Elefántcsontpart
Elefántcsontpart (hivatalosan Elefántcsontparti Köztársaság; franciául: République de Côte d'Ivoire) nyugat-afrikai állam. Politikai fővárosa Yamoussoukro, gazdasági fővárosa és legnagyobb városa Abidjan. Nyugatról Guinea és Libéria, északról Burkina Faso és Mali, keletről Ghána, délről pedig a Guineai-öböl határolja. Hivatalos nyelv a francia, de összesen körülbelül 78 különböző nyelvet beszélnek az országban.
Az ország többek között az Afrikai Unió, a Frankofónia és az ENSZ tagja.
Nevének eredete[szerkesztés]
Afrikának ebben a régiójában jelentős volt az elefántcsont-kereskedelem. A nyugat-afrikai elefántcsontnak van egy jellegzetes tulajdonsága, hogy soha nem színeződik el, mindig fehér marad. Ezen a területen található az ún. aranypart, illetve itt kereskedtek egy jellegzetes afrikai paprika magjával.
Földrajz[szerkesztés]
Domborzat[szerkesztés]
Mangrovés, lagúnás parti síkságát a Komoé és a Bandama trópusi őserdővel borított alföldje követi, amely északon szavannás, táblás fennsíkba megy át.
Legmagasabb pontja: 1752 m.
Vízrajz[szerkesztés]
Legjelentősebb folyók: Komoé, Bandama (Fehér-Bandama és Vörös-Bandama), Sassandra, Fekete-Volta.
Legnagyobb tó: Kossou-víztározó (a Fehér-Bandamán).
Éghajlat[szerkesztés]
Az országban a trópusi éghajlat uralkodik. A déli országrészben az évi középhőmérséklet 22 °C. A legmelegebb hónapok október és november. Az évi csapadék mennyisége délen 2100 mm, északon 1200 mm.
Élővilág, természetvédelem[szerkesztés]
Nemzeti parkjai[szerkesztés]
- Maraoue Nemzeti Park - turistalátványosság. Részben szavanna, részben őserdő. Gyalogtúrákat szerveznek, majmokat, elefántokat, vízilovat lehet látni más állatok mellett.
- Comoé Nemzeti Park – Nyugat-Afrika legnagyobb állatrezervátuma.
- Tai Nemzeti Park – Nyugat-Afrika egyik legnagyobb esőerdeje.[4]
Természeti világörökségei[szerkesztés]
Történelem[szerkesztés]
Kevéssé ismert Elefántcsontpart múltja a portugál hajósok 1460-as években történt érkezése előtt. A fő etnikai csoportok azután érkeztek a környező területekről: a kru nép Libériából 1600 körül; a szenufók és lobik Burkina Fasóból és Maliból mozogtak dél felé. A 18. és 19. században az akan nép települt át Ghánából Elefántcsontpart keleti vidékére, a malinkék pedig Guineából Elefántcsontpart északnyugati részére.
Francia gyarmati időszak[szerkesztés]
A szomszédos Ghánához képest Elefántcsontpartot kevéssé sújtotta a rabszolga-kereskedelem. Az európai rabszolga- és kereskedelmi hajók a part más vidékeit preferálták, mert ott jobbak a kikötők. A francia érdeklődés az 1840-es években kezdődött, helyi főnökökkel egyezményeket kötöttek, amelyekben francia kereskedők monopóliumhoz jutottak a partvidéken. Ezután a franciák haditengerészeti támaszpontot építettek, hogy kiszorítsák a nem francia kereskedőket, és megkezdték a belső területek szisztematikus meghódítását. Ez a Gambiából betörő mandinkákkal folytatott hosszú háborúskodás után az 1890-es években zárult le. Keleten a baoulé és más csoportok gerillaháborúja 1917-ig tartott.
Franciaország fő célja az export felfuttatása volt. Kávé, kakaó és olajpálma ültetvényeket létesítettek a partvidéken. Elefántcsontpart az egyetlen ország Nyugat-Afrikában, ahol a lakosság jelentős része betelepülő, főleg Nyugat- és Közép-Afrikából, a francia és brit adminisztráció szervezésében. Végeredményben a kakaó, kávé és banánültetvények harmada volt francia állampolgárok kezén és a gazdasági élet a kényszermunkán alapult.
