Pigmeusok

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
pigmeusok
Pigmeus férfi Kamerunban
Pigmeus férfi Kamerunban
Teljes lélekszám
250–600 ezer fő[1]
Régiók
Közép-Afrika
A Wikimédia Commons tartalmaz pigmeusok témájú médiaállományokat.
A pigmeus csoportok Közép-Afrika területén
Őserdei pigmeusok és egy európai felfedező a Kongó-medencében a 20. század elején

A pigmeusok különösen alacsony termetű emberek. Elsősorban Közép-Afrika őserdeiben: Ruanda, Burundi, Tanzánia, Uganda, a Demokratikus Kongói Köztársaság, a Közép-afrikai Köztársaság, Kamerun, Egyenlítői-Guinea, Gabon, a Kongói Köztársaság, Angola és Etiópia területén élnek.[2] Soha nem alkottak egységet, és mindig különböző törzsekhez tartoztak. A környezetükben élőkhöz képest a számuk elenyésző, becslések szerint 250–600 ezer pigmeus él a kongói esőerdők peremén.[1]

Jellemzőik és csoportjaik[szerkesztés]

  • A „klasszikus pigmeusok” (a mbuti, efe, cva és akka törzs) a Föld legkisebb termetű népcsoportjait alkotják. A mbuti és az efe törzs az Ituri-esőerdő, a cva a Kivu-tó környékén, az akka a Közép-afrikai Köztársaság délkeleti és a Kongói Köztársaság északi részén él. Az átlagos testalkatukat 142,5 cm-nek határozták meg, csak nagyon kevesen haladják meg a 150 cm-t. A testi jellegeik között alig található klasszikus afrikai elem. A bőrük a negridekénél világosabb, azoktól a testarányaikban, az arcuk jellegével is különböznek. A földműves élethez nehezen tudnak alkalmazkodni.
  • A Gabonban, Kamerunban és a Kongói Köztársaságban élő (binga, mbenga) pigmeusok átlagos termete 150 cm feletti. Az elterjedési területük elér az atlanti-óceáni partokig.
  • A pigmeusok és a négerek közötti keveredés olyan csoportot eredményezett, amely közelebb került negridekhez, mint a pigmeusokhoz. Az akkákkal rokonságban álló baka törzs félnomád, és egyre inkább letelepedett életmódot folytat.
  • A Burundi és Ruanda területén élő (geszera, zigaba) pigmeusok egy része sok negrid elemet visel. Közülük sokan letelepedett életmódot folytatnak, és az 1980-as években az edénykészítés volt a jellemző foglalkozásuk.
  • A jelli pigmeusok a Kongó-medence északi részén élnek. Kizárólag vadásznak és gyűjtögetnek. Mérgezett hegyű nyílvesszőket használnak.
  • A Kongó-medence középső részén szétszórva élő twa (cva) csoportok szintén sok negrid elemet viselnek, és bantu nyelveken beszélnek.

A pigmeusoknak valaha saját nyelvük volt. Ma viszont a legtöbb csoportjuk a közelben élők (bantu, keleti-negrid stb.) nyelvét beszéli. Általában 20–100 fős csoportokban élnek, részben vadászó-gyűjtögető életmódon. Ügyesen közlekednek az őserdőben, hallásuk, szaglásuk kitűnő, ugyanakkor a szomszédos területek földműveseivel is kereskednek a termesztett mezőgazdasági termékek és egyes tárgyak beszerzése céljából. A binga (mbenga) és mbuti pigmeusok között a nők gyakran halásznak. Sok pigmeus csoport – az erdőirtások következményeként – már letelepedett életmódot folytat.

Délnyugat-Etiópiában, az Omo medencéjében is élnek törpe növésű emberek. Ők a legkeletibb tágabb értelemben vett pigmeusok.

Egyes afrikai etnikai térképeken sok pigmeus csoportot tüntettek fel. Ezek keveredtek a helyi földművelő lakossággal, ezért embertani értelemben már nem számíthatók a pigmeusok közé. Ilyen csoportok például a Sangha és az Ubangi folyó mellett, illetve Ruandában élnek.

Történetük[szerkesztés]

Eredetüket nem ismerjük, mert a lakóterületükről kevés eszköz- és emberlelet származik.

A régebbi elterjedési területük a mainál lényegesen nagyobb volt. A kutatók szerint az elterjedésük északi határa az akkori trópusi őserdő határának felelt meg. Ez az ókorban az északi szélesség 15°-ánál volt.

Az ókori egyiptomi fáraók expedíciókat indítottak az erdők országába pigmeusok elfogására, hogy azok az „isteni törpe táncosok” az udvaraikban táncoljanak. Az egyiptomiak már az i. e. 3. évezredben ismerték a pigmeusokat, akik valószínűleg mbutik lehettek.

Az ókori görögök Egyiptomon keresztül ismerték meg a pigmeusokat. Hérodotosz a Felső-Nílus vidékére tette a hazájukat. Arisztotelész megemlíti, hogy ott, ahol a Nílus ered, pigmeusok élnek, és hozzáteszi, hogy mindez nem mítosz, hanem valóságos népről van szó, amelynek a tagjai igen kis emberek.

Több olyan római mozaik ismert – mint pl. a mai Assisi környékén levő Cannarából előkerült Urbium Hortense –, amin egy pigmeus hatalmas vízilóval vagy krokodillal harcol.

1664-ben Isaac Vossius Párizsban kiadott egy könyvet, amelyben a bakkebakke népről, a „törpékről” ír, akik az erdőben élnek, és elefántokra vadásznak. A portugálok a 16. században találkoztak velük, de akkor még legendaként adtak róluk tudósításokat.

A 19. században először G. Schweinfurth, F. Mianini és Henry Morton Stanley adtak hírt a pigmeusokról mint valóságos kis emberekről. 1864-ben P. du Chaillu leírta az Egyenlítő menti pigmeusokat, majd amikor az akkákkal találkozott, sikerült azokat a 17. században bakkebakke néven leírtakkal azonosítania.

A 20. század eleji kutatások munkáját sokszor nehezítette, hogy az európaiak korábban gyakran hurcolták el őket szolgáknak, ezért amikor a kutatók megjelentek, a pigmeusok azonnal elrejtőztek az őserdőben. Igen félénknek mutatkoztak az idegenekkel szemben, de később kiderült, hogy végtelenül jóindulatúak és készségesek.

Jegyzetek[szerkesztés]

Fordítás[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Pygmée című francia Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként. Ez a szócikk részben vagy egészben a Congo Pygmies című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források[szerkesztés]

  • Sebes Tibor: Afrika, 1973.
  • Kiszely István: A föld népei, 1986.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]