I. Szulejmán oszmán szultán

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
I. Szulejmán
Kanuni.jpg

Oszmán szultán
Uralkodási ideje
1520. szept. 30.1566. szept. 7.
Elődje I. Szelim
Utódja II. Szelim
Kalifa
Uralkodási ideje
1520. szept. 30.1566. szept. 7.
Elődje I. Szelim
Utódja II. Szelim
Életrajzi adatok
Uralkodóház Oszmán-ház
Született 1494. november 6.
Trabzon
Elhunyt 1566. szeptember 7. (71 évesen)
Szigetvár
Nyughelye Szulejmán-dzsámi, Isztambul (teste)
Szulejmán-türbe, Szigetvár (belső szervei)
Házastársa Hürrem szultána
Gyermekei

Fülane Hatuntól:

Mahmud herceg

Fatma Nur szultána

Gülfem Hatuntól:

Murád herceg

Mahidevran szultánától:

Musztafa herceg

Ahmed herceg

Raziye szultána

Hürrem szultánától:

Mehmed herceg

Mihrimah szultána

Abdullah herceg

II. Szelim szultán

Bajazid herceg

Dzsahángír herceg
Édesapja I. Szelim
Édesanyja Ajse Hafsza szultána
I. Szulejmán aláírása
I. Szulejmán aláírása
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz I. Szulejmán témájú médiaállományokat.

A Törvényhozó (Kanunî) és a Nagy (Magnificent) jelzővel illetett I. Szulejmán (oszmán-törökül سليمان, modern törökül Süleymān) (Trabzon, 1494. november 6.Szigetvár, 1566. szeptember 7.) apja, I. Szelim halálát (1520) követően, 26 évesen lett az Oszmán Birodalom szultánja, egyben az iszlám kalifája. A világhatalmi ambíciókat dédelgető ifjú uralkodó az európai hegemónia megszerzéséért kirobbant harcba bekapcsolódva, trónra lépését követően szinte azonnal közép-európai terjeszkedésbe kezdett, melynek végső, de soha meg nem valósult célja Bécs bevétele volt. A Perzsia elleni – Irak elfoglalásával végződő – keleti, és az európai keresztény hatalmakkal szembeni földközi-tengeri győzelmeit követően a szultán figyelme hűbérese, Szapolyai János halálakor (1540) újra Magyarország felé fordult, annak megszállása mellett döntött. E hódító hadjáratsorozat egyik utolsó epizódja, Szigetvár 1566. évi ostroma azonban nemcsak a védők, de az oszmán sereg vezéreként a helyszínen tartózkodó idős szultán számára is végzetesnek bizonyult, hiszen a vár bevétele előtti napon ő maga is életét vesztette. Halálának helyén eltemetett belső szervei fölé győztes alattvalói hamarosan türbét emeltek. Hitvese, Hürrem szultána is legendás alakká vált, mint a világtörténelem egyik legbefolyásosabb uralkodófelesége.

Ifjúkora[szerkesztés]

Szulejmán valószínűleg 1494. november 6-án született a Fekete-tenger partján fekvő kis-ázsiai Trabzonban (Trapezunt).[1] Apja a későbbi I. Szelim szultán, aki ekkor beglerbég (beylerbey) volt a Trabzoni vilajet élén. Anyja a tatár származású Ajse Hafsza szultána, I. Mengli Girájnak, az oszmán vazallus Krími Kánság uralkodójának lánya.[2] 1509-ben, tizenöt éves korában ő maga is kormányzói pozícióba került; nagyapja, II. Bajezid szultán a Krím-félsziget délkeleti partvidékén elhelyezkedő Kaffai szandzsák vezetőjévé nevezte ki. Az apja trónra lépését követő éveket Saruhani szandzsákbégként[3] már a birodalom hatalmi centrumához, Isztambulhoz jóval közelebbi Maniszában töltötte. Itt kötött szoros barátságot későbbi bizalmasával, a rabszolga sorból származó Pargali Ibrahimmal.[4]

Trónra lépése, első hadjáratok[szerkesztés]

John Sigismund I. Süleyman'ın huzurunda

Amikor 1520-ban trónra lépett, apja politikájával ellentétben nyugatra fordította figyelmét, s I. Ferenc francia királlyal szövetségben a Habsburg-ház nagy hatalmának megtörését tűzte ki politikájának fő céljául. A franciák később a teljes európai fronton együttműködtek a törökökkel. 1543-ban például Esztergom ostromakor a törököket egy francia tüzéregység is segítette. A damaszkuszi beglerbég, Janbirdi al-Ghazali nem ismerte el Szulejmán uralkodását, ezért lázadást szított, melyet a helytartó Ferhat pasa is támogatott. 1521. január 27-én a lázadást leverték, al-Ghazalit pedig megölték. Helyére Ayas Mehmedet nevezték ki.

