Ugrás a tartalomhoz

Kongói Köztársaság

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kongói Köztársaság
République du Congo (franciául)
A Kongói Köztársaság zászlaja
A Kongói Köztársaság zászlaja
A Kongói Köztársaság címere
A Kongói Köztársaság címere
Nemzeti mottó: Unité, Travail, Progrès
(Egység, Munka, Haladás)
Nemzeti himnusz: La Congolaise

FővárosaBrazzaville
d. sz. 4° 15′ 58″, k. h. 15° 16′ 59″4.266111°S 15.283056°EKoordináták: d. sz. 4° 15′ 58″, k. h. 15° 16′ 59″4.266111°S 15.283056°E
Legnagyobb városBrazzaville
Államformafélelnöki köztársaság
Vezetők
ElnökDenis Sassou-Nguesso
MiniszterelnökAnatole Collinet Makosso
Hivatalos nyelvfrancia
Beszélt nyelveklingala, kituba, kongo
FüggetlenségFranciaországtól
Függetlenség kikiáltása1960. augusztus 15.

ElődállamokKongói Népköztársaság (1969–1992)
Tagság
Lista
Népesség
Népszámlálás szerint5 260 750 fő (2017)[1]
Rangsorban114.
Becsült6 000 000 [2] fő (2022)
Rangsorban114.
Népsűrűség17 fő/km²[3]
Rangsorban(180-190.)
Főbb etnikumokkongók 40,5%
tekék 16,9%
mbochik 13,1%
sanghák 5,6%[4]
Vallásokfőleg keresztény
GDP2019-es becslés[5]
Összes11,162 milliárd USD (137.)
PPP: 32,516 milliárd USD
Egy főre jutó2444 USD (134.)
HDI (2018)0,608[6] (138.) – közepes
Gini-index (2011)Növekedésés negatív48,9[7]
Írástudatlanság17,95[8]
Földrajzi adatok
Terület342 000 km²
Rangsorban64.
Víz3,3%
IdőzónaWAT (UTC+1)
Egyéb adatok
PénznemKözép-afrikai CFA frank (XAF)
Nemzetközi gépkocsijelRCB
Hívószám242
Segélyhívó telefonszám
  • 117
  • 118
Internet TLD.cg
Villamos hálózat230 V/50 Hz
Elektromos csatlakozóC és E típus
Közlekedés irányajobb oldali
A Wikimédia Commons tartalmaz Kongói Köztársaság témájú médiaállományokat.

A Kongói Köztársaság térképe
A Kongói Köztársaság térképe

A Kongói Köztársaság (franciául: République du Congo), vagy más néven Kongó-Brazzaville független köztársaság Közép-Afrikában, túlnyomórészt a Kongó-medencében helyezkedik el. Északnyugaton Kamerun, északkeleten a Közép-afrikai Köztársaság, keleten és délen a Kongói Demokratikus Köztársaság, délnyugaton Angola Cabinda exklávéja és egy rövid szakaszon az Atlanti-óceán, illetve nyugaton Gabon határolja. Fővárosa és legnagyobb városa Brazzaville. A hivatalos nyelv a francia, továbbá két nemzeti nyelv van, a bantu nyelvekbe tartozó kituba és lingala. A legmagasabb pontja az 1020 m magas Mont Nabemba, a leghosszabb folyója a Kongó, amely az Ubangival természetes határt képez a Kongói Demokratikus Köztársasággal.

Az ország Francia Egyenlítői-Afrika része volt egészen 1960. augusztus 15-én, amikor megalakult a független Kongói Köztársaság. 1969-ben egy marxista-leninista állam jött létre Marien Ngouabi vezetésével. Az első többpárti parlamenti választást 1992-ben rendezték meg, de a demokratikus átalakulást megszakította az 1997-ben kezdődő kongói köztársasági polgárháború, amivel az 1979 óta a Kongói Munkáspártot vezető Denis Sassou-Nguesso került újból hatalomra, így 1997 óta ő az ország egyetlen elnöke.

Fejlődő ország, amely 2013-ban a 142. helyet foglalta el az emberi fejlettségi index (HDI) szerint sorolt országok ranglistáján. A Guineai-öböl egyik legnagyobb kőolajkitermelőjévé vált, amely biztosít számára bizonyos fejlődést, de a gazdasága továbbra is (2020 táján) főleg a kőolajszektortól függ,[9] és a gazdasági növekedés lelassult az olajárak 2015 utáni esése óta.

