IV. Károly magyar király

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
IV. Károly
CarlosIDeAustriaHungríaB5103637T5103641.jpg

Ausztria császára
I. Károly
Uralkodási ideje
1916. november 21.1918. november 11.
Örököse Ottó
Elődje I. Ferenc József
Magyarország királya
IV. Károly
Uralkodási ideje
1916. november 21.1918. november 13.
Koronázása Budapest
1916. december 30.
Örököse II. Ottó
Elődje I. Ferenc József
Életrajzi adatok
Uralkodóház Habsburg–Lotaringiai-ház
Született 1887. augusztus 17.
Persenbeug-Gottsdorf
Elhunyt 1922. április 1. (34 évesen)
Funchal
Házastársa Bourbon-pármai Zita
(1911–1922)
Gyermekei lásd itt
Édesapja Habsburg–Lotaringiai Ottó
Édesanyja Wettin Mária Jozefa
Vallás római katolikus
IV. Károly aláírása
IV. Károly aláírása
IV. Károly címere
IV. Károly címere
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz IV. Károly témájú médiaállományokat.

IV. (Boldog) Károly (Persenbeug, Ausztria, 1887. augusztus 17.Funchal, Madeira szigete, 1922. április 1.) teljes nevén Karl Franz Josef Ludwig Hubert Georg Maria von Österreich, osztrák főherceg, a Habsburg–Lotaringiai-ház utolsó uralkodója, 1916 és 1918 között I. Károly néven az Osztrák Császárság[1] utolsó császára és IV. Károly néven az utolsó magyar király. Kétévi uralkodása után Ausztriát és Magyarországot köztársasággá kiáltották ki. Nem mondott le, de az új államformát elfogadta, mely az eckartsaui nyilatkozatban olvasható. 1921-ben két alkalommal is megpróbált visszatérni a trónra, sikertelenül.

Gyermekkora[szerkesztés]

Habsburg-Lotharingiai Károly Ferenc József 1887. augusztus 17-én született Persenbeug várában (Alsó-Ausztria), Ottó Ferenc főherceg és Mária Jozefa szász királyi hercegnő elsőszülött gyermekeként.[2] Két nappal később keresztelte meg a várpalota kápolnává alakított dísztermében Johann Binder Sankt Pölten-i püspök, keresztapja Károly Lajos főherceg, I. Ferenc József magyar király öccse lett.[3] Édesanyja révén szigorú, vallásos nevelést kapott, amely a későbbiekben már csak azért is fontossá vált, mert apja, Ottó főherceg életvidám természete és politikai kérdésekben való érdektelensége közismert volt.[4][5] Károlyt vidám és szófogadó gyermekként ismerték, ezek mellett hamar megmutatkozott egész életét végigkísérő buzgó vallásossága (hitoktatója gyermekkorában Geggerle domonkos rendi szerzetes volt[2]). Ugyancsak jól jelzi már gyermekkorában is meglévő szociális érzékenységét, hogy ünnepekre kapott ajándékait rendszeresen szétosztogatta a kastély körüli gyermekeknek, egy alkalommal pedig a kastélypark főkertészénél munkát szeretett volna vállalni, azzal a céllal, hogy fizetését szegénysorú gyerekeknek adhassa.[2]

Ugyancsak Mária Jozefa hercegnőnek köszönhetően, a közhiedelemmel ellentétben neveltetése kiskorától kezdve trónörököshöz illő volt.[5] Hároméves korától angol (ír származású[6]) nevelőnő foglalkozott vele, ennek köszönhetően német anyanyelve mellett hamar elsajátította az angol nyelvet. A magas színvonalú oktatás idejét szigorú napirend jellemezte: a főherceg minden nap hat órakor kelt és hideg vízben mosakodott, első magánórája háromnegyed hétkor kezdődött, a tanulási idő pedig fél egyig tartott, a villásreggeli elfogyasztása után néhány órát a szabadban töltött, majd a kisebb uzsonna elfogyasztását követően ismét tanórákat vett.[3] Hétéves korától írni és olvasni tanult, emellett megkezdte a francia, a cseh és a magyar nyelv elsajátítását. További tárgyakként pedig a lovaglás, a torna, a vívás, az ének és a zongora szerepelt órarendjében.[3] További fontos változást jelentett számára, hogy nevelésének irányítását Georg Wallis gróf vette át.[5]

