Ugrás a tartalomhoz

(VII.) Henrik német király

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(VII.) Henrik

Német király
Uralkodási ideje
1220. április 23. 1235. július
KoronázásaAachen
1222. május 8.
ElődjeII. Frigyes
UtódjaII. Frigyes
Életrajzi adatok
UralkodóházStauf-ház
Született1211[1]
Szicília[2]
Elhunyt

Martirano,[2] Szicíliai Királyság
NyughelyeCosenza
ÉdesapjaII. Frigyes
ÉdesanyjaAragóniai Konstancia
Testvére(i)
HázastársaBabenbergi Margit
A Wikimédia Commons tartalmaz (VII.) Henrik témájú médiaállományokat.

(VII.)[3] Henrik (németül: Heinrich (VII.)), (1211.[2][4]1242. február 12.[2][4]) szicíliai király 1212-től, német király 1220-tól és sváb herceg (II. Henrik néven) 1216-tól.

Élete

[szerkesztés]

Ifjúkora

[szerkesztés]

II. Frigyes német-római császár és Aragóniai Konstancia fiaként született. Gyermekkora nagy részét Németországban töltötte.[2] 1212-ben Szicília királyává koronázták, 1216-ban pedig sváb herceg lett.[2]

Megkoronázása

[szerkesztés]

Királlyá koronázását III. Ince pápa szorgalmazta abban a reményben, hogy így sikerül leválasztani Szicíliát a Német-római Birodalomról, amire Frigyes ígéretet is tett neki.[2] Henriket azonban így is a rómaiak királyává (azaz német királlyá) választották 1220 áprilisában Frankfurtban, majd 1222. május 8-án Aachenben meg is koronázta gyámja, Engelbert kölni érsek.[2] Amikor az érseket 1225-ben meggyilkolták, Németországban forrongás támadt, és Frigyesnek a fiához fűződő viszonya kiéleződött.[2] 1228-tól gyakorlatilag ő képviselte Németországban a császári hatalmat.[4]

Lázadás édesapja ellen

[szerkesztés]

Város- és hivatalnokbarát politikája miatt az 1230-as évek elejétől fogva egyre inkább szembekerült Frigyessel, valamint a német fejedelmekkel – akiknek segítségét a pápa elleni harcában édesapja nem nélkülözhette.[4] Ez utóbbiak kényszerítették ki aztán Henriktől az 1231-es wormsi birodalmi gyűlésen a városok elleni fellépést, illetve a majd Frigyes által majd 1232-ben jóváhagyott Statutum in favorem principum kiadását.[4] Ez a statutum 1220-as elődjével együtt Németország önálló, feudális államokká történő széthullását készítette elő.[4]

Ugyancsak 1231-ben Henrik nem volt hajlandó megjelenni a ravennai diétán.[2] 1232-ben meghódolt Frigyes előtt,[2] a cividalei találkozót Henrik mély megaláztatásként élte át.[4] Hogy városok támogatását elnyerje, a wormsi határozatokkal ellenkező jogokat adományozott nekik.[5] A következő évben, 1233-ban kiáltványt intézett a fejedelmekhez s 1234-ben kibontotta a lázadás zászlaját Boppardnál.[2] A felkeléshez az augsburgi és a würzburgi püspökök és a montferrati őrgróf csatlakozott.[6] Henriknek még ez év decemberében sikerült szövetséget kötnie a lombardokkal.[2] A minderről tudomást szerző Frigyes 1235-ben hadsereggel kelt át Németországba,[6] mire kevés támogatója cserben hagyta a társkirályt.[2][6]

Bebörtönzése, halála

[szerkesztés]
VII. Henrik Würzburgban 1234-ben, Lorenz Fries krónikás 16. századi ábrázolása.

Henrik, miután Worms elleni támadása kudarcba fulladt,[2][6] meghódolt édesapja előtt.[6] Bebörtönözték – egyelőre Németországban.[2] Hivatalos trónfosztását nem tartották szükségesnek, hiszen megszegte az 1232-ben édesapjának tett hűségesküjét.[2] Egy idő után az apuliai San Felicébe, majd a calabriai Martirano börtönébe vitték.[2] Itt 7 évnyi raboskodás után a császár magához rendelte fiát, aki útközben lovával egy szakadékba zuhant.[6]

Gyermekei

[szerkesztés]

Henrik 1225-ben,[7] Nürnbergben[7] házasodott össze Babenbergi Margittal[7] (12041266. október 29.), VI. Lipót osztrák herceg leányával, aki két fiút szült férjének:

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. 1 2 p11404.htm#i114032
  2. 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 Uralkodók és dinasztiák: Kivonat az Encyclopædia Britannicából. Szerk. A. Fodor Ágnes – Gergely István – Nádori Attila – Sótyné Mercs Erzsébet – Széky János. Budapest: Magyar Világ. 2001. ISBN 963 9075 12 4 , 268. oldal
  3. Általában nem tartják számon a német királyok között, és sorszámát, a VII.-et zárójelbe szokták tenni. (U. és d., 268. o.)
  4. 1 2 3 4 5 6 7 Weiszhár Attila – Weiszhár Balázs: Német királyok, római császárok. Budapest: Mæcenas. 1998. ISBN 963 9025 66 6 85. oldal
  5. Weiszhár, 85–86. oldal
  6. 1 2 3 4 5 6 Weiszhár, 86. oldal
  7. 1 2 3 4 5 Holy Roman Emperors (angol nyelven). Genealogy.eu. (Hozzáférés: 2011. január 10.)

További információk

[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]