Elefántcsontpart világörökségi helyszínei

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Elefántcsontpart területéről eddig négy helyszín került fel a Világörökségi Listára, valamint három további helyszín a javaslati listán várakozik a felvételre.

A Világörökségi Listára kiemelkedő jelentőségű és egyetemes értéket képviselő kulturális és természeti helyszínek kerülhetnek fel, amelyek nemcsak az adott ország, hanem az egész emberiség számára egyedi jelentőséggel bírnak. A világ kulturális és természeti örökségének védelméről szóló Világörökségi Egyezményt az UNESCO dolgozta ki és a szerződő államok 1972. november 16-án fogadták el. Az aláíró államok aktív részvételre kötelezik magukat legfontosabb természeti kincseik és műemlékeik megőrzésében. A helyszínek először a javaslati listára kerülnek fel, majd az UNESCO Világörökség Bizottsága évente egyszer dönt arról, hogy ezek közül melyik helyszín kerül fel a Világörökségi Listára. A nemzetközi szerződést 2014 augusztusáig 191 ország képviselői írták alá, köztük a Elefántcsontpart küldöttei 1981-ben.

Az UNESCO egy úgynevezett Veszélyeztetett világörökségi helyszínek listáján tarja nyilván azokat a helyeket, amelyeket megsemmisülés vagy rombolás veszélye fenyeget. A Nimba-hegy Természeti Rezervátum és a Comoé Nemzeti Park felkerült erre a listára.

Elefántcsontpart világörökségi helyszínei
Név Kép Leírás Típus Év
Nimba-hegy Természeti Rezervátum Mont Nimba landscape.jpg Az Elefántcsontpart és Guinea határán fekvő, a környező szavannák fölé magasodó Richard-Molard-hegy a két ország legmagasabb pontja és a 180 négyzetkilométeres rezervátum központja. A terület földrajzilag egyedülálló és mintegy kétszáznegyven endemikus fajnak ad otthont. A rezervátumot csaknem teljesen érintetlen erdő borítja, az alacsonyabb lejtőkön lombhullató fák találhatók, ezer méternél magasabban hegyvidéki erdők, míg a csúcs közelében hegyi szavanna terül el. A rezervátumban él a fokozottan veszélyeztetett Mount Nimba-varangy, az elevenszülő varangy, valamint csimpánzok, elefántok, bivalyok, antilopok, oroszlánok, hiénák és cerkófok. Az alacsonyabb területeket lápvidék borítja, ez keselyűk, kígyók, kétéltűek menedéke. A rezervátum élővilágát vasércbányászat fenyegeti, ezen kívül nagy kárt okoznak az elefántcsontparti menekültek is akik orvvadászattal foglalkoznak. Ennek következtében a rezervátum felkerült az UNESCO Vörös Listájára, amelyen a veszélyeztetett világörökségi helyszíneket tartják nyilván. természeti 1981
Tai Nemzeti Park A libériai határ közelében fekvő 3300 négyzetkilométer kiterjedésű nemzeti parkban található annak a hatalmas kiterjedésű őserdőnek az egyik utolsó darabja amely valamikor Ghána, Elefántcsontpart, Sierra Leone és Libéria legnagyobb részét borította. Ez Nyugat-Afrika legnagyobb összefüggő erdőterülete. Az őserdő lombtakarója szinte nem engedi át a fényt, vastag törzsű liános fái elérhetik az 50 méteres magasságot is. Az aljnövényzet alapján az erdő több részre osztható, északon és délkeleten kevesebb, míg délnyugaton a több tápanyagot tartalmaz a talaj. A terület dél felé kissé emelkedik és itt található a nemzeti park legcsapadékosabb és legtermékenyebb része. Az erdőben körülbelül 1300 növényfaj él, köztük páfrányok és tartógyökeres mangrovék is. Ezen kívül olyan kihaltnak hitt növényeket is azonosítottak, mint például az óriáskontyvirágok nemzetségének egyik tagja az Amorphophallus staudtii. A park állatvilága változatos, elefántok, törpe vízilovak, párducok, Antilopok, majmok (köztük csimpánzok) élnek itt. A madárfajok száma is jelentős, és a trópusi esőerdő számos olyan hüllőfajnak is otthont ad mint a karimás kaméleon és a zöld bozóti vipera. természeti 1982
Comoé Nemzeti Park NationalparkComoe3.jpg A Comoé Nemzeti park Nyugat-Afrika legnagyobb védett övezete. Ez Elefántcsontpart legnagyobb és legváltozatosabb állatvilágával rendelkező rezervátuma, az erdő és a szavanna közötti átmenet egyik példája. Az ország északkeleti részén található és elég nagy kiterjedésű ahhoz, hogy az itt élő fajok ökológiai integritását biztosítsa. A 11 500 négyzetkilométeres nemzeti park a Comoé és a Volta folyók közötti területen fekszik, tengerszint feletti átlagos magassága néhány száz méter. A Comoé folyó körülbelül 230 kilométer hosszan halad át a rezervátumon, ennek köszönhetően a parknak olyan a növényzete, ami jellemzően csak sokkal délebbre, csapadékosabb vidéken fordulna elő. A folyó a száraz évszakban sem szárad ki. Az itteni élőhelyek változatosak, van köztük cserjés szavanna, trópusi esőerdő és galériaerdő is. Ennek köszönhetően a parkban többek között vízilovak, krokodilok, kafferbivalyok, varacskos disznók élnek. A déli, erdővel borított terület jellemző állatai az elefántok, valamint ragadozók, oroszlánok, párducok és hiénák. A rezervátum ezen kívül majmoknak és számos madárfajnak is otthont ad. A terület vadállományát orvvadászok fenyegetik, és komoly problémát okoz a haszonállatok legeltetése miatti élettér-csökkenés is, ezért a park felkerült a veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára. természeti 1983
Grand Bassam történelmi városa Grand Bassam Cote d'Ivoire.jpg Grand-Bassam volt Elefántcsontpart első gyarmati fővárosa, legfontosabb kikötője, kereskedelmi és közigazgatási központja. A világörökségi helyszín két részből áll, a történelmi városrészből, ami 19. század végén és a 20. század elején épült és N’zima halászfaluból. A várostervezés során külön negyedeket alakítottak ki kereskedelmi és adminisztrációs célokra, valamint a helyi lakosok és az európaiak lakóépületei számára. A tervezéskor növényzet is fontos szerepet játszott a település arculatának kialakításában. Az építkezések során igyekeztek az adott kor higiéniai követelményeinek megfelelni és alkalmazkodni a helyi klimatikus viszonyokhoz. Az épületek a városban a gyarmatosítók építészeti stílusát és módszereit tükrözik, a halászfaluban viszont a helyi bennszülött kultúra továbbélésének bizonyítékai. A Guineai-öböl mellett virágzó francia kereskedelmi központba az 1880-as és az 1950-es évek között Európából, a Közel-Keletről és Afrika többi részéről származó bevándorlók érkeztek. A városközpont épületeinek jelentős része jó állapotban maradt meg, néhányat azonban, főleg a középületeket már restaurálni kellett. kulturális 2012

Elhelyezkedésük[szerkesztés]


Források[szerkesztés]