Függetlenség[szerkesztés]
Egy baoulé főnök fia, Félix Houphouët-Boigny Elefántcsontpart függetlenségének atyja. 1944-ben alapította meg az ország első mezőgazdasági szakszervezetét az önmagához hasonló kakaótermesztőkből. Megválasztották a francia parlamentbe, és egy éven belül prominens politikusnak számított. Szoros kapcsolatban állt a francia kormánnyal. Franciaországban ő volt az első afrikai, aki európai kormányban miniszter lett.
1958-ban Elefántcsontpart a Francia Közösség autonóm tagja lett.
Függetlenségének elnyerésekor, 1960-ban az ország Francia Nyugat-Afrika legvirágzóbb állama volt, a régió teljes exportjának 40%-a innen származott. Amikor Houphouët-Boigny lett az első elnök, kormánya jó árat fizetett a farmereknek termékeikért, a termelés növelésére törekedve. Különösen a kávétermesztés nőtt gyorsan, Elefántcsontpart lett a világ harmadik legnagyobb termesztője (Brazília és Kolumbia után). 1979-ben a világ legnagyobb kakaótermesztője. Afrikában az ananász és a pálmaolaj legnagyobb exportőre. Francia szakemberek részesei voltak az 'elefántcsontparti csodának'. Afrikában mindenfelé kiszorították az európaiakat a függetlenség elnyerése után; de Elefántcsontpartra azután is érkeztek. A francia közösség a függetlenség előtti 10 000-ről 50 000-re nőtt, többségük tanár és tanácsadó. Húsz éven át a gazdaság növekedési üteme évi 10% volt – a legmagasabb Afrika nem olajexportáló országai közül.
Houphouët-Boigny kormánya[szerkesztés]
Politikailag Houphouët-Boigny vaskézzel uralkodott, egyéb tekintetben paternalisztikus volt kormányzata. Nem volt szabad sajtó, egypártrendszer volt. Végül széles körű ellenállás alakult ki a lakosságban azzal szemben, hogy folyton újraválasztatta magát. A nagyvonalú presztízsberuházások miatt is kritizálták. Sok millió dollárt ölt abba, hogy szülőfalujából, Yamoussoukro faluból új fővárost teremtsen. Yamoussoukro-t 1983-ban jelölték ki fővárosnak. Másik nagy álma volt az ország közepén felépíteni a béke, a tudás és a vallás központját. De az 1980-as évek elején a világgazdaság visszaesése és az aszály súlyosan érintette Elefántcsontpart gazdaságát. A túlzott erdőirtás és a cukor árának lezuhanása miatt az ország külső adóssága háromszorosára nőtt. A bűnözés drámai mértékben megnőtt Abidjanban. 1990-ben a közalkalmazottak ezrei léptek sztrájkba, csatlakoztak hozzájuk a diákok, tiltakozva az intézményes korrupció ellen. Követelték a kormánytól a többpárti demokrácia bevezetését. Houphouët-Boigny fokozatosan gyengült és 1993-ban meghalt. Utódjának Henri Konan Bédiét jelölte.
Bédié kormánya[szerkesztés]
1995 októberében Bédié újraválasztásakor nyomasztó győzelmet aratott a megosztott és szervezetlen ellenzéken. Ezután szorosabban fogta a gyeplőt, az ellenzék támogatói közül sok ezret bebörtönöztetett. Ugyanakkor a gazdasági helyzet javult, csökkent az infláció és a külföldi eladósodottság.
Annak idején Houphouët-Boigny nagy óvatossággal járt el az etnikai konfliktusokban, a közigazgatás posztjait megnyitotta a szomszédos országokból bevándorlók előtt. Bédié viszont az elefántcsontparti nemzettudatot igyekezett éleszteni, és riválisát Alassane Ouattarát, akinek mindkét szülője külföldi állampolgár volt, kizárta a jövőbeni elnökválasztásokból. Mivel a Burkina Fasóból származók nagy részét tették ki Elefántcsontpart lakosságának, kizárásuk az elefántcsontparti állampolgárságból súlyosan érintette őket és megromlottak a különböző etnikai csoportok közötti viszonyok.
