Dunaföldvár

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Dunaföldvár
Látkép a Beszédes József híd felől
Látkép a Beszédes József híd felől
Dunaföldvár címere
Dunaföldvár címere
Közigazgatás
Ország Magyarország
RégióDél-Dunántúl
MegyeTolna
JárásPaksi
Jogállás város
Polgármester Horváth Zsolt (független)[1]
Irányítószám 7020
Körzethívószám 75
Népesség
Teljes népesség 8593 fő (2015. jan. 1.)[2]
Népsűrűség76,3 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület111,42 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Dunaföldvár (Magyarország)
Dunaföldvár
Dunaföldvár
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 46° 48′ 32″, k. h. 18° 55′ 04″Koordináták: é. sz. 46° 48′ 32″, k. h. 18° 55′ 04″
Dunaföldvár (Tolna megye)
Dunaföldvár
Dunaföldvár
Pozíció Tolna megye térképén
Dunaföldvár weboldala
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Dunaföldvár témájú médiaállományokat.

Dunaföldvár Duna-parti város a Dél-Dunántúl régióban, Tolna megye északkeleti csücskében, a Paksi járásban, a Fejér megyei Dunaújvárostól 20 kilométerre délre.

Fekvése[szerkesztés]

A város az ország közepén, a Duna jobb partján fekszik, Budapesttől délre mintegy 90 kilométer távolságra.

Fontos közúti csomópont. Itt találkozik a 6-os, a 61-es és az 52-es út; a Beszédes József híd itt köti össze a Dunántúlt az Alfölddel.

Vonattal a Pusztaszabolcs–Dunaújváros–Paks-vasútvonalon volt elérhető 2009-ig. Korábban Solttal is összekötötte vasútvonal, ezt azonban már felszedték, és a vasúti töltés helyén 2015-ben kerékpárút épült.[3]

Története[szerkesztés]

Neve a Római Birodalom részeként Annamatia volt.

Dunaföldvár címere[szerkesztés]

Kék pajzsban ezüstfolyam látszik, zöld alapon látható három vörös torony, kereszttel. A kapuzat nyitva áll, tőle jobbra egy magyar vitéz szablyát tart a kezében. Látható még a jobb oldalon egy szőlőfürt, baloldalt pedig zöld talajból egy búzakalász nőtt ki. A pajzs színei: vörös-kék.

Középkor[szerkesztés]

Földvár nevét ismereteink szerint először 1199-ben említi oklevél Monasterium de Felduar formában, ahol 1131-ben II. (Vak) Béla király Szent Péter tiszteletére apátságot alapított.[4] Rosner Gyula régész azonban úgy véli, hogy valószínűleg „nem ő alapította a Szent Péter tiszteletére emelt monostort 1131 és 1141 között.” Az 1199-ben kelt oklevél szövege alapján (Monasterium abbas de Feldwar) szerinte bizonyossággal annyi állítható, hogy az ekkor „Földváron álló, már ismert monostor” a bencés szerzeteseké volt, és azzal együtt ők birtokolták a földvári határt is. Rosner Gyula véleménye továbbá: „nem lehet kétséges, hogy már a 11. században volt Dunaföldvárnak egy igen figyelemreméltó, kőfaragványokkal díszített temploma…”, ezt talán Szent Ilona tiszteletére szentelték. A nagy javadalmakkal bíró apátság az idők folyamán lassan veszített rangjából, a 15. századra korábbi birtokait jórészt elvesztette, építményei pedig a török uralom idején teljesen elpusztultak.[5]

Szulejmán szultán a mohácsi csata (1526) után Földváron fogadta Buda város tanácsát, hogy tőlük a város kulcsait átvegye. A török uralom idején Jur Hisszarit volt a település neve.

A város híres Csonka-tornyának keletkezéséről szintén hiányoznak a megbízható adatok. Korábban a IV. Béla király idején emelt lakótornyok egyikének vélték, de a régészeti kutatás azt mutatta, hogy az 1530-as évekből vagy csak kissé korábbról való. Miután a törökök elfoglalták a vidéket, erődítményt, sáncokat építettek itt, amihez a monostor és díszes templomának faragott köveit is felhasználták, és a vár körül település alakult ki. Így látta ezt Evlija Cselebi török utazó is, akinek 1663-ban készült leírását ismerjük.[6]

18. század[szerkesztés]

A török kiűzése után az elnéptelenedett vidéken betelepítés kezdődött, nagyobb számban szerbek (rácok) és német telepesek, később tótok is érkeztek. Földvár fontos dunai átkelőhely volt és mezővárosnak számított. Ezt a jogállását megerősítette I. Lipót király 1703. évi rendelete, melyben évi három országos vásár tartására jogosította fel a települést.

