A mellékfolyók (főleg a Tisza) számos kanyarját levágták, a medrét gátak közé zárták. Mind a mellékfolyók, mind a Duna partját sok helyen kikövezték, a szigetek egy részét kőgáttal leválasztották a mederről. Az így elzárt mellékágakban megszűnt a víz folyamatos áramlása, felgyorsult azok feltöltődése. Az egykori, összefüggő galériaerdőnek csak roncsai maradtak fenn. A Vaskapunál a folyó hajózhatóságát javították. A szabályozásokkal egyre nagyobb területet árvízmentesítettek, és ennek következtében az eredeti mederben a töltések magasításával egyre nagyobb víztömegeket kellett átbocsátani. A leülepedő hordalék sokkal keskenyebb, ráadásul állandó helyzetű ártéren terült szét, illetve a mederben rakódott le, tehát miközben a szabályozott folyókon megritkultak az árvizek, korábban nem tapasztalt vízmennyiségek és főleg vízállások jelentek meg, veszélyeztetve olyan területeket is, amelyeket korábban nem érintett az árvíz.

A 20. században a folyam fölső (ausztriai) szakaszán vízlépcsők sorát építették ki, teljesen megváltoztatva ezzel a folyó természetes vízjárását és gyakorlatilag megszüntetve a hordalék alpi utánpótlását. A rendszer utolsó tagja a Szlovákiában felépített bősi vízlépcső, aminek üzemvízcsatornája Szapnál torkollik a Duna főmedrébe. Mivel a mederbe visszaengedett vízben gyakorlatilag nincs hordalék, a folyam a Szap alatti szakaszon a mederből gyűjt magának hordalékot: a meder mélyülése mára túllépte a 12 métert. A Dunakanyar fölötti szakaszon a folyó – és ezzel a talajvíz – szintje fokozatosan csökken, a part menti élőhelyek pusztulnak, hogy idővel más ökológiai rendszereknek adják át helyüket. A legnagyobb veszély a Duna–Ipoly Nemzeti Park ártéri keményfaligeteit fenyegeti.

1972-ben, a Vaskapu-vízierőmű gátjának elkészülte után, Ada Kaleh 1,7 km × 0,4-0,5 km méretű szigetét vízzel áraszották el. Az azelőtt törökök által lakott sziget hol osztrák–magyar, hol török fennhatóság után 1913-ban Magyarország része lett, de 1923-tól, így az elárasztásakor is, Romániához tartozott.

A folyómeder átalakítás mellett fontos emberi hatása van a folyam életére a vízbe juttatott vegyi anyagok (növényvédő szer maradvány, gyógyszer, mosószer, ipari szennyvíz, stb.) hatása a dunai élőlényekre.[5]

Gazdasága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hajózás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Duna nemzetközi hajózási útvonal. A torkolatától Brăilaig tengeri, onnan Ulmig folyami hajókkal járható. A Duna mellett mintegy hatvan mellékfolyója is hajózható. A dunai hajózás nemzetközi jogrendjét a Budapesten székelő Duna Bizottság alakítja, és az Európai Unió Duna-stratégiája is jelentős többek között a dunai hajózás újbóli felfejlesztését tartja egyik fő céljának.[6]

A hajózás megkönnyítése és gyorsítása érdekében több csatorna is kapcsolódik a Dunához, melyek közül a legjelentősebb a Rajna–Majna–Duna-csatorna, amely hatására a Duna része lett egy Sulinától Rotterdamig tartó transzkontinentális, folyami hajózási útvonalnak. Romániában található a Duna–Fekete-tenger csatorna.

A Dunán nagy számú nemzetközi árukikötő található. Ezek közül a legnagyobbak: Sulina, Gyurgyevó, Reni, Brăila, Galac, Rusze, Belgrád, Budapest-Csepel, Komárom, Gönyű, Pozsony, Bécs, Linz, Passau.

Ivóvíz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Közvetlenül a mederből, tisztítások után kerül a Duna vize Baden-Württemberg tartomány mintegy 30%-ában, Ulmban, Passauban, pár romániai településen. Más helyeken a víz nagyfokú szennyezettsége miatt az ivóvíz ilyen formában nem nyerhető.[5] Elsősorban Magyarországon nagyon elterjedtek a parti szűrésű kutak, amelyek szinte az egész tágabb Duna mente, így Budapest ivóvízkészletét biztosítják.

Vízenergia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Dunán az energiát hasznosítandó számtalan vízerőmű épült elsősorban a gyorsabb sodrású szakaszokon, így Németországban, Ausztriában és a Vaskapunál. Nagyobb fokú duzzasztást igényelnek a síkvidéki erőművek, így a szlovákiai Bősnél lévő erőmű is.

Németországban a 19. század végén jöttek létre az első erőművek a Dunán, például Ulmnál. Az első osztrák dunai erőmű 1959-ben Ybbs és Persenbeug között épült. Mára a kilenc dunai erőmű az ország energia ellátásának mintegy 20%-át adja.

A szlovákiai bősi erőmű az ország energiaellátásának 11-16%-át biztosítja a vízállástól függően. 1972-ben épült meg Európa legnagyobb vízierőműve a Vaskapunál két duzzasztógáttal. Szerbia energiaellátásának 37,1%-át, Romániának pedig 27,6%-át ez az egy erőmű biztosítja.

