Nép

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

A nép nagyobb emberi közösség, amit a közös eredet tudata, a közös nyelv és hagyományok fűznek össze.[1][2] A nép a nemzettel és az etnikummal rokon, de egyikkel sem azonos fogalom. Az ENSZ Alapokmánya rögzíti a népek önrendelkezési jogát.

A nemzetnek a néptől megkülönböztető legfontosabb tulajdonsága a politikai szervezettség. Az etnikumtól pedig a népet főleg a jelentős létszám különbözteti meg, etnikum lehet egész kis embercsoport is.

A nép szó emellett más, politikai összefüggésben jelentheti az anyagi termelésben részt vevő emberek, osztályok és rétegek összességét, eredetileg a parasztságot, eltérően az arisztokráciától, uralkodó osztálytól vagy az „elittől(wd).[1][2]

A nép szó továbbá jelentheti egyszerűen emberek egy nagyobb csoportját is, például tüntető tömeget, vagy egy helység lakosságát.[1][2]

A fogalom története[szerkesztés]

A nép politikai fogalma az ókori Rómából származik, és a Római Birodalom egész története során alkalmazott S. P. Q. R., Senatus Populusque Romanus, azaz a szenátus és a római nép kifejezés is tartalmazza. Az ókori görögök hasonló tartalmú fogalma a démosz.

A középkorban a nép fogalma leginkább az emberek csoportjára, valamint a parasztságra vonatkozott. A felvilágosodás idején jelent meg a népszuverenitás eszméje. A francia forradalom idejétől a nép fogalmát a politikai baloldal helyezte előtérbe a hatalmon lévőkkel szemben.

A marxizmus a nép fogalma alatt a kizsákmányolt osztályokat, a munkásosztályt és a parasztságot értette. A nép a történelem igazi szubjektuma: tevékenysége viszi előre a társadalom fejlődését.[3]

A szocializmus idején egyre gyakrabban hivatkoztak a népre, a Szovjetunióban és a kelet-európai szocialista országokban ez mindennapossá vált, és elméletileg a proletárdiktatúrát is a nép uralmának tartották. A demokrácia helyett a „népi demokrácia”, kifejezés vált használatossá, ami tulajdonképpen pleonazmus, mivel a görög eredetű demokrácia szó önmagában is a nép uralmát jelenti, a gyakorlatban pedig ez az államforma a demokrácia nagyfokú korlátozását jelentette. Hasonlóképpen a köztársaság helyébe a „népköztársaság” lépett.

José Ortega y Gasset spanyol egzisztecialista filozófus munkásságában a nép destruktív principiumként jelenik meg, szerinte a nép fellépése a politikában társadalmi kataklizmákhoz vezet.[3]

A polgári szociológusok és filozófusok nagy része szerint viszont a néptömegek csak arra képesek, hogy vakon kövessék vezetőiket. Az elterjedt elit(wd)-elméletek szerint az emeberek csoportjai mindig két részre oszlanak: az elitre és a népre (Vilfredo Pareto, Othmar Spann, Oswald Spengler), de Léon Blum francia szocialista politikus is azona véleményen volt, hogy a nép hatalma egyenlő az inkompetencia hatalmával. Más 20. századi filozófusok ezzel ellentétben azt vallják, hogy a korszakuk a tömegek évszázada, és a nép fékezhetetlen aktivitásáról írnak.[3]

Magyarországon a rendszerváltás és különösen a Nemzeti Együttműködés Rendszerének kikiáltása után a nép szó fogalma, használata a közéletben háttérbe szorult és helyébe mindenhol a nemzetre való hivatkozás került, mint ami magába foglalja a társadalom felső rétegeit is.

A népre való hivatkozás sajátosan álságos, manipulatív módszere a demagógia valamint a populizmus is.

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  • Akadkislex: Akadémiai kislexikon. Budapest: Akadémiai. 1990. ISBN 963 05 5279 5  
  • Filozófiai kislex: Filozófiai kislexikon. Budapest: Kossuth. 1973.  
  • Magyar Larousse: Magyar Larousse. Budapest: Akadémiai. 1991. ISBN 963 05 5856 4