Ugrás a tartalomhoz

Kukorica (növényfaj)

Hivatkozások szerkesztése
Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Kukorica szócikkből átirányítva)
Kukorica
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
      
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta)
Osztály: Egyszikűek (Liliopsida)
Csoport: Commelinidae
Rend: Perjevirágúak (Poales)
Család: Perjefélék (Poaceae)
Alcsalád: Kölesformák (Panicoideae)
Nemzetség-
csoport:		 Andropogoneae
Nemzetség: Kukorica (Zea)
Faj: Z. mays
Tudományos név
Zea mays
L.
Hivatkozások
A Wikifajok tartalmaz Kukorica témájú rendszertani információt.
A Wikimédia Commons tartalmaz Kukorica témájú médiaállományokat és Kukorica témájú kategóriát.
Zea mays fraise
Zea mays 'Oaxacan Green'
Étkeztetésben betöltött szerepe
Zea mays 'Ottofile giallo Tortonese'

A kukorica vagy népies nevein tengeri, törökbúza, málé (Zea mays) a perjefélék családjába tartozó, lágy szárú, egylaki, váltivarú, egynyári növény. Magassága akár három méter is lehet, általában a torzsavirágzatán fejlődő szemterméséért termesztjük. Amerikában őshonos, Európába Kolumbusz közvetítésével került. Onnan a 16. században a spanyol, portugál kereskedők vitték, terjesztették el Ázsiába, Afrikába. A hollandok, angolok kezdték termeszteni később Ausztráliában. Ma a legnagyobb területen termesztett szántóföldi növényünk.

A kukorica eredete

[szerkesztés]
Zea diploperennis, vagyis évelő teozinte, a kukorica-ős státusz legvalószínűbb jelöltje

Ez a háziasított növény önmagában szaporodásra képtelen. Magjai nagyméretűek és túl sok van belőlük, ezért a lehulló magvakból kikelő csírák egymást fojtják meg. A termesztett kukorica minden ma létező fajtáját emberi tevékenység (nemesítés) hozta létre. A kukorica ősének tekintetében két alapvető elmélet létezik. Az egyik szerint a Mexikóban és Közép-Amerikában honos egynyári teozinte (Zea mexicana)[m 1] nevű pázsitfűféle az őse. 1959-ben Paul C. Mangelsdorf ettől teljesen eltérő elméletet vetett fel, miszerint minden mai kukorica a pelyvás kukorica azóta kihalt vadon termő fajtájából jött létre. Ezen elmélet szerint az egynyári teozinte is a pelyvás kukorica és a tripsacum nevű pázsitfű hibridizációjával alakult ki. Mangelsdorf 1979-ben az évelő teozinte második faja (Zea diploperennis) felfedezésével módosította elméletét. Eszerint a mai kukoricák és az egynyári teozinte is a pelyvás kukorica és az évelő teozinte hibridizációjával alakult ki.

A mai kukoricák és az egynyári teozinte még mindig könnyen hibridizálhatók. Mindkettő 10 pár homológ kromoszómát tartalmaz. A hibridek termékenyek. Az évelő teozinték közül csak a Zea diploperennis diploid, a többi tetraploid. A tetraploid teozinte és a diploid kukorica hibridje kizárólag triploid lesz, és rendszerint terméketlen.

Az eddig talált legidősebb kukoricamaradványok a Teohuacán-völgy egyik barlangjából kerültek elő, és körülbelül hatezer évesek. A szemek pelyvásak és kis méretűek. A nagyszámú (25000-re tehető) kukoricalelet mellett eddig egyetlenegy teozinte-lelet sem került elő, ezért az egynyári teozinte elmélete nem bizonyítható. Richard S. MacNeish megfogalmazásában: „Egyetlen szem teozinte sincs, amelynél ne találhatnánk idősebb kukoricaszemet, így egyetlen bizonyíték sincs arra, hogy a teozinte fejlődött kukoricává”.

Elnevezései és eredetük

[szerkesztés]

A magyar kukorica szó valószínűleg a szerb és horvát kukuruz szóból származik, amelynek további eredete ismeretlen. Valószínűleg magyar közvetítéssel került a muravidéki (vend) nyelvbe kukurca néven. Ezt a nyelvet a szlovén dialektusai között tartják számon, amelyben azonban a koruza szó ismét horvát hatásra enged következtetni. A növényt egész Közép- és Kelet-Európában hasonlóan nevezik, pl.: ausztriai német Kukuruz, cseh kukuřice, lengyel kukurydza, orosz кукуруза (kukuruza), román nyelvjárási cucuruz, szlovák kukurica, ukrán кукурудза (kukurudza).

