Kukorica

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Kukorica
Kisoroszi, zrající kukuřice.JPG
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta)
Osztály: Egyszikűek (Liliopsida)
Csoport: Commelinidae
Rend: Perjevirágúak (Poales)
Család: Perjefélék (Poaceae)
Alcsalád: Kölesformák (Panicoideae)
Nemzetség-
csoport
:
Andropogoneae
Nemzetség: Zea
Faj: Zea mays
Tudományos név
Zea mays
L.
Elterjedés
Étkeztetésben betöltött szerepeÉtkeztetésben betöltött szerepe
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Kukorica témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Kukorica témájú médiaállományokat.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Kukorica témájú kategóriát.

Zea mays "fraise"
Zea mays "Oaxacan Green"

A kukorica vagy népies nevein tengeri, törökbúza, málé (Zea mays) a perjefélék családjába tartozó, lágy szárú, egylaki, váltivarú, egynyári növény. Két méter magasra is megnő, csöves szemtermést hoz. Amerikában őshonos, Európába a gyarmatosítással került. Onnan a 16. században a spanyol, portugál kereskedők vitték, terjesztették el Ázsiába, Afrikába. A hollandok, angolok kezdték termeszteni később Ausztráliában. Ma a legnagyobb területen termesztett szántóföldi növényünk.

A kukorica eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Zea diploperennis, vagyis évelő teozinte, a kukorica-ős státusz legvalószínűbb jelöltje

Ez a háziasított növény önmagában szaporodásra képtelen. Magjai nagyméretűek és túl sok van belőlük, ezért a lehulló magvakból kikelő csírák egymást fojtják meg. A termesztett kukorica minden ma létező fajtáját emberi tevékenység (nemesítés) hozta létre. A kukorica ősének tekintetében két alapvető elmélet létezik. Az egyik szerint a Mexikóban és Közép-Amerikában honos egynyári teozinte (Zea mexicana) nevű pázsitfűféle az őse. 1959-ben Paul C. Mangelsdorf ettől teljesen eltérő elméletet vetett fel, miszerint minden mai kukorica a pelyvás kukorica azóta kihalt vadon termő fajtájából jött létre. Ezen elmélet szerint az egynyári teozinte is a pelyvás kukorica és a tripsacum nevű pázsitfű hibridizációjával alakult ki. Mangelsdorf 1979-ben az évelő teozinte második faja (Zea diploperennis) felfedezésével módosította elméletét. Eszerint a mai kukoricák és az egynyári teozinte is a pelyvás kukorica és az évelő teozinte hibridizációjával alakult ki.

A mai kukoricák és az egynyári teozinte még mindig könnyen hibridizálhatók. Mindkettő 10 pár homológ kromoszómát tartalmaz. A hibridek termékenyek. Az évelő teozinték közül csak a Zea diploperennis diploid, a többi tetraploid. A tetraploid teozinte és a diploid kukorica hibridje kizárólag triploid lesz, és rendszerint terméketlen.

Az eddig talált legidősebb kukoricamaradványok a Teohuacán-völgy egyik barlangjából kerültek elő, és körülbelül hatezer évesek. A szemek pelyvásak és kisméretűek. A nagyszámú (25000-re tehető) kukoricalelet mellett eddig egyetlenegy teozinte-lelet sem került elő, ezért az egynyári teozinte elmélete nem bizonyítható. Richard S. MacNeish megfogalmazásában: „Egyetlen szem teozinte sincs, amelynél ne találhatnánk idősebb kukoricaszemet, így egyetlen bizonyíték sincs arra, hogy a teozinte fejlődött kukoricává”.

A kukorica egyedi jellegei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kukorica olyan pázsitfűféle, ami négy növénytani jellegzetességgel írható le:

  • egynyári;
  • kalásztengelye (kukoricacső) kemény és tagolatlan;
  • a kalászkák párokban helyezkednek el;
  • a szemek a csövön hosszanti sorokba rendeződnek.

A kalászkák kétalakúak, a csövön szemekké, a pollentartó virágokon pedig címerré alakulnak. Fontos jellemzője még az egylakiság.

Elnevezései és eredetük[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A magyar kukorica szó valószínűleg a szerb és horvát kukuruz szóból származik, amelynek további eredete ismeretlen. A növényt egész Közép- és Kelet-Európában hasonlóan nevezik, pl.: ausztriai német Kukuruz, cseh kukuřice, lengyel kukurydza, orosz кукуруза (kukuruza), román nyelvjárási cucuruz, szlovák kukurica, ukrán кукурудза (kukurudza).

