I. Béla magyar király

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
I. Béla
Béla herceg (balra) párviadala egy pomerániai vitézzel (Képes krónika)
Béla herceg (balra) párviadala egy
pomerániai vitézzel (Képes krónika)

Ragadványneve Bajnok
Magyarország királya
Uralkodási ideje
10601063. szeptember 11.
Koronázása Székesfehérvár
1060. december 6.
Örököse I. Géza
Elődje I. András
Utódja Salamon
Életrajzi adatok
Uralkodóház Árpád-ház
Született 1016 körül
Dévény
Elhunyt 1063. szeptember 11. (47 évesen)
Dömös
Nyughelye Szentséges Megváltó bencés apátság, Szekszárd
Házastársa Richeza
Gyermekei Géza
László
Lampert herceg
Zsófia
Eufémia
Ilona
ismeretlen nevű leány
Édesapja Vazul
Édesanyja ismeretlen

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz I. Béla témájú médiaállományokat.

I. Béla - ragadványnevén Bajnok Béla - (Dévény, 1016Dömös, 1063. szeptember 11.) Árpád-házi magyar király 1060 és 1063 között. Apja az I. István király által megvakíttatott Vazul herceg, felesége a lengyel származású Richeza királyné volt. Gyermekei közül később Géza és László is trónra került. I. Béla király tragikus halála igen ismert monda: ráomló trónja sújtotta agyon 1063-ban.

Élete[szerkesztés]

Béla herceg elnyeri a koronát. Miniatúra a Képes krónikából
I. Béla király szobra a Nemzeti Történeti Emlékparkban

Származása és száműzetése[szerkesztés]

I. Béla Géza magyar fejedelem öccsének, Mihálynak unokája volt. Apja valószínűleg Vazul volt; bár több korabeli krónika is Vazul öccsét, Szár Lászlót jelöli meg Béla és testvérei apjaként, ennek okai a korabeli politikai események is lehetnek (Vazul fellázadt I. István ellen, ezért nem szívesen ismerték volna be, hogy az Árpád-ház későbbi uralkodói az ő leszármazottai).

Béla születésének éve ismeretlen; történeti emlékeink akkor említik először, mikor testvéreivel, Endrével és Leventével külföldre menekült. Menekvésének okait és körülményeit ismerjük. A krónika szerint Vazul megvakítása miatt menekültek el. Krónikáink szerint Péter herceg utat akarván magának nyitni a magyar trónra, a három herceg élete ellen tört. I. István élete végső éveiben unokaöccseit nem tudta megvédeni, azt ajánlotta tehát nekik, hogy meneküljenek, s a kedvezőbb időket külföldön várják be.

A hercegek Csehországba menekültek, ahol Ulrik herceg udvarában szíves fogadtatásban részesültek. Itt II. Mieszko bujdosó lengyel fejedelemmel találkoztak, kit – miután országát visszaszerezte – Lengyelországba kísértek. Béla jelentékeny szolgálatot tett ennek a fejedelemnek. A pomerániaiak ellen viselt háborúban a lengyel hadak élére állt és fényes győzelmet vívott ki. Jutalmul a lengyel fejedelem leányának, Richezának kezét nyerte.

Visszatérés Magyarországra[szerkesztés]

Eközben a magyarok másodszor is fölkeltek Péter király ellen, és 1046-ban Béla bátyját, Endrét hívták meg a trónra. Endre visszahívta Bélát is az országba, átengedte neki az ország harmadrészét és – neki magának fia nem lévén – az örökösödésre is kilátást nyitott neki. Béla a III. Henrik német-római császár ellen viselt háborúkban fényesen kitűnt hadvezéri képességével. A német hadak visszaszorítása és a haza függetlenségének megóvása az ő érdeme. Ezt azzal is tetőzte, hogy visszaszerezte az ország déli részeit, melyek a közelebbi zavarok alatt részint a horvát fejedelem kezeibe, részint görög felsőbbség alá jutottak. Időközben Endrének fia született, Salamon. Béla nem ellenezte, hogy apja Salamont már hét éves korában megkoronáztassa.

A Képes Krónika szerint, a koronázása során a "Esto dominus fratrum Tuorum" ének hangzott (Gerics József szerint ez az ének az Egbert-ordóhoz tartozik, amelyet valószínűleg használtak Salamon koronázásában), és a tolmácsolástól félreértés keletkezett: Béla azt értette, hogy a "Légy ura a testvéreidnek" egyházi ének Salamonra vonatkozott, és ezzel Béla urává válna. Ellenségei azonban elhitették Endrével, hogy Béla a korona után áhítozik. Hűségét és önzetlenségét Endre Várkonyban egy, a költészet által később kiszínezett jelenetben tette próbára. Béla, nem érezvén magát biztonságban, Lengyelországba menekült, hol sógorától, II. Boleszlávtól segélyt kért, 1060-ban[forrás?] seregével Magyarországba tört. Endre a csatában elesett; Béla a csatatérről Székesfehérvárra ment, ahol 1060. december 6-án királlyá választották és megkoronázták.[1]

Röviddel ezután országgyűlést tartott Székesfehérvárott, ahova – hatalmának legitimálására – minden faluból meghívatott két-két vént. Az összegyűlt küldöttek, akik a város falain kívül tanyáztak, követelték a pogány vallás visszaállítását. Elterjedt nézet, hogy a követelők vezetője Vata törzsfő (aki 1046-ban vezette a róla elnevezett pogánylázadást) fia, János volt, de ezt nem minden forrás tartja valószínűnek.[2] A király három napot kért gondolkozásra. Ezalatt összehívta Fehérvár alá a szomszéd megyék várkatonaságát és szétzúzta a tömeget, mely már ujjongva várta követéléseinek teljesülését. Ez volt hazánkban a pogányság utolsó nyílt lázadása.