Származási helyét Kis-Ázsiának gondolták, mivel feltehetően onnét érkezett Közép-Európába, de John Gerard már 1597-ben tisztázta hogy a "törökbúza" származási helye Amerika.[1]

A korábban elterjedt tengeri elnevezés a 16. század óta használt tengeri búza kifejezésből rövidült le a 19. században. Az elnevezés arra utal, hogy a növény a tengeren túlról került hozzánk. A növény másik gyakori régi neve a törökbúza volt, amelyet az erdélyi magyarok ma is használnak. E név onnan ered, hogy miután a spanyol kereskedők elterjesztették a növényt az Oszmán Birodalomban, az onnan jutott el a magyarlakta területekre.[2] Emellett korábban az indiai búza és szerecsenbúza nevek is előfordultak. Egyes más nyelveken a kukoricát szintén a „búza” vagy „gabona” névvel illetik, amelyhez - többnyire aszerint, hogy egykor melyik országból eredeztették - megkülönböztető jelzőt csatoltak, így például az angol nyelvterület jelentős részén Indian corn (rövidítve corn, eredetileg „indiai gabona” - ma már inkább „indián gabona” értelemben) a francia nyelvterület egy részén blé d'Espagne („spanyol gabona”), blé de Turquie („török gabona”) vagy blé d'Inde („indiai gabona”), olaszul pedig granturco („török búza”). Érdekes, hogy a „török búza” neve törökül misir, azaz „egyiptomi”.

A székely, kalotaszegi, bihari és bánsági nyelvjárásban a kukorica neve málé, csős, csöves, csöves-málé.[3] Az erdélyi magyarok egyébként ugyanígy nevezik a kukoricalisztet („málé” vagy „máléliszt”) és az abból készült édes lepényt („málé”, „málés tészta”, „tejesmálé”), sok helyen pedig a puliszkát is. Más magyar vidékeken inkább csak a kukoricamálé kifejezést használják, ami kukoricalepényt jelent. A szó a román mălai („kukoricaliszt”, „kukoricalepény”) átvétele. Ez eredetileg kölest jelentett, majd ahogy a kukorica átvette a köles helyét az étkezésben, módosult a szó jelentése is. A málé, málé szájú kifejezést a bárgyú emberre is használják, ami a máléval teletömött szájú ember arckifejezéséből veszi az eredetét.[4][5][6][7]

A kukorica nővirágzatát, a bibét és a szokatlanul hosszú bibeszálakat, hétköznapi nevein kukoricabajusznak, kukoricahajnak szokták nevezni.[8]

A kukoricamálé vagy puliszka Magyarországon a 20. század első felének inséges ideiben mindennapi ételnek számított, de második világháborút követően ez az ételfajta szinte eltűnt.[9]

Különleges színezetű kukoricacsövek
Különleges alakú és színezetű kukoricacsövek Peruból

Morfológiája

[szerkesztés]

A kukorica genetikai változatossága alaktanában is visszaköszön. A több ezer különböző típusú és fajtájú kukorica között rendkívüli méret-, alak- és színbeli változatosság látható. Változatosságukat jól szemlélteti méretük. Egyes típusai az egy méteres magasságot is alig érik el, míg Közép-Amerikában 12 m magas növényekről is van tudomásunk.[10] A csövek alakjára, méretére, szemek színére és alakjára is számtalan variáció létezik.

Csíranövény

[szerkesztés]

A kukorica csíranövénye a szemtermésből való kikelés után két irányba növekszik. A függőlegesen lefelé növő gyököcskéből (radicula) csíragyökér alakul ki. Ennek tengelye a csak rövid ideig élő főgyökér, ezzel párhuzamosan elkezdődik a mellékgyökerek kifejlődése a szikközépi szárból, a mesocotylból. A szikközépi szár a szemtermés belsejében ívelten hajlik.