1999: puccs[szerkesztés]
Bédié számos lehetséges ellenlábasát kizárta a hadseregből. 1999-ben az így leszerelt tisztek egy csoportja katonai puccsot hajtott végre és Robert Guéï tábornok került hatalomra. Bédié Franciaországba menekült. A puccs csökkentette a bűnözést és a korrupciót, a tábornokok szigorúságot, tisztaságot hirdettek, utcai agitációt folytattak a becsületesebb társadalomért.
Gbagbo kormánya[szerkesztés]
A 2000 októberében tartott elnökválasztáson Guéï-vel Laurent Gbagbo vívott meg – békésen. De a választások után zavargások robbantak ki, 180 halott volt az eredmény. Az elnöki hivatalba beiktatták a választás győztesét, Gbagbót. A Legfelsőbb Bíróság kizárta Alassane Ouattarát, Burkina Faso-i állampolgárságára hivatkozva. A Guéï alatt írt alkotmány nem tette lehetővé nem állampolgárok indulását az elnökválasztáson. E döntés viharos tiltakozást váltott ki Ouattara támogatóiból, különösen az ország északi részén. A tiltakozók a fővárosban, Yamoussoukróban összecsaptak a rendőrséggel.
2002: felkelés[szerkesztés]
2002. szeptember 19-én a hajnali órákban, míg az elnök Olaszországban tartózkodott, fegyveres felkelés tört ki. A leszerelésére kijelölt csapatok fellázadtak, több városban támadtak. Abidjanban a csendőrség főparancsnokságánál délelőttig tartott a csata, de délre a kormány erői szilárdan kezükben tartották a legnagyobb várost, Abidjant. Viszont elvesztették az ellenőrzést az ország északi része felett, a lázadó erők kezükben tartották az északi Bouake várost. A helyzet azzal fenyegetett, hogy a lázadók előrenyomulnak Abidjan felé, ezért Franciaország az országon belüli csapatait átcsoportosította a lázadó erők megállítására. A franciák arra hivatkoztak, hogy polgárait menti a veszélyből, de a francia csapatok mozgása a kormány erőinek kedvezett. Vitatott, hogy ez a francia lépés hosszabb távon súlyosbította-e a helyzetet vagy sem.
Az is vitatott, mi történt a következő éjszakán. A kormány állítása szerint Robert Guéï előző elnök államcsínyt kísérelt meg, és az állami tévé a holttestét mutatta az utcán; a másik oldal állítása szerint otthonában gyilkolták meg 15 másik emberrel együtt és a testét azután vitték az utcára. Alassane Ouattara a francia követségre menekült, házát felgyújtották.
Gbagbo elnök azonnal visszatért Olaszországból. Visszatérte után a televízióban azt állította, hogy a lázadók a külföldi munkások bádogvárosaiban rejtőznek. Csendőrök és önkéntesek ezrei égették fel és dózerolták el otthonok ezreit, támadták meg lakóikat.
Az északi lakosság által támogatott lázadókkal kötött első tűzszünetek rövid életűek voltak, a harcok folytatódtak az ország legfontosabb kakaótermő vidékén. Franciaország csapatokat küldött a tűzszüneti vonalak ellenőrzésére. Az ország nyugati vidékének egy részét különféle milíciák szállták meg, köztük Libériából és Sierra Leonéból benyomuló hadurak és harcosok.
2003: egységkormány[szerkesztés]
2003 januárjában Gbagbo elnök és a lázadó vezérek egyezményt írtak alá a nemzeti egységkormány létrehozásáról. Kijárási tilalmat rendeltek el és francia csapatok tisztították meg a törvénytelen elemektől az ország nyugati határát. Az egységkormány azóta is rendkívül ingatag, a fő probléma az, hogy nincsen egyetértés abban, mi is a feladata. 2004 márciusában 120 embert gyilkoltak meg az ellenzék választási kampányában, a csőcselék ismétlődő támadásai miatt evakuálni kellett a külföldieket. A legutóbbi jelentések szerint ezek a gyilkosságok megtervezett akciók voltak.
