IV. Károly magyar király

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
IV. Károly
Charles I of Austria.jpg

Ausztria császára
I. Károly
Uralkodási ideje
1916. november 21.1918. november 11.
Örököse Habsburg Ottó
Elődje I. Ferenc József
Magyar király
IV. Károly
Uralkodási ideje
1916. november 21.1918. november 13.
Koronázása Budapest
1916. december 30.
Örököse Habsburg Ottó
Elődje I. Ferenc József
Életrajzi adatok
Uralkodóház Habsburg–Lotaringiai-ház
Teljes neve Károly Ferenc József Lajos Hubert György Mária
Született 1887. augusztus 17.
Persenbeug-Gottsdorf
Elhunyt 1922. április 1. (34 évesen)
Funchal
Házastársa Bourbon-pármai Zita
(1911–1922)
Gyermekei lásd itt
Édesapja Habsburg–Lotaringiai Ottó
Édesanyja Wettin Mária Jozefa
Vallás római katolikus
IV. Károly aláírása
IV. Károly aláírása

IV. Károly címere
IV. Károly címere
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz IV. Károly témájú médiaállományokat.
IV. Károly teljes uralkodói díszben magyar királlyá koronázása után 1916-ban (korabeli fénykép)

IV. (Boldog) Károly (Persenbeug, Ausztria, 1887. augusztus 17.Funchal, Madeira szigete, 1922. április 1.), teljes nevén Karl Franz Josef Ludwig Hubert Georg Maria von Österreich, osztrák főherceg, a Habsburg–Lotaringiai-ház utolsó uralkodója, 1916 és 1918 között I. Károly néven az Osztrák Császárság[1] utolsó császára és IV. Károly néven az utolsó magyar király. Két évi uralkodása után Ausztriát és Magyarországot köztársasággá kiáltották ki. Nem mondott le, de az új államformát elfogadta, mely az eckartsaui nyilatkozatban olvasható. 1921-ben két alkalommal is megpróbált visszatérni a trónra, sikertelenül.

Neveltetése és a trónöröklés[forrásszöveg szerkesztése]

Wappen Kaisertum Österreich 1815 (Klein).png
Károly édesanyja, Mária Jozefa, valamint testvére, Miksa társaságában
Az uralkodó hintója kísérettel

A Habsburg–Lotaringiai dinasztiában, Ottó Ferenc főherceg és Mária Jozefa szász királyi hercegnő gyermekeként látta meg a napvilágot. Teljes neve: Károly Ferenc József. Anyja mélyen vallásos volt, gyermeke nevelésében elsődleges szempont volt, hogy távol tartsa kicsapongó életet élő apjától. Nem házitanítóktól, hanem nyilvános iskolában, a katolikus bécsi bencés gimnáziumban (Schottengymnasium) tanult. 1905-ben I. Ferenc József tiltására nem tehetett nyilvános érettségi vizsgát, mivel a császár méltatlannak érezte egy főherceghez, hogy egy ilyen versenyhelyzetben vegyen részt. 1906-tól Prágában jog- és államtudományt, valamint közgazdaságtant tanult, de azt is magánúton.

Károly csak 1906-tól kapott komolyabb figyelmet az udvartól, mikor apja gégerákban meghalt. Mivel Ferenc József elsőszülött fia, Rudolf trónörökös 1889-ben öngyilkos lett, majd Ferenc József unokaöccse, Ferenc Ferdinánd főhercegnek, mint következő trónörökösnek, rangon alul kötött házassága feltételeként le kellett mondania saját gyermekeinek trónigényéről, apja révén Károly főherceg szintén előrébb került a trónörökösök listáján.

Ferenc Ferdinánd 1914. június 28-án Szarajevóban merénylet áldozatává vált, Ferenc József pedig 1916. november 21-én elhunyt, így a trón Károly főhercegre szállt.

1916. december 2-án az új császár napiparancsban tudatta a birodalom népeivel, hogy maga veszi át az osztrák-magyar hadsereg szárazföldi és tengeri erőinek főparancsnokságát. A címmel együtt megkapta a tábornagyi rangot (Feldmarschall), a korábbi főparancsnok, Frigyes főherceg így kénytelen volt lemondani tisztségéről és visszavonulni.

