Bissau-Guinea

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Bissau-Guineai Köztársaság
República da Guiné-Bissau
Republi bu Ginne Bisaawóo
 Bissau-Guinea zászlaja
Bissau-Guinea zászlaja
 Bissau-Guinea címere
Bissau-Guinea címere
Nemzeti mottó: Unidade, Luta, Progresso
(portugálul: Egység, Küzdelem, Fejlődés
Nemzeti himnusz: Bissau-Guinea himnusza
LocationGuineaBissau.svg

Fővárosa Bissau
é. sz. 12°, ny. h. 15°
Államforma köztársaság
Vezetők
Államfő

Raimundo Pereira

ideiglenesen
Miniszterelnök Carlos Gomes Júnior
Hivatalos nyelv portugál
Beszélt nyelvek volof, kreol, törzsi nyelvek
független 1973. szeptember 24.

Tagság ENSZ, Afrikai Unió (UA), Portugál Nyelvű Országok Közössége (CPLP),
Hivatalosan Portugál Nyelvű Afrikai Államok Szövetsége (PALOP),
Latin Unió, Nyugat-afrikai Gazdasági Tömörülés (CEDEAO),
Frankofónia, Portugál Gyarmatok Szövetsége.
Népesség
Népszámlálás szerint ismeretlen +/-
Rangsorban 152
Becsült 1 704 000 fő (2013. július)
Rangsorban 152
Népsűrűség 48 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület 36 125 km²
Rangsorban 133
Víz 22%
Időzóna GMT (UTC{{{eltérés UTC-től}}})
Egyéb adatok
Pénznem CFA frank (XOF)
Nemzetközi gépkocsijel RGB
Hívószám 245
Internet TLD .gw

térkép szerkesztése

Bissau-Guinea – hivatalosan Bissau-Guineai Köztársaság, vagy portugálul República da Guiné-Bissau (IPA: ʁeˈpublikɐ dɐ ɡiˈnɛ biˈsaw) –, egy nyugat-afrikai állam, amely északon Szenegállal, délen Guineaval határos, a nyugati partját pedig az Atlanti-óceán alkotja. Területe 36 125 km², becsült népessége kb. 1 600 000 fő.

Afrika egyik legkisebb állama a nyugati parton Szenegál és Guinea között, melynek felségterületéhez tartoznak a Bijagos-szigetek is. Több nemzetközi szervezetben is tag: ENSZ, Afrikai Unió (UA), Portugál Nyelvű Országok Közössége (CPLP), Hivatalosan Portugál Nyelvű Afrikai Államok Szövetsége (PALOP), Latin Unió, Nyugat-afrikai Gazdasági Tömörülés (CEDEAO), Frankofónia, Portugál Gyarmatok Szövetsége. A Föld legszegényebb országai között tartják számon.

Földrajz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bissau-Guinea domborzati térképe
Tengerpart, Biombo

Domborzat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Erősen tagolt partvidékét mocsaras, mangroveerdős síkság kíséri, amelyet az ország belseje felé alacsony dombvidék vált fel. Legmagasabb pontja: 210 m.

Vízrajz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ország területét számos folyó szövi át, melyek az esős időszakban hatalmas területeket öntenek el. Legjelentősebb folyók: Géba, Corubal, Kayanga.

Éghajlat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bissau-Guinea éghajlata egész évben trópusi, meleg, kis hőmérséklet ingadozással. A hőmérséklet átlaga: 26,3 °C. Az átlagos csapadékmennyiség évente 2024 mm. Ennek zöme az esős évszakban hullik (június-szeptember/október). A száraz évszakban aszályos az időjárás.

Élővilág, természetvédelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A tengerparton mangrovepálma és mocsári erdők, a szigeteken és a parti lapályokon örökzöld esőerdők nőnek. Az ország belsejében száraz erdők, keleten fás és bokros szavannák vannak. Jellegzetes állatfajták a part menti sávban: nílusi krokodil, nílusi víziló, vörhenyes gödény, rózsás flamingó, marabu, a szavannákon: afrikai elefánt, kafferbivaly, antilop, leopárd, foltos hiéna. De az ország területén megtalálható az afrikai aranymacska, a sujtásos sakál, a villier petymeg, a mocsári manguszta és a gambiai mongúz, a csimpánz, a törpevíziló és a folyami disznó is.

Nemzeti parkjai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A nemzeti parkok az állatvilág gazdagságának megőrzése mellett a turizmust szolgálják.[1]

  • Ilhas de Orango Nemzeti Park - szigetcsoport 27 hektár szárazföldi területtel.
  • Joao Vieira e Poilao Tengeri Nemzeti Park: a Bijagos-szigetcsoport délnyugati része. Fő nevezetességei a többféle tengeri teknős.
  • Rio Cacheu: nagy kiterjedésű mangrovepálma-erdő.
  • Lagoa de Cufada: turistalátványosság, édesvizű tavak, tengeri lagúnák és erdők szövevénye.

