Elefántcsontpart

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Elefántcsontparti Köztársaság
République de Côte d'Ivoire
 Elefántcsontpart zászlaja
Elefántcsontpart zászlaja
 Elefántcsontpart címere
Elefántcsontpart címere
Nemzeti mottó: Egység, Fegyelem és Munka
Nemzeti himnusz: L'Abidjanaise
LocationCotedIvoire.svg

Fővárosa Yamoussoukro
é. sz. 6° 51′, ny. h. 5° 18′
Legnagyobb város Abidjan
Államforma köztársaság
Vezetők
Államfő Alassane Ouattara
Miniszterelnök Daniel Kablan Duncan
Hivatalos nyelv francia
Beszélt nyelvek dioula, afrikai törzsi nyelvek
függetlenség Franciaországtól
kikiáltása 1960. augusztus 7.

Tagság ENSZ, Afrikai Unió, IMF, Frankofónia, Latin Unió, OIC
Népesség
Népszámlálás szerint ismeretlen +/-
Rangsorban 57
Becsült 17 298 040 fő (2005)
Rangsorban 57
Népsűrűség 54 fő/km²
GDP
Összes 28 460 millió USD (97)
Egy főre jutó 1475 USD (161)
Földrajzi adatok
Terület 322 460 km²
Rangsorban 67
Víz 1,4%%
Időzóna GMT (UTC{{{eltérés UTC-től}}})
Egyéb adatok
Pénznem CFA frank (XOF)
Nemzetközi gépkocsijel CI
Hívószám 225
Internet TLD .ci

térkép szerkesztése

Elefántcsontpart nyugat-afrikai állam a Guineai-öböl partján.

Nevének eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Afrikának ebben a régiójában jelentős volt az elefántcsont-kereskedelem. A nyugat-afrikai elefántcsontnak van egy jellegzetes tulajdonsága, hogy soha nem színeződik el, mindig fehér marad. Ezen a területen található az ún. aranypart, illetve itt kereskedtek egy jellegzetes afrikai paprika magjával.

Földrajz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Domborzat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Elefántcsontpart domborzati térképe

Mangrovés, lagúnás parti síkságát a Komoé és a Bandama trópusi őserdővel borított alföldje követi, amely északon szavannás, táblás fennsíkba megy át.

Legmagasabb pontja: 1752 m.

Vízrajz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Legjelentősebb folyók: Komoé, Bandama (Fehér-Bandama és Vörös-Bandama), Sassandra, Fekete-Volta.

Legnagyobb tó: Kossou-víztározó (a Fehér-Bandamán).

Éghajlat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az országban a trópusi éghajlat uralkodik. A déli országrészben az évi középhőmérséklet 22 °C. A legmelegebb hónapok október és november. Az évi csapadék mennyisége délen 2100 mm, északon 1200 mm.

Élővilág, természetvédelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egy kaméleon az ország északi részén

Nemzeti parkjai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Maraoue Nemzeti Park - turistalátványosság. Részben szavanna, részben őserdő. Gyalogtúrákat szerveznek, majmokat, elefántokat, vízilovat lehet látni más állatok mellett.
  • Comoé Nemzeti Park - Nyugat-Afrika legnagyobb állatrezervátuma.
  • Tai Nemzeti Park - Nyugat-Afrika egyik legnagyobb esőerdeje.[1]

Természeti világörökségei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Történelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kevéssé ismert Elefántcsontpart múltja a portugál hajósok 1460-as években történt érkezése előtt. A fő etnikai csoportok azután érkeztek a környező területekről: a kru nép Libériából 1600 körül; a szenufók és lobik Burkina Fasóból és Maliból mozogtak dél felé. A 18. és 19. században az akan nép települt át Ghánából Elefántcsontpart keleti vidékére, a malinkék pedig Guineából Elefántcsontpart északnyugati részére.

Francia gyarmati időszak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szomszédos Ghánához képest Elefántcsontpartot kevéssé sújtotta a rabszolgakereskedelem. Az európai rabszolga- és kereskedelmi hajók a part más vidékeit preferálták, mert ott jobbak a kikötők. A francia érdeklődés az 1840-es években kezdődött, helyi főnökökkel egyezményeket kötöttek, amelyekben francia kereskedők monopóliumhoz jutottak a partvidéken. Ezután a franciák haditengerészeti támaszpontot építettek, hogy kiszorítsák a nem francia kereskedőket, és megkezdték a belső területek szisztematikus meghódítását. Ez a Gambiából betörő mandinkákkal folytatott hosszú háborúskodás után az 1890-es években zárult le. Keleten a baoulé és más csoportok gerillaháborúja 1917-ig tartott.

