III. Henrik kasztíliai király

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
III. Henrik
Segovia Alcazar stained glass 05.jpg

Kasztíliai király
Uralkodási ideje
13901406
Elődje I. János
Utódja II. János
Életrajzi adatok
Uralkodóház Trastámara-ház
Született 1379. október 4.
Burgos
Elhunyt 1406. december 25. (27 évesen)
Toledo
Édesapja I. János
Édesanyja Aragóniai Eleonóra
Házastársa Lancasteri Katalin
Gyermekei Mária
Katalin
János
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz III. Henrik témájú médiaállományokat.

III. (Beteges, Szenvedő) Henrik (1379. október 4.1406. december 25.), a Trastámara-házból származó kasztíliai és leóni király volt, 1390-től 1406-ig uralkodott.

Származása[szerkesztés]

Az apja I. János (1358 – 1390) király. Az édesanyja I. János első felesége, Aragóniai Eleonóra (1358 - 1382), a Barcelonai-házból származó IV. Péter (1319 - 1387) aragóniai királynak és harmadik feleségének, Szicíliai Eleonórának (1325 - 1375) a leánya.

Uralkodása[szerkesztés]

III. Henrik a trónra lépése előtt az Asztúria hercege címet viselte (1388 óta); azóta a kasztíliai – majd a spanyol – trónörökösöknek ez a hivatalos címe.

Az uralkodó kiskorúsága alatt, az apjának a kívánságára, hattagú régenstanács irányította a királyságot, amelynek a következő előkelőségek voltak a tagjai: Pedro Tenorio (1328 – 1399), toledói érsek (aki tanács vezetője is volt); Juan García Manrique (? – 1416), Santiago de Compostela érseke, Aragóniai Alfonz (Ribagorzai Alfonz) (1332 – 1412), Villena őrgrófja, Kasztília első fő-hadparancsnoka (Condestable de Castilla); Gonzalo Núñez de Guzmán (1334 – 1404), a Calatrava Lovagrend mestere, Juan Alonso Pérez de Guzmán y Osorio (1342 – 1396), Niebla grófja, és Juan Hurtado de Mendoza (1340 körül? – ?) főudvarnagy. A régenstanács regnálására két nemesi érdekcsoport viszálya volt a jellemző: A főnemesség Pedro Tenorio érsek, míg a köznemesség Juan García Manrique érsek mögött sorakozott fel. Abban azonban a tanács tagjai egyetértettek, hogy – már 1391-ben – a nagyhatalmú főurat, Aragóniai Alfonzt, IV. Péter aragóniai királynak az unokatestvérét, a „Condestable de Castilla” címtől megfosztották. 1391. májusban pedig Juan García Manrique Pedro Enríquezt (1355 körül – 1400) jelölte a fő-hadparancsnoki tisztségre.[1]

III. Henriket 1393-ban nagykorúvá nyilvánították, de az augusztusban megtartott Cortes (a rendi gyűlés) a régenstanácsot felváltó koronatanácsot állította fel, a király nevében most ez a testület irányította az országot, amelyet – ekkor – a következő személyek alkottak: Diego López de Estúñiga (Zúñiga) (1350 körül – 1417) főbíró, Pero (Pedro) López de Ayala (1332 – 1407) kancellár (1398-tól főkancellár),[2] Ruy López Dávalos (1357 – 1428), a fő-hadparancsnok, Pedro Tenorio érsek, és Juan Hurtado de Mendoza főudvarnagy. A nemességen belüli hatalmi harcok a tanács tagjainak megválasztása kapcsán is folytak: Pedro Enríquezt megfosztották tisztségétől, helyette lett Ruy López Dávalos lett a „Condestable de Castilla.”

