Elefántcsontpart
| Elefántcsontparti Köztársaság | |||
| République de Côte d'Ivoire | |||
| |||
| Nemzeti mottó: Egység, Fegyelem és Munka Nemzeti himnusz: L'Abidjanaise | |||
 | |||
| Fővárosa | Yamoussoukro | ||
| é. sz. 6° 51′, ny. h. 5° 18′ | |||
| Legnagyobb város | Abidjan | ||
| Államforma | köztársaság | ||
| Vezetők | |||
| Államfő | Alassane Ouattara | ||
| Elnökhelyettes | nincs betöltve | ||
| Miniszterelnök | nincs betöltve | ||
| Hivatalos nyelv | francia | ||
| Beszélt nyelvek | dioula, afrikai törzsi nyelvek | ||
| függetlenség | Franciaországtól | ||
| kikiáltása | 1960. augusztus 7. | ||
| Tagság | Lista | ||
| Népesség | |||
| Népszámlálás szerint | 24 294 750 fő (2017)[1] +/- | ||
| Rangsorban | 51 | ||
| Becsült | 25 069 229[2] fő (2018) | ||
| Rangsorban | 51 | ||
| Népsűrűség | 54 fő/km² | ||
| GDP | |||
| Összes | 28 460 millió USD (97) | ||
| Egy főre jutó | 1475 USD (161) | ||
| Földrajzi adatok | |||
| Terület | 322 460 km² | ||
| Rangsorban | 67 | ||
| Víz | 1,4% | ||
| Időzóna | GMT (UTC) | ||
| Egyéb adatok | |||
| Pénznem |
CFA frank (XOF) | ||
| Nemzetközi gépkocsijel | CI | ||
| Hívószám | 225 | ||
| Segélyhívó telefonszám |
| ||
| Internet TLD | .ci | ||
| Villamos hálózat | 230 volt | ||
| Elektromos csatlakozó |
| ||
| Közlekedés iránya | jobb | ||
 A Wikimédia Commons tartalmaz Elefántcsontparti Köztársaság témájú médiaállományokat. | |||
| |||
Elefántcsontpart (hivatalosan Elefántcsontparti Köztársaság; franciául: République de Côte d'Ivoire) nyugat-afrikai állam. Politikai fővárosa Yamoussoukro, gazdasági fővárosa és legnagyobb városa Abidjan. Nyugatról Guinea és Libéria, északról Burkina Faso és Mali, keletről Ghána, délről pedig a Guineai-öböl határolja. Hivatalos nyelv a francia.
Az ország többek között az Afrikai Unió, a Frankofónia és az ENSZ tagja.
Nevének eredete[szerkesztés]
Afrikának ebben a régiójában jelentős volt az elefántcsont-kereskedelem. A nyugat-afrikai elefántcsontnak van egy jellegzetes tulajdonsága, hogy soha nem színeződik el, mindig fehér marad. Ezen a területen található az ún. aranypart, illetve itt kereskedtek egy jellegzetes afrikai paprika magjával.
Földrajz[szerkesztés]
Domborzat[szerkesztés]
Mangrovés, lagúnás parti síkságát a Komoé és a Bandama trópusi őserdővel borított alföldje követi, amely északon szavannás, táblás fennsíkba megy át.
Legmagasabb pontja: 1752 m.
Vízrajz[szerkesztés]
Legjelentősebb folyók: Komoé, Bandama (Fehér-Bandama és Vörös-Bandama), Sassandra, Fekete-Volta.
Legnagyobb tó: Kossou-víztározó (a Fehér-Bandamán).
Éghajlat[szerkesztés]
Az országban a trópusi éghajlat uralkodik. A déli országrészben az évi középhőmérséklet 22 °C. A legmelegebb hónapok október és november. Az évi csapadék mennyisége délen 2100 mm, északon 1200 mm.
Élővilág, természetvédelem[szerkesztés]
Nemzeti parkjai[szerkesztés]
- Maraoue Nemzeti Park - turistalátványosság. Részben szavanna, részben őserdő. Gyalogtúrákat szerveznek, majmokat, elefántokat, vízilovat lehet látni más állatok mellett.