Franciaország fő célja az export felfuttatása volt. Kávé, kakaó és olajpálma ültetvényeket létesítettek a partvidéken. Elefántcsontpart az egyetlen ország Nyugat-Afrikában, ahol a lakosság jelentős része betelepülő, főleg Nyugat- és Közép-Afrikából, a francia és brit adminisztráció szervezésében. Végeredményben a kakaó, kávé és banánültetvények harmada volt francia állampolgárok kezén és a gazdasági élet a kényszermunkán alapult.

Függetlenség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egy baoulé főnök fia, Félix Houphouët-Boigny Elefántcsontpart függetlenségének atyja. 1944-ben alapította meg az ország első mezőgazdasági szakszervezetét az önmagához hasonló kakaótermesztőkből. Megválasztották a francia parlamentbe, és egy éven belül prominens politikusnak számított. Szoros kapcsolatban állt a francia kormánnyal. Franciaországban ő volt az első afrikai, aki európai kormányban miniszter lett.

1958-ban Elefántcsontpart a Francia Közösség autonóm tagja lett.

Függetlenségének elnyerésekor, 1960-ban az ország Francia Nyugat-Afrika legvirágzóbb állama volt, a régió teljes exportjának 40%-a innen származott. Amikor Houphouët-Boigny lett az első elnök, kormánya jó árat fizetett a farmereknek termékeikért, a termelés növelésére törekedve. Különösen a kávétermesztés nőtt gyorsan, Elefántcsontpart lett a világ harmadik legnagyobb termesztője (Brazília és Kolumbia után). 1979-ben a világ legnagyobb kakaótermesztője. Afrikában az ananász és a pálmaolaj legnagyobb exportőre. Francia szakemberek részesei voltak az 'elefántcsontparti csodának'. Afrikában mindenfelé kiszorították az európaiakat a függetlenség elnyerése után; de Elefántcsontpartra azután is érkeztek. A francia közösség a függetlenség előtti 10 000-ről 50 000-re nőtt, többségük tanár és tanácsadó. Húsz éven át a gazdaság növekedési üteme évi 10% volt - a legmagasabb Afrika nem olajexportáló országai közül.

Houphouët-Boigny kormánya[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Politikailag Houphouët-Boigny vaskézzel uralkodott, egyéb tekintetben paternalisztikus volt kormányzata. Nem volt szabad sajtó, egypártrendszer volt. Végül széles körű ellenállás alakult ki a lakosságban azzal szemben, hogy folyton újraválasztatta magát. A nagyvonalú presztízsberuházások miatt is kritizálták. Sok millió dollárt ölt abba, hogy szülőfalujából, Yamoussoukro faluból új fővárost teremtsen. Yamoussoukro-t 1983-ban jelölték ki fővárosnak. Másik nagy álma volt az ország közepén felépíteni a béke, a tudás és a vallás központját. De az 1980-as évek elején a világgazdaság visszaesése és az aszály súlyosan érintette Elefántcsontpart gazdaságát. A túlzott erdőirtás és a cukor árának lezuhanása miatt az ország külső adóssága háromszorosára nőtt. A bűnözés drámai mértékben megnőtt Abidjanban. 1990-ben a közalkalmazottak ezrei léptek sztrájkba, csatlakoztak hozzájuk a diákok, tiltakozva az intézményes korrupció ellen. Követelték a kormánytól a többpárti demokrácia bevezetését. Houphouët-Boigny fokozatosan gyengült és 1993-ban meghalt. Utódjának Henri Konan Bédiét jelölte.

Bédié kormánya[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1995 októberében Bédié újraválasztásakor nyomasztó győzelmet aratott a megosztott és szervezetlen ellenzéken. Ezután szorosabban fogta a gyeplőt, az ellenzék támogatói közül sok ezret bebörtönöztetett. Ugyanakkor a gazdasági helyzet javult, csökkent az infláció és a külföldi eladósodottság.

Annak idején Houphouët-Boigny nagy óvatossággal járt el az etnikai konfliktusokban, a közigazgatás posztjait megnyitotta a szomszédos országokból bevándorlók előtt. Bédié viszont az elefántcsontparti nemzettudatot igyekezett éleszteni, és riválisát Alassane Ouattarát, akinek mindkét szülője külföldi állampolgár volt, kizárta a jövőbeni elnökválasztásokból. Mivel a Burkina Fasóból származók nagy részét tették ki Elefántcsontpart lakosságának, kizárásuk az elefántcsontparti állampolgárságból súlyosan érintette őket és megromlottak a különböző etnikai csoportok közötti viszonyok.