Az ENSZ békefenntartói létrehoztak egy békés övezetet, de Gbagbo és ellenzéke közötti viszony továbbra is nagyon rossz.
2004 - 2007: legújabb események[szerkesztés]
2004 novemberének elején, amikor a béketárgyalások összeomlottak, mert a lázadók nem voltak hajlandók letenni fegyvereiket, Gbagbo légitámadásokat rendelt el ellenük. A Bouaké elleni légitámadás közben találat ért francia katonákat, kilencet megölt közülük; az elefántcsontparti kormányzat balesetről beszélt, de a franciák szerint tervszerű akció volt. Válaszképpen elpusztították a legtöbb elefántcsontparti harci gépet (2 Szu–25 repülőgépet és 5 helikoptert), erre viszont franciaellenes zavargások törtek ki Abidjanban.
Gbagbo elnöki terminusa 2005. október 30-án lejárt, de tekintettel a fegyveres lázadók jelenlétére, a választások megtartásának lehetetlenségére, megbízását egy évvel meghosszabbították annak a tervnek megfelelően, amit az Afrikai Egységszervezet dolgozott ki és az Egyesül Nemzetek Biztonsági Tanácsa is megtárgyalt. Bár 2006 októberéig nem változott lényegesen a helyzet, a lázadó ellenzék vezetői elvetették, hogy Gbagbo megbízását újabb egy évvel meghosszabbítsák. A Biztonsági Tanács mégis meghosszabbította Gbagbo megbízását egy évvel 2006. november 1-jén; de kilátásba helyezte Charles Konan Banny miniszterelnök hatáskörének kiterjesztését. Gbagbo másnap elutasította a határozatnak ezt a pontját, arra hivatkozva, hogy alkotmányellenes.
A kormány és a lázadók közötti békét 2007. március 4-én írták alá, és Guillaume Soro, a lázadók vezére lett a miniszterelnök. Ez a lépés a megfigyelők egy része szerint alapvetően megszilárdította Gbagbo helyzetét.
Államszervezet és közigazgatás[szerkesztés]
Alkotmány, államforma[szerkesztés]
Államforma: elnöki köztársaság.
Törvényhozás, végrehajtás, igazságszolgáltatás[szerkesztés]
Politikai pártok[szerkesztés]
Elnökök[szerkesztés]
- 1960. augusztus 7. – 1993. december 7.: Felix Houphouet-Boigny
- 1993. december 7. – 1999. december 24. Henri Konan Bédié
- 1999. december 24. – 2000. október 26.: Robert Guéï
- 2000. október 26. – 2010. december 4.: Laurent Gbagbo
- 2010. december 4. óta: Alassane Ouattara
Közigazgatási beosztás[szerkesztés]
Az országot 19 régió alkotja:
|
|
Védelmi rendszer[szerkesztés]
Népesség[szerkesztés]
|
Képek  .jpg)      |
Népességének változása[szerkesztés]
Általános adatok[szerkesztés]
- A születéskor várható élettartam (2016): 58,7 év; férfiak: 57,5 év, nők: 60 év. [5]
- A népességnövekedés üteme (2017): 1,8%
- Városi lakosság (2017): a népesség 55,5%-a [5]
Legnépesebb települések[szerkesztés]
Etnikai, nyelvi megoszlás[szerkesztés]
Mintegy 60 etnikum: baule (baoulé) – 23%, bete – 15%, senufo – 15%, agni-asanti – 14%, malinke – 11%, kru – 10%, déli mande – 8%, egyéb – 4%.
A hivatalos francia nyelv mellett mintegy 60 törzsi nyelvet beszélnek (Baoulé, Senufo, Yacouba, Agni, Attié, Guéré, Bété, Dioula, Abé, Kulango, Mahou, Tagwana, Wobé és Lobi).