A korábban elterjedt tengeri elnevezés a 16. század óta használt tengeri búza kifejezésből rövidült le a 19. században. Az elnevezés arra utal, hogy a növény a tengeren túlról került hozzánk. A növény másik gyakori régi neve a törökbúza volt, amelyet az erdélyi magyarok ma is használnak. E név onnan ered, hogy miután a spanyol kereskedők elterjesztették a növényt az Oszmán Birodalomban, az onnan jutott el a magyarlakta területekre.[1] Emellett korábban az indiai búza és szerecsenbúza nevek is előfordultak. Egyes más nyelveken a kukoricát szintén a „búza” vagy „gabona” névvel illetik, amelyhez - többnyire aszerint, hogy egykor melyik országból eredeztették - megkülönböztető jelzőt csatoltak, így például az angol nyelvterület jelentős részén Indian corn (rövidítve corn, eredetileg „indiai gabona” - ma már inkább „indián gabona” értelemben) a francia nyelvterület egy részén blé d'Espagne („spanyol gabona”), blé de Turquie („török gabona”) vagy blé d'Inde („indiai gabona”), olaszul pedig granturco („török búza”). Érdekes, hogy a „török búza” neve törökül misir, azaz „egyiptomi”.

Székelyföldön a kukorica neve málé, csős, csöves, csöves-málé.[2] Az erdélyi magyarok egyébként ugyanígy nevezik a kukoricalisztet („málé” vagy „máléliszt”) és az abból készült édes lepényt („málé”, „málés tészta”), sok helyen pedig a puliszkát is. Más magyar vidékeken inkább csak a kukoricamálé kifejezést használják, ami kukoricalepényt jelent. A szó a román mălai („kukoricaliszt”, „kukoricalepény”) átvétele. A málé, málé szájú kifejezést a bárgyú emberre is használják, ami a máléval teletömött szájú ember arckifejezéséből veszi az eredetét.[3]

A kukorica nővirágzatát, a bibét és a szokatlanul hosszú bibeszálakat, hétköznapi nevein kukoricabajusznak, kukoricahajnak szokták nevezni.[4]

Gyógyhatása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kukorica bibéjének elsősorban vízhajtó tulajdonsága van, a növény maga viszont gyulladásgátló hatást is kifejt. A kukorica el nem szappanosítható zsíranyaga a fogíny kezelésében hatékony.

Felhasználása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kukoricát elsősorban emberi táplálékként és állatok takarmányozására használjuk. A kukorica bibéje belsőleg elsősorban húgyúti problémákra - hólyaghurut, húgyúti gyulladások, vese eredetű folyadék-visszatartás, vesekő - javasolt. Köszvényre is ajánlott. A kukorica hajszálgyökereit hatásosnak tartják koszorúér-problémák esetén, de ma már ritkán alkalmazzák. Az el nem szappanosítható zsíranyagot ínygyulladás kezelésére tanácsolják. A kozmetikában a kukoricát bőrnyugtató, revitalizáló-, hidratáló-és ránctalanítószerként tartják számon.[5]

Ökológiai és környezet-egészségügyi vonatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A termesztett kukorica gyökereit pusztító kukoricabogár elleni védekezés egyik útja a Monsanto által nemesített YieldGard (MON 863) nevű fajta, amely növény maga termeli a kártevője elleni Cry3Bb1 nevű mérget. Ezt az eljárást két kritika éri: a kukoricabogarak egyes vélemények szerint egy idő után ellenállóakká válnak a méreggel szemben, másrészt ez a növényfajta sokkal több mérget juttat a környezetébe, mint a korábbi, permetezéssel védett kukoricaféleségek. [6], [7], [8]. A Monsanto NK603 nevű fajtájával kapcsolatban az a kritika fogalmazódott meg, hogy egy kísérletben az ezt fogyasztó patkányok között gyakoribbá vált a rák előfordulása. [9] Minden monokultúrában termesztett növény fokozottan kitett a fertőzéseknek, így csak intenzíven, sok energia és szer bevitelével védhető, ennek alternatívája lehet a haszonnövényekből természeteshez közeli növénytársulásokat kialakító permakultúra.

Termelési adatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A tíz legnagyobb kukoricatermelő ország 2007-ben
Ország Termelés (Tonna) Megjegyzés
 USA 332 092 180
 Kína 151 970 000
 Brazília 51 589 721
 Mexikó 22 500 000 [F]
 Argentína 21 755 364
 India 16 780 000
 Franciaország 13 107 000
 Indonézia 12 381 561
 Kanada 10 554 500
 Olaszország 9 891 362
Föld összesen: 784 786 580 [A]
Nincs megjegyzés = hivatalos adat, F = FAO becslés, A = Aggregát adat (tartalmaz hivatalos és becsült adatokat is);

Forrás: Food And Agricultural Organization of United Nations: Economic And Social Department: The Statistical Devision

 Magyarország 8 400 000

Érdekesség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

HUF 5 1983 FAO obverse.jpg

A horvát 1 lipáson és az 1983-as 5 forintos emlékvereten is egy kukoricacső képe látható.


Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kultúrában[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • George W. Beadle (1980.). „The Ancestry of Corn”. Scientific American (1).  
  • Paul C. Mangelsdorf (1950.). „The Mystery of Corn”. Scientific American (7).  
  • Paul C. Mangelsdorf (1986.). „A kukorica eredete”. Scientific American (magyar kiadás) (10), 60-67. o.