Magyar nyelvismerete szempontjából szerencsés körülmény volt, hogy éppen ekkoriban (1894) nevezték ki apját a soproni huszárezred parancsnokává (így a család Sopronba költözött),[5] továbbá az a tény, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia egyik fő nyelveként ismerete elengedhetetlen volt a leendő trónörökös számára. Magyartanárjául Póda Endre soproni apátplébános javaslatára Tormássy Jánost, a soproni katolikus elemi iskola igazgatóját nevezték ki.[3] Magyar nyelvi képzésén számottevő magyar irodalmi és történelmi műveltségre is szert tett, ez irányú műveltségét pedig később Tormássy János fia, Artúr segítségével fejlesztette tovább, aki a családdal együtt utazott vissza Bécsbe, amikor Ottó főherceget 1896-ban vezérőrnaggyá léptették elő.

Károly gyermekkorával kapcsolatban fontos megemlíteni gyenge fizikumát, amely miatt több alkalommal is meg kellett szakítani szigorú nevelését. Egészségi állapota ezt 1895-1896-ban indokolttá is tette, amelynek eredményeként elrendelték, hogy a főherceg minél több időt töltsön testmozgással, lehetőleg a szabadban. Ezzel egyetértett Jozef Holzlechner is, aki Wallis gróf felügyelete alatt segédnevelőként a főherceg oktatását irányította. Az óvintézkedéseknek köszönhetően állapota hamar feljavult, legközelebb csupán 1903-ban romlott le rövidebb időre.[3]

Nevelésének a korban ritka momentuma volt, mikor többek közt Wallis gróf és Holzlechner javaslatára a gimnázium négy alsó osztályát nyilvános iskolában (1897-1901 között) a bécsi bencés gimnáziumban (Schottengymnasium) végezte el.[5] „Tanárai nagyra értékelték szorgalmát és tehetségét, diáktársai pedig kedvelték páratlan közvetlenségéért és emberszeretetéért. A fennhéjazásnak nyoma sem volt Károlyban, akit társai viszonzásul nem a hivatalos „királyi herceg” vagy „főherceg” titulussal illettek, helyette inkább előszeretettel „Főkárolynak” („Erzkarl”) szólítottak. Nyíltsága, szelídsége, vallásos jámborsága tiszteletet parancsolt, nem volt szükség udvari beavatkozásra, hamar meghódította környezetét, és megtalálta helyét az iskolában.”[3] Középiskolai évei alatt, saját bevallása szerint, a magyar diákok vallásos és hazafias, Zászlónk nevű lapjának rendszeres olvasója volt.[3] Tanulmányai végeztével az érettségi vizsga következett, amelyet az uralkodó felszólítására végül a nyilvánosság kizárásával tett le.[2][6] Ennek oka az volt, hogy Károly herceg 1900-ban (Ferenc Ferdinánd gyermekeinek a trónigénytől való megfosztása révén) praesumptív trónörökössé lépett elő. Az érettségihez hasonló polgári megmérettetés pedig a király szerint nem lett volna rangjához illő.

A nyári időszakok jelentős részét utazással töltötte, 1901-ben nevelőjével bejárták Magyarországot, Galíciát és Bukovinát. Emellett inkognitóban, egyszerű körülmények között hosszabb európai utazásokat is tettek (1902-1903 között Franciaországban, Németországban, Angliában és Svájcban jártak), amivel a főherceg világlátását és gyakorlati tapasztalatait kívánták fejleszteni.[5][6]

Ifjúkora[szerkesztés]

Tanulmányai[szerkesztés]

Károly főherceg 1905-ben, tizennyolc éves korában kezdte meg katonai szolgálatát. Október 1-jén az uralkodó a VII. gyalogezred hadnagyává nevezte ki, ezért Károly szolgálattételre bevonult. Az általános fizikai és elméleti kiképzést kapta, kivételezés nélkül.[7] Katonai kiképzése idején Tormássy felügyeletével folytatódott magyar nyelvi oktatása is. 1906 őszén, alapkiképzését követően udvari parancsra Prágába költözött. A prágai német egyetem hallgatójaként két évig közjogi és egyházjogi tanulmányokat folytatott későbbi kabinetfőnöke, Arthur Polzer-Hoditz által kidolgozott tanmenet alapján.[6] E sűrített tanterv mellett művészettörténetet és közgazdaságtant is hallgatott. Tanárai és életrajzírói egyetemi évei alatt is kiemelik szorgalmát és jó memóriáját.[3]