III. Henriknek a következő évben, 1394-ben, lázadással kellett szembenéznie: Alfonz Henrik (Alfonso Enríquez) (1355 – 1395), Noreña grófja, II. Henrik (1334 /1333?/ – 1379) kasztíliai királynak – III. Henrik nagyapjának – a házasságon kívül született fia, egy nemesi csoport élén, fellázadt a király ellen. Csatlakozott hozzá féltestvére, Frigyes (Fadrique) (1360? – 1394), Benavente hercege, és az unokatestvérük, a tisztségétől megfosztott Pedro Enríquez is. A szervezkedést támogatta Eleonóra (1363 körül – 1416) navarrai királyné, III. Henrik nagynénje (II. János húga), III. Károly (1361 – 1425) navarrai király (Évreux-ház) felesége is. III. Henrik gyorsan cselekedett: Frigyes herceget elfogatta (ő – még 1394-ben – fogságban meghalt); Eleonórának 1395-ben vissza kellett térnie Navarrába; Alfonz Henriknek pedig Franciaországba kellett menekülnie.[3] Pedro Enríqueznek a király megbocsátott. A felkelők legyőzésével III. Henrik a királyi hatalmát megszilárdította; és belekezdhetett az államszervezet reformjába.

1396-ban – az 1389-ben megkötött fegyverszünetet megsértve – I. János (1358 – 1433) portugál király (Avis-ház) váratlanul Kasztíliára támadt. Ekkor Juan García Manrique, Santiago de Compostela érseke, azt javasolta a portugál uralkodónak, az ország nemeseiből alakítson egy ligát III. Henrik ellen. Ez a korszak ugyanis a nagy nyugati egyházszakadás korszaka is, ekkor regnált a római IX. Bonifác pápa és az avignoni XIII. Benedek ellenpápa; és a pápaság kérdésében az érsek és III. Henrik teljesen más álláspontot képviseltek. 1397-ben azonban Diego Hurtado de Mendoza (1367 – 1404), Kasztília admirálisa,[4] legyőzött egy portugál flottát; biztosítva a tengeren a kasztíliai fölényt. Juan García Manrique Portugáliába emigrált, ahol I. János király – először – Braga érsekéve tette (1397). A következő évben (1398) Ruy López Dávalos, a „Condestable de Castilla”, kiűzte a portugálokat Kasztíliából, sőt, portugál területre lépett, és még ebben az évben Kasztília és Portugália – a kasztíliaiak számára előnyös feltételekkel – fegyverszünetet kötöttek.

Kasztília megerősödését III. Henrik expanzív külpolitikában kamatoztatta.

A tengeri kereskedelem biztonsága céljából 1400-ban (más adatok szerint 1399-ben) Diego Hurtado de Mendoza egy jól sikerült akcióval megsemmisítette a marokkói Tetuán városbeli kalóztámaszpontot. (Mendoza admirális 1404-ben meghalt; III. Henrik 1405-ben Alfonz Henriket (Alfonso Enríquez) (1354 – 1429), Pedro Enríquez, korábbi „Condestable de Castilla” féltestvérét nevezte ki az új kasztíliai admirálisnak.)

Jean de Béthencourt (1362? – 1425?), normandiai hajós, aki III. Henrik hűbérese lett, 1402-ben megkezdte a Kanári-szigetek meghódítását. A tényszerűséghez az is hozzá tartozik, hogy III. Henrik már 1393-ban küldött expedíciót a Kanári-szigetekre, Gonzalo Pérez (Gonzalo Peraza) (? – ?), Almonaster ura vezetésével.

III. Henrik – miközben fellépett a muzulmán kalózok ellen – egy kiváló kasztíliai hajós, Pero Niño (1378 – 1453) részére – lényegében véve – kalóztevékenységre adott megbízást. Pero Niño 1404-ben a Földközi-tengeren tett több hajóutat, majd 1405-ben más feladatott kapott, az ekkor még javában zajló százéves háborúban. Kasztília – Anglia ellenében – Franciaország szövetségese volt. VI. (Őrült) Károly (1368 – 1422) király (Valois-ház) III. Henriktől kért segítséget. A Pero Niño vezette kasztíliai hajóhad 1405-től kezdve, 1407-ig, az Atlanti-óceánon a franciák harcát támogatta; több győzelmet aratva az angolokkal szemben.

1406-ban, a viszonylag hosszabb ideje tartó békét megtörve, a Granadai Királyság – Murcia tartomány elleni támadással – megtámadta a Kasztíliai Királyságot. Még ebben az évben a III. Henrik – és Juan de Tovar (1370 körül – 1415), Cevico ura – vezette kasztíliaiak, Collejares mellett, legyőzték a VII. Muhammad (1370 – 1408) király (Nasszerida-dinasztia) vezette hadsereget, véget vetve a mór előrenyomulásnak.[5] A tehetséges uralkodónak nem adatott meg hosszabb élet: Nem sokkal a győzelem után, 1406 Karácsonyán, betegségben meghalt; egyéves fiára hagyva a trónt.