Természeti világörökségei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az UNESCO nem tart számon az országban olyan területet, amely a természeti világörökséghez tartozna.

Történelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az arab-iszlám hatás a 7. században érte el az ország lakosait. A 8-13. században a nyugat-szudáni Ghána, a 13-14.században a Mali Birodalom része lett, a 15.században Szongáj fennhatósága alá került. Portugál hajósok már 1446-ban felfedezték a Zöld-foki szigeteket, a Gambia folyó torkolatát, valamint a part menti szigeteket. Az első portugál település Cacheau volt (alapítva 1588-ban), ezt Bissau (1600-ban) követte. Az ország 1879-ben lett Portugália gyarmata Portugál Guinea néven.[2]

A vidék négy évszázadon át volt a rabszolga-kereskedelem központja. A 16-17.század során az angolok, franciák és hollandok is kereskedelmi telepeket hoztak létre. A 20.század kezdetétől a nagy monopóliumok zsákmányolták ki a gyarmatot. Elsősorban földimogyorót, pálmaolajat, rizst termesztettek, főként monokultúrában. 1942-ben Bolama helyett Bissau lett a főváros. Az ország 1951-től Portugália tengerentúli tartománya. A portugálok 1961-ben megszüntették az 1954-es "bennszülött statútumot", ami jelentős privilégiumokat biztosított a fekete afrikaiak egy vékony rétegének. Az ötvenes évek elejétől ellenállási csoportok működtek az országban s a Zöld-foki szigeteken. A csoportok 1956-ban a Partido Africano de Independencia de Guiné e Caco Verde (PAIGC), Guinea és a Zöld-foki szigetek Afrikai Függetlenségi Pártja szervezetében egyesültek.

PAIGC ellenőrzési pont az úton (1974)

A PAIGC 1963-ban indított háborút Bissau-Guinea és a szintén portugál gyarmat Zöld-foki szigetek függetlenségének kivívásáért. Az Amilcar Cabral vezette felszabadító háború eredményeként 1972-ben tartották az első választásokat, s a népgyűlés kidolgozta a felszabadított Bissau-Guinea alkotmányát. Miután 1973 januárjában Cabralt Conakryban meggyilkolták, a népgyűlés 1973.szeptember 24-én egyoldalúan függetlenné nyilvánította az országot. Függetlenségét 1974 szeptemberében az 1974 áprilisában végrehajtott portugáliai államcsíny után létrejött új portugál vezetés hivatalosan is elismerte. Az ország első elnöke a meggyilkolt Amilcar Cabral öccse Luís Cabral lett. Az ország tagja lett az ENSZ-nek. 1975-ben Bissau-Guinea csatlakozott a loméi kereskedelmi egyezményhez, ami az Európai Közösségek és a fejlődő országok egy nagy csoportja között jött létre.

Elhagyott tank az út mellett

Az 1970-es évek második felében a gazdaság összeomlott, s burjánzott a korrupció. 1980-ban a Zöld-foki szigetekkel való sikertelen egyesülési kísérlet után egy katonai puccs 1980-november 15-én az addigi miniszterelnököt, João Bernardo Vieira dandártábornokot juttatta az elnöki székbe. A PAIGC 1991-ben hozzájárult a többpárti demokrácia bevezetéséhez. Az első törvényes választásokat 1994-ben tartották, s ezek a PAIGC győzelmét hozták. Az 1998-ban kitört polgárháborúban több százezer ember vesztette el otthonát. 2000-ben a katonai uralom után ideiglenes kormány alakult. Az államfő Kumba Yala (PRS), a kormányfő Caetani N'Tchama lett. A demokráciába való átmenet a gazdasági elmaradottság mellett a polgárháború veszélye miatt lassú.

A 2005-ben tartott választások nyomán az 1998-ban Portugáliába menekült Vieira került az elnöki székbe, aki viszonylagos nyugalmat teremtett. Az ország azonban továbbra is nyomorog ( a világ 5. legszegényebb állama) és a közéletet a korrupció uralja. 2009. március elején ismét kitört a fegyveres harc az elnök és a vele szemben álló PAIGC adta kormány és a hadsereg vezetése között. Egyetlen éjszaka mind Vieira elnök, mind pedig a hadsereg vezérkari főnöke, Batista Tagmé Na Wait kölcsönösen merénylet áldozata lett.[3]

Államszervezet és közigazgatás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Alkotmány, államforma[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

elnöki köztársaság

Törvényhozás, végrehajtás, igazságszolgáltatás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Népgyűlés épülete Bissauban

Az ország mai alkotmánya 1984-ből származik. Eszerint Bissau-Guinea elnöki köztársaság. 1991-től többpártrendszerű. A népi gyűlésnek 150 képviselő tagja van, akiket a nyolc, őt évre választott területi tanács választ meg a saját tagjai közül. A parlament választja az államtanács 15 tagját. Az államtanács elnöke a köztársasági elnök, aki egyben a kormányfő és a fegyveres erők főparancsnoka is. A minisztereket és az államtitkárokat a kormányfő nevezi ki.