A többszöri pápai és más tiltás ellenére a törökök folyamatos ellátást kaptak a kor legmodernebb fegyvereiből, és az Oszmán Birodalomban is folyt fegyvergyártás, amelyet európai rabok, olasz és francia kalandor mesteremberek, és az inkvizíció üldözései elől főleg Spanyolországból menekülő zsidók segítettek. Amit a törökök nem tudtak pénzért megvenni vagy helyben legyártani, azt hadizsákmányként is megszerezhették.[5] Trónra lépését követően szinte azonnal, már 1521-ben a Habsburg-házzal szövetségben lévő, és európai hatalmi törekvéseinek útjában álló Magyarország ellen fordult; Szabács, Nándorfehérvár és Zimony elfoglalásával[6] utat nyitott az oszmán fegyvereknek és befolyásnak nyugat felé (magyar–török háború [1521–1526]).

Hürrem szultána az itáliai mester, Tiziano Vecellio 1550-es festményén

1522-ben kiragadta Rodosz szigetét a johanniták kezéből (rodoszi hadjárat), és miután 1525-ben a győztes paviai csatát követően  V. Károly Nyugat- és Közép-Európa ura lett, Szulejmán ismét megtámadta Magyarországot.

Rodos'un fethini gösteren bir minyatür.
I. Süleyman Mohaç Seferi'nde

Hadjáratok Magyarország és Ausztria ellen[szerkesztés]

A Magyar Királyság veresége[szerkesztés]

Magyarország megtámadása szükségszerűen következett be, a rutinszerűen működő oszmán hadigépezetet működtetni kellett, ugyanakkor a keleti perzsaellenes háborúkat be kellett fejezni. Magyarország már régóta határos volt az Oszmán Birodalommal, ezért áttevődött ide a hadszíntér.[7]

Szulejmán 1521. május 18-án élete első hadjáratára indult körülbelül ötvenezer fős seregével. Az oszmán hadvezetés megosztott volt a háborús célok tekintetében, végül a ruméliai török sereg Ahmed vezetésével Szabács, míg az anatóliai had Piri Mehmed nagyvezírrel Nándorfehérvár ellen vonult, amit a magyar haderő a határvédelem elavultsága, mozgósítási nehézségek, személyes ellentétek, és a készletek kimerülése miatt nem tudott megvédeni. A török sereg az 1521. évi hadjáratban egy széles rést ütött a délvidéki határszakaszon, ezért egy új védelmi szakaszra volt szükség, hogy a következő években induló offenzívát valamiképp megállítsák. A magyar határvédelem nehéz feladat előtt állt, amit az is jelzett, hogy 1525-ben egy kisebb seregre volt szükség ahhoz, hogy Jajca elszigetelt végvárába megérkezzen az ellátás.[8] A siker kiaknázása török részről azért nem lehetett maximális, mert Szulejmán hátrahagyta az anatóliai seregeket egy esetleges perzsa támadás kivédésére. Ezzel azonban elvesztette azt a lehetőséget, hogy a Kemálpasazáde-krónikában is írt végcélját, Budát elfoglalhassa.[9]

A török hadvezetés tisztában volt Magyarország belső állapotaival, ráadásul 1524-ben meghalt I. Iszmáíil sah, aminek az eredményeként a perzsa fenyegetéstől mentesült az Oszmán Birodalom, a Habsburg–francia háború pedig Magyarországot védtelenné tette.[10] Szulejmán a török haderő mennyiségi és logisztikai fölényének köszönhetően 1526. augusztus 29-én a mohácsi ütközetben vereséget mért Magyarországra, majd szeptember 10-én győztesként vonult be Buda várába. Bár a Magyar Királyságot a Szerémség várainak kivételével ez alkalommal állandó jelleggel még nem szállta meg, a mohácsi csatavesztés az ország sorsát hosszú időre eldöntötte. A hadjárat következményei közé tartozott, hogy II. Lajos halála lehetővé tette a Habsburg-ház csehországi és magyarországi trónra jutását.