- Comoé Nemzeti Park – Nyugat-Afrika legnagyobb állatrezervátuma.
- Tai Nemzeti Park – Nyugat-Afrika egyik legnagyobb esőerdeje.[3]
Természeti világörökségei[szerkesztés]
Történelem[szerkesztés]
Kevéssé ismert Elefántcsontpart múltja a portugál hajósok 1460-as években történt érkezése előtt. A fő etnikai csoportok azután érkeztek a környező területekről: a kru nép Libériából 1600 körül; a szenufók és lobik Burkina Fasóból és Maliból mozogtak dél felé. A 18. és 19. században az akan nép települt át Ghánából Elefántcsontpart keleti vidékére, a malinkék pedig Guineából Elefántcsontpart északnyugati részére.
Francia gyarmati időszak[szerkesztés]
A szomszédos Ghánához képest Elefántcsontpartot kevéssé sújtotta a rabszolga-kereskedelem. Az európai rabszolga- és kereskedelmi hajók a part más vidékeit preferálták, mert ott jobbak a kikötők. A francia érdeklődés az 1840-es években kezdődött, helyi főnökökkel egyezményeket kötöttek, amelyekben francia kereskedők monopóliumhoz jutottak a partvidéken. Ezután a franciák haditengerészeti támaszpontot építettek, hogy kiszorítsák a nem francia kereskedőket, és megkezdték a belső területek szisztematikus meghódítását. Ez a Gambiából betörő mandinkákkal folytatott hosszú háborúskodás után az 1890-es években zárult le. Keleten a baoulé és más csoportok gerillaháborúja 1917-ig tartott.
Franciaország fő célja az export felfuttatása volt. Kávé, kakaó és olajpálma ültetvényeket létesítettek a partvidéken. Elefántcsontpart az egyetlen ország Nyugat-Afrikában, ahol a lakosság jelentős része betelepülő, főleg Nyugat- és Közép-Afrikából, a francia és brit adminisztráció szervezésében. Végeredményben a kakaó, kávé és banánültetvények harmada volt francia állampolgárok kezén és a gazdasági élet a kényszermunkán alapult.
Függetlenség[szerkesztés]
Egy baoulé főnök fia, Félix Houphouët-Boigny Elefántcsontpart függetlenségének atyja. 1944-ben alapította meg az ország első mezőgazdasági szakszervezetét az önmagához hasonló kakaótermesztőkből. Megválasztották a francia parlamentbe, és egy éven belül prominens politikusnak számított. Szoros kapcsolatban állt a francia kormánnyal. Franciaországban ő volt az első afrikai, aki európai kormányban miniszter lett.
1958-ban Elefántcsontpart a Francia Közösség autonóm tagja lett.
Függetlenségének elnyerésekor, 1960-ban az ország Francia Nyugat-Afrika legvirágzóbb állama volt, a régió teljes exportjának 40%-a innen származott. Amikor Houphouët-Boigny lett az első elnök, kormánya jó árat fizetett a farmereknek termékeikért, a termelés növelésére törekedve. Különösen a kávétermesztés nőtt gyorsan, Elefántcsontpart lett a világ harmadik legnagyobb termesztője (Brazília és Kolumbia után). 1979-ben a világ legnagyobb kakaótermesztője. Afrikában az ananász és a pálmaolaj legnagyobb exportőre. Francia szakemberek részesei voltak az 'elefántcsontparti csodának'. Afrikában mindenfelé kiszorították az európaiakat a függetlenség elnyerése után; de Elefántcsontpartra azután is érkeztek. A francia közösség a függetlenség előtti 10 000-ről 50 000-re nőtt, többségük tanár és tanácsadó. Húsz éven át a gazdaság növekedési üteme évi 10% volt – a legmagasabb Afrika nem olajexportáló országai közül.