A bírósági szervezet élén álló legfelsőbb bíróság bíráit az államtanács elnöke nevezi ki.

Politikai pártok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Elnökök[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1973. szeptember 24. – 1980. november 14.: Luís de Almeida Cabral
  • 1980. november 14. – 1999. május 7.: Commandant João Bernardo Vieira
  • 1999. május 14. – 2000. február 17.: Malam Bacaï Sanha (ideiglenesen)
  • 2000. február 17. – 2003. szeptember 14.: Kumba Ialá
  • 2003. szeptember 14. – 2003. szeptember 28.: Verissimo Correia Seabra (ideiglenesen)
  • 2003. szeptember 28. – 2005. október 1.: Henrique Rosa (ideiglenesen)
  • 2005. október 1. – 2009. március 2.: Commandant João Bernardo Vieira
  • 2009. március 3. – 2009. szeptember 8.: Raimundo Pereira (ideiglenesen)
  • 2009. szeptember 8. – 2012. január 9.: Malam Bacai Sanhá
  • 2012. január 9. óta: Raimundo Pereira (ideiglenesen)

Közigazgatási felosztás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az országot 9 régió alkotja:

Bissau-Guinea régiói
  • Bafata
  • Biombo
  • Bissau (autonóm szektor)
  • Bolama
  • Cacheu
  • Gabu
  • Oio
  • Quinara
  • Tombali

Védelmi rendszer[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 2000 fős rendőrséggel együtt a fegyveres erők személyi állománya 8500 fő. Ebből 6100 főt tesz ki a szárazföldi hadsereg, ami 46 harckocsival, 50 ágyúval és aknavetővel, 60 páncélozott szállító járművel és néhány légvédelmi fegyverrel rendelkezik. A légierőnek 10 repülőgépe, 4 helikoptere és 100 fős személyzete van. A haditengerészet 300 emberrel 11 kisebb méretű hajót üzemeltet.[4]

Népesség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A főváros, Bissau egy útja
Fővárosi utcakép

Általános adatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A fővárosban, Bissau-ban 567 000 fő lakik. Az ország népessége 1 704 000 fő (2013). A népsűrűség: 37,2 fő/km². A népességnövekedési ráta: 2,23%. Várható átlagos élettartam: 50 év. Csecsemőhalandósági ráta: 108,5‰. Írástudatlanság 66%.

A hivatalos nyelv a portugál.

Népek: balanta (25%), fula (20%), mandingo (12%), manyako (10%), egyéb (biaffada, bidjogo, pepel, európai, mulatt).

A népesség vallásai: törzsi 50%, muzulmán 45%, keresztény 5%.

Legnépesebb települések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bissau-Guinea városai
Rangsor Név Lakosság Régió
1979-es
népszámlálás
2005-ös
becslés
1. Bissau 109 214 388 028 Bissau
2. Bafatá 13 429 22 521 Bafatá
3. Gabú 7 803 14 430 Gabú
4. Bissorã n.a. 12 688 Oio
5. Bolama 9 100 10 769 Bolama
6. Cacheu 7 600 10 490 Cacheu
7. Bubaque 8 400 9 941 Bolama
8. Catió 5 170 9 898 Tombali
9. Mansôa 5 390 7 821 Oio
10. Buba n.a. 7 779 Quinara
11. Quebo n.a. 7 072 Quinara
12. Canchungo 4 965 6 853 Cacheu
13. Farim 4 468 6 792 Oio
14. Quinhámel n.a. 3 128 Biombo
15. Fulacunda n.a. 1327 Quinara

Szociális rendszer[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gazdaság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Árusok az út szélén, Quinhamel

Bissau-Guinea agrárország. Földünk 10 legszegényebb országának egyike. Gazdasága a mezőgazdaságán és a halászaton alapszik. Legfontosabb terménye és élelme a rizs. A polgárháború az ország infrastruktúráját teljesen tönkretette. A magas költségek miatt az ásványkincsek (kőolaj, foszfát, bauxit) kitermelése a közeljövőben nem várható. A gazdaság nagymértékben a külföldi segélyekre utalt, melyek a GDP 40%-át, az importnak közel kétharmadát teszi ki. Nemzeti valuta: afrikai valutaközösség (CFA-frank, röviden XAF). A GNP nem hivatalos, a becsült érték 2004-ben 1,2 milliárd USD. A GNP/fő értéke szintén becsült adat 2004-ből, 900 USD. A GDP szektorális megoszlása: mezőgazdaság 54%, ipar 15%, szolgáltatás 31%. A nemzetközi kereskedelembe még alig kapcsolódik be.

