V. Károly német-római császár

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Habsburg Károly
Carlos I Y V.jpg

Német-római császár
V. Károly
Uralkodási ideje
1530. február 24.1556. augusztus 26.
Koronázása Bologna
1530. február 24.
Elődje I. Miksa
Utódja I. Ferdinánd
Spanyolország királya
I. Károly
Uralkodási ideje
1516. január 23.1556. január 16.
Utódja II. Fülöp
Életrajzi adatok
Uralkodóház Habsburg
Született 1500. február 24.
Gent
Elhunyt 1558. szeptember 21. (58 évesen)
Yuste
Nyughelye El Escorial
Édesapja Habsburg Fülöp
Édesanyja Kasztíliai Johanna
Házastársa Avis Izabella
Gyermekei többek között:
Fülöp (1527)
Mária (1528)
Johanna (1535)
Vallás római katolikus
Habsburg Károly aláírása
Habsburg Károly aláírása
Habsburg Károly címere
Habsburg Károly címere
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Habsburg Károly témájú médiaállományokat.

Habsburg Károly (Gent, 1500. február 24. – Yuste, 1558. szeptember 21.), a Habsburg-házból származó osztrák főherceg és kasztíliai királyi herceg, Szép Fülöp kasztíliai király és II. („Őrült”) Johanna kasztíliai királynő legidősebb fia, 1506-tól Burgundia hercege és a Tizenhét Tartomány kormányzója, 1516-tól Spanyolország, Szicília, Nápoly és Jeruzsálem királya, 1519-től Ausztria uralkodó főhercege és német király, valamint 1530-tól Itália királya és a Német-római birodalom császára.

Uralkodása több tekintetből is korszakhatár a középkor és az újkor között, ugyanis ő volt az utolsó császár, akit a pápa koronázott meg, és ugyancsak ő volt az utolsó uralkodó, aki a német-római császári címét megpróbálta felhasználni az európai hegemónia megszerzéséhez. Uralkodása alatt zajlott a reformáció, a lovagság utolsó felkelése, a legnagyobb német parasztháború és a mohácsi csatát követő oszmán támadássorozat. Uralkodása alatt érte el a Habsburg Birodalom a legnagyobb kiterjedését, innen eredt a mondás, hogy „birodalmában sohasem nyugszik le a Nap.”

1500–1516[szerkesztés]

Szép Fülöp és Őrült Johanna fia volt. Anyai nagyszülei II. Ferdinánd aragóniai király és I. Izabella kasztíliai királynő voltak, akiknek a házassága egyesítette első ízben Spanyolországot, és akik kiűzték a mórokat és a zsidókat Spanyolországból. Apai nagyszülei I. Miksa német-római császár és Burgundi Mária voltak. Nagynénje volt Aragóniai Katalin, VIII. Henrik angol király első felesége.

A flamand Gent városban született. 1517-ig nagynénje, Margit főhercegnő nevelte Mechelenben. A burgundi udvar lovagi kultúrájában nőtt föl, fiatalkorában a németalföldi kultúra volt rá hatással. Anyanyelve a francia és a flamand volt, később megtanult spanyolul és valamennyire németül is. Fiatalkorában többször ellátogatott Párizsba, amely akkor Nyugat-Európa legnagyobb városa volt. Fiatalkorában Wilhelm von Croy és Adriaan Dedel Utrecht püspöke volt a nevelője, aki elkísérte őt Spanyolországba is, majd Károly itáliai háborúi idején pápává is választatta, VI. Adorján néven. 1515-ben Károly nagykorú lett, így átvette Burgundia kormányzását.

1516–1529[szerkesztés]