Földrajz[szerkesztés]

A Kongói Köztársaság domborzati térképe

Az országnak viszonylag kicsi tengerpartja van (170 km), viszont észak felé messze benyúlik a szárazföldbe (1200 km). Az ország legnagyobb területeit lapos fennsíkok és mocsaras völgyek teszik ki. A természetes növénytakarója változatos, a szárazabb déli területeken a szavanna, míg az északi, csapadékosabb területeken az esőerdő a jellemző.[10]

Domborzat[szerkesztés]

Délnyugatra egy tengerparti síkság fekszik, középen a Mayombé hegység emelkedik ki a kristályos kőzeteivel, az ország belsejében egy fennsík található.

Vízrajz[szerkesztés]

Keleti határát két nagyobb folyó, a Kongó és az Ubangi jelenti.

Éghajlat[szerkesztés]

Egyenlítő menti helyzete miatt a hőmérséklet egész évben egyenletes. A nappali hőmérséklet általában 24 °C, miközben a levegő páratartalma magas. Éjjel 16–21 °C-ra hűl a levegő. Az éves csapadékmennyiség a parti síkságon 1000 mm körüli, az ország központi vidékén 2000 mm-t meghaladja. Időben viszont nem egyenletesen oszlik el: a legszárazabb hónap június és augusztus, a legesősebb november.

Környezeti problémák[szerkesztés]

A főbb környezeti problémák közé tartozik a járművek kibocsátása miatti levegőszennyezés, főleg a nyers, kezeletlen szennyvízből származó vízszennyezés és az erdőirtás.

A faipar és más iparágak veszélyeztetik a környezetet, amelyekről viszont az állam nem tud lemondani. Súlyosbítja a helyzetet a hatékony kormányzat hiánya, a döntések átláthatatlan módja.[11]

Élővilág, természetvédelem[szerkesztés]

Az ország legnagyobb része a trópusi esőerdők zónájába esik. A síkságokon nagyon nehezen járható mocsarak alakultak ki, amelyek védelmet nyújtanak ritka állatoknak is. Ilyen például a gorilla.

Nemzeti parkjai[szerkesztés]

  • Conkouati-Douli Nemzeti Park
  • Nouabalé-Ndoki Nemzeti Park
  • Ntokou-Pikounda Nemzeti Park
  • Odzala-Kokoua Nemzeti Park
  • Ogooué-Leketi Nemzeti Park

Természeti világörökségei[szerkesztés]

Az UNESCO világörökség-listáján egy terület van, a Sangha-folyó menti három nemzeti védettségű terület, amely három ország területét és nemzeti parkjait foglalja magában, a Kongói Köztársaság Nouabalé-Ndoki Nemzeti Parkját, Kamerun Lobéké Nemzeti Parkját és a Közép-afrikai Köztársaság Dzanga-Ndoki Nemzeti Parkját.[12]

Történelem[szerkesztés]

A térség legrégebbi lakói a pigmeusok. A bantu vándorlás idején bantuk váltották fel, olvasztották be őket. A bakongó nép egy bantu csoport, amely a mai Angola, Gabon és Kinshasa-Kongó egy részén is letelepült. Több bantu királyság épített ki kereskedelmi kapcsolatokat a Kongó folyó vízvidékével, a legnevezetesebbek: Kongó, Loangó, Teke.

A portugál felfedező, Diogo Cão 1484-ben érte el a Kongó torkolatát. [13] A kereskedelmi kapcsolatok alakultak a bantu királyságok és az európai kereskedők között, akik árukkal, iparcikkekkel kereskedtek,továbbá a belső területeken foglyul ejtett rabszolgákkal kereskedtek. A partvidék a transzatlanti rabszolga-kereskedelem egyik kiindulópontja lett.

A 19. században megkezdődött a Kongó folyó deltájának közvetlen európai gyarmatosítása, amely visszavetette régióban a bantu társadalmak hatalmát. [14]

Brazzaville-i vasútállomás 1932-ben

A Kongó folyótól északra fekvő terület 1880-ban francia fennhatóság alá került a Pierre de Brazza és Makoko [15] batekei királlyal kötött szerződés eredményeként. [13] Makoko halála után özvegye, Ngalifourou királynő fenntartotta a szerződés feltételeit, és a gyarmatosítók szövetségese lett. Ez a kongói gyarmat először Francia Kongóként, majd 1903-ban Közép-Kongóként vált ismertté.