A dunai átkelőhely birtoklásáért a Rákóczi-szabadságharc idején kemény harcokat vívtak. A várat a kurucok 1704 januárjában elfoglalták, a császáriak nyolc hónappal később visszaszerezték; 1705 őszén Vak Bottyán csapatai ismét elfoglalták, és ezúttal a kuruc sereg sokáig birtokolta, végül azonban a vár elesett. A harcok következményeként a település egy időre újból elnéptelenedett.

1713-ban a vidék földesura, Mednyánszky Ferenc László földvári apát – bár apátság már nem volt, de az apát cím megmaradt – ún. szerződést (contractus) adott ki, amely a szabad bíróválasztás mellett többek között a szabad költözködést is biztosítja, és mentesít a földesúrnak egyébként járó robot alól.[7] Ezek a kiváltságok vonzották a betelepülőket és hozzájárultak Dunaföldvár gazdasági fejlődéséhez, a céhes kézműipar kialakulásához.

A 18. század közepén már hat, később kilenc, (1872-ben, a céhek megszüntetésekor tizenegy) céh létezett, nagy forgalmat bonyolító sóhivatal és királyi postaállomás működött. A népesség gyors ütemben nőtt, Dunaföldvár – Szekszárdot a század végén egy időre utolérve – a vármegye legnépesebb települése lett.

19. század[szerkesztés]

Dunaföldvár látképe 1864-ben

Nagy jelentőségű esemény volt az itteni Duna-szakaszon az első gőzhajó megjelenése, 1830-ban. A hajóvontatást fokozatosan felváltó, rendszeres gőzhajózás a kereskedelem, a személy- és áruforgalom fellendüléséhez vezetett. Dunaföldvár kikötőjében[8] főként gabonát és más terményeket raktak hajóra, míg Erdélyből só, a Felvidékről fenyőfa, továbbá különféle iparcikk érkezett. Később forgalma tovább nőtt, miután a folyószabályozás miatt Tolna kikötőjét megszüntették.

1831-ben, majd 1855-ben kolera tizedelte a lakosságot. 1858-ban a város történetének legnagyobb tűzvésze pusztított, ennek 715 halálos áldozata volt. A szegényház, a kórház, a sóház, az 1789-ben épült ún. Nemzeti Oskola és az Öreg-templom is leégett. 1862-ben újabb tűzvész pusztított, ez kisebb kárral járt.

Az 1871-ben elfogadott ún. első községi törvény az addigi mezővárosokat, így Földvárt is a nagyközségek kategóriájába sorolta. A közigazgatás élén a bíró állt, munkáját egy helyettes, 12 esküdt és 2 jegyző segítette. Egy megyei döntés alapján a dunaföldvári járás neve megmaradt ugyan, de a járási székhely a szomszédos Paks lett.

A millennium évében, 1896 decemberében befutott Dunaföldvár újonnan épült állomására az első vonat. A Pusztaszabolcsról kiinduló vasútvonal ma is csak Paksig vezet, a megyeszékhellyel nem teremtett közvetlen összeköttetést. A vasút nem vonzott ide új iparvállalatokat. A dunántúli vasúthálózat fővonalai a Duna völgyét elkerülték, sőt kiépülésük maga után vonta a folyami teherszállítás csökkenését is. A folyó menti kisvárosok, köztük Dunaföldvár fejlődése lelassult.

