Máltai lovagrend

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Szuverén Jeruzsálemi, Rodoszi és Máltai Szent János Katonai és Ispotályos Rend
Sovrano Militare Ordine Ospedaliero di San Giovanni di Gerusalemme di Rodi e di Malta (olaszul)
Supremus Ordo Militaris Hospitalis Sancti Ioannis Hierosolymitani Rhodius et Melitensis (latinul)
A Máltai lovagrend zászlaja
A Máltai lovagrend zászlaja
A Máltai lovagrend címere
A Máltai lovagrend címere
Nemzeti mottó: Tuitio Fidei et Obsequium Pauperum
Nemzeti himnusz: Ave Crux Alba
LocationVaticanCity.svg

Fővárosa Róma (Máltai Palota)
Államforma választói monarchia
Vezetők
Nagymester Giacomo dalla Torre del Tempio di Sanguinetto
Hivatalos nyelv olasz[1]
Függetlenség pápa elismerése 1113. február 15., II. Paszkál pápa bullája
Ciprus 1291–1310
Rodosz 1310–1523
Málta 1530–1798
Száműzetés Rómába 1834–
Tagság UNESCO
Népesség
Népszámlálás szerint 3 fő
Vallások római katolikus
Földrajzi adatok
IdőzónaUTC+01:00 (UTC)
Egyéb adatok
Pénznem máltai scudo
Commons

A Máltai lovagrend katolikus szervezet, egyházi lovagrend. Olasz kereskedők által alapított, bencés regula szerint élő szerzetesek által vezetett ispotályként (kórházként) kezdte működését Jeruzsálemben 1080 körül, hogy a beteg és sebesült zarándokokat és a szegény helyieket ápolja. Miután az első keresztes hadjárat elfoglalta Jeruzsálemet 1099-ben, átalakult betegápolói-katonai szerzetesrenddé, saját regulával. Miután a muszlim erők visszafoglalták a Szentföldet, a Rend Rodosz szigetére került, majd 1798-ig Máltára, fenntartva a kettős szerepet: a betegek ápolása és a hit védelme. Jelenleg római székhelyből világszerte működő szuverén nemzetközi jogalany, a világ 107 országával tart fenn diplomáciai kapcsolatot a karitatív munkájának és a keresztény értékeknek védelme céljából.

A lovagrend névhasználatai[szerkesztés]

A lovagrendet hivatalos jogszabályi okiratokban Magyarországon Szuverén Jeruzsálemi, Rodoszi és Máltai Szent János Katonai és Ispotályos Rend-nek (Supremus Ordo Militaris Hospitalis Sancti Ioannis Hierosolymitani Rhodius et Melitensis) nevezik, melyet hivatalosan Szuverén Máltai Lovagrendként rövidítenek. Küldetéseinek megvalósítására szervezeteket jelöltek ki, melyek nyilvántartásba kerültek. Ilyenek a Magyar Máltai Lovagok Szövetsége és Alapítványa, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesülete és Alapítványai.[2] A "Máltai Lovagrend", "Máltai lovagok" elnevezés kommunikációs célra használatosak.[3]

Nem tévesztendő össze a Johannita Lovagrenddel, a történelmi Máltai Lovagrend protestáns leszármazottjával, amellyel kölcsönös jó kapcsolatot tart fenn és amellyel szorosan együttműködik.

Másfelől nem tévesztendő össze a Máltai Lovagrend Autonóm Perjelségek Szövetségével (röviden Máltai Rend KMFAP), és más hasonló nevű szervezetekkel, amelyeknek nincsen meg a kontinuitásuk a történelmi Lovagrenddel, és amelyeknek a Szentszék nem ismeri el a legitimitását. Ezektől mereven elhatárolódik.

Külföldi elnevezései, olaszul Cavalieri dell'Ordine dell'Ospedale di San Giovanni di Gerusalemme vagy Cavalieri di Malta, franciául Ordre des Hospitaliers, máltaiul L-Ordni tal-Kavallieri ta' San Ġwann ta' Ġerusalem).

