Szicíliai Királyság

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szicíliai Királyság (hivatalosan: A Világítótornyon túli Szicílaiai Királyság)
1130 – 1816
Bandiera del Regno di Sicilia 4.svg
Kingdom of Sicily 1154.svg
A Szicíliai Királyság 1154-ben
A Szicíliai és a belőle kivált Nápolyi Királyság 1494-ben
Általános adatok
Fővárosa Palermo
Messina
Catania
Nápoly
Vallás katolicizmus
Kormányzat
Államforma királyság
Elődállam
Utódállam
 Szicíliai Grófság
Két Szicília Királysága 
 Apulia–Kalábriai Hercegség
Nápolyi Királyság 
 Amalfi Köztársaság
 Salernói Hercegség
 Capuai Hercegség
 Spoletói Hercegség
 Nápolyi Hercegség
 Bizánci Birodalom

A Szicíliai Királyságot 1130-ban alapította II. Roger. A királyság Szicília szigetét és Dél-Itália nagy részét foglalta magába, valamint Málta szigeteit. A királyi címet több esetben is külföldi uralkodók viselték (spanyol királyok, német-római császárok). A királyság 1816-ig létezett ezen megnevezés alatt, amikor is egyesült a belőle korábban kivált Nápolyi Királysággal, létrehozva Két Szicília Királyságát.

Normann királyság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

II. Vilmos, apuliai herceg halálát követően, II. Hauteville Roger egyesítette az Apuliai Hercegséget Szicíliával. Udvarát Palermóban rendezte be, mely már korábban is királyi székhely volt (Szicíliai Emirátus). II. Anaklét ellenpápa támogatásának köszönhetően 1130. karácsonyán az újonnan megalakult Szicíliai Királyság uralkodójává koronázták.

Uralkodásának első évtizedében leverte az ellene lázadó vazallus hercegségeket (Bari, Nápolyi Hercegség, Capuai Hercegség, stb.). 1139-ben a Mignanói Békeszerződésben II. Ince pápa hivatalosan elismerte az új királyság és uralkodója Roger létezését: rex Siciliae ducatus Apuliae et principatus Capuae. Antiochiai György admirális segítségével meghódította Észak-Afrikát és nem-hivatalosan Afrika királyává koronáztatta meg magát. Ugyanakkor megtámadta a Bizánci Birodalom flottáját is. Sikeres hadjáratainak, valamint erős flottájának köszönhetően a Földközi-tenger vezető tengeri hatalma lett.

Roger fiát és egyben utódját a történészek I. (Kegyetlen) Vilmosként tartják számon, miután számos bárói felkelést levert. Uralkodása viszont békében ért véget 1166-ban. Fia II. Vilmos még gyermek volt, amikor királlyá koronázták ezért az országot 1172-ig régensek irányították. Ez volt az az időszak, amikor a királyság és az uralkodó dinasztia léte veszélyben forgott. Uralkodásának utolsó két évtizedét viszont a béke és fellendülés jellemezte, emiatt gyakran II. (Jó) Vilmos néven emlegetik. 1189-es halála utód nélkül érte. A trónt végül Leccei Tankréd kapta meg, miután legyőzte távoli rokonát Andriai Rogert valamint VI. Henrik német-római császár hadait, akinek felesége, Konstancia, II. Roger lánya volt. Konstancia révén fia, II. Frigyes német-római császár ígényt tarthatott a szicíliai trónra.

A Hohenstaufok királysága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

II. Frigyes 1197-ben mindössze három évesen került a szicíliai trónra, ami súlyos politikai válságot idézett elő a királyságban. Nagybátyja, Sváb Fülöp, sietett segítségére, azáltal, hogy Markward von Anweilert, Ancona őrgrófját nevezte ki a fiatal király mellé tanácsadónak. Időközben III. Ince pápa megerősítette a pápai hatalom befolyását a Szicíliai Királyságban, de elismerte Frigyes jogait. A pápai hatalom az elkövetkező években folyamatosan vesztett befolyásából.

A Hohenstauf-ház uralkodása azonban nem volt biztosítva. III. Briennei Walter feleségül vette Tankréd lányát és 1201-ben a Szicíliai Királyság ellen indította hadait. 1202-ben sikeresen legyőzte a királyságot védelmező Paleariai Walter és Vohburgi Dipold seregeit. A király tanácsadója, Markward von Anweiler is életét vesztette a háborúban, így az ifjú király Capparonei Vilmos befolyása alá került, aki a pisaiak érdekeit képviselte. Később Dipold és Walter és egymás ellen fordultak, aminek Dipold 1207-es elfogatása vetett véget. Egy évtized múlva, amikor az ifjú király hivatalosan is elfoglalta a trónt és a hatalmi harcok elcsitultak.

Frigyes, nagyapjának, II. Rogernek a jogi reformjaira támaszkodott uralkodása ideje alatt. Hozzáértésének kitűnő bizonyítéka a Melfi Alkotmány, más néven Liber Augustalis, amelyet 1231-ben hirdetett ki és amely hosszú időn keresztül példaértékű volt az európai uralkodók számára, ugyanakkor az írott joggyakorlat előfutára is lett egyben. Frigyes idejében vált a Szicíliai Királyság abszolutisztikus monarchiává valamint Európa első központosított államává. Ebben az időszakban épült fel a híres Castel del Monte valamint 1224-ben alapították meg a nápolyi egyetemet, mely napjainkban Frigyes nevét viseli és mely évszázadokon keresztül Dél-Itália egyetelen hasonló jellegű intézménye volt.