1999: puccs[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bédié számos lehetséges ellenlábasát kizárta a hadseregből. 1999-ben az így leszerelt tisztek egy csoportja katonai puccsot hajtott végre és Robert Guéï tábornok került hatalomra. Bédié Franciaországba menekült. A puccs csökkentette a bűnözést és a korrupciót, a tábornokok szigorúságot, tisztaságot hirdettek, utcai agitációt folytattak a becsületesebb társadalomért.

Gbagbo kormánya[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 2000 októberében tartott elnökválasztáson Guéï-vel Laurent Gbagbo vívott meg - békésen. De a választások után zavargások robbantak ki, 180 halott volt az eredmény. Az elnöki hivatalba beiktatták a választás győztesét, Gbagbót. A Legfelsőbb Bíróság kizárta Alassane Ouattarát, Burkina Faso-i állampolgárságára hivatkozva. A Guéï alatt írt alkotmány nem tette lehetővé nem állampolgárok indulását az elnökválasztáson. E döntés viharos tiltakozást váltott ki Ouattara támogatóiból, különösen az ország északi részén. A tiltakozók a fővárosban, Yamoussoukróban összecsaptak a rendőrséggel.

2002: felkelés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

francia ellenőrzési pont

2002. szeptember 19-én a hajnali órákban, míg az elnök Olaszországban tartózkodott, fegyveres felkelés tört ki. A leszerelésére kijelölt csapatok fellázadtak, több városban támadtak. Abidjanban a csendőrség főparancsnokságánál délelőttig tartott a csata, de délre a kormány erői szilárdan kezükben tartották a legnagyobb várost, Abidjant. Viszont elvesztették az ellenőrzést az ország északi része felett, a lázadó erők kezükben tartották az északi Bouake várost. A helyzet azzal fenyegetett, hogy a lázadók előrenyomulnak Abidjan felé, ezért Franciaország az országon belüli csapatait átcsoportosította a lázadó erők megállítására. A franciák arra hivatkoztak, hogy polgárait menti a veszélyből, de a francia csapatok mozgása a kormány erőinek kedvezett. Vitatott, hogy ez a francia lépés hosszabb távon súlyosbította-e a helyzetet vagy sem.

Az is vitatott, mi történt a következő éjszakán. A kormány állítása szerint Robert Guéï előző elnök államcsínyt kísérelt meg, és az állami tévé a holttestét mutatta az utcán; a másik oldal állítása szerint otthonában gyilkolták meg 15 másik emberrel együtt és a testét azután vitték az utcára. Alassane Ouattara a francia követségre menekült, házát felgyújtották.

Gbagbo elnök azonnal visszatért Olaszországból. Visszatérte után a televízióban azt állította, hogy a lázadók a külföldi munkások bádogvárosaiban rejtőznek. Csendőrök és önkéntesek ezrei égették fel és dózerolták el otthonok ezreit, támadták meg lakóikat.

Az északi lakosság által támogatott lázadókkal kötött első tűzszünetek rövid életűek voltak, a harcok folytatódtak az ország legfontosabb kakaótermő vidékén. Franciaország csapatokat küldött a tűzszüneti vonalak ellenőrzésére. Az ország nyugati vidékének egy részét különféle milíciák szállták meg, köztük Libériából és Sierra Leonéból benyomuló hadurak és harcosok.

2003: egységkormány[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2003 januárjában Gbagbo elnök és a lázadó vezérek egyezményt írtak alá a nemzeti egységkormány létrehozásáról. Kijárási tilalmat rendeltek el és francia csapatok tisztították meg a törvénytelen elemektől az ország nyugati határát. Az egységkormány azóta is rendkívül ingatag, a fő probléma az, hogy nincsen egyetértés abban, mi is a feladata. 2004 márciusában 120 embert gyilkoltak meg az ellenzék választási kampányában, a csőcselék ismétlődő támadásai miatt evakuálni kellett a külföldieket. A legutóbbi jelentések szerint ezek a gyilkosságok megtervezett akciók voltak.

Az ENSZ békefenntartói létrehoztak egy békés övezetet, de Gbagbo és ellenzéke közötti viszony továbbra is nagyon rossz.