Nagyapja 1516-os halála után Károlyra szállt a kasztíliai és aragóniai trón, amihez ekkoriban már a Nápolyi Királyság is hozzátartozott. Miután a noyoni egyezményben Károly elismertette Ferenc királlyal Burgundia és Nápoly hovatartozását, hazatért örökségét átvenni. A spanyolul nem tudó ifjú királyt ellenségesen fogadták a spanyol rendek, és ezen a helyzeten csak rontott, hogy flamand tanácsadók vették körül, köztük nevelője és atyai jóbarátja, Guillaume de Croÿ gróf. Kasztíliában csak anyja társuralkodójaként fogadták el, annak haláláig, 1555-ig, mert a hivatalos verzió szerint Johanna mentális betegségben szenvedett, és képtelen volt az önálló uralkodásra, ezért Tordesillasban a világtól elzárva tartották. Aragóniában azzal a feltétellel ismerték el királynak, hogy elfogadja az aragón törvényeket és szokásokat. Ezek közül a legfontosabb, hogy az aragón adókat nem használhatta fel külföldön. Ezért Károly ezek után főképp Kasztíliára támaszkodott. Noha Spanyolország lett a birodalmának a magja, soha nem asszimilálódott teljesen és különösen uralkodásának kezdetén idegennek tekintették. A cortes-szel (spanyol rendekkel) már 1517-ben összetűzésbe került, mikor azok követelték az adók csökkentését, és a flamand tanácsosok eltávolítását, amit Károly természetesen nem teljesített. Ezek után a gyűlés csak nagy nehézségek árán szavazta meg a pénzt 1519-ben a császárrá választása érdekében.

1519. január 12-én meghalt Károly nagyapja, I. (Habsburg) Miksa német-római császár, ezért császárválasztásra került sor. A német választófejedelmek drágán szabták meg voksuk árát. Károlynak szerény ellenfele akadt Bölcs Frigyes szász választófejedelem, II. Lajos magyar király és VIII. Henrik angol király, és egy veszélyes ellenfele, I. Ferenc francia király személyében. A hatalmas összeget végül Károlynak sikerült előteremtenie egyrészt spanyol pénzből, másrészt a Fuggerek és Welserek kölcsönéből. Azonban így is hatalmas engedményeket kellett tennie a német fejedelmeknek: kötelezte rá magát, hogy a rendek nélkül fontos döntést nem hoz, idegenekkel nem töltet be hivatalt a birodalomban, és birodalmi csapatokat a birodalom határain kívül nem vet be. A császári cím azonban nem érte meg Károlynak a befektetett pénzt: rögtön a nyakába zúdultak a kor égető problémái. Először a reformáció terjedése, aztán a birodalmi nemesek, majd a parasztság felkelése. 1521-ben ráadásul a franciákkal kiújult az itáliai háború.

Míg Németországban tartózkodott, 1520-ban Spanyolországban kitört a communeros felkelés, amelynek kiváltó oka a király – illetve távollétében helytartóinak – abszolutisztikus kormányzása. Eredetileg a városokból tört ki a lázadás – felgyújtották a királyi palotát Toledóban – később azonban a nemesség és a parasztság is a felkelők mellé állt. Amikor a lázadás fokozatosan össztársadalmi felkeléssé – a gazdagok elleni háborúvá – fajult, a nemesség átállt a király oldalára. 1521 tavaszán aztán Villalarnál a király csapatainak sikerült döntő győzelmet aratniuk a communerók felett. Ezzel egy időben folyt Spanyolországban a céhek felkelése, amelyet csak 1522-ben sikerült leverni.

Károly 1521 májusában a wormsi birodalmi gyűlésen (amelyen a magyar Werbőczy István is vendégként részt vett, és amelynek aktív résztvevője volt az erdélyi származású Maximilianus Transylvanus, a császár titkára) a katolikusok mellé állva birodalmi átokkal sújtotta Luther Mártont, majd ez után rögtön Itáliába vonult, hogy megkezdje I. Ferenc elleni első hadjáratát. Az első Habsburg–Valois itáliai háborúban a francia király célja az volt, hogy a már megszerzett Lombardiából dél felé vonulva megerősítse pozícióját Itáliában, majd Nápolyt megtámadva szétrobbantsa a „Habsburg-gyűrűt”. Károly célja Lombardia megszerzése volt, hogy ezzel kapcsolatot teremtsen az egymástól elszigetelt Habsburg birtokok között.

1522-ben Károly a Rodoszról elűzött johannitáknak ajándékozta Málta szigetét, amit 1530-ban foglaltak el.

Itáliából visszahajózott Spanyolországba, hogy ottani uralmát stabilizálja, és csak 7 évvel később, 1530-ban tért vissza a birodalomba. Eközben Németországban Franz von Sickingen vezetésével kitört a birodalmi nemesek felkelése, amit a tartományurak és a Sváb Szövetség 1523-ban levertek.

