III. Henrik német-római császár

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
III. Henrik
III. Henrik egy 1040 körüli miniatúrán
III. Henrik egy 1040 körüli miniatúrán

Német király
Uralkodási ideje
10391056. április 14.
Koronázása Aacheni dóm
1028. április 14.[1]
Elődje II. Konrád
Utódja IV. Henrik
Német-római császár
Uralkodási ideje
10461056. október 5.
Koronázása Szent Péter-bazilika, Róma
1046. december 25.[1]
Elődje II. Konrád
Utódja IV. Henrik
Életrajzi adatok
Uralkodóház Száli-ház
Született 1017. október 28./29.
Ostenbeck[1]
Elhunyt 1056. október 5. (38 évesen)
Bodfeld[1][2][3]
Nyughelye szíve: Goslar, teste: Speyeri dóm[4]
Házastársa Dániai Gunhilddal
Házastársa Aquitániai Ágnes
Gyermekei
Édesapja II. Konrád
Édesanyja Sváb Gizella
III. Henrik aláírása
III. Henrik aláírása
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz III. Henrik témájú médiaállományokat.

III. Henrik vagy Fekete Henrik[5] (németül: Heinrich III.), (1017. október 28.[1][2][3]1056. október 5.[1][2][3]) német király 1039-től, német-római császár 1046-tól haláláig, a Száli-házból, ismert VI. Henrik bajor hercegként is.

Élete[szerkesztés]

Ifjúsága[szerkesztés]

Henrik 1017-ben született II. Konrád német-római császár és Gizella (II. Hermann sváb herceg leánya) fiaként,[1] vagyis még azelőtt, hogy édesapját 1024-ben királlyá választották volna. Széles körű képzésben részesült és módszeresen felkészítették az uralkodásra; már korán részt vett az apja által tartott tanácskozásokon.

10271042 között Bajorország hercege, 10381045 között sváb herceg volt. 1028. április 14-én húsvétkor, édesapja német királlyá koronáztatta; a szertartást Pilgrim kölni érsek végezte Aachenben. 1038 őszén Burgundia királya lett. 1039 Konrád utódjaként trónra lépett.

Lengyelországi hadjárat[szerkesztés]

A birodalmi határok mentén kialakult helyzet már rögtön trónra lépésekor aktív külpolitikára kényszerítette az új királyt.[6] Még Konrád halálát megelőzően, 1037-ben, az ellene kitört lázadást követően kénytelen volt elmenekülni országából I. Kázmér lengyel fejedelem.[6] Az uralkodó nélküli, anarchiába süllyedő – ámde német hűbéres – Lengyelországra ekkor I. Břetislav cseh fejedelem támadt rá, és elfoglalta jelentős részét:[6] Sziléziát és Kis-Lengyelországot, kifosztotta Nagy-Lengyelországot, földig égette Gnieznot és elrabolta Szent Adalbert ereklyéit, amelyeket Prágába vitetett. Henrik azonban, édesapjához hasonlóan a lengyelek mellé állt és három oldalról, Meißen, Bajorország és Ausztria felől támadott a csehekre. Sikerült Břetislávot rákényszerítenie, hogy kivonuljon Lengyelországból és elismertetnie a német fennhatóságot. Kázmér 1039-ben Henrik segítségével visszatért a trónjára, mire Břetislav szövetségeséhez, Péter magyar királyhoz fordult.[6] 1040 elején magyar csapatok törtek be az Osztrák Őrgrófság területére, Henrik Csehország elleni támadása viszont kudarcba fulladt.[6] Az 1041-es hadjárat végre sikerrel járt: Břetislav meghódolt, és lemondott Lengyelországról, cserébe megtarthatta Sziléziát.[6]

Az első magyarországi hadjárat[szerkesztés]

Magyarországon I. István király 1038-ban meghalt és Orseolo Péter, Orseolo Ottó velencei dózse fia foglalta el a trónt. A magyarok azonban elűzték és helyette Aba Sámuelt választották királynak. Péter előbbi ellenfeléhez, Henrikhez fordult támogatásért.[6] Miután az új uralkodó, Aba Sámuel nem kívánta Henrik döntőbíráskodását, hamarosan megindultak a harcok.[6] 1042-ben magyar csapatok dúlták fel az Osztrák Őrgrófság, Karintia és Bajorország határvidékeit.[6] A Sámuel ellen 10421043-ban folytatott háború azzal ért véget, hogy a magyarok visszaadták a még I. István által megszerzett területeket.[6]

Házassága, lotharingiai problémák[szerkesztés]

A Poitoui Ágnessel 1043-ban megkötött házassága burgundiai birtokokkal is járt.[6] Ez szorosabb összeköttetésbe hozta Henriket a clunyi reformmozgalommal, amely az egyház megújítása mellett ekkor még elislmerte a világi uralkodók központosítási törekvéseinek szükségességét.[6] Ekkortájt kezdődött az I. Henrik francia király által támogatott Szakállas Gottfrieddel, amely 1047-ben a lotharingia herceg trónfosztásához vezetett.[6]

