IV. Henrik német-római császár

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
IV. Henrik
HEINRIC(VS) · IMP(ERATOR) ·IV. Henrik ábrázolása egy 1106 utáni kódexben
HEINRIC(VS) · IMP(ERATOR) ·
IV. Henrik ábrázolása egy 1106 utáni kódexben

Német király
Uralkodási ideje
1053. novembere1105. december 31.[1]
régensek:
1. Poitoui Ágnes
1056. októbere1062. március 31.[1]
2. II. Anno kölni érsek
1062. március 31.1063. június k.[1]
3. Adalbert hamburg-brémai érsek
1063. júniusa után – 1065. március 24.[1]
Koronázása Aacheni dóm
1054. július 17.[1]
Elődje III. Henrik
Utódja V. Henrik
Német-római császár
Uralkodási ideje
10841105. december 31.
Koronázása Szent Péter-bazilika, Róma
1084. március 31.[1]
Elődje III. Henrik
Utódja V. Henrik
Életrajzi adatok
Uralkodóház Száli-ház
Született 1050. november 11.
Goslar[1]
Elhunyt 1106. augusztus 7. (55 évesen)
Lüttich[1]
Nyughelye Speyeri dóm[2]
Édesapja III. Henrik
Édesanyja Poitoui Ágnes
Házastársa
Gyermekei
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz IV. Henrik témájú médiaállományokat.

IV. Henrik (németül: Heinrich IV.), (1050. november 11.[1][3]1106. augusztus 7.[1][3]) német király 1056-tól, német-római császár 1084. március 31-től 1105-ig. A Száli-dinasztia tagja.

Élete[szerkesztés]

Gyermekkora[szerkesztés]

III. Henrik német-római császár második házasságából született egyetlen fiúgyermeke. Édesanyja Poitoui Ágnes volt. Henriket még édesapja életében, 1053 novemberében megválasztották német királlyá,[1] 1054. július 17-én koronázta meg Aachen városában Hermann kölni érsek. (Henrik uralkodásának kezdetén nagyapja, Konrád nevét viselte.) Uralkodásának első éveiben Henrik mellett édesanyja, Ágnes császárné látta el a kormányzói feladatokat.[1]

Béke Magyarországgal[szerkesztés]

Ekkor, 1058-ban kötötték meg a békét Magyarországgal, melynek megpecsételéseként jegyezték el a gyermek király nővérét, Juditot a magyar trónörökössel, Salamonnal.[1] Az ezután kibontakozó trónharcot Salamon édesapja, I. András a német segítség ellenére 1060-ban elvesztette öccse, I. Béla ellenében.[4] A Salamon melletti német beavatkozás a hamarosan eluralkodó belviszályok következtében ekkor még elmaradt.[5]

Gyámság alatt[szerkesztés]

A női kormányzattal elégedetlen országnagyok II. Anno kölni érsekkel az élen elrabolták a fiatal királyt, aki így 1062-ben az ő, majd 1063-ban Adalbert brémai érsek gyámsága alá került.[5] Adalbert még 1063-ban Henrikkel együtt Magyarországra indult, hogy trónra segítse Salamont, ami Béla váratlan halálát követően sikerült is, bár Salamon még sem lett német hűbéres.[5] Anno ezalatt Itáliába ment, ahol 1064-ben a mantuai zsinaton lemondatta Honoriust.[5]

Nagykorúsítása[szerkesztés]

Henrik nagykorúsítására végül 1065-ben, 15 éves korában került sor, de miután az Anno szigora alól felszabaduló, Adalbert által teljesen szabadjára engedett ifjú uralkodó meglehetősen feslett életet élt, a nagyok már 1066-ban kötelezték egy rendi kormány maga mellé vételére – ezt 1072-ig szintén a két meglehetősen eltérő jellemű érsek vezette – és a Savoyai Bertával kötendő házasságra.[5] A király gyűlölte első feleségét, el akart válni tőle, ám ezt végül a pápa követe, Damiani Szent Péter megakadályozta.[5]