1524-ben újabb felkelés a német parasztháború robbant ki, amelyet a fejedelmek különböző engedmények után 1526-ban, óriási vérengzések árán[1] tudtak leverni.[2]

Károly ezalatt Spanyolországban egy sor intézmény felállításával (inkvizíció, pénzügyi tanács, államtanács) kiépítette az abszolutizmust. Közben lekötötte a franciák ellen vívott itáliai háború, amely ekkoriban sikerrel kecsegtetett. 1521-től a császári csapatok folyamatosan foglalták el a francia területeket Itáliában, először Genovát, majd Lombardiát. 1523-ban a pápa, Károly, Ferdinánd főherceg és VIII. Henrik részvételével megalakult a franciaellenes liga, 1524-re egész Észak-Itália spanyol kézre került. Habár az új pápa, VII. Kelemen – félve annak túlzott megerősödésétől – nem támogatta már Károlyt, a császári csapatok 1525 február 24-én – éppen V. Károly 24. születésnapján – Paviánál döntő győzelmet arattak, és még Ferenc királyt is fogságba ejtették. Őt ezután Madridba szállították, ahol szabadon bocsátása fejében Károllyal megkötötte a madridi békeszerződést, amelyben lemondott Burgundiáról, Lombardiáról és Nápolyról, valamint kötelezettséget vállalt az oszmánok elleni hadjáratban.

A Cognaci liga és a Sacco di Roma[szerkesztés]

I. Ferenc hazatérve kijelentette, hogy a békét kényszer alatt kötötte meg, és esze ágában sincs betartani. 1526-ban a pápát, az angolokat, Milánót, Firenzét és az oszmánokat is bevonva létrehozta a cognaci ligát a Habsburgok, és szövetségeseik ellen. 1526-ban így ismét kiújult a háború. Az újdonság immár az volt, hogy a legkeresztényibbnek mondott király (a francia király) és a pápa is az oszmánok szövetségeseiként léptek fel. A háborúban megmutatkozott, hogy a Habsburgok Itáliában egyértelműen előnyben vannak. A franciák ugyan betörtek Lombardiába, de tovább nem jutottak, szövetségeseik pedig folyamatosan elpártoltak mellőlük.

1527. május 6-án Károly hadai, akik nem kaptak zsoldot, betörtek Rómába, és azt hónapokon át fosztogatták, óriási rombolást végezve. Az esemény Sacco di Roma néven híresült el. A pápai testőrgárdát lemészárolták, maga VII. Kelemen pápa csak súlyos váltságdíj fizetésével válthatta meg életét. A császáriak fogságába került, ahonnan (őreit megvesztegetve) hat hónap után sikerült megszöknie. Ennek hatására VII. Kelemen, szakítva eddigi franciabarát politikájával, Károly mellé állt. Végül a végső fordulatot 1528-ban Andrea Doria genovai admirális átállása jelentette Károly pártjára. Ferenc király hadai lassan kiszorultak Itáliából, így ismét vereséget szenvedett. 1529-ben megkötötték a cambrai-i békét (a „hölgyek békéjét”), amelyben Ferenc ismét lemondott itáliai, burgundiai, flandriai birtokairól, és 2 millió arany váltságdíj fejében hazaengedték fiait Madridból. 1530. február 24-én a „megbékített” VII. Kelemen pápa Bolognában császárrá koronázta Károlyt.

1526–1539 között[szerkesztés]

A Habsburg birodalom számára 1526. fontos esztendő volt. Egyrészt Károly először tudta megszerezni Itáliát és Burgundiát a franciáktól a madridi békeszerződésben. Másrészt keleten Szulejmán szultán hadai Mohácsnál vereséget mértek II. Lajos magyar és cseh királyra, és a Habsburg–Jagelló házassági szerződés alapján országai Károly öccsére, I. Ferdinándra szálltak. Ettől kezdve a Habsburgok folyamatosan kétfrontos (olykor háromfrontos) háborút vívtak keleten az Oszmán Birodalom és az erdélyi fejedelmek ellen, nyugaton, a Rajnánál és délen, Itáliában a franciák ellen, északon pedig a protestáns fejedelmekkel szemben.

1529-ben a cambrai-i béke azért köttetett meg ilyen gyorsan, mert Károlynak fülébe jutott az a hír, hogy a török haderő Bécset vette célba. Szulejmán végül nem tudta bevenni Bécset, a török ostromló haderő dolgavégezetlenül vonult haza. Miután Károly feje felül elhárult a török és francia támadás veszélye, és sikeresen „rendet tett” Spanyolországban és Itáliában, Károly teljes erejével a protestáns kérdéssel foglalkozhatott. A protestantizmust Károly azért tekintette veszélyesnek, mert a lovagok és parasztok felkelésének leverése után a reformáció már nem vallásos népmozgalom volt, hanem birodalmi fejedelmek által irányított politikai mozgalommá vált.