Vallási megoszlás[szerkesztés]
Az ország fő vallása az iszlám, melynek követői a népesség kb. 43 százalékát teszik ki. A keresztény közösség az ország kb. 34 százaléka (az össznépesség: 17,2% – a katolikus, 11,8% – a evangélikus, 1,7% – a metodista, egyéb keresztény –3,2%), animista – 3,6%, egyéb vallású – 0,5%, egyik sem – 19,1%. (2014. becslés [5]) A külföldi munkavállalók zöme muszlim. [5]
Szociális rendszer[szerkesztés]
Híres elefántcsontpartiak[szerkesztés]
Didier Drogba, Yaya Touré
Gazdaság[szerkesztés]
|
Képek        |
Általános adatok[szerkesztés]
Gazdasága: agrárország. Az egykori francia „mintagyarmat” nyugodt fejlődésnek, az anyaországgal fenntartott szoros kapcsolatnak is köszönhetően Nyugat-Afrika egyik leggazdagabb országa.
Elefántcsontpart – mint a fejlődő országok többsége – eladósodott ország. A GDP szektorális megoszlása (2016): mezőgazdaság – 19,5%, ipar – 28,3%, szolgáltatás – 52,2%.[5]Az ország külkereskedelmi bevétele erősen függ az export kb. harmadát kitevő kakaó világpiaci árától. Az ország annyira ki van szolgáltatva ennek, hogy bármilyen nagyobb áringadozás súlyos politikai válsághoz vezethet. Legutóbb 2017-ben történt ilyen.[6] Az ország lakosságának jelentékeny része él ugyanis kakaótermesztésből. Egész családok és külön kis- vagy nagygazdaságok foglalkoznak kakaótermesztéssel, az utóbbi időben viszont elterjedt az egyes gazdaságokban a gyermekmunkaerő alkalmazása, amely lényegét tekintve rabszolgamunka. A gyermekrabszolgaság ellen nagyon nehéz a fellépés, ráadásul az ilyen gazdaságokat a külföldi felvásárlók (pl. csokoládégyárak) támogatják azzal, hogy megveszik az itt előállított kakaót.
2016-ban jelentős infrastrukturális fejlesztésekbe kezdtek, hogy javítsák a víz-, gáz- és áramellátást. A programot 2020-ig szándékoznak befejezni.[7]
Az ország bruttó nemzeti összterméke (GDP) a Világbank várakozásai szerint 7,2%-kal nőhet 2018-ban, ezzel a növekedési ütemmel az adott évben a világ hat leggyorsabban fejlődő gazdaságai közé tartozik.[8]
Gazdasági ágazatok[szerkesztés]
Mezőgazdaság[szerkesztés]
A mezőgazdaság és a halászat a GDP 1/3-át adja és az összes dolgozó felét foglalkoztatja (2007-ben).[9] A gazdaság diverzifikációjára irányuló kormányzati törekvések ellenére az ország gazdasága ma is a mezőgazdaságon alapul.
Földünk legnagyobb kakaó- és Afrika egyik legjelentősebb kávétermelője. A kormányzat a gyapot- és ananásztermesztéssel ugyan megpróbálta a gazdaságot "sokszínűvé" tenni, de az ország máig az említett két termék világpiaci árának kiszolgáltatottja.
További fő termények: banán, kukorica, rizs, manióka, burgonya. [5]
Ipar[szerkesztés]
Fő ágazatok: élelmiszeripar, faipar, kőolaj-finomítás, bányászat, teherautó és autóbusz-összeszerelés, textilipar, műtrágyagyártás, építőipar. [5]
A selfterületek kőolajbányászata az 1980-as években vette kezdetét, emellett a jelentősebb bányászati termékei a gyémánt és az arany.
Külkereskedelem[szerkesztés]
Ebben az országban is dívik a több afrikai országot érintő - részben illegális- hulladékkereskedelem.[10]
- Jelentős exporttermékei: kávé, kakaó, gyapot, ananász, fa, kőolaj, pálmaolaj, banán, hal.
- A behozatal nagy részét élelmiszerek, fogyasztási cikkek, közlekedési eszközök, üzemanyag, nyersanyagok adják.
Az ország egyik legfontosabb külkereskedelmi partnere máig Franciaország.