Belső problémák[szerkesztés]

A korlátlan királyi hatalomra törő Henrik 1070-ben felségsértés ürügyén megfosztotta trónjától Nordheimi Ottó bajor herceget, aki erre fegyvert fogott ellene, de végül még szászországi birtokait is elveszítette.[5] 1072-ben a király letaszította trónjáról karintiai Bertoldot is.[5]

Szászországban alkalmazott kíméletlen módszerei (a királyi javak visszaszerzése, az újonnan emelt várak helyőrségeinek túlkapásai, illetve az adók erőszakos behajtása) miatt 1073-ban Ottó, valamint Magnus szász herceg részvételével lázadás tört ki uralma ellen. Henrik a körülzárt Harzburg várából alig tudott elmenekülni, Gerstungenben 1074-ben kénytelen volt békét kötni és leromboltatni várait.[5]

Magyarországi hadjárat, szász lázadás[szerkesztés]

Ezalatt Magyarországon Béla fiai, a későbbi I. Géza és Szent László 1073-ban fegyveres harcot indított Salamon ellen.[5] Henrik Markwart karantán herceget küldte sógora segítésére, de az vereséget szenvedett, és csak a nyugati határszélek maradtak uralma alatt.[5] A gerstungeni béke lehetővé tette Henrik személyes hadba szállását is, ám 1074-es magyarországi akciója kudarcba fulladt.[5] Salamon elismerte hűbérurának, ám a támogatására indított újabb hadjáratát a szászok mozgolódása miatt el kellett halasztania.[6] Ezt, miután a délnémet fejedelmek nagy része csapatokkal támogatta, valamint a szász feudálisok egy része is átállt az oldalára, az Unstrut folyó mellett 1075-ben aratott győzelmével sikerült levernie.[7]

Az invesztitúraharc időszaka[szerkesztés]

Henrik kiskorúságát kihasználva, a reformpápák (1046-tól) hozzákezdtek az egyházi hatalom megerősítéséhez, ami óhatatlanul is a császárral való összeütközésre vezetett.[7] II. Miklós 1059-es pápaválasztási szabályzatában a császár kiiktatásával a bíborosok testületére, a konklávéra bízta az egyház fejének megválasztását.[7] A reformpápák legkeményebbje, az 1073-ban trónralépő VII. Gergely volt.[7] Az általa kiadott Dictatus papae megfogalmazása szerint a pápa a legfőbb hűbérúr, királyokat is letehet, és az ő joga a püspökök kinevezése (invesztitúrajog).[7]

Gergely és Henrik között a háborúskodás azzal indult, hogy a pápa szimónia (az egyházi tisztségek vásárlása) bűne miatt több német püspököt megfosztott méltóságától, valamint megtiltotta a világi invesztitúrát (1075).[7] Erre válaszul Henrik az 1076-os wormsi zsinaton letétettnek nyilvánította Gergelyt, mire az felfüggesztette tisztükből a királypárti német főpapokat, majd kiközösítette Henriket, és felmentette alattvalóit a neki tett hűségeskü alól.[7] A Henrik mellett álló főpapok ekkor Gergelyt közösítették ki az egyházból, így vette kezdetét a pápaság és a császárság több évtizedes harca a legfőbb hatalomért.[7]

Henrik ellen 1076-ban ismét fellázadtak a szászok.[7] A király az őt amúgy is rossz szemmel néző fejedelmekhez fordult segítségért, de azok a kiközösítést kihasználva, a triburi gyűlésen trónfosztottnak nyilvánították Henriket, amennyiben nem nyer egy éven belül pápai feloldozást.[7] A király canossai zarándoklatával 1077-ben bűnbocsánatot nyert ugyan, de a fejedelmek mégis megválasztották ellenében Rudolf sváb herceget.[7] Henrik erre az ulmi gyűlésen elítéltette az ellenlábas hercegeket: a bajor I. Welfet, a karintiai Bertoldot (ismételten) és Rudolfot.[7] 1078-ban addigi híve, II. Lipót osztrák őrgróf is elfordult tőle.[7] Henrik 1079-ben hódoltatta, majd betört Magyarországra is – ez egyben utolsó kiállását jelentette sógora mellett.[7]

