Philippe Berthelot

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Philippe Berthelot
Philippe Berthelot (1925)
Philippe Berthelot (1925)
Született 1866. október 9.
Sèvres
Elhunyt 1934. november 22. (68 évesen)
Párizs
Foglalkozása diplomata
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Philippe Berthelot témájú médiaállományokat.

Philippe Berthelot (Sèvres, 1866. október 9. - Párizs, 1934. november 22.) francia diplomata. Hosszú pályafutása során jelentős befolyásra tett szert és a francia külpolitika egyik meghatározó alakja volt. Különösen aktív szerepet játszott az első világháború során és az azt követő időszakban Aristide Briand kormányzása alatt. Előbb részt vett a versailles-i békekonferencián, majd jelentős szerepet játszott a trianoni békeszerződés feltételeinek magyar szemmel rendkívül kedvezőtlen kialakításában is.

Különben is, kik a magyarok?
– Philippe Berthelot [1]

Ennek során több alkalommal tett magyarellenes kijelentéseket, mivel jó kapcsolatot ápolt Edvard Beneš cseh politikussal. Az első világháborút követő időszakban is - 1932-es visszavonulásáig - komoly szerepet játszott a francia külpolitika alakításában.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Philippe Berthelot 1866. október 9-én született Sèvres-ben, Marcellin Berthelot híres francia vegyész fiaként. Gyermekkora és neveltetése során számos kiemelkedő irodalmi és tudományos személyiséggel ismerkedett meg. 1889-ben diplomáciai pályára lépett. 1902-től 1904-ig Kínában szolgált, a francia külügyminisztérium alkalmazásában. Az első világháború kitörésekor, a balkáni tárgyalások során a szövetségesek közötti összekötő szerepét töltötte be.

Philippe Berthelot (1921)

A háború befejezése után részt vett a versailles-i békekonferencián.[2] Ő állította össze a javaslatot is a francia követelések tekintetében. Ezt Clemenceau előbb abszurdnak tartotta, de 1918 végén mégis ennek az enyhén módosított változatát tárták a brit és az amerikai vezetés elé. 1919 márciusában és áprilisában Clemenceau továbbra is ezt az irányvonalat követte. Ez a katonai és gazdasági retorziók mellett jelentős területi veszteségeket követelt, és számos esetben megtagadta a németektől a népek önrendelkezési jogát is. A francia elképzelésekben többek között szó volt a Rajna-vidék demilitarizálásáról, Elzász-Lotaringia és a Saar-vidék Franciaország részére történő átadásáról, valamint egy erős, németellenes Lengyelország létrehozásáról.[3] Berthelot később Szíria miatt összetűzésbe került Clemenceau-val, akit angolbarátsággal és a francia gyarmati érdekek elárulásával vádolt.[4] 1919-ben kinevezték a politikai és kereskedelmi ügyek igazgatójává, valamint állami tanácsadóvá, ami a minisztériumon belül az egyik legmagasabb beosztás volt. Ebben a tisztségben aktív tevékenységet fejtett ki a trianoni békeszerződés magyar szemmel rendkívül kedvezőtlen feltételeinek kialakításában is.[2]

1919. november 25-én az antant képviseletében Magyarországon tartózkodó George Russell Clerk a békekonferencia nevében elismerte az egy nappal korábban megalakult Huszár-kormányt, majd visszautazott Párizsba. November végi és december eleji jelentéseiben közölte, hogy kedvező benyomást szerzett a magyarokról és Apponyi Albertről is, aki valószínűleg a magyar békedelegáció vezetője lesz. Berthelot erre a következő, részben túlzó, részben rosszindulatú megjegyzéseket tette:[5]

(Apponyi) mindig is dühödt németbarát és a kis nemzetiségek elnyomásának meggyőződéses híve volt. (Philippe Berthelot véleménye Apponyi Albertről)

Véleményét a francia Georges Clemenceau, az amerikai Frank Lyon Polk és a brit Crowe is osztotta, az olasz Giacomo de Martino ellenében. Ez végül nem befolyásolta Apponyi kinevezését a magyar békedelegáció élére.[5] A magyar küldöttség által előadott szempontok meghallgatása után David Lloyd George brit és Francesco Saverio Nitti olasz miniszterelnökök a magyar észrevételek részrehajlás nélküli kivizsgálását szorgalmazta. Philippe Berthelot, aki jó kapcsolatban állt a cseh Edvard Benešsel, ezt Clemenceau-val együtt elutasította. Véleménye szerint a határkérdési újbóli megvitatása felesleges volt, mivel az „nagyon komoly komplikációkat” eredményezett volna.[6] Nitti és Lloyd George folytatta a vitát és kiemelte, hogy „magyarok tömegei” kerültek idegen fennhatóság alá. Berthelot, aki Millerand távollétében Franciaország képviseletét látta el, az esetleges változtatásokat mereven elutasította. Indoklásai között számos - a nemzetiségi politikusok és angol, illetve francia barátaik által előszeretettel használt - rosszindulatú, hazug állítás is szerepelt. Kiemelte, hogy „a magyarok nem is a terület őslakosai” és „mindig is rendkívül alattomos népnek bizonyultak”. A magyar statisztikákat pedig „hírhedten megbízhatatlanoknak” nevezte. Emellett kiemelte, hogy a magyar szerződés tervezete már amúgyis jóvá lett hagyva.[7][8]