Általános adatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gazdasági ágazatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mezőgazdaság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A földterület 11%-a szántó, 38%-a rét és legelő, 38%-a erdő és bozót, 1%-a állandó kultúra, 12%-a egyéb terület. A fontosabb termesztett növények: rizs, cukornád, kukorica, gumós növényfélék, zöldség, banán, kakaó, batáta, mandula, olajpálma, kesudió, kókuszpálma, földimogyoró. Állattenyésztésben a legfontosabbak: a baromfi, a szarvasmarha és a sertés. A halászat és a fakitermelés is jelentős.

Ipar[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ipara fejletlen. Az élelmiszerfeldolgozás és a tartósítóipar területén találhatók számottevőbb kapacitások.

Kereskedelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fő kiviteli cikkei: kesudió, földimogyoró, bauxit, pálmamag, hal, gyapot. Legfontosabb behozatali cikkei: élelmiszerek, gépek, nyersanyag, kőolajtermékek nagy része ma is Portugáliából származik. Egyéb kereskedelmi partnerei: India, Olaszország, Szenegál, Kína, Thaiföld, Dél-Korea, Belgium.

Az országra jellemző egyéb ágazatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Közlekedés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az úthálózat hossza 5000 km, amiből 400 km az aszfaltozott. A legjelentősebb tengeri kikötő és nemzetközi repülőtér Bissauban van, ezenkívül még három kisebb kikötő és két kisebb repülőtér van. A belföldi közlekedés nagy része a vízi utakon bonyolódik.

Kultúra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Folyóparti életkép

Oktatási rendszer[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bissau-Guineában a lakosság 61%-a analfabéta. Az ország kormánya szigorúan ellenőrzi az iskolásokat, hogy járnak-e iskolába. Az iskolakötelezettség 6 éves kortól van. Az állam hivatalos nyelve a portugál, azonban a gyerekek otthon nem beszélik ezt, így nehéz a dolguk. Az országban létezik három egyetem a volt Amilcar Cabral amit most Lusofona egyetemnek hívnak, a Colinas de Boé Egyetem és a nemrégen nyílt Jean Peagget Egyetem.

Kulturális intézmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tudomány[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Művészetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hagyományok, néprajz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gasztronómia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Turizmus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az időjárás a turistáskodáshoz decembertől áprilisig a legkedvezőbb. A fővárosból szükség szerint kisebb repülőgépek közlekednek minden nagyobb helységbe. A főútvonalakról leágazó ösvényeken csak száraz időszakban lehet terepjáróval közlekedni. A fertőzött vidékekről érkezők számára a sárgaláz elleni oltás kötelező; a malária elleni védekezés az egész országban szükséges. 2012 januárjában itt ért véget a Budapest–Bamako-rali.

Sport[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bissau-Guinea eddig még nem nyert érmet az olimpiai játékok során.

A Bissau-guineai labdarúgó-válogatott eddigi legnagyobb eredménye a Amilcar Cabral kupán szerzett ezüstérem volt.

Ünnepek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egy tipikus falu Bissau-Guineában
Dátum Ünnep
Január 1. Újév
Január 20. A hősök napja
Március 8. Nemzetközi nőnap
Május 1. A munka ünnepe
Augusztus 3. A gyarmat időszak mártírjainak napja
Szeptember 24. A függetlenség napja
Október 23. A ramadán vége
November 24.
A bárány ünnepe
December 25. Karácsony

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. http://travel.mapsofworld.com/guinea-bissau/national-parks-in-guinea-bissau/
  2. A Akadémiai kislexikon I. (A–K). Főszerk. Beck Mihály, Peschka Vilmos. Budapest: Akadémiai. 1989. 245. o. ISBN 963-05-5280-9 szerint 1951-től mint Portugália tengerentúli tartománya vette fel ezt a nevet.
  3. Meggyilkolták Bissau-Guinea elnökét
  4. Magyar nagylexikon IV. (Bik–Bz). Főszerk. Élesztős László, Rostás Sándor. Budapest: Akadémiai. 1995. 86. o. ISBN 9630569280  

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Bissau-Guinea témájú médiaállományokat.