Szulejmán. Tiziano 1530-as festménye

Kettős királyválasztás és polgárháború Magyarországon[szerkesztés]

Szulejmánnak nem kedvezett a Habsburg-ház közép-európai megerősödése, ezért újból Magyarország felé fordult, ahol az oszmán stratégiának megfelelően a belső megosztottságra épített.[11] I. Ferdinánddal szemben Szapolyai Jánost támogatta, majd Szapolyai megsegítése ürügyén 1529-ben harmadszor vezetett hadat Magyarországra (magyar belháború [1526–1538]). Hadjárata céljául ezúttal Bécs bevételét tűzte ki, de a Niklas Salm által hősiesen védelmezett várost nem bírta elfoglalni, így 40 000 ember elvesztése után október 14-én kénytelen volt az ostromot beszüntetni. Bécs elfoglalása és a Habsburgok legyőzése egyértelműen azzal a következménnyel járt volna, hogy Magyarország véglegesen és teljesen betagolódik az Oszmán Birodalomba. Maga Szulejmán írta egy levelében 1541-ben, hogy a meghódított Magyarország időben túl messzire esett a birodalomtól, ezért bízta annak vezetését az adófizetést vállaló Szapolyaira, akit az 1526-os székesfehérvári országgyűlés királlyá választott. Ugyanakkor az sem elvethető alternatíva, miszerint Magyarország megszállására kényszerből, a Habsburg fenyegetés miatt került sor, vagy azt épp csak felvonulási területnek és ütközőzónának használta föl. A történészek Szulejmán magyarországi szándékait illetően a lehető legkülönbözőbb álláspontokat vallják.[12]

Az előbbit egy újabb sikertelen hadjárat követte 1532-ben, melyet Jurisics Miklós Kőszeg védelmezésével tett emlékezetessé. Szulejmán, aki 1529-ben már sikertelenül ostromolta Bécset, most szerette volna a Habsburgok Bécs alatt összpontosított haderejét elcsalni, hogy nyílt csatában vívhasson meg velük és úgy gondolta, hogy ezt a célját Kőszeg ostromával és elfoglalásával éri el. A Bécs előtt álló hatalmas birodalmi csapatok (cseh, magyar, olasz, spanyol hadakkal) készen várták a törököket. A vár bevételéért indított támadás azonban meglehetősen felemás eredménnyel zárult. A védők kifejezetten erős ellenállásával szembesülve a szultán elfogadta a hosszabb távon védhetetlen erőd kapitánya által ajánlott egyezséget: a török győzelem jeleként kitűzték a várra a félholdas zászlót, de a törökök nem foglalták el, sőt a vereséggel felérő győzelem után Szulejmán eredeti tervét feladva Kőszeg alól visszafordult. Nagy valószínűséggel visszariadt a Bécs előtt felsorakozott hatalmas, mintegy nyolcvanezer fős császári csapattal való (cseh, magyar, olasz, spanyol hadakkal) nyílt összecsapástól. 

Az Oszmán Birodalom – Szulejmán hódításai rózsaszínnel

Szulejmán számára igen kockázatos lett volna a csata, mert seregének csak töredéke állt a nyílt mezőn is megmérkőzni képes janicsár és szpáhi egységekből, hadseregének tekintélyes része irreguláris egységekből és a moldvai vajda fegyvereseiből állt.[13]

A török hódoltság létrejötte[szerkesztés]

1541-ben I. (Szapolyai) János király előző évi halála, és az ennek nyomán kitört utódlási harc ismét Magyarországra szólította a szultánt. A vazallus Erdélyt Szapolyai özvegyének, Izabellának és fiának, János Zsigmondnak adományozta, hogy a keleti részeken biztosítva legyen, majd Nyugat-Magyarország ellen fordult. Ettől kezdve nemhogy Bécset nem érhette el, de meg kellett vívnia olyan nyugat-magyarországi várakat is, amelyeket korábban könnyelműen kiengedett a kezéből.[14] Ez alkalommal megverte a Budát ostromló Wilhelm von Roggendorfot, a szultáni táborba rendelt Izabella királyné és a magyar főurak, Török Bálint és Fráter György távollétében pedig csellel kezébe kerítette a várat augusztus 29-én. Ezt követően a Duna–Tisza közét török tartománnyá tette.