A második magyarországi hadjárat[szerkesztés]

III. Henrik császári pecsétje
III. Henrik monogramja
III. Henrik

Miután Aba Sámuel belpolitikája Péter pártjára térítette addigi támogatóit, Henrik 1044-ben újabb hadjáratot indított ellene.[6] A ménfői ütközetet követően Péter visszakerült a trónra, ám mivel helyzete erősen meggyengült, még szorosabb kötelék felvételére szánta el magát: 1045-ben országát birodalmi hűbérként fogadta el Henriktől.[6]

Az első itáliai hadjárat[szerkesztés]

Rómában eközben szintén jelentős események történtek.[6] A züllött életet élő IX. Benedeket 1044-ben elűzték a pápai trónról.[6] A kettős választást követően azonban már 3 pápa is lett: IX. Benedek, III. Szilveszter és VI. Gergely személyében.[6] Az első itáliai útjára (10461047) induló Henrik 1046-ban a sutri zsinaton mindhármukat letétette, és Suidger bambergi püspököt (II. Kelemen néven) tette meg pápának, aki császárrá is koronázta őt.[6] (Gergelyt magával vitt Németországba, ahol az hamarosan meg is halt.[7])

Henrik némely intézkedésével, mint például azzal, hogy a tartományából elűzött Waimar capuai herceget egyházi birtokokból elégítette ki, lényegében teljesen megfosztotta hatalmától a pápát.[8] A császár hazatérőben megkísérelte V. Bonifác toscanai őrgrófot is foglyul ejteni – sikertelenül.[8]

Otthoni lázadások[szerkesztés]

Németországban Henriknek Szakállas Gottfried, valamint V. Balduin flandriai és IV. Dietrich hollandi gróf lázadásával kellett szembenéznie.[8] 1048-ra sikerült levernie a felkelést.[8]

Itália újabb gondjai[szerkesztés]

Eközben meghalt Henrik támogatottja, II. Kelemen (1047).[8] A visszatérő IX. Benedek ellenében ekkor Poppo brixeni püspököt (II. Damáz), majd annak hamarosan bekövetkező halála után Bruno touli püspököt (IX. Leó, 1049-től) nevezte ki pápának.[8] A pápaság ezzel teljes egészében a császári hatalom függésébe került, amit egyébként is megkönnyített elvilágiasodása és birtokai nagy részének fentebb említett elvesztése is.[8]

A harmadik és a negyedik magyarországi hadjárat[szerkesztés]

Miután Péter királyt 1046-ban elűzték, Magyarország megszűnt német hűbéres lenni.[8] A pápa körüli ügyletekkel, valamint Gottfriedék ismételt lázadásaival elfoglalt Henrik csak 1051-ben (lásd. Búvár Kund legendája) és 1052-ben tudott hadat vezetni Magyarországra, de mindkét esetben vereséget szenvedett az új uralkodótól, I. Andrástól, így kénytelen volt lemondani hódító terveiről.[8]

Bajor lázadás[szerkesztés]

Újabb súlyos belviszályt jelentett a császár bizalmi emberének, Gebhard regensburgi püspöknek és I. Konrád (Kuno) bajor hercegnek 1052 végén kirobbant fegyveres konfliktusa.[8] Miután Henrik unokafivére, Gebhard mellé állt, és Konrádot megfosztotta hercegségétől.[8] Utóbbi a magyarokhoz menekült, és tőlük kért segítséget tartománya visszaszerzéséhez.[8] András csapatokat bocsátott rendelkezésére, amelyekkel 10541055 folyamán a herceg osztrák, bajor és karantán területekre támadt.[8]

A második itáliai hadjárat[szerkesztés]

Konrád helyzetén jelentősen javított az itáliai helyzet.[8] 1054-ben meghalt IX. Leó, akinek utódjául Henrik Gebhard eischstädti püspököt nevezte ki (II. Viktor).[8] Ugyancsak 1054-ben viszont kibékíthetetlen ellensége, Szakállas Gottfried elvette Beatrix toscanai grófnőt – másik ellenfele, Bonifác leányát –, és így megerősödve vehette fel a császár elleni küzdelmet.[8]

Henrik 1055-ben indult Alpokon túli második hadjáratára.[8] A Gottfried elleni harcot a városok támogatásával nyerte meg, amelyet cserébe kiváltságokkal erősített meg.[9] A vesztes herceg Flandriába menekülése után a fogságba esett Beatrixot leányával, Matilddal együtt Németországba vitték.[10]

Otthon Gottfried a flandriai Balduinnal, Welf karantán herceggel, valamint az ezúttal a császár ellen forduló Gebharddal összeesküvést szőtt Henrik meggyilkolása és az elűzött Konrád herceg német trónra helyezése érdekében.[10] Welf és Konrád halálát követően az összeesküvés kudarcba fulladt ugyan, de Henrik ezt már csak alig egy évvel élte túl.[10]

Halála[szerkesztés]

A császár 1056-ban hunyt el, egy hatéves fiút hagyva maga után.[10] Judit nevű leánya Salamon magyar király felesége lett, majd Salamon halála után I. Ulászló lengyel fejedelemhez ment nőül.

