IV. Konrád német király
| IV. Konrád | |
 |
|
|
|
|
| Német király | |
| Uralkodási ideje 1250 – 1254. május 21. |
|
| Koronázása | 1237. februárja[1] |
| Elődje | II. Frigyes |
| Utódja | Vilmos |
| Életrajzi adatok | |
| Uralkodóház | Stauf-ház |
| Született | 1228. április 25. Andria[1] |
| Elhunyt | 1254. május 21. (26 évesen) Lavello[1] |
| Nyughelye | Messina[2] |
| Édesapja | II. Frigyes német-római császár |
| Édesanyja | II. Izabella jeruzsálemi királynő |
IV. Konrád (németül Konrad IV.), (1228. április 25.[1] – 1254. május 21.[1]) Jeruzsálem királya (mint II. Konrád) 1228-tól, Német király 1237-től és Szicília királya (mint I. Konrád) 1250-től haláláig.
Tartalomjegyzék
Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Ifjúkora[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
II. Frigyes császár és jeruzsálemi régens, valamint II. Izabella jeruzsálemi királynő fiaként látta meg a napvilágot Andriában. Ő volt Frigyes és Jolán második fia, viszont az egyetlen aki megélte a felnőttkort. Édesanyja a szülésbe belehalt. Konrád 1235-ig Itáliában élt. Ekkor látogatott először német földre. Ez alatt az idő alatt a Jeruzsálemi Királyságot, megbízott régensként, édesapja irányította. Mialatt dúlt a Lombardok háborúja, Konrád dekralálta nagykorúságát és megszüntette a régensséget Jeruzsálemben.
Német társkirályként[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Amikor Frigyes elmozdította Konrád lázadó bátyját, Henriket, 1237-ben a Bécsi gyűlés Konrádot választotta német királlyá. Ez a cím előjelezte a későbbi reményeket a német-római császárságra. Konrád az 1238 és 1245 közötti éveket Itáliában töltötte Frigyes mellett.[1] A német régensi szerepet III. Siegfrid mainzi érsek töltötte be 1242-ig, amikor Frigyes ezt Raspe Henrikre, Türingia őrgrófjára és I. Vencel cseh királyra bízta. Konrád 1240-től közvetlenül is beleszólt a német politikába.
Azonban, amikor IV. Ince pápa kiátkozta Frigyest 1245-ben és Konráddal szemben Raspe Henriket támogatta, és meg is választatta ellenkirálynak 1246. május 22-én. Henrik legyőzte Konrádot a Nidda melletti csatában 1246 augusztusában. Konrád helyzete megerősítésére ez év őszén feleségül vette II. Ottó bajor herceg leányát, Bajor Erzsébet.[1] Annak ellenére, hogy Henrik a következő év elején meghalt[forrás?], a fejedelmek mégis sorra elpártoltak Konrád mellől, csak a városok többsége maradt meg a hűségén.[1] Henriket pedig ellenkirályként Holland Vilmos követte.
Konrád 1250-ben azzal rendezte a német helyzetet, hogy legyőzte Holland Vilmost és rajnai szövetségeseit.
Egyeduralkodóként[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
1250-ben II. Frigyes meghalt, ugyanebben az évben Konrád örökölte Szicíliát és Németországot. Mivel édesapja halála után nem egészen 2 héttel ellenségei az életére törtek, Konrád csak egy barátja önfeláldozása árán tudott megmenekülni.[1] Talán ennek hatására is döntött úgy, hogy a teljes káoszba süllyedő Németországot maga mögött hagyva 1251 őszén Itáliába induljon Szicíliai öröksége átvételére.[1] Többé nem is tért vissza hazájába, birodalmi kormányzónak apósát, Ottót jelölte ki.[1]
Itáliában[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Lombardiában követeket küldött IV. Ince pápához, hogy elismertesse utódlását.[1] A Staufokban ekkorra véglegesen csalódott Ince azonban eddigre már megkeményítette álláspontját, így a megegyezés nem jött létre.[3] Dél-Itáliába megérkezve az addig itt kormányzó féltestvérével, Konráddal karöltve elfoglalta Capuát, majd 1253-ban sikeresen megostromolta Nápolyt.[4] Nem sokkal ezután érkezett a hír, hogy otthon meghalt legfőbb támasza, a bajor herceg.[4]
Konrád ekkor újabb kísérletet tett a pápával történő kibékülésre, IV. Ince azonban visszautasította minden közeledési kísérletét, sőt, 1254 áprilisában ki is közösítette.[4]
Halála[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
A király hadsereggel készült visszatérni a birodalomba, ám a malária – mindössze 26 éves korában – végzett vele.[4] Erzsébet, Konrád özvegye, hozzáment II. Meinhard tiroli grófhoz, aki 1236-ban Karintia hercege lett.
Konrád 1254-es halálával interregnum kezdődött Németországban, mely alatt senki nem tudta legitimen megszerezni az uralkodói címet. Végül a problémát Habsburg Rudolf megválasztása oldotta meg 1273-ban.
Gyermekei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
- Konrád 1246. szeptember 1-jén[5], Vohburgban[5] házasodott össze Wittelsbach Erzsébettel[5] (1227 – 1273. október 9.), II. Ottó bajor herceg leányával. Házasságukból 1 fiú született:
- III. Konrád jeruzsálemi király[5], más néven Konradin (1252. március 25. – 1268. október 29.)
- Ezen kívül Konrádnak született egy törvénytelen gyermeke is:
Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
- ^ a b c d e f g h i j k l Weiszhár Attila – Weiszhár Balázs: Német királyok, római császárok, Mæcenas, Budapest, 1998, ISBN 963-9025-66-6, 87. oldal
- ↑ James Bryce: A Római Szent Birodalom, A Magyar Tudományos Akadémia kiadása, Budapest, 1903, 315. oldal
- ↑ Weiszhár, 87–88. oldal
- ^ a b c d Weiszhár, 88. oldal
- ^ a b c d e Holy Roman Emperors (angol nyelven). Genealogy.eu. (Hozzáférés: 2011. január 10.)
- Bokor József (szerk.). Konrád (4), A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET Kft. ISBN 963 85923 2 X (1998). Hozzáférés ideje: 2009. október 4.
Idegennyelvű irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
^ Judith Bennet és Clive Hollister: Medieval Europe, a Short History, 260. oldal
Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
| Előző uralkodó: III. Henrik |
|
Következő uralkodó: Konradin |
.svg)
.svg){kind=small}
| Előző uralkodó: I. Frigyes |
|
Következő uralkodó: II. Konrád |
| Előző uralkodó: II. (Brienne-i) Izabella |
|
Következő uralkodó: III. (Hohenstaufen) Konrád |