1908-ban a franciák megszervezték a Francia Egyenlítői Afrikát (AEF), amely Közép-Kongóból, Gabonból, Csádból és Oubangui-Chariból (későbbi Közép-afrikai Köztársaságból) állt. A franciák Brazzaville-t jelölték ki szövetségi fővárosnak.

A 20. századi kongói gyarmati uralom első ötven évében a természeti erőforrások kitermelésére összpontosítottak. Az első világháborút követően a Kongó–óceáni vasút megépítése a becslések szerint legalább 14 ezer emberéletet követelt. [13]

A Kongói Köztársaságot 1958. november 28-án hozták létre, és 1960-ban nyerte el függetlenségét Franciaországtól. 1969 és 1992 között marxista–leninista állam volt, Kongói Népköztársaság (KNK) néven.

Denis Sassou-Nguesso elnök először 1979-ben került hatalomra. A rezsime 1990-ben – a közép-európai kommunista rezsimek bukásával egyidőben – véget ért és 1992-ben demokratikus úton választott kormányt iktattak be. Az országban 1992 óta tartanak többpárti választásokat, de a demokratikusan megválasztott kormányt az 1997-es Kongói Köztársaság polgárháborúja megbuktatta.

1997-ben a rövid polgárháború után újra Denis Sassou-Nguesso elnök került hatalomra. Azóta (a 2020-as évek elején is) Sassou-Nguesso megszakítás nélkül van hatalmon az ország elnökeként.

Politika és közigazgatás[szerkesztés]

Az ország félelnöki rendszerű köztársaság.

A parlament két kamarás, egy 72 fős Szenátusból és egy 151 fős Nemzetgyűlésből áll.[16]

Az országot a Freedom House 2022-es jelentése a »nem szabad« kategóriába sorolta.[16]

Az elnököt közvetlenül választják, öt évre. A 2002-es alkotmány két mandátumra korlátozta az elnököt, és 70 éves korhatárt írt elő.[16] A Denis Sassou Nguesso elnök által javasolt 2015-ös alkotmányos népszavazás azonban megszüntette ezeket a korlátozásokat, lehetővé téve számára, hogy újra induljon. A népszavazást széleskörű tiltakozások követték és csalással vádolták.[16]

Denis Sassou-Nguesso elnök évtizedek óta szinte megszakítás nélkül megőrizte hatalmát az ellenzék súlyos elnyomásával.[16] Sassou Nguesso két legjelentősebb ellenfele a 2016-os elnökválasztás után börtönbüntetést kapott.[16] 2021-ben Sassou Nguesso a negyedik elnöki ciklusát nyerte meg, miután 1997-ben visszatért a hatalomba. Ekkor Sassou Nguesso a szavazatok 88,4 százalékát szerezte meg, egy ellenzéki csoport bojkottjával, a szavazók megfélemlítésével és az internet leállásával megzavart választáson.[16]

A korrupció és a több évtizedes politikai instabilitás hozzájárult a gyenge gazdasági teljesítményhez és a szegénység magas szintjéhez.[16] Gyakran jelentenek a biztonsági erők által elkövetett visszaéléseket, de csak ritkán vizsgálják ki őket.[16]

Közigazgatási beosztás[szerkesztés]

A Kongói Köztársaság közigazgatási területi felosztásának két szintje van, területi szinten a legnagyobb egység a megye (département), amelynek az alegysége a kerület. Az ország 12 megyére van osztva, amelyekből 2 városi terület, a főváros, Brazzaville és a második legnagyobb város, Pointe-Noire. A megyék tovább vannak osztva 86 kerületre. További 6 önkormányzati város van, amelyekbe beletartozik Brazzaville és Pointe-Noire is.

Külkapcsolatok[szerkesztés]

A Kongói Köztársaság diplomáciai külképviseletei

33 országnak van kongói köztársasági diplomáciai külképviselete, továbbá az Európai Uniónak és az Egyesült Nemzetek Szervezetének. Az ország az Afrikai Unió, a Frankofónia tagja. Határvitája a Kongói Demokratikus Köztársasággal van a határaikul szolgáló Kongó folyó mentén, aminek nagy részén a gyarmati korszak hagyatékaként nincs meghatározva a folyón lévő szigetek hovatartozása.