2004 - 2007: legújabb események[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2004 novemberének elején, amikor a béketárgyalások összeomlottak, mert a lázadók nem voltak hajlandók letenni fegyvereiket, Gbagbo légitámadásokat rendelt el ellenük. A Bouaké elleni légitámadás közben találat ért francia katonákat, kilencet megölt közülük; az elefántcsontparti kormányzat balesetről beszélt, de a franciák szerint tervszerű akció volt. Válaszképpen elpusztították a legtöbb elefántcsontparti harci gépet (2 SzU-25 repülőgépet és 5 helikoptert), erre viszont franciaellenes zavargások törtek ki Abidjanban.

Gbagbo elnöki terminusa 2005. október 30-án lejárt, de tekintettel a fegyveres lázadók jelenlétére, a választások megtartásának lehetetlenségére, megbízását egy évvel meghosszabbították annak a tervnek megfelelően, amit az Afrikai Egységszervezet dolgozott ki és az Egyesül Nemzetek Biztonsági Tanácsa is megtárgyalt. Bár 2006 októberéig nem változott lényegesen a helyzet, a lázadó ellenzék vezetői elvetették, hogy Gbagbo megbízását újabb egy évvel meghosszabbítsák. A Biztonsági Tanács mégis meghosszabbította Gbagbo megbízását egy évvel 2006. november 1-jén; de kilátásba helyezte Charles Konan Banny miniszterelnök hatáskörének kiterjesztését. Gbagbo másnap elutasította a határozatnak ezt a pontját, arra hivatkozva, hogy alkotmányellenes.

A kormány és a lázadók közötti békét 2007. március 4-én írták alá, és Guillaume Soro, a lázadók vezére lett a miniszterelnök. Ez a lépés a megfigyelők egy része szerint alapvetően megszilárdította Gbagbo helyzetét.

Államszervezet és közigazgatás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A képviselőház a fővárosban

Alkotmány, államforma[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Államforma: elnöki köztársaság.

Törvényhozás, végrehajtás, igazságszolgáltatás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Politikai pártok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Elnökök[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Közigazgatási felosztás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Cote d'Ivoire.png

Az országot 19 régió alkotja:

  • 1 Agnéby
  • 2 Bafing
  • 3 Bas-Sassandra
  • 4 Denguélé
  • 5 Dix-Huit Montagnes
  • 6 Fromager
  • 7 Haut-Sassandra
  • 8 Lacs
  • 9 Lagunes
  • 10 Marahoué
  • 11 Moyen-Cavally
  • 12 Moyen-Comoé
  • 13 N'zi-Comoé
  • 14 Savanes
  • 15 Sud-Bandama
  • 16 Sud-Comoé
  • 17 Vallée du Bandama
  • 18 Worodougou
  • 19 Zanzan

Védelmi rendszer[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Népesség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Elefántcsontpart nemzetiségei

Általános adatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Vidéki asszonyok hazafelé tartva

Népesség 16 804 000 fő. Népsűrűség 52 fő/km2. A népességnövekedési ráta: 2,45%. Abidjan, a legnagyobb város lakossága 3 200 000 fő.

A várható átlagos élettartam: 45 év. A csecsemőhalandósági ráta: 92,2‰. Írástudatlanság: 52%.

Legnépesebb települések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Etnikai, nyelvi, vallási megoszlás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mintegy 60 etnikum: baule 23%, bete 15%, senufo 15%, agni-asanti 14%, malinke 11%, kru 10%, déli mande 8%, egyéb 4%.

A hivatalos francia nyelv mellett mintegy 60 törzsi nyelvet beszélnek (Baoulé, Senufo, Yacouba, Agni, Attié, Guéré, Bété, Dioula, Abé, Kulango, Mahou, Tagwana, Wobé és Lobi).

Az ország fő vallása az iszlám, melynek követői a népesség 38,6 százalékát teszik ki. A keresztény közösség az ország 32,8 százaléka, 11,9% az törzsi vallás követője és 16,7% százalék nem követ semmilyen vallási irányzatot.

Szociális rendszer[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Híres elefántcsontpartiak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gazdaság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Abidjan, a főváros központja
Piackép a fővárosban
Solibra Ci Üdítőital– és sörgyár Abidjanban

Általános adatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gazdasága: agrárország. Az egykori francia „mintagyarmat” nyugodt fejlődésnek, az anyaországgal fenntartott szoros kapcsolatnak is köszönhetően Nyugat-Afrika leggazdagabb országa.