Gergely minden rosszallása ellenére sem mondott le arról, hogy megnyerje Henriket, ezért nem volt hajlandó elismerni Rudolfot.[7] Erre végül 1080-ban, Henriknek a szászok felett Flarcheimnél aratott győzelmét követően került sor.[7] Ekkor másodszor is kiközösítette a királyt, mire az válaszképp Wibert ravennai érsek (II. Kelemen) személyében ellenpápát állíttatott.[7]

Első itáliai hadjárat[szerkesztés]

Henriknek Rudolffal vívott háborúját az ez év októberében lezajlott hohenmölseni ütközet döntötte el – amit ugyan elveszített, de ellenfele belehalt sebeibe.[8] Az ily módon otthon felszabadult király 1081-ben indulhatott első itáliai hadjáratára, de sem Rómát, sem Mathild toscanai őrgrófnő várait nem tudta bevenni.[8] Kudarcai hírére németországi ellenfelei Salmi Hermann személyében újabb ellenkirályt választottak.[8] Az Itáliában tovább harcoló Henrik 1083-ban, majd 1084-ben is bevette ugyan Rómát – Gergely mindkét esetben ellenállt az Angyalvárban –, ahol III. Kelemen 1084-ben császárrá koronázta, de hamarosan vissza kellett vonulnia a Gergely hívására megérkező pápai hűbéresek, az Itália déli részét uraló normannok elől.[8]

Németországi belháború[szerkesztés]

Németországban ezalatt állandósult a belháború.[8] Henrik hiába hirdette ki 1085-ben Mainzban az Isten békéjét ("Treuga Dei"), a harc tovább folytatódott ellenfeleivel – 1086-ban vereséget szenvedett Unterpleichfeldnél –, és Hermann 1088-ban bekövetkezett halálával sem ért véget.[8]

Második itáliai hadjárat[szerkesztés]

A császár újabb itáliai hadjárata (10901097) teljes kudarcot hozott.[8] Legszívósabb ellenfele, a bajor hercegségről letett I. Welf hasonnevű fia feleségül vette a toscanai Mathildot, aki Canossánál 1092-ben vereséget mért Henrikre.[8] Az új pápa, az 1088-ban megválasztott II. Orbán okos politikájával létrehozott ellene egy lombard szövetséget, amihez még saját fia, Konrád is csatlakozott.[8] Welf 1093-ban lezáratta az Alpok hágóit, így a császár Itáliában rekedt, és csak azt követően tudott hazájába visszatérni, hogy 1096-ban visszaadta neki hercegségét.[8]

Az invesztitúraharc vége[szerkesztés]

A hosszú háborúskodásba belefáradt Henrik 1099-ben a letett Konrád helyébe másik fiát, az ifjabb Henriket koronáztatta királlyá, majd sorra kibékült ellenfeleivel.[8] Az ugyancsak 1099-ben megválasztott II. Paszkál pápa hiába átkozta ki 1102-ben, ezt a német püspökök már nem vették figyelembe.[8] Úgy tűnt, rendeződött a helyzet, 1103-ban kihirdették az általános országos békét.[8]

Henrik halála[szerkesztés]

Henriket fia részéről érte a végső csapás: a fiatal Henrik 1104-ben szövetségre lépett a fejedelmekkel édesapja ellen.[8] Az uralkodása során végig a miniszteriálisokra, a városi polgárságra és az alsó nemességre támaszkodó, de a főnemesség és saját fiai által elárult császár végül lemondani kényszerült trónjáról 1105-ben.[8] Fia fogságba vette, ahonnan még megszökött, Lüttichbe menekült, ám ott utolérte a halál.[8] De még holtában sem lelhetett nyugodalmat: miután kiátkozták, teteme csak a feloldozást követően, 1111-ben kerülhetett végső nyughelyére, a speyeri császári sírboltba.