Houphouët-Boigny kormánya[szerkesztés]
Politikailag Houphouët-Boigny vaskézzel uralkodott, egyéb tekintetben paternalisztikus volt kormányzata. Nem volt szabad sajtó, egypártrendszer volt. Végül széles körű ellenállás alakult ki a lakosságban azzal szemben, hogy folyton újraválasztatta magát. A nagyvonalú presztízsberuházások miatt is kritizálták. Sok millió dollárt ölt abba, hogy szülőfalujából, Yamoussoukro faluból új fővárost teremtsen. Yamoussoukro-t 1983-ban jelölték ki fővárosnak. Másik nagy álma volt az ország közepén felépíteni a béke, a tudás és a vallás központját. De az 1980-as évek elején a világgazdaság visszaesése és az aszály súlyosan érintette Elefántcsontpart gazdaságát. A túlzott erdőirtás és a cukor árának lezuhanása miatt az ország külső adóssága háromszorosára nőtt. A bűnözés drámai mértékben megnőtt Abidjanban. 1990-ben a közalkalmazottak ezrei léptek sztrájkba, csatlakoztak hozzájuk a diákok, tiltakozva az intézményes korrupció ellen. Követelték a kormánytól a többpárti demokrácia bevezetését. Houphouët-Boigny fokozatosan gyengült és 1993-ban meghalt. Utódjának Henri Konan Bédiét jelölte.
Bédié kormánya[szerkesztés]
1995 októberében Bédié újraválasztásakor nyomasztó győzelmet aratott a megosztott és szervezetlen ellenzéken. Ezután szorosabban fogta a gyeplőt, az ellenzék támogatói közül sok ezret bebörtönöztetett. Ugyanakkor a gazdasági helyzet javult, csökkent az infláció és a külföldi eladósodottság.
Annak idején Houphouët-Boigny nagy óvatossággal járt el az etnikai konfliktusokban, a közigazgatás posztjait megnyitotta a szomszédos országokból bevándorlók előtt. Bédié viszont az elefántcsontparti nemzettudatot igyekezett éleszteni, és riválisát Alassane Ouattarát, akinek mindkét szülője külföldi állampolgár volt, kizárta a jövőbeni elnökválasztásokból. Mivel a Burkina Fasóból származók nagy részét tették ki Elefántcsontpart lakosságának, kizárásuk az elefántcsontparti állampolgárságból súlyosan érintette őket és megromlottak a különböző etnikai csoportok közötti viszonyok.
1999: puccs[szerkesztés]
Bédié számos lehetséges ellenlábasát kizárta a hadseregből. 1999-ben az így leszerelt tisztek egy csoportja katonai puccsot hajtott végre és Robert Guéï tábornok került hatalomra. Bédié Franciaországba menekült. A puccs csökkentette a bűnözést és a korrupciót, a tábornokok szigorúságot, tisztaságot hirdettek, utcai agitációt folytattak a becsületesebb társadalomért.
Gbagbo kormánya[szerkesztés]
A 2000 októberében tartott elnökválasztáson Guéï-vel Laurent Gbagbo vívott meg – békésen. De a választások után zavargások robbantak ki, 180 halott volt az eredmény. Az elnöki hivatalba beiktatták a választás győztesét, Gbagbót. A Legfelsőbb Bíróság kizárta Alassane Ouattarát, Burkina Faso-i állampolgárságára hivatkozva. A Guéï alatt írt alkotmány nem tette lehetővé nem állampolgárok indulását az elnökválasztáson. E döntés viharos tiltakozást váltott ki Ouattara támogatóiból, különösen az ország északi részén. A tiltakozók a fővárosban, Yamoussoukróban összecsaptak a rendőrséggel.