Megkoronázása[forrásszöveg szerkesztése]

IV. Károlyt 1916. december 30-án koronázták meg Budapesten. A koronázásra a Mátyás-templomban került sor, ahol – a koronázások történetében első ízben – a magyar himnuszt énekelték, nem az osztrákot. Vele együtt magyar királynévá koronázták feleségét, Zita Bourbon–pármai hercegnőt, akivel még 1911-ben kötött házasságot.

Uralkodói címei
Magyarország apostoli királya és Ausztria császára: Koronázási emlék-képeslap - 1916.
Uralkodói monogramja

„I. Károly Isten kegyelméből Ausztriai császár, Magyarország e néven IV., Apostoli Királya, Cseh, Dalmát, Horvát-Szlavonországok, Galicia, Lodoméria, Ráma, Szerb, Kún és Bolgárországok, úgy Illyria, Jeruzsálem stb. királya, Ausztria főhercege, Toscana és Krakkó nagyhercege, Lotaringia, Salzburg, Steyer, Korontán, Krajna és Bukovina hercege, Erdély nagyfejedelme, Morvai őrgróf, Fel- és Al-Szilézia, Modena, Párma, Piacenza, Guastalla, Osviecim és Zátor, Teschen, Friaul, Raguza és Zára stb. hercege, Habsburg, Tyrol, Kyburg, Göre és Gradiska grófja, Trient és Brixen fejedelme, Fel- és Al-Luzsica s Isztria őrgrófja, Hohenembs, Feldkirch, Bregenz, Sonnenberg stb. grófja, Trieszt, Kattaro és a Szláv őrgrófság ura”[2]

Családja[forrásszöveg szerkesztése]

Károly főherceg és Zita hercegnő esküvői képe 1911. október 21-én

1911. október 21-én vette feleségül Zita Bourbon–pármai hercegnőt (1892–1989), akitől nyolc gyermeke született:

Kilábalási kísérlet a világháborúból[forrásszöveg szerkesztése]

Ottó Ferenc főherceg feleségével, és fiaival (Károllyal és Miksával)
Koporsója Madeirán
Sírja Madeirán

IV. Károly egy társadalmilag, politikailag és katonailag is instabil országot örökölt, és egy egyre kilátástalanabb küzdelem, az első világháború közepébe csöppent. Már 1917 tavaszától különbékére törekedett, mivel a minisztertanács a januári ülésein elfogadta azt a minimális programot, miszerint kizárólag a Monarchia területi integritását és a szerb uralkodóház leváltását tekintik a háború céljának. Az antantnak azonban nem volt érdeke a Monarchia kiválása a háborúból, mivel ez felborította volna a háború utánra már jóval korábban kidolgozott terveiket, nevezetesen Ausztria-Magyarország felszámolását és területeinek felosztását.[4]

1917-ben feleségének fivére, Sixtus pármai herceg révén titokban felvette a kapcsolatot Clemenceau francia miniszterelnökkel. Beleegyezett abba, hogy a háború után Elzász és Lotaringia visszakerüljön Németországtól Franciaországhoz.

Amikor 1918 elején megfordult a hadiszerencse, Oroszország összeroskadt és az olasz fronton is sikereket ért el a Monarchia, a franciák felajánlották a különbéke lehetőségét. Ám ekkor a birodalmi külügyminiszter, Czernin gróf nyilvánosságra hozta Clemeceau levelét, aki így iszonyatosan kellemetlen, megalázó helyzetbe került. Ez volt az a pont, amikor Clemenceau elhatározta, hogy bosszút áll és szétrombolja a Monarchiát. Az eset után ráadásul II. Vilmos császár is magához hívatta Károlyt és igen dühösen, ordibált vele.

Ezután megszűnt minden lehetőség a Monarchia, a háborúból való kiugrására.