Története[szerkesztés]

A rend megalapítása[szerkesztés]

A rend egy már működő egyházi intézményből bontakozott ki Jeruzsálemben. A Sancta Maria Latina bencés monostor fenntartott egy ispotályt (azaz kórházat és menhelyet) és benne az Alamizsnás Szent Jánosról elnevezett kápolnát, az alapítványt, amiből az ispotály működött, dél-itáliai kereskedők tették zarándokok befogadására 1070 táján. A provence-i (esetleg amalfi) Gérard (később Boldog Gérard) az önállóság irányába terelte a betegellátó közösséget, amelynek fontossága az első keresztes hadjárat után megnövekedett. Gérard Hippói Szent Ágoston reguláját szem előtt tartva szerkesztett szabályzatot a közösségnek és ezt 1113-ban II. Paszkál pápa jóváhagyta, az Ispotályos Házat a Szentszék közvetlen oltalma alá helyezte.[4] Gérard 1120-ban bekövetkezett halála után a rend katonai feladatokat is ellátott. Sok keresztes vitéz csatlakozott hozzájuk.[5] Ők védték a zarándokokat. Gérard egyszerű fekete köpeny viselését írta elő a rendtagoknak, amit a bal vállon fehér kereszt díszített.[6] A „johannita” elnevezés Keresztelő Szent János tiszteletéből fakad.

A lovagrend számára II. Paszkál pápa 1113. február 15-én kelt bullája biztosította a függetlenséget. A pápai bulla szentszéki védnökséget vállalt a rend felett, ugyanakkor biztosította, hogy a rend mindenféle egyházi és világi befolyástól mentesen választhassa elöljáróit.

A kezdeti tevékenységek[szerkesztés]

A johanniták vagy ispotályosok eleinte kizárólag az általuk fenntartott kórházak betegeinek ápolásával foglalkoztak. Ám hamarosan ők is bekapcsolódtak a zarándokok védelmébe és a muszlimok elleni harcokba. A század közepére alakult ki a rend kettős betegápoló és katonai jellege, valamint hierarchikus szervezete, amelyet az 1155 táján szerkesztett rendi regula rögzített.

Költözködések[szerkesztés]

Jeruzsálem eleste (1187) után a rend St. Jean D’Acre (Akkóba) költözött. A kereszténység térhódítása a Közel-Keleten a keresztes lovagok 1291-es vereségével és utolsó erődjük, St. Jean d'Acre elvesztésével végleg kudarcot szenvedett, ezért a lovagrend előbb Ciprusra költözött át, majd 1310-ben Rodosz szigetén telepedett le, ahol hagyománya szerint ispotályos munkáját folytatta és a keresztény világ egyik védőbástyájaként szerepelt az erősödő oszmán birodalom ellen. A lovagrend függetlenségét más államok is elismerték, és tiszteletben tartották azon jogát is, hogy saját fegyveres erőt tartson fenn. A lovagrendet a nagymester vezetésével a Tanács irányította, saját pénzt veretett (scudo), több állammal diplomáciai kapcsolatot tartott fenn.

Máltán[szerkesztés]

Rodosz szigetét 1522-ben Szulejmán török szultán megostromolta és elfoglalta, az életben maradt lovagoknak távozniuk kellett, így saját terület nélkül maradtak. V. Károly császár Málta szigeteit ajánlotta nekik, ám a lovagok követei a szigeteket alkalmatlannak találták a letelepedésre. Végül hat évi siracusai tartózkodás után 1530-ban mégis birtokba vették Máltát az észak-afrikai Tripolival együtt. Már az első években összecsaptak a törökökkel. A sziget erődítéseinek megerősítése után 1565-ben visszaverték a török ostromot és ezt követően újabb erődítményeket építettek, különösen Valletta körül. Ezen kívül hatalmas modern kórházat építettek a fővárosban (Sacra Infermeria).

A rend hajóflottája a 16. században először négy, 1596-tól öt, 1628-tól hat, 1651-től hét, 1685-től pedig nyolc gályából állt. E tengeri haderő részben rendészeti feladatokat látott el: rendszeresen járőrözött a Máltai-szorosban, a Tirrén-tengeren, Szicília körül és az Adria bejáratánál. Ha az európai hatalmak keresztes hadiflottát állítottak fel, akkor ahhoz általában a máltaiak is csatlakoztak.

