Amalfi Köztársaság

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Amalfi Köztársaság
958 – 1034
Amalfi Köztársaság zászlaja
Amalfi Köztársaság zászlaja
Itália államalakulatai 1000-ben
Itália államalakulatai 1000-ben
Általános adatok
Fővárosa Amalfi
Hivatalos nyelvek görög, nápolyi
Vallás katolicizmus
Kormányzat
Államforma köztársaság
Elődállam
Utódállam
 Nápolyi Hercegség
Capuai Hercegség 

Az Amalfi Köztársaság vagy Amalfi Hercegség egy független államszervezet volt Dél-Olaszországban a 10-11. században. A köztársaság a bizánci fennhatóság alatt álló Nápolyi Hercegségből vált ki fokozatosan.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

838-ban a Beneventói Hercegségből érkező longobárdok elfoglalták Amalfi városát, de egy évvel később a helyi lakosságnak sikerült elűznie őket. A függetlenségpárti lakosság ezen sikereken felbuzdulva, a szomszédos Atrani városával közösen saját vezetőt, praefectust választott. A névlegesen még mindig Konstantinápolytól függő Amalfi fokozatosan építette ki birodalmát a Földközi-tengeren. 846-ban hajókat küldött Róma védelme érdekében. A nápolyi és gaetai flottákkal egyesülve sikerült 849-ben Ostiánál legyőzniük a szaracénokat. Hatalmas kereskedelemi- és hadiflottájának köszönhetően Genova, Pisa és Velence mellett a Földközi-tenger kereskedelmét uraló négy tengeri köztársaság egyike lett. 897-ben azonban súlyos vereséget szenvedett a Nápoly által támogatott sorrentói seregektől.

914-ben I. Mastalust megválasztották a város első patríciusának (vagy bírájának). 958-ban II. Mastalus gyilkosság áldozata lett, az őt követő I. Sergius pedig felvette a hercegi (vagy dózse) címet és megalapította az önálló Amalfi Hercegséget vagy más néven Amalfi Köztársaságot (Ducatum Amalfitanum). A hercegség parányi területe magába foglalta az összes tengerparti várost Cetarától Positanóig, valamint a Monti Lattari néhány települését is: Tramonti, Lettere, Pimonte. 981 és 983 között, egy rövid ideig sikerült elfoglalnia a longobárd Salernói Hercegséget is.

A Földközi-tenger fontosabb fővárosaiban, mint Córdoba, Antiochia, Kairó, Konstantinápoly vagy Durazzo az amalfi kereskedők mindenhol támaszpontokat tartottak fenn. Kivívták maguknak a külön jogot, hogy pénzváltókat, szövet- és posztóraktárakat létesítsenek Konstantinápolyban és saját negyedük is volt az Aranyszarv-öböl központjában.

Nagy hajózási tapasztalatuknak köszönhetően az amalfiaiak megalkották a Tabula Amalphitana-t, amely a világ első hajózási törvénykönyve és amellyel a rivális tengeri hatalmak elismerését is kivívták.

1013-ban Amalfi városának központját és területének közel felét egy hatalmas cunami pusztította el. A víz átszakította a kikötőt védő gátakat és romba döntötte a belváros lakóházait és a püspöki palotát. A lehorgonyzott hajókat a tenger hullámai a partra vetették. A kereskedelmi- és hadiflotta percek alatt megsemmisült.

A köztársaság hanyatlásának okát a történészek természeti és geopolitikai körülmények együttesével magyarázzák. Az 1013-as súlyos cunami jelentősen legyengítette haderejét, aminek következtében nem vett részt az első kereszteshadjáratokban és így kimaradt a Pisa, Genova és Velence által folytatott területszerzési versenyből. Velence nem nézte jó szemmel Amalfi terjeszkedését az Aranyszarv-öbölben, ezért 1081-ben kereskedelmi szankciókat próbált életbe léptetni a köztársaság ellen. A Boszporusz kereskedelmi jogait azonban (Velence minden jellegű erőlködése ellenére) sikerült megtartania. Noha Velence pazar várost épített fel a kereskedelemből származó gazdagságból, Amalfinak sikerült felülmúlnia, hiszen jóval közelebb feküdt az észak-afrikai és közel-keleti kereskedelmi gócpontokhoz.

A kicsiny köztársaságot 1034-ben a Capuai Hercegség, majd 1039-ben a Salernói Hercegség hódította meg, 1073-ban pedig Robert Guiscard normann csapatai. A város lakossága többször is sikertelenül fellázadt a normannok ellen. Az utolsó dózsét 1100-ban űzték el. A pisai flotta 1135-ben súlyos támadást mért a városra, amelynek során a belváros házainak többsége leégett. Ez a támadás jelentette az Amalfi Köztársaság végét.

Amalfi uralkodói[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Praefectusok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Patríciusok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Dózsék[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Monos János - Capri, Ischia, Salerno, Sorrentói-félsziget, Amalfi partvonal Dekameron Könyvkiadó, Budapest, 2006 ISBN 978-963-9331-74-7

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]