Halászat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Valaha a Dunán jelentős halászat folyt. A Duna környéki településeken nagy számban éltek halászok. A 19., majd 20. században azonban a folyót ért nagyfokú szennyezés miatt halállománya nagyban lecsökkent, így a halászat is szinte teljes mértékben eltűnt a folyó partjáról. Mindössze hobbihorgászokat találni manapság a folyó partjain. Egyedül a Duna-deltában maradt meg a kereskedelmi célú halászat, de ott is nagyban korlátozódott. A Vaskapu vízlépcső megépítése előtt Bécsben vizamészárszékek működtek és onnan szállították tovább szekéren a halat a francia és a lengyel piacokra. Jelentős volt a vizaállomány Budapesten is. A Vaskapu vízlépcső megépítése után a felette levő Duna szakaszra a viza már nem jut fel.

Aranymosás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Duna homokja 10–600 mg/m³ aranyat tartalmaz, ami a gazdaságosság határán termelhető ki. Ipari kiaknázása sosem történt, de a római kor óta folyik aranymosás a partjain. A Duna hordalékjában lévő arany legnagyobb része a Magas-Tauernből származik. Itt a kora kréta idején gránit intrúzió képződött, amelynek környezetében termésarany tartalmú kvarc telérek jöttek létre.

Turizmusa[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Duna mind az aktív, mind a passzív kikapcsolódás egyik kedvelt helyszíne. A folyó minden szakaszán, de leginkább a Wachaun, a magyar Dunakanyarban, a Vaskapu-szorosban és a Duna-deltánál személyszállító hajók sokasága várja a turistákat. Elsősorban Budapesten, kisebb részt Passauban, Linzben, Pozsonyban, Bécsben és Belgrádban jelentős a városnéző hajózás is. A folyó mellett épült számtalan idegenforgalmi látnivaló is nagyszámban csábítja a turistákat.

Az aktívabb kikapcsolódásra vágyók számára a Duna mint fürdőhely, horgászhely funkcionál. A folyón számtalan evezős vízisportot űző amatőr vagy professzionális sportoló is feltűnik. Létezik a folyó több mint kétharmadán zajló, két hónapos Nemzetközi Duna-túra is.

A Duna mentén egyre nagyobb mértékben terjed el a kerékpározás is. Donaueschingentől Pozsonyig a jól kiépült, az EuroVelo 6. szakaszának részét képező „Donauradwanderweg”, vagy röviden „Donauradweg” mintegy 100 000 kerékpárost fogad évente, de a folyó alsóbb szakaszain is (elsősorban a Szigetközben és Esztergomtól Budapestig) lehetőség van a biztonságos kerékpározásra.

A Duna a művészetekben[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ifj. Johann Strauss: Kék Duna keringő

a finn Rytmi-Pojat zenekar előadásában

A Dunához köthető alkotások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Képek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Szabó Miklós: A kelták Magyarországon. (Hozzáférés: 2010. április 6.)
  2. Székely, B.; Reinecker, J.; Dunkl, I.; Frisch; W.; Kuhlemann, J. (2002): Neotectonic movements and their geomorphic response as reflected in surface parameters and stress patterns in the Eastern Alps”. EGU Stephan Mueller Special Publication Series 3, 149–166. o. Hozzáférés ideje: 2013. szeptember 13.  
  3. A nemzetközi földtani irodalomban félreérthetően Danube Basinnek vagy újabban Győr Basinnek is nevezik. A nevezéktani problémát az okozza, hogy a Kisalföldet az angol nyelvű földtani irodalomban Little Hungarian Plainnek nevezik, és ezt egyes külföldi szerzők – a Csallóköz miatt – nem fogadják el, ők a megtévesztő Danube Basin elnevezést alkalmazzák. A Győr Basin elnevezés kompromisszumosnak tekinthető, mivel a süllyedés centruma nagyjából Győrnél van.
  4. ^ a b Kuhlemann, J. (2007): Paleogeographic and paleotopographic evolution of the Swiss and Eastern Alps since the Oligocene. Global and Planetary Change 58:224–236. doi:10.1016/j.gloplacha.2007.03.007
  5. ^ a b Évente 20 tonna gyógyszer kerül a Dunába Index.2012.dec.11.
  6. A Bizottság elindítja a Duna régió fejlesztésére irányuló stratégiáját, 2010. december 10.

Felhasznált irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Duna. Panoráma Kiadó, 1964
  • Holčík, J., 2001: Ryby slovenského úseku Dunaja. In: Optimalizácia 2003
  • A szlovák–osztrák–magyar Duna mente. Dajama Vydavatel'stvo, 2000, ISBN 80-88975-21-2
  • Miroslav Gerhát, Štefan Miček, Juraj Pavelek: Dunaj od prameňa po deltu. S-Glóbus, 1991
  • Der Donauradweg von Passau bis Bratislava. Donau NO Tourismus, 2005
  • Vadon a Dunán - egy projekt az ártéri ligeterdők megmentéséért
  • Dunajské luhy od Moravy po Ipeľ

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Duna témájú médiaállományokat.
Wiktionary-logo-hu.png
Keress rá a Duna címszóra a Wikiszótárban!
Wiktionary-logo-hu.png
Keress rá a duna címszóra a Wikiszótárban!

Magyar nyelven[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Angol nyelven[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]