A 20. század elején[szerkesztés]

Az 1907-ben készült artézi kút (2010)

A századfordulóra kialakult a városközpont a közhivatalokkal, néhány pénzintézettel; több utcában emeletes házak sorakoztak. 1904-ben felépült az új, tekintélyt parancsoló városháza (községháza), a régi emeletesre való átépítésével. 1906-ban megvalósult a helyi és helyközi telefonhálózat bekötése, a következő évben a főtéren elkészült az artézi kút (100 évvel később is helyén áll). A városiasodás jelei egyértelműen megmutatkoztak. A helység házainak több mint 90%-a azonban még mindig vályogból vagy sárból készült (az alap is), a tetők 76%-a zsúp- vagy nádfedeles volt.[9]

A 20. század elején két jelentősebb ipari létesítmény működött a községben: az 1884-ben épített Reitter-féle gőzmalom és az 1911-ben alapított kendergyár. Nagyobb iparvállalat mintegy fél évszázadon át nem is alakult. A lakosság továbbra is főként kézműipari és mezőgazdasági tevékenységből (gabonatermesztés, kert- és szőlőművelés, állattenyésztés), illetve árui piaci értékesítéséből, valamint fuvarozásból és kereskedelemből élt.

Dunaföldváron két helyen működött vízimalom, az egyik Felső-révnél, a másik Alsó-révnél. Az előző században a 40-et is elérte a vízimalmok száma. Az 1944-ben megrongálódott utolsó vízimalom Paksnál akadt meg, tulajdonosa Bukovits Ferenc volt.

A világháborúk éveiben[szerkesztés]

1915 áprilisában a dunaföldváriakat már súlyos drágaság sújtotta. A termő vidék miatt növekedtek az árak, ami itt jelentősen érződött. Mindent összevásárolt a lakosság és Budapestre vitte feketézni. Forster Zoltán alispánnak a lakosság a monstre népgyűlést követően pontokba szedte követeléseit. A háború előre haladtával ui. támogatásukkal segítették Földvárt a háborús károk miatt, 5000 korona készpénzt jegyeztek a paksi vöröskereszt javára is, 5000 koronát pedig a községi jegyzők árváira fordítottak.

1925-ben helyi villanytelep létesült, megkezdődött a villamosítás; az 1930-as évek elején a várost rákötötték a Tatabánya felől jövő 20 kV-os távvezetékre. Különösen fontos változást jelentett az új Duna-híd megépítése és – száz évvel az első gőzhajó megjelenése után – 1930. november 23-ai felavatása. Ezzel a helység az ország úthálózatának egyik csomópontja lett. Tíz évvel később megnyitották a hídon át vezető Dunaföldvár–Solt-vasútvonalat.

A II. világháború ismert hazai eseményei – előbb csak a kötelező beszolgáltatások, a mozgósítások, a légiriadók, később a zsidóság deportálása – az itteni lakosságot sem kímélték. 1944 végén a város a hídfők miatt frontvonallá változott. Alig maradt sértetlen ház, a városházát 13 bombatalálat érte. A visszavonuló német csapatok a hidat november 14-én felrobbantották. A szovjet hadsereg december 3-án foglalta el a várost, utána saját utánpótlása biztosítására pontonhidat létesített. Az újjáépített végleges hídon 1951 decemberében indult meg a közlekedés.

A városháza 2010-ben
A gőzmalom épülete 2010-ben

1950-től[szerkesztés]

1950-től elkezdték a városházának díszeitől történő megfosztésát. Durva kőporos vakolattal látták el, több vakolattagozatot levéstek, a címer helyére vörös csillag, a saroklámpa helylre hangszóró került.[10] Az 1952-ben megnyílt Magyar László Gimnázium a feloszlatott ferences rend államosított rendházának épületében kapott helyet. 1949 novemberében határozat született az országos jelentőségű nagyberuházás, a Sztálin Vasmű, későbbi nevén Dunai Vasmű létesítéséről a közeli Dunapentelén. Sztálinváros (ma Dunaújváros) építkezéseire és a vasműbe földváriak százai jártak át dolgozni.

Dunaföldváron a kendergyár mellett pozdorjalemez-gyár, néhány kisipari termelő szövetkezet és a helyi ellátást biztosító élelmiszeripari vállalat alakult. Később újabb üzemek létesültek (Oxigén- és Dissousgáz Vállalat, a Beloiannisz Híradástechnikai Gyár helyi részlege, faipari-, gumiipari szövetkezet). A már korábban létrehozott mezőgazdasági szövetkezet mellé az 1960-as erőltetett kampány eredményeként további három alakult.