Miután a Joachim brandenburgi őrgróf által vezetett, Buda visszafoglalását célzó német birodalmi vállalkozás 1542-ben kudarccal végződött, Szulejmán 1543-ban egy újabb hadjáratban elfoglalta Pécset, Székesfehérvárt és Esztergomot, a hódoltság területét Magyarország dunántúli részére is kiterjesztve. Távozása után pedig pasái Visegrádot, Hatvant és Nógrádot is elfoglalták. Ilyen módon Szulejmán biztosította a felvonulási útvonalát és védőgyűrűt vont Buda köré.[15]

1547-ben öt évi fegyverszünetre lépett Ferdinánddal, aki 30 000 arany évi adó (a kor szóhasználatában: ajándék) fizetésére kötelezte magát. Amikor Ferdinánd király 1551-ben Martinuzzi megöletése után Erdélyt birtokába vette, Szulejmán 1552-ben újrakezdte a háborút, melynek folyamán vezérei a török hódoltság területét újra számottevően növelték. Ebben az évben, augusztus 10-11-én zajlott a palásti csata[16] és ebben a hadjáratban esett el Temesvár (Losonci István), Drégely (Szondy György), GyarmatKékkőHollókőBuják és Szolnok vára is. Az egri vár védői Dobó István várkapitány vezetésével szerencsésen visszaverték az ostromot.[17]

1556-ra hosszú távon rendeződött Erdély sorsa is. Öt évnyi Habsburg-uralmat követően János Zsigmond visszatért Lengyelországból, ahol ezt követően török vazallusként uralkodott a Szulejmán szultán bábáskodásával létrejött, széleskörű belső autonómiával rendelkező, de külpolitikai értelemben az Oszmán Birodalomtól függő Erdélyi Fejedelemség élén.

Utolsó magyarországi hadjárat, Szulejmán halála[szerkesztés]

Szulejmán, felesége, Hürrem, és lányuk, Mihrimah türbéje (Szulejmán-mecset)

1566-ban az idős szultán védence, János Zsigmond érdekében az 1564-ben trónra lépett Miksa király ellen személyesen vezetett hadat és Szigetvárt vette ostrom alá. A személyes jelenlét már csak azért is szükséges volt, mivel a területgyarapító politikában bekövetkezett passzivitás miatt az udvarából több mint tíz éve ki nem mozdult uralkodóra mind nagyobb nyomás nehezedett, hogy újabb győztes hadjáratot vezessen és korábban (1558-ban) Szulejmánt a II. Mehmed által megkezdett uralkodói elzárkózás miatt kritikák érték. 1566-tól állandó gyakorlat lett, hogy a kinevezett vezírek, a szerdárok vezették a hadsereget, de Szulejmán ekkor ezt még nem tehette meg.[18]

A Zrínyi Miklós által páratlan hősiességgel védelmezett vár bevételét Szulejmán már nem élhette meg. 1566. szeptember 7-én az ostromlott vár falai alatt halt meg.[19] Az ostrom sikere érdekében halálát a nagyvezír és alvezérei titokban tartották a hadsereg előtt, sőt a győzelem után is úgy szállították kocsijában Nándorfehérvárra, mintha élne. A majdnem 72 éves 46 évig uralkodó szultánt fia, II. Szelim követte a trónon. Halála után Szulejmán belső szerveit Szigetvár mellett Turbékon, testét pedig Isztambulban temették el.

Magyarországi sírhelye a legutóbbi időkig ismeretlen volt, de a Zrínyi-Szulejmán Kutatócsoport[20] tagjai által a Szigetvár-turbéki szőlőhegyen 2015-ben elkezdett régészeti feltárás eredményei azt jelzik, hogy ott szinte biztosan az ő türbéjének a maradványait találták meg.[21]

Keleti háborúi[szerkesztés]

Szulejmán apja, I. Szelim 1514-ben győzelmet aratott Iszmail perzsa sah felett, 1516-1517 folyamán pedig meghódította Szíriát, Palesztinát és Arábia egy részét, aminek eredményeként megszerezte az iszlám legszentebb helyei, Mekka, Medina és Jeruzsálem fölötti ellenőrzést is, valamint a mamelukok által irányított Egyiptomot. Szulejmán uralkodása alatt ezzel szemben a Duna-medencei és a földközi-tengeri terjeszkedés élvezett prioritást. Nem utolsósorban azért, mivel az I. Szelim alatt a perzsa fronton vívott harcok nagy emberveszteséggel jártak, továbbá vallási okokból sokan kifogásolták az iszlám világon belüli konfliktusokat.[22]