Ha mindez nem lett volna elég Károlynak és Czerninnek is volt egy magánbeszélgetése, ahol Czernin, Vilmoshoz hasonlóan végül ordítozni kezdett és zsarolta a császárt, hogy mondjon le. Zita császárnétól tudjuk, hogy férje szívrohamot kapott az eset után és csak az ő győzködésének hála nem írta alá a lemondását. Végül Czernint menesztették pozíciójából, az azonban csak később derült ki, hogy a gróf összejátszott a németekkel.

Károly, a magyar király és lemondásai[forrásszöveg szerkesztése]

IV. Károly császár és király

1918. november 11-én Ausztriában, 13-án eckartsaui nyilatkozatával Magyarországon lemondott uralkodói jogairól.

Trónra lépve egyik első intézkedéseként lemondatta gróf Tisza István miniszterelnököt. Az összeomlás előtti utolsó pillanatokban Károly a választójog kiterjesztésével, a nemzetiségeknek adott engedményekkel próbálta egyben tartani a monarchiát, de ez a törekvése kudarcba fulladt. 1918 októberében bejelentette, hogy a birodalmat egyenrangú államok szövetségévé (föderáció) fogja átszervezni. A magyar kormány követelésére meghátrált, és kinyilvánította, hogy az átalakítás a magyar korona országait nem érinti. Ajánlata így is elkésett: a nemzetiségek többsége az antant támogatását élvezve ekkor már ki akart szakadni a birodalomból.

Károlyi Mihály kormányát még ő (pontosabban, az ő nevében József Ágost főherceg, magyar királyi herceg, mint királyi főmegbízott, „homo regius”) nevezte ki.

Trónra lépésem óta mindig arra törekedtem, hogy népeimet minél előbb a háború borzalmaitól megszabadítsam; amely háború keletkezésében semmi részem nem volt.

Nem akarom, hogy személyem akadályul szolgáljon a magyar nemzet szabad fejlődésének, mely iránt változatlan szeretettől vagyok áthatva.

Ennél fogva minden részvételről az államügyek vitelében visszavonulok és már eleve elismerem azt a döntést, mellyel Magyarország jövendő államformáját megállapítja.

Kelt: Eckartsau ezerkilencszáz tizennyolc, november hó tizenharmadikán.

Károly

IV. Károly lemondó nyilatkozata a magyar államügyek intézéséről

Miután november 12-én Ausztriában, november 14-én Csehszlovákiában, november 16-án pedig Magyarországon kikiáltották a köztársaságot, Svájcba költözött.

Visszatérési kísérletei és halála[forrásszöveg szerkesztése]

1921. március 27. és április 5. között visszatért Magyarországra, és Horthy Miklós kormányzótól követelte a hatalom átadását. Horthy ekkor még le tudta beszélni erről, a környező antantállamok katonai beavatkozásának veszélyére és a belpolitikai helyzetre hivatkozva. IV. Károly visszavonult Szombathelyre, majd újra – ezúttal levélben – felszólította Horthyt a hatalom átadására. Időközben Szombathelyre gyűltek a királyhű arisztokraták, és az ott állomásozó katonaság is a király mellett állt. Horthy – rövid habozás után – ismét elutasította a hatalom átadását, és utasította a katonai parancsnokot, hogy távolítsa el a királyt az országból. Mivel IV. Károly ekkor még ellene volt az erőszakos hatalomátvételnek, tudomásul vette a történteket, és antant katonák kíséretében visszatért Svájcba.

Másodszor 1921. október 20-án tért vissza repülőgéppel a nyugat-magyarországi Cirákra-Dénesfára. Ellenkormányt alakított, és vasúton Budapest felé indult Ostenburg-Moravek Gyula Sopronban állomásozó csendőr csapataival, amiket az útba eső helyőrségekben kissé kiegészített. Október 23-án Budaörsnél ütköztek meg a királyhű és a jórészt az egyetemi zászlóaljakból álló horthysta csapatok. A kormánycsapatok körülzárták a királyi katonákat, mire azok megadták magukat.