A 2016-os adatok alapján a legfőbb kereskedelmi partnerek [5]:
- Export: Hollandia – 11,3%, USA – 7,4%, Franciaország – 6,8%, Belgium – 6,1%, Németország – 5,2%, India – 5,1%, Burkina Faso – 4,6%, Mali – 4,5%
- Import: Franciaország – 13,5%, Nigéria – 13,3%, Kína – 11,8%, USA – 4,2
Az országra jellemző egyéb ágazatok[szerkesztés]
Közlekedés[szerkesztés]
|
Képek a közlekedésről        |
- Közutak hossza: 50 400 km
- Vasútvonalak hossza: 660 km
- Repülőterek száma: 7
- Kikötők száma: 4
Kultúra[szerkesztés]
Elefántcsontpart 60 etnikai csoportjának a francián kívül nincsen közös nyelve és kötődésük erősebb saját közösségükhöz, mint hazájuk egészéhez. Az ország kultúrája gazdag és változatos. A baulok (a legnagyobb etnikum) szakavatott faszobrászok és aranyművesek, dúsan faragott ajtajú házakban élnek.[11]
A főváros, Yamoussoukro Afrika legnagyobb katedrálisával és számtalan pompás palotával büszkélkedhet.
|
A kultúra képekben              |
Oktatási rendszer[szerkesztés]
Kulturális intézmények[szerkesztés]
Tudomány[szerkesztés]
Művészetek[szerkesztés]
Hagyományok, néprajz[szerkesztés]
Gasztronómia[szerkesztés]
A helyi konyha alapjai a különböző gumók, gabonák, sertés- és baromfihús, halak, tengeri gyümölcsök, friss zöldségek és gyümölcsök, valamint fűszerek. A többi nyugat-afrikai országhoz is nagyon hasonlít Elefántcsontpart gasztronómiája, mely francia hatásokkal is bővült.
Alapvető élelemforrás a tápióka, sőt a vaddisznóhús is. Az aitiu nevű kukoricapépből kukoricagolyókat készítenek. Számos étel kihagyhatatlan része a földimogyoró. Ilyen fogás a maafe, amely egy sülthús földimogyorószósszal.[12] Az egyik legnépszerűbb étel, az attiéké, mely hasonlít a kuszkuszhoz és főleg tápiókából áll. Általában köretként fogyasztják. Az utcákon kifejezetten népszerű az alloco, amely vaddisznóhúsból készül, adalékként főzőbanánnal, pálmaolajjal, erőspaprikával, hagymával, valamint mártással megbolondítva. Gyakran eszik valamilyen körettel vagy pedig főtt tojással.[13]
Szintén közkedvelt ételek a grillezett hal és grillezett csirke. A szárnyasok közül a legnépszerűbb a gyöngytyúk, amelynek alacsonyzsírtartalmú a húsa. A kedjenou is egy szárazon (víz nélkül) készülő csirkepörkölt, melyet lassútűzön főznek lezárt edényben, zöldségek hozzáadásával.[14] A legelterjedtebb halfajták az itteni gasztronómiában a tonhal, szardínia és garnélarák. A füstölt halak, miként egész Nyugat-Afrikában, itt is elterjedtek.[15]
Francia hatásra utal a csigafogyasztás. Az itt honos szárazföldi csigák egyik fajtáját fogyasztják grillezve avagy valamilyen mártással.
A főbb gyümölcsök Elefántcsontparton a mandarin, mangó, marakuja, szúrszop és kókuszdió. A padlizsán gyakori a zöldségek sorában.
Az italok közül népszerű a bangui nevű pálmabor.
Turizmus[szerkesztés]
Főbb látnivalók[szerkesztés]
- Abidjan
- Sassandra és San Pédro melletti tengerpartok és halászfalvak
- A nemzeti parkok (Comoé N. P., Tai N. P.)
- Grand-Bassam gyarmati városa
- Man városa az ország nyugati részén és környéke (vízesések, táj)
- Az ország kultúrája
Oltások[szerkesztés]
Javasolt oltások Elefántcsontpartra utazóknak:
- Hastífusz
- Hepatitis A (magas a fertőzésveszély)
- Hepatitis B (magas a fertőzésveszély)
Malária ellen gyógyszer van. (Nagy a kockázata a fertőzésnek).