Az 1530-as években a szultán figyelme egy időre mégis a keleti ügyek felé fordult. A Perzsiát uraló Szafavidákkal vallási és ideológiai alapon mindvégig szemben állt az Oszmán Birodalom, magát a hadjáratot azonban a bagdadi és bitlisi helytartóknak a perzsa sahhoz való átállása váltotta ki. Ibrahim nagyvezír az 1533-1535-ben a perzsák ellen folytatott hadjárat során kétszer is bevonult Tebrizbe elfoglalta Bagdadot és Irak nagy részét, ahol új tartományokat sikerült szervezniük. 1546-ban a bagdadi beglerbégnek sikerült elfoglalnia a dél-mezopotámiai Bászrát, amivel Irak egésze a törökök kezére került, egyúttal kijutottak a Perzsa-öbölhöz és megszerezték a közel-keleti kereskedelmi útvonalak fölötti teljes ellenőrzést is.

Szulejmán a Szafavidák megtörése céljából 1548–1549-ben hozzáfogott a második hadjáratához. A perzsa haderő kitért a támadás elől és a felperzselt föld taktikáját alkalmazta, emiatt és a kemény tél miatt a török sereg nem győzhetett a kaukázusi hadszíntéren. 1553-ban a szultán harmadik, egyben utolsó hadjáratára indult a sah ellen. Bár Szulejmán visszafoglalta Erzurumot és átkelt az Eufráteszen, a sah seregének kitérő harcmodora ebben az esetben is megfosztotta győzelmétől. A hadakozást az 1555-ös békekötés zárta le, amelyben a szultán lemondott a Tebrizre és Jerevánra formált igényéről, a perzsa sah viszont elismerte az oszmán fennhatóságot Irak egésze, valamint Örményország és Kurdisztán jelentős része fölött.[23]

Szulejmán pénzérméje

Harc a Mediterráneum birtoklásáért[szerkesztés]

I. Szelim erőfeszítése ellenére az Oszmán Birodalom elsősorban szárazföldi hatalom maradt, a Földközi-tenger térségében a johannita lovagrend és V. Károly Spanyolországa állott a török ambíciók útjában. Szulejmán azonban Rhodosz 1522–1523-as elfoglalásával felszámolta a birodalom fővárosa és a Közel-Kelet közötti tengeri összeköttetés útjában álló utolsó akadályt is. A szultán hatalmas hajóhad építésébe kezdett, a törökök tengeri uralmát pedig tovább erősítette az észak-afrikai berber kalózok oszmán szolgálatba állása Khair ad-Din vezetésével.

Szulejmán és V. Károly összecsapásainak hadszíntere idővel a Földközi-tenger nyugati részére helyeződött át. Ennek során a török és észak-afrikai hajók rendszeresen fosztogatták Spanyolország, Itália és Szicília partjait, emellett a francia és a török flották együttműködésére is sor került. Málta szigetét V. Károly német császár és spanyol király 1530-ban a johannitáknak adományozta, ahol a Rodoszról kiszoruló lovagrend fenntarthatta államát. Részt vettek a velencei–török háborúkban és a spanyol–török háborúkban, 1551-ben és 1565-ben visszaverték a Máltát támadó török haderőt. Noha a szigetet később sem sikerült birtokba venniük, a törökök földközi-tengeri hegemóniája a sorozatos győzelmek eredményeként, amit a II. Fülöp spanyol király hajóhadára mért 1560. évi megsemmisítő csapás koronázott meg, kiteljesedni látszott.