Családja[szerkesztés]

Henrik kétszer házasodott, öt gyermeke született első házasságából (1066[3]) Savoyai Berta grófnővel[3] (1051. szeptember 21.1087. december 27.):

Henrik második felesége Kijevi Eupraxia[3] (10711109. július 20.), I. Vszevolod kijevi nagyfejedelem leánya volt, 1089-ben[3] házasodtak össze, gyermekük nem született.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ^ a b c d e f g h i j k l m Weiszhár Attila – Weiszhár Balázs: Német királyok, római császárok. Budapest: Mæcenas. 1998. ISBN 9639025666   49. oldal
  2. James Bryce: A Római Szent Birodalom, A Magyar Tudományos Akadémia kiadása, Budapest, 1903, 315. oldal
  3. ^ a b c d e f g h i j k Holy Roman Emperors (angol nyelven). Genealogy.eu. (Hozzáférés: 2011. január 10.)
  4. Weiszhár, 49–50. oldal
  5. ^ a b c d e f g h i j k l Weiszhár, 50. oldal
  6. Weszhár, 50–51. oldal
  7. ^ a b c d e f g h i j k l m n o p q Weszhár, 51. oldal
  8. ^ a b c d e f g h i j k l m n o p Weiszhár, 52. oldal

Források[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]


Előző uralkodó:
I. Konrád
Bajorország hercege
10531054
Bayern Wappen.svg
Következő uralkodó:
II. Ottó
Előző uralkodó:
III. Henrik
Német király
10561106
részben Rajnai Rudolffal,
Salmi Hermannal
és Itáliai Konráddal

Német-római császár
10841106
Császárok a Német-római Birodalomban (8001806)
I. Ottó 962-es megkoronázásáig „frank császárok”
800 814 840 843 855 875 877 881 887 891
   I. Károly I. Lajos  —  I. Lothár II. Lajos II. Károly  —  III. Károly  —    
891 894 898 899 901 905 915 924 962 973 983
   Vid Lambert Arnulf  —  III. Lajos  —  I. Berengár  —  I. Ottó II. Ottó   
983 996 1002 1014 1024 1027 1039 1046 1056 1084 1105 1111 1125 1133 1137 1155
    —  III. Ottó  —  II. Henrik  —  II. Konrád  —  III. Henrik  —  IV. Henrik  —  V. Henrik  —  III. Lothár  —    
1155 1190 1197 1209 1215 1220 1250 1312 1313 1328 1347 1355 1378 1410
   I. Frigyes VI. Henrik  —  IV. Ottó  —  II. Frigyes  —  VII. Henrik  —  IV. Lajos  —  IV. Károly  —    
1410 1437 1452 1493 1508 1519 1530 1556 1564 1576 1612 1619 1637
   Zsigmond III. Frigyes I. Miksa V. Károly I. Ferdinánd II. Miksa II. Rudolf II. Mátyás II. Ferdinánd   
1637 1657 1705 1711 1740 1742 1745 1765 1790 1792 1806
   III. Ferdinánd I. Lipót I. József III. Károly  —  VII. Károly I. Ferenc II. József II. Lipót II. Ferenc   
Karoling-házLiudolf-házSzáli-házSupplinburg-házStauf-házWelf-házWittelsbach-házLuxemburgi-házHabsburg-ház
A német-római császári korona
Következő uralkodó:
V. Henrik
Előző uralkodó:
I. Welf
Bajorország hercege
10771096
Bayern Wappen.svg
Következő uralkodó:
I. Welf
Előző uralkodó:
III. Henrik
Itália királya
10841105
Corona ferrea monza (heraldry).svg
Következő uralkodó:
V. Henrik