I. András magyar király

I. András
I. András király a Chronica Hungarorum miniatúráján (Thuróczy János, 1488.)
Ragadványneve	Katolikus András, Fehér András
Magyarország királya
I. András
Uralkodási ideje
1046. szeptember – 1060. december
Koronázása	Koronázóbazilika 1046 év vége
Elődje	Péter
Utódja	I. Béla
Életrajzi adatok
Uralkodóház	Árpád-ház
Született	1015 körül
Elhunyt	1060. december (45 éves kora körül) Zirc, Magyar Királyság
Nyughelye	Tihanyi apátság
Édesapja	Vazul
Házastársa	Anasztázia
Gyermekei	Adelhaid cseh fejedelemné Salamon magyar király Dávid herceg György (illegitim)
Vallás	nyugati keresztény
A Wikimédia Commons tartalmaz I. András témájú médiaállományokat.
Sablon Wikidata Segítség

I. András (közismert ragadványnevén: Katolikus vagy Fehér András, más alakváltozata alapján Endre; 1015 körül – Zirc, Magyar Királyság, 1060 decembere), Magyarország királya 1046 és 1060 között. Az Árpád-ház fiatalabbik ágából származott, a megvakíttatott Vazul fia volt. Az Orseolo Péterrel szemben szerveződő Vata-féle pogánylázadást kihasználva fivérével, Leventével visszatértek száműzetésükből a Magyar Királyságba és megdöntötték Péter hatalmát. Uralkodóként András megerősítette a keresztény államszervezetet és sikeresen lépett fel a Szent Római Birodalom támadásai ellen. András még apja megvakítása utáni Kijevi Ruszban töltött száműzetése idején vette feleségül I. Jaroszláv nagyfejedelem leányát, Anasztáziát, akitől a források szerint három gyermeke is született.

Ugyan idősebb fiát, Salamont még életében ifjabb királlyá koronáztatta, ám nem tudta megakadályozni másik testvére, I. Béla trónra kerülését. Fivére 1060. év végén lengyel segítséggel megdöntötte uralmát, a harcok során súlyosan megsérült király pedig nem sokkal ezt követően Zircen elhunyt. Sírja ma is az általa 1055-ben alapított tihanyi apátság altemplomában található, ami az egyetlen épségben megmaradt királysír az Árpád-korból. I. András király nevéhez fűződik egyúttal az apátság alapítóokirata is, ami az egyik legfontosabb magyar nyelvű szórványemlék.

Élete

Származása és ifjúsága

Imre herceg temetése (alul) és Vazul megvakíttatása (felül)
(Képes krónika)

András 1015 körül születhetett, ám pontos adattal születése dátumáról és helyszínéről nem rendelkezünk. Taksony magyar fejedelem dédunokája volt, Mihály fiának, Vazulnak – egyes források szerinti – második fia. Apját későbbi krónikások tévesen nevezték meg Szár Lászlóként, ő ugyanis apja testvére volt. András édesanyjának neve szintén nem maradt fenn, annyit tudunk róla, hogy Tátony nembeli volt. Két testvéréről számolnak be a krónikák: idősebb fivére Levente, míg a fiatalabb Béla volt.

Miután vadászbalesetben elhunyt István király fia, Imre herceg, az új örökösnek megnevezett Orseolo Pétert (István unokaöccsét) András apja, Vazul nem akarta elismerni. A döntés ellen fellépő herceget a király 1031 után Nyitrán megvakította és fülébe forró ólmot öntetett.

Apjuk megvakítását követően fiainak menekülniük kellett. Először a Cseh Királyságba mentek, majd onnan Lengyelországba, ahol II. Mieszko fejedelem udvarába kerültek. Ideérkezésük az 1031 és 1034 (a fejedelem halála) közötti időszakra tehető. A lengyel udvarban az akkor még feltehetően kiskorú Béla maradt csak ott, a másik két testvér továbbállt a Kijevi Rusz irányába. Itt I. Jaroszláv nagyfejedelem szolgálatába szegődtek, ahol 1038 táján András elnyerte a fejedelem leányának, Anasztáziának kezét. Feltehetően ennek a házasságnak az előfeltétele az volt, hogy Andrásnak fel kellett vennie a kereszténységet. Ekkor a Kijevi Rusz védőszentjének, Szent Andrásnak a nevét kapta. Eredeti pogány nevét a források nem őrizték meg.