1906-ban Prágában érte a hír, hogy édesapja Ottó Ferenc főherceg hosszú szenvedés után november 1-jén Bécsben elhunyt. Károly gyámjává ekkor Ferenc Ferdinánd trónörököst nevezte ki a király, nem túl hosszú időre, hiszen 1907. augusztus 17-én húszéves korában Károly főherceget nagykorúvá nyilvánították.[7] 1908-ban fejezte be egyetemi tanulmányait, ekkor német anyanyelve mellett magas szinten beszélte az angol, a francia, a magyar és a cseh nyelveket, de rendelkezett latin és görög nyelvismerettel is.[5]

Házassága[szerkesztés]

Károly főherceg katonai szolgálatának évei alatt került közelebbi kapcsolatba Zita Bourbon-pármai hercegnővel. Bár távoli rokonságuk révén már gyermekkorukban több alkalommal is találkoztak, igazi ismeretséget csak 1909-ben kötöttek, ekkor Zita Mária Annunciáta főhercegnő társaságában Franzensbad fürdővárosában (ma Františkovy Lázně, Csehország) tartózkodott.[5] Károly főherceg ezrede a közelben, Brandeisben állomásozott, így gyakorta tiszteletét tette náluk, eleinte főként, hogy találkozzon Szixtusz pármai herceggel (Zita hercegnő legidősebb édesbátyjával) akivel baráti kapcsolatban állt. A találkozás kedvezőnek bizonyult, nagy hatást tett a főhercegre, aki ettől kezdve mind gyakrabban kereste a pármai hercegnő társaságát. Zita hercegnő így emlékezett vissza: „nem tudnám megmondani, hogy a két főhercegnő szándékosan vitt-e engem Franzensbadba vagy sem, de annyi bizonyos, hogy Károly főherceg többször is meglátogatott bennünket, illetve Mária Annunciáta nénit. … Az érzelmeim lassan érlelődtek iránta a rá következő két esztendőben.”[8]

Károlynak a Monarchia trónörököseként, huszadik életévén túl már aktuálissá vált a házasság kérdése. 1910-től e dologban az uralkodó részéről is sürgető üzenetek érkeztek. Az előkelő Bourbon-pármai-ház teljesen megfelelt az udvari elvárásoknak, Ferenc József királynak, aki engedélyezte a főherceg leánykérési szándékát. Károly főherceg és Zita hercegnő eljegyzésére 1911. június 13-án került sor, a Bourbon-ház pármai ágának családi rezidenciájában, a toszkánai Villa Borbone della Pianore kastélyban.[9] Fontos megemlíteni, hogy Károly menyasszonyát szabadon választotta és köztük őszinte szerelmi viszony volt.

Trónöröklése[szerkesztés]

Károly csak 1906-tól kapott komolyabb figyelmet az udvartól, amikor apja gégerákban meghalt. Mivel Ferenc József elsőszülött fia, Rudolf trónörökös 1889-ben meghalt, majd Ferenc József unokaöccse, Ferenc Ferdinánd főhercegnek mint következő trónörökösnek, rangon alul kötött házassága feltételeként le kellett mondania saját gyermekeinek trónigényéről, apja révén Károly főherceg szintén előrébb került a trónörökösök listáján. Ferenc Ferdinánd 1914. június 28-án Szarajevóban merénylet áldozatává vált, Ferenc József pedig 1916. november 21-én elhunyt, így a trón Károly főhercegre szállt.

1916. december 2-án az új császár napiparancsban tudatta a birodalom népeivel, hogy maga veszi át az osztrák-magyar hadsereg szárazföldi és tengeri erőinek főparancsnokságát. A címmel együtt megkapta a tábornagyi rangot (Feldmarschall), a korábbi főparancsnok, Frigyes főherceg így kénytelen volt lemondani tisztségéről és visszavonulni.

Uralkodása[szerkesztés]

Megkoronázása[szerkesztés]

IV. Károlyt 1916. december 30-án koronázták meg Budapesten. A koronázásra a Mátyás-templomban került sor, ahol – a koronázások történetében első ízben – a magyar himnuszt énekelték, nem az osztrákot. Vele együtt magyar királynévá koronázták feleségét, Zita magyar királynét, akivel még 1911-ben kötött házasságot.