Ellentétes irányú a növekedése a rügyecskéből (pumula) kialakuló csírahajtásnak. A növekedés folytán a talajfelszín felett a hajtáskezdemény felszakítja a rügyhüvelyt, így tűnnek elő az első lomblevelek, melyek már fotoszintézisre alkalmasak, megfelelő mennyiségű táplálékkal látják el a növényt, így megszűnik a csíraállapot.

Gyökérrendszer

[szerkesztés]

A kukorica gyökérrendszere bojtos mellékgyökérrendszer. A teljes gyökérrendszer optimális körülmények között több mint 2 méter mélyre hatol le, oldalirányban 1-1,5 m növekedésre képes.

Gyökereit elsődleges, illetve járulékos gyökerekre osztjuk az alapján, hogy az adott gyökér kaliptrogén eredetű-e vagy sem. A gyököcskéből kialakuló gyökereket nevezzük elsődleges gyökereknek, a kukorica esetében ez kizárólag a főgyökér, mely a fejlődés korai szakaszában megszűnik működni, így helyét és feladatait a járulékos gyökerek veszik át. A szikközépi szárból eredő gyökerek már korán megkezdik működésüket, tehermentesítve a főgyökeret. A szár földalatti részén lévő szárcsomókból eredő gyökerek nagy jelentőséggel bírnak a növény tápanyag- és vízfelvételében. A járulékos gyökerek harmadik csoportját az ún. harmatgyökerek, vagy támasztógyökerek adják, melyek a szár talajfelszín feletti nóduszaiból erednek, elsődleges szerepük pedig a növények stabilitásának biztosítása, a támasztás, ezenkívül e gyökerek is bekapcsolódnak a víz- és tápanyagfelszívásba.

Hajtásrendszer

[szerkesztés]

Virágzat és termés

[szerkesztés]

Nőivarú virág

[szerkesztés]

Hímivarú virág

[szerkesztés]

A kukorica egyedi jellegei

[szerkesztés]

A kukorica olyan pázsitfűféle, ami négy növénytani jellegzetességgel írható le:

  • egynyári;
  • kalásztengelye (kukoricacső) kemény és tagolatlan;
  • a kalászkák párokban helyezkednek el;
  • a szemek a csövön hosszanti sorokba rendeződnek.

A kalászkák kétalakúak, a csövön szemekké, a pollentartó virágokon pedig címerré alakulnak. Fontos jellemzője még az egylakiság.

Felhasználása

[szerkesztés]

A kukoricát elsősorban állati takarmányként, másodsorban emberi táplálékként használjuk.

Humán élelmiszerként

[szerkesztés]

Takarmányozásra

[szerkesztés]

Szemes takarmánykukorica

[szerkesztés]

Silókukorica

[szerkesztés]

Gyógyhatása

[szerkesztés]

A kukorica bibéje belsőleg elsősorban húgyúti problémákra - hólyaghurut, húgyúti gyulladások, vese eredetű folyadék-visszatartás, vesekő - javasolt. Köszvényre is ajánlott. A kukorica hajszálgyökereit hatásosnak tartják koszorúér-problémák esetén, de ma már ritkán alkalmazzák. Az el nem szappanosítható zsíranyagot ínygyulladás kezelésére tanácsolják. A kozmetikában a kukoricát bőrnyugtató, revitalizáló-, hidratáló- és ránctalanítószerként tartják számon.[11]

Termesztése

[szerkesztés]
Legnagyobb kukoricatermelők
2021
(Számok millió tonnában)
1.  USA383,9
2.  Kína272,7
3.  Brazília88,4
4.  Argentína60,5
5.  Ukrajna42,1
6.  India31,6
7.  Mexikó27,5
8.  Indonézia20
9.  Dél-afrikai Köztársaság16,8
10.  Franciaország15,3
–
22.  Magyarország6,4
..
Föld összesen1212
Forrás: FAO[12]

A kukorica az egyik legfontosabb és legelterjedtebb növény a világon. 2021-ben a kukoricát több mint 160 országban termesztették, és az éves termés mennyisége meghaladta az 1,2 milliárd tonnát.

A világ legnagyobb kukorica termelői közé tartozik az Egyesült Államok, Kína, Brazília, Argentína és Ukrajna. Ezek az országok a 2021-es termelésük alapján az első öt helyen álltak. 2021-ben az Egyesült Államok és Kína az éves termés több mint felét (54%) adták a világ kukorica termelésének.