Védelmi rendszer[szerkesztés]

Népesség[szerkesztés]

Általános adatok[szerkesztés]

A népesség alakulása 1960 és 2017 között
Lakosok száma
1 013 581
1 190 424
1 418 556
1 695 348
2 020 333
2 383 283
2 797 572
3 283 719
3 876 475
5 260 750
1960196619721978198419901996200220082017
Adatok: Wikidata
A Kongói Köztársaság népességének növekedése 1960-tól

Legnépesebb települések[szerkesztés]

A Kongói Köztársaság legnagyobb városai népesség szerint (2007)[17]
Kép Rang Város Megye Népesség Rang Város Megye Népesség Kép

Brazzaville

1. Brazzaville Brazzaville 1 373 382 11. Bouansa Bouenza 19 064

Dolisie

2. Pointe-Noire Pointe-Noire 715 334 12. Gamboma Plateaux 18 514
3. Dolisie Niari 83 798 13. Mossaka Cuvette 15 112
4. Nkayi Bouenza 71 620 14. Mindouli Pool 14 541
5. Impfondo Likouala 33 911 15. Oyo Cuvette 14 295

Pointe-Noire

6. Ouésso Sangha 28 179 16. Makoua Cuvette 14 240

Nkayi

7. Madingou Bouenza 25 713 17. Loudima Bouenza 14 130
8. Owando Cuvette 24 736 18. Mossendjo Niari 13 238
9. Sibiti Lékoumou 22 951 19. Bétou Likouala 11 240
10. Loutété Bouenza 19 212 20. Djambala Plateaux 10 652

Etnikai megoszlás[szerkesztés]

A lakosság döntő többsége, 90%-a bantu. Általában alacsonyabb termetű, robusztus, fekete bőrű emberek.

A feketék főbb csoportjai:[18]

  • az ország névadói a kongók, 52% az arányuk, két fő csoportjuk, a ba-kongó és a vili-kongó.
  • a második legnagyobb csoport a teke, aránya 17%.
  • a mbosik 12%-nyi arányt érnek el.
  • kisebb csoport még a mbeték 5%-os aránnyal;
  • további csoportok: 3–3% punuk és szangák; 2% maka, 4% egyéb kisebb csoportok tagjai.

A lakosság mindössze 2-3% pigmeus,[19] ők a terület igazi őslakói, akik a bantuk térhódítása miatt az őserdőbe húzódtak vissza, sokuk még ma is vadászatból és gyűjtögetésből él. A pigmeusok rendkívül alacsony termetűek, eredetük nem ismert, de nem rokonai az afrikai feketéknek.[20] [21]

Ezenkívül, van még kb. 1%-nyi fehér (európai) lakosa is az országnak, a francia gyarmatosítók utódai.

Az országban számos libanoni bevándorló is él, akik a francia uralom idején költöztek ide.[22]

Nyelvi megoszlás[szerkesztés]

A lakosság nagy része Pointe-Noire és a déli Brazzaville közötti vasútvonal mentén koncentrálódik, ahol a kituba (a kikongón alapuló kreol nyelv) az elsődleges nyelv. A lingala az ország ritkán lakott északi felében domináns.

Vallási megoszlás[szerkesztés]

A kereszténység a legszélesebb körben vallott hit az országban. A lakosság kb. 30%-a római katolikus, 55%-a egyéb keresztény (főleg protestáns, afrikai egyházak követője), 15% egyéb (hagyományos afrikai vallású, muszlim, nem vallásos stb.)[4][23]

Jelentős a kimbanguizmus követőinek tábora, amely egy szinkretista mozgalom, és amely a szomszédos Kongói Demokratikus Köztársaságból indult el.

Szociális rendszer[szerkesztés]

Gazdaság[szerkesztés]

Általános adatok[szerkesztés]

Asszonyok dolgoznak egy Brazzaville-i varrodában

A francia gyarmati múlt, majd a függetlenné válás után bekövetkezett szocialista gazdaságpolitika és az 1997–1998 évi polgárháború miatt elmaradott, a külföld felé eladósodott ország. Afrikai viszonylatban közepesen fejlett, ország elsősorban kőolajexportja révén emelkedik ki a környezetéből.[24] Agrár-ipari ország. A modern ipari szektor mellett a mezőgazdaság és a kézműipar emelkedik ki.