2002: felkelés[szerkesztés]
2002. szeptember 19-én a hajnali órákban, míg az elnök Olaszországban tartózkodott, fegyveres felkelés tört ki. A leszerelésére kijelölt csapatok fellázadtak, több városban támadtak. Abidjanban a csendőrség főparancsnokságánál délelőttig tartott a csata, de délre a kormány erői szilárdan kezükben tartották a legnagyobb várost, Abidjant. Viszont elvesztették az ellenőrzést az ország északi része felett, a lázadó erők kezükben tartották az északi Bouake várost. A helyzet azzal fenyegetett, hogy a lázadók előrenyomulnak Abidjan felé, ezért Franciaország az országon belüli csapatait átcsoportosította a lázadó erők megállítására. A franciák arra hivatkoztak, hogy polgárait menti a veszélyből, de a francia csapatok mozgása a kormány erőinek kedvezett. Vitatott, hogy ez a francia lépés hosszabb távon súlyosbította-e a helyzetet vagy sem.
Az is vitatott, mi történt a következő éjszakán. A kormány állítása szerint Robert Guéï előző elnök államcsínyt kísérelt meg, és az állami tévé a holttestét mutatta az utcán; a másik oldal állítása szerint otthonában gyilkolták meg 15 másik emberrel együtt és a testét azután vitték az utcára. Alassane Ouattara a francia követségre menekült, házát felgyújtották.
Gbagbo elnök azonnal visszatért Olaszországból. Visszatérte után a televízióban azt állította, hogy a lázadók a külföldi munkások bádogvárosaiban rejtőznek. Csendőrök és önkéntesek ezrei égették fel és dózerolták el otthonok ezreit, támadták meg lakóikat.
Az északi lakosság által támogatott lázadókkal kötött első tűzszünetek rövid életűek voltak, a harcok folytatódtak az ország legfontosabb kakaótermő vidékén. Franciaország csapatokat küldött a tűzszüneti vonalak ellenőrzésére. Az ország nyugati vidékének egy részét különféle milíciák szállták meg, köztük Libériából és Sierra Leonéból benyomuló hadurak és harcosok.
2003: egységkormány[szerkesztés]
2003 januárjában Gbagbo elnök és a lázadó vezérek egyezményt írtak alá a nemzeti egységkormány létrehozásáról. Kijárási tilalmat rendeltek el és francia csapatok tisztították meg a törvénytelen elemektől az ország nyugati határát. Az egységkormány azóta is rendkívül ingatag, a fő probléma az, hogy nincsen egyetértés abban, mi is a feladata. 2004 márciusában 120 embert gyilkoltak meg az ellenzék választási kampányában, a csőcselék ismétlődő támadásai miatt evakuálni kellett a külföldieket. A legutóbbi jelentések szerint ezek a gyilkosságok megtervezett akciók voltak.
Az ENSZ békefenntartói létrehoztak egy békés övezetet, de Gbagbo és ellenzéke közötti viszony továbbra is nagyon rossz.
2004 - 2007: legújabb események[szerkesztés]
2004 novemberének elején, amikor a béketárgyalások összeomlottak, mert a lázadók nem voltak hajlandók letenni fegyvereiket, Gbagbo légitámadásokat rendelt el ellenük. A Bouaké elleni légitámadás közben találat ért francia katonákat, kilencet megölt közülük; az elefántcsontparti kormányzat balesetről beszélt, de a franciák szerint tervszerű akció volt. Válaszképpen elpusztították a legtöbb elefántcsontparti harci gépet (2 Szu–25 repülőgépet és 5 helikoptert), erre viszont franciaellenes zavargások törtek ki Abidjanban.
Gbagbo elnöki terminusa 2005. október 30-án lejárt, de tekintettel a fegyveres lázadók jelenlétére, a választások megtartásának lehetetlenségére, megbízását egy évvel meghosszabbították annak a tervnek megfelelően, amit az Afrikai Egységszervezet dolgozott ki és az Egyesül Nemzetek Biztonsági Tanácsa is megtárgyalt. Bár 2006 októberéig nem változott lényegesen a helyzet, a lázadó ellenzék vezetői elvetették, hogy Gbagbo megbízását újabb egy évvel meghosszabbítsák. A Biztonsági Tanács mégis meghosszabbította Gbagbo megbízását egy évvel 2006. november 1-jén; de kilátásba helyezte Charles Konan Banny miniszterelnök hatáskörének kiterjesztését. Gbagbo másnap elutasította a határozatnak ezt a pontját, arra hivatkozva, hogy alkotmányellenes.