1529-ben a második speyeri birodalmi gyűlés megtiltotta a lutheránus tanok további terjesztését. Erre válaszul 1530-ban Hesseni Fülöp vezetésével összegyűltek a protestáns fejedelmek, akik ez ellen tiltakoztak (protestáltak = protestánsok). 1530-ban Károly – a bolognai koronázás után – személyesen is visszatért birodalmába. Az augsburgi birodalmi gyűlésen a katolikus és protestáns fejedelmeken kívül maga Károly is megjelent, a reformáció támogatói és ellenzői vitában csaptak össze. A híres humanista Philipp Melanchthon, Luther barátja írásba foglalta a protestánsok hitvallását, és ezt a gyűlésen fel is olvasta. A Confessio Augustana (Ágostai hitvallás) békülő jellegű irat volt, és sok lényeges, ám vitatott kérdés felett átsiklott. V. Károly ennek ellenére kiállt a katolikus egyház mellett. Erre válaszul 1531-ben a protestáns fejedelmek létrehozták a schmalkaldeni szövetséget, melybe az abszolút katolikus Bajorország is belépett.

Károly közben belpolitikai intézkedésekkel is megpróbálta egységesíteni a birodalmat. Ennek egyik maradandó gyümölcse a Constitution Criminalis Carolina, (1532) Károly törvénykönyve, amellyel megpróbálta egységesíteni a törvénykezést. Ezt azonban csak azokban a tartományokban vezették be, ahol a rendek engedélyezték, de sok helyen a 19. századig fennmaradt.

Károly nem tudott rögtön fellépni a szövetség ellen, mivel 1532-ben a török újra célba vette Bécset. Károly kompromisszumot kötött a fejedelmekkel, és júliusban megkötötték a nürnbergi vallásbékét. Ennek értelmében amennyiben a protestáns fejedelmek támogatják Károlyt a török elleni harcban, szabadon gyakorolhatják a vallásukat, és tartományúri hatalmat kapnak. A rendek ezért 100 000 zsoldost szavaztak meg Károlynak. Ezeket viszont nem tudta hathatósan bevetni, mivel a választási hitlevél értelmében birodalmi csapatokat nem vihetett a birodalom határán kívülre, a török csapatok viszont nem mertek megütközni a császáriakkal. Így a birodalmiak Bécsújhelynél, a törökök pedig Kőszeg alatt várták be a telet. A török háború ezzel még nem ért véget, Szulejmán – (természetesen I. Ferenc király beleegyezésével) – saját észak-afrikai vazallusát, Hajreddin (Kair ad-Din) Barbarossa kalózvezért utasította Spanyolország megtámadására. A kalózvezér már az első itáliai háborúban is a franciákat támogatta. Hajreddin 1534-ben bevette a spanyol védelem alatt álló Tuniszt és Bizertát. Ez ismét elvonta V. Károly figyelmét a német protestánsokról. 1535-ben a császár expedíciós hadjáratot indított Észak-Afrikába, és flottája 1536-ban sikeresen bevette Tuniszt. A kalózok 3 évvel később azonban visszafoglalták a várost.

1535-ben elhunyt Francesco Sforza milánói herceg, vele kihalt a Sforza család, ekkor kiújult a Habsburg–Valois háborús konfliktus. I. Ferenc király ismét szövetséget kötött Szulejmán szultánnal. Az 1536-os francia-török szövetség ürügye alatt a berber kalózok újra fosztogató hadjáratokat vezettek a Habsburg Birodalom területei ellen. Egy 1538-as tengeri ütközetben még Andrea Doria genovai admirális flottájára is vereséget mértek. A kimerült felek III. Pál pápa közvetítésével még ebben az évben megkötötték a nizzai békét. A franciák megtarthatták Savoyát. A béke ideiglenesen tényleges békülést jelentett a két uralkodó közt. V. Károly és I. Ferenc a következő 2 évben gyakran találkozott, például 1539-ben Ferenc király látványos fogadtatásban részesítette a Franciaországon keresztülvonuló Károly császárt.