Henriket a speyeri dómban temették el, a szívét pedig a goslari Ulrich-kápolnában őrzik.

Öröksége[szerkesztés]

III. Henrik személyében a világi (regnum) és szellemi (sacerdotium) hatalom összefonódott. Egyrészt erősen kötődött a birodalmi egyház eszméjéhez és az egyházat hatalmi tényezőként használta. Ez megnyilvánult a püspökök kinevezésében, illetve a pápák leváltásában és trónra helyezésében. Másrészt a mélyen vallásos Henrik komolyan magáévá tette a cluny reformokat, elítélte a szimóniát, elhatárolódva ezáltal apjától, és kiállt a cölibátus és az Isten békéje mellett. Kiszabadította a pápaságot a római nemességgel való összefonódásból és egyetemessé tette. Ezzel azonban létrehozta azt a problémát, amellyel fiának, IV. Henriknek meg kellett küzdenie az invesztitúraharcok idején.

Utódai[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ^ a b c d e f g Weiszhár Attila – Weiszhár Balázs: Német királyok, római császárok. Budapest: Mæcenas. 1998. ISBN 9639025666   45. oldal
  2. ^ a b c d e f g h i j k l m n o p Holy Roman Emperors (angol nyelven). Genealogy.eu. (Hozzáférés: 2011. január 10.)
  3. ^ a b c Bokor József (szerk.). Henrik (36), A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X. Hozzáférés ideje: 2009. október 4. 
  4. James Bryce: A Római Szent Birodalom, A Magyar Tudományos Akadémia kiadása, Budapest, 1903, 315. oldal
  5. Sötét arcszíne miatt kapta melléknevét.
  6. ^ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s Weiszhár, 46. oldal
  7. Weiszhár, 46–47. oldal
  8. ^ a b c d e f g h i j k l m n o p q Weiszhár, 47. oldal
  9. Weiszhár, 47–48. oldal
  10. ^ a b c d Weiszhár, 48. oldal

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Heinrich III. (HRR) című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Források[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]


Előző uralkodó:
(I.) Konrád
Bajorország hercege
10271042
Bayern Wappen.svg
Következő uralkodó:
VI. Henrik
Előző uralkodó:
IV. Hermann
Svábföld hercege
10381045
Coat of arms of Baden-Württemberg (lesser).svg
Következő uralkodó:
II. Ottó
Előző uralkodó:
II. Konrád
Karintia hercege
10391047
Kaernten shield CoA.svg
Következő uralkodó:
Welf
Előző uralkodó:
II. Konrád
Német király
10391056
Német-római császár
10461056
Császárok a Német-római Birodalomban (8001806)
I. Ottó 962-es megkoronázásáig „frank császárok”
800 814 840 843 855 875 877 881 887 891
   I. Károly I. Lajos  —  I. Lothár II. Lajos II. Károly  —  III. Károly  —    
891 894 898 899 901 905 915 924 962 973 983
   Vid Lambert Arnulf  —  III. Lajos  —  I. Berengár  —  I. Ottó II. Ottó   
983 996 1002 1014 1024 1027 1039 1046 1056 1084 1105 1111 1125 1133 1137 1155
    —  III. Ottó  —  II. Henrik  —  II. Konrád  —  III. Henrik  —  IV. Henrik  —  V. Henrik  —  III. Lothár  —    
1155 1190 1197 1209 1215 1220 1250 1312 1313 1328 1347 1355 1378 1410
   I. Frigyes VI. Henrik  —  IV. Ottó  —  II. Frigyes  —  VII. Henrik  —  IV. Lajos  —  IV. Károly  —    
1410 1437 1452 1493 1508 1519 1530 1556 1564 1576 1612 1619 1637
   Zsigmond III. Frigyes I. Miksa V. Károly I. Ferdinánd II. Miksa II. Rudolf II. Mátyás II. Ferdinánd   
1637 1657 1705 1711 1740 1742 1745 1765 1790 1792 1806
   III. Ferdinánd I. Lipót I. József III. Károly  —  VII. Károly I. Ferenc II. József II. Lipót II. Ferenc   
Karoling-házLiudolf-házSzáli-házSupplinburg-házStauf-házWelf-házWittelsbach-házLuxemburgi-házHabsburg-ház
A német-római császári korona
Következő uralkodó:
IV. Henrik
Előző uralkodó:
II. Konrád
Itália királya
10461056
Corona ferrea monza (heraldry).svg
Következő uralkodó:
IV. Henrik
Előző uralkodó:
VII. Henrik
Bajorország hercege
10471049
Bayern Wappen.svg
Következő uralkodó:
I. Konrád