Javasolt oltás bizonyos területekre utazóknak:
Kötelező oltás, nemzetközi oltási igazolvány szükséges
Javasolt emlékeztető oltás:
Sport[szerkesztés]
Olimpia[szerkesztés]
Elefántcsontpart eddig egyetlen érmet (ezüstöt) nyert a játékok során. Az 1984-es Los Angeles-i olimpián Gabriel Tiacoh férfi 400 m-es síkfutásban második lett.
- Bővebben: Elefántcsontpart az olimpiai játékokon
Labdarúgás[szerkesztés]
Az Elefántcsontparti labdarúgó-válogatott igen eredményes csapat.
Eredmények[szerkesztés]
- Afrikai nemzetek kupája:
- Afro-ázsiai nemzetek kupája:
- Ezüstérem: 1993
- CEDEAO-kupa:
- Bővebben: Elefántcsontparti labdarúgó-válogatott
Média[szerkesztés]
Az ország legfontosabb televíziója a Radiodiffusion Télévision Ivoirienne (RTI).
További televíziók:
- La Première
- TV2
- RTI Music TV
- RTI Sport TV
- La Chaîne nationale
- Fréquence 2
Ünnepek[szerkesztés]
| Dátum | Ünnep |
|---|---|
| január 1. | Újév |
| március 4. | Ouagadougou-egyezmény |
| március 8. | Nemzetközi nőnap |
| március 20. | Francofónia napja |
| március 22. | A Föld napja |
| április 12. | Laurent Gbagbo e napon írta alá a Ouagadougou-egyezményt. |
| május 1. | A munka ünnepe |
| június 21. | A muzulmánok napja |
| augusztus 7. | A függetlenség napja |
| szeptember 21. | A béke napja |
| november 20. | Az Afrikai egység napja |
| december 7. | Houphouët Boigny emléknapja |
| december 25. | Karácsony |
Hivatkozások[szerkesztés]
- ↑ Világbank-adatbázis. Világbank. (Hozzáférés: 2019. április 8.)
- ↑ Worldometers
- ↑ Worldometers 2022
- ↑ the Living Africa honlap nyomán. [2009. május 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. április 9.)
- ↑ a b c d e f g h https://www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/geos/iv.html
- ↑ A kakaó vitte csúcsra, most az döntheti be Elefántcsontpartot (origo.hu)
- ↑ Az édesszájúakra alapoz Nyugat-Afrika legdinamikusabb gazdasága (euronews.com)
- ↑ Africa’s economic outlook is promising for 2018, but there are clouds on the horizon. qz.com. (Hozzáférés: 2018. május 13.)
- ↑ A világ tömören - országlexikon, 2007.
- ↑ A mérgező igazság Archiválva 2012. december 2-i dátummal a Wayback Machine-ben Az Amnesty International és a Greenpeace közös jelentése
- ↑ Reader's Digest: Világjárók lexikona, 1998.
- ↑ IVORY COAST, CÔTE D'IVOIRE: RECIPES AND CUISINE (whats4eats.com)
- ↑ World Constitution and Citizenship Laws Handbook Library. International Business Publications USA. 2013. 62–63. o. ISBN 978-1-4387-7882-2
- ↑ IVORY COAST, CÔTE D'IVOIRE: RECIPES AND CUISINE (whats4eats.com)
- ↑ Ligaya Mishan (2018): "Sharing the Food of an Ivorian Childhood". Hungry City. New York Times
Források[szerkesztés]
- Topográf Térképészeti Kft.: Midi világatlasz, Nyír Karta & Topográf, Nyíregyháza, 2004. ISBN 963-9516-63-5
További információk[szerkesztés]
- A Magyar Köztársaság Nagykövetsége Abuja, Nigéria Konzuli szolgálat Archiválva 2008. február 8-i dátummal a Wayback Machine-ben
- Magyar nagykövetségek és főkonzulátusok Afrikában Archiválva 2007. december 25-i dátummal a Wayback Machine-ben
- Országinformációk
- Elefántcsontpart (BBC)
- Adama Sow: Konfliktusok
- Térkép a lakosságról
- Térkép a terménybetakarításról
- Térkép az élővilágról
.svg){kind=small}
|