A kukoricát számos célra termesztik, például élelmiszeripari, takarmányozási, bioüzemanyag, és ipari felhasználásra is alkalmas. A kukorica legnagyobb felhasználása az állattartásban történik, ahol takarmányként használják. Emellett a kukorica sokféle élelmiszeripari termék alapanyaga, például kukoricapehely, kukoricakeményítő, kukoricadara, kukoricakása és kukoricakenyér.

Azonban a kukorica termesztése nem mindenütt van pozitív hatással a környezetre és a társadalomra. A nagyüzemi kukoricatermesztés számos környezeti problémát okozhat, például talajpusztulást és vízszennyezést. Emellett a nagyüzemi kukoricatermesztés a kis gazdálkodókat is hátrányosan érintheti, mivel a nagy multinacionális cégek uralják a piacot és gyakran alacsony áron vásárolják fel a terményt.

Összességében a kukorica a világ egyik legfontosabb és legelterjedtebb növénye, amely számos területen hasznosul. A kukorica termesztése azonban környezeti és társadalmi kihívásokat is jelent, amelyekre megoldásokat kell találni a fenntarthatóbb kukoricatermesztés érdekében.

Növényvédelme

[szerkesztés]
Az amerikai kukoricabogár legnagyobb gondot okozó alakja, a lárva
Fritlégy által okozott kártétel
Mezei gabonamoly

Kártevői

[szerkesztés]

A kukorica kártevőit gyakorlati szempontból érdemes több csoportra osztani. A kártevők táplálkozási preferenciájának alapján két nagy csoportra oszthatjuk őket. Az egyik csoportba a polifág (sok tápnövényű) szántóföldi kártevők tartoznak, melyek szinte válogatás nélkül fogyasztják a legkülönfélébb termesztett és vad növényfajokat. E fajok nagy része a talajszint alatt, vagy annak közelében viszi véghez kártételét. A legfontosabb ilyen fajok:

A másik csoportba azon fajok tartoznak, melyek többé-kevésbé szűken a kukoricára specializálódtak. Ezek között megkülönböztetünk úgynevezett juvenilis, azaz a kukorica fiatal korában károsító, és vegetációs kártevőket, melyek a növény későbbi életszakaszában okoznak problémát. A juvenilis kártevők rendszerint a teljes vegetációs periódusban jelen vannak, de kártételük a kukorica későbbi életszakaszaiban már nem jelentős.

Fontosabb juvenilis kártevők:

Fontosabb vegetációs kártevők:

A felsoroltakon kívül alkalmi jelleggel, vagy kisebb jelentőségben még számos állatfaj táplálkozik, melyek akár kisebb-nagyobb károkat is okozhatnak. A szemeskukorica tárolása közben számos raktári kártevő is felléphet, melyek ellen sepeciális védekezési eljárások alkalmazása vezethet eredményre. A kukorica legfontosabb raktári kártevői:

Betegségei

[szerkesztés]
Erőteljes golyvásüszög fertőzés kukoricacsövön

Vírusos betegségek

[szerkesztés]

Baktériumos betegségek

[szerkesztés]

Gombás betegségek

[szerkesztés]

Gyomnövényei

[szerkesztés]
Erős sövényszulák fertőzés kukoricatáblán
Kakaslábfűvel erősen fertőzött kukoricatábla

A kukoricavetések gyomosodási viszonyaira Magyarország tekintetében kiváló képet adnak az Országos Szántóföldi Gyomfelvételezések. A gyomfelvételezések alkalmával az őszi búza gyomnövényei mellett a kukorica nyáreleji és nyárutói gyomviszonyainak értékelése zajlik. Általánosan elmondható, hogy a kukorica életmódjához illeszkedően legnagyobb túlsúlyban a nyárutói egyéves (T4) gyomnövények jelennek meg a kukoricaföldeken. Figyelemreméltó az ürömlevelű parlagfű (Ambrosia artemisiifolia) terjedése, mely faj 50 év alatt a 18. helyről az 1. helyre küzdötte föl magát a nyárutói gyomnövények borítottságát tekintve.