Végül is kik a magyarok? Magyarország elnemzetietlenített népekből állt össze. Az ország eredeti lakói az őslakosok, és nem a magyarok. (Philippe Berthelot véleménye a magyarokról)

Kiemelte Beneš „korrekt hozzáállását” is:[9]

Csehország igényeit nem vették teljes mértékig figyelembe, és Beneš úr eltekintett a követeléseitől, amikor csak lehetett, hogy ne kerüljenek magyarok Csehszlovákiához. (Philippe Berthelot véleménye Beneš „korrektségéről”)

A vita végül azzal zárult, hogy a határkérdéseket a trianoni békeszerződés aláírása előtt ne lehessen újratárgyalni. Berthelot ezt is csak úgy fogadta el, hogy a „szakértők” által kidolgozott alapelveinek „sérthetetlennek kell maradniuk”.[9] 1920. március 18-án Berthelot Londonból jelentést küldött Párizsba. Ebben megállapította, hogy a magyar határok „a francia delegáció elképzeléseinek megfelelően és a cseh, román és szerb szövetségeseink megelégedésére lett megtárgyalva és eldöntve”.[10]

1920 szeptemberében kimondottan rá gondolva hozták létre a főtitkári pozíciót. 1921-ben az Industrial Bank of China-botrány következtében, amelyben befolyással való visszaéléssel gyanúsították - testvére volt a bank igazgatója - lemondott. 1925-ben újra kinevezték főtitkárnak és elkísérte Briand-t Locarnóba, valamint Londonba, ahol a francia-orosz kapcsolatok újrafelvétele érdekében folytatott tárgyalásokat. Ezt követően 1932-ig a minisztérium belső irányítása gyakorlatilag az ő kezébe került. Politikájának a lényege az Egyesült Királysággal való szoros kapcsolattartás és együttműködés, valamint a Németországhoz való közeledés volt. 1932-ben egészségi problémák következtében lemondott. 1934. november 22-én hunyt el Párizsban.[2]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Állítsunk szobrot Lloyd George-nak, de előtte még tejeskanna, magyarnarancs.hu
  2. ^ a b c Encyclopedia Britannica: Philippe Berthelot (angol nyelven). (Hozzáférés: 2012. november 10.)
  3. Watson, Robin. Georges Clemenceau, France, Makers of the Modern World. Haus Publishing Ltd., London, 59-60. o. ISBN 9781905791606 (2008) 
  4. Watson, Robin. Georges Clemenceau, France, Makers of the Modern World. Haus Publishing Ltd., London, 141. o. ISBN 9781905791606 (2008) 
  5. ^ a b Romsics, Ignác. A trianoni békeszerződés (elektronikus könyv kiadás)/A Magyar békedelegáció álláspontja és tevékenysége, a 95. jegyzet előtt. Osiris Kiadó, Budapest. ISBN 9789633899649 (2007) 
  6. Romsics, Ignác. A trianoni békeszerződés (elektronikus könyv kiadás)/Kísérletek a békefeltételek megváltoztatására, a 115. jegyzet előtt. Osiris Kiadó, Budapest. ISBN 9789633899649 (2007) 
  7. Romsics, Ignác. A trianoni békeszerződés (elektronikus könyv kiadás)/Kísérletek a békefeltételek megváltoztatására, a 116. jegyzet előtt. Osiris Kiadó, Budapest. ISBN 9789633899649 (2007) 
  8. Romsics, Ignác. A trianoni békeszerződés (elektronikus könyv kiadás)/Kísérletek a békefeltételek megváltoztatására, a 143. jegyzet. Osiris Kiadó, Budapest. ISBN 9789633899649 (2007) 
  9. ^ a b Romsics, Ignác. A trianoni békeszerződés (elektronikus könyv kiadás)/Kísérletek a békefeltételek megváltoztatására, a 117. jegyzet előtt. Osiris Kiadó, Budapest. ISBN 9789633899649 (2007) 
  10. Romsics, Ignác. A trianoni békeszerződés (elektronikus könyv kiadás)/Kísérletek a békefeltételek megváltoztatására, a 118. jegyzet előtt. Osiris Kiadó, Budapest. ISBN 9789633899649 (2007) 

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]