Útja a trónig

Előzmények

Péter király aranyozott lándzsa képében hűbérül adja az országot a császárnak (Képes krónika)

Miután 1038-ban Orseolo Péter hatalomra került, folytatta István király politikáját. Péter jelölése a trónra szembe ment mind a régi szeniorátusi szokásjoggal, miszerint a család legidősebb férfitagja örököl, mind pedig a primogenitúra szerinti elsőszülöttségi elvvel. 1041-ig azonban hiába lépett nagybátyja nyomdokaiba, gyenge legitimitása miatt a trónra nem tudhatta maga mögött az ország nagyurainak támogatását. Az ellene fellépő Aba Sámuel – aki István sógora volt – ezért megdöntötte uralmát, Péter pedig III. Henrik német királyhoz fordult segítségért.

Henrik serege 1044-ben a ménfői csata során győzelmet aratott, így Péter visszakerült a magyar trónra. Második regnálása azonban még rövidebbnek bizonyul, mivel nem tudta elcsitítani a belső konfliktusokat. Péter emellett a Szent Római Birodalom adófizetője is lett, amelynek a Képes krónika a függő viszonyát hangsúlyozza: „Péter király (…) a magyarok és németek színe előtt átadta neki Magyarországot aranyozott lándzsa képében.” Az előkelők egy csoportja Gellért püspök részvételével ezért szervezkedni kezdett Péter ellen, egyúttal elhatározták, hogy visszahívják a Vazul-fiakat az országba.

A pogánylázadás

Bővebben: a Vata-féle pogánylázadás szócikkben

1046-ban az összeesküvők Csanádon szervezték Péter király második uralmának megdöntését, amikor Békés vármegyéből kiindulva fellobbant a Vata nemzetségfő vezette pogánylázadás. Ebben az évben érkezett vissza a kaotikus állapotba süllyedő Magyar Királyságba András és fivére, Levente. A lázadók Abaújváron találkoztak a visszatérő hercegekkel, akiktől támogatást kértek pogány hitük gyakorlásához, amelyre feltehetően vagy kitérő választ kaptak, vagy támogatást sejtetőt, elvégre visszautasítás esetén maguk ellen fordították volna a pogány felkelőket.

A hercegek az András apósától kapott sereggel, valamint a pogány lázadókkal kiegészülve hamar elsöpörték Péter uralmát, 1046 őszére már a Dunáig birtokolták az országot. Az ősi vallás követői azonban mindeközben igyekeztek a kereszténységet is felszámolni, híveiket pedig elpusztítani, ennek esett áldozatául Gellért püspök is, akit 1046. szeptember 24-én gyilkoltak meg. Péter újra a németek felé fordult, és a nyugati határon már gyülekeztek is a császári csapatok. A királyt háromnapi küzdelem után elfogták és az egyik forrás szerint megölték, másik szerint csak uralkodásra alkalmatlanná tették, azaz feltehetően megvakították. Andrást így 1046-ban sikerült a trónra ültetni. Koronázására Székesfehérvárott, a Nagyboldogasszony-bazilikában a megmaradt három püspök celebrálásban került sor 1046 vége felé.

Uralkodása

I. András megkoronázása (Képes krónika)

Miután trónra került, hozzálátott a pogányság felszámolásához, erélyesen lépett fel a nép körében a keresztény vallás ellenzőivel szemben. 1047-ben a keresztény szertartásrend szerint megkoronáztatta magát - a Monomakhosz-koronát IX. Kónsztantinosz bizánci császár küldte neki - és megerősítette a kereszténységet, ismét Szent István rendelkezései szerint irányította a népét. Királlyá avatásával az ősi örökösödési rend – senioratus vagy successio gradualis – is visszaállt. 1047 elejére az ország egysége helyreállt, a királyi haderő az előkelők egységes támogatásával erőfölénybe került. A lázadók által legyilkolt papok pótlására Franciaországból érkeztek hittérítők. Ebben közrejátszhatott András felesége is, akinek egyik lánytestvére a francia király felesége volt. A belső rend helyreállítása után András első dolga a németekkel való békekeresés volt. Ennek érdekében már 1047-ben követeket küldött III. Henrikhez és kész volt területeket átengedni, valamint adót fizetni, de a hűbérességet nem vállalta. A béketárgyalások ekkor abbamaradtak, a német-római uralkodó figyelmét az itáliai területek kötötték le.

András felkészült arra, hogy idővel Henrik bosszút akar majd állni az elvesztett birtokáért. 1048 elején ezért hazahívta testvérérét Lengyelországból, és Bélát tette meg a magyar hadak fővezérévé, aki nagy politikai és hadvezetési tapasztalatokkal rendelkezett. András testvérének adta az ország egyharmadát (dukátus), ami a hatalmas terület mellett nagy fokú önállóságot is jelentett Béla számára.

András alapította a tihanyi apátságot, melynek 1055-ben kelt alapítólevelében találhatóak a magyar nyelv első összefüggő emlékei, ezek közül a legismertebb a „Feheruuaru rea meneh hodu utu rea” (Fehérvárra menő hadi útra) frázis.