II. Frigyes a törvénytelen fiát, Manfrédot jelölte ki Szicília régensévé, aki összesen 16 évig uralkodott, de ennek a felét már királyként, miután a bátyja, Konrád meghalt 1254-ben, és annak fiát, Konradin-t trónfosztotta. A Hohenstauf-ok szicília-i uralkodása 1266-ban ért véget, az Anjouk inváziójának és az utolsó király, Konradin kivégzésének következtében.

Anjou és Aragóniai királyság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Világítótornyon túli (Palermo központú) Szicíliai (Trinacriai) Királyság zászlaja 1282-től 1410-ig

A pápa és a Hohenstaufok közötti nézeteltérések vezettek az 1266-os Anjou-invázióhoz, melynek következtében I. Anjou Károly került a trónra. A francia uralom és a nagy adóterhek ellen 1282-ben felkelés tört ki, a szicíliai vecsernye. Így III. (Aragóniai) Péter sikeres hadjáratának köszönhetően, meghódította a királyságot. A felkelésnek 1302-ben a caltabellottai béke vetett véget, amelynek következtében a királyság két részre szakadt, mindkettőnek neve hivatalosan Szicíliai Királyság lett. A Szicíliát magába foglaló királyságot Trinacria Királyságaként emlegették, míg a Dél-Itáliát (Mezzogiorno) magába foglaló kontinentális részt Nápolyi Királyságként. A palermói trónra II. (III.) Frigyes került, míg a nápolyira II. Károly. I. Lajos magyar király, akinek családja ebből a régióból eredt, 1347 és 1352 között hadjáratokat vezetett Nápoly ellen, hogy megbosszulja testvére meggyilkolását, s megszerezze a nápolyi trónt. Ezekben a háborúkban Szicília nem vett részt akár a Magyar Királyság, akár a Nápolyi Királyság ellen, viszont I. Johanna nápolyi királynő seregében küzdöttek szicíliai zsoldosok a magyarok ellen.

Szicíliában 1409-ig az Aragóniai-ház uralkodott. A Nápolyi Királyságot az Anjouk irányították 1443-ig, amikor is V. (Aragóniai) Alfonz elfoglalta a királyságot és egyesítette Szicíliával. Az újraegyesítés azonban rövid ideig tartott, hiszen még életében a nápolyi trónt fiára I. Ferdinándra hagyta, míg a palermóit testvérére, II. (Aragóniai) Jánosra. 1494 és 1503 között VIII. Károly és XII. Lajos francia királyok többször is megpróbálták meghódítani a Nápolyi Királyságot, miután az Anjou-ház jogutódjainak tekintették magukat. 1503-tól hivatalosan az aragón uralkodók ültek a trónon, majd 1516-tól a Habsburg királyok, akik alkirályokon keresztül gyakorolták a hatalmat.

Szicíliai Királyság 1796-ban

Habsburg és Bourbon királyság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A spanyol örökösödési háborúban a Habsburg Birodalom elfoglalta mindkét királyságot, 1707 és 1735 között a Habsburg császár uralta a két királyságot. 1713-ban az utrechti békeszerződés jogilag is Ausztriának ítélte Nápolyt és Szicíliát, amelyek uralkodója VI. Károly német-római császár lett. A császár Szicíliát saját hűbéresének, II. Viktor Amadé savoyai hercegnek adta, aki Szicília királyaként uralkodott 1718-ig. Ekkor azonban veje, V. Fülöp spanyol király felmondta az utrechti békeszerződést, és csapatai megszállták Szardíniát és Szicíliát. A spanyol támadást a négyes szövetség haderői verték vissza. A spanyol hadiflottát a britek a passero-foki csatában szétszórták. A háborút lezáró 1720-as hágai békeszerződésben Szicília és Szardínia visszakerült a Habsburg Birodalomhoz. II. Viktor Amadé herceg Szicíliáért cserébe VI. Károly császártól a kisebb jelentőségű Szardínia szigetét kapta meg, a császár elismerte őt Szardínia királyának. (Így alakult meg a Szárd Királyság, amelynek Savoyai-házi uralkodói a 19. század végére megszerezték egész Itáliát). A szicíliai és nápolyi Habsburg-uralomnak Károly infáns, pármai herceg 1734-es inváziója vetett véget, a lengyel örökösödési háború során. A bécsi békeszerződés alapján őt ismerték el VII. Bourbon Károly néven Nápoly és Szicília királyának. Bátyjának, VI. Ferdinándnak halála, 1659 után III. Károly néven spanyol király lett belőle, Nápoly és Szicília trónjait átadta fiának, Ferdinánd infánsnak, aki Nápolyban IV. Ferdinánd néven , Szicíliában III. Ferdinánd néven uralkodott. A francia forradalom idején, 1798-ban Napoléon Bonaparte csapatai elfoglalták Nápolyt, a királyi pár Szicília szigetére menekült, amelyet a brit flotta a napóleoni háborúk teljes tartama alatt meg tudott védelmezni.

1816-ban Szicília Királyságát és a Nápolyi Királyságot (mindkettő hivatalos megnevezése Szicíliai Királyság volt) a Két Szicília Királyságaként egyesítették, első uralkodója I. Ferdinánd nápoly–szicíliai király lett, aki 1816-ig IV. Ferdinánd néven Nápoly és III. Ferdinánd néven Szicília királya volt. Az új kettős királyság 1861-ig állt fenn, amikor Giuseppe Garibaldi seregei elfoglalták, és átadták II. Viktor Emánuel szárd–piemonti királynak, akit 1861-ben az újonnan létrehozott Olasz Királyság uralkodójává kiáltottak ki.

Kapcsolódó lapok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Szicíliai Királyság témájú médiaállományokat.

Felhasznált irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]