Az 1600-as években az ispotályosok döntően a kalózkodást és az ellenséges kalózok elleni őrködést tartották a muzulmánok elleni hadviselés fő formájának. A rendi őrjáratok mellett egy kb. 50 fős lovagi csoport szervezett portyákat, a zsákmányt pontos szabályok alapján osztották fel, az akciókba befektetőket is bevontak. Egy portya csak az ún. Tribunale degli Armamente engedélyével, a nagymester pátenslevelével és csak máltai (rendi vagy nagymesteri) zászló alatt indulhatott el. 16601662 között évi átlagban mintegy 200 új rabszolgát hurcoltak a szigetre, akiknek zöme muszlim és oszmán alattvaló volt. Egy részük váltságdíj fejében kiszabadult, de sokukat gályarabként vagy szolgaként eladták. (A rend hat hajóján 1632-ben 1284 gályarab húzta az evezőket.) Ugyanakkor keresztény rabszolgák ezreit szabadították ki az elfogott északafrikai kalózhajókról és parti portyák által a nagy rabszolgakereskedő központokban. Az északafrikai kalózok elleni hadjárataik olyan sikeresek voltak, hogy ez a tevékenység a 18. század elejére a Földközi tenger középső szakaszán erősen lehanyatlott, és csak a 19. században - miután a rendet kiűzték Máltáról - erősödött föl újra.[7][8] Málta szigete, az oszmánokkal szembeni kalózharc egyik központja, a 18. században fokozatosan kereskedelmi és szolgáltató központtá vált. A 18. században a nagymesterek színházat, könyvtárt alapítottak a szigeten, a megszüntetett jezsuita iskolából pedig létrehozták Málta egyetemét.

Málta elhagyása után[szerkesztés]

Mintegy kétszázötven éves függetlenség után 1798-ban előbb Napóleon, majd a franciák elleni küzdelembe beszállva a britek foglalták el a szigeteket. Mivel a lovagrend tagjai számára tiltott volt más keresztény állam ellen háborút vívni, ezért el kellett hagyniuk Málta szigetét, a rend Triesztbe tette át székhelyét. A lovagok egy csoportja ekkor a nagymesteri címet I. Pál orosz cárnak ajánlotta fel. I. Sándor cár viszont erre már nem tartott igényt. Az 1802-es amiens-i szerződés ugyan elismerte a Máltai Lovagrend fennhatóságát a sziget felett, ennek ellenére sohasem térhettek vissza oda. Giovanni Battista Tommasi nagymester a lovagokat először Messinába, majd Catániába telepítette át és 1834-ben a Máltai Lovagrend végleg Rómában telepedett le, a Via Condotti 68. szám alatti ún. Máltai Palotában, amely azóta is területenkívüliséget élvez. IV. Frigyes Vilmos porosz király 1852-ben felállította a rend protestáns ágát is. 1991-ben a rend lehetőséget kapott arra, hogy visszatérjen Máltára, a híres hajdani Forte S. Angelo egyik szárnyába, ahol konferencia- és kiképzőközpont lett kialakítva.

A rend ma[szerkesztés]

A Casa dei Cavalieri di Rodi, a lovagrend egyik ősi épülete Rómában

A Jeruzsálemi Szent János Szuverén Máltai Lovagrend független nemzetközi jogalany, független államnak tekinti magát, a világ 106 országával tart fenn diplomáciai kapcsolatot (1990 óta Magyarországgal is), saját útlevelet bocsát ki a kormányának tagjai és diplomatái számára.[9] Hivatalos megfigyelő státusszal bír az ENSZ-nél. Hivatalos küldöttségekkel képviselteti magát az UNESCO-nál, az ENSZ több szervezeténél és az Európa Tanácsnál.

A rendnek világszerte mintegy 13 500 férfi és női tagja van, változatos társadalmi háttérrel. Öt kontinensen öt nagyperjelség, három alperjelség, csaknem negyven nemzeti szövetség működik. A rend a betegség, a szegénység, a társadalmi elszigeteltség, a türelmetlenség elleni harcot, a hit védelmét és előremozdítását tekinti fő feladatának. Jelmondata: "Tuitio Fidei et Obsequium Pauperum" - "Ahit védelme és a rászorulók szolgálata".

Nagymesterek (1–89.)[szerkesztés]

Szervezete[szerkesztés]

Raymond du Puy (1127-1160) irányításával a lovagrend új szabályzatot dolgozott ki és címerükben megjelent a most is használatos nyolcágú kereszt, jelezve, hogy a lovagok kezdetben nyolc különböző közösségből érkeztek. (Akkor Provence, Auvergne, Franciaország, Itália, Aragónia-Navarra, Kasztília-León-Portugália, Anglia és Németország fiaiból verbuválódott a rend.) Katonai tevékenységük a Szentföldön bizonyíthatóan 1137-től kezdődött. Az egyházi vezetők és uralkodók rájöttek, hogy a Szentföld védelméhez helyben állomásozó haderő szükséges és ez lett többek között a johannita lovagrend. A rendtagok három csoportba tagozódtak:

címer
  • lovagok, vagy harcosok
  • papok, akik nem foghattak fegyvert,
  • fegyverhordozók, betegápolók és mesteremberek.