A magyar királyt több legitimista politikussal együtt (pl ifj. Andrássy Gyula) a tatai Esterházy-kastélyba, majd Tihanyba szállították. Onnét Károlyt Aszófő állomásról vonaton Bajára vitték, ahonnan HMS Glowworm brit monitor a Dunán, majd a Cardiff könnyűcirkáló a Fekete-tengerről feleségével együtt elszállította a Portugáliához tartozó atlanti-óceáni Madeira szigetére, Funchalba. Családja és dr. Zsámboky Pál udvari papja körében halt meg spanyolnáthában, a Quinta do Monte villában 1922. április 1-jén.

Elsőszülött gyermeke, Habsburg Ottó lett a trónörökös, de sohasem került a trónra, és végül 1961-ben egy nyilatkozatában lemondott ausztriai trónigényéről, hogy családjával beutazhasson egykori hazájába. Magyarországi trónköveteléséről sosem mondott le, mivel ezt a kommunista vezetés nem is kérte tőle.

Boldoggá avatása[forrásszöveg szerkesztése]

Károly – a Habsburgok számára „kötelező” katolikus vallásosságon túl – kezdettől fogva mély hitet mutatott. Édesanyjától, Mária Jozefa szász királyi hercegnőtől gondos katolikus nevelést kapott. Soproni évei alatt nemcsak a lelki életéért felelős domonkos atya, hanem szintén hívő katonai nevelője, gróf Georg Wallis is nagy hatással volt rá. (Később a gróf felesége, Pálffy Zsófia szervezte meg a császár boldoggá avatását előkészítő ún. Gebetsligát, amelyet aztán évtizedekig Kurt Krenn, Sankt Pölten elhíresült püspöke vezetett.) A herceg mind gyermekkorában, mind felnőttként barátságos, türelmes és jámbor volt. Feleségében, Zitában méltó társra lelt: a házasság előtt a menyasszony személyesen ment Rómába, hogy X. Piusz pápa áldását kérje frigyükre. Gyermekeiket is vallásosan nevelték.

Károly a későbbiekben háborúellenes politikájával is jelentős érdemeket szerzett. Halálos ágyán buzgón imádkozott, utolsó sóhaja „Jézus, Mária, József” volt.

II. János Pál pápa IV. Károlyt 2004. október 3-án a Vatikánban, a Szent Péter téren boldoggá avatta. Emléknapjának – más szentektől eltérően – nem halála, hanem Zita hercegnővel való házasságkötése napját, október 21-ét jelölte ki, ráirányítva a figyelmet példás házaséletére, ezzel is hangsúlyozva, hogy a szentté válás egyik útja a házasság.[5]

Szentté avató eljárását megkezdték.[6] 2013. április 1-jén szentelték meg hermáját Budapesten, a Bazilikában.

Jegyzetek[forrásszöveg szerkesztése]

  1. Hivatalosan: A Birodalmi Tanácsban Képviselt Királyságok és Országok; német nyelven: Die im Reichsrate vertretenen Königreiche und Länder.
  2. Forrás: 1917-es törvénycikkek.
  3. Archduke Rudolph Passed Away (angol nyelven). The Royal Forums, 2010. május 16. (Hozzáférés: 2016. április 20.) „His Imperial and Royal Highness Archduke Rudolph of Austria passed away yesterday, 15 May 2010, aged 90.”)
  4. Romsics, i. m. 158. old.
  5. Boldog IV. Károly király - Katolikus Rádió
  6. emperorcharles.org - Boldog Károly szentté avatásának honlapja

Források[forrásszöveg szerkesztése]

  • Romsics Ignác: Nemzet, nemzetiség és állam Kelet-Közép- és Délkelet-Európában a 19. és 20. században, Napvilág Kiadó, 1998. ISBN 963 908213 9
  • Fejtő Ferenc: Rekviem egy hajdanvolt birodalomért: Ausztria-Magyarország szétrombolása, Minerva/Atlantisz, Budapest, 1990

További információk[forrásszöveg szerkesztése]


Előző uralkodó:
Ferenc József
Magyarország uralkodója
1848 – 1916
A Szent Korona
Következő uralkodó:
-
Előző uralkodó:
Ferenc József
Osztrák császár
1848 – 1916
Az osztrák császári korona
Következő uralkodó:
-
Előző uralkodó:
Ferenc József
Csehország uralkodója
1848–1916
A cseh címer
Következő uralkodó:
-