Gazdasági ágazatok[szerkesztés]

  • A GDP összetétele szektoronként 2014-ben:[4] mezőgazdaság: 3,3%, ipar: 74,4%, szolgáltatások: 22,3%
  • Munkanélküliségi ráta (2012-ben): 53%. A népesség 46,5%-a él szegénységi küszöb alatt.[4]

Mezőgazdaság[szerkesztés]

Fő termények: manióka (tápióka), cukornád, rizs, kukorica, földimogyoró, zöldségfélék, kávé, kakaó.[4]

Ipar[szerkesztés]

Fő ipari ágazatok: kőolaj-kitermelés, cementgyártás, faipar, sör-, cukor-, pálmaolaj-, szappan-, lisztgyártás, cigarettaipar.[4]

Természeti erőforrásokban gazdag, de ásványkincsei nagyrészt kiaknázatlanok. Az utóbbi években új kőolajlelőhelyeket fedeztek fel, elsősorban a part menti tengeren. Az olaj az állam bevételének mintegy 90%-át adja. Egyre nagyobb hangsúly kerül az ásványi kincsek kiaknázására is; a legfontosabbak a magnézium, kálisó, arany, de található még réz, ólom, cink is.

Kereskedelem[szerkesztés]

Kongó-Brazzaville exportjának megoszlása
  • A legfontosabb exportcikkek: kőolaj, fűrészáru, furnér, cukor, kakaó, kávé, gyémánt
  • Importjában építőanyagok, gépek, élelmiszer, vegyipari termékek szerepelnek.

Fő kereskedelmi partnerek 2013-ban:[4]

Az országra jellemző egyéb ágazatok[szerkesztés]

Közlekedés[szerkesztés]

Az ország egy főútja

A közlekedési infrastruktúra fejletlen. Úthálózatának mintegy 1/10-e szilárd burkolatú (2007-ben).

Vasút[szerkesztés]

A Kongói Köztársaság vasúti hálózata

Két vasútvonala: Pointe Noire-Brazzaville és Monte Belo-Mbinda.

Az országban belül jelentős a hajózás, a hosszú hajózható folyószakaszoknak köszönhetően. Fő kikötői: Pointe Noire és Brazzaville.

Nemzetközi forgalmú repülőterek ugyancsak ebben a két városban találhatók.[24] Belföldön a nagyobb városok között (Brazzaville, Pointe Noire, Owendo, Ouesso, Dolisie stb.) is választhatjuk a repülőt. A helyi légitársaságok – Régional Express, Air Atlantic, Aero Service, Congo Airways, TAC) az ország mintegy tíz repülőterén elérhetők.[25]

Kultúra[szerkesztés]

Oktatási rendszer[szerkesztés]

Kisiskolások egy brazzaville-i iskolában

Kulturális intézmények[szerkesztés]

Tudomány[szerkesztés]

Művészetek[szerkesztés]

Média[szerkesztés]

Hagyományok, néprajz[szerkesztés]

Gasztronómia[szerkesztés]

Volt francia gyarmatként francia kulináris hatásokkal is találkozni az országban. A nagyobb városokban francia pékségek, éttermek, kávézók és cukrászdák akadnak, s többnyire libanoniak vezetik őket. Nem ritkák az indiai és kínai éttermek sem. Tapasztalhatók még arab és ázsiai kulináris hatások a gasztronómiában. Az autochton ételek alapja a kecske- és baromfihús, valamint a hal.[22]

A folyók bővelkednek halakban; az édesvízi halak a fő fehérjeforrást képezik. A piacokon különféle sózott halakat kapni. Alapvető növényi élelemforrása a tápióka. Elterjedt nyugati-afrikai tésztaféle a fufu, amelynek alapja a tápióka és kukorica, s amelyet gyakran esznek kecskepörkölthöz.[22]

Fontos zöldség a főzőbanán, amelyet sütve esznek, ezzel helyettesítve a burgonyát.[22]

A szeszesitalok között a legelterjedtebb a pálmabor.[22]

Turizmus[szerkesztés]

Az országba érkezőknek rendőrségi, egészségügyi és vámügyi formanyomtatványt kell kitölteniük, valamint az útlevélen és vízumon kívül rendelkezniük kell a visszautazást igazoló jeggyel.

Egészségmegőrzés: malária, sárgaláz, tífusz, kolera, hepatitisz.