Viszály a németekkel

1051-ben Henrik haddal indult Magyarország ellen. A német sereg két irányból közeledett a magyarok felé. Az egyik csapat a Vágon átkelve a Nyitra folyóig hatolt. Henrik kikerülve a nyugati határkaput (moson-soproni gyepű) Stájerország felől tört be a Dunántúlra. A másik sereget Gebhard regensburgi püspök vezette, ez a hadtest a Dunát biztosította és amelyen az utánpótlást szállították a sereg részére.

A pozsonyi jelenet (Képes krónika)

A német csapatok keresték az ütközetet, azonban a magyarok a felperzselt föld taktikáját alkalmazták, csakúgy mint István 1030-ban II. Konrád ellen. A német sereg elől a lakosságot kiköltöztették, az élelmet elvitték, vagy elpusztították. A németek ennek ellenére a fővárosig, Székesfehérvárig jutottak, sőt, egyes források szerint meg is ostromolták a várost. Béla a seregeit azonban a németek mögé irányította, hogy a Zala és Rába közti részt, valamint a mosoni gyepűket erősítsék. A németek éheztek, mivel semmi élelmet nem találtak és az utánpótlásuk is akadozott. A németeket a magyar csapatok közben folyton kísérték és apróbb összecsapások szinte mindennaposak voltak, éjszakánként rajtaütöttek az őrökön, a vonulós csapatok közt nyargaltak és egy-két nyílvessző kilövése után eltűntek. Ekkor döntöttek úgy a német csapatok, hogy elhagyva Székesfehérvár környékét, északra fordulnak a Vértes hegység felé az utánpótlást szállító hajókhoz. De akkor azok már nem voltak ott, ugyanis Béla herceg elfogatta az egyik futárt és olyan levelet küldött a püspöknek németek nevében, amelynek értelmében a hadjáratnak vége és forduljanak vissza Regensburgba. A legenda szerint a Vértes hegység onnan kapta nevét, hogy a fáradt és éhes németek vértjeiket hátrahagyva menekültek észak felé.

Henrik a következő év tavaszán újra betört Magyarországra, okulva az előző hadjárat kudarcából, most végig a Duna mentén haladt. A támadás első színhelye Pozsony volt, ahol a jól felkészült vár nyolc hétig állta a németek támadását. A csatát végül a Búvár Kund néven ismert személy döntötte el. Az eredetileg Zotmund névre hallgató várvédő az éj leple alatt a német hajók alá úszott és megfúrta azokat. A német császárnak újra vesztesként kellett elhagynia Magyarországot. Pozsonynál jelen volt az akkori pápa is, IX. Leó, aki a felek közötti tárgyalásokat akarta elősegíteni.

A vesztes Henrikkel 1053-ban kezdődtek újra a béketárgyalások – a németek jelentős pénzt és területeket követeltek –, de a német belviszályok miatt megszakadt az egyezkedés. 1056-ban meghalt III. Henrik és hatéves fia, IV. Henrik került a trónra. Új alapokon indultak újra a béketárgyalások; 1058-ban fejeződtek be. A morvamezei békében a német-római császár sem anyagi, sem területi igényeket nem támasztott, a magyarok hűbéresi viszonya pedig nem merült fel. A béke megpecsételése érdekében András fiát, Salamont és Henrik nővérét, Juditot eljegyezték egymással. Az eljegyzés előtt András királlyá koronáztatta (1057-ben) fiát, Salamont.

Belviszály

A tiszavárkonyi jelenet: a megbénult András arra kényszeríti testvérét, Bélát, hogy válasszon a korona és a kard között. (Képes krónika)

Ezzel a lépésével azonban András újabb belviszályra adott okot, ugyanis mikor 1048-ban hazahívta öccsét, Bélát, a dukátus mellé neki ígérte a koronát is, lévén, hogy akkor még nem volt fiú örököse. András fiának megkoronázásában közrejátszott egy másik tényező is, ugyanis nem sokkal második fiának, Dávidnak születése után szélütést kapott és megbénult, és így látta biztosítva fia számára a trónt. Béla a gyerekek eljegyzésétől is távol maradt. A királyi tanácsadók ekkor azt javasolták a hordszékbe kényszerült Andrásnak, hogy ölesse meg testvérét. András azonban hajlott a békés megbocsátásra, és abban reménykedett, öccse lemond Salamon javára. 1059-ben ezért Tiszavárkonyba hívatta testvérét, és felkínálta neki választásra a koronát és a kardot. A korona a királyságot, a kard pedig a dukátust jelképezte. Ha Béla a koronát választja, a király hívei helyben lekaszabolják, ha a kardot veszi el, békében uralkodhat a saját országrészében. Ekkor Béla egyik híve, Miklós ispán megsúgta neki, hogy ha kedves az élete, választása a kardra esik. Béla megértette, és a kardot választotta.