A kukorica nyáreleji gyomnövényei fontossági sorrendben
Helyezés
(2007-08)		 Név Tudományos név Helyezés
(1996-97)		 Helyezés
(1987-88)		 Helyezés
(1969-71)		 Helyezés
(1947-53)
1.Közönséges kakaslábfűEchinochloa crus-galli1.1.1.2.
2.Ürömlevelű parlagfűAmbrosia artemisiifolia3.4.10.15.
3.Fehér libatopChenopodium album4.3.2.4.
4.Szőrös disznóparéjAmaranthus retroflexus2.2.3.11.
5.Fakó muharSetaria pumila16.7.6.7.
6.Mezei aszatCirsium arvense5.9.7.5.
7.Termesztett kölesPanicum miliaceum12.17.247.23.
8.Csattanó maszlagDatura stramonium7.13.33.74.
9.Karcsú disznóparéjAmaranthus chlorostachys8.10.21.109.
10.Apró szulákConvolvulus arvensis6.5.4.1.
11.FenyércirokSorghum halepense10.19.90.-
12.TarackbúzaElymus repens9.12.9.12.
13.NapraforgóHelianthus annuus17.21.99.-
14.?
15.?
16.SelyemmályvaAbutilon theophrasti22.46.-118.
17.Zöld muharSetaria viridis23.25.14.3.
18.Pirók ujjasmuharDigitaria sanguinalis26.14.31.29.
19.CsillagpázsitCynodon dactylon29.32.29.16.
20.Pokolvar libatopChenopodium hybridum21.26.38.84.

Ökológiai és környezet-egészségügyi vonatkozások

[szerkesztés]

A termesztett kukorica gyökereit pusztító kukoricabogár elleni védekezés egyik útja a Monsanto által nemesített YieldGard (MON 863) nevű hibrid, amely növény maga termeli a kártevője elleni Cry3Bb1 nevű vegyületet. Ezt az eljárást két kritika éri: a kukoricabogarak egyes vélemények szerint egy idő után ellenállóakká válnak a méreggel szemben, másrészt ez a növényfajta sokkal több mérget juttat a környezetébe, mint a permetezéssel védett kukorica.[13][14][15] A Monsanto NK603 nevű hibridjével kapcsolatban az a kritika fogalmazódott meg, hogy egy kísérletben az ezt fogyasztó patkányok között gyakoribbá vált a rák előfordulása.[16] Minden monokultúrában termesztett növény fokozottan kitett a fertőzéseknek, így csak intenzíven, sok energia és növényvédő szer bevitelével védhető. Ennek alternatívája lehet a haszonnövényekből, természeteshez közeli növénytársulásokat kialakító permakultúra.

Szakkönyvek a kukoricáról

[szerkesztés]
  • Berzsenyi-Janosits László - Gonda Béla - Nádudvari Sándor - Virágh István. A kukorica termesztése. Budapest: Mezőgazdasági Kiadó (1956) 
  • A. Sz. Sevcsenko. A kukorica – A kukoricatermesztés nemzetközi tapasztalataiból. Budapest: Mezőgazdasági Könyv- és Folyóiratkiadó Vállalat (1960) 
  • Sz. Sz. Andrejenko - F. M. Kuperman. A kukorica élettana – A fejlődés, növekedés, fotoszintézis, ásványos táplálkozás és vízgazdálkodás élettanának vázlata. Budapest: Mezőgazdasági Kiadó (1961) 
  • Daniel Lajos. A csemege- és a pattogatni való kukorica termesztése. Budapest: Mezőgazdasági Kiadó (1978). ISBN 9632303881 
  • Menyhért Zoltán (szerk.). Kukoricáról a termelőknek. Budapest: Mezőgazdasági Könyvkiadó Vállalat (1979). ISBN 963-230-403-9 
  • Dr. Bánházi Gyula (szerk.). A kukorica betakarítása és feldolgozása. Budapest: Mezőgazdasági Kiadó (1981). ISBN 9632310748 
  • Dr. Józsa László. Kukoricatermesztés szilázsnak. Budapest: Mezőgazdasági Kiadó (1981). ISBN 963-231-083-7 
  • Dr. Duduk Vendel - Dr. Dósa Jenő. A nagy víztartalmú kukorica energiatakarékos tárolása. Budapest: Mezőgazdasági Kiadó (1984) 
  • Dr. Menyhért Zoltán- Lakatos Csaba - Dr. Ángyán József (szerk.). Agroökológiai hatások a kukoricatermesztésben – Az agroökológiai körzetek és a területi fejlesztés. Gödöllő-Szekszárd: GATE-KSZE (1987). ISBN 963-222-014-5 
  • Dr. Győri Zoltán - Győriné Dr. Mile Irma. A kukorica minősége és feldolgozása. Budapest: Szaktudás Kiadó Ház (2002). ISBN 963-9422-38-X 
  • Nagy János. Kukoricatermesztés – Élelmiszer - bioenergia - takarmány. Budapest: Akadémiai Kiadó (2007). ISBN 9789630583299 
  • Győri Zoltán - Győriné Mile Irma. A búza és kukorica minősége és feldolgozása. Budapest: Szaktudás Kiadó Ház (2011). ISBN 9789639935730 