Sport[szerkesztés]

Az ország legnépszerűbb sportja a labdarúgás. A kongói labdarúgó-szövetséget 1962-ben alapították, és 1964 óta tagja a FIFA-nak. A kongói labdarúgó-válogatott legjobb eredménye az 1972-es afrikai nemzetek kupáján elért első helyezés volt, azonban labdarúgó-világbajnokságra még nem sikerült bejutnia. További népszerű sport még a kosárlabda és a tenisz.[26]

A Kongói Köztársaság az olimpiai játékokon 1964 óta két kivétellel mindegyik évben képviseltette magát, de még egy érmet sem sikerült szereznie. A legjobb eredményt eddig Franck Elemba érte el súlylökésben, amivel negyedik helyezést ért el a 2016. évi nyári olimpiai játékokon.

Az ország nemzeti és egyben legnagyobb stadionja a 60 000 fő befogadására alkalmas Stade Municipal de Kintélé, ami 2015-re készült a 2015. évi Afrikai játékok megrendezése alkalmából.

Ünnepek[szerkesztés]

Dátum Elnevezés Helyi név Megjegyzés
Január 1. Újév Jour de l'An
Mozgóünnep Húsvét Pâques
Mozgóünnep Húsvéthétfő Lundi de Pâques
Május 1. A munka ünnepe Fête du Travail
Mozgóünnep Mennybemenetel Ascension
Mozgóünnep Pünkösd Pentecôte
Június 10. A nemzeti függetlenség tanácskozásának emléknapja Fête de la Commémoration de la Conférence Nationale Souveraine
Augusztus 15. Függetlenség napja Fête Nationale
November 1. Mindenszentek Toussaint
December 25. Karácsony Noël

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Világbank-adatbázis. Világbank. (Hozzáférés: 2019. április 8.)
  2. World Population Review
  3. World Population Review 2022
  4. a b c d e f g Archivált másolat. [2020. augusztus 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. július 17.)
  5. https://www.imf.org/external/pubs/ft/weo/2019/01/weodata/weorept.aspx?pr.x=80&pr.y=5&sy=2019&ey=2024&scsm=1&ssd=1&sort=country&ds=.&br=1&c=634&s=NGDPD,PPPGDP,NGDPDPC,PPPPC&grp=0&a=
  6. Archivált másolat. [2020. április 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. június 15.)
  7. https://data.worldbank.org/indicator/SI.POV.GINI?locations=CG
  8. http://uis.unesco.org/en/country/cg
  9. Nzaou-Kongo, Aubin (2018). Exploitation des hydrocarbures et protection de l'environnement en République du Congo : essai sur la complexité de leurs rapports à la lumière du droit international.
  10. Probáld F. 2002
  11. Archivált másolat. [2009. szeptember 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. április 7.)
  12. http://whc.unesco.org/en/list/1380
  13. a b c Olson, James S. & Shadle, Robert.
  14. Boxer, C. R. The Portuguese Seaborne Empire, 1415–1825, A. A. Knopf, 1969, ISBN 0090979400
  15. BBC NEWS – Africa – The man who would be Congo's king”, 2003. február 12.. [2016. november 29-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2016. november 29.) 
  16. a b c d e f g h i Republic of the Congo: Freedom in the World 2022 Country Report (angol nyelven). Freedom House. (Hozzáférés: 2022. augusztus 16.)
  17. https://www.citypopulation.de/Congo.html/
  18. A Világ országai, Nyír-Karta Bt. 2008
  19. Les pygmées du Congo en "danger d'extinction"”, Le Monde , 2011. augusztus 5.. [2017. november 7-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2017. november 5.) 
  20. Genetic Affinities of the Andaman Islanders, a Vanishing Human Population
  21. Discerning the Origins of the Negritos, First Sundaland People: Deep Divergence and Archaic Admixture
  22. a b c d e Republic of Congo Food and Drink (World Travel Guide)
  23. Archivált másolat. [2017. május 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. július 17.)
  24. a b Szlávik Tamás: Országok lexikona, 2007.
  25. Huber Péter: Kongó, 2006
  26. https://www.topendsports.com/world/countries/congo-republic.htm

Források[szerkesztés]

  • Erdősi Ferenc. Afrika közlekedése. Pécs: Publikon Kiadó (2011). ISBN 978-615-5001-32-1 
  • Probáld F. 2002.: Probáld Ferenc: Egyenlítői Afrika államai. In: U.ő (szerk.): Afrika és a Közel-Kelet földrajza. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2002. Második kiadás. 160-161.

További információk[szerkesztés]

Fájl:Commons-logo.svg
A Wikimédia Commons tartalmaz Kongói Köztársaság témájú médiaállományokat.