1969-től zajlott a vízhálózat kialakítása, az egymillió literes víztározó építése. Kenyérgyár létesült, 1969-ben megnyílt az áruház. 1970-ben befejeződött a villamosítás, ugyanebben az évben a település nagyközségi címet kapott,[11] 1989. március 1-jén pedig várossá nyilvánították. A rendszerváltás egyik első jeleként kiürítették az itteni szovjet laktanyát, leszerelték a föld–levegő rakétabázist, 1990. április 22. és május 14. között a szovjet csapatok elhagyták Dunaföldvárt. A felújított épületekben több száz fiatal család lelt otthonra. Szintén a város határában volt a Magyar Néphadsereg 104. Honi Légvédelmi Rakétaezred 3. Honi Légvédelmi Tüzér/Rakétaosztálya is Dunaújváros, illetve Paks oltalmazására.

Az 1918-tól részvénytársaságként működött, majd 1949-ben államosított gőzmalmot a rendszerváltás után privatizálták. A kendergyár azonban a privatizáció során nem talált gazdára, 1991-ben bezárt. 1998-ban teljesen felújították a városházát. Helyreállítottak az 1950-ben levésett homlokzati díszeket, a cementes helyett terranova lábazatot kapott az épület, 2000-ben helyreállították az udvari szárnyakat, 2004-ben pedig az épület kis tornyára új óralap került fel. A Duna-híd nagyjavítása során a vasutat 2000-ben végleg felszámolták. Az 1979 óta már csak teherforgalmi célokat szolgáló pályát felszedték, az úttest a hídon aszfaltburkolatot kapott, a régi pályatest további részének helyén a városközpontot elkerülő utat alakítottak ki.

Építészet[szerkesztés]

A belső utcákból a 19. század második felére kiszorult a parasztság, a belvárosban így kisvárosias, az utcára merőleges szárnnyal rendelkező házak épültek. Többségüket eredetileg tükörablakok, kettős hódfarkú cserépfedés, falazott tégla kerítés és kémények, vakolatdíszek jellemezték. A későbbi felújítások során ezek az épületek sokat veszítettek rangjukból, a fedést gyakran cserélték más formájú cserépre vagy palára. Jellemző a belvárosi polgári házakra a padlástér szellőzésének a térdfalba vájt lyukakkal való biztosítása, amelyekbe több helyen (például Petőfi utca 6., Kossuth Lajos utca 5.) kerámiafigurákat tettek.

A külsőbb területeken csak a kockaházak megjelenésével indult bomlásnak a fésűs, falusias utcakép, amelynek nyomait a belvárosban (pl. Sóház utca) láthatjuk. A parasztházakra jellemzőek voltak a tükörablakok (általában kettő a homlokzaton), a hódfarkú cserép-, bádog- vagy nádfedés, az utcavonalon álló nyári konyha vagy sütőház, az ácsolt kapuk és az udvarban álló mezőgazdasági melléképületek (pl. csűr). Az eredeti megjelenésüket őrző házak többsége részleges vagy teljes védelem alatt áll.[12]

Népesség[szerkesztés]

A település népességének változása:

A 2011-es népszámlálás során a lakosok 83,8%-a magyarnak, 2,2% cigánynak, 0,8% németnek, 0,2% románnak mondta magát (15,7% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 43,1%, református 5,4%, evangélikus 1,4%, görögkatolikus 0,1%, felekezeten kívüli 21,6% (27,7% nem nyilatkozott).[13]

Nevezetességei[szerkesztés]

A városháza óratornya
A városháza oromzata
A Magyar László-emlékmű

Híres emberek[szerkesztés]

  • Magyar László (1818–1864) – Afrika-kutató.
  • Itt halt meg 1852-ben Beszédes József vízépítő mérnök, az MTA levelező tagja.
  • Itt is működött és itt halt meg Egyed Antal katolikus pap, költő, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja.
  • Reitter József - főbíró (1825–1902), 1868-ban lett a polgári olvasókör alelnöke. 1877-től az Önkéntes Tűzoltó Egylet főparancsnoka. Nevét utca őrzi Dunaföldváron.
  • Reitter Ferenc - gőzmalom- és gőzfürdő-tulajdonos, (1855–1918. február), a dunaföldvári Reitter gőzmalom tulajdonosa.
  • Itt született Baumgarten Sándor építész.
  • Itt született Erdőss Pál filmrendező.
  • Itt született Gábor Pál filmrendező.
  • Itt született és alkotott Oszoli (sz. Névery) Piroska (* 1919) festőművész.
  • Itt született Pollák János teológiai doktor, egyetemi tanár.
  • Itt él Vadász Istvánné Velis Mária kékfestő és veje, Gál Gyula kékfestő népi iparművész, a helybeli kékfestő dinasztia tagjai.[14]
  • Itt él és alkot Schneider Csilla Krisztina festőművész.

