Az Indus alsó folyásánál fekvő, az i. e. 3. évezredben épült Mohendzsódáró az Indus-völgyi civilizáció központja volt. A lelőhelyre csak későn, 1922-ben bukkantak rá, az eddig feltárt terület nagysága eléri a 2,5 négyzetkilométert. A hatalmas kiterjedésű város az indiai szubkontinens legősibb és legjobb állapotban megőrzött romvárosa és a világ egyik legrégebbi fejlett társadalmának tanúja. A magaslaton fekvő fellegvár, a sánc és az alacsonyabban fekvő szabályosan megtervezett város lakosságát harmincötezer főre becsülik. A település a korai várostervezés egyik legfontosabb példája és jelentős hatást gyakorolt az indiai félsziget későbbi városainak kialakulására. Lakói cserekereskedelmet folytattak többek között az Ókori Egyiptommal és a mezopotámiai térséggel. Az ásatások során kiderült, hogy a településen nem alakultak ki jelentős vagyoni különbségek, nem épültek fényűző paloták, vagy uralkodói rezidenciák. Helyettük téglából készült lakóházakat és nagyméretű középületeket emeltek. Ezek közül a legfontosabbak a „Nagy Fürdő” és a „Magtár” a nyugati alsóváros területén.
Az Észak-Pakisztánban fekvő Takszila, a Gandhárai Birodalom egykori fővárosa a Kínát a nyugati világgal összekötő selyemút egyik ága mentén épült. Romjai három település maradványait foglalják magukba, Szaraikala sírdombjait, Szirkap falait, és Szirszuk város romjait. A feltárt épületrészek az i. e. 5. és az i. sz. 2. század közé datálhatók és kiválóan érzékeltetik hogyan fejlődött egy település az Indus völgyében. Szirkap a gréko-baktriai korszakból származik, Szirszukot pedig a kusánok uralkodója, Kadphiszész alapította az i. sz. 1. században. A hagyomány szerint a Nagy Asóka a Maujra-dinasztia nagy hatalmú uralkodója, aki egy időben Takszila kormányzója volt itt tért át a buddhizmusra. A település fejlődésére Perzsia, Görögország és Közép-Ázsia is nagy hatást gyakorolt. Az. i. e. 3. századtól az i. sz. 2. századig a buddhista műveltség egyik jelentős kulturális központja volt. A gandhárai művészetre jellemző stílusjegyek a buddhizmus, valamint a görög és az észak-indiai kultúra kölcsönös egymásra hatásának következtében alakultak ki.
Az Észak-Pakisztánhoz tartozó Szvat-völgyben található világörökségi helyszín két részből áll és a Takht-i-Bahi kolostor, valamint a közelében fekvő kisebb erőd, Sahr-i-Bahlol romjait foglalja magába. A kolostor a gandhárai korszak egyik jelentős központja volt, ami az i. sz. 1. és 4. század között élte virágkorát. Az ásatások során kiderült, hogy a helyén már az i. e. 1. században is volt egy település, de a hely csak később indult fejlődésnek amikor a térségben a buddhizmus lett az uralkodó vallás. A ma is látható legrégebbi épületelemek a 7. századból származnak. A kolostor épületegyüttese négy részből állt össze, a Sztúpák udvara, ahol falfülkékben Buddha-szobrokat helyeztek el, a kolostoregyüttes korai része egy udvarral és körben kialakított cellákkal, ahol a szerzetesek éltek, a templom, udvarának közepén egy központi sztúpával és a tantrikus kolostoregyüttes egy nyitott udvarral és sötét cellákkal. Az erőd romjai körülbelül ugyanarra a korra datálhatók, mint a kolostor maradványai.
A városközponttól északnyugatra fekvő erőd története a 11. századnál is korábbra nyúlik vissza. Miután a 13. és a 15. század között többször is lerombolták Nagy Akbarmogul uralkodó trónra lépése után kibővítették és jelentősen átalakították és a császár hatalmának egyik jelképévé változtatták. Az erőd területén belül két évszázadon keresztül folyt az építkezés, a napjainkban látható huszonegy megóvott műemlék tekinthető a mogul építőművészeti formák egyik leggazdagabb gyűjteményének. Közülük a legfontosabb az 1631 és 1632 között épített királyi palota az üvegmozaikokkal és féldrágakövekkel díszített Shish Mahal. A Shalimar-kertek a mogul kertépítészet csúcspontjai. A tizenhat hektáron elterülő kerteket 1641-ben kezdték el kialakítani három teraszon. A területen loggiákat építettek, vízeséseket alakítottak ki, dísztavakat ástak és számos fafélét telepítettek. A helyszín 2000-ben felkerült a veszélyeztetett helyszínek listájára mert egy útépítés során az öntözőrendszer és a kertet körülvevő falak egy részét lerombolták.
Thatta három dinasztia fővárosa volt. Ekkor a mai Szind tartomány politikailag és gazdaságilag is jelentős önálló területnek számított, majd a 16. század végén a Mogul Birodalom része lett. A térség a 14. századtól egészen a 18. századig fejlődött. Iszlám műemlékeire a különféle stílusok összeolvadása jellemző. A romváros egy völgyben terül el, a mellette álló Makli-domb szélén pedig a 15 négyzetkilométeren elterülő nekropolisz maradványai állnak. A kiterjedt romterület pontos képet a tartomány történelméről és kultúrájáról. Legfontosabb épülete a Sáh Dzsahán parancsára 1644-ben elkezdett, kilencvenhárom kupolával díszített Nagymecset, amelynek belsejét türkizkék kerámiamozaikokkal díszítették. A domb északi részén állnak a Szamma-dinasztia uralkodóinak emelt mauzóleumok, közülük a 15. század végén uralkodó Nizámuddin szultán gazdagon díszített síremléke a szindi építészet egyik remeke. Figyelemre méltó még Mirza Dzsán Baba sárga mészkőből épített síremléke a 16. század második feléből, amit gazdag arabeszk- és indamotívum-díszítéssel láttak el.
Az Észak-Pakisztánban fekvő Rohtasz-erődöt Sér Sáh Szúri utasítására kezdték el építeni 1541-ben a Pandzsáb tartománybeli Kahán folyó mellett álló domb tetejére. Az erőd a közép- és dél-ázsiai muszlim katonai építészet egyik legfontosabb alkotása. A stratégiailag kulcsfontosságú helyen álló épületegyüttes soha nem állt komolyabb ostrom alatt így jó állapotban maradt meg. Később a mogul uralkodók fennhatósága alá került. Legfontosabb része egy négy kilométer hosszú falrendszer, amelynek egyes részei tíz méter magasak vastagságuk pedig eléri a tizenkét és fél métert. A falak és a bástyák gyakorlatilag változatlan formában maradtak fenn. A falrendszert bástyákkal és kapukkal tagolták, a tizenkét bejárat közül a Szohail- és a Kabuli-kapu mérete és díszítése miatt kiemelkedik a többi közül. A külső erődfalak mögé egy palotaegyüttest, valamint katonai és polgári célú épületeket emeltek.
.jpg)
.jpg)
