II. Alfonz nápolyi király

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
II. Alfonz
Aragóniai Alfonz
Alfonso II di Napoli.jpg

Nápolyi Királyság királya
Alfonso II
Uralkodási ideje
1494. január 25. 1495. január 25.
KoronázásaNápoly
1494. május 8.
Elődje I. Ferdinánd
Utódja II. Ferdinánd
Életrajzi adatok
Uralkodóház Trastámara-ház
Született 1448. november 4.
Nápoly
Elhunyt 1495. november 19./december 18. (47 évesen)
Messina
NyughelyeSzent Anna templom, Nápoly
Édesapja I. Ferdinánd nápolyi király (1423–1494)
Édesanyja Chiaromontei Izabella tarantói hercegnő (1424–1465)
Házastársa Sforza Hippolita milánói hercegnő (1446–1484/88)
Gyermekei Feleségétől:
1. Ferdinánd (1467/69–1496)
2. Izabella (1470–1524)
3. Péter (1472–1491)
Ágyasától, Trusia Gazella úrnőtől:
4. Sancia (1478/80–1500/04/06)
5. Alfonz (1481–1500)
Coat of arms of Alfonso II, King of Naples, KG.png
A Wikimédia Commons tartalmaz II. Alfonz témájú médiaállományokat.

II. Alfonz (Nápoly, 1448. november 4.Messina, 1495. november 19./december 18.), olaszul: Alfonso II, szicíliai[1] (nápolyi) király. Aragóniai Beatrix magyar királyné bátyja és I. Mátyás, valamint II. Ulászló magyar királyok sógora. A Trastámara-ház nápolyi ágának a tagja.

Élete[szerkesztés]

I. Ferdinánd nápolyi király és Chiaromontei Izabella elsőszülött gyermeke. Apja halála után Itáliára rendkívül veszélyes nemzetközi helyzetben vette át a kormányrudat. A fiú utódait eltemető I. Renátusz nápolyi király halála (1480) után az unokaöccse, a francia király, XI. Lajos az Anjou-ház örököseként bejelentette igényét a nápolyi trónra, de ez az igény csak formális maradt, semmi változás nem történt a Nápolyi Királyságra nézve, és I. Ferdinánd is erős kézzel kormányozta országát, és minden belső vagy külső támadást levert. 1483-ban XI. Lajos meghalt, és kiskorú fia, VIII. Károly foglalta el a trónt, aki örökölte apjának a nápolyi trónra vonatkozó igényét, de a gyermek király szintén nem jelentett katonai fenyegetést Itáliára nézve. Végül a nagykorúvá vált francia király az I. Ferdinánd nápolyi király halálával keletkező politikai űrt és bizonytalanságot, valamint a fiának, az új királynak a népszerűtlenségét kihasználva törekedett Nápoly elfoglalására.

I. Ferdinánd 1494. január 25-én halt meg Nápolyban, és fiát azonnal királlyá kiáltották ki. II. Alfonz a pápát igyekezett rögtön az uralmának elismerésére megnyerni, és ő azonnal megfizette az apja által megtagadott hűbéri adót VI. Sándornak, és megtette az előkészületeket a koronázására. 1494. május 7-én VI. Sándor pápa természetes fiához, Geoffredo Borgiához adta feleségül a természetes lányát, Sanciát, és megtette őket Squillace hercegeinek. Másnap, 1494. május 8-án Nápolyban fényes pompa közepette koronáztatta magát királlyá, hogy ezzel elleplezze és elfelejtesse a közelgő veszélyt.

VIII. Károly azonban szeptemberben seregével átkelt az Alpokon, és betört Itáliába. Milánóban II. Alfonz veje, II. János Galeazzo Sforza, lányának, Aragóniai Izabellának a férje uralkodott, aki Sforza Bianka Mária német-római császárnénak, I. Miksa újdonsült feleségének volt a bátyja. A franciák bevonulása után viszont váratlanul meghalt az uralkodó herceg, és kiskorú fia mellőzésével a nagybátyja, a franciáknak behódoló Ludovico il Moro herceg foglalta el a trónt, aki II. Alfonz elhunyt feleségének, Sforza Hippolita milánói hercegnőnek volt az öccse. A 25 éves herceg hirtelen halálát nagybátyjának tulajdonították, akiről azt állították, hogy megmérgeztette az unokaöccsét, hogy elfoglalja a helyét uralkodóként. Ez jelentősen megkönnyítette a francia előrenyomulást, és ez volt a kulcsa, előszobája a franciák későbbi nápolyi sikerének. II. Alfonz már korábban intézkedett a francia invázió megakadályozására, de ezek mind hatástalanok voltak, és Itália uralkodói nem tudtak ellenállni a francia előrenyomulásnak. Rómából a pápa elmenekült, mielőtt bevonult volna VIII. Károly, így a francia király 1494 karácsonyát Rómában töltötte, és csak az újévben folytatta útját a Nápolyi Királyság felé. A francia seregek nagyobb ellenállás nélkül betörtek II. Alfonz királyságába, és sikeresen haladtak Nápoly felé. A közeledő francia hadsereg hírére II. Alfonz egy évnyi uralkodás után 1495. január 25-én uralkodásának egyéves évfordulóján lemondott a fia, Ferdinánd javára a trónról, aki II. Ferdinánd néven lett az új nápolyi király, és aki apjánál sokkal népszerűbb volt. Alfonz előbb Ischia szigetére menekült, majd a másik Szicíliai Királyságba utazott, ahol Messinában telepedett le, és Mazzara kolostorát választotta lakhelyül. Még megérte a franciák kiűzését, és fia uralmának visszaállítását. Messinában érte a halál 1495. november 19-én vagy december 18-án. A nápolyi Szent Anna templomban helyezték végső nyugalomra.

Gyermekei[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. A királyság hivatalos elnevezése mindvégig Szicíliai Királyság (A Világítótornyon inneni Szicíliai Királyság) maradt. A Nápolyi Királyság elnevezés csak történészi műszó az Appennini-félsziget déli részén elhelyezkedő országra. Ez az elnevezés a másik Szicíliai Királyságtól (A Világítótornyon túli Szicíliai Királyság), a csak a Szicília szigetére kiterjedő királyságtól való megkülönböztetésre szolgált.

Források[szerkesztés]

  • Berzeviczy Albert: Beatrix magyar királyné (1457–1508), Athenaeum, Budapest, 1908. URL: Lásd További információk
  • Mormone, Raffaele: Alfonso II d'Aragona, Re di Napoli, Enciclopedia Italiana, Róma, 1960. URL: Lásd További információk

További információk[szerkesztés]


Előző uralkodó:
I. Ferdinánd
Szicíliai uralkodó
1494 – 1495 (Nápolyban)
A szicília-nápolyi Anjou-k címere
Következő uralkodó:
II. Ferdinánd