A nagymester mellett állt a rendi tanács, rendes tanács (consilium ordinarium), amely nyolc tagból állt, ők nyolcféle ügyet képviseltek, például kórházügy, hadügy, hajózás, várépítés stb., másrészt ők képviselték a nyolc legfontosabb nemzetet. Ruházatuk annyiban változott, hogy IV. Sándor pápa (1256-1261) engedélye alapján hadviselés közben a lovagok páncélzatuk felett kereszttel ellátott vörös köpenyt viselhettek. (A jellegzetes „máltai keresztet” csak a 14. század közepétől kezdték viselni.) A rendnek női ága is volt, az apácák az ispotályokban női betegek ápolásával foglalkoztak.

Magyarországon[szerkesztés]

A johanniták pecsétje az Árpád-korban
A johanniták nagymestere kettős kereszt előtt imádkozik
II. Endre érme johannita szimbólumokkal és a johannita kommenda pecsétje
IV. Béla érme johannita szimbólumokkal

Magyarországon a lovagrend helyi szervezete a Magyar Máltai Lovagok Szövetsége (MMLSZ); ezenkívül diplomáciai képviselettel rendelkezik. A Rendhez tartozik a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ).

Történelem[szerkesztés]

Magyarország a 12. század elején kapcsolódott a Szent János Ispotályos Lovagrend történelmébe, néhány évtizeddel a Rend alapítása után, követve a középkori Magyar Királyság elkötelezettségét. Egy Petronilla nevű nemes hölgy 1135-ben Jeruzsálemben magyar ispotályt rendezett be.[10] Az adásvételi szerződést a magyar remetéken kívül Raymond de La Puy, a johannita rend második nagymestere is aláírta.[11]) II András király résztvett a szentföldi zarándoklatban és keresztes hadjáratokban, és a Rend donátusa volt.

A magyar zarándokok szentföldi megjelenésével csaknem egyidőben létesültek hazánkban jánosrendi ispotályok, rendházak és templomok. A johanniták 1138-ban Székesfehérvárott telepedtek le és Martyrius esztergomi érsek 1156-ban rendházat épített számukra.[12] II. Géza özvegye, Eufrozina pedig több mint ötven birtokot adományozott nekik. A 12. században a máltai lovagok építették fel a sziráki kastély elődjét. A kastélydomb gyomrában máig feltáratlan a máltai lovagok kiépítette barlangrendszer.A "Jánoslovagok" fontos szerepeket töltöttek be főleg az ország nyugati felén, többek közt rendészeti és közjegyzői feladatokat. Több tucat rendházuk és erődítményük volt, így a dalmátparti Vrána és a somogymegyei Csurgó.[13]

A török hódítás után , és főleg a 17. század közepétől a rend tevékenysége Magyarországon szünetelt. A magyar nemzetiségű máltai lovagok az osztrák nagyperjelségbe tartoztak. A trianoni békeszerződés után, 1928-ban megalakult a Magyarországi Máltai Lovagok Szövetsége. Vitéz tabódi és fekésházi Tabódy Tibor, királyi kamarás, országgyűlési képviselő, későbbi Zalai főispán, aki ekkortájt nagy szorgalommal a Regnum Marianum katolikus alapító elnöke lett; érdemeiért 1927-ben a szuverén máltai lovagrend lovagjává avatták és e minőségben a török idő óta ő lett a rend első Magyarországon avatott lovagja.[14] A magyar lovagok ebben az időben vásárolták székházukat a Budai Várban. 1945 után a szovjet-orosz megszállás alá került Magyarországon a rend működése lehetetlenné vált, így a magyar máltai lovagok emigrációba kényszerültek. A szabad világban kellett a lovagrend magyar tagozatát fenntartani. 1996. január 27-e Magyar Máltai Lovagok Szövetsége történetében az a jelentős dátum, amikor az újonnan választott, és a Nagymester által kinevezett Elnökség Székhelyét Rómából ismét Budára helyezte át. Ennek az eseménynek fontos előzménye volt az a tény, hogy a rend két intézménye már évekkel azelőtt kitűzte hazai földön a nyolcágú máltai kereszt lobogóját.