Ezután végérvényesen megromlott a két testvér kapcsolata, Béla Lengyelországba ment családjával együtt, és hadat gyűjtött. Felesége családi kapcsolatainak köszönhetően Boleszló fejedelem segédcsapatokat adott a magyar hercegnek, aki elindult, hogy megszerezze a koronát. Először a Tiszántúlon került egymással szembe a két sereg. András oldalán ott voltak a kibékített német csapatok, Béláén pedig a lengyelek. Bélának sikerült megosztani András csapatait, és győzelmet aratott felettük, később Moson közelében is összecsaptak a testvérek. Andrást a német császárság felé menekítették, Béla azonban csapatokat küldött eléje, és a szövetséges határőr népekkel lezáratta a menekülési útvonalat, a mosoni kaput.

Halála

András király sírja a Tihanyi apátság altemplomában

Az András királlyal levő magyarok látván, hogy Béláé a győzelem, elhagyták András királyt, és átálltak Béla herceghez. András király Németország felé futott, de el nem menekülhetett; a mosoni kapunál ugyanis elfogták. És mivel a Bakony erdejében Zirc nevű udvarházában gondatlanul tartották, meghalt. Szent Ányos hitvalló monostorában temették el, melyet ez a király alapított Tihanyban, a Balaton tavánál.

– Kálti Márk: Képes Krónika, 1360

A lebénult András sorsa megpecsételődött. A mosoni csata során az Andrást szállító szekér felborult, így került testvére fogságába Zircre és nemsokára ott is halt meg. Halálával kapcsolatban létezik több másik változat is. Az egyik szerint a Tihanyi apátságba akarták szállítani, de útközben életét vesztette Zircen. A másik lehetőség, hogy a megtört királlyal rosszul bántak a fogságban.

Andrást végül az általa alapított Tihanyi apátságban temették el. Öccse követte a trónon I. Béla néven. András özvegye és gyermekei menekülni kényszerültek.

Családja

András két törvényes fia, a későbbi magyar király, Salamon és öccse, Dávid királyi herceg a Képes krónika ábrázolásában

András felesége, a Rurik-házból származó, a később csak a „Bölcs” jelzővel illetett I. Jaroszláv kijevi nagyfejedelem, és a Munsö-házból származó, Ingigerda nagyfejedelemné harmadik leányaként született Anasztázia nagyfejedelmi hercegnő lett. A házasságkötésükre András kijevi tartózkodása idején került sor, valamikor 1037 és 1039 között ortodox szertartás szerint. Feleségétől három gyermeke született, egy lány és két fiú. Lánya, Adelheid hercegnő valamikor 1040 körül született, ő a Přemysl-házból származó, cseh fejedelmi herceg, a későbbi cseh király, II. Vratiszláv második felesége lett. Elsőszülött fia, Salamon herceg, 1053-ban született, ő később örököseként magyar király lett 1063 és 1074 között, míg másodszülött fia, az 1053/55 körül született Dávid herceg a szerzetesi életet választotta. Andrásnak továbbá volt egy törvényen kívüli fia, György, aki egy ismeretlen nevű nőtől született valamikor 1037/38 körül. Az ágyasáról csak annyit tudni, hogy egy Marót faluból származó úrnő volt. A fiút nem tekintette, és sosem nevezte ki örökösének. A skót Drummond-család tőle eredezteti magát.

Taksony

Ismeretlen

Géza

Mihály

Ismeretlen

I. István

Ismeretlen

Vazul

László

Ismeretlen

I. András

Anasztázia

I. Béla

Levente

Magyar királyok (1074-től)

György

Adelheid

II. Vratiszláv

Salamon

Judit

Dávid

Galéria

• 
  I. András szobra a Nemzeti Történeti Emlékparkban
• 
  Josef Kriehuber 1828-as litográfiája I. Andrásról
• 
  Székely Bertalan: I. András megkoronázása

Források

A Wikimédia Commons tartalmaz I. András magyar király témájú médiaállományokat.

• Uralkodók és dinasztiák, Magyar Világ Kiadó, 2001.
• Magyarország uralkodói, Pannonica Kiadó, 2003.
• Mitták Ferenc: Képes magyar história; Tóth Könyvkereskedés és Kiadó Kft., 2006
• Nemere István: Magyarország története. 989 év krónikája államalapítástól a 20. század végéig, Anno Kiadó, 2005.

További információk

• Grandpierre K. Endre. Királygyilkosságok. Magyarok Titkos Története, 58.; 63. o. (1991). ISBN 963-7707-00-X 

Előző uralkodó:
(Velencei) Péter

Magyarország uralkodója
1046–1060

Következő uralkodó:
I. (Bajnok) Béla