III. Henrik volt egy merész elképzelése: Kétszer is követeket (Hernán Sánchez de Palazuelos /? – ?/,Ruy González de Clavijo /? – 1412/, Paio Gómez de Soutomaior) küldött Timur Lenk (1336 – 1405) mongol (avagy türk) fejedelemhez, az oszmán-törökök elleni összefogás céljából; ez a terv – nyilvánvalóan – nem valósult meg.

Házassága és gyermekei[szerkesztés]

III. Henrik 1388-ban házasságot kötött Lancasteri Katalin (1372 – 1418) hercegnővel; a szertartást 1393-ban formálisan megismételték. A feleségének az apja a Plantagenêt-házból származó John of Gaunt (1340 – 1399), Lancaster hercege, III. Edward (1312 - 1377) angol király fia. A feleségének az édesanyja a herceg második felesége, Konstancia (1354 – 1394), az Ivreai-Burgundiai házból származó I. Péter (1334 – 1369) kasztíliai királynak María de Padillától (1334 körül – 1361) született, idősebbik leánya.

Gyermekeik:

Megjegyzések[szerkesztés]

  1. Pedro Enríquez apja az I. Péter (1334 – 1369) kasztíliai király által meggyilkoltatott, Fadríque Alfonso (Frigyes Alfonz) (1334 /1333?/ – 1358) volt, II. Henrik (1334 /1333?/ – 1379) kasztíliai királynak – III. Henrik nagyapjának – az ikertestvére.
  2. Van olyan forrás, amely – nyilvánvaló névelírás miatt – Ruy López de Ayala néven említi a kancellárt.
  3. Alfonz Henrik gróf 1395-ben meghalt, a források többsége szerint Franciaországban, de van olyan feltételezés is, hogy Portugáliában hunyt el; a grófnak portugál felesége volt.
  4. Az admirálisnak Pedro González de Mendoza (1340 körül – 1385), I. János főudvarnagya (a korszak egyik kasztíliai költője) volt az apja. III. Henrik apja, I. János király, az ő önfeláldozásának köszönhette megmenekülését a kasztíliaiak számára katasztrófát jelentő, 1385. évi, aljubarrotai csatából. – Juan Hurtado de Mendoza, III. Henrik főudvarnagya, az admirális távolabbi rokona volt.
  5. A granadai mór uralkodók király, szultán és emír titulussal egyaránt szerepelnek a forrásokban.

Források[szerkesztés]

  • Diccionario de historia de España I-III, Madrid, 1968 – 1969.
  • Dicionário de Historia de Portugal, I-III, Lisboa, 1963 – 1967.
  • Ludwig Vones: Geschichte der Iberischen Halbinsel im Mittelalter, 711 – 1480. Reiche – Kronen – Regionen. Sigmaringen. Thorbecke Verlag. 1993.
  • Crescencio Gallego Pellitero: Síntesis histórica de los reyes en España (Años 364-1994), Vigo, 1994.
  • Britannica Hungarica Világenciklopédia, Budapest, 1994 -.
  • José Manuel Calderón Ortega - Francisco Javier Diaz González: Los Almirantes del "siglo de oro" de la Marina castellana medieval (En la España Medieval), Madrid, 2001. - ([1] - 2013. szeptember 21.)

Külső hivatkozások[szerkesztés]

  • [2] - 2013. szeptember 21.
  • [3] – 2013. szeptember 21.
  • [4] - 2013. szeptember 21.
  • [5] - 2013. szeptember 21.
  • [6] - 2013. szeptember 21.
  • [7] - 2013. szeptember 21.
  • [8] – 2013. szeptember 21.
  • [9] – 2013. szeptember 21.
  • [10] - 2013. szeptember 21.
  • [11]- 2013. szeptember 21.
  • [12]- 2013. szeptember 21.


Előző uralkodó:
I. János
Kasztília királya
13901406
Kingdom of Castile Arms (no crowned).svg
Következő uralkodó:
II. János