Testvérvárosai[szerkesztés]

Képgaléria[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Dunaföldvár települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Nemzeti Választási Iroda, 2014. október 12. [2016. február 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 11.)
  2. Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2015. január 1. (magyar és angol nyelven). Központi Statisztikai Hivatal, 2015. szeptember 3. (Hozzáférés: 2015. szeptember 4.)
  3. Kerékpárút köti össze Dunaföldvárt Solttal. (Hozzáférés: 2015. december 20.)
  4. A dunaföldvári Vármúzeum kiállításának tablóján, 2010.
  5. Rosner Gyula.szerk.: Töttős Gábor: I. fejezet, Dunaföldvár története az őskortól napjainkig. Dunaföldvár: Part–Oldalak Kulturális Egylet, 34–36. o. (2002). ISBN 963-00-9434-7 
  6. i.m. Rosner Gyula. szerk.: Töttős Gábor: I. fejezet, 37. oldal.
  7. szerk.: Krizsán László: Mednyánszky Ferenc László földvári apát szerződése a város lakóival, Földvári képes krónikáskönyv. Dunaföldvár: TÉKA Könyvkiadó, 10–12. o. (1989) 
  8. Dunaföldvári kikötőrend
  9. Szalay Károly.szerk.: Töttős Gábor: III. fejezet, Dunaföldvár története az őskortól napjainkig. Dunaföldvár: Part–Oldalak Kulturális Egylet, 141. o. (2002). ISBN 963-00-9434-7 
  10. Dunaföldvár város településfejlesztési koncepciója. Örökségvédelmi hatástanulmány. (Hozzáférés: 2015. december 22.)
  11. Götzinger Károly.szerk.: Töttős Gábor: IV. fejezet, Dunaföldvár története az őskortól napjainkig. Dunaföldvár: Part–Oldalak Kulturális Egylet, 221. o. (2002). ISBN 963-00-9434-7 
  12. Nándori, Klára. Örökségvédelmi hatástanulmány - Dunaföldvár város településfejlesztési koncepciója (2006) 
  13. Dunaföldvár Helységnévtár
  14. Lukácsi Pál.szerk.: Raffainé Kókány Judit: Földvári tabló. Dunaföldvár: Berze-Nagy Ilona Városi Könyvtár, 173–175. o. (2009). ISBN 978-963-06-8572-6 
  • szerk.: Töttős Gábor: Dunaföldvár története az őskortól napjainkig. Dunaföldvár: Part–Oldalak Kulturális Egylet (2002). ISBN 963-00-9434-7 
  • Szabó Virág. Szeretettel vár, Dunaföldvár. Foto Európa Könyvkiadó (2008). ISBN 963-00-9434-7 
  • Földvári képes, Krónikáskönyv, Dunaföldvár (1989). ISBN 978 963 06 8572 6 
  • Földvári tabló, II. kötet, Életrajzok és arcképek, Dunaföldvár múltjából és jelenéből. Berze-Nagy Ilona Városi Könyvtár, Dunaföldvár, Séd Nyomda Kft.. 978 963 06 8572 6 (2011) 
  • Raffainé Kókány Judit. Földvári tabló, Életrajzok és arcképek Dunaföldvár múltjából (2009). ISBN 963-00-9434-7 
  • Dunaföldvár története az őskortól napjainkig. Földvári tabló, Életrajzok és arcképek Dunaföldvár múltjából. TEXT Nyimdaipari KFT., Kötészet: Reálszisztéma Daasi Nyomda Rt. (2002). ISBN 963 00 9434 7 

További információk[szerkesztés]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Dunaföldvár témájú médiaállományokat.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]