Érdekesség

[szerkesztés]

A horvát 1 lipáson és az 1983-as 5 forintos emlékvereten is egy kukoricacső képe látható.

A kultúrában

[szerkesztés]

Megjegyzések

[szerkesztés]
  1. ↑ Kép az egynyári teozintéről a conabio.gob.mx (Mexikó) honlapján

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ Bill Laws 2012: Ötven növény, amely megváltoztatta a történelmet. Budapest, 215; Ennek ellenére a Pallas Nagy Lexikona a mezőgazdasági szócikkben Bertrandon de la Broquière 1433-as útleírásában olyan kenyeret feltételez, mely kukoricalisztből készült volna ("Azon nézettel szemben, mintha a tengeri csak Amerika felfedezése után került volna hazánkba, felhozható, hogy Broquière 1433 körül a Szeged és Becskerek közötti tájékon oly kenyeret ir le, melyből evett, mely valószínűleg kukoricalisztből készült.").
  2. ↑ A zsámbéki kukoricalabirintus. [2007. november 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. november 11.)
  3. ↑ Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár
  4. ↑ Málé szócikk. In Tótfalusi István: Magyar etimológiai nagyszótár. Budapest: Arcanum Adatbázis. [2001]. = Arcanum DVD Könyvtár, 2. ISBN 9639374121
  5. ↑ Murádin László: Nyelvföldrajzi adatok a kukorica szókincséhez. Nyelv- és Irodalomtudományi közlemények, XXXII. évf. 1. sz. (1988)
  6. ↑ Dr. Kós Károly: Népi földművelés a Mezőségben. adatbank.ro. Erdélyi magyar adatbank (Hozzáférés: 2015. január 11.)
  7. ↑ Málé. In Erdélyi magyar szótörténeti tár. Gyűjt. és szerk. Szabó T. Attila. Budapest: Akadémiai; Bukarest: Kriterion. 1975–.
  8. ↑ Turcsányi Gábor, Turcsányiné dr. Siller Irén: Növénytan 33. A termőlevelek. 2005; HIK elérve: 2008-05-01. Archiválva 2008. március 27-i dátummal a Wayback Machine-ben
  9. ↑ Bill Laws 2012: Ötven növény, amely megváltoztatta a történelmet. Budapest, 215.
  10. ↑ Karl, J.R. (2013. május 1.). „The maximum leaf quantity of the maize subspecies”. The Maize Genetics Cooperation Newsletter 86, 3. o. [2016. március 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. ISSN 1090-4573. (Hozzáférés: 2015. szeptember 23.)
  11. ↑ A természet füvészkertje. Reader's Digest. ISBN 963 956 201 7
  12. ↑ http://www.fao.org/faostat/en/#data/QC%7Cpublisher=United Nations, Food and Agriculture Organization, Statistics Division (FAOSTAT)
  13. ↑ GM rezisztens kukoricabogarak Greenfo 2012. szeptember 15.
  14. ↑ Ellenállnak a kukoricabogarak a gm kukoricának INDEX 2012.szeptember 14.
  15. ↑ A MON 863-ról szóló dokumentumok Darvas Béla ökotoxikológus honlapján
  16. ↑ Long term toxicity of a Roundup herbicide and a Roundup-tolerant genetically modified maize Archiválva 2012. szeptember 20-i dátummal a Wayback Machine-ben angol nyelvű dokumentum

Források

[szerkesztés]
  • George W. Beadle (1980). „The Ancestry of Corn”. Scientific American (1). 
  • Paul C. Mangelsdorf (1950). „The Mystery of Corn”. Scientific American (7). 
  • Paul C. Mangelsdorf (1986). „A kukorica eredete”. Scientific American (magyar kiadás) (10), 60-67. o. 

További információk

[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Kukorica_(növényfaj)&oldid=28569206”