Uralkodói címei
Magyarország apostoli királya és Ausztria császára: Koronázási emlék-képeslap - 1916

„I. Károly Isten kegyelméből Ausztriai császár, Magyarország e néven IV., Apostoli Királya, Cseh, Dalmát, Horvát-Szlavonországok, Galicia, Lodoméria, Ráma, Szerb, Kún és Bolgárországok, úgy Illyria, Jeruzsálem stb. királya, Ausztria főhercege, Toscana és Krakkó nagyhercege, Lotaringia, Salzburg, Steyer, Korontán, Krajna és Bukovina hercege, Erdély nagyfejedelme, Morvai őrgróf, Fel- és Al-Szilézia, Modena, Párma, Piacenza, Guastalla, Osviecim és Zátor, Teschen, Friaul, Raguza és Zára stb. hercege, Habsburg, Tyrol, Kyburg, Göre és Gradiska grófja, Trient és Brixen fejedelme, Fel- és Al-Luzsica s Isztria őrgrófja, Hohenembs, Feldkirch, Bregenz, Sonnenberg stb. grófja, Trieszt, Kattaro és a Szláv őrgrófság ura”[10]

Belpolitikája[szerkesztés]

Békéért tett erőfeszítései[szerkesztés]

IV. Károly egy társadalmilag, politikailag és katonailag is labilis országot örökölt, és egy egyre kilátástalanabb küzdelem, az első világháború közepébe csöppent. Már 1917 tavaszától különbékére törekedett, mivel a minisztertanács a januári ülésein elfogadta azt a minimális programot, miszerint kizárólag a Monarchia területi integritását és a szerb uralkodóház leváltását tekintik a háború céljának. Az antantnak azonban nem volt érdeke a Monarchia kiválása a háborúból, mivel ez felborította volna a háború utánra már jóval korábban kidolgozott terveiket, nevezetesen Ausztria-Magyarország felszámolását és területeinek felosztását.[11]

1917-ben feleségének fivére, Szixtusz pármai herceg révén titokban felvette a kapcsolatot Clemenceau francia miniszterelnökkel. Beleegyezett abba, hogy a háború után Elzász és Lotaringia visszakerüljön Németországtól Franciaországhoz.

Amikor 1918 elején megfordult a hadiszerencse, Oroszország összeroskadt és az olasz fronton is sikereket ért el a Monarchia, a franciák felajánlották a különbéke lehetőségét. Ám ekkor a birodalmi külügyminiszter, Czernin gróf nyilvánosságra hozta Clemeceau levelét, aki így iszonyatosan kellemetlen, megalázó helyzetbe került. Ez volt az a pont, amikor Clemenceau elhatározta, hogy bosszút áll és szétrombolja a Monarchiát. Az eset után ráadásul II. Vilmos császár is magához hívatta Károlyt és igen dühösen kiabált vele.

Ezután megszűnt minden lehetőség a Monarchia háborúból való kiugrására.

Ha mindez nem lett volna elég Károlynak és Czerninnek is volt egy magánbeszélgetése, ahol Czernin, Vilmoshoz hasonlóan végül ordítozni kezdett és zsarolta a császárt, hogy mondjon le. Zita császárnétól tudjuk, hogy férje szívrohamot kapott az eset után és csak az ő győzködésének hála nem írta alá a lemondását. Végül Czernint menesztették pozíciójából, az azonban csak később derült ki, hogy a gróf összejátszott a németekkel.

Lemondatása[szerkesztés]

1918. november 11-én Ausztriában, 13-án eckartsaui nyilatkozatával Magyarországon lemondott uralkodói jogairól.

Trónra lépve egyik első intézkedéseként lemondatta gróf Tisza István miniszterelnököt. Az összeomlás előtti utolsó pillanatokban Károly a választójog kiterjesztésével, a nemzetiségeknek adott engedményekkel próbálta egyben tartani a monarchiát, de ez a törekvése kudarcba fulladt. 1918 októberében bejelentette, hogy a birodalmat egyenrangú államok szövetségévé (föderáció) fogja átszervezni. A magyar kormány követelésére meghátrált, és kinyilvánította, hogy az átalakítás a magyar korona országait nem érinti. Ajánlata így is elkésett: a nemzetiségek többsége az antant támogatását élvezve ekkor már ki akart szakadni a birodalomból.

Károlyi Mihály kormányát még ő (pontosabban, az ő nevében József Ágost főherceg, magyar királyi herceg mint királyi főmegbízott, „homo regius”) nevezte ki.

Trónra lépésem óta mindig arra törekedtem, hogy népeimet minél előbb a háború borzalmaitól megszabadítsam; amely háború keletkezésében semmi részem nem volt.

Nem akarom, hogy személyem akadályul szolgáljon a magyar nemzet szabad fejlődésének, mely iránt változatlan szeretettől vagyok áthatva.