Uralkodása[szerkesztés]

Habsburg V. Károly 1516-ban örökölte a spanyol trónt. 1519-ben német–római császárrá választották. Hatalmas területek ura lett (országában sosem nyugodott le a nap). A spanyol trónhoz hozzátartozott ekkoriban az Újvilág nagy része és a Nápoly-Szicíliai kettős királyság is. A spanyol uralkodó ezenkívül magánvagyonként, a spanyol koronától függetlenül rendelkezett Burgundiával és Flandriával is.

Az amerikai kontinensről befolyó nemesfém révén hatalmas vagyon halmozódott fel a kincstárban. Ennek ellenére az ország gazdaságilag az államcsőd felé haladt. A hazai áruk értéke magasabb volt, mint a más európai áruké, ami lehetetlenné tette az exportot. A posztó kivételével minden termékből, még búzából is importra volt szükség. A beáramló tömérdek nemesfém hatására a pénz igen sokat vesztett értékéből (inflálódott), ami csak felnagyította az egyébként általános európai árforradalmat. Ez még inkább sújtotta a gazdaságot. A nemesfémek egy részét tovább küldték Flandriába, ahol iparcikkeket kaptak cserébe.

Ezt sokan Károly és Fülöp uralkodói rövidlátásának és hozzá nem értésének tulajdonítják, azonban fontos körülmény, hogy Flandria és Burgundia is az ő egyik országuk volt, és mivel gazdaságilag fejlettebb volt (a legfejlettebb a világon ekkoriban), teljesen logikus lépés volt azt fejleszteni az elmaradott Spanyolországgal szemben. Emellett a befolyó nemesfémet nagyrészt felemésztette a hadsereg, és az uralkodói építkezések. Spanyolország rendelkezett a legnagyobb zsoldoshadsereggel Európában. Így politikai befolyása is igen nagy volt. Túlzás nélkül lehet álltani, hogy a világ egyik legnagyobb hatalmú uralkodója volt, ha nem a leghatalmasabb, akivel csak az oszmán Szulejmán szultán vetélkedhetett. Az ellene szerveződő koalíció, és a kor konfliktusai azonban ellehetetlenítették, és 1556-ban megfáradva mondott le trónjairól öccse és fia javára.

Házassága és gyermekei[szerkesztés]

Károly császár és Izabella császárné Peter Paul Rubens 17. századi festményén, melyet Tiziano portréi nyomán készített

Károly életében egyszer házasodott, és több szeretőt is tartott, ám azok csak házassága előtt, és felesége halálát követően, özvegykorában voltak.

Felesége az Avis-házból származó Izabella portugál infánsnő, egyben első unokatestvére volt. Izabella I. Mánuel portugál király és Trastámara Mária aragóniai és kasztíliai infánsnő (Károly anyai nagynénjének) legidősebb leánygyermeke volt. Kettőjük házasságkötésére 1526. március 10-én került sor Sevillában. Az esküvőt követően hosszú nászutat töltöttek Alhambrában és Granadában. Annak ellenére, hogy a házasságra politikai okokból volt szükség, mivel Károly így nagy hozományhoz juthatott, amely sok pénzügyi problémáját megoldotta, a kapcsolatuk Izabellával hamar elmélyült és szerelemmé formálódott. Károly a politikai ügyekből kifolyólag sok időt töltött távol, ennek ellenére a házasságuk boldog volt, mindig szenteltek egymásra időt és sosem csalták meg a másikat. Izabella férje távollétében spanyol királynőként járt el, és jó politikusnak és uralkodónak bizonyult. Házasságuk tizenhárom évig tartott, amikor is Izabella belehalt hatodik gyermekük születésébe 1539. május 1-én, életének harmincötödik évében. Károlyt annyira megviselte szeretett felesége halála, hogy két hónapig egy kolostorba vonult vissza gyászolni. Gyászával ezt követően sem hagyott fel, haláláig feketében járt, és más uralkodókkal ellentétben, ő sosem házasodott meg újra. Még a kor egyik legnagyobb velencei festőjét, Tiziano Vecelliot is felkérte, hogy fessen posztumusz képeket feleségéről, melyeket ezt követően minden külföldi útja során magával vitt, és később ezekkel a portrékkal vonult vissza élete utolsó éveire a Yuste koslostorba.