Szulejmán halála után ennek az 1571-es lepantói csata vetett véget, amelyben az egyesült spanyol, velencei és pápai hajóhad vereséget mért a török flottára. A keresztes győzelem eredményeként a török flotta gyakorlatilag megsemmisült.[24]

Asszonyai[szerkesztés]

Szulejmánnak ágyasaitól (Fülhane és Gülfem), valamint hitveseitől (Mahidevran és Hürrem) összesen 12 gyermeke született. Törvényes felesége azonban egyedül a szláv származású, rabszolgaként Szulejmán háremébe került Hürrem szultána (eredeti nevén Anastasia Lisowska) volt, akivel 1534-ben hivatalos házasságot kötött, és aki az uralkodóhoz fűződő mély érzelmi kötődését kihasználva, addig példa nélkül álló hatalmi befolyásra tett szert az udvarban. Szulejmán Musztafa herceg megöletése után Mahidevrant Bursába száműzte.

Hürrem intrikái[szerkesztés]

Szeretett asszonya szépségén túl  intrikus természetéről is híres (vagy hírhedt) volt. Nemcsak a birodalom, hanem Szulejmán felett is szinte korlátlan hatalma volt. Elérte többek között azt is, hogy a szultán megölette bizalmasát és barátját, Pargali Ibrahim pasát, a birodalom nagyvezírit és legidősebb, Mahidevrantól született fiát, Musztafát, így biztosítva a trónt saját gyermeke, a később Szulejmán örökébe lépő Szelim herceg számára. Cselszövéseiben lánya Mihrimah és veje, Rüsztem pasa nagyvezír, valamint Mose Hamon, a szultán zsidó orvosa segédkeztek. A padisah felismerve az őt ért személyes veszteséget és a birodalom belső békéjének megingását, mély apátiába süllyedt, de olyan mély szerelmet táplált iránta, hogy sohasem küldte el magától. Hiába voltak távol egymástól hetekig, hónapokig, esetenként évekig, folyamatosan tartották egymással a kapcsolatot. 1558-ban bekövetkezett halála után 8 évig gyászolta nevető asszonyát (a Hürrem név törökül vidámat jelent). Ezután Mihrimah lépett anyja helyébe, aki örökölte annak intrikus természetét. Ennek ellenére a szultán számára utolsó éveiben egyedül csak a Hürremre emlékeztető Mihrimah nyújtott némi vigaszt.

Emlékezete[szerkesztés]

Szulejmán szultán (fametszet az 1540-es évekből)

Nemcsak mint hadvezér tűnt ki, de az ő idejében hozott törvények miatt is az egyik legnagyobb hatású török uralkodó volt. Fejlesztette az ipart, kereskedelmet és földművelést, bőkezű volt a tudósok és költők iránt, és szigorúan ellenőrizte a hivatalnokokat. Családi körben azonban igazi keleti fejedelem volt, zsarnok és kegyetlen. Hogy kedvenc feleségétől, Hürremtől (Rokszolánától) született második fiának, Szelimnek a trónt biztosítsa, első feleségétől, Mahidevrantól született gyermekét, Musztafát megölette. Hürremtől született fiai közül egyet öletett meg, a testvérével, Szelimmel az utódlásért kitört harcban alul maradt Bajazid herceget, aki Hürremtől származó fiai közül leginkább hasonlított anyjára. (Ezért is volt Rokszolana kedvence.)

Ugyanakkor olyan értékelések is születtek személyét illetően, hogy az Oszmán Birodalom katonai potenciálját rosszul, határozott célok és eredmények nélkül használta fel. Stratégiai elképzelések nehezen ismerhetők fel a négyfrontos hódításokban, minden arcvonalon helyt akart állni és nem keresett vagy talált prioritást. Kereskedelmi politikája alapvetően elhibázott, nem távolodik el a középkori sémáktól.[25] Az oszmán törekvések Magyarországon azért buktak meg, mert a birodalom erőit meghaladó célokat tűztek ki, de Szulejmán hibás lépései következtében – Erdély önállósítása, tétova, elkésett hadjáratok Magyarországon, 1540 után elkeseredett küzdelem a központi területek ellenőrzése miatt – azt sem érte el, amire képes lehetett volna.[26]

Szulejmán ábrázolása magyar vonatkozású török miniatúrákon[szerkesztés]

Szépirodalom[szerkesztés]

Török szerző két felvonásos tragédiája Szulejmán szultánról:

Médiamegjelenés[szerkesztés]