Ennél fogva minden részvételről az államügyek vitelében visszavonulok és már eleve elismerem azt a döntést, mellyel Magyarország jövendő államformáját megállapítja.

Kelt: Eckartsau ezerkilencszáz tizennyolc, november hó tizenharmadikán.

Károly

IV. Károly lemondó nyilatkozata a magyar államügyek intézéséről

Miután november 12-én Ausztriában, november 14-én Csehszlovákiában, november 16-án pedig Magyarországon kikiáltották a köztársaságot, Svájcba költözött.

Családja[szerkesztés]

Wappen Kaisertum Österreich 1815 (Klein).png
IV. Károly teljes uralkodói díszben magyar királlyá koronázása után 1916-ban (korabeli fénykép)
Károly édesanyja, Mária Jozefa, valamint testvére, Miksa társaságában
Uralkodói monogramja
Az uralkodó hintója kísérettel
Károly főherceg és Zita hercegnő esküvői képe 1911. október 21-én

1911. október 21-én az alsó-ausztriai Schwarzau am Steinfeld kastélyában feleségül vette Zita Bourbon–pármai hercegnőt (1892–1989), akitől nyolc gyermeke született:

Ottó Ferenc főherceg feleségével, és fiaival (Károllyal és Miksával)
Koporsója Madeirán
Sírja Madeirán

Visszatérési kísérletei és halála[szerkesztés]

1921. március 27. és április 5. között visszatért Magyarországra, és Horthy Miklós kormányzótól követelte a hatalom átadását. Horthy ekkor még le tudta beszélni erről, a környező antantállamok katonai beavatkozásának veszélyére és a belpolitikai helyzetre hivatkozva. Károly visszavonult Szombathelyre, majd újra – ezúttal levélben – felszólította Horthyt a hatalom átadására. Időközben odagyűltek a királyhű arisztokraták, és az ott állomásozó katonaság is a király mellé állt. Horthy – rövid habozás után – ismét elhatárolódott a hatalom átadásától, és utasította a katonai parancsnokot, hogy távolítsa el a királyt az országból. Mivel Károly ekkor még ellene volt az erőszakos hatalomátvételnek, tudomásul vette a történteket, és antantkatonák kíséretében visszatért Svájcba.

Másodszor 1921. október 20-án tért vissza repülőgéppel a nyugat-magyarországi Cirákra-Dénesfára. Ellenkormányt alakított, és vasúton Budapest felé indult Ostenburg-Moravek Gyula Sopronban állomásozó csendőrcsapataival, amiket az útba eső helyőrségekben kissé kiegészített. Október 23-án Budaörsnél ütköztek meg a királyhű és a jórészt az egyetemi zászlóaljakból álló horthysta csapatok. A kormánycsapatok körülzárták a királyi katonákat, mire azok megadták magukat.

A magyar királyt több legitimista politikussal együtt (pl. ifj. Andrássy Gyula) a tatai Esterházy-kastélyba, majd Tihanyba hurcolták. Onnan a királyt Aszófő állomásról vonaton Bajára vitték, ahonnan HMS Glowworm brit monitor a Dunán, majd a Cardiff könnyűcirkáló a Fekete-tengerről feleségével együtt elszállította a Portugáliához tartozó atlanti-óceáni Madeira szigetére, Funchalba. Családja és dr. Zsámboky Pál udvari papja körében halt meg spanyolnáthában, a Quinta do Monte-villában 1922. április 1-jén.

Elsőszülött gyermeke, Habsburg Ottó lett a trónörökös, de sohasem került a trónra, és végül 1961-ben egy nyilatkozatában lemondott ausztriai trónigényéről, hogy családjával beutazhasson egykori hazájába. Magyarországi trónköveteléséről sosem mondott le, mivel ezt a kommunista vezetés nem is kérte tőle.

Boldoggá avatása[szerkesztés]

Károly – a Habsburgok számára „kötelező” katolikus vallásosságon túl – kezdettől fogva mély hitet mutatott. Édesanyjától, Mária Jozefa szász királyi hercegnőtől gondos katolikus nevelést kapott. Soproni évei alatt nemcsak a lelki életéért felelős domonkos atya, hanem szintén hívő katonai nevelője, gróf Georg Wallis is nagy hatással volt rá. (Később a gróf felesége, Pálffy Zsófia szervezte meg a császár boldoggá avatását előkészítő ún. Gebetsligát, amelyet aztán évtizedekig Kurt Krenn, Sankt Pölten szélsőséges konzervativizmusáról elhíresült püspöke vezetett.) A herceg mind gyermekkorában, mind felnőttként barátságos, türelmes és jámbor volt. Feleségében, Zitában méltó társra lelt: a házasság előtt a menyasszony személyesen ment Rómába, hogy X. Piusz pápa áldását kérje frigyükre. Gyermekeiket is vallásosan nevelték.