A kormány és a lázadók közötti békét 2007. március 4-én írták alá, és Guillaume Soro, a lázadók vezére lett a miniszterelnök. Ez a lépés a megfigyelők egy része szerint alapvetően megszilárdította Gbagbo helyzetét.
Államszervezet és közigazgatás[szerkesztés]
Alkotmány, államforma[szerkesztés]
Államforma: elnöki köztársaság.
Törvényhozás, végrehajtás, igazságszolgáltatás[szerkesztés]
Politikai pártok[szerkesztés]
Elnökök[szerkesztés]
- 1960. augusztus 7. – 1993. december 7.: Felix Houphouet-Boigny
- 1993. december 7. – 1999. december 24. Henri Konan Bédié
- 1999. december 24. – 2000. október 26.: Robert Guéï
- 2000. október 26. – 2010. december 4.: Laurent Gbagbo
- 2010. december 4. óta: Alassane Ouattara
Közigazgatási beosztás[szerkesztés]
Az országot 19 régió alkotja:
|
|
Védelmi rendszer[szerkesztés]
Népesség[szerkesztés]
|
Képek  .jpg)      |
Népességének változása[szerkesztés]
Általános adatok[szerkesztés]
- A születéskor várható élettartam (2016): 58,7 év; férfiak: 57,5 év, nők: 60 év. [4]
- A népességnövekedés üteme (2017): 1,8%
- Városi lakosság (2017): a népesség 55,5%-a [4]
Legnépesebb települések[szerkesztés]
Etnikai, nyelvi megoszlás[szerkesztés]
Mintegy 60 etnikum: baule (baoulé) – 23%, bete – 15%, senufo – 15%, agni-asanti – 14%, malinke – 11%, kru – 10%, déli mande – 8%, egyéb – 4%.
A hivatalos francia nyelv mellett mintegy 60 törzsi nyelvet beszélnek (Baoulé, Senufo, Yacouba, Agni, Attié, Guéré, Bété, Dioula, Abé, Kulango, Mahou, Tagwana, Wobé és Lobi).
Vallási megoszlás[szerkesztés]
Az ország fő vallása az iszlám, melynek követői a népesség kb. 43 százalékát teszik ki. A keresztény közösség az ország kb. 34 százaléka (az össznépesség: 17,2% – a katolikus, 11,8% – a evangélikus, 1,7% – a metodista, egyéb keresztény –3,2%), animista – 3,6%, egyéb vallású – 0,5%, egyik sem – 19,1%. (2014. becslés [4]) A külföldi munkavállalók zöme muszlim. [4]
Szociális rendszer[szerkesztés]
Híres elefántcsontpartiak[szerkesztés]
Didier Drogba, Yaya Touré
Gazdaság[szerkesztés]
|
Képek        |
Általános adatok[szerkesztés]
Gazdasága: agrárország. Az egykori francia „mintagyarmat” nyugodt fejlődésnek, az anyaországgal fenntartott szoros kapcsolatnak is köszönhetően Nyugat-Afrika egyik leggazdagabb országa.
Elefántcsontpart – mint a fejlődő országok többsége – eladósodott ország. A GDP szektorális megoszlása (2016): mezőgazdaság – 19,5%, ipar – 28,3%, szolgáltatás – 52,2%.[4]Az ország külkereskedelmi bevétele erősen függ az export kb. harmadát kitevő kakaó világpiaci árától. Az ország annyira ki van szolgáltatva ennek, hogy bármilyen nagyobb áringadozás súlyos politikai válsághoz vezethet. Legutóbb 2017-ben történt ilyen.[5] Az ország lakosságának jelentékeny része él ugyanis kakaótermesztésből. Egész családok és külön kis- vagy nagygazdaságok foglalkoznak kakaótermesztéssel, az utóbbi időben viszont elterjedt az egyes gazdaságokban a gyermekmunkaerő alkalmazása, amely lényegét tekintve rabszolgamunka. A gyermekrabszolgaság ellen nagyon nehéz a fellépés, ráadásul az ilyen gazdaságokat a külföldi felvásárlók (pl. csokoládégyárak) támogatják azzal, hogy megveszik az itt előállított kakaót.