Károlynak és Izabellának összesen hat gyermeke született, melyek közül hárman élték meg a felnőtt kort:

Károlynak továbbá négy házasságon kívüli gyermeke is volt, ketten később Spanyol-Németalföld kormányzói lettek:

  • Margit (1522. december 28. – 1586. január 18.), aki Johanna Maria van der Gheynst-től született még Károly házassága előtt, és aki később Medici Sándor firenzei herceg felesége lett.
  • János (1547. február 24. – 1578. október 1.), aki Barbara Blombergtől született már Károly özvegységének idején, és aki spanyol hadvezérként a lepantói csata egyik győztese volt.

Titulusai[szerkesztés]

Címei[szerkesztés]

Burgundi örökségei:

A Kasztíliai Korona országainak királya, mint I. Károly: 1516. január 23. – 1556. január 16. (II. Johannával, 1516. január 23. és 1555. április 12. között)

Az Aragóniai Korona országainak királya, mint I. Károly: 1516. január 23. – 1556. január 16. (I. Johannával, 1516. január 23. és 1555. április 12. között)

Ausztria uralkodó főhercege, mint I. Károly: 1519. január 12. – 1564. július 25.

A Szent Német-római Birodalom császára, mint V. Károly: 1530. február 24. – 1556. augusztus 26.

A Gueldersi Hercegség hercege, mint III. Károly: 1543. szeptember 12 – 1555. október 25.

A Zutpheni Grófság grófja, mint II. Károly: 1543. szeptember 12 – 1555. október 25.

Emlékezete[szerkesztés]

Carrarai márványból faragott életnagyságú szobrát felállították a Hadvezérek csarnokában, a bécsi Hadtörténeti Múzeumban.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Egyes becslések szerint 300 000 paraszt állt fegyverben ekkor, és 100 000 fő volt az áldozatok száma.
  2. Dr. Drábik János: A kamatkapitalizmus és a szervezett pénzhatalom: „A parasztok, nemesek és értelmiségiek körében egyre nőtt az elégedetlenség az augsburgi Fuggerek ellen. A »fuggern« (fuggerelni) szó szinonimája volt a csalásnak. A kitört parasztlázadás egyaránt irányult a felső arisztokrácia és az árakat manipuláló - mesterséges áruhiányt előidéző és monopolhelyzetet kialakító - spekulánsok ellen. A parasztlázadás vezetői ekkor még nem látták át teljesen milyen szoros az összefüggés a kamatozó pénztőke és a hatalom között, valamint a monopolisták és a császár között. Követeléseik között utolsóként mégis megfogalmazzák a Fuggerek, a Welserek, és a Höchstetterek eltávolítását, és az üzleti tőke felső határának a rögzítését. Érthető, hogy a nagytőke minden eszközt megmozgatott, hogy a lakosságot elnyomja, és a kamatmechanizmussal működtetett kizsákmányoló rendszert fenntartsa.”
A német Wikiforrásban további forrásszövegek találhatók V. Károly német-római császár témában.

Források[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Charles_V,_Holy_Roman_Emperor című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.
  • Európa az újkorban Szerk.: Orosz István, ifj. Barta János, Angi János (2008) Debrecen
  • Az emberiség krónikája. Szerk. Bodo Harenberg. Budapest: Officina Nova. 1990. ISBN 9637835601  
  • Alfred Kohler: Karl V: 1500- 1558. Eine Biographie, C.H.Beck, 2005. (Online változat: Google könyvek).
  • Luise Schorn-Schütte: Karl V.: Kaiser zwischen Mittelalter und Neuzeit, C.H.Beck, 2000. (Online változat: Google könyvek)

Külső hivatkozások[szerkesztés]


Előző uralkodó:
I. Miksa
Német király
1519 – 1531
Német-római császár
1530 – 1556
A német-római császári korona
Következő uralkodó:
I. Ferdinánd
Előző uralkodó:
Spanyolország királya
1516 – 1556
Spanyolország királyi címere
Következő uralkodó:
II. Fülöp
Előző uralkodó:
I. Miksa
Ausztria uralkodó főhercege
1519 – 1521
A cseh címer
Következő uralkodó:
I. Ferdinánd
Előző uralkodó:
I. Miksa
Tirol (hercegesített) grófja
1519 – 1521
Habsburg-ház
A Tiroli Grófság címere
Következő uralkodó:
I. Ferdinánd