Károly a későbbiekben háborúellenes politikájával is jelentős érdemeket szerzett. Halálos ágyán buzgón imádkozott, utolsó sóhaja „Jézus, Mária, József” volt.

II. János Pál pápa IV. Károlyt 2004. október 3-án a Vatikánban, a Szent Péter téren boldoggá avatta. Emléknapjának – más szentektől eltérően – nem halála, hanem Zita hercegnővel való házasságkötése napját, október 21-ét jelölte ki, ráirányítva a figyelmet példás házaséletére, ezzel is hangsúlyozva, hogy a szentté válás egyik útja a házasság.

Szentté avató eljárását megkezdték.[13] 2013. április 1-jén szentelték meg hermáját Budapesten, a Bazilikában.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Hivatalosan: A Birodalmi Tanácsban Képviselt Királyságok és Országok; német nyelven: Die im Reichsrate vertretenen Königreiche und Länder.
  2. ^ a b c d Vajda: Boldog IV. Károly, i. m. 6-10. old.
  3. ^ a b c d e f g h Kovács: Fogadd a koronát!, i. m. 9-23. old.
  4. Ottó főherceg gyakran megbotránkoztató viselkedése révén kiérdemelte a „szép Ottó” gúnynevet.
  5. ^ a b c d e f g h Nagy: IV. Károly, i. m. 5-18. old.
  6. ^ a b c d Bertényi: IV. (Boldog) Károly, i. m. 1-10. old.
  7. ^ a b Vajda: Boldog IV. Károly, i. m. 10-11. old.
  8. Hammond, Beate. Mária Terézia, Erzsébet, Zita – Nagy császárnék fiatal lány korukban. Gabo Kiadó, p. 188189. o. ISBN 963-9635-59-6 (2006. augusztus 23.) 
  9. Kovács: Fogadd a koronát!, i. m. 25-38. old.
  10. Forrás: 1917-es törvénycikkek.
  11. Romsics, i. m. 158. old.
  12. Archduke Rudolph Passed Away (angol nyelven). The Royal Forums, 2010. május 16. (Hozzáférés: 2016. április 20.) „His Imperial and Royal Highness Archduke Rudolph of Austria passed away yesterday, 15 May 2010, aged 90.”)
  13. [1] - Boldog Károly szentté avatásának honlapja

Források[szerkesztés]

  • ifj. Bertényi Iván (2016. 8). „IV. (Boldog) Károly”. Korunk. (Hozzáférés ideje: 2017. március 11.)  
  • Fejtő Ferenc. Rekviem egy hajdanvolt birodalomért: Ausztria-Magyarország szétrombolása. Budapest: Minerva/Atlantisz. ISBN 9637978879 (1990) 
  • Kardos József. A Szent Korona-tan és a legitimizmus. Budapest: Gondolat Kiadó. ISBN 9789636934132 (2012) 
  • Kovács Gergely. Fogadd a koronát! - Károly magyar király hitvalló élete. Budapest: Új Ember Kiadó. ISBN 9639527483 (2004) 
  • Maczó Ferenc. Az utolsó magyar királykoronázás - IV. Károly király és Zita királyné koronázási ünnepsége Budapesten 1916 végén. Budapest: MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet. ISBN 9789634160458 (2016) 
  • Nagy József. IV. Károly - Az utolsó magyar király. Budapest: Göncöl Kiadó. ISBN 963787576X (1995) 
  • Romsics Ignác. Nemzet, nemzetiség és állam Kelet-Közép- és Délkelet-Európában a 19. és 20. században. Napvilág Kiadó. ISBN 9639082139 (1998) 
  • Vajda Julianna. Boldog IV. Károly. Budapest: Ecclesia. ISBN 9633632803 (2004) 

További információk[szerkesztés]


Előző uralkodó:
Ferenc József
Magyarország uralkodója
1848 – 1916
A Szent Korona
Következő uralkodó:
-
Előző uralkodó:
Ferenc József
Osztrák császár
1848 – 1916
Az osztrák császári korona
Következő uralkodó:
-
Előző uralkodó:
Ferenc József
Csehország uralkodója
1848–1916
A cseh címer
Következő uralkodó:
-