2016-ban jelentős infrastrukturális fejlesztésekbe kezdtek, hogy javítsák a víz-, gáz- és áramellátást. A programot 2020-ig szándékoznak befejezni.[6]
Az ország bruttó nemzeti összterméke (GDP) a Világbank várakozásai szerint 7,2%-kal nőhet 2018-ban, ezzel a növekedési ütemmel az adott évben a világ hat leggyorsabban fejlődő gazdaságai közé tartozik.[7]
Gazdasági ágazatok[szerkesztés]
Mezőgazdaság[szerkesztés]
A mezőgazdaság és a halászat a GDP 1/3-át adja és az összes dolgozó felét foglalkoztatja (2007-ben).[8] A gazdaság diverzifikációjára irányuló kormányzati törekvések ellenére az ország gazdasága ma is a mezőgazdaságon alapul.
Földünk legnagyobb kakaó- és Afrika egyik legjelentősebb kávétermelője. A kormányzat a gyapot- és ananásztermesztéssel ugyan megpróbálta a gazdaságot "sokszínűvé" tenni, de az ország máig az említett két termék világpiaci árának kiszolgáltatottja.
További fő termények: banán, kukorica, rizs, manióka, burgonya. [4]
Ipar[szerkesztés]
Fő ágazatok: élelmiszeripar, faipar, kőolaj-finomítás, bányászat, teherautó és autóbusz-összeszerelés, textilipar, műtrágyagyártás, építőipar. [4]
A selfterületek kőolajbányászata az 1980-as években vette kezdetét, emellett a jelentősebb bányászati termékei a gyémánt és az arany.
Külkereskedelem[szerkesztés]
Ebben az országban is dívik a több afrikai országot érintő - részben illegális- hulladékkereskedelem.[9]
- Jelentős exporttermékei: kávé, kakaó, gyapot, ananász, fa, kőolaj, pálmaolaj, banán, hal.
- A behozatal nagy részét élelmiszerek, fogyasztási cikkek, közlekedési eszközök, üzemanyag, nyersanyagok adják.
Az ország egyik legfontosabb külkereskedelmi partnere máig Franciaország.
A 2016-os adatok alapján a legfőbb kereskedelmi partnerek [4]:
- Export: Hollandia – 11,3%, USA – 7,4%, Franciaország – 6,8%, Belgium – 6,1%, Németország – 5,2%, India – 5,1%, Burkina Faso – 4,6%, Mali – 4,5%
- Import: Franciaország – 13,5%, Nigéria – 13,3%, Kína – 11,8%, USA – 4,2
Az országra jellemző egyéb ágazatok[szerkesztés]
Közlekedés[szerkesztés]
|
Képek a közlekedésről        |
- Közutak hossza: 50 400 km
- Vasútvonalak hossza: 660 km
- Repülőterek száma: 7
- Kikötők száma: 4
Kultúra[szerkesztés]
Elefántcsontpart 60 etnikai csoportjának a francián kívül nincsen közös nyelve és kötődésük erősebb saját közösségükhöz, mint hazájuk egészéhez. Az ország kultúrája gazdag és változatos. A baulok (a legnagyobb etnikum) szakavatott faszobrászok és aranyművesek, dúsan faragott ajtajú házakban élnek.[10]
A főváros, Yamoussoukro Afrika legnagyobb katedrálisával és számtalan pompás palotával büszkélkedhet.
|
A kultúra képekben          _vu_du_Plateau.JPG)      |
Oktatási rendszer[szerkesztés]
Kulturális intézmények[szerkesztés]
Tudomány[szerkesztés]
Művészetek[szerkesztés]
Hagyományok, néprajz[szerkesztés]
Gasztronómia[szerkesztés]
Turizmus[szerkesztés]
Főbb látnivalók[szerkesztés]
- Abidjan
- Sassandra és San Pédro melletti tengerpartok és halászfalvak
- A nemzeti parkok (Comoé N. P., Tai N. P.)