Az 1989 elején alapított Magyar Máltai Szeretetszolgálat az ország egyik legnagyobb hatékonyságú karitatív és szociális segélyszolgálatává lett, kivívva ezzel a nemzeti és nemzetközi társadalom elismerését. 1990-ben alakult meg az akkor még római központú Magyar Máltai Lovagok Szövetségének egy másik hazai intézménye, a Magyarországi Delegáció. Így, amikor a szövetségi székhely Rómából a Budai Várba költözött, már szilárd alapokra helyezett máltai tevékenység és szervezet várta. Diplomáciai kapcsolatot is létesített a Szuverén Máltai Lovagrend a Magyar Köztársasággal, amikor 1991-ben megnyitotta a rend budapesti nagykövetségét, amely a Budai Várban visszakapott és felújított rendi székházba azóta beköltözött. Az újrakezdés széles körű lelki, szellemi, szabály- és intézményszerű felépítést jelentett. A feladatok között a hitélet ápolása, valamint a karitatív és szociális munka áll az első helyen. Ezen túlmenően, a magyar lovagok szoros együttműködést létesítettek a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciával. Kooperatív viszony alakult ki a magyar állam kormányával és illetékes hatóságaival. A testvéri protestáns Johannita Lovagrend Magyarországi Tagozatával és a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend Magyarországi helytartóságával együttműködési szerződések keretében folyik a közös munka.

A „Máltai Hírek” – a Szövetség hivatalos lapja – tájékoztatja az ország közvéleményét a máltai fontosabb eseményeirol. A Szövetségnek jelenleg csaknem 200 tagja van, melynek csaknem fele Magyarországon él. A külföldön élő rendtagokat a Szövetség elnökségének és tanácsának irányítása alatt álló Delegációk fogják össze. A vezetés Magyarországra történt áthelyezésével, de a tagság szerkezeti felépítésén keresztül is a Magyar Máltai Lovagok Szövetségének tevékenysége egyre inkább meghatározó jelentőségűvé válik. A máltai lovagrendnek – szeretetszolgálatával karöltve – nagy terve, hogy szolgálatával és magatartásával segítse a Magyarország társadalmának keresztény életerkölcs szellemében történő alakítását.

Rendházak[szerkesztés]

Rendházaik voltak az egykori királyi Magyarország területén:

Dráván túliak:

Erdélyben:

  • Torda (13. század vége)

(A 13. század végén 30 helyen volt rendházuk, hiteles helyként működtek és az Aranybulla hét példánya közül egyet ők őriztek.) Kiválóan helyt álltak az ország védelmében (például a tatárjárás idején), kivéve egy esetet. 1247-ben IV. Bélától hűbérbe kapták meg a szörényi bánságot, az Oltig terjedő területeket és Kunország egy részét. A király azt várta, hogy kiváló tapasztalataikat hasznosítva vesznek részt a védelmi rendszer kiépítésében, de ők ezt nem teljesítették, – nem tudni, hogy miért. A rend az Anjou-kat (például Károly Róbertet 1312-ben a rozgonyi csatában) támogatta, Luxemburgi Zsigmondot már kevésbé. Ő sem szimpatizált velük. A johanniták hazai működésének a török pusztítás vetett véget.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Constitutional Charter and Code (angol nyelven) (PDF). orderofmalta.int. „The offical language of the Order is Italian”
  2. http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1000140.TV
  3. http://www.mmlsz.hu/hu/tortenelem/a-rend-nevei angol nyelvű
  4. Knights of Malta - unofficial website
  5. Malta History 1000 AD–present. Carnaval.com. (Hozzáférés: 2008. október 12.)
  6. Cartulaire general de l'ordre des hospitaliers de St Jean de Jerusalem (1100-1310), ed. Joseph Delaville le Roulx (Paris, 1894-1906), no. 78, no. 2479.
  7. H.J.A. Sire, The Knights of Malta, Yale University Press, 1994, pp.92-93
  8. Desmond Seward, The Monks of War, Penguin Books, 1972, p. 300
  9. halation: Magyar Máltai Lovagrend (hu nyelven). www.mmlsz.hu. (Hozzáférés: 2018. április 7.)
  10. A Szent István Lovagrend előzményei
  11. Keresztes hadjáratok, Agapé Kiadó, Szeged, 1995, 189. old.
  12. Egyháztörténelem. A korai középkor
  13. Török József - Legeza László: Máltaiak (Mikes kiadó, Budapest 1999) - 36. és 39. kép
  14. Zalamegyei Ujság, 1936. április-június (19. évfolyam, 76-147. szám)1936-06-05 / 128. szám

Külső hivatkozások[szerkesztés]

  1. http://www.mmlsz.hu