Elefántcsontpart – mint a fejlődő országok többsége – eladósodott ország. Összes külföldi adóságállománya meghaladja a 12 milliárd USD-t, ez a GDP 117%-a. A GDP szektorális megoszlása: mezőgazdaság 28%, ipar 29%, szolgáltatás 40%. Az ország külkereskedelmi bevétele erősen függ az export harmadát kitevő kakaó világpiaci árától.

Gazdasági ágazatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mezőgazdaság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mezőgazdaság és a halászat a GDP 1/3-át adja és az összes dolgozó felét foglalkoztatja.[2] A gazdaság diverzifikációjára irányuló kormányzati törekvések ellenére az ország gazdasága ma is a mezőgazdaságon alapul.

Földünk legnagyobb kakaó- és Afrika egyik legjelentősebb kávétermelője. A kormányzat a gyapot- és ananásztermesztéssel ugyan megpróbálta a gazdaságot "sokszínűvé" tenni, de az ország máig az említett két termék világpiaci árának kiszolgáltatottja.

Ipar[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A selfterületek kőolajbányászata az 1980-as években vette kezdetét, emellett a legjelentősebb bányászati termékei a gyémánt és az arany. Iparának vezető ágazatai (élelmiszer-feldolgozás, faipar, kőolajfinomítás, bútorgyártás) a mezőgazdaságra és a bányászatra épülnek, emellett jelentős az országban az összeszerelős-tevékenység (autók, kerékpárok).

Elefántcsontpart másik, számottevő ágazata a fakitermelés.

Kereskedelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jelentős exporttermékei: kávé, kakaó, gyapot, ananász, fa, kőolaj, pálmaolaj, banán, hal.

A behozatal nagy részét élelmiszerek, fogyasztási cikkek, közlekedési eszközök, üzemanyag, nyersanyagok adják.

Az ország legfontosabb külkereskedelmi partnere máig Franciaország (részesedése az exportban 13%, az importban 26%). Emellett Nigéria, az USA, Hollandia, Kína, Németország és Olaszország jutnak nagyobb szerephez az ország kereskedelmében. Ebben az országban is dívik a több afrikai országot érintő - részben illegális- hulladékkereskedelem.[3]

Az országra jellemző egyéb ágazatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Közlekedés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Várakozó utasok egy autóbuszállomáson, Abidjan
  • Közutak hossza: 50 400 km
  • Vasútvonalak hossza: 660 km
  • Repülőterek száma: 7
  • Kikötők száma: 4

Kultúra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Oktatási rendszer[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kulturális intézmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tudomány[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Művészetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hagyományok, néprajz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gasztronómia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Turizmus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

San Pédro tengerpartjának egy része

Javasolt oltások Elefántcsontpartra utazóknak:

Malária ellen gyógyszer van. (Nagy a kockázata a fertőzésnek).

Javasolt oltás bizonyos területekre utazóknak:

Kötelező oltás, nemzetközi oltási igazolvány szükséges

Javasolt emlékeztető oltás:

Sport[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Olimpia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Elefántcsontpart eddig egyetlen érmet (ezüstöt) nyert a játékok során. Az 1984-es los angelas-i olimpián Gabriel Tiacoh férfi 400 m-es síkfutásban második lett.

Labdarúgás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Elefántcsontparti labdarúgó-válogatott igen eredményes csapat.

Eredmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Média[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ország legfontosabb televíziója a Radiodiffusion Télévision Ivoirienne (RTI). További televíziók:

  • La Première
  • TV2
  • RTI Music TV
  • RTI Sport TV
  • La Chaîne nationale
  • Fréquence 2

Ünnepek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Falusi házak az ország északi részén
Dátum Ünnep
január 1. Újév
március 4. Ouagadougou-egyezmény
március 8. Nemzetközi nőnap
március 20. Francofónia napja
március 22. A Föld napja
április 12. Laurent Gbagbo e napon írta
alá a Ouagadougou-egyezményt.
május 1. A munka ünnepe
június 21. A muzulmánok napja
augusztus 7. A függetlenség napja
szeptember 21. A béke napja
november 20. Az Afrikai egység napja
december 7. Houphouët Boigny emléknapja
december 25. Karácsony

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. the Living Africa honlap nyomán
  2. A világ tömören - országlexikon, 2007.
  3. A mérgező igazság Az Amnesty International és a Greenpeace közös jelentése

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Topográf Térképészeti Kft.: Midi világatlasz, Nyír Karta & Topográf, Nyíregyháza, 2004. ISBN 963-9516-63-5

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Elefántcsontpart témájú médiaállományokat.