- Grand-Bassam gyarmati városa
- Man városa az ország nyugati részén és környéke (vízesések, táj)
- Az ország kultúrája
Oltások[szerkesztés]
Javasolt oltások Elefántcsontpartra utazóknak:
- Hastífusz
- Hepatitis A (magas a fertőzésveszély)
- Hepatitis B (magas a fertőzésveszély)
Malária ellen gyógyszer van. (Nagy a kockázata a fertőzésnek).
Javasolt oltás bizonyos területekre utazóknak:
Kötelező oltás, nemzetközi oltási igazolvány szükséges
Javasolt emlékeztető oltás:
Sport[szerkesztés]
Olimpia[szerkesztés]
Elefántcsontpart eddig egyetlen érmet (ezüstöt) nyert a játékok során. Az 1984-es Los Angeles-i olimpián Gabriel Tiacoh férfi 400 m-es síkfutásban második lett.
- Bővebben: Elefántcsontpart az olimpiai játékokon
Labdarúgás[szerkesztés]
Az Elefántcsontparti labdarúgó-válogatott igen eredményes csapat.
Eredmények[szerkesztés]
- Afrikai nemzetek kupája:
- Afro-ázsiai nemzetek kupája:
- Ezüstérem: 1993
- CEDEAO-kupa:
- Bővebben: Elefántcsontparti labdarúgó-válogatott
Média[szerkesztés]
Az ország legfontosabb televíziója a Radiodiffusion Télévision Ivoirienne (RTI).
További televíziók:
- La Première
- TV2
- RTI Music TV
- RTI Sport TV
- La Chaîne nationale
- Fréquence 2
Ünnepek[szerkesztés]
| Dátum | Ünnep |
|---|---|
| január 1. | Újév |
| március 4. | Ouagadougou-egyezmény |
| március 8. | Nemzetközi nőnap |
| március 20. | Francofónia napja |
| március 22. | A Föld napja |
| április 12. | Laurent Gbagbo e napon írta alá a Ouagadougou-egyezményt. |
| május 1. | A munka ünnepe |
| június 21. | A muzulmánok napja |
| augusztus 7. | A függetlenség napja |
| szeptember 21. | A béke napja |
| november 20. | Az Afrikai egység napja |
| december 7. | Houphouët Boigny emléknapja |
| december 25. | Karácsony |
Hivatkozások[szerkesztés]
- ↑ Világbank-adatbázis. Világbank. (Hozzáférés: 2019. április 8.)
- ↑ Világbank-adatbázis
- ↑ the Living Africa honlap nyomán. [2009. május 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. április 9.)
- ↑ a b c d e f g h https://www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/geos/iv.html
- ↑ A kakaó vitte csúcsra, most az döntheti be Elefántcsontpartot (origo.hu)
- ↑ Az édesszájúakra alapoz Nyugat-Afrika legdinamikusabb gazdasága (euronews.com)
- ↑ Africa’s economic outlook is promising for 2018, but there are clouds on the horizon. qz.com. (Hozzáférés: 2018. május 13.)
- ↑ A világ tömören - országlexikon, 2007.
- ↑ A mérgező igazság Archiválva 2012. december 2-i dátummal a Wayback Machine-ben Az Amnesty International és a Greenpeace közös jelentése
- ↑ Reader's Digest: Világjárók lexikona, 1998.
Források[szerkesztés]
- Topográf Térképészeti Kft.: Midi világatlasz, Nyír Karta & Topográf, Nyíregyháza, 2004. ISBN 963-9516-63-5
További információk[szerkesztés]
- A Magyar Köztársaság Nagykövetsége Abuja, Nigéria Konzuli szolgálat
- Magyar nagykövetségek és főkonzulátusok Afrikában
- Országinformációk
- Elefántcsontpart (BBC)
- Adama Sow: Konfliktusok
- Térkép a lakosságról
- Térkép a terménybetakarításról
- Térkép az élővilágról
.svg){kind=small}
|