Szulejmán személyének és a szultáni udvar belső életének populáris hangvételű tévés feldolgozása a 2011-ben indult, és jelenleg már a negyedik évadában járó, több mint negyven országban sugárzott Szulejmán (eredeti nevén Muhteşem Yüzyıl - Nagyszerű század) szappanopera.[27]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Clot, André; sf. 25
  2. Sablon:Kitap kaynağı
  3. Uzunçarşılı, İsmail Hakkı; sf. 234
  4. Sablon:Kitap kaynağı
  5. Firearms of the Islamic world. 38. o., és Daniel Goffman: The Ottoman Empire and early modern Europe. 111. o.
  6. Imber, Colin: The Ottoman Empire, 1300–1650: The Structure of Power. New York, Palgrave Macmillan, 2002. 49. o. ISBN 978-0-333-61386-3.
  7. Fodor, 1991, i. m. 44. old.
  8. Kubinyi András: Nándorfehérvártól Mohácsig. A Mátyás- és a Jagelló-kor hadtörténete. Budapest, Argumentum Kiadó, 2007. 37. o.
  9. Fodor, 1991, i. m. 45. old.
  10. Fodor, 1991, i. m. 46. old.
  11. Szakály Ferenc: Vesztőhely az út porában. Gritti Magyarországon 1529–1534. Budapest, Helikon, 1986. 114–115. o.
  12. Fodor, 1991, i. m. 12–16.. old.
  13. 1532. augusztus 29: Kőszeg ostromának feladása, mohacsi-csata.hu
  14. Fodor, 1991, i. m. 116–117. old.
  15. R. Várkonyi Ágnes: A királyi Magyarország. Budapest, Vince Kiadó, 1999. 18. o.
  16. 1552. augusztus 11. - A palásti csata második napja , rubicon.hu
  17. Bánlaky József: A magyar nemzet hadtörténelme. Eger ostroma Dobó Istvánék hősies védelme folytán kudarcot vall. Online hozzáférés
  18. Fodor, 2001, i. m. 60. old.
  19. A "Pallas" szeptember 5-t ír.
  20. http://papnorbert.blogspot.hu/2013/09/a-zrinyi-szulejman-kutatocsoport.html
  21. Szinte biztosan Szulejmán türbéjét fedezték fel Szigetvár mellett. Múlt-kor történelmi portál, 2015. december 9. (Hozzáférés: 2015. december 18.)
  22. B. Szabó János: A mohácsi csata. Budapest, Corvina, 2011. 21. o.
  23. A legnagyobb török uralkodó: 440 éve halt meg Nagy Szulejmán. Múlt-kor történelmi portál, 2006. szeptember 5. (Hozzáférés ideje: 2013. május 18.)
  24. A lepantói legendák és a valóság
  25. Fodor, 1991, i. m. 31–32.. old.
  26. Fodor, 1991, i. m. 119. old.
  27. A Szulejmán című tv-sorozattal kapcsolatos tudnivalók magyar nyelvű weboldala. (Hozzáférés: 2016. 06. 21.)

Források[szerkesztés]

  • Szolimán (II.), A Pallas nagy lexikona
  • Türk Tarih Kurumu
  • Káldy-Nagy Gyula: Szulejmán. Gondolat, Budapest, 1974.
  • Az emberiség krónikája. Officina Nova, 1984. ISBN 963-7835-60-1
  • Fodor Pál: Magyarország és a török hódítás, Argumentum Kiadó, 1991. ISBN 963 7719 02 4
  • Fodor Pál – Hegyi Klára – Ivanics Mária: Török és tatár hódítók. Kossuth, Budapest, 1993. ISBN 963-09-3614-3
  • Peirce, Leslie P.: The Imperial Harem. Women and Sovereignty in the Ottoman Empire. Oxford University Press, Oxford – New York, 1993. ISBN 0-19-507673-7
  • Fodor Pál: A szultán és az aranyalma, Balassi Kiadó, 2001. ISBN 963 506 364 4
  • Fodor Pál: I. Szülejmán, a „Nagyszerű” és a „Törvényhozó”. In uő: Szülejmán szultántól Jókai Mórig. Tanulmábyok az oszmán-török hatalom szerkezetéről és a magyar-török érintkezésekről. BTK Történettudományi Intézet, Budapest, 2014. ISBN 978-963-9627-76-5

További információk[szerkesztés]


Elődje:
I. Szelim
Oszmán szultán
15201566
Az Oszmán Birodalom címere
Utódja:
II. Szelim
Elődje:
I. Szelim
Kalifa
15201566
Isten arab neve szimbolikus zöld színben
Utódja:
II. Szelim