Uralkodása[szerkesztés]

…uralkodása alatt a magyarok a hitet és keresztséget elhagyták, esztendeig tévelyegvén a hitben, ugy hogy sem pogányoknak sem keresztyéneknek nem látszának, azután azonban tulajdon szántokból a hithez ragaszkodának. Ez minden vásárt adásvevésre szombat napra rendele s országa területén byzanti aranyakat hozata forgásba, mellyeket igen kis ezüst dénárokkal, tudniillik negyvennel, kellett beváltani. A honnan mai napig negyven dénárt aranynak hivnak, nem mintha aranyból volnának, hanem mivel negyven dénár ér vala egy byzanti aranyat. Uralkodott pedig két esztendeig s a harmadikban mult ki e világból, és a maga Szögszárd nevű monostorában temették el. Ő ugyanis szár (kopasz) és szög (barna) szinű vala, miért is monostorát arról nevezve, a millyen testi tulajdonságú maga vala, igy parancsolá hivatni.
– Kézai Simon: Magyarok krónikája[3]

Béla a veszedelem elhárítása után sokat tett a fejlődő kereszténység és nemzeti művelődés érdekében; különösen az ipar, kereskedés és a pénzügy rendezésére, s a közjólét emelésére. Amikor 1063-ban IV. Henrik császár gyámjai előkészületeket tettek a Német-római Birodalomba menekült Salamon igényeinek támogatására, Béla megelőzte őket és Ausztriába küldte seregeit, a vállalkozás azonban sikertelen volt.

A király a várható német támadás miatt Dömösre hívott össze országgyűlést. A Képes krónika tanúsága szerint a királyra rászakadt a trónja, és súlyosan megsebesítette:

A jámbor Béla király ezután betöltve uralkodásának harmadik évét, királyi jószágán, Dömösön összezúzódott beomló trónján; teste gyógyíthatatlan betegségbe esett; az ország néminemű dolgai miatt félholtan vitték a Kanizsva patakjához; ott távozott el a világból. A Szent Megváltó monostorában temették el, melyet maga épített azon a helyen, melynek neve Szögszárd. Merthogy Béla szög színű volt és szár, azért nevezte el Szögszárdnak, a maga állapotáról, monostorát.
– Kálti Márk: Képes krónika

A sebesült uralkodót nyugatra vonuló csapatai után szállították, de Dévény környékén belehalt sérülésébe. Az általa alapított szekszárdi apátságban temették el.

Családja[szerkesztés]

Béla két fia, Géza és László hercegek a Képes krónika ábrázolásában

Béla felesége a lengyel fejedelmi hercegnő, Richeza (vagy más névváltozata alapján Rixa) lett. Richeza a Piast-házból származó lengyel fejedelem, II. Mieszko és felesége, az Ezzonen-házból való Richeza elsőszülött leánya volt. Házasságukra valamikor 1033 körül került sor. Nászukból hét gyermek született, három fiú és négy lány. Elsőszülött fiuk a később csak a „Magnus” jelzővel illetett I. Géza, aki 1074 és 1077 között magyar király, akit I. Andráshoz hasonlóan nem örököse, hanem testvére, a későbbi Szent László követte a magyar trónon 1077 és 1095 között. Béla harmadik fia, Lampert herceg volt, aki további életéről keveset tudunk. Négy lányuk közül Zsófia kétszer is házasodott, így weimari-isztriai őrgrófné és szász hercegnéi címet is visel, Eufémia nevű lánya I. Ottóval kötött házassága révén morvai hercegné lett, míg a „Szép Ilona” néven ismerté vált lánya horvát királyné lett Dmitar Zvonimir király feleségeként. Béla legkisebb lányának neve nem maradt fenn.


 
 
 
Taksony
 
Ismeretlen
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Géza
 
 
 
 
Mihály
 
Ismeretlen
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
I. István
 
 
Ismeretlen
 
Vazul
 
László
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
I. András
 
Anasztázia
 
I. Béla
 
Richeza
 
Levente
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Salamon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
I. Géza
 
I. László
 
Lampert
 
Zsófia
 
Eufémia
 
Ilona
 
Ismeretlen
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Magyar
királyok

(1074-től)
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Források[szerkesztés]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz I. Béla magyar király témájú médiaállományokat.


További információk[szerkesztés]

Előző uralkodó:
I. András
Magyarország uralkodója
1060–1063
A Szent Korona
Következő uralkodó:
Salamon
  1. Benda Kálmán (főszerk.): Magyarország történeti kronológiája I. köt. (1981), 88. old.
  2. Kristó, Gyula. Magyarország története 895–1301. Budapest: Osiris Kiadó. ISBN 963 389 506 5 (2006)  , 122-123. oldal
  